Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-11 / 59. szám
A közönség ártatlan Látogatóban Gyártás Miklósnál Gyárfás Miklóst Egerben joggal nevezhetjük háziszerzőnek Eddig három vígjátékát mutatta be a színház. A Kisasszonyok a magasban, a Johanna éjszakája és az Egérút elnyerte a közönség tetszését, és sikert ígér a negyedik Gyárfás premier, a Dinasztia is, amelyet ma este mutat be az Egri Gárdonyi Géza Színház. Ebből az alkalomból kerestem fel az írót budapesti lakásán. Beszélgetésünk témája természetesen a színház és a vígjáték volt. íme az eredmény csak dialógusokban. — Mi a véleménye a közönségről? — A közönség ártatlan5 Minden színházi estén olyan lesz, amilyen az előadás. A közönség örülni akar az életnek, s amikor ettől megfosztják, akkor nem megy színházba. Az öröm persze sokoldalú, nagyon gazdag érzés, éppúgy megfér benne a könny, mint a nevetés. — Müveiből ítélve hisz a vígjáték, az irónia 'ember- formáló szerepében. •— Valóban hiszek. Ezért írok vígjátékot. Annak ellenére, hogy jelenleg elavult műfajnak tartják. Nemcsak nálunk, másutt is, szerte a világon másodrendűnek tekintik a vígjátékot. Egyszerűen csak azért, mert szórakoztató. Csakhogy én a szórakoztató kifejezést szebb szóval jelölöm. így; gyönyörködtető. * Mamapság tehát nem divatos a vígjáték, de a közönség vonzódik hozzá. Nem azért, mert á vígjáték esetleg igénytelen alkotás, inkább azért, mert emberek vagyunk, s tudunk nevetni önmagunkon és a körülöttünk levő világon is. Nem beszélve arról, hogy milyen fontos a vígjáték nálunk, ahol program a demokrácia fejlesztése. Az öngúny, az társadalmi bírálat gyakorlása véleményem szerint egyben a demokrácia gyakorlása is. A vígjátékkal én nemcsak nevetést, hanem szabadságot is akarok adni. — Ezek után felmerül a kérdés: miért nincs kellő becsülete a vígjátéknak? — Mert ma divatos szomorúnak, szorongósnak lenni. — És az írók nem felelősek ezért? — Mindenkinek joga van — és képessége is — ahhoz, hogy rossz darabot írjon. Tragédiát és vígjátékot is. Csakhogy nálunk nemcsak a rossz vígjátékot becsülik le, hanem Moliére-1 is. Ügy játsszálc, hogy félnótás alakok bohóckodnak a színpadon és nem reális emberek. A nevettetés után való kétségbeesett kapkodás hozta létre azt a játékstílust, amely megöli a vígjátékot, mert megöli banne a költészetet, az emberi bájt. Egy torzítva, ripacskodva előadott vígjáték olyan, mintha Petőfi Szeptember végén című szép költeményét öblösen, mennydörögve mondaná el valaki. — De miért kevés a jó vígjáték? — Mert a humor rendkívül ritka tulajdonság. — Egy abszurd kérdés következik. Melyik lenne az a három vígjáték, amelyet megőrizne az utókor számára? — Ez valóban abszurd, * válaszolni is csak így tudok rá. Ha feltételezem, hogy az emberek még tudnak majd nevetni, akkor a szerző Arisztophanész. Ha jó humorérzékkel is rendelkezne az utókor, akkor Moliére. Gondolom e két szerzőtől kitelik az a bizonyos három vígjáték. — Mindig vidéki színházaknak ír. Mit jelent ez? — Azt, hogy nagyra becsülöm a vidéki színházakat. De nemcsak erről van szó. Az az igazság, hogy a vidéki színházak művészeiben sokkal több ambíciót látok a vígjátékok iránt. Ök közelebb állnak ahhoz a vígjáték-ideálhoz, amelyről én ábrándozom. Ök nem DANIÉI UN© XXII. A védelem tanúi azonban nem tehették meg, hogy csak Meserve szolgálati érdemeiről áradozzanak, mert — szinte tapintatlanul — az ügyész időnként szóba hozta Mao meggyilkolásának ügyét, aminek kevesebb köze volt az ellenség felett aratott győzelmekhez, mint inkább a QJMüM IMI. március 11., csütörtök rendezett civil élet követélményeihez. Vorst vezénylő tisztje elviselhetetlennek tartotta az eshetőséget, hogy Meserve-öt megfenyítsék. A következő párbeszéd zajlott le közötte és’ az ügyész között: „ön szerint helye van gyilkosoknak az Egyesült Államok: hadseregében?”^ „Uram, Meserve őrmester úgy tavaly februárban csatlakozott az egységemhez, és alattam szolgált, amikor egy lövésaszakasz parancsnoka voltam, és ma azért őrmester, mert akkor egy osztag vezetésével bíztuk meg...” önismeret, a J, - .VVÁ.WW^Vi^'1»* akarnak mindenáron nevet- tetni, s ezért mulatságosabbak az előadások. A vidéki színházakban még el merik játszani a vígjáték költészetét is. — Ezekután beszélgessünk a Dinasztiáról. Hogyan született ez a vígjáték? — Témáimat nem mások történeteiből, hanem gyakran önmagámból merítem. Én is lentről jöttem. De az utóbbi időben kezdtem észrevenni magamon, hogy előkelő allűrjeim, arisztokratikus tulajdonságaim vannak. Gyorsan lelepleztem hát magam ezzel a vígjátékkal a Kovács család különös történetével. — Még egy kérdés: Miért szereti Kovácsnét? — A mi társadalmunkat egyszerre látom a maga fel- emelkedésében és esetlensé- gébén is. Remélem, minden 5 vígjátékomban érezhető ez. j Ennek következménye, hogy j alakjaimat mindig rokon- j szenvesnek írom meg. Te-1 szem 'ezt annak ellére, hogy í kritikusaim gyakran köve- jj telik tőlem az éles szatírát, j amely gyűlöletet ébreszt az j úgynevezett káros jelensé- jj gefckel. szemben. A Dinasztiából sem lett szatíra. És valóban szeretem Kovácsnét. Szeretem, j mert Kovácsáé tulajdon- f képpen az örök nő szerepét, | a múzsa szerepét tölti be. jj A múzsa természetesen nem- j csak alkotásra ösztönöz, ha- j nem szenvedélyesen és nagy akarással kerget feljebb és feljebb egy bizonyos cél Jelé. így sarkallja Kovácsné is szeretettel, rajongással és fondorlataival is férjét tovább és tovább, túl a realitások határán is. De a döntő pillanatban képes feláldozni ezt az eltúlzott kapaszkodást. Ezért is szeretem Kovácsnét, alá számomra nemcsak vígjátéki, hanem drámai értelemben is igazi hősnő. — Reméljük, ilyen ro- ítonszenvvel és szeretettel fogadja Kovácsáét és egész családját az egri közönség is. Márkusz László Egy Heves megyei állandó bibliográfia szükségességéről (Hozzászólás Szecskó Károly vitacikkéhez) érdeklődéssel és egyetértéssel olvastam a Népújságban Szecskó Károlynak megyénk tudományos életéről szóló cikkét, melyet a szerző vitaindítás szándékával írt. Az alábbiakban néhány gondolattal kapcsolódni szeretnék az ő megállapításaihoz és javaslataihoz. Kétségtelen, hogy a megye lakossága, de még a megyei értelmiség sem ismeri eléggé az it: folyó tudományos munkát és ennek eredményeit. Ennejc — úgy gondolom —, nem az érdeklődés hiánya az az oka hanem főként az, hogy nem áll rendelkezésünkre olyan bibliográfia, melyből lehetőleg teljes és állandó tájékoztatást kaphatnánk a Heves megyei kutatók megjelenő közleményeiről. másrészt pedig az országban bárhol napvilágot látó, de Heves megyei vonatkozású tudományos cikkekről és tanulmányokról. Néhány évvel ezelőtt Szeged város napilapja, a Dél- magyarország indított el egy ilyen jellegű, az újság hasábjain talán havonta, de rendszeresen közölt bibliográfiát. Ez nem megyei, hanem városi bibliográfia, melyet — tudomásom szerint —, a szegedi Somogyi Könyvtár figyelő szolgálata állít össze i folyamatosan. MEGYÉNKBEN a kitűnő adottságokkal rendelkező egri Megyei Könyvtárnak van egy ígéretes kezdeményezése: a Közművelődési információk címmel megjelenő, de csak szűk körben ismert havi bibliográfia. Szerintem érdemes léte volna ezt a Népújság hasábjainak segítségével széles körű megyei bibliográfiává fejleszteni. Igen hasznos lenne,, ha a Megyei Könyvtár sokoldalú munkájának egyik szép eredményeként havonta egyszer megjelenne a Népújsában — például minden hónap ejső vasárnapján —. a Heves megyei tudományos ' publikációk jegyzéke. Elképzelésem szerint ez minden alkalommal két részből állhatna: egyik része a megye területén dol. „Nem kértem, hogy hosszú magyarázatot adjon. Azt kérdeztem csupán, hogy ön szerint az Egyesült Államok hadseregének kötelékében kell-e tartani egy gyilkost. Igen, vagy nem?” „Tulajdonképpen nem, uram, legalábbis, amíg le nem tölti a büntetését. Aztán persze, miután rehabilitálták, azt hiszem, az már más, uram ...” „Tehát azt tartaná helyesnek, ha valami enyhébb büntetést kapna?” „Általában nem, urain, de hogy ebben a speciális esetben ...” „Gyilkosságról van sző, nem pedig valami „speciális esetről”. „Szóval, nékem az a véleményem, uram, hogy ha valaki gyilkosságot követett el, meg kell büntetni, de én személyesen is ismerem Meserve-öt, és ésn visszafogadnám az egységembe, igen.” Ami magúkat a vádlottakat illeti, csak Rafe mutatott megbánást, amit legfeltűnőbben az fejezett ki, hogy elhatározta: Clark éllen vall. Nem volt könnyű eljutnia eddig az elhatározásig, mert két nappal Clark tárgyalásának kezdete előtt, amikor Rafe-et már elítélték, Clark odament Rafe-hez a Long Binh-i börtönben, ahol mindkettőjüket őrizték, és a baj- társiasságra hivatkozva azt mondta Rafe-nek, hogyha kedvezőtlen vallomást tesz ellenük „élete végéig gyötörni fogja a lelkiismeret”. Ez megzavarta Rafe-et, és egy Camp Radcliff-i katolikus lelkésztől kért tanácsot — sezt a tanácsot meg is fogadta —, hogy miként oldja meg dilemmáját, hogyan válasz- • szón „erkölcsi kötelessége” — így mondta a lelkésznek — és „bajtársi lojalitása” között. Clark ügyvédje megidézte a papot, aki kijelentette: azt tanácsolta Rafe- nek, hogy ne védelmezze Clark érdekeit, mert „nagyobb kötelezettségek fűzik feleségéhez, gyermekéhez, a fiatal nőhöz, akit megöltek, az igazsághoz és társadalomhoz.” A pap azt is elmondta: érintkezésbe fog lépni egy texasi franciskánus testvérrel, hogy az közölje Rafe feleségével, hogy Rafe-et elítélték, s hogy .megkönnyítse az asszony első megrázkódtatását.” A többi vádlott magatartása elleniben alapvető hitetlenséget tükrözött, mintha, nem értették volna, miért ítélkeznek fölöttük; úgy viselkedtek, mintha egy teljességgel kiszámíthatatlan véletlen folytán hurcolták volna őket ítélkező testület elé. Vallomásaik azt mutatják, hogy már végképp hozzáedződtek a háború ragályos, foglalkozásszerű kegyetlenségéhez, s ezért alig tudták felfogni, hogy már a bírósági tárgyalás is egy formája e megtorlásnak. Manuel’ esetében (Manuel egyébként háromhónapos apa volt akkor) ez az értetlenség annyira érezhető volt, hogy az ügyész végül megkérdezte: „Mit gondol, köze van-e egyáltalán ehhez a nemi erőszakhoz és gyilkossághoz?”, amire Manuel tagadóan válaszolt „ön tehát úgy érzi, hogy a kormány súlyos igazságtalanságot követett el önnel szemben, amikor a vádlottak padjára ültette?” „Nem, uram, nekem semmi kifogásom a kormány ellen.” „De úgy érzi, hogy semmi köze az ügyhöz?” „Igen, uram, úgy érzem.” „Tehát nem kellene ittül- íiie a tárgyaláson?” „Nem, uram.” „Sőt, panaszt is tett, amiért leállították az előrelépteté- sét?” „Levelet írtam a szenátoromnak. Tudattam vele, hogy jogi T inul indítottak eller.ü' eljárást.” (folytatjuk) gozó szerzőknek az előző hónapban bárhol publikált tudományos közleményeit so- rólná fel a szokásos bibliográfiai adatokkal, másik része pedig a szorosan megyénkre —, s ennek városaira községeire — vonatkozó írásokat, szintén függetlenül attól, hogy hol jelentek meg A TIZENKÉT IlONAP megyei bibliográfiáját évente — füzetes alakban —. egybegyűjtve is érdemes lenne kiadni, hogy a megyén kívül is hozzájuthassanak az érdeklődők. Ez a tájékoztató munka hathatósan elősegíthetné, hogy jobban megismerjük megyénk múltját, jelenét, értékeinket. problémáinkat, a velünk egy megyében dolgozó különféle kutatók tudományos munkájúi eredményeit. Meggyőződésem, hogy az ilyen bibliográfiai közlemények kevesek “ügyéből sokak ügyévé tehetnék egyrészt a Heves megyében folyó, másrészt a megyénkre vonatkozó sokágú kutatómunkát, hiszen széles körben fölkelthetnék az érdeklődést olyan cikkek, tanulmányok elolvasása iránt, amelyekről egyébként sokan aligha ,zerezhetünk tudomást De nemcsak Heves megyén belül lenne hasznos ez a bibliográfiai tevékenység hanem a megye határain kívül is hozzájárulna megyénknek és az itt folyó tudományod munkának- jobb megismertetéséhez, eredményeink országos hasznosításához. A' jó bibliográfiák, melyek a teljesség igényével végzik tájékoztató munkájukat, egyre fontosait tényezői lesznek kulturális élriünknek. az egyének és a társadalom lej- . lődésének Űgv hiszem, tízhúsz év múlva már el sem lehet képzelni tudományos életet és széles körű kulturális tájékozódást a különféle bibliográfiák segítsége nélkül. AZ EGRI Megyei Könyvtár többféle bibliográfiája eddig igen hasznosnak bizonyult, de szerintem szükség volna egy ilyen külön Heves megy ej' és — a Népújság révén —. a megye minden lakosához eljutó bibliográfiára is. Megyénk tudományos élete és közművelődése bizonyára előbbre lenne általa. Dr. Pásztor Emil főiskolai adjunktus Tervezés — némi hibával Miért késik a szihalmi művelődési ház építése ? Keresem a régi, kedves ismerőst, a müifelődési otthon igazgatóját, Zelei Pista bácsit. Egerben van, mondják az iskolánál. Valakit csak találok az otthonban? Ott aligha, mivel a múlt őszön lebontották. Már 1968-ban veszélyesen repedezni kezdett, be is zárták, aztán jött a csákány. / - \ A szihalmi főutcán emberekkel beszélgetek, öreggel, fiatallal. Férfival, lánnyal. Hiányzik-e a művelődési otthon? Ha lenne —, mert már készülnek a tervek! — mit csinálnának benne? Mit várnának tőle? Leginkább unnák örülnék, ha hetenként egyszer mi, öregek, nyugdíjasok összejöhetnénk, mondja egy rezge- bajszú paraszt, a szövetkezeti központ .kapujában. A bátyám Egerben modellező, talán itt is szerveznek ílyenféle szakkört, így a diákgyerek. Tanító: nem kell tanteremben szoronganunk egy-egy iskolai ünnepélyen. Első kislány: végre megint táncolhatunk. Második kislány: lesz megint igazi farsang, maszkabállal... — Mikor táncolhatnak ezek a lányok az új szihalmi művelődési házban? — Most már nem a községen múlik — válaszol kérdésünkre Kis Ferdinand tanácselnök. — A járási tanács adott rá közel egymilliót, a helyi Rimamente Tsz és az ÁFÉSZ együtt több mint felet, s a MOKÉP belesegít há■ romnegyed millióval. Ami hiányzik, azt községfejlesztési alapból pótoljuk. De'van egy bökkenő. Azaz kettő is. Először: főhet a fejünk, mert a tervező iroda félmillió forinttal magasabb összeget kalkulált, mint amennyit mi keretként előirányoztunk. Jó, ezen túltettük magunkat. Hanem amikor a füzesabonyi tanács költségvetési üzemével tárgyalni kezdtünk a kivitelezésről, s a tervet benyújtottuk a KÖJÁL illetékeseihez, akkor derült ki, hogy nincs betervezve a vízvezeték. Kezdhetjük elölről a nótát, pedig eredeti ütemezés szerint tavaly alapozáshoz kellett volna látni. Tervezés, hibával, 96 000 forintért. Érthető, ha most mérgelődnek a szihalmi tanácsnál, s szidják felmenő rokonságával együtt azt, aki Egerben így elpuskázta művelődési otthonuk dolgát. Üjabb fél esztendős csúszás ez, ami annyit jelent, hogy legjobb esetben 1972 végére lesz hajléka a kultúrának a 2800 lelkes községben. A rezgebajszú bácsikának, a diákgyereknek, a táncoslábú lányoknak azonban álljon itt biztatóul: csak némi kitartás még, s vágyaik, elképzeléseik megvalósulhatnak. Albert Tibor tanácstitkár elmondotta ugyanis, hogy az új szihalmi művelődési ház minden igényt ki fog elégíteni. Lesz 240 férőhelyes előadóterme, két klubszobája, s otthonra lel benne a falu könyvtára is, hogy teljes legyen a komfort. (moldvay) Jubileum Az ország első úttörőháza 1949: december 21-én nyitotta meg kapuit Kispesten. Jelenleg Tőke László, a KIMSZ kiemelkedő harcosa, a spanyol brigád tagja nevét viseli. A kerület 13 úttörőcsapatának többezer úttörője és kisdobosa rendszeresen látogatja szakköri foglalkozásait, könyvtárát és előadásait. 0&TI foto — Benkő Imre),
