Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-23 / 95. szám

2,5 millió olvasó ­•* . •• „ «gl" * I ■* I ■ ■ _ | ■■ _ ofvenofmilho kölcsönzött kote Negyei könyvtáros-konferencia Egerben A pedagógusok és a fizetésemelés Csütörtökön délelőtt az SZMT-székház nagytermében a megye szakszervezeti könyvtárosainak és üzemi könyvterjesztőinek részére megyei konferenciát rendez­tek. Elsőként Gönczi Imre, a SZOT kulturális- agitációs és propagandaosztályának mun­katársa tartott előadást az elmúlt év decemberében le­zajlott III. országos könyv­táros-konferencia tapasztala­tairól. Statisztikai adatokkal illusztrálta az elmúlt tizen­öt év könyvtárügyi fejlődé­sét. Elmondotta, hogy ha­zánkban 2,5 millió olvasó évente 55 millió kötet köny­vet kölcsönöz a tanácsi és szakszervezeti könyvtárakból. Beszélt a könyvtároskonfe­rencián felvetett problémák­ról is: a könyvbeszerzési ke­ret csökkenéséről, a könyvtá­rak szakemberellátásának Jót, s jól: ebben áll a hagy t' -'-'k... Elmondhatjuk ezt az kőzetet az Egri Megyei Szín­pad szerdán bemutatott új műsora kapcsán nyugodt lel­kiismerettel, mert Szívós Jó­zsef avatott kézzel válogatott Karinthy Frigyes műveiből egy csokorra valót, a színpad tagjai pedig kellő mértéktar­tással, iróniával szólaltatták meg az író mondanivalóját. A szerkesztő külön érdeme, hogy nem engedett a csábí­tásnak, nem törekedett zajos sikerre, kihagyván a teljes Karinthyt tükrözni igyekvő műsorból olyan darabokat például, mint az „így írtok tí”-sorozat költő, író karika­túrái. Ügy érezzük, Karinthy Fri­gyes a mai középiskolai iro­dalomórákon érdeménél ke­vesebb megbecsüléshez jut. Szívós József összeállítását vizsgálva azt is bátran ki­mondhatjuk: hiányt pótol e tekintetben, s lehetőséget nyújt a tananyagot önmaga számára tágítani igyekvő di­áknak, hogy többoldalúan is­merkedjék a XX. századi iro­dalmunknak e jellegzetes alakjával. Az író fiának, Karinthy Ferencnek szubjektív jellegű sorai vezették be a Megyei Színpad új műsorát, majd a Tanár úr kérem, az így írtok ti pompás miniatűrjei követ­keztek Nagy Edit, Suszter Ilona, Vas Gábor, Ráduly Margit, Gara Éva, Virágú Ti­bor megjelenítésében. Az Iliász, s Dante komédiájának amerikanizált változatával Halmos Tibor aratott megér­demelten szép sikert. Később, ahogyan beljebb ha­toltunk az életműbe, úgy mé­lyült a különböző zsánerű al­kotások művészi megformá­lása is. Jónás Zoltán a „Nyu­godt és megfontolt ember” komformista típusát villan­totta fel a szatíra görbe tük­rében, majd Ráduly Margit kitűnő pillanatai következ­tek Karinthy Barra basában, az egyén és tömeg ellentmon­dásos reakcióját érzékeltetve. A műsor harmadik része a társadalomkritikus kabaré­szerzőt állította színpadra, most már megeresztve az ön­feledt komédiázás zsilipjeit. Szívós József munkatársai • éltek is a túljátszás lehető­ségeivel, előbb a Fő a diszk­réció, a Tegezés, Ugyanaz férfiban, majd pedig a Téma című jelenetben nyújtva bő­vérű, burleszjtszerű megfo­galmazást. Egyes szerepek kapcsán itt Hornyák István, Hegyi Ferenc, Vas Gábor, Ke­lemen JózseJ, Ivády László, Mészáros Jutka, Saárossy 1831. április. 32« ftéftíeK * gondjáról, az ellátatlan te­rületek helyzetéről. Hangsú­lyozta, hogy az eddiginél na­gyobb társadalmi megbecsü­lést kell kapnia a könyvtár- ügyi mozgalomnak, el kell érni, hogy tíz év múltán az ország ími-olvasni tudó la­kosságának 30—35 százaléka könyvtári tag, olvasó legyen; gyarapítani kell az ifjúsági és a munkásolvasók táborát. Ezután Jászberényi József, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat igazgatója beszélt az üzemi könyvterjesztés ered­ményeiről és feladatairól. Az elmúlt négy év során az üze­mi könyvterjesztők eredmé­nyes munkát végeztek, növe­kedett a könyvvásárlásra for­dított pénzösszeg, javultak a vállalat adottságai. 1971-ben a korábbi éveknél 25—30 szá­zalékkal nagyobb raktárkész­let áll a vásáirlók rendelkezé­Kinga, Kovács Júlia neveit kívánjuk megjegyezni, akik valamennyien becsvággyal, tehetséggel szolgálták az írót. Szólnunk kell végül az elő­adás láthatatlan szereplőjé­ről, Zakar Jánosról. Neki kö­szönhető a korabeli és mo­dernebb számokból szerkesz­tett gépzene, amely groteszk elemeivel egy-egy műsorrész, vagy műsordarab hangulati hatását erősítette. Jó szolgálatot tett e műsor­ral a klasszikus magyar iro­dalom ügyének az Egri Me­gyei Színpad, (m. gy.) Kezében vastag pénzköte- get lobogtatva egy tagbasza­kadt férfi izgatottan tört utat magának a pénztár felé, mi­közben felindultan kiáltott: „Hé. pénztámök, tévedés történt! Heti keresetemről szóló csekkemet váltottam be, és.i. John Farnsworth főpénztá­ros félbeszakította a hangos- kodót: „Sajnáljuk, uram.” — mondta és a salter feletti táblára mutatott: Utólagos reklamációt nem veszünk fi­gyelembe! A férfi elképedve bámult Famsworthra. és így szólt: „Nem ön váltotta be a csek­kemet, hanem az a hölgy ott!” Mutatóujjával Nora Kent kisasszony felé bökött, aki a vastag üvegablak mögött állt, és elvörösödve a padlóra sze­gezte tekintetét, miközben keskeny vállai meg-megrán- dultak. Csupán néhány röpke percig helyettesítette Fams- worthot. amíg az a mosdó­ban volt. Farnsworth határozottan csóválta a fejét: „Semmit sem tehetünk az érdekében, uram! Kérem, lépjen ki a sorból, feltartja a munkát.” Am a salter előtt álló férfi az arcába nevetett Farns- worthnak: „Micsoda? Pont ön nem akar meghallgatni?” Meg szeretném magyarázni azt a körülményt, hogy az a hölgy ott tévesen olvasta le a csekkemet! A csekkre írt 300 dollár helyett 1300 dol­lárt fizetett ki nekem, No, mit szól most ehhez?” A várakozó tömeg felmo- rajlott. Farnsworth pedig el­sápadt, Kent kisasszony ré­mülten felsikoltott. „Egy pillanat! Semmi eset­re sem szabad ...” — kiáltott Farnsworth megdöbbentem De a férfi már elhagyta a pénztárat a jelenlevők de­rültsége kíséretében. Valaki még odakiáltott Farnsworth- nak: „Talán olvassa el a ki­függesztett feliratot: Utólagos reklamációkat nem veszünk figyelembe.” „Nem vagyok hibás! Soha­sem eshetne meg ilyesmi ve-, sére. Az igazgató elmondotta, hogy az egyik legfontosabb feladat az egyéni vásárlói igények maradéktalan kielé­gítése; ezt feltétlenül elősegí­ti az, hogy a IV. ötéves terv folyamán szakkönyvesboltot nyitnak Egerben, s emellett igyekeznek az elmúlt éveknél sokkalta jobb könyvellátást biztosítani. A konferencia harmadik előadója Nagy Ferenc, az SZMT központi könyvtárának vezetője volt; ő a szakszer­vezeti könyvtármoagalom me­gyei eredményeiről és felada­tairól beszélt. Az ellátást a központi könyvtár mellett letéti, területi és önálló könyvtárak biztosítják. A megyei 100 ezer szervezett dolgozójából több mint 58 ezer tagja valamelyik szak- szervezeti könyvtárnak. A vá­laszték igen nagy: a dolgo­zók közel 130 ezer kötet könyv között válogathatnak. A gondokra térve Nagy Fe­renc is hangsúlyozta, hogy az eddiginél nagyobb összeget kell fordítani könyvvásárlá­sokra, s növelni kell az olva­sótábort is; fontos az is, hogy a letéti könyvtárak állománya sűrűbben cserélődjék, hogy mind több igényes olvasó lá­togassa az üzemi könyvtára­kat. Az előadásokat élénk vita és tartalmas vita követte, melynek során a megye szak- szervezeti könyvtárosai és könyvterjesztői beszélték meg mindennapi gondjaikat. A félnapos konferencia alapve­tő erénye az volt, hogy tö­mören feltérképezte a jelen­legi helyzetet, s reálisan ke­reste a kiutat. lem! Lehetetlen, hogy elnéz­tem volna...” Kent kisasz- szony a szemére szorította zsebkendőjét. Farnsworth fagyos pillan­tása elnémította. Záróra után Farnsworth Gleason igazgató irodájába hívatta a zokogó pénztárosnőt; „Ez a — ez a buta liba őrült hibát vétett!” — hadar­ta magán kívül Farnsworth, és a súlyos kasszát a fénye­zett íróasztallapra tette Glea­son elé. „Ez az idióta ...” „Ugyan, ugyan — szólt iá Gleason látszólagos nyuga­lommal. Húsos kezével egy székre mutatott. Üljön le, kisasszony, mielőtt össze­esik. Nora Kent leült, miközben könnyei potyogtak. „Már értesü'tem a dolog­ról” — mondta Gleason. — „Csaj: azt nem tudom meg­érteni ...” „Én vagyok az oka” — mondta Farnsworth halkan. — „Néhány percnyi szünetet tartottam, s ezt a nőszemélyt egyedül hagytam ^ Pénztár­FOCK JENŐ, a kormány elnöke a közelmúltban je­lentette be a tatabányai vá­lasztási nagygyűlésen, hogy június elsejétől húsz száza­lékkal emelik a pedagógu­sok fizetéséi. Általános meg­elégedést váltott ki ez a hosszú évek óta várt intéz­kedés nemcsak a pedagógu­sok, hanem mindazok köré­ben, akik érezték, hogy a 110 ezres pedagógusgárda jövedelme jóval alacso­nyabb mint más értelmiségi rétegeké, holott munkájuk legalább annyira fontos és felelősségteljes, hiszen a felnövekvő nemzedék okta­tását, s ami még fontosabb, nevelését irányítják. Túl az elégedettségen, az érthető örömön, most már minden pedagógust egy kér­dés izgat: hogyan lehet leg­igazságosabban elosztani ezt a húsz százalékot. Ilyenkor sok régi igény fogalmazódik újra, érdemes számba venni őket, mert segítenek az igazságos osztozkodás meg­valósításában. A PÁLYAKEZDŐK elő­nyösebb startot vártak és várnak, igényeiket a húsz százalék megosztásánál fel­tétlen számításba kell ven­ni. 1200—1300 forintos kez­dőfizetésük épphogy a leg­szükségesebbekre elég; zö­mük fiatal házas, életet kez­denek tengernyi gonddal, küszködve; közben Ismer­kedniük kell a pálya forté­lyaival is, így arra sincs le­hetőségük, hogy minél több túlórát vállaljanak. Nekik feltétlenül több kell, hogy jusson a húsz százalékból, mert ha anyagi gondoktól viszonylag mentesen kezdik a pályát, akkor ambícióik nem hervadnak el, jobbító ötleteikről nem mondanak le, lesz miből áldozniuk pe­dagógiai és tudományos munkálulk folytatására, va­lóban kénzett, a kor techni­kai eredményeivel lépést ban. ő ebkor tévesen olvasta le a csekken feltüntetett szá­mot és 300 dollár helyett 1300-at fizetett ki.” Gleason elgondolkodva csó­válta a fejét: „Hát igen, vég­tére' a szomszédos gyárnak nem egy olyan magas szak- képzettségű munkása van, akinek heti keresete eléri az 1300 dollárt, sőt gyakran még többet is. De persze az még nem szolgálhat mentségül —, tette hozzá. Farnsworth remegő kézzel simította hátra ősz haját. Te­kintete a kazettára esett: „Még nem ellenőriztem a mai bevételt” — mormolta. „Akkor lássunk hozzá mi­előbb” — mondta Gleason. Megnyomott egy gombot az íróasztalán és szinte ugyan­abban a szempillantásban az áruház biztonsági osztályá­nak rendőre kíséretében meg­jelent az irodában a bevételi osztály egy tisztviselője. A főpénztóros ezután gyorsan megszámolta a pénzt és a heti fizetésekről szóló bevál­tott csekkeket. „Ezer dollár hiányzik” — mondta miután megkapta a végösszeget. „Tíz százdolláros bankjegy, Gleason úr.” Az igazgató bólintott. Nora Kent újra felzokogott. „Ha megtaláljuk a kérdé­ses csekket, esetleg megtud­juk, ki az az ember” — mondta Farnsowrth remény­kedve. Gleason hátradőlt piros támlás székében és irodája mennyezetét fürkészte. „Nem lesz jó. Mert ha arra kény- szeritenénk. hogy adja visz- sza a tévedésből kapott pénzt, csak rossz reklámot csinál­nánk vállalatunknak.” A főnöki iroda ajtaja ki­nyílt és a vállalat két újabb biztonsági alkalmazottja lé­pett be. Gleason előrehajolt, és szemével jelt adott nekik. Egyikük egy jegyzetet nyúj­tott át az igazgatónak. Nem tudom, mit mondjak — mondta Farnsworth: „Hogy az én felügyeletem alatt ilyesmi megtörténhetett. Mindössze öt perei«* veüöfin távol ...ü tartó oktatókká-nevelőkké válnak. GONDOLNI KELL a reál szakos tanárokra is a húsz százalék megosztásánál. Az utóbbi években ugyanis egy­re többen hagyták ott a pe­dagóguspályát, s választot­tak jobban fizető munkahe­lyet. Ez az elvándorlás rend­kívül aggasztó, hiszen a tu­dományos-technikai fonsa- dalom korszakát éljük, s a felnövekvő nemzedéknek va­lóban alapos természettudo­mányos műveltséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy majdan helytálljon a mind több szaktudást követelő munkahelyeken. Ez azonban csak úgy valósítható meg, ha szakemberek igyekezettel ké­szítik fel őket. A reál sza­kos tanárokat mindenképp a pályán kell tartani, erre az egyik és leghatásosabb módszer a fokozott anyagi dotálás. NEM LEHET megfeled­kezni a nyugdíj előtt álló pedagógusokról sem: ők év­tizedeken át nemzedékeket neveltek Tel, volt tanítvá­nyaik nemegyszer túlnőtték őket; búcsút is mondhattak volna hivatásuknak, még­sem tették, hanem kis pén­zért, elismerésre méltó igye­kezettel végezték munkáju­kat. Az anyagi dotálásnak honorálni kell ezt a tevé­kenységet. Ezzel, úgy hiszem, min­denki egyetért, hasonlókép­pen kevesen vitatják azt is, hogy a fizetésrendezésnek végre fel kell számolni a két évtizede divatos egyen- lősdit. Ez a gyakorlat ugyanis mindennek nevez­hető, csak éppen jónak, egészségesnek nem. Rendel­kezések írják elő az elŐlé- pések sorrendjét. Azt, hogy valaki magasabb fizetési ka­tegóriába kerüljön, csak munkában töltött éveinek száma határozza meg. a mun­ka minősége nem befolyá­„Eppen annyi ideig — mondta. Cleason. Azután nyu­godtan folytatta: „Elég soká ahhoz, hogy a százdolláros bankjegyeket, amelyeket ki­vett a kasszából elrejthesse a férfimosdóban, a papírtörül­köző-tartó belsejébe.” Farnsworth egy jó percig egyáltalán nem reagált. Az­után elsápadt, majd néhány másodperc múlva paprikavö­rössé vált az arca: „Mit mon­dott? Én.. Az igazgató Nora Kentre nézett. Kent kisasszony tágra meredt szemében mintha egy kis remény .villant volna fel. Gleason így folytatta: Kis­asszony kérem, hagyjon ben­nünket magunkra. A helyzet nem valami felemelő.” „Nem! — mondta a klsasz- szony. De itt szeretnék ma­radni.” „Amint kívánja” — mond­ta a diri, és acélkemény te­kintete visszaszegeződött John Famsworthra: „Nem tűrök mellébeszélést! Bűntár­sát a pénzzel elfogták még mielőtt eltűnt volna a tömeg­ben. Azóta mindent beval­lott.” „őrület” — kiáltotta Farnsworth. „Én azt az em­bert soha életemben nem lát­tam.” „Úgy? ö pedig határozot­tan állítja, hogy az éjjel együtt voltak, és iszogatás közben tervezték ki a rab­lást.” „Hazudik! Én sohasem .:. Kent kisasszony váltotta be a csekket, ű az egyedüli...” Gleason hevesen közbe­szólt: „Tudom, hogy ma már nem sokat adnak a lovagias­ságra, de ne próbálja ezt az ártatlan lányt belekeverni az ügybe!” Kent kisasszony, aki már a hatvanadik éve felé közele­dett elmosolyodott. Halkan megkérdezte: „Hogy is tör­tént a dolog?” Gleason úr válaszolt: „Farnsworth megvárta, amíg sorban álló társa a salterhez ért. Ekkor öhre bízta a pénz­tárat. és a mosdóba sietett. Az előzőleg a pénztárból ki­vett jegyeket elrejtette, salja az eláóbrejutást Igaz, voltak és vannak rendkívül feljebbsorolások; ezeknek az le. me a rendeltetésük, hogy az átlagon felüli képessége­ket és igyekeztet honorál­ják. A gyakorlat azonban egészen más: néhány kivé­teltől eltekintve ezt is test­vériesen osztják meg a tan­testületekben. Kétségtelen volt ennek a „családias” gyakorlatnak pillanatnyi elő­nye, távlatilag azonban min­denképpen káros következ­ményeket szült; kiiktatta a mindennapi munka valódi mozgatórugóját: az egészsé­ges ambíciót. Most fizetésrendezés előtt a legfontosabb feladat fel­számolni ezt a helytelen gyakorlatot. Ügy kell meg­osztani a húsz százalékot, hogy a minőségi munkát maximálisan honorálják minden korosztálynál. A kezdőknél a diploma érté­ke, s a gyakorló tanítások során kibontakozó pedagó­giai érzék és igyekezet le­gyen a mérce; idősebb kol­légáiknál viszont a végzett munka eredményessége, a törekvés. Ha így történik az elosztás, ha az egyes fizeté­si kategóriáknál tól-ig rend­szert vezetnek be, akkor egészséges versenyszellem bontakozik ki; minden pe­dagógus arra törekszik, hogy képességei maximumát adja, hiszen tudja, hogy törekvé­sét több forinttal jutalmaz­zák, s ebben a több forint­ban, a magasabb fizetésben az erkölcsi megbecsülés je­lentkezik. Az iskolák alko­tóműhelyekké formálódná­nak, a felnövekvő nemze­dék nevelése idővel mindin­kább gondmentesebbé vál­na. HA A MEGOSZTÁSNÁL ezek az alapelvek érvénye­sülnének, akkor a pedagó­gustársadalom évtieedes gondjai oldódnának meg. Pécsi István hogy este, amikor hazamegy. magával vihesse őket. Idő­közben ön beváltotta Farns­worth bűntársának a csekk­jét — éspedig egészen szabá­lyosan.’ „De hát az embernek való­ban a kezében volt a pénz” — mondta Kent kisasszony. Gleason bólintott: „a há­romszáz dollár, amit ön fi­zetett ki, és még egy csomó bankó, amit a saját zsebéből vett elő. Azután pedig Farnsworth-tal együtt elját­szották azt a komédiát a pénztárablak előtt.” Jonh Farnsworth leült. Tá- togott, valamit mondani akart, de egy szó sem hagyta el a torkát. „Farnsworth nem tudta — folytatta a vezér —. azt a kö­rülményt. hogy egy idő óta a nagyobb bankjegyeket a pénztárban láthatatlan vegy­szerrel látjuk el. Ez a vegy­szer egy geiger-számlálóhoz hasonló elektronikus szerke­zetben fényjeleket ad.. „Ócska trükk” — morogta Farnsworth elképedve. Azon a háromszáz dolláron kívül, amit szabályosan kifi­zetett Farnsworth bűntársá­nak, egyik sem volt ellátva a mi vegyszerünkkel. Farns­worth azonban fényjeleket adott le, amikor kilépett a pénztárajtón, amely felett szintén van egy szerkezet. Ezek a jelek figyelmeztették a vállalati rendőrséget. Farnsworth főpénztáros ökölbe szorította a kezét: „önök tehát nem bíznak meg bfennem! öt év után sem. So­hasem hiányoztam egyetlen órát sem, egy bélyeget sem vettem el, és még egy ceru­zát sem használtam fel saját céljaimra!” „Valóban, már jó ideje fi­gyeljük önt — mondta a di­ri. — Attól tartottunk, hogy egy szép napon megtörtén­het valami ilyesmi.” „De hiszen én hihetetlenül becsületes voltam!” — kiál­tott Farnsworth. „Igen, igen” — dünnyögött halkan Gleason. „Éppen ezért kezdtünk önben kéteOurf­-----------------------------------------------------------------------------\ K arinthy görbe tükre az egri Gárdonyi Géza Színházban P. I.

Next

/
Thumbnails
Contents