Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-20 / 92. szám
A Gy. Spartacus és Rudabánya súlyos veresége Ez történt a labdarúgó NB IÍI-ban A 20. forduló meglepetése: a Gy. Spartacus Edelényben, a 2, helyezett Kudabanya pedig Som- sályban súlyos, 3:0 arányú vereséget szenvedett! De nem tudott győzni a 3. helyen álló Berval Vasas sem, amely Miskolcon pontot vesztett a MEAFC-cal szemben. A Zalka SE hatalmas küzdelem után nyert az Egereseit! Bányász ellen, a Gáspár SE viszont balszerencsés vereséget szenvedett Ormosbányán. Gyengén játszott a Hatvani Kinizsi, amely Miskolcon hagyta mind a két pontot — az utolsó három helyet továbbra is hatvani csapatok foglalják ell MISKOLCI EAFC—BERVAI VASAS 0:0 Miskolc, 200 néző. V-: Gere. Bcrva: Tóth — Szűcs, sípos, Zágonyl, Papp, Pázmándi, Promoter, Miskolczl, Soós (Gulyás), Zajácz, Szabó. Edző: Gere Tihamér. A Vasas kezdett Jobban, helyzeteit azonban nem tudta értékesíteni. Húsz perc után feljött a hazai csapat, s a továbbiakban kiegyensúlyozott küzdelem alakult ki. Szünet után Frommer a kapufát találta el — a másik oldalon ll-eshez Jutott az egyetemi csapat, de Demkó lövését Tóth remek vetődéssel hárította! A végén fölénybe került a MEAFC, de a kitűnő formában levő Tóthnak nem tudott gólt lőni. A hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók; Tóth (a mezőny legjobbja). Frommer, Pázmándi, (Tesztbaum) TBENCSÉNYT SE—MÁV HAC »a (1:1) Hatvan, 800 néző. V.: Németh. MÁV HAC: Nagy — Konkoly, Kókal, Kőműves, Gugyela, Tóth, Mayer, Bálint, Szabó, Csányi, (Kulacsik), Gulyáa (Schmecz). Edző: Nagy Antal. A nagy lendülettel kezdő vasutas csapat a 18. percben vezetéshez jutott: Bálint szögletrúgása után Szabó kapásból lőtt a hálóba. 0:1. Továbbra is a vendégek térfelén folyt a Játék, de a csatárok elügyetlenkedték helyzeteiket — a vendégek ellenakciója viszont a 44. percben sikerrel járt: Márton lövése a Jobb kapufáról vágódott a hálóba. 1:1. Szünet után a Trencsényi SE kezdett jobban, s a 47. percben Ismét Márton volt eredményes. 2:1. A gólra heves hazai rohamok következtek, de a csatárok hadilábon álltak a lövésekkel és a szerencsével Is. A mérkőzés sorsa a 75. percben dőlt el, amikor Márton lövése a jobboldali kapufáról a baloldali kapufára, onnan pedig a hálóba pattant. A helyzeteit Jobban kihasználó csapat győzött. Jók; Kókal, Kőműves, Bálint. r (srej) J PAPP J. SE—HATVANI KINIZSI 4H (3:0) Miskolc. V.: Orsi. Kinizsi: Vajda — Szekeres, Garami, Mészáros, Baranyi, Gu- bls, Urbán, Szabó, Román, Tóth, Püspöki. Edző: Kristyán István. A Papp J. SE lépett fel támadólag, s a 9. percben vezetéshez Jutott. Görgei kiugrott a védők mellett és Vajdát is kicselezve lőtt a hálóba. 1:0. Ezután sem változott a játék képe, szinte állandóan a hazai csapat kezdeményezett, csatárai azonban a sok helyzet közül csak egyet tudtak kihasználni: a 33. percben egy kereszvbevágott labdát a balszélső három méterről küldött a hálóba. 2:0. Szünet után elórelen- dült a Kinizsi, két alkalommal Is szépíthetett volna, de — ha csatárai nem ügyetlenkedik el helyzeteiket. A 65. percben Tábori u-esből lőtt góllal növelte a hazaiak előnyét, nem sokkal később a kitörő Szabót felvágták a védők, s a megítélt büntetőt Urbán értékesítette. 3:1. Ezután hatvani támadásokat láthattak a nézők, de néhány perccel a befejezés előtt a Papp J. SE védelmi hibából beállította a 4:l-es végeredményt. Az eredmény Igazságos, a hatvani csapatban mindenki mélyen tudása alatt szerepeit. (sáfrány) EDELÉNY—GYÖNGYÖSI SPARTACUS 3:0 (3:0) Edelény, 500 néző. V.: Rá ez. Spartacus: Berentés (Kovács) — Nagy I., Nagy T., Adonyi, Pethes, Forgács, Nádudvari, Gáspár, Bágyi, Szatmári, Nagy L. Edző: Treiber Rudolf.- A hazai csapat már a 10. percben vezetést szerzett: a középcsatár 18 méteres lövése a lábak között találta meg az utat a hálóba. 1:0. Nem sokkal később Jobboldali akció után a hazaiak egyik csatára kézzel tette maga elé a labdát, majd a balszélsőhöz továbbította, aki éles szögből lőtt a sarokba. 2:0. A 22. percben Nádudvarit gólhelyzetben fellökték a 16-oson belül, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A mérkőzés sorsa a 26. percben dőlt el véglegesen: Petites rossz továbbítását a középcsatár elcsípte, kiugrott a védők között és biztosan lőtt a hálóba. 3:0. Szünet után heves rohamokat Indított a Spartacus, de Nagy L. és Nádudvari révén mindössze két kapufára tellett erejéből. A helyzeteit Jobban kihasználó csapat megérdemelten győzött, a gólarány azonban túlzott. Jók: a közvetlen védelem és Bágyi. (szkocsovszky) ORMOSBANYA—GÁSPÁR SE 1:0 (0:0) Ormosbánya, am néző. Marmoly. Gáspár SE: Csesznyák — Szabó, Domonkos, Ludvig, Elpel, Balogh, Gendur, Lőrincz, Pozsár, Toldi, Lévai. Edző: Pogonyl Lajos. A vendégcsapat kezdett Jobban, a 6. percben Toldi lövése hajszállal kerülte el a kaput, majd Gendur egy csel után 3 méterről a kapufát találta el. Nem sokkal később Pozsár lövése is a kapufán csattant! Szünet után sem változott a helyzet, állandóan a Gáspár SE rohamozott, de helyzeteit nem tud ta kihasználni. Előbb Gendur. majd Pozsár és Ludvlg lövése szállt mellé, a 75. percben pedig Pozsár 20 méterről a kapufára lőtte a labdát! A 83. percben egy váratlan ellentámadás során labda az egyik védő kezét érintette. s a Játékvezető il-est Ítélt. A kitűnően védő Csesznyák csak érinteni tudta a labdát, amely a kezéről pattant a hálóba. A Gáspár SE balszerencsés vereséget szenvedett, helyzetei alapján győzelmet érdemelt volna. Jók: a közvetlen védelem, Gendur, Pozsár. (marosvári) ZALKA SE—EGERCSEHI BÁNYÁSZ 1:0 (0:0) Gyöngyös .V.: Paksi. Zalka SE: Rozsnoki —■ Rátóti. Ács, Zsólya, Csarba, Bartha. Horváth, Boros, Matiz, Beraxa. Marosok. Edző: Tóth Gábor. Egercsehi: Molnár — Dorkó n., Halász 1., Stoff. Kozma, Szabó, Halász n.. Erdei, Sulyok (Bállá). Csuhaj, Petrányi. Edző: Juhász Attila. Széllel szemben kezdett a Zalka SE, nehezen alakult ld folyamatos játék. Az első helyzet a SÍ. percben adódott. Horváth lövésébe azonban beleléptek a védők. A másik oldalon Petrányi Jó cseleik után a felső lécet találta el! A 40. percben Boros előtt nyílott alkalom a gólszerzésre, de lövése a kapu fölé szállt. Szünet után megfordult a szél, így a Zalka SE-nek ismét széllel szemben kellett játszania. Nagy erővel rohamozott ekkor a Bányász, de a Zalka SE védelme jól állt a láhán. A hazaiak a 70. perctől lendültek előre, ekkor előbb Marosok kapufát felelt maid a 83. percben a balszélső átadását Horváth nagy c-Svel a hálóba vágta. 1:0. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Ács. Beraxa, Marcsok, illetve Stoff. Csuhaj. (bálint) További eredmények: Ozdvi- dék—Rudabánya 3:0. Mákvölgyi Bányász—Miskolci Bányász la. A i bajnokság állása: 1. Gyönirvös 20 14 3 3 39-90 31 2. Rúdabánva 20 13 3 4 31-20 29 3. Bervat V. 20 10 6 4 37-28 20 4. Miskolci B. 20 9 7 4 38-23 25 5. Pann SE 20 9 ß 5 43-24 24 6. Frtelény 20 9 4 7 39-26 22 7. Zalka SE 20 9 3 8 2R-28 21 8. Fgercsehi 20 7 ß 7 26-19 20 9. Özdvidék 20 6 ß 8 30-3« 18 10. Trencs. SE 20 7 4 9 27-37 18 11. Mákv. B. 20 « 5 9 25-30 17 12. Ormosb. 20 5 6 9 21-22 1« 13. MEAFC 20 5 4 11 30-33 14 14. O^nár SE 20 5 3 12 27-35 r» 15. MÁV HAC 20 4 5 11 17-35 13 16. H. Gimn. 30 4 3 11 23-52 13 As egerfarmosi Aranykalász Mg. Termelőszövetkezet azonnali alkalmazással [evesz gyakorlattal rendelkező minis gépii Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a tsz főkönyvelőjénél. Köszönetét mondok mindazoknak, akik szeretett férjem Rigó Jenő temetésén részt vettek. Felesége, Rigó Jenöné, Gyöngyös. Jubileumi tornaverseny Egerben Az Egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola ' sportköre és KISZ-szervezete az iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából, április 23-án nagyszabású, meghívásos középiskolai tornaversenyt rendez a Szilágyi LABDARÚGÓ "ltiirCLcLé r~r ttt ▼ ▼ t rv Az NB L eredményei: Bp. Honvéd—MTK 2:2, Komló—FTC 2:2, Csepel—Szombathely 0:0, Diósgyőr—Pécs 2:0, Győr—Videoton 2:2, SZEOL—Dunaújváros 4:2, SBTC—Vasas Iá), U. Dózsa—Tatabánya 1:0. A bajnokság állása: 1. U. Dózsa 21 13 5 3 50-18 39 Z. FTC 21 10 7 4 33-16 35 3. Vasas 21 13 2 6 45-18 34 4. Honvéd 21 11 5 5 40-25 34 5. MTK 21 7 9 5 32-26 30 6. Csepel 21 5 11 5 23-21 27 7. DVTK 21 9 4 8 21-32 27 8. Pécs' 21 6 9 6 20-20 26 9. SBTC 21 9 5 7 33-34 25 10. Tatabánya 21 8 4 9 28-23 24 11. Győr 21 9 3 9 23-27 22 12. Videoton 21 4 10 7 17-23 21 13. Szombatit. 21 6 6 9 27-34 21 14. Komló 21 5 7 9 24-36 19 15. Dunaújv. 21 2 5 14 18-47 13 16. SZEOL 21 * 3 4 14 16-50 11 Az NB H. eredményei: Keleti csoport: KÍSTEXT—Szegedi Dózsa 0:0, Középületépitők—DEAC 1:0, MGM Debrecen—Szolnoki MÁV 1:1, Kiskunfélegyháza— Gyula 3:1, Cegléd—Pénzügyőr 1:0, Bocskai SE—Lehel 1:0, Budafok—Szarvas 1:1, Vecsés— SZVSE 2:2. A bajnokságban á Cegléd vezet 31 ponttal, 2. Pénzügyőr 28, 3. Sz. Dózsa 24 ponttal. Északi csoport: Sátoraljaújhely— BEAC 2:0, Vasas Izzó—KELTEX 3:2, Vasas Ikarus—Kazincbarcika 3:2, Kisterenye—Esztergom 1:0, Volán—S. Kohász 1:1, Leninvá- ros—MVSC 1:0, Nagybátony— Nyíregyháza 1:1, Borsodi B.— Kossuth KFSE 2:2. A bajnokságban a Volán SC vezet 30 ponttal, 2. Kazincbarcika 27, 3. Nagybátony 24 ponttal. Nyugati csoport: Pécsi BTO—péesi Ércbányász 2:2, Savr.r-a—Máza-Szászvár 6:1, Szekzzárd—Almásfüzitő 2:0. Táncsics se—Ajka 2:1, Győri Dózsa —R-"r.-.er,i SE 3:0. Bauxitbányász —Papa 3-2. Bakony Vegyész—Z. Dózsa 5 0. Dorog—Fűzfő 3:0. Á bajno'^ázban a Dorog vezet 20 ponttal 2 Pécsi Ércbányász 26, 3. Győri Dózsa 26 ponttal. * n. osztályú bajnoki rkozések eredményei: Stromfeld SEJ—Tamaleles* 1:1, Besenyőtelek— Egerszólát 1:3. Makiár —Erdőtelek elmaradt, a 2 pontot 0:0 gólaránnyal Makiár javára igazolta a fegyelmi bizottság. Istenmezeje—Szihalom 3:1, Mátra- derecske—Dobó SE 1:4, Egercsehi H.—Kisköre 4:3. A bajnokság állása. Keleti csoport: 1. Dobó SE 21, 2. Stromfeld SE 31, S. Erdőtelek 2«. 4. Egerszólát 19, 5. Makiár 16, 6. Mező Imre SE 16, 7. Istenmezeje 16, 8. Szihalom 12. 9. Besenyőtelek 11, 10. Mátrade- recske 11, 11. Kisköre 11, 12. Tar- nalelesz 8 ponttal. Nyugati csoport: 1. Gyöngyöstarján 23, 2. Ecséd 30, 3. Nagyréde 19, 4. Gyöngyöshalász 17, 5. Tárnáméra 17, 6. Adács 17, 7. Átány 17. 8. Visznek 16, 9. Szűcsi 16, 10. Abasár 15. 11. Heréd 15, 12 Do- moszló 11 ponttal. Az ifjúsági csapatok eredményei: Besenyőtelek—Egerszólát 4:0, Istenmezeje—Szihalom 1:2. Egercsehi—Kisköre 4:0, Ecséd—Domoszló 2:1. Gyöngyöshalász—Gy .-tarján 8:2. Szűcsi—Nagyréde 0:1, Atány— Tárnáméra 0:5, Adács—Visznek 3:1, Makiár—Erdőtelek elmaradt a 2 bajnoki pontot 0:0 gőlarány- nya! Makiár javára igazolta a fegyelmi bizottság. 0 As egri Járási bajnokság ÜVS sa. Északi csoport: 1. Ivád 19. 2 Erdőkövesd 18. 3. Bükkszenter zsébet 17, 4. Hevesaranyos 17. 5 Szajla 13, 6. Eeerboes 10, 7. Bo- dony 8. 8. Parádsasvár 4. 9. Párád 3 ponttal. Déli csonort: i Egerbakta 18. S. Egerszalők 16 9. Noszvai 18. 4. AndomnVtálv10. 5 Vernéiét 13, 6 Bekölee is 7. Felsőtárkánv 12. 8, TSTsévtélve 6. 9. Szarvaskő 3 és 10. Balaton 3 ponttal. A heves! járási ifjúsági hn'ne ki mérkőzéseik eredőién vei • t->- naz«adánv—Boronád elme —h* Tenk—Támaszén tmiklós 0*1. Kömiő—Tiszanána 2d. ssa-«-’* - Pély elmaradt. TtszaRrs— vezekénv 5:1. Az élcsoport sa: 1. Kömiő 19. a. Tenk 19, 3 Tiszanána 1« ponga&> _____ G imnázium tornatermében. A versenybíróság elnöke: Glyásné Köteles Erzsébet, a volt világbajnok magyar csapat tagja, elnökhelyettes: dr. Takács Tibor- né, a MOTESZ országos versenybírója, titkára: Juhász An- talné. Tagjai: dr. Kalmár Lajos - né, Tóth Sándomé, Kovács Lász- lóné, Németh Lászlóné. A versenyen fővárosi, miskolci, debreceni, szombathelyi, pécsi, salgótarjáni, barcsi, törökszentmiklósi és egri tornászok indulnak. Az ünnepélyes megnyitóra IS órakor kerül sor, megnyitó beszédet Pusztai László, az MTK Heves megyei Tanácsának elnöke, aa iskola volt diákja mond Ezután felemás korláton, gerendán, lóugrásban éa talajon kezdetét vesd a verseny, amely 18 órakor ünnepélyes eredményhirdetéssel ér véget. A dijakat dr Csernik József igazgató adja át. az afor Ásványolaj. FORGALMI VÁLLALAT autószerelőket r > es gépkocsivezetőket felvesz. Jelentkezés személyesen AFOR-elosztótelep, gépkocsis kirendeltség, Füzesabony, Szihalmi út Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen kisfiúnk NAGY KALMAN temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló szülei. ÍLLiS lb EVEI oe toltott lányokat, szövőnek (elvese a Pamuttextil- müvek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 bét: ezen idő alatt havi 1050.— Ft brutto fizetést és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett, leanyotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezes: Írásban a P T. M. Jacquard Szövőgyár munkaerő-gazdálkodási osztályán. Budapest. XIII. Szekszárdi u 19-25 __ FÉN YKÉPÉSZ, saját felszereléssel állást változtatna, esetleg másodállásba. „Gyöngyösön vagy Egerben” jeligére, a gyöngyösi hirdetőbe. 2 SZOBÁS komfortos ház eladó. Perger. Parádlürdö, Peres utca 26. HATVANI, másfél szobás, komíortos, szövetkezeti lakásomat elcserélném nason’ó egri lakásra. „Azonnal 279 147” jeligére, az egrl hirdetőbe___________________ EG ERBEN, 2 szobás szövetkezeti lakást vennék, vagy kaposváriért cserélnék. Ajánlatokat „Földszint vagy 1. emelet” Jel- igére, az egri hirdetőbe, ELCSERÉLNEM kótszob,(-összkomfortos nyíregyházi lakásomat, gyöngyösi hasonlóra. Érdeklődni: „Modern” jeligére, a gyöngyösi hirdetőbe.___________ A Z EGER—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság felvételre keres szakmai gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt. Gépkocsivezetőt jogosítvánnyal rendelkező, l tonnás „Zsuk" gépkocsi vezetését Is elvállaló munkaerő előnyben. Jelentkezés: személyesen, a vállalat személyzeti vezetőjénél._______________________ K FM Közúti Igazgatóság Eger — autószerelőket azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni lehet: Eger. Lenin út 51., Tóth Lajos telepvezetőnél._________________ e gri erdészet azonnali felvétellel rakodómunkásokat keres faanyag felrakásához. Jelentkezés és részletes megbeszélés Eger, Rákóczi út 66. Molnár. TETŐFEDŐ szakmunkást, ács szakmunkásokat, bádogos mellé segédmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Cserépkályhás munkát gáztüzelésre is, vízvezeték-szerelési. épületbádogos munkát vállal az Egri Építőipari Szövetkezet, Eger, Csákány u. U. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni, központi fekvésű, főbérleti, távfűtéses, összkomfortos, kétszoba- konyhás, telefonnal ellátott lakásomat, egri hasonló bérleményre. „Június 30” jeligére, az egri VEGYES Magyar Hirdetőbe.____________ EG ÉR központjában, 2 szobás, összkomfortos, tágas lakásomat elcserélném egyszobás, összkomfortos, gázfűtésesre. Dobó tér 8., VU ELCSERÉLNÉM egri lakásért kecskeméti komfortos, kétszobás lakásomat, vagy balatonakali 300 n.-öl közművesített házhelyemet. Zahey, Kecskemét, Villám István u. 1. jArvC_____________ JŐ karban levő Pannónia eladó. Párád, Kossuth u. 96._____ VI LÁGOSSZÜRKE, CO rendszámú Skoda 1000 MB eladó. Érdeklődni: munkaidőben az egri állatkórházban, munkaidő után Eger. Lenin út 130. dr. Kádár, NYSA, használt, tipizálás miatt eladó Gelka, Hatvan.______ E LADÖ műszaki vizsgázott Skoda Octavia Super, kitűnő állapotban. Megtekinthető: hétköznap 7—16-ig, Recsk. faraktárban, 16 óra után és vasárnap Sirok, csemetekerti erdészhá2. Bölképy. MŰSZAKILAG levizsgázott Csepel 125 köbcentis motorkerékpáromat elcserélném 50 köbcentis, rendszám nélküli motorkerékpárra. Gyöngyös, Pozsonyi űt 1. Király Sándor:________________ W ARTBURG de Luxe, CR 553- as, eladó. Gyöngyös, telefon: 15- 38. Érdeklődni: reggel 8-tól 15-lg. KITŰNŐ állapotban levő Pannónia motorkerékpár eladó. Hatvan Rákóczi u. 19. 20 CSALÁD méh, Hunor rakodókaptárban, valamint 1 db 50 köbcentis Jáwa motorkerékpár eladó, vagy méhekért elcserélhető. Heves, Főt ú* 61. Sebők. FELESLEGESSÉ VÁLT €J ÉS HASZNÁLT villanymotorjait magas úron megvásárolja MŰSZAKI ANYAG- ES GEPKERESKEDEEMI VALLALAT. BUDAPEST. V-, Bajcsy-Zsilinszky út 44. Telefon: 311-120. Telex: 0—3576. JÓL JÁR. ha DIANA nylonharisnyában jár Ara: 31— Fi Kapható: A KISKER.-SZAKÜZLETEKBEN és a centrum Áruházban. Most vásároljon Gyöngyösön a „Gyöngyszöv" áruházban 50 százalékos engedmény blúzoknál, kosztümöknél, női ruháknál NE MULASSZA EL!