Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-21 / 68. szám
Lázár Ervint Szandál — Ragasztott? — kérdeztem gyanakodva m elárusítónőt. — Egy pillanatig se féljen, úgy kihúzza ez magának a szezont, mint a pinty — mondta fölényes mosollyal. — Garantálom. Akkor jó, gondoltam, ha garantálja, akkor idevele. Mert különben nagyon szép kis szandál volt Száztizenkettőért Mindez kedden történt S ahogy kiderült a szezon a rákövetkező kedd utáni péntekig tartott Mert akkor egy óvatlan pillanatban szépen szétment a szandál. Kliff-klaff... ilyen vidám hangzatok mellett baggyogiam haza. — Kérem, valami a lábára akadt — mondta egy úr. — Tudom, a szandálom — rebegtem neki. Es most mit csináljak? — kérdeztem bávatagon. Szerencsére a húgom mindent tud. Megnézte a rokkant szandált, és fölkiáltott: — Visszaviszed, és a pofájukba vágod! Igenis a pofájukba — mondtam harciason. Mindenesetre másnap fölhúztam a téli cipőmet •— meztélláb ugye mégse! De pofábavágásra nem volt időm, mert egyéb iránt nemcsak ftpővásárlással töltöm az időmet, hanem dolgozom is. Sajnos. Szóval, nem értem rá. Harmadnap se, negyednap se. Ötödnapra átszerveztem a programomat, délelőtt megyek po- fábavágnL A villamoson jutott eszembe, hogy otthon felejtettem a szandált. Affene — gon- éottam — aki ilyen feledékeny, mi a fenének vásárol lábbelit Egy hét múlva mégis sort kerítettem rá. Délelőtt kilenckor beug- , — gondoltam. De csak a kirakatba ugorvolna fejest, mert a bolt fél tizenegykor nyitott. Maradt a délután. Emelt fővel bevágtattam. Na mostt A hölgy, aki garan- tátt, nem volt ott, helyette egy gróf külsejű fogta meg a szandált Lógatta a két ujja közt, meat egy döglött patkányt Jiocsak, mondta, ia nem ránk tartozik, elmegy szépen a rék- osztályunkra, ennylmeg ennyi, és A döglött patkányt, akarom mondani a a markomba nyomta. Aznap már nőm polt időm reklamálni. Másnap se. Harmadnap se. Csak negyednap. Akkor volt félém időm. Kicsit izgatott lettem, amikor megtörtöm a sort Barmincketten álltak előttem, Harminckét pár rokkant cipővel. — Nona — átondtam, — ez legkevesebb negyven perc. Órabért te kérek majd a cipőgyártól. Ha ki- émstt órabért adnak a szakadás miatti fölös- tbges időtöltésért vehetek még egy pár szandált Tartaléknak. A kettő csak eltart egy Oónapig. Tervezgettem, hogy tarisznyát is fészek. Abban fogom magammal hordani a gzrtalék szandált Ott. elöl meg vitatkoztok. '? a— Maga ebben esőben mászkált — mond- Ü* ■ reklamációé iroda vezetője, egy kövér * — De asszonyom, hogy képzeli — tOta- Wessttt amaz — külön egy nylonzacskót hordok drogommal, arra az esetre, ha esik az eső. Olyankor levetem a cipőmet, és abban íriszem Ki hallott már olyat esőben cipőt 1 Többen röhögtek, a pasas cipőjét gyorson , Azazhogy — gyorsan7 — kiállítottak több blankettát aláírták, a pasassal is aláíratták, bevezették egy főkönyvbe. Na, szávai, így valahogy. Maradtak előttem harmincegyen. Na, nem. Az órámra néztem, ennyi időm nekem nincs. Majd ha kiveszem évi rendes szabadságomat. Ide jövök, üdülni a reklamációs irodába. Es elhúztam a csíkot. Igen ám, de most mit csináljak. Pofonegyszerű — gondoltam — megcsinálom magam. Világos, Nagy Péter cár létére maga csinálta a csizmáit, éppen én ne tudnék akkor megjavítani egy koszos szandált! Vettem egy tubust Az volt ráírva: mindent ragaszt Ez azért túlzás — gondoltam —, hogy mindent ragaszt, de azért megpróbáljuk. Nagy gonddal némi ragasztót nyomtam a lyukba és a pántot visszatoltam a helyére. Le kell nyomtatni, villant az agyamba. Mivel? A szekréiíylábbal. Világos, a szekrénylábbal. ökonomikus, precíz munkával megemeltem a szekrényt, és lábbal alácsúsztattam a szandált. Ez elég nehéz volt, mert nem sikerült odacsúsztatnom rögtön, ahol nyomtatni kellett. Csak a huszonnegyedik emelésre. A jól végzett munka örömével aludtam el és kellemes izomlázzal ébredtem. Most már mi sem egyszerűbb, mint a következő művelet Megemelni a szekrényt és ügyes lábmozdulattal kirúgni alóla a szandált. Az első kísérlet után rá kellett jönnöm, hogy a ragasztó méltatlan volt tegnapi tamáskodásomhoz. Ha mindent nem is, mindenesetre szekrénylábat szandálhoz ragaszt, szűrtem le a tapasztalatot Áthívtam azt a szomszédomat, akivel jóban vagyok, mert egyedül nem boldogultam. Vele se. Így aztán ki kellett békülnöm a másik szomszédommal, akivel viszont haragban vagyok, mert legalább hárman kellettünk. Lám, mire jó egy rossz szandál! A két szomszéd és egy balta segítségével sikerült eredményre jutnunk. Igaz, a szandálon végleg ottragadt egy kis szekrényláb, a szekrénylábon meg egy kis szandál, no de az volt a fő, hogy egyben volt a szandál. Vidáman fölhúztam. Délután kettőkor azonban megérez- tem, hogy valami baj van. A szandál... Reméltem, hogy gyári ragasztásánál ment szét, s az én mestermunkám állja a sarat Ügy néztem meg, ahogy a huszonegyezők szokták gusztálni a lapot Sajnos, azonban az én ragasztásomnál ment szét Taxival mentem haza. Nekem ne mondja még egyszer senki, hogy valami a lábamra akadt! Csakhogy otthon nem tudtam levetni Hozzáragadt a zoknimhoz, a zoknim meg a lábamhoz. Ollóval kellett lenyírni. Nem volt mit tenni, a szandált szép ívben kthajítottajn az ablakon. (Másnap a házmester följelentett közterület beszennyezése miatt). S ha most valaki azt hinné, dühös vagyok — téved. Mert hiszen irtó jól szórakoztam. Hol kapok én a száztizeikét forintomért ennyi izgalmat, humort, eredeti ötletet, váratlan fordulatot? Sehol. De azért legközelebb nem veszek szandált. Inkább fogom azt a rongyos száztizeikét forintot és eleve azt vágom ki az ablakon. Rembrandt: Asszony síró gyermekkel és kutyával. (Tollrajz.) 4 művészet tOrténeté- ™ beat páratlan vetélkedés színhelye volt Firenze a XVI. század elején. A városi tanács megbízásából a reneszánsz két óriása, az ereje teljében és hírneve csúcsán álló, ötvenegy éves Leonardo és a huszonnyolc éves ifjú titán. Michelangelo Buonarroti vállalkozott arra, hogy a nagy múltú városháza, a Signorla dísztermének falán megörökíti a városköztársaság történelmének egy- egy sorsdöntő eseményét Michelangelo a pisaiak ellen vívott cascinai csatát, Leonardo pedig a firenzeieknek Velence hadai felett -aratott győzelmét, az anghiari csatát festette volna meg. Bár „földiek" voltak —, mindketten az „Amo parti Athénben” töltötték az inaséveiket, pályájuk Firenzéből ívelt a világhír felé —, egyben riválisok is, tehát érthető módon, nagy ambícióval láttak dolgukhoz. Elkészítették a falképek kartonját — eredeti nagyságú rajzát —, de tovább nem jutottak. Karton'aik is elkallódtak, csupán néhány részletet ismerőnk belőlük, másolatok révén. Kortársi feljegyzések szerint ugyan Leonardo hozzá is látott a freskó megfestéséhez, de hogy meddig jutott vele. nem tudjuk: nyoma se maradt a falon. Kompozíciójának bizonyára központja volt az a szenvedélyesen kavargó lovascsoport, amely a zászlóért való elkeseredett viaskodást ábrázolja, és a barokk művészet nagymesterének, Rubensnek a másolatában maradt ránk. Ehhez a művéhez készítette Leonardo azt a két, küzdő harcosolt fejét ábrázoló, pompás vörös krétarajzot, amelyek Szépművészeti Múzeumunk méltán világhíres alkotásai közé tartoznak. Eredetileg az Esterházy- gyűjtemény díszei voltak, s száz évvel ezelőtt, 1870-ben kerültek, vásárlás útján, az intézmény tulajdonába, azzal a félszázezer metszettel és háromezer-ötszáz rajzzal együtt, amelyek mindmáig a grafikai gyűjtemény törzsanyagához tartoznak. Leonardo, Raffaello, Dürer rajzai a Szépművészeti Múzeumban prágai, nürnbergi és párizsi} olasz gyűjtőktől, műkereskedőktől —, hogy az anyag egésze szinte hiánytalanul és pá~i ratlan gazdagsággal mutatja be az európai rajzművészet négyszáz éves történetét. A nagy mesterek külföldön is gyakran reprodukált grafikái között olyan unikumszámba menő remeklések találhatók, mint Leonardo említett két tanulmányrajza, Raffaellónak II. Gyula pápa számára készített dekorációterve és pompás Vénusz- aktja, amely eredetileg a nagy angol portréfestő, Reynolds birtokában volt. A német anyagból kiválnak Dürer és Lucas Cranach lapjai, valamint a krakkói híres Mária-oltár mesterének, Vit Stwosznak két tollrajza. a francia grafikák közt különös figyelmet érdemel a rokokó pásztoridilleK virtuóz ecsetű mesterének, Fragonard-nak szinte romantikus szenvedélyű lapja, a Vihar, a németalföldi anyag színvonalát fjedig a négy mesteri vonalvezetésű, életteljes Rembrandt-rajz fémjelzi. Köztük van a művész Holland parasztház című kompozíciója is, amely szerepelt az 1969. évi amszterdami jubiláris Rembrandt- kiállításon A Szépművészeti Múzeum élénk nemzetközi kapcsolatainak nem ez az egyetlen példája, a mostani tárlat 23 lapja a nyitás napjára érkezett meg a Szovjetunióból, ahol Leningrád és Moszkva közönsége Ismerkedhetett a szépségükkel. A kiállítás egyik szép Dürer-rajzát, a Lándzsás lovast, pedig a zárás után nyomban elküldik Nürnbergije, a nagy mester születésének ötszázadik évfordulója alkalmából megrendezett nagyszabású kiállítás--------------------------------------------------------------------------------t................-iT-nr -ri---r--nrri-K—uvmmmmnrri- ~t r — Hozta taten, Béla. Foglaljon helyet, Béla! — tessé- !? VMte beleié kövér mosollyal. — Lányok, a villanyt! Mit «okoskodtok? Nem kell takarékoskodni az árammal Tud- fo> Béla — hunyorgott a kigyulladó fényben — az én lá- npakn mind spórolósak! — Nem kellett most vfflany, édes mama — mászott te a székről a fekete hajú. — Lad meséik Észre sem vettük, hogy jön valaki — Magduaom, terítefl meg, kislányom — mondta gyorsan, buzgólkodva a mama. — Mindjárt kész lesz a — O, kézit csókolom — szabadkozott a hosszú. > — Maga csak ne tiltakozzon, Béla. Magányos fiatalembernek mindig jól jön egy kis vacsora, családi körben. A diák elnémult Hiába próbálkozott a társalgással • Jövevény, nem tudott többé beszélni. Ez nem a tanító, se nem a tanácstitkár, hanem az új állatorvos. Faluszerbe beszélték, hogy Margit miatt jár a házhoz, de 6 nem hitte. Most szemtől szemben meggyőződött a valóságról. A találkozás szíven ütötte. Egyszerre megértette, hogy neki itt már nincs keresnivalója. Kijátszotta őt az édes mama. Hóna adá csapta az albumot és elköszönt. Marasztalták, de ő ment Margit kikísérte Ki, egészen a kapuig. — Eljössz holnap? — nyújtotta oda a kezét és sokáig otthagyta a tenyerében. — Lehet, nem biztos — engedte el a kezét a diák, Elsietett Tudta, nem jön el többé. Még egy hétig maradt a faluban. Vánszorogva teltek a napok. Elromlott a vakációja. Elszürkültek a világjáró élmények is. Látni sem akarta a lányt Még a házuk táját is elkerülte. Egyszer, véletlenül mégis találkoztak. De nem a faluban, hanem messze kint a régi töltésen. Előbb a lány vette észre a diákot A kerekező lány: A diák előtte nyargalt a folyó felé Kék mackónadrágban volt felül csupasz, háta szinte villogott a napsütésben. A lány belehajtott Be akarta érni a futót A távolság gyorsan fogyott. Már látta a futó hátán gyöngyöző verítéket, meg a harmonikázó lapockákat Kezében a gombóccá gyűrt atlétatrikó. Azt mondta neki egyszer a diák, azért szereti a futást, mert elveri vele a falusa utak unalmát Kerékpárja nincs, hát futva teszi meg az utat Beérte a fiút. Elsurrant mellette. Aztán fékezett, és szorosan az oldalánál kerekezett Szoknyája oda-oda- libbent a futó vállához. A fiú megremegett. A lány közelsége az izmaiba vil- lanyozott. Felfrissült, mintha csak most kezdte volna a futást. Intett a lánynak, hajtson csak, bírja még ó az iramot. Nagyobb iramot is elbír. Nem beszélt, csak vágtatott. Könnyedén, egyenlete; aen, nyújtott lábbal. A földet te alig érezte. Szinte szárnyat adott a büszke gondolat: Tudja meg ez a lány! Hadd tudja meg. ki az, akit elcseréltI Tudja meg — utoljára! A lány szeme rátapadt Már nem az utat nézte, hanem csak a futót ahogy kerékpárján mellette száguldott Fogta a látvány. Magas homlok, lüktető nyak, széles váll, keskeny derék. S ez az egész nyúlánk futás. Különös ízt érzett az ínyén. Ismeretlen, tiltott gyümölcsök ízét Titkos erő húzta, egyre közelebb húzta a fiúhoz. Feléje dőlt a vázon, combja a vállához súxűódott, ahogy pedálozott Szilaj fellobbanás gyorsította a kerekező iramát G meg a fiú, együtt Együtt menni mándenbooá. Gyűjteni a színeket az emlékeket Mindig együtt. — Hogy futsz] — (fiat ki belőle. — Hogy täte te futni, Lacii Fény, káprázat A nyár tüzes melegek Zeng6 mezei sürgönypóznák. Zengő szárnyalás. De a rádöbbenés a futóra sújt Elvtezfltl — rdndutt görcsbe egy izom a combjában. Elviszi est a lányt, aktnak csupán az idő az előnye. A lábikra felé kúszó éles csavarodás. Lwdrndő lendület. A levegőt tátogva szedte. A lány még egyre repült, egyedül száguldott tovább, mikor a diák már leszakadt tőle. Futni már sutám bírt he eg ve kocogott. Azután megállt Csak nézte, ahogy távolodik, szökik tőle a lány. kis szoknyája kacéran repked a szélben. Még egy villanás, aztán semmit sem látott mér belőle. , ra. A művek ilyen „vendégszerepeltetése” ritka alkalmat nyújt a külföldi művészetbarátoknak arra, hogy megismerjék múzeumunk remekeit. Akár a hazai közönségnek ez a maradandó élményeket kínáló rendezvény. Érdemes megtekinteni, mert közismert, hogy a felbecsülhetetlen értékű lapoknak árt a természetes, még inkább a mesterséges fény. ezért féltve őrzik mappáikban, és csak ritka alkalmakkor állítják közszemlére őket. Artner Tivadar BOOR ANDRASc Éjféli város Megvakult ablakok K ődo boz -világ ban Óriás-gyomor A tájat elnyeli Arcomra hullanak ötlet-kitárton Éjféli város Rabszolga-fényei SASS ERVH9S Hétköznapok már olyan természetes, hogy elmégy éa visszajössz hozzám drága társam ernyőd lóbálva sietsz a lépcsőn mosolyod hagyod hogy mindig lássam már olyan természetes, hogy szeretsz félteni szived, hogy elfelejtem idegen napok rejthetnek tőlem hiányod csendjét te megszerettem A Szépművészeti Múzeum méltón emlékezett meg az évfordulóról. Tavaly a volt Esterházy-gyűjtemény legszebb festményeit mutatták be, most pedig mintegy százötven legszebb rajzát állították ki. A válogatás nem lehetett könnyű. Esterházy ugyanis, aid a múlt század fordulóján, alig másfél évtized alatt fejlesztette európai színvonalúvá a család grafikai gyűjteményét, olyan hozzáértéssel vásárolt — neves bécsi,
