Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-30 / 126. szám

A NAP 1971. május 39., vasárnap A Nap kel 3.53, nyugszik 19.30 árakor A Hold kel 9.36, nyugszik érakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JANKA nevű kedves olvasóinkat! Heves utca Csebokszáriban A Janka nevünk az egyik legősibb héber szóból, az istenség fogalmát fedő „Jahve, Jehova” szavakból származik és jelentése: „isten ajándéka”. Nyolcvan évvel ezeőtt kezdték meg a szibériai vasútvonal építését; ezzel indult meg Oroszországban a nagyobb arányú vasútépítkezés, amely a szovjet hatalom éveiben egyre gyorsuló ütemet kapott. A közlekedés a Szovjetunió hatalmas méretei, távolságai miatt rendkívüli fontosságú. A Szovjetunió vasútjai­nak hossza jelennleg 130 ezer kilométer. Az első öt­éves terv időszakában épült a Turkesztánt Szibériá­val összekötő nagy vasútvonal, a Turkszib. A nagyforgalmú vonalakat szinte teljes egészében vil­lamosították. A villamosítást kiegészíti a dieselesités; a Diesel-vontatású vonalak hossza 100 ezer kilométer felett van. # A testvéri barátság szálai fűzik össze Csuvasföld és Heves megye dolgozóit. Cse- bokszári és Eger testvérvá­rosok. A csebokszári városi ta­nács végrehajtó bizottsága határozatot hozott, hogy a város új, déli kerületének egyik utcáját Heves utcának nevezik el. Ez az utca most van születőben, nemsokára modern, sokemeletes házak sorakoznak majd itt. Nemzetközi rektori értekezlet Egerben Fenyeget a peronoszpora Országosan is egyedülálló, nemzetközi szinten is figye­lemreméltó ötnapos rektori és főigazgatói értekezlet kéz. dődik csütörtökön Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Fa­iskolán. A tanácskozáson képviseltetik magukat az eg­ri főiskola testvérin tézmé- nyeinek küldöttei: a krasz- nodári Kubáni Egyetem a Csebokszári Csuvas Jakovlev Tanárképző Főiskola, az er­Eger műemlékei az országos képzőművészeti filmszemlén Időjárás: Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, szórványos záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, főként a Dunántúlon megélénkülő északi, északkeleti szél. Zivatar idején átmeneti szélerősödés. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—25 fok között. Pártnap Egerben Május 31-én IS Egerben, a megyei sottságon Grósz Károly tart partnapot. órakor pártbi­Stábbal a stressz nyomában Mozgalmas a kisfilmstu- diók élete: Buda és Pest egyesületének közelgő cen­tenáriuma alkalmából Kis József stábja ^Budapest 100 éves” címmel színes filmet készít, amely a városrészek történetét, egységessé válá­sának mozzanatait, fejlődé­sét, változását dolgozza fel. Kolonits Ilona a képzőmű­vészet világába kalauzolja^ nézőit: Szabó Zoltán festő­művészről, munkájáról, mű. vészá törekvéseiről és kör­nyezetéről készít filmet. Kanadában, kereste fel Se- lye Jánost, a stressz elmélet világhírű magyar származá­sú tudósát legutóbb a ma­gyar filmesek egy csoportja: A nagy jelentőségű kutatá­sokat, a professzor életét idéző alkotást még az idő­közben tragikus hirtelenség­gel elhunyt Vas Judit veze­tésével forgatták. A befejező mozzanatokat Bodrossy Fél­ix. a film operatőre most végzi, s a film várhatóan jú­niusra készül el. (MTI) mhciá^± Szombaton fejeződött be Szolnokon a második Or­szágos Képzőművészeti Film­szemle. A kétévenként is­métlődő szemlén ezúttal 35 képzőművészeti kisfilmet mutattak be, s műsorában először jelentkezett a Ma­gyar Televízió is ilyen té­májú filmmel, illetve adás­felvétellel. A három, legnagyobb si­kerű kisfilm között emle­gették a résztvevők Németh A csuvas Komszomol-delegáció a megyei tanács elnökénél A Mihail Makszimov, a Komszomol Csuvas Területi Bizottsága első titkára veze­tésével megyénkben tartóz­kodó csuvas Komszomol de­legációt szombaton reggel hivatali dolgozószobájában fogadta Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke. A fogadáson megjelent Kónya Lajos, a KISZ KB tagja, a megyei KISZ-bizottság első titkára,. Szalay István me­gyei tanácselnök-helyettes, dr. Pápay Gyula megyei ta­nácstitkár és Kruppa László, a megyei tanács hivatali párt-csúcsvezetőségének tit­kára; A kölcsönös üdvözlések után a megyei tanácselnök a KISZ megyei bizottsága és a megyei tanács között kiala­kult eredményes munkakap­csolatról tájékoztatta a ven­dégeket, szólott azokról a fo. rintban is kifejezhető támo­gatásokról, amelyeket a me­gyei tanács nyújt a különbö. 20 ifjúsági intézmények fej­lesztéséhez. építéséhez. Ezt követően Szalay István el­nökhelyettes adott rövid tá­jékoztatást megyénk kulturá­lis életéről, eredményeiről és gondjairól, majd Mihail Makszimov számolt be eddi. gi itt-tartózkodásuk tapaszta­latairól. Többek között hang. súlyozta hogy bennük külö­nösen kellemes benyomást keltett az a szívélyesség és barátság, amely — ahol csak jártak a megyében — denütt megnyilvánult tűk. min­irán­A delegáció egri városné­zés, a felsőtárkányi KISZ- tábor megtekintése után résztvesz a szombaton meg­nyílt megyei -úttörő találko­zó több rendezvényén, majd hétfőn reggel elutazik me­gyénkből. Á MERKUR-fóI jelentjük A gépkocsisorszámok sa szombaton: állá. Polski Fiat 1300 Polski Fiat 1500 Fiat Lim. 850 7 236 2 025 8 726 Trabant Limousine 35 879 Fiat .Lim. 500 2 480 Trabant Combi 3 679 Fiat Sport Coupé 587 Wartburg Limousine 15 779 Volkswagen 2 920 Wartburg de Luxe 11 510 Renault—4 1273 Wartburg Tourist 1368 Zastawa 2106 Skoda 21 835 Zaporozsec 2 034 Moszkvics 23 642 Volga 797 Felhívás az úttörőkhöz Alma kilója 4,20—10 forint, al­ma fehér 3,30—6 forint, étkezési burgonya kilója 2,40—3,70 forint, 2 kg-os 6—8,60 forint, takar­mányburgonya 1,50 forint, szá­razbab 11—20 forint, dió héjas 11—19 forint, dióbél 50—60 forint, fokhagyma 8—14 forint, vörös­hagyma kilója 8 forint, vörös­hagyma 2 kg-os 17,50 forint, l kg-os 9,20 forint, kelkáposzta 4,50 forint, fejes káposzta 7 fo­rint, mandula héjas 18—22 fo­rint, mandulabél 65—75 forint, mák 52 forint, ógyökér kilója 13 forint, ósárgarépa 10 forint, torma 18 forint, zellergumó ki­lója 8,20 forint, tojás darabja 1—1,80 saláta 0,80—1 forint, re­tek 1,10—1,80 forint, zöldpaprika 1,20—1,80 forint, zöldpaprika 2,70 —3,60 forint, karai áb 3,10—5,50 forint, zöldhagyma 1—1,30 forint, paraj tisztított 5 forint, sóska, kerti 6,50 forint, paradicsom ki­lója 52 forint, uborka 17 forint, karfiol 10,50 forint, zöldborsó ki­lója 12 forint, szamóca kilója 7—24 forint, cseresznye májusi korai 9,50 forint, főzőtök 8 fo­rint, egres kilója 3,80—6,30 fo­rint. Az úttörőmozgalom ne­gyedszázados jubileuma al­kalmából rende2iett megyei úttörőtalálkozó idejére meg­alakult a jubileumi úttörőta. nács. Az alakuló ülésen visz- szaidéztük a negyedszázad­dal korábban történteket, ke. resve, hogy honnan ered a vonzó, gazdag pogramot adó mozgalmunk, amely gyer­mekkorunkat annyi szép ese­ménnyel gazdagítja, felejt­hetetlenné teszi. A történelmi események között tallózva sokáig időz­tünk az 1945—46-os időknél, a hősi küzdelmeknél. Az, hogy az úttörőmozgalmunk megszületett, egy szabad or­szágnak kellett megszületnie és ezért a Magyarországért annyi hős adta a legdrágáb­bat, az életét! Hősök voltak: magyarok, szovjetek, inter­nacionalisták, akik ezer István forgatőkönyvíró és Szabó Árpád operatőr „A kövek újra élnek” című al­kotását, amelyet Egerben, il­letve környékén forgattak, s amely Heves megye műem­lékeiről, szobrairól és régi festményeiről nyújt átfogó, művészi erejű képet. Maradandó élményt és ha­tást keltett a szemlélőkben az Olaszországban élő, ma­gyar származású nagy szob­rász, Amerigo Tot művé­szetét bemutató alkotás, Ku­szánk Zoltán kisfilmje. S ugyanígy, a legsikeresebb munkák között tartja szá­mon a szakma Kollányi Ágoston Kossuth-díjas mű­vész munkáját, a „Mozaik, arany háttériéi” című színes filmet, amely nagy festőnk, Barcsay Jenő műhelyébe en­ged bepillantást. fuirti Pedagógiai Hochschule, a vietnami Vinhi Tanárkép­ző Főiskola és a Banska- Bystricai Pedagógiai Fakul­tás rektorai. Sor került a partner in­tézmények nemzetközi kap­csolatainak megvitatására, valamint a következő évek közös munkatervének meg­beszélésére is. A rendezvénysorozat első napján — előre megküldött vitaanyag alapján —, a résztvevők elemzik az egri főiskola oktató-nevelő mun­káját, ezt kiegészítik saját i tapasztalataik, esetleges ja­vaslataik ismertetésével; a második munkanap témája a főiskolai levelezőképzés és továbbképzés helyzete. Júni­us 5-én a német és cseh ven­dégek részvételével vitatják meg a közös munkatervet. Ugyanezen a napon kerül sor az egri főiskola pedagó­gusnapi ünnepségére, mely­nek kertében Szűcs László főiskolai főigazgató adja át a delegációk vezetőinek a Pro Academia Paedagógica Agri. ensi kitüntető oklevelet. A megbeszélések negyedik munkanapján a vendégek meglátogatják az észak-ma­gyarországi felsőoktatási in­tézményeket. A tanácskozás utolsó nap­ján értékelik a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének ta­pasztalatait. a megvitatják a közeljövő feladatait. Hat milliméter eső hullott Egerben Szakmunkás kollégiumot avattak Gyöngyösön A háromhetes, már-már aszályt idéző szárazság után végre megjött az eső. Min­denütt feléledtek a növé­nyek lankadtságukból. A meteorológusok véleménye szerint körülbelül 20—25 millimétemyi csapadékra lenne még szükség ahhoz, hogy a gyümölcsök és a gabonaszemek duzzadása meggyorsuljon. Pénteken a fővárosban harminc millimétemjú csa­padék esett. Megyénkben azonban ennél lényegesen kevesebb. Egerben például összesen hat millimétert mértek a Szőlészeti és Bo­rászati Kutatóintézet helyi telepén. Mint Molnár János igazgató elmondta, ez a mennyiség a vártnak csu­pán csali egy kis töredéke. Bár ez is számottevő a nö­vények szempontjából. # Ép­pen ezért a legfontosabb feladat most a szántófölde­ken, a kapálások és kulti- vátorozások meggyorsítása, hogy a talaj a nedvességet megőrizze. A rendkívül páradús, fül­ledt levegő és a magas hő­mérséklet kedvez a pero­noszpora megjelenésének me­gyénk két történelmi borvi­dékén. Ezért a következő héten a szőlős gazdaságok­ban fokozott gonddal kell elvégezni a peronoszpora el­leni permetezéseket. , A gyöngyösi Erkel Ferenc Szakmunkásképző Intézethez tartozó kollégium avatására tegnap délelőtt került sor Gyöngyösön, amelyen részt vettek a város politikai és társadalmi szervezeteinek, Valamint ipari üzemeinek ve­zetői. köztük a városi KISZ- bizottság titkára, Patócs László. A vietnami nagykö­vetséget Nguyen Van Long titkár, míg a Ho Si Minh Dolgozók Ifjúsági Szövetsé­gét Vo Van Lói főtitkár kép. viselte. Szabó Mihály KISZ-titkár köszöntötte a megjelenteket, majd Faragó László KISZ- titkár ismertette azokat az eredményeket, amelyeknek alapján elnyerték a kollégi­um címet. 132 kollégista tanulmányi átlageredménye 3,4 volt, míg a 25 vietnami kollégista 4,4-es átlagot ért el a szakmunkásvizsgán. Ezeket a tényeket hangsú­lyozva mondta el avató be­szédén Czank János, a KISZ KB osztályvezető-helyettese, majd Benyó Lajos, a MŰM csoportvezetője átadta a kol­légium okmányát. Ennek alapján az intézetet ezentúl József Attiláról nevezik: Nagy Sándor KISZ-titkár mondta el a fogadalomtétel szövegét, amit a kollégisták megismételtek. Majd átadták a kiváló kollégiumi tevé­kenységük jutalmaként négy fiatalnak azokat az okmá­nyokat, amelyek lehetővé teszik hogy a Szovjetunió­ban üdülhessenek. A kollégium irodalmi színpada és énekkara adott műsort. A DlVSZ-induló hangjaival zárult az avató­ünnepség. Emberölés Terpesen Halálos végű csónakázás a káli tavon A kollégium a KISZ KB ajándékát a vörös selyem­zászlót vette át az avatóün­nepségen, amit a különböző szervezetek és vállalatok sza­lagokkal díszítettek fel. Pénteken este a 24 éves özv. Tóth Józsefnét terpesi lakásán, előzetes szóváltás után megfojtotta Szabó Fe­renc, 26 éves pétervásári ku­bikos. Tettén, ek elkövetése utáin a körzeti orvosi rende­lőbe ment, s ott feljelentet­te magát. Szabót a rendőrség letartóztatta. Május 27-én, a káli ce­mentüzem taván csónakázott ifj. Minácsik József, káli la­kos. Csónakjával feliborult, s a vízbe fulladt. Domoszlón, május 28-ám súlyos közlekedési baleset történt: Sz L. 15 éves tanuló motorkerékpárjával összeüt­között Szalai Imre gyöngyö­si motorkerékpárossal, aki súlyosan megsérült. mérföldeken át jöttek csil­laggal a homlokukon, hogy fusson előlük az éj. Nem minden hősnek adatott meg, hogy gyönyörködjön küzdel­mes harcainak eredményé­ben. Pajtások! Emlékezzünk ma is rájuk! A jubileumi úttörőtanács felhívással fordul a járási, városi küldöttekhez, az út­törőcsapatokhoz: az avatási ünnepségek után keressétek fel a felszabadulási emlék­műveket és helyezzetek virá­got, koszorút azoknak a hő­söknek a tiszteletére, akik a mi szabadságunkért adták életüket. Tegyük azt, amire a költő tanít: ,.Sírjukat őrizze a kegyelet, Emléküket az idők.” ELŐRE a jubileumi úttörőtanács Védőruhában a vegyszerrel dolgozó traktorosok A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága éa a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei úapkJadő Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőséli és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. í. (Pf.s 23.) Telefon: 12-68.. 12-73., 20-29., 24-44. Gyöngyös: 16-07. Terjeszti a Magyar Postai Előfizetési áll eoy tóra: 20,— FJ. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, index: 20 082. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Brödy Sándor a tea 4, ' igazgató; 60X.YMOS JÖJ5SE®

Next

/
Thumbnails
Contents