Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám

leközölt szeretet A KÖZELMÚLTBAN BE­SZÉLTEM egy elkeseredett asszonnyal, aki úgy érezte, hogy több mint egy évtize­det elpazarolt életéből. Te­kintetéből tanácstalanság tükröződött; az egész törté­netet mintha csak azért idézte volna, mert segítsé­get remélt. Férjével együtt tizenkét évvel ezelőtt örök­be fogadtak egy állami gon­dozott — akkor hatéves — fiúk Neveltéül, törődtek ve­le tizennyolc éves koráig, ellátták, minden jóval, hi­szen anyagi bőségben éltek és élnek s gyermekük nem lehetett. A fiú egymás után kapta a legújabb típusú'ke­rékpárokat és zsebrádiókat, bőségesen ellátták zsebpénz­zel. A gyereknek nem volt olyan kívánsága, amit a szü­lők ne teljesítettek volna. Cserébe csak szeretetet vár- Hak. Az sem zavarta őket, hogy a nebuló kezdettől el­hanyagolta a tanulást, hogy ipari tanulónak is vonakod­va jelentkezett.. Idővel a fiú nyers, durva, követelőző lett, már csak úgy volt hajlan­dó iskolába, később munká­ba járná, ha napi negyven forint apanázst kap. A szü­lők ezt is megadták. Igaz, néha kérték, hogy óvakod­jon kétes hírű lányok és csavargó fiúk társaságától, csakhogy a fiú már nem hallgatott rájuk; követelte a mind több pénzt, csavargóit mr országban, idővel dtesri- «aaái—3 is próbálkozott. A möl ők megint, segítettek si- tserOlt valahogy elsimítani ms ügyet A fiú azonban ko- sántsem értékelte ezt, egy napon kijelentette, hogy nem haßondó viselni a szülei nevét, inkább nevelőotthon­ba megy. Ma is ott dolgozik, tamil, ő ugyan azt ígérte .nevelőszüleinek, hogy soha meg nem látogatja őke*, a két ember mégis visszavár­ja a tékozló fiát Az asszony ma sem tudja elképzelni, hogy hol hibázott, mit kel­tett votes másképp cstoál­HSrtoo. de mfnos nem egyedi eset ez. Tanári pá­lyám során számtalan vál­tozatával találkoztam, a szü­lök vakon teljesítették ked­veli; gyerekeik minden kí- váMágá*. később már pa­rancsait, maguktól megta­gadták nemegyszer a leg­szükségesebbet is, csakhogy dédelgetett fink vagy lányuk legextrább, legköltségesebb óhaja fe teljesüljön. Hálá­sa, tiszteletre aligha számít­hattok, annál iníkább köve- telődzésre. Egy alkalommal egyik diákom anyja keser­gett, megrendítő volt, amit mondott; «A fűim, nem en­gedi, hogy a kollégiumban látogassam meg, szégyell diáktársai előtt, mert egy­szerűen öltözködöm és csak négy elemit végeztem. Utá­na jött a magyarázkodás, hogy ő mindent megadott, OTP-kölcsönt vett fel, hogy a legújabb divatú ruhákat vehesse meg a kedvencnek, aki mindezt természetes do­logként nyugtázta, s esze ágában sem volt jobb ta­nulmányi eredményével örö­met okozni anyjának, köny- nyíteni anyagi gondjain, Hánv és hány szü­lő sáfárkodik tékozlóan, meggondolatlanul a tettel; legtöbben nehézsé­gekben, anyagi gondokban bővelkedő ifjú és gyermek­korúkra gondolnak, s arra törekszenek, hogy csemeté­iknek a legkisebb trrotné- májuk se adódjon életük­ben. Sajnos, nem lueszük­be, hogy igazi, tartós orom csak altkor fakad, ha vala­ki megküzdött vágyai telje­süléséért, ha felidézheti si­kertelen vagy félsikeres próbálkozások emlékképeit, a nagy nekibuzdulások, s a pillanatnyi megtorpanások perceit Erről feledkeznek meg, pedig nekik a legki­sebb apróságért is meg kel­lett küzdeniük. Erről szíve­sen is beszélnek, hiszen utó­lag jó felidézni a sikeres életút állomásait. SAJÁT FIAIK, LÁNYAIK azonban már majdhogy hu­morosan idézik az ilyen em­lékezések közismert kezdő- mondatát: „Bezzeg az én időmben, bezzeg nekem.. De sok szülő megütközött és megütközik ezen a fölé­nyeskedő magatartáson, ám azt hogy akaratlanul is ő az előidézője mindennek, aligha ismeri el. Pedig ez az igazság, mert elfelejtett követelni épp saját gyerme­keitől. A követelmény ugyanis nem riasztja az egészséges fiatalt, sőt célt, tartalmat ad mindennapjai­nak; perspektíváját látja t életének, inspirálja az elis­merés vágya, sőt az esetle­ges jutalom reménye is fo­kozzál ambícióit így való­ban képes adottságai maxi­mumának nyújtására, egy­szóval egészséges felnőtté fejlődik, aki természetesnek tartja, hogy becsületes mun­kával kell fizetni minden si­kerért Ha a szülőik így gondol­kodnának, a gyerekek több­sége természetesnek tarta­ná, hogy a lehető legjob­ban tanuljon, ideje így te­kötődne, s megtanulná meg­becsülni a szülők által ke­resett, forintokat. A fiatalok nem beszélnének „két nyel­ven”, nem vezetnék a szülőket, nem magyaráznák nevelői hibákkal, nem ostromolnák — sajnos, legtöbbször ered­ményesen — apjukat, any­jukat protekciószerzésre, nem alakulna ki torz ítélő- Icépességük a világról. S még egy nagyon lényeges dolog: idővel egyre keve­sebb nekikeseredett fiatal élet jutna időleges vagy végleges vakvágányra. A szülők tékozolt szereteiéért nemcsak ők adóznak, hanem gyerekeik is, akik kikerül­ve a vitrinvilágból konflik­tusok sorába keverednek, mert képtelenek eleinte ■ megszokni azt hogy csak a törekvő munka után jár el­ismerés. Erre pedig előbb- utóbb rá kell jönniük, de miért nem a legtermészete­sebb, a legegészségesebb módon, még időben, a 'min­denre túlzottan fogékony gyermekkorban. BALZAC VILÁGHÍRŰ regényalakja Goriot apó jut eszembe, amikor az elkese­redett falusi asszonyra gon­dolok, áld férjével együtt ma is kutatja hol követte el a hibát Vakságuk meg­rendítő, egyéni tragédia. Annál 5s inkább, mert el­kerülhették volna, mint annyi más szülő. Ha nem tékoélök. ha pazarolják szeretetüket... *l öcsi István „Szóljatok szép szavak!” Az amatőr színpadi mozgalom országos bemutatkozása A Színjátszók Országos Be­mutató Színpadának előadá­sai, az egri karneválok, az irodalmi színpadok, pódium­fesztiválok, színjátszónapok, valamint viták, konferenciák, tanfolyamok, szakmai bemu­tatók hosszú sora előzte meg a műkedvelő színjátszó­együttesek ez évi országos bemutatkozását. Március első napjai és június közepe kö­zött közel hatszáz együttes áll a zsűrik elé a Szóljatok szép szavak című vetélkedő keretében —. bizonyítva fel- . készültségét, művészi színvo. nalát. A megyék legjobbjai öt területi döntőn találkoz­nak — Győr, Kaposvár, Eger, Szentes, Budapest vállalta ezeket a feladatokat —, s az itt is legsikeresebben szerep­lő csoportok kerülnek tovább az országos döntőbe, ahol öt együttes verseng a helyezé­sekért. A fődíj: egy művelő­dési autó, melyet a győztes megye tájoló csoportjai kap­nak a színházak által nem látogatott területek műsorel­látására. Valamennyi megye értékes jutalmat ajánlott fel a kiemelkedő műsorok díja­zására, s azok az együttesek, amelyek nem kerülnek be a területi döntőbe —, ha egyéb­ként műsorai rangosak, mű­vészi értékűek —, meghívást kaphatnak a pódiumfeszfi refcfos Mihály* Metszetek és dimenziók Az ember nemcsak má­sokkal, hanem önmagával is örökké küzd, s e küzde­lem lényegében maga az élete — így summázhatjuk a legtömörebben annak a könyvnek a lényegét, amely a Szépirodalmi Könyvkiadó felszabadulási regénypályá­zatán dicséretet kapott, s most a kiadó gondozásában megjelent Az író, akit az olvasó elkötelezettségéről éppúgy ismer, mint fordula­tos cselekményszövési képes­ségéről, új művében is a kimeríthetetlen témaforrás­hoz, a nagy történelmi sors­fordulókhoz tér vissza. AUg több, mint egy' évtized 1945 és 1956 között, s mégis, a tíz esztendő nemcsak sorsokat, embereket, de történelmet is formál. Esendőkből hová csői hősöket, magabiztosa­kat silányit remegőkké, ki­termel feljnvalkodottakat és áldozatosan küzdőket. Jelle­meket farag, s jellemeknek hitt alakokat oszlat — a fő­hős kulcsszavával élve — köddé. Események mélyébe nyúlt hát Földes Mihály, hogy mindezt fölszínre Hoz­hassa, s sikerrel tette. Köny­ve nemcsak eseményeiben, cselekményében, de alakjai­ban is a kor tükre. Hü tü­kör. Nem szépít, nem torzít, olyannak mutatja azokat az éveket, amilyenek voltak. Bonyolultak, nehezek, áldo­zatokat szedők, de: holnapot is alapozók, jövőt egyenge­tek. Beneze, a főhős Tédép * börtön kapuján — e pilla­nattal indítja a szerző az események gyorsan pergő képsorát, hogy időben és helyszínekben sűrűn válta­kozva elénk vetítse az értel­miség címszó alatt* össze­foglalt embercsoport ellent­mondásos arculatát. Múlt, jelen és holnap keveredik a hosszú évek után újra sza­badon lépkedő Beneze gon­dolataiban, s ahogy lépteit követjük, azon kapjuk ma­gunkat: egyre izgatottábban szurkolunk neki s érte, gon­dolatai, tettei mind jobban a saját gondolataink és tet­teink is. S, igy igaz, mert a Földes Mihály teremtette „metszetek és dimenziók” valamennyiünket próbára tettek, de már nem egy re­gény lopjam-é, válna, vagy a balassagyarma­ti -irodalmi színpadi napok­ra. a rádió már a területi döntőket közvetíti (fő mű­soridőben, vasárnap délelőt­tönként), így az egész ország nyilvánossága előtt bizonyít­hat az amatőr színpadi moz­galom: hol áll ma, mennyit fejlődött az utóbbi években, milyen mondanivalója van a társadalom számára, hogyan szórakoztatja, neveti a kö­zönségét? ! Az előzetes tapasztalatok biztatóak Az elmúlt évben megren­dezett országos és tájjellegű bemutatók azt jelzik, hogy a mozgalom tovább frissült, új, közéleti töltésű monda­nivalók közlésére vállalko­zik. A legnagypbb hagyomá­nyokkal rendelkező központi együttesek művészi színvo­nala sokat fejlődött s ez el­sősorban a témaválasztásra, a rendezői munkára, a szín­játszók színpadi beszédtech­nikájára vonatkozik, míg a csoportok mozgáskultúrája — még a legjobbak» is —, sok javítanivalót kíván. A hatszáz nevező csoport ter­mészetesen nem áll azonos színvonalon, de az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy kis. rosszabb körülmé­nyek köz* dolgozó együttesek te megelőzhették a több éves múlttal rendelkező csoporto­kat. A verseny tehát ma még teljesen nyílt, sportnyelven szólva; több esélyes. A neve­ző együttesek számára azon­ban önmagában is sokat je­lent. A hatszáz színjátszó közösségben közel 10 000 fia­tal és felnőtt szaval, játszik, szerepet alakít — tehát írók gondolatainak tolmácsolásá­val művelődéspolitikai kül­detés* teljesít Az ország egyes területei természetesen más-más képet mutatnak, s a nevezési lapok száma bizo­nyos fokig jelzi, hogy melyik megyében, hogyan kísérik fi­gyelemmel ezt a régi, de mindig megújuló mozgalmat, hogyan támogatták, segítet­ték eddig a csoportokat Pest megye például 54, Szabolcs 43. Borsod 38 csoport jelent­kezésé* közölte, de akad olyan megye, ahol csak négy együttes vállalja ezt a hasz­nos, szép játékot. Milyen bemutatókat lát­hat a közönség? A játékszabályok a rádió adásidejéhez igazodtak, igy egy-egy csoport kb. 25 per­ces időtartamú műsorral lép­het a közönség és a zsűri eléj Ezen belül láthatunk — s az elődöntőktől kezdődően a rá­dióban hallhatunk —egy- felvomásosokat és dramati­zált novellákat, népi komé­diákat ég szatirikus'műsoro­kat, drámarészleteket és do­kumentumjátékokat, rádió- drá nákat és versekből szer­kesztett műsorokat. A neve­zési lapok közt tallózva igen sok színű, gazdag irodalmi, drámai anyag akadt kezünk­be. Egy Somogy megyei cso­port például Brecht: Az óce- ' ánrepülő című rádiójátékét, egyik jeles bányászegyütte­sünk a veszélyeztetett hely­zetben levő gyerekekről ké­szítet* dokumentum játékot mutat be; a Csongrád me­gyei együttesek műsorainak írói közt Thomas Mann, Rad­nóti. Mocsár Gábor, Illyés Gyula, Déry Tibor, örsi Fe­renc nevével, találkozunk; a pécsi és a Baranya megyei csoportok nevezési lapjairól műfajokat irtunk ki; arató- rikus színjáték irodalmi ri­port, pódiumjáték, komédia egy felvonódban, szatirikus összeállítás... A fellépő együttesek köre is hasonló­an széles. Pódiumra állnak kisközségek és nagyüzemek csoportjai, diákszínpadok és honvédségi alakulatok szín­játszói. fiatalokból, s időseb­bekből álló együttesek. A csoportokat fenntartó művelődési intézmények, aa üzemek, az iskolák, a taná­csok támogatása, az erkölcsi és anyagi „ráfordítás” min­denképpen megtérül, nem­csak az esetleges díjakban, hanem a nemes szórakozás­nak hódoló kollektívák meg­szilárdulásában, művészi színvonaluk fejlődésében, a közönség jobb műsorellátásá­hat) Bicskei Gábor Robert Towneyr. Kilenc véletlen halál OK’cdL'­március 18., csütörtök Heten Ludött szörnyű ro­bajjal gurult le a pince lép­csőin. Luckitt úr számára ez a zaj olyan volt, mintha egy liszteszsák gördült volna te — Luckitt asszonyság ugyan­is igen termetes volt. Harry Luckitt úr felállt a karosszékből . és kiment a lépcsőházba, majd kíván­csian lenézett a pince irá­nyába. A lépcsőiéi járó hosszú volt, a megvilágítás azonban neon éppen erős. Mégis, a lépcső alján megpillantotta felesé­gét, természetesen abban az undorító vörös fürdóköpeny- bem. Óvatosan lelépkedett hu­szonkét lépcsőn és elgondol­kozva bámult a furcsa mó­don összegörnyedt testre. Megvakarta az állá* és bó­lintott. — Kitörte a nyaka* j-i dümnyögte. Isimét fellépkedett a !**­szónkét lépcsőn és még min­dig bólogatva megindult a nappali szoba felé. Belelapo­zott a teleionitonyvbe, meg­kereste az ismert számot, az­tán felemelj a kagylói, és tárcsázott > — Kérem, nem Chambers hadnagy van szolgálat­ban?... 0, jó estét, hadnagy úr! Nem ismertem meg a hangját. Én vagyok, Harry Luckitt. Igen, köszönöm a kérdését, jól érzem magam, ... égy szomorú dolog miatt hívom önt. Azt akar­tam jelenteni, hogy felesé­gem éppen most zuhant le a lépcsőkön a pincébe, ____ D ockst* Ar fesBSÜIteu fi­gyelte azt ami* a hadnagy a telefonon át mondott ne­ki és sűrűn bólogatott. — Igen, ettől te félek » legjobban. Nem, semmit sem bántottam, semmihez sem nyúlok, ön tudja, hogy ezt sohasem teszem. Rendben van, várom önöket hadnagy tel A rendőrök megérkeztek, mindent dósán szemügyre vettek, mé­ricskéltek, fényképeztek, au­tón megint vizslattak, majd sok-sok kérdést tettek fel. Luckitt úr minden kérdésre készségesen válaszolt Aztán mindenki elment: a rend­őrök, a törvényszéki orvos, a segédje és a riporter te Luckitt asszony holttestét te elszállították. Chambers had­nagy azonban — ez a sötét ataiás, sovány, csontos, na- lankőlfkus ember — LudMtt úr társaságában A karossaékben Ott, lehetősen rendetlen szobá­ban, cigarettázott és elgor « doükodva nézte Luckitt urat — Négyszer — szólalt meg merengve. — Négy asszony, négy természetellenes hálák Luckitt úr, ez az alacsony, kövérkés ember, nyugodtan ült a helyén, kezét a térdén nyugtatta. Kék szemével ár­tatlanul nézett a hadnagyra. — Megértem én — folytat­ta Chambers hadnagy —, ha pénzről lenne szó. De... nem itt van a macska elásva. Az első esetben még talán ez játszott közre, de azután ma­ga gazdag ember lett. A töb­bi három asszony semmit fwrp hagyott magára, még a legszerényebb életbiztosítást sem. Mondja meg, őszintén Luckitt úr, miért teszi ezt? — Teszem? Mit? — Miért gyilkolja meg a feleséged*? — De hadnagy úr? Az Is­ten szereimére! Ilyesmit so­hasem tettem! Mindig a pusz­ta véletlenen múlott! Sem­mi máson, csak a véletle­nen ... Esküszöm az életem­re, hogy ez mind szerencsét­len véletlenek összejátszása. — Négy asszony, négy ter­mészetellenes halál, Luckitt úr, ez valóban több a sok­nál. Néhány hónap múlva Chambers hadnagy találko­zott Luckitt úrral A kövér­kés, alacsony ember enyhén elmosolyodott — Nagyon örülök, had­nagy úr, hogy ismét látha­tom Hogy van? — ö, nagyon jöi, Luckitt úr... És hogy vannak az ön véletlenjei? — Az én vfieöenjeta? Ja, Igen, még mindig hatalmúk van rajtam. Mégis, ezúttal «ven tragikusak. Tudja ké­rem, ml történ* velem a múlt hónapban Chicagóban? Ha­talmas város, nemde? & ép­pen ebben a hatalmas város­ban, amelyben csak úgy nyü­zsögnek a nők, tudja kivel találkoztam. Egy ritkaszép, rendkívül vonzó nővei... — Mi? 0n folytatni akar­ja? * — De kérem, hadnagy úr, nem tudom, hogyan értel­mezzem az ön kérdését Igen, ismét megnősültem. Vagy van talán valami törvén'- ami tiltja az özvegyek;.- k hogy újra megnősüljenek? A hadnagy meglepetten vonta föl a szemöldökét és egy pillanatra elhallgatott — Luckitt úr, meglátoga­tom a feleségét — szólalt meg rövid szünet után. — Ez hivatalos látogatás lesz, tel­jesen hivatalos. A pincelép­csőkről mesélek majd neki, és az ön múltjárói. — ★ Két nap múlva Chambers hadnagy valóban csengetett Luckitt házának ajtaján. Dél­után volt. Az ajtót Luckitt felesége nyitotta ki. Chambers sápadt, keskeny arccal találta ma­gát szemben. A merev tar­tásé, keskeny ajkú nő hide­gen nézett rá. — Luckitt asszopy? Cham­bers hadnagy, a rendőrség­ről! Lehet, hogy talán az ön férje... — Igen, megmondta — emelte fel sovány kezét. — Megmondta, hogy ön meg­látogat Valóban különös. Luckitt asszony megindult a vendégszoba felé, pedig eléggé nagy rendetlenség uralkodott benne. Chambers leült és a háziasszony felé fordul*: — Különös? Mi az a külö­nös? — Ez a véletlen. Véletlenül éppen ebben a pillanatban jön... Neki valóban igaza volt A véletlenek uralkod­tak életében. — Mi t akar ezzel mood»-; ni, Luckitt asszony? Az asszony fáradtan tatot* a konyha félé. Chambers valami előérzettől vezérelve feláll*, és megindult a jelzett irány­ba. A pinceajtó nyitva volt Chambers két lépcsőfokot lé­pett le. aztán megállt: a lép- jjíeljávó "a'ján furcsán ösz- szehúzódott testet látott. A égalsó lépes ltok mellett he­vert Leereszkedett lehajolt ke­zébe vette Luddtt úr hideg kezét, megtapogatta csukló­ját Azután leengedte a ke­zet, és élgondolkozva visz- szatért a vendégszobába. Luckitt asszony még min­dig ott ült semmibe meredő tekintettel. — Mi történt? — kérdezte Chambers hosszú szünet után. — Lement a pincébe va­lami harapófogóért. Hallot­tam, ahogyan felsikoltott, és ugyanabban a pillanatban le­zuhant a lépcsőkön... Nem mentem le. Mindjárt tudtam, hogy meghalt — Igen, a test helyzetéből mindjárt látni, hogy ha­lott... Luckitt asszony bólintott, aztán, színtelen hangon meg­szólalt: — Ez nem az első esetem. No, de ezt sohasem mesél­tem szegény Henrynek. Nem akartam megijeszteni... ez a hihetetlen egyezés minden­ben. — Mit akar ezzel monda­ni? — Én is négyszer marad­tam özvegy, mint ő... Chambers a mennyezetre emelte tekintetét, s emelke­dett hangon megszólalt: — Ö, Luckitt úr, most va­lóban hiszek önnek. Igaza volt Sokkal inkább, mint sejtette volna. Valóban a vé­letlenek uralkodtak életén. — Már régen rájöttem — mondta Luckitt asszony —, hogy egyes emberek élete furcsa szinte hihetetlen mó­don ismétlődik. Képzelj«; mindegyik férjem ugyanúgy halt meg, mint szegény He*)» Hfl leesett a lépcsőé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents