Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-28 / 74. szám
Áz egri csapat lesz nyugodtabb, a kecskeméti az idegesebb? Ma délután a «hírős városban": Kecskeméti Dózsa—Egri Dózsa rangadó Vasárnap délután elégedetten távoztak a nézők az egri stadionból. Elégedetten, mert győzött az egri csapat és a 90 perc érdekes, izgalmas küzdelmet hozott Fokozódott az öröm, amikor megérkezett a hír: Békéscsaba megverte Kecskemétet, így az Egri Dózsa négy pont előnnyel és lényegesen jobb gólkülönbséggel — ez újabb egy ponttal ér fel — utazhat ma a „hírős” városba, s akkor sincs különösebb baj, ha netalántán vereséget szenved... Az egriek — Mr nem játszottak igazán jól — biztosan fektették két vállra a lelkesen harcoló Várpalotai Bányászt, megérdemelten jutottak a bajnoki pontok birtokába. Végig jól bírták erővel, szünet után időnként beszorították ellenfelüket, s kis szerencsével nagyobb is lehetett volna a győzelmi arány! A lila-fehérek kiegyensúlyozottságára vall az eddigi három mérkőzésen szerzett öt pont, s a védelmet dicséri, hogy tavasszal még egyszer sem rezdült meg az egri háló. Elgondolkoztató viszont a támadósor gólképtelensége, a három találkozón egész sereg helyzetet hagytak kihasználatlanul a csatárok! Nyilvánvaló tehát, hogy a továbbiakban ezen a téren kell javulnia a csapatnák, ha meg akarja tartani helyét a táblázaton. Ma Kecskeméten hallatlanul izgalmas csatára van Icüátás. A Kecskeméti Dózsa az NB 1. B. legjobbjai sorába tartozik, s a vasárnapi vereség ellenére sem mondott le a feljutásról. Ehhez persze először meg kellene verni az egrieket! Tavaly két ízben találkozott egymással a két csapat: tavasszal, az egyidényes bajnokságban Kecskeméten 5:0-ra nyert a hazai együttes az indiszponált, Berán nélkül kiálló egriek ellen — esszéi viszont Egerben 2:1 volt az eredmény az Egri Dózsa javára. Égy érezzük, hogy most az cgrí gárda lesz nyugodtabb és a kecskeméti az idegesebb. Ez esetben könnyen döntetlen eredmény születhet, bér a hazai pálya előnye kétségkívül a K. Dózsát teszi esélyesebbé. A kecskemétiek egyébként Békéscsabán eléggé mérsékelt teljesítményt nyújtottak, főleg a támadósor gyengélkedett. Erről így ír a Kecskeméten megjelenő Petőfi Népe: — A békéscsabaiak a mérkőzés jelentős részében többet támadtak, védelmük kemény, határozott játéka nem ízlett a Dózsa puha csatárainak. Így megérdemeltnek mondható a hazaiak győzelme, egy kis szerencsével azonban döntetlen is lehetett volna az eredmény. A kecskemétiek csapatában Goór és a védelem egy-két kisebb hibától eltekintve jól játszott, a csatárok közül nem lehet kiemelni senkit sem... Kovács F.: nagy harc lesz Kovács F. edző az elmúlt vasárnapi mérkőzésről elmondotta, hogy az a várakozásnak megfelelően alakult, Várpalota nehéz ellenfél volt, amely a kiesés ellen küzdve legalább az egyik pont megszerzését tűzte ki célul maga elé Védelmét jól szervezte meg, s gyors ellen- támadásokkal igyekezett megzavarni az egriék védelmét, ezek az akciók azonban - nem sok veszélyt jelentettek Bandi kapujára. A mi csapatunk fokozatosan lendült játékba, a második félidőben egyre-másra adódtak a helyzetek a kitűnően védő Palotai kapuja előtt, a csatárok azonban sorra el- ügyetlenkedték ezeket a helyzeteket. — Együttesünk támadójátéka még mindig erősen döcög, azért a héten ennek megfelelően folytak az edzések. A munkában hosszú kényszerpihenő után részi vett Ambrus is, Kovács F. és Bánkúti azonban apróbb sérülésekkel bajlódik. Ennek ellenére biztosra vehető, hogy mindketten ott lesznek Kecskeméten a kezdő csapatban. A Kecskeméti Dózsa mindenáron győzni akar, önbizalmukat növeli, hogy tavaly tavasszal 5:0-ra megvertek bennünket. Ez az 5 d) a mi számunkra is figyelmeztető! Nagy harc lesz, s ha a jó erőnléttel az akarat, a szív és a szerencse is párosul — pontot szerezhetünk! Kecskeméten a Várpalota ellen győztes együttes lép pályára, s Bulyovszky, Szonda, Szűcs áll majd készenlétben. Az együttes szombaton megteltinti a Vasas—FTC rangadót, s onnan utazik tovább Kecskemétre — fejezte be nyilatkozatát az edző. A gyöngyösiek tartani akarják előnyüket Az NB Ilf. Északi csoportjában a tavaszi második fordulót játsszák a csapatok. Az éllovas Gy. Spartacus idegenben szerepel, a vasárnap Miskolci Bányászt verő Trencsényi SE lesz az ellenfele. A gyöngyösiek fiatal, harcos csapata nehéz 90 perc előtt áll, de bízunk abban, hogy sikerül kiharcolnia a győzelmet, megtartani a négypontos előnyt. Hatvanban sajnos kiesési rangadóra kerül sor a H. Kinizsi és a MÁV HAC csapatai között. A két szomszédvár eddig mindig nagy csatát vívott egymással, s bizonyára így lesz ez most is, mindhárom eredmény elképzelhető. A harmadik hatvani csapat, a Gáspár SE Ede- lényt látja vendégül, s érzésünk szerint le is győzi. Hasonló a helyzet a Borvai Vasas—Ozdvidéki Bányász találkozón, ahol a vendégek legfeljebb megszoríthatják a bervaiakat. Egercsehi a győzelem reményével lép pályára Ormos- bánya ellenében, a Zalka SE —Papp J. SE összecsapáson a döntetlen tipp lép előtérbe, bár a hazai környezet előnyét élvező Zalka SE valamivel esélyesebbnek látszik. Petőfibánya és Ápc versenyfutása Á megyei 1 osztályban Petőfibánya és Apc fut nagy versenyt az elsőségért, bár még a Selypt Kinizsinek, a R ózsaszentmártoni Bányásznak és a Siroki Vasasnak is vannak reményei. Petőfibánya ezúttal Hevest fogadja s valószínűleg meg is szerzi a pontokat, az Apci Vasasnak viszont nehéz dolga lesz Bélapátfalván, igen jól kell játszania, ha győzni akar! A Selypi Kinizsi Nova jón egyáltalán nem mehet biztosra, de ha meg tudja ismételni legutóbbi teljesítményét — megszerezheti a két pontot. Nagy küzdelmet és döntetlen körüli eredményt váraink a GYESE—Rózsaszent- márton találkozón, Recsk javíthat az Egri Spartacus ellen, s Lőrinci is legyőzheti a Karikás SE-1, (somody) hlég egyszer — utoljára — a postadíjszabásról. Megírtam a múlt héten, hogy a 250 grammon felüli leveleknél, azáltal, hogy 3 forintról 1 forintra csökkent a viteldíjuk, nem 300 százalék díjcsökkentés történt, hanem csak 66,66 százalékos. „Igen ám, de azt elfelejtette megírni, hogy ugyanakkor a posta a levelek nagy tömegénél mindössze 40 fillérrel emelte a portóköltséget: csak 1 forintra a 60 fillérről"..., mondja egy hozzám intézett levél. (Valóban 1 forintos bélyeg volt rajta.) Hát szívesen megírom pótlólag. Ugyanis az a „mindössze 40 fillér" a mennyivel a posta emelte a közönséges levél portóköltségét, nem más, mint a régi 60 filléres értéknek kétharmada, vagyis ugyancsak 66,66 százaléka! Tehát a közönséges levél díjának emelése is 66,66 százalék volt!). Megjegyzésem még: a csökkentést alig veheti igénybe valaki, mert kevesen írnak 250 grammon felüli súlyú levelet, de az áremelés éppen „a levelek nagy tömegénél’’ mindenkire vonatkozik, aki csak levelet ír...) * Múlt vasárnap este sugározta a tévé Csontos Gábor tévé- drámáját. A 144. napon című tévédráma a tizenkilenees Tanácsköztársaság kiemelkedő alakjáról, Latinka Sándorról szól. A Hétfői Magyar Hírlap Tévénapló rovatában "úgy ír róla, hogy „Latinca Sándor alakja...”, „Latinodról írt a szerző..." „A Latincát megformáló Nagy Attila...”, stb., mindenhol következetesen c-vel írván a nevei. A Rádió- és Televízió újságban a műsorban k-val szerepel a név. Igaz, hogy több lexikonban a Latinka címszó után másodiknak megemlítik a Latincát is, úgy gondolom, hősünk elég jelentős ember volt ahhoz, hogy végre döntsük el, hogyan írjuk le közönségesen a nevét. En a tévéműsornak^ adok igazat! Latinka maga is k-val írta. Hamburger Jenő, az orvos és forradalmár, Latinka Sándor kortársa és harcostársa már 1920-ban megírta Latinka-balladája című művét, k-val... A név hangzása lehet hogy emlékeztet a latin nyelvre, de írjuk magyarul. Hősünk nem egy kis latin ember, volt, hanem egy nagy magyar... (DR. SZEMES) A vasárnap sportműsorából Asztalitenisz: Az országos serdülő seregszemle gyöngyösi Járási döntője. Gyöngyös, X. számú általános Iskola, 8 óra. Atlétika: Heves megye ez évi felnőtt, Ifjúsági és serdülő férfi és női mezei futóbajnoksága, Nagytálya, repülőtér, ll óra. Kézilabda: Felszabadulási Sn*- pa. Gyöngyös, ITSK-pálya 10 óra. Egri Kinizsi — Ózdi Kohász barátságos női mérkőzés, Eger, Nagy János utcai pálya, 10.30. Kosárlabda: Egri Finommechanika — DASE, NB m-as férfi korsárlabda-mérkőzés. Szilágyi Gimnázium tornatermében, 11 éra. (Elmaradt mérkőzés pótlása.) Sakk: A gyöngyösi Járás csapatbajnoksága, Gyöngyös, JTS tanácsterme, 9 őrá. Spartakiád: A munkahelyi spartakiád megyei döntője, asztalitenisz és sakk sportágakban, Eger, Gárdonyi Gimnázium, 9 óra. Birkózás: Országos úttörő szabadfogású verseny, Eger, Malom úti iskola, 10 óra. Totó a Népújságban ÍÉz Egri Dózsa sportiskolájában tervszerű munka föl,.':. a különböző szakosztá tok tevékenységét csak fokozza a ta- vasziasra fordult idő rás. Képünkön a labdarúgó-jelöltek (kje lesi gyakorlatokat végeznek a bUunísms kosárlabdádé, -JSszZLÜL • (ppisy feiv.) * . />'' ------— "" A KISZ Heves megyei bizottsága, a Vöröskereszt Heves megyei szervezete, a KÖJÁL, a Népújság szerkesztősége és a Polgári Védelem Heves megyei törzs- parancsnoksága az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is hathetes totópályázatot hirdet Ki tud többet a polgári védelemről? címmel. A 13-f-l-es szelvényen polgári védelmi, honvédelmi, ifjúsági mozgalmi, valamint egészségügyi témákból összeállított kérdésekre kell pályázóinknak 1; x, 2 jelzéssel megfelelő választ adniok. A Ki tud többet a polgári védelemről? totópályázatunkat április 1- én indítjuk, s hetenként csütörtöki lapszámunkban közöljük a szelvényeket, amelyeket kitöltve a megjelenést követő hét keddjéig kell a Polgári Védelem megyei Törzsparancsnoksága címére (Egén, Kossuth Lajos u. 9—11. szám.) eljuttatni. (Portos szelvényeket nem veszünk át.) A Ki tud többet a. polgári védelemről? pályázaton több szelvénnyel is bárki részt vehet. A beérkezett szelvényeket bizott- cág értékeli. Hetenként a legtöbb találatot elértek között 10 db tárgyjutalmai sorsolunk ki. A helyes megfejtést, valamint a nyertesek neveit is hetente közöljük. A hat forduló után a legtöbb találatot elérő magúé1 elődöntőn és döntőn -.lek részt Egerben, ahol a nyilvánosság előtt küzdenek majd meg a végső helyezésekért. A Ki tud többet a polgári védelemről? totópályázat megyei döntőinek győztesei között értékes jutalmakat osztunk szét. A megyei elődöntő első helyezettje egyhetes külföldi utazásban részesül, a második helyezett rádiót, a harmadik helyezett táskarádiót nyer. A további helyezettek értékes tárgyjutalomban részesülnek. A megyei döntő díjai: 1. helyezett: 2 hetes külföldi út, 2. helyezett: 1 hetes külföldi út, 3. helyezett: rádió, 4. helyezett: karóra, 5. helyezett fényképezőgép, 6. helyezett hajszárító. A további helyezettek is értékes tárgy- és könyvjutalmat kapnak. Ezen kívül a megyei döntőn a legjobb helyezéseket elérő versenyzők az év második felében Heves megye színeit képviselik majd az öt megye (Heves, Nógrád, Szolnok, Komárom és Pest) között megrendezésre kerülő megyék közötti döntőn, ahol újabb értéke* jutalmakat nyerhetnek. A Ki tud többet a polgári védelemről? totópályázaton Lzzrrv'ő kérdések 1 x re a megtalálható a Polgári \ -lem című országos la; n, a Honvédelmi ismeretak című füzetben, de sok válasz elhangzott a r-o'gári védelmi tájékoztató oktatás' ’ an m. Teke: Megyei bajnokság: Dobó SE — E. Spartacus II., VÖCSI — E. Lendület, Petőfibánya — E. Olajbányász, Lőrinci — Gy. Vasas Izzó. Sí: A GYVSC futóversenye, Kékestető, 11 óra. Természetjárás: Az egri váróéi természetbarát szövetség túrája. Találkozás 7.30 órakor, a várállomáson. Ütvonal: vonattal Szavaskőig, gyalogosan Baktai tó, Tövises-völgy, Eger (12 km). Labdarúgás: NB III-as mérkőzések : Gáspár SE—Edelóny, 15.30, Németh, Hatvani K.—MÁV HAC, 15, Sólyom. Bervai V— Ozdvidéki B., 14.30, lóvéi. Éger- csehi—Ormosbánya, 15, Szederkényi. Zalka SE—Papp J. SE 15, Szabó J. Megyei X. osztály: GYESE—Rózsaszentmárton, 11, Csere játékvezető. Lőrinci—Karikás SE, 15.30, Falesik. Novaj— Selyp, 15.30, EH. Bélapátfalva— Apc, 15.30, Szepesi. Recsk—E. Spartacus, 15.30 (?). Petőfibánya—Heves, 15.30, Kiss I. Péter- vására—Sirok, 15.30, Benes. Megyei II. osztály: Keleti csoport: Stromfeld SE — Besenyőtelek, 15.30, Barta. Makiár—Tamale- lesz, IS, Szabó B. Istenmezeje— Erdőtelek, 15.30, Bőgős. Mátra- derecske—Mező Imre SE, 15.30, Fodor. Kisköre—Szihalom, 15, Vass. Egercsehi n.—Dobó SE, 13, Földi. Nyugati csoport: Ecséd— Gyöngyöshalász, Szűcsi—Do- moszló, Atány—Gyöngyöstarján, Heréd—Nagyréde, Abasár—Tárnáméra, Adács—Hatvani Szöv. NB-s tartalékbajnokság: Egri Dózsa—Kisterenye. 12. Csepcsá- nyi. Gáspár SE—Bervai V., MÁV HAC—Balassagyarmat, Gy. Spartacus—Zalka SE. CTszás: Az országos gyermekbajnokság n. fordulója, Eger 9 óra. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) Fél 4, fél 6 és este 8 órakor Jó estét Mrs. Campbell Színes, szinkronizált, ,, amerikai filmvígjáték EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07) Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor Olsen bandája Színes, szinkronizált, dán bűnügyi bohózat EGRI BÉKE Halálos tévedés GYÖNGYÖSI, PUSKIN Tájkép csata után GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Isadora 29-én: Hárem a sivatagban HATVANI VÖRÖS CSILLAG A gyilkos a házban van 29-én: Rómeó és Julia I—II. rész (Mérsékelt helyárakkal) HATVANI KOSSUTH Hárem a sivatagban 29-én: My Fair Lady I—II. HEVES Az Abwehr DgynBh* 29-én: Az inkák tinea FÜZESABONY Sárika, drágám PÉTERVASARA fferkasvisszhang rész suawr I* '«=jf -pa ad Rjidifi KOSSUTB 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.15 Áriák 8.45 Költők albuma 9.00 Szivárvány 10.30 Vasárnapi koktél 12.10 Jegyzet 12.20 Népi muzsika 13.00 Nemzetközi bulletin 13.20 Művészlemezek 14.10 Irodalmi összeállítás 15.08 Koós János táncdalestje 16.10 Pillantás a nagyvilágba 16.30 Körkapcsolás a labdarúgó- mérkőzésekről 17.35 Vallomások Somogyról 18.20 Faluról — falunak, muzsikával 19.10 Bartók műveltségi verseny 20.43 Molnár Ferenc: Harmónia. Közv. :a József Attila Színházból 23.03 Századunk mesterműveiböl 0.10 Filmzene PETŐFI 7.00 Ortodox óra 8.00 A jövő hét műsorából 8.30 Zenei anyanyelvűnk 8.40 Kosztolányi: Édes Anna. R.-változat 9.53 Pillangókisasszony. Részi. 10.40 Százados szenzációk 11.10 Nagy mesterek — világhírű előadók 11.57 Tessék, a mikrofon 13.03 Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.00 Operanégyesek 15.25 Körka rícsolás a labdarúgó» mérkőzésekről 16.25 Barokk-versenyművek 17.00 Mit üzen a rádió? 17.35 Népdalok 18.05 Dvorzsák: P-dúr vonósnégyes 18.30 Elő sző 19.00 Babavásár. Részi. 19.40 Irodalmi jegyzet 20.10 Népi muzsika 20.45 Fotó-rejtvény 21.00 D. Ojsztrah és C. Curzon felvételeiből 22.29 Ritmus turmix MAGYAR 9.03 Lütt Matten és a fehér kagyló. NDK-film. 10.25 Hétmérföldes kamera 10.40 Kórushangverseny 11.30 Az Ermitázs kincsei 12.00 Televízió a kisiskolákban 12.50 Beszámoló a Pedagógus Szakszervezet IX. kongresz- szusáról 13.58 Alapfokú német nyelvtant. 14.25 Riportfilm 15.05 Képzőművészeti műsor 15.35 A. Maltz: A Morrison-ügy. Tv-film 16.25 Tv-operakalauz 16.45 Daktari-sorozat. 13, A kis lelenc 17.35 Műsorainkat ajánljuk 18.00 Delta 18.30 Sporthírek 18.40 Esti. mese f 19.00 A HÉT 20.00 Hírek 20.05 A skorpió órája 2. rész 22.05 Riport Somlyó Györggyel 22.30 Hírek, sporthírek ^INHAZ Egerben, délután fél 4 órakora DINASZTIA (Móricz ifjúsági bérlet) Este 7 órakor: DINASZTIA (Bérletszünet) ÜGYELET Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet szombaton 16 órától 17.30 óráig, vasárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig, az Alkotmány utcai rendelőben. (Telefon: 17-74.) Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton, 14 órától hétfő reggel 7 óráig, Az- orvosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 17-27.) Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig, a Puskin utcában. (Telefon: 1#- 86, 16-44.) Hatvanban: szo-vibaton 12 óttv tói hétfő reggel 7 óráig, a rendelőintézetben. (Telefon: 10 °4.) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vas: * in 10—12 óráig, a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon; lő-** -j. ' I Gyahorlnt teszi a mestert &’ ............ » A-j*-