Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-15 / 88. szám
Az utánpótlásképzés jelentős formája a serdülök nyári sporüábora Megyénk tehetséges .serdülő sportolói évről évre találkoznak a nyári iskolai szünetben megrendezésre kerülő sporttáborban, amelynek Eger, illetve Tardos a központja. A táborozás vitathatatlanul jelentős szerepet tölt be az utánpótlás- képzés egységes rendszerében, lemérhető eredményei vannak az alapmozgások elsajátításában, technikai végrehajtásában, a közösségi szellem kialakításában, az •erkölcsi és akarati tényezők csiszolásában is. Ezekben a táborokban sok olyan tehetséges fiatal került feszinre, aki később Heves megye «portjának erőssége lett Tervszerűen, szervezetten, szakszerűen A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a serdülők sporttábora akkor tölti be igazán hivatását, ha a részt vevő' 14—15 éves gyerekek kiválasztása tervszerűen, szervezetten és főleg szakszerűen történik. Ezek alap- követelménye k! A kiválasztásban az illetékes szakszövetségek tehetnek a legtöbbet, végigszemlélve a diákversenyeket, bajnokságokat. Ezek egy része már lezajlott, túlnyomó többsége azonban május hónapban kerül lebonyolításra. E versenyek a következők: Atlétika: megyei középfoké iskolai bajnokság (V. 3—4.), megyei serdülő bajnokság (V. 22— 23.), megyei úttörő-olimpia (V. 20—26.). Kézilabda: megyei serdülő kupa (V. 9.), megyei úttörő-olimpia (V. 25.). Kosárlabda: megyed úttörő-olimpia (május), megyei kiválasztó verseny (május), városi bajnokságok (sorsolás szerint). Labdarúgás: megyei serdülő kupa (V. 1.), megyei' úttörő-olimpia (V. 24.) ökölvívás: kiválasztó technikai verseny (V. 16.), északi területi bajnokság (II. 14.). Tiszántúli bajnokság (III. 24.), serdülő seregszemle (IV. 7. és 30.), Sportlövészet: megyei úttörő-olimpia (V. 23.), megyei seregszemleverseny (V. 30.). Vívás: megyei bajnokság (II. 28.), megyei középiskolai bajnokság (I. 17.), körzeti seregszemle (I. 24., III. 7.). Hét sportágban Egerben és Tardoson A sporttábor előkészületi munkái tehát megkezdődtek, erről Csáki Balázs módszertani főelőadó adott tájé-» kozta tást. — Az idén június 14. és 26., illetve június 28. és július 10. között rendezzük meg a tábort. A két turnust az teszi szükségessé, hogy a tardosi sporttáborban nincs elegendő férőhely, azért az első csoportban atléták és kosárlabdázók, « másodikban kézilabdázók és labdarúgók táboroznak — az ökölvívók, sportlövők és vívók Egerben maradnak, ahol a technikai feltételek biztosítottak. _ A tábor vezetője — mint eddig mindenkor — Csányi Barna testnevelő tanár, szakedző. A tervezett oktatók sportáganként a következők. Atlétika: Karsai István testnevelő tanár, edző; Kézilabda: Vályi Nagy Károly testnevelő tanár, edző; Barcsik Imre testnevelő tanár, edző. Kosárlabda: Galambos János testnevelő tanár, szakedző; ifj Csányi Barna testnevelő tanár, szakedző. Labdarúgás; Heuer Ferenc edző. Ökölvívás: Vitányi Antal edző. Vívás: Iványi Illés szakedző. 156 fiú és leány Létszámterv. Atlétika (fiúk, lányok) 28, kézilabda (fiúk, lányok) 30, kosárlabda (fiúk, lányok) 26, labdarúgás (fiúk) 22, ökölvívás (fiúk) 20, sportlövészet (fiúk, lányok) 20, vívás (fiúk, lányok) 10, összesen 156 lő. Az idén hiányzik tehát a birkózás. Éspedig azért, mert a Bervai Vasasnál sportági sportiskola működik, amelynek tagjai a rendelkezés értelmében nem vehetnek részt serdülő sporttáborozáson, a másik két sportkör (Gyöngyösi Spartacus, Parádsas- vári Építők) pedig nem rendelkeznek kellő számú 14— 15 éves birkózóval Egerben a vivők a Dobó Gimnázium, az ökölvívók a 3-as számú általános iskola tornatermében, a sportlövészek pedig az MHSZ-lőté- ren végzik majd edzéseiket — fejezte be nyilatkozatát Csáki Balázs. Sotnody József A világ sportja *— sorokban LISSZABONi A nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna második fordulójának eredményei: Benfica —Párizs ifj. vál 2:0, Imtema- zianale—Setubal 0:0, Sevilla —Porto 2:1, Academica—Arsenal 3:1. DUISBURG» Bajnoki labdarúgó-mérkőzés az NSZK-bam: MSV Duisburg—VFB Stuttgart 1:0. PALERMO) A palermói nemzetközi teniszversenyen a tavaly győztes Gulyás István most a második fordulóban kiesett. A forduló érdekesebb eredményei: Barton! (olasz)—Herrerl (spanyol) 6:2, 3:6, 6:0, Phil- lips-Moore (ausztrál)—Domiuguez (fr.) 6:2, 3:6, 6:3, Jovanovics (jugoszláv)—Sal- voldeli (olasz) 6:3, 6:2, Rou- yer (francia)—Gulyás (magyar) 6:3, 7:5. A Sziklai emlékverseny margójára A Bp. Honvéd nemzetköz! ökölvívó-emlékversenyén 3 gyöngyösi fiú lépett szárítóba. Szereplésük, illetve teljesítményük jónak mondható — így nyilatkozott Szakács Béla edző is. Fischer első mérkőzésén nagyszerű küzdelem után biztosan verte a jó nevű szovjet Mullajevot, majd a döntőben „szokásához híven” megadta magát Gedónak. Z vara csak egy meneten át állta Kismémeth rohamait, majd Nagy András óriási iramú, színvonalas találkozón egyenrangú ellenfele volt a rutinos szovjet Nyikityenkó- nak. A gyöngyösi öklöző veresége ellenére is jó benyomásokat keltett. Kisváltósúlyban Juhász és Pusztai képviselte a Zalka SE színeit. Juhász jól helytállt táiecxi Az egri mérkőzést eldöntő gól előtti jelenet: Kelemen szerzi meg a labdát, s a következő pillanatban a hálóba vágja. (Molnár I. felv.) Vasárnap elkezdődtek a küzdelmek a kézilabda NB Il-ben is. Az Egri Kinizsi női csapata óriási küzdelemben egygólos győzelmet aratott az MVSC ellen, míg a tartalékos E. Lendület Mátészalkán föMmújslsz 1971. április 15» csütörtök lépett pályára és 10:7 arányban alul maradt. EGRI KINIZSI- MISKOLCI VSC 11:10 (5:3) Eger, 250 néző. V.: Szalma - si. Kinizsi: Szabóné — Zachar Nagyné, Bereczkiné, Miklós Kelemen, Tóth. Csere: Kiss- né, Vladár. Edző: Mucsi István. Az első félidőben sok szép akcióval dúsított, változatos küzdelem alakult ki, az riek megérdemelten szert kétgólos vezetésre. Szünet után fokozódott az iram, mindkét csapat bátran rohamozott, s felváltva estek a gólok. A vendégeknek a félidő közepén ugyan sikerült egyenlíteniük, de a hajrában az egri csapat —, ha egy góllal is — felül tudott kerekedni. A Kinizsiben Szabóné a mezőny legjobbjának bizonyult, mellette Kelemen Bereczkiné és Nagyné érd mel dicséretet. MÁTÉSZALKA— EGRI LENDÜLET a későbbi bajnok Nemecz ellenében, Pusztainak viszont kemény ellenfele akadt a szovjet Robin személyében. Bukát enerváltan, bátortalanul öklözött, s ellenfelének, Bakonyinak győzelme nem lehetett vitás. A félnehézsúlyú Tóth Imrének az újpesti 'Fekete, majd Papp Károly legyőzése nem jelentkezett különös sei>b problémát A döntőben a második menetben „túl lelkesen,” rohamozott, de a győzelmet akkor is megszerezte volna, ha a szovjet Sabelnyi- kovot sérülés miatt nem léptetik le. Nehézsúlyban Juhász Lajos élőbb biztosan verte az újpesti Edőcsöt, majd a középdöntőben már jelentős pontelőnnyel vezetett a fiatal Réder ellen, amikor az utolsó percben kissé engedett az iramból, nyolcat számoltak rá, s nagy meglepetésre Réder győzelmét hirdették ki. Az Európa-bajnok- ság előtt mindenképpen káros az ilyen és hozzá hasonló bírói tévedés. Még a döntőben is akadtak vitatható eredmények, s ebben sorozatosan a „házigazda” üldözői jártak jól... A gyöngyösiek egyébként nagy lelkesedéssel készülnek az április 22-én kezdődő országos bajnokságra. így látták tudósítóink a megyei labdarúgó-bajnokság eseményeit Lőrinci—GYESE 1:1 (1:0) Lőrinci, 390 néző, V,: Marmoly. Lőrinci: Szőllősi — Kovács, Elischer. Czank II., Czank I., Molnár, Roznyik I., Roznyik II., Bor. Szabó. Pető. Edző: Kornél József. GYESE: Szalai — Juhász, Román, Balázs. Potye, Húgai, Nagy. Csikós, Varga, Seregi, Hídvégi.1 Edző: Takács László Az erős iramú változatos játékot nyújtó találkozón mindkét oldalon sok helyzet maradt kihasználatlanul. A döntetlen eredmény igazságos. G.: Szabó, illetve Varga, Jók: Elischer, Szabó, Molnár. illetve Román, Potye. (bozsik) Novaj—Karikás SE 2:1 (0:0) Novaj. 150 néző. V: Drejó. Novaj: Nagy M. — Nyilas, Jánosi S., Daragó Csuhái, Berecz (Szabó), Jánosi L., Hegyi, Kiss, Káló. Daragó M. Edző: Nyári József, Karikás SE: Aradi — Kovács, Oldal, Herman. Simon, Hegyi, Nagy S., Nánai. Szalai, Teli, Németh, Edző: Horváth Lajos. A jó iramú mérkőzésen a végig mezőnyfölényben játszó hazai csapat megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. G.: Kiss (2), illetve Teli. Jók: Jánosi S., Jánosi Lfc, Csuhái. Kiss, illetve Oldal, Hegyi. Németh, (káló) Füzesabony—Selypi K. 0:0 Füzesabony. 300 néző, V: Máriássy. Füzesabony: Farkas — K6- ródi. Kárpáti, Hegedűs, Nyeste, Bocsi, Ferenc. Csuhaji, Gulyás, Dudás, Perge (Gál). Edző: Turóczy János. Selyp: György — Tóth, Lő- rincz I.. Pásztor, Kaszás (Su- rányi). Szűcs J., Bacsa. Szlá- vik, Lőrincz II.. Szűcs F., Juhász, (Szabó). Edző: Szalontai Béla, A „helyzeteik alapján a füzesabonyi csapat győzelmet érdemelt volna. A hazaiak négy. a vendégek pedig egy kapufát lőttek. Jóik: Kárpáti,, Kóródi, Gulyás. Csuhaji, illetve György. Lőrincz I» Lóri ez II (szigetvár^ Rozs aszentmár ton— Bélapátfalva 2:1 (1:0) Bélapátfalva, 300 néző, V: Füredi. Rózsaszentmárton: Szuhányi — Füzér, Kovács I., Domer, Vencel, Tóth, Báti, Morvái, Zsák, Szanyi. Edző: Hegyi János. Bélapátfalva: Bajzáth — Berecz. Sütő. Bárdos, Mészáros, Ipacs (Kelemen), Józsa, Miké M., Fodor. Sas, Lőrincz. Edző: Csizmarik Imre. A második félidőben nyű j- tott jobb játéka alapján megérdemelt győzelmet aratott a bányászegyüttes G.: Zsák, Morvái, illetve Sas. Jók: Domer, Báti. Zsák, illetve? Bajzáth, Bárdos. (horváth) Pétervására—Egri Spartacus 5:0 Pétervására. 200 néző, Vb Koncz II. Pétervására: Bocsi Ai — Bocsi I., Bojtos, Pelle, Forgó, Janovicz, Viracze (Kovács), Szántó, Lakatos, Bocsi II., Nagy. Edző: Szalai Mihály. Eger: Farkas — Nagy 114 Kovács I., Kovács III., Sztre- gova, Tóth, Pálinkás, Vis-! nyei, Tamasi, Muhi, Nagy I. Edző: Bóta János, Közepes iramú mérkőzése* a csatárok nem tudtak megbirkózni a jó) játszó védőkkel Az 50. percben Lakatos büntetőjét Farkas hárította. Jók: Bocsi A., Bojtos. Nagy, illetve Farkas, Kovács I» Muhi, (nagy) Sírok—Heves 2:0 (1:0) Sírok. 250 néző, V: Szabó. Sírok: Kékesi — Zám, Bocsi, Zagyi, Répás. Krajecz, Svarchkopf, Penyaskó. Szabó, Fülöp, Balogh. Levő: Túrán István. Heves: RicJegh — Kovács, Stolcz. Budai L. Perez, Balogh I_ Tart II., Budai II., Janosek. Bettenbuk, Tari I. Edző: Nagy Ferenc. A közepes iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. G.: Fülöp, Szabó. Jók: Zagyi. Répás, Szabó, illetve Ridegh, Perez, Balogh L (somogyi) Recsk—Apc 0:0 IMM1H-ONMAN Április 18-án indul az idei küzdelem a megyei férfi röplabda csapatbajnokságban. Ezen a napon Mező Imre SE Hatvani Kinizsi, Párád—Erk, Dobó SE—Komló mérkőzésekre kerül sor, ★ VM Egyetértés—Egri Tanárképző 78:38 (38:23). NB I- es női kosárlabda-mérkőzés. Szentkirályi út. V: Velkei, Zsabka dr. Ld: Czirákyné 20, Bakk 13. Triz 11, illetve Mile 16, Majoros M. 8. A bajnokság állása: 1. VM Egyetértés 14, 2. TFSE 14, 3, BSE 13, 4. Videoton 13, 5. MTK 12, 6. Szigetvár 10 7. Pécs 10. 8. BEAC 10, 9. Bp. Spartacus 9, 10. Székesfehérvár 9, 11. Eger 9, 12. Kecskemét 9, 13. HSC 8 és 14. Előre 7 ponttal. ★ Április 21-én rendezik meg a labdarúgó MNK megyei selejtezőinek második fordulóját. A második forduló „menetrendje”: Besenyőtelki Dankó—Bervai V., Dobó SE —Egri Spartacus, Bélapátfalva—Egercsehi, Novaj—Egri Dózsa, Tamalelesz—Sírok, IsErdőtelek —Heves, Átány—Stromfeld SE, Visznek—Nagyréde, Szűcsi—GYESE, Domoszló—Tárnáméra, Gyöngyösi FMGT— Karikás SE, Selyp—Apc, Rózsaszentmárton—H. Kinizsi, Petőfibánya—Lőrinci, MÁV HAC—Gáspár SE. (Elölállók a pályaválasztók.) BKV Előre—Egri Spartacus 6:2 (5268:5107). NB I-es férfi tekemérkőzés. Knopp utca. Előre: Rákos 899, Horváth 871. Kiss 839, Wagner 843.’ Kiricsi 905, Scher 911. Eger: Tősi 943, Simon 843, Molnár 814, Ficzere 806, Pummer 827, Virág 869. Az egriek Tősi — Simon páros révén 16 fás vezetést szereztek, amit a későbbiek során nem tudtak tartani, mert míg a hazaiak fokozatosan lendültek játékba, addig az egriek visszaestek Így Tősin kívül csak Virágnak sikerült egyéni pontot szerezni. A mérkőzésen egyébként a papírforma érvényesült, bár egy kis szerencsével a harmadik pont is megszerezhető lett volna. A bajnokságban a magyar—osztrák mérkőzés miatt egy hét szünet következik. (Április 18-án Füzesabony— Sírok, Karácsond—GYESE, Heves—Egri Dózsa II., ' Gy. Vasas Izzó—Gyöngyöstarján, MÁV HAC íl.—Lőrinci és Gy. Építők—Hort mérkőzésekre kerül sor a megyei férfi asztalitenisz csapatbajnokságban . ★ A megyei I. osztályú ifjúsági labdarúgó bajnoki mérkőzések eredményei; Lőrinci —GYESE 2:1, Bélapátfalva— Rózsaszentmárton 1:4, Füzesabony—Selyp 6:1, Recsk— Apc 0:6, Sírok—Heves 1:2, Pétervására—Egri Spartacus 3:2. A bajnokság állása: 1. Petőfib. 17 14 1 2 96-15 29 2. Apc 17 12 4 1 76-22 28 3. Rózsasztm. 17 11 2 4 49-22 24 4. Heves 18 11 2 5 49-27 24 5. Sirok 17 11 1 5 45-22 23 6. GYESE 17 7 3 7 40-34 17 7. Novaj 17 7 2 8 29-31 16 3. Selyp 17 7 1 10 42-44 15 9. Bélapáti 17 6 3 3 39-50 15 10. Recsk 17 5 3 9 24-60 13 11. Pétervás. 17 5 1 11 30-75 H 12. Lőrinci 17 4 2 11 19-66 10 13. Füzesabony 16 2 5 9 19-36 9 14. E. Spart, x 18 2 2 14 17-64 % *S8 büntetőpont levonva. Jól rajtáit az Egri Kinizsi kéziiabdacsapata