Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-23 / 120. szám
Kőbányai György: Egy levelet hoztak nékem: Amerikából jött, meg kell fejteni, mint egy elmosódott, régen felírt receptet, ami már egyedül segíthet. A húgom irta — mondotta az olvasó, pesti öregember. — Los Angelesben él már harmincnyolc éve, jól megy sora, csomagokat is küld néha, de most az én segítségemet kéri. Eszébe jutott egy vers, nem tud nyugodni tőle, megírja, amit tud belőle: meg kell szerezni, él kell küldeni néki! Olvasom a levelét, amit Szerén irt Amerikából, hogy „Drága Józsikám, most valami bogár ment a fejembe, és nem tudom megfogni, egy verset mondok magamban mindig és akár hol vagyok, mindig csak mondom és nem tudom, honnét van, pedig egyszer szavaltam odahaza az iskolában. Leírom, amit tudok belőle, unszol oelülról ez a dolog. Már az összes Arany Jánost és Vörösmarty Mihályt és amit lehetett itt, mindent megvettem, és nincs meg. Most azt gondoljátok, hogy Szerénke húgunk meg van bolondulva, pedig nem, csak nem tudok szabadulni tőle, meg kell tudnom, mi ez, és amit én akarok, azt nem adom fel és egy kis verssel csak elbírok, nagyon kérlek, szerezzétek meg és azonnal küldjétek el...” Hatvanegy éves ez az elszármazott pesti asszony, ez a Szerén, aki, mikor idehaza kislány volt még, az Elemér utcában lakolt, a Murányi utcába járt ábécét tanulni, és bátyjára lett bízva délutánonkint, a Józsira — hetvenéves már ez a Józsi — ö vitte magával a Ligetbe, a fás körbe, ahol még a Feldnek nem volt kőszínháza, csak fából épült teátruma, s a palánkon be is lehetett leskelödnt Ez a Szerén — meséli az olvasó, ez a Józsi bácsi, aki most verstöredékkel járja a várost, mint egy nehezen beváltható, életmentő gyógyszer receptjével — színésznő szeretett volna lenni, de az elemi után varrni tanult, a varráshoz is gyenge volt, a tüdeje... abba is hagyta, mikor férjhez ment, ezért is ültek hajóra oly hamar, az első háború után. Sosem kért semmit, csak most: honnét való ez a vers? Segítsen! Helyesírás-hibásak a sorok, nehezen olvashatók, ennyit lehetett kibetüzni: „Jöjj árbocomra, jöjj és pihenj meg ott. —- Jó tengerész, én nem pihenhetek ott, a vágy ragad engem, s a szívem beteg. — Sietnem kell az óceánon át, hogy megláthassam a távoli hazát.” Ki tudja ezt, miből van? Meg kell tudni: lélekmentés, már csak ez a foszló kőtél, szakadozó vers köt negyven év és egy óceán távolából haza, ide, Pesthez egy Los Angelesben élő magyar asszonyt. A szerkesztőségben senki sem ismer rá. G., a színész, aki arról híres, hogy minden magyar verset ismer, és az ő beugratás játélca, hogy ki írta a „Mi fehérlik ott a síkon, távolban"-t (merthogy az népköltészet), még ő sem tudta. A Múzeum körúti antikvárius, aki költeményes könyvek eladásában és eladók visszautasításában töltött el egy életet, csak támpontot adott: talán Ábrányi, talán Vajda... Hajszoltuk a verset, már-már társasjáték lett. Lemásoltuk öt-tíz példányban a töredéket, így adtuk kézről kézre: ki tudja? És tegnap, az egyik Népköztársaság úti cukrászdában felállt egy idős hölgy, és az asztalomhoz lépett: „Én ezt tudom, de csak az elejét, nem az egészet” és behunyta a szemét és mondta éneklő hangon, mint egy kisiskolás: „Vándormadár. A gálya reng.. s a méla tengerész Fáradt szemével a magasba néz. — Borongó, síró alkonyig alatt. Lát fönn repülni vándormadarat... Maradj velünk! Itt éden a világ! Balzsam a lég, nem hervad a virág! Feledd hazádat, úgyis mostoha! Hazát feledni? Nem lehet soha!” — Ki irta?! — Azt nem tudom. Kérem, mikor volt az? Iskolai vizsgán szavaltam. De ha így is segítettem, írják meg Amerikába, hogy özvegy Lantos Artúrné minden jót kíván. Most már könnyebb volt megtalálni a verset. Vajdához nem is kellett nyúlni. Ábrányi Emil Költemények című kötetében fejezetkezdó vers: „Vadmadár", A fejezet címe: „Haza” és az 1877-ben irt vers előtt a mottó: „Tőlem ragyoghat más föld! Kandi szemmel nem kívánom...” Kimásoltuk az elfeledett költö versét, s lélekmentő küldeményével expressz légipostával átküldtük Amerikába. ALBRECHT DÜRER (1471 - 1528) Emlékkiállítás a Szépművészeti Múzeumban ötszáz évvel ezelőtt, 1471. május 21-én született^ Nüro- bergben a német művészeti egyben az északi reneszánsz legnagyobb mestere, Albrecht Dürer. A középkor és az újkor határán élt, munkásságával egyedülálló (Szintézisét teremtette meg a két korszaknak, áthidalva Észak és Dél, a vallásos szellemű gótika és az antik- imádó reneszánsz mélyreható különbségeit. Szülővárosa humanista (köreiben fiatalon megismerkedett az olasz irodalom és bölcselet eszméivel, a reneszánsz művészet törekvéseivel. Kétszer is Járt Itáliában, ahol a kiváló művészt megillető tisztelettel fogadták. Főként Velencében tanulmányozta az új művészetet, amelynek vívmányait, egyéni módon átfogalmazva, felhasználta stílusa kialakításában. Itt festette, a helybéli német kereskedők megbízásából híres — ma Prágában látható — oltárképét, a Rózsafű- zér ünnepét. Olaszországi tapasztalatait gazdagon hasznosította későbbi alkotómunkája során. Híres portréi, valamint csoportkompozíciói alakjainak lélekrajzában felismerhető Leonardo műveinek hatása, így a száznál több szeredét felsorakoztató Szentháromság imádásában pedig Ráffaello derűsen harmonikus stílusát ötvözte a velencei mesterek ragyogóan. tüzes színkezelésével. Utolsó nagyszabású kompozíciójában, a német parasztháború éveiben festett Négy apostolban — amely nyílt színvallás a lutheri protestantizmus mellett — viszont Michelangelo monumentális ihletésű, vívódó titánjainak drámaiságát szólaltatta meg sajátosan egyéni hangvétellel. Dürer a művészet történetének egyik legnagyobb grafikusa volt. Mintegy ezer rajza, vázlata, vízfestménye maradt ránk: figurális ábrázolások, életképek, állat- éá növényrajzok, táj- és városképek, biblikus, mitológiai és fantasztikus kompozíciók, mintarajzok és diszí- tőábrák sokasága. Mindezeket gazdagon hasznosította metszeteinek készítésénél, amelyekkel különös kedvvel foglalkozott. A sokszorosítás révén olcsó, piacon is árusítható lapok ugyanis jobban jövedelmeztek, mint a sok munkával járó, de keveset fizető festmények. Méltán szerzett jó nevet hazáia határain kívül is első, 15 lapból álló famet- szetsorozatával, az Apoka- lipszis-sal, amelyet a fanatikus firenzei reformátor, gBither Márton olasz elődAz Apokalipszis lovasa !. Fametszet, 1498. Ä felhők között szárnyaló angyal Irányítja a háború, az erőszak, a jogtalanság és a pestis megszemélyesítőit, akik lovaik alá tiporják a rettegő bűnösöket. je, Savonarola megégetésének évében, 1498-ban készített. Mint bibliaolvasó ember, Dürer mélyen átélte kora szellemi-erkölcsi problematikáját, s célzatosan választotta sorozata témájául János evangélista Néró római császár idején írt sorait a világ pusztulásáról. Szenvedélyes kompozícióiban Dürer — Luther későbbi híve — a mag!a korának Rómájára, a pápák züllött rezidenciájára céloz. Ahogy később írta: „Mint Jeruzsálem, úgy pusztul el majd a római szentszék is a maga önkényuralma miatt.” A zsúfolt kompozíciók ideges vonalrajzuk révén még telivéren gótikus alkotások. De már ezeken is feltűnik a mester művészetének sajátos erénye: irreális látomásokat tud életre kelteni — megdöbbentő realizmussal! Későbbi sorozataiban — a drámai Passiókban, a derűs hangulatú Mária élete lapokon — formálása oldottabb, szerkesztése levegő- sebb, s mindmáig általános emberi tartalommal telitve ábrázolja a bibliai témákat. A széles körű terjesztésre szánt metszetek stílusa a szó nemes értelmében közérthető. A korabeli öltözékben ábrázolt szentek korabeli város utcáján, polgári otthon falai között jelennek meg, s a vékony és vastagabb vonalak érzékletessé mintázzák a kelmék, tárgyak anyagát, a _ puha felhők, a rezgő levelű lombok formáit A természethű ábrázolás dolgában Dürer még tovább jutott a rézmetszés műfajában, amely technikájának mindmáig a legnagyobb mestere. Hajszálvékony vonalakból festői tónusokat varázsolt lapjaira. Közülük 1513—14-ben készült mesterhármasa a legismertebb. A Lovag, ördög és a halál a humanista fogalomkör allegorikus ábrázolása. Dürernek mintegy kétszáz fa- és száz rézmetszete maradt fönn. Lapjait Európa- szerte ismerték és másolták. Raffaello is merített belőlük, akinek művészetét mesterünk igen nagyra tartotta. Tisztelete jeléül elküldte neki önarcképét, Raffaello pedig egy rajzával viszonozta a figyelmességét. Az olasz reneszánsz első történetírója, Michelangelo tanítványa, Vasari, rajongva dicsérte Dürer metszeteit, köztük a híres Melankóliát. A középkori Magyarország jó néhány szárnyasoltárának Dürer-metszet volt a mintaképe. Kultusza hazánkban kivételesen nagy, mivel közismert, hogy a mester családja magyarországi származású. Atyja, idősebb Albrecht Dürer, a Békés megyei, Gyula melletti —a török hódoltság korában elpusztult — Ajtós községből került, az akkori időkben szokásos vándorútja során Nümbergbe, ahol megnősült, ötvösműhelyt nyitott, s idővel a város legjobb műiparosainak sorába emelkedett; (a Türer-Dürer az Aj- tósi német fordítása). Tizennyolc gyermeke közül három lett művész. András — Endres — ötvös, János Evedig a lengyel királyi udvar festőjeként működött. Dürer születésének fél évszázados fordulóját világszerte megünneplik. Elsősorban szülővárosa, Nürnberg ahol az év folyamán ünnepségek tucatjait rendezik a tiszteletére. Az ottani nagyszabású kiállításon szereivel majd a Szépművészeti Múzeum két remek Dürer-tollrajza. Nálunk, a Kaposy Veronika rendezte emlékkiállítás negyven év óta ez a legteljesebb Dürer-kiállítás. Megtekintését melegen ajánljuk a művészetbarátoknak, mert maradandó élményeket ki” 11 és ad minden műértő- n : laikusoknak nem keArtner Tivadar FARKAS ANDRÄS: CSAK ELMEGYÜNK... Csak elmegyünk a Lét csodái mellett, A válaszokkal mind készek vagyunk: Hosszú az út és az a nagy bajunk, Hogy nincs szerencsénk s nem kapunk kegyelmet. Pedig mi-minden elvész általunk! Mikor a sejtés és hívás közelget. Csak csukva tartjuk a parányi lelket, S duzzogva szidjuk emberi magunk. Jól tudjuk, bogy lehetne tenni másat, Es mennyi mindent élni is lehetne, fis mi vagyunk csak bűnösök, hibásak. Lelkünk süket fülünk hall csak helyette. Lépünk, de nem nézzük az út egészét, S így meg sem értjük, hol, mi is a részvét. SASS ERVIN: PARTOK víz alatt sikló mesevilág szél jár most arra titkos téli hírnök s a hinta hogy ringatta akkor most nyirkos pincében jajgat s az út a kövek a fü megismeritek ha újra jön majd az én szerelmesem és bonthatatlan mosolyát hozza és izmaiban az egyetlen ölelést szivében a visszhangot végre ti kövek fák ittak szeressétek kövek simuljatok a lábai elé fák hús széllel legyezzétek utak mind hozzám vezessétek csilagos magosság láttad-e ködfelhőkre vert aranypajzs láttad-e meztelen aludt és bokros ölében a reggel kivirágzott MEZEI ANDRAS: ÉG FELÉ EMELT KARRAL Búcsúzom ettől a fától, szépséges magányától, mintha egy erdő állna, úgy zúg, zeng minden ága. fig felé emelt karral szólal mezőny! karddal gerincén áramolva tombol, kitárulkozva. Hangok, karok és ágak hallani allelujáznak. fin sem állhatok szebben: ember az éggel szemben. Karomat öröm nyújtja, ereim szökőkútja nem lehet láthatatlan ■— állok kivághatatlan. NÁD ÁSD V ÉVA: SEBESÜLTEN Miért nem repül el az a madár? Piros szálak megbűvölik, fekete szemek bámulják, hogy sirdogál. Repülni újra nem tanít senki, menedéket csupán sebesült szárnyad, ne kérj segítséget, bár, ha bicegve, ■ szállj el, mert piros szemekkel, fekete szállal megkötöznek. I
