Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
Orvosok a lakosság szolgálatában Irta: Szaiay István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese A járóbeteg-ellátás helyzetével a közelmúltban foglalkozott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Megállapítást nyert, hogy az ellátás a korábbinál lényegesen jobb, ugyanakkor a növekvő igényeket nem minden vonatkozásban tudjuk kielégíteni. Heves megyében jelenleg 124 orvosi körzetben, továbbá négy rendelőintézetben biztosítják a lakosság járóbeteg-ellátását A négy rendelőintézetben napi 878 szakorvosi órában állnak a betegek rendelkezésére orvosaink. Figyelemre méltó, hogy a körzeti és üzemi rendelőket, továbbá a rendelő- intézeteket mintegy hárommillió esetben veszik igénybe a dolgozók. Annak ellenére, hogy egyes körzetekben még ma is nagy a zsúfoltság, a körzeti orvosi betegforgalom az utóbbi egykét évben inkább csökkenő jellegű. Ezzel ellentétben van a rendelőintézetek betegforgalma, hiszen az említett négy rendelőintézetben a betegforgalom úgyszólván állandóan emelkedő tendenciájú. A Hl. ötéves tervben végrehajtott fejlesztések eredményeként némileg csökkent az egy körzeti orvosra jutó lakosok száma. Amíg országosan a körzetek alig 13 százalékban, nálunk a körzetek 30 százalékában mozog négyezer körül az egy orvost» £utó lakosok számaránya. Az egészségű gyt alapellátás általános javításaként értékelhető hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága január végi ülésén azonnali hatállyal megszüntette, sőt megtiltotta az úgynevezett tömegrendeléseket. Ilyenekre legfeljebb csak kivétele* * «»etekben, — influenzajárvány, stbt, — esetén kerülget sor. A gondok és a még meglévő zsúfoltság ellenére megyénkben a betegellátás színvonala észrevehetően javul. Ebben a vonatkozásban érdemes megemlíteni pL a megyei rendelőintézet fejlesztését, az új 12 munkahelyes fogászati szakrendelés belépését, melynek következtében a zsúfoltság a közeljövőben észrevehetően csökkeni fog. Ugyancsak a végrehajtó bizottság döntése, hogy a megye rendelő- intézeteiben meg kell javítani a dolgozók tájékoztatását, illetve meg kell könnyíteni a várakozást. Arról van ugyanis szó, hogy a rendelő- intézetekben hangosbemon- dókat szerelnék be és így a várakozó betegeknek nem kell a nyíló ajtóhoz rohanniuk, hogy vajon rájuk kerül-e már a sor, hiszen az asszís temek, bemondva • a sorszámot, azok szerint szólítják be a hangosbemondón keresztül a várakozókat. Régi vágya teljesül a lakosságnak azzal, hogy az új, modern egri fogászatban működni kezd a fogszabályozó részleg és ebben a vonatkozásban is a lakosság rendelkezésére állnak orvosaink. Emelkedőben van a gondozási tevékenység is. Míg korábban csupán a tbc miatt vették gondozásba a betegeket, ma már a gondozás inkább bizonyos krónikus betegségek (keringési, mozgás- szervi betegségek) felé tolódik. 19-0 ban a megyei lakosságának 3,3 százaléka volt gondozás alatt jelenleg ez a szám nem messze van a 8 százaléktól. Ismeretes az Egészségügyi Minisztériumnak az a korábbi rendelete, amely lehetővé teszi az orvoscserét Annak idején többen arra gondoltak, hogy valamilyen észszerűiden vándorlás indul majd meg az orvosok, illetve a betegek között. Ma már elmondhatjuk, hogy ez a gondunk nem volt indokolt, hiszen 1970. közepéig az egész megye területén mindössze 194 család élt ezzel a lehetőséggel. Ez azt jelenti, hogy a lakosság igen nagy többsége elégedett körzeti orvosával, megérti gondjait és neu» kíván orvost cserélni. Észrevehetően Javult » vidék orvosellátása is. A most befejeződött III. ötéves tervben megyénkben 29 új rendelő épült és ugyanakkor 14 faluban létesült orvoslakás. A helyi tanácsok az utóbbi években mind többet foglalkoznak saját erőből is egészségügyi problémával. Sajnos baj van a falus* rendelők felszerelésével, amire vonatkozóan a megyei tanács végrehajtó bizottsága úgy intézkedett, hogy rendelőink műszerellátását a IV. ötéves terv során legalább az országos átlagszintre kell emelni. Az új hevesi rendelőintézet belépése a lakosság megelégedését váltotta ki, és sok embert magiaméit már eddig is a nehéz utazgatásoktól. Az előttünk álló IV. ötéves tervben a lakosság kor és foglalkozás szerinti összetételében, valamint a településstruktúrában várható változások tovább növelik majd a járóbeteg-ellátás, iránt támasztott igényeket. Lényeges ezért az említett tervidőszakban intézményhálóza- tunk továbbfejlesztése valamint a nagyobb műszerezettség biztosítása. A rendelő- intézetek norma szerinti felszereléssel való ellátásához, mintegy tízmillió forint szükséges. Tanácsainknak gondot kell fordítaniuk továbbra is a felújítást igénylő orvosi rendelők és várók rekonstrukciójára. Mind a körzetekben, mind a rendelőintézetekben törekedni kell a zsúfoltság csökkentésére, valamint a munkaidő jobb kihasználására. Helyes az a szándék, — ahol arra lehetőség van —, hogy az orvosok munkájából a középkáderek vegyék át azokat a feladatokat, amelyeket képzettségük szerint elláthatnak. A megyében az utóbbi időben, részben indokolatlanul, emelkedik a táppénzesek száma. Egyes helyeken, — nem mindig indokoltan — ugrásszerűen növekszik a „kiírás”. A közeljövőben az egészségügyi szak- igazgatás dolgozói megkezdik az okok vizsggálatát és súlyos esetekben felelősségre vonást is kezdeményeznek. Az elkövetkezendő években várható a járóbeteg-ellátás szintjének további javítása, az új munkamódszerek elterjesztése és az idős korú lakosságról való fokozottabb gondoskodás. Mindezen célok eléréséhez körzeti orvosaink, rendelőintézeti szakorvosaink további lelkiismeretes és odaadó munkájára, a lakosság megértésére, helyi tanácsaink felelősségteljes gondoskodására van szükség. Ahol a hó is fekete FéHfcattíntjuk a villanyt, bekapcsoljuk a rádiót, vagy a tévét, s egyetlen mozdulattal működésbe hozzuk a hőkészüléket. Léptem-nyomom természetesnek vesszük, hogy az elektromosság szolgál bennünket. Olyannyira nyilvánvaló ez, hogy ha olykor csak néhány percre is megszűnik az áram, bosszankodva sziszszenünk fel, esetleg éktelen haragra gerjedünk. Az energia — egyszerűen: van. Legalábbis: mi már így szoktuk meg. S úgy valljuk, hogy nincs is ebben semmi különös... Körös-körül minden fekete a pipáló kéményekből hulló koromtól. Sötét még a hó is. Csigakerekek csikorognak, kattognak a hosszú drótkötélpályán, lignittel rakott csillék siklanak a fejünk felett. Ebből a szénből lesz a fény, a hő. A fogadóállomáson meglehetősen nagy a forgalom, Kasza András úgy mondja, hogy percenként három szállítóedény érkezik ide. Figyelni, dolgozni kell, ha nem akarnak zavart. A munkát persze ki lehet bírni. Csak az üres „puttonyokat” tolják, lökdösik vissza. Egy és negyed köbméternyi tüzelővel, kilenc mázsá- nyi rakománnyal jönnek szüntelenül az ötszáz kilós önsúlyú csillék. Petőfibá- nyáról irányítják Lőrinci felé. A közeli „megálló”, léHifimkor i8 kbáló. is elnyerte a kiváló elmet a dombóvári Kapos Táncegyüttes. Az összekovácsolt együttes eredményes munkáját a sikeres külföldi utak és hazai szereplések bizonyítják. (MTI foto — Kozák Albert) fél évsz/ ízad munkával, írereféssel A fOldművenisholdh tanítója Néhány héttel ezelőtt miniszteri kitüntetést vett át nyugdíjba vonulása alkalmával. A búcsúzás, a nyugdíjazás azonban mégsem jelentette számára a teljes visszavonulást. Emberi közvetlensége, ismerős mosolya most is fel-felcsillan a szakemberek körében. A minap például az egri agrárértelmiségi klubban találkoztunk Orosz Gyulával, a népszerű „Gyula bácsival”. Mint a klub vezetője, azon fáradozik, hogy a megyeszékhely és környékének agrárértelmiségét összefogja. Közös témákról beszélgetnek, vitatkoznak, véleményt cserélnek és szórakoznak is a szakemberek. Orosz Gyula közel fél évszázadot töltött az agrárifjúság körében mint szaktanár, igazgató és mezőgazdász. Egész életét az ifjúság nevelésének szentelte. Az ő sorsát « mások életében kell megkeresni. ö a sorsát a gyermekek emlékeire irta föl. Most egy rövid időre a múltOM§&Mi P?LSebraávl«. ba pillantunk, a gazdag életpálya emlékei, tapasztalatai között keresgélünk. — 1924-ben végeztem a debreceni Mezőgazdasági Akadémián, és mint segédtiszt, Szabolcs-Szatmár megyébe kerültem, az akkori Pannónia Len- és Kenderipari Részvénytársasághoz — meséli visszaemlékezve —. De már akkor vonzott az ifjúság és egy évvel később a nagykállói földmü- vesiskolához kértem át magam, ahol napi egy koronáért üzemtant, számviteli és növénytermesztést tanítottam a parasztgyerekeknek. Közben én is tanultam. Igaz, agronómusi diplomám már volt, de tanári nem, s ezt is meg kellett szereznem ahhoz, hogy a pályán maradhassak. — 1934-ben a nagykőrösi iskola igazgatója lettem. Alig voltam harmincéves és iskolát kellett szerveznem. Életem talán egyik legszebb, legmaradandóbb emléke volt ez a munka. Ugyancsak emlékezetes számomra a fel- szabadulás után a magyar mezőgazdaság újjászervezésében való részvétel. Akkor bíztak meg Mohácson, qz élté »agyat mezőgazdasági gimnázium megszervezésével. Ott tanítottam, dolgoztam, neveltem az ifjúságot az ötvenes évek elejéig. — Mikor került Heves megyébe... A választ alig látható mosoly kísért — 1951-ben. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem nagygombosi tangazdaságában dolgoztam, mint kerületi szakfelügyelő, majd később a tangazdaság igazgatója lettem. Szívós munkával kiharcoltuk az élüzem címet. Aztán áthelyeztek az atkári tangazdaságba, ahol mint főmezőgazdász tevékenykedtem. Nagyon szeretem a gazdaságot. Számomra az volt a legnagyobb öröm, amikor az emberek elfogadták tanácsaimat Megszilárdult • munkafegyelem és a korábbi 14 mázsás búzatermés helyett 21 mázsás átlagot értünk el. Akkoriban kétszer is felajánlották a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola üzemszervezési és gyakorlati tanszékének tanszékvezetői állását, én azonban nem fogadtam el, mert a gazdaság és az ott dolgozó emberek szeretete, tisztelete jobban vonzott engem. Mindig ss lebegett előttem, hogy szinte a semmiből, a közös Oszezefogás erejével nagyszerű eredményeket értünk el, nem tudtam otthagyni azokat a lelkes embereket. — Később Egerbe kerültem, a szakmunkásképző intézet tangazdaságába. Nagyon örültem, hogy ismét bekapcsolódhattam a mező- gazdasági szakmunkásképzésbe, a tanulók nevelésébe. Aztán megbíztak a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán a tanulmányi felügyelői munkakörrel. Itt töltöttem az utóbbi hat évet, mondhatom nagyon színes, változatos munkával, a szakmunkásképzés sokirányú szervezésével. Orosz Gyula közel fél évszázad alatt több mint négyszer diákot tanított meg a magyar föld szeretetére, a becsületes munkára. Ma is bárhová ellátogat a megyében, vagy az ország más vidékeire, mindenütt szeretettel fogadták volt tanítványai, egykori munkatársai. — Azokra a helyekre, ahol egykor dolgoztam, ma is „haza megyek”, mert szívesen fogadnak az emberek, öröm látni azt, hogy amit tettem, azt érdemes volt tenni, hogy szerény munkámmal én is hozzájárulhattam a ma építéséhez. »lentusi Kátéi) ayegében egy csomópont az ecsédi külfejtéses bánya és az erőmű között. A hatalmas bunkerben összegyűjtött fűtőanyagot adagolják itt a talpra állított tartályokba. — Szolgáltam amott is — beszéli a művezető. — Sokkal nehezebb volt, mint emitt. A bukott csilléket ál- longattuk, kézzel rángattuk, húzkodtuk a surrantókart, s ha meg beragadt a garatban a szén, a hosszú, súlyos stan- gával piszkálgattuk, hogy megint rendesen ömöljön. Azóta persze könnyebb Pe- tőfibányán is: automatizálták az adagolást, az indítást Hosszú, Összefüggő láncot alkotnak az emberek, a munkafolyamatok. Ha csak egyetlen szeme is megpattanna, kihullana, mindjárt felborulna a harmónia. A centrálé épületkomplexumában — a pernyés, poros, fülledt kazánházban — harmincnyolcadmagával dolgozik műszakjában Balogh Flórián, az egyik főgépész. Éppen a társára, a délelőttös Kubriczki Gyulára várakozik a tóra néző ablakú parányi üzemirodában. Mindig korábban jön ő is, hogy jóval a sichta előtt tájékozódhasson a tapasztaltakról, és átvehesse a későbbi feladatot Hét kazán gondján osztoznak ilyenkor, 1300—1400 tonna lignit, négy-öt vagonnyi pakura elégetéséről tartanak haditanácsot t Műanyag sisak« murfcé•ok tisztelegnek köszönésünkre, ahogy Cseke István karbantartóval áthaladunk a •ötét meleg helyiségen. — Kell a védősapka, mert Itt a többszintes munkahelyen szinte állandóan dolgoznak a magasban is. Sohasem lehet tudni, hogy mikor, mi esik le odafentről — magyarázza útközben. Az előző nap jött vissza Ajkáról. Kondenzátort és kazánt tisztítottak az ottani erőműben. Mert az idegenbeli segítség csakúgy hozzátartozik a műszakjaikhoz, mint az itteni munka ... Például Czibolya István, Fülöp László most is a budapesti fűtőerőművekben dolgozik, Farkas Lajosék pedig a tájon tat Gagarinban „vendégeskedtek” régebben. le fonál Pestre, ahol aztán tézkednek, s más centrálé! kémek a segítségre. Ügy, hogy a fogyasztó lehetőleg észre sem vegye. Farkas József főmérnöktől halljuk, hogy sok itt a régi ember, az 1100 dolgozó nagyobb része törzsgárdista, s jobbára ebben a centrálébaa vált üzemi dolgozóvá, s jak- munkássá, képzett szakemberré. Évek óla hűséggel kitartanak, nem csábítja őket a környező munkahelyek sokszor kedvezőbb ajánlata, magasabb pénze sem. Maradnak és lehet rájuk számítani bármikor. Rendkívüli esetekben valósággal csodákat produkálnak! Még mais emlegetik, hogy tavaly, éppen az év első napján „leült” — teljesen feszültség nélkül maradt — az erőmű úgy, hogy később, az induláshoz a kinti hálózatról kellett energiát vételezni.., Szilveszter után voltak, érthető fáradságban. Mégis, reggel nyolcra össze tudták szedni az „együttest”, s tizenkét órás, megfeszített szolgálat után sikeresen elhárították a zavart, újra & régi kerékvágásba zökkentették a munkát. Ilyen és ehhez hasonló helytállásnak köszönhető többi között az is, hogy — bár a lőrinci erőmű a legrégebbiek egyike hazánkban — például tavaly is hatvanhét filléres megtakarítással termelték az áram minden kilowattóráját. Régi ember a főmérnök in, szolgálatát tekintve az erőmű legrégebbi főmérnöke, Tizenharmadik ém mseU tisztségét. Fülsiketítő zajban próbálunk szót váltani Bacsa Mi- hályné turbimagépésszel. Egymás hangját túlkiabálva sikerül végül is egyet s mást megtudni a férfiasán hangzó szakmára vállalkozott nőtóL Valami hatvanféle műszerre ügyel, s félóránként jelzi könyvébe a mutatott adatokat. Élvezi, szereti a beosztását, a szakmáját, mert mindig érdekelték a gépek. Már a cukorgyárban is körülöttük sürgölődött, s így eléggé ismerősen került itt az újabbak mellé. Lakatos, hőtechnikai ismereteket szerzett, sokéig algépészként dolgozott, mígnem a tavalyi őszszel mostani posztjára emelték. Büszke is erre, mert tizenhatukból mindössze három a nő ezen a reszorton! — Nem végzek fizikai munkát, de azért mire hazabiciklizek a faluba, bizony mindig elfáradok, kimerülök. — Mennyit keres? — Még új ember vagyok ebben a beosztásban, nyilván a legkevesebb pénzt kapom ... egyelőre, Ezerkilenc- százat Kísérőm mondja, amikor elbúcsúzunk az asszonytól: — A lánya egyetemista. 0 neveli... Sajátos varázsa lehet fi eentrálénak: aki valamilye* úton-módom megismeri, általában meg is szereti és ide köti az életét. Aztán a munka valahogyan a családba» marad... _». M esélik, hogy valószínűleg az igazgató is az édesapjától kaphatott kedvet, hiszen az annak idején, hajógyári szerelőként itt volt az erőmű indításánál. Nem ritkaság, hogy házastársak, szülők és gyermekeik, rokonok dolgoznak együtt. Dolgoznak és tanulnak. Egymást nevelik, formájlák. Szilágyi Antal, a vállalat nyugalmazott pártbizottsági titkára, üzemmérnöke emlegeti, hogy az eltelt évtizedek alatt maga is sok érdekeset feljegyzett emlékei közé. Kapához, kaszához szokott parasztemberek igazodtak az újabb körülményekhez, s egymást biztatva fejlődtek mind ügyesebbekké, képzettebbekké. Az erőmű ma már tekintélyes műszaki állománya szinte csaknem egészen a helyieknek köszönhető. Valamikor csupán három mérnöke s talán tíz technikusa volt a centrálé- nak, ma pedig 19 mérnöké; egy közgazdásza és csaknem száztíz technikusa van. Sok múlik a kazángépé*zen, a turbinagépészen, de műszakról műszakra a fő- elektrikus vállalja mindig a legfontosabb feladatot az üzemben. A vezénylőtereimben, jókora kapcsolóasztal előtt ül Kövesd* János. A gépházzal, a kazánházzal és természetesen az országos teherelosztó központtal tartja állandóan a kapcsolatot. Ha bármilyen áram rat var van a Mátravi létei Hőerőműben, Jólesően beszélnek j arról, hogy az erőmű két évtizede alatt fontos tartópillére volt az egész iparágnak, szervezett energiarendszerünk erre épült. „Tanműhely” lehetett mások számára is: kísérleteik eredményeit mindenütt felhasználhatták, s így másutt már korszerűbb üzemeket építhettek, jobb technológiával termelhették az energiát. S ezen túl Lőrinci küldte az iparág műszaki vezetőjét, a tiszapalkonyai és a százhalombattai főmérnököt. hogy csak. néhányat említsünk. Miközben a szomszédjukban bezárták a petőfibányaí tárnát, kimondták a közeli ecsédi külfejtés felett is a* ítéletet, s kósza hírek ré- míszgették hasonló kilátás- tál ansággal az erőművet. Másutt, valószínű, hogy régen kereket oldottak volna az emberek — itt viszont továbbra is maradtak. S a helyükön maradnak: holnap, holnapután, évek múltán is. A sokat emlegetett Visonta árnyékában szerény, dolgos szomszédként. GyaaSa :
