Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

Szerda esti külpolitikai kommentárunk Kár a benzinért? MIÓTA ALGÉRIA elnyerte függetlenségét, soha nem voltak ennyire válságosak a francia—algériai kapcsolatok — írja A szakítás kísérlete című vezércikkében a Le Monde. Elég egy pillantást vetni a francia sajtóra és az ember megérti, hogy a rendkívül drámai cím nem va­lamiféle zsurnalisztikái túlzás, hanem a legteljesebb mér­tékben indokolt. A Magyar Televízió nemrég mutatta be az Algíri csata című világhírű filmet, amely hazánkban is millió­kat emlékeztetett arra, milyen árat fizetett függetlensé­géért az algériai nép. Bz az ár és az elhunyt De Gaulle tábornok politikai bölcsessége, amely felismerte, hogy Párizs nem bírna el még egy Vietnamot — ez volt az a két alapvető tényező, amely elvezetett az eviani egyez­ményig és amely meghatározta a Francia Köztársaság és a független algériai állam kapcsolatait. Ebben a viszonyban elkerülhetetlenül akadtak kisebb- nagyobb megrázkódtatások, de lényegében korrekt, konst­ruktív érintkezés alakult ki a két ország között, külö­nösen a múlt keserű előzményeihez képest. Az algériai vezetők nagy realitásérzékről tettek tanú­ságot, amikor megértették, hogy egyszerűen nem szakít­hatnak el minden Franciaországhoz fűződő gazdasági köl­dökzsinórt, ehhez túlságosan sok a múltbéli összefonódás. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy az algériaiak ezt a kapcsolatot gazdaságilag egyenrangúnak tartották volna. SEM PÁRIZSBAN, sem Algírban nem volt kétség az iránt, hogy a múlt — bizonyos neokolonialista pozíciók és az egyenlőtlenül elosztott haszon formájában — to­vább él ezekben a kapcsolatokban. Akkor azonban, ami­kor egy súlyos örökséggel szembenéző nép kialakítja, megformálja független államát, saját létérdekei követel­nek meg bizonyos kompromisszumokat. Pontosan ez tör­tént a francia—algériai gazdasági kapcsolatok első esz­tendeiben, többek között az olajfronton is. Algériának — en-ől a gyarmatosítók mindig gondoskodnak — nem vol­tak szakemberei, nem volt kereskedelmi hálózata, hiá­nyoztak a kitermeléshez szükséges eszközei. Csakhogy változnak az idők és ma már mindez leg­alábbis kialakulóban van. Sem az ország belső helyze­te. sem a nemzetközi progresszió általános pozíciói nem teszik indokolttá, hogy Algír belenyugodjon az eddigi helyzetbe. Milyen helyzetbe? Gazdasági kérdésről lévén szó, a válasz a számok nyelvén a legérthetőbb: minden frankból — írja az Humanité —. amelyet a francia fo­gyasztó az algériai benzinért fizet, 7.9 centime Jut Algé­riának, a francia államnak pedig csak adó címén csak­nem Ötven centime. BIZTOS, hogy ez az arány előbb-utóbb megváltozik, Algéria számára ez nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. Torrez nyilatkozata „Fi! cél h linzit (ins forradmoni” WNÄOA/vss-.v. ■ Újabb Bahr—Kohl találkozó BONN: A bonni kormány tájékoz­tatási hivatala szerdán be­jelentette, hogy pénteken, január 15-én folytatódik az NDK és az NSZK hivatalos eszmecseréje, az erről szóló kommüniké így hangzik: „Pénteken, január 15-én a harmadik megbeszélésre ke­rül sor Bonnban, Egon Bahr kancellári hivatali államtit­kár és dr. Michael Kohl. NDK minisztertanácsi állam­titkár között az 1970. októ­ber 29-én az NSZK és az NDK kormánya között létre­jött megállapodás kereté­ben”. A két megelőző találkozó színhelye Berlin volt. Bonni politikai megfigyelőket meg­lepte, hogy az úi találko­zóra már ezen a héten a négy nagyhatalom nagyköve­teinek január 19-ére kitű­zött értekezlete előtt kerül sor. Külföldi kaleidoszkóp NEW YORK; Kedden a rendőrség táma­dást intézett a Fekete Pár­ducok elnevezésű haladó amerikai néger szervezet Winston Salem (Észak-Caro- lina) városában levő saékhá- za ellen. A rendőrség tüzet nyitott a széliházra, gráná­tokat és könnyfakasztó gázt használt A rendőrök beha­toltak az épületbe és a ház­ban tartózkodó két embert letartóztatták. PÁRIZS: Az AFP madridi tudósító­ja jelenti, hogy Madridban letartóztattak körülbelül 30 diákot, közöttük a diákmoz­galom néhány vezetőjét. A letartóztatott diákok közül egyeseket a Carabamchel ne­vű hírhedt madridi börtön­be szállították. LONDON: Bahi Ladgham, a Jordániái arab közi békéltető bizottság elnöke szerdán ismét talál­kozott Husszein királlyal. A megbeszélést követően a volt tunéziai miniszterelnök nem volt hajlandó nyilatkozni a keddi és szerdai két megbe­szélés eredményéről. Jordániái diplomáciai for­Sc’irset Mo<s?l(Vlt>a unfits Juan Jósé Torrez tábor­nok bolíviai elnök nyilatko­zatot adott a PAP lengyel hírügynökség tudósítójának. Torres kijelentette, hogy kormánya hazafias, forradal­mi jellegű és Bolivia a har­madik világ részének tekinti magát. A kormány a külpo­litika önállósítására, a gaz­dasági függés megszüntetésé­re törekszik. Ez együttjár a belső gazdasági kérdések megoldásával. Gazdasági programját a kormány „fej­lesztési stratégia’* elnevezé­sű dokumentuma tartalmaz­za. Torrez utalt arra, hogy kormánya máris reformokat hajtott végre a mezőgazda­ságban, a közoktatásban és rövidesen hozzákezd az ál­lamapparátus átszervezésé- séhez is. Egyidejűleg végre kell hajtanunk — jelentette ki — a politikai élet és az alkotmány mélyreható re­formját is. Torrez megállapította, hogy kormánya munkások, a katonák, a parasztok és az értelmiség spontán támo gatásával jutott hatalomra Kifejezte reményét, hogy a hadsereg megérti szerepét és most, a fasiszta csoport fel­számolása után, megbízha­tóan betölti a szociális átala­kulások védőjének feladatát. A politikai pártokról szólva az elnök kijelentette, hogy azok a jövőben is kifejthetik tevékenységüket Gerhard Schröder, a nyugatnémet parlament, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, az ellenzéki CDU egyik vezető politikusa szerdán reggel egyhetes látogatásra Moszkvába utazott. A szovjet—nyugatnémet szerződés aláírása óta ő az első ellenzéki politikus, aki a Szovjetunióba látogat. Bonn­ban arra számítanak, hogy Sehrödert fogadni fogja Gro miko szovjet külügyminiszter is. Képünk az utazás előli készült Scheel és Schröder megbeszélésekor. (Telefoto — AP — MTI — KS) Chilei reakció Santiago de Chilében és az ország más városaiban ak­tív kormányellenes tevé­kenységet folytat egy jobb­oldali illegális szervezet, amely a legreakciósabb ele­meket és a nagy monopó­liumok képviselőit tömöríti. Mint a La Mación című lap közli, e szervezet tagjainak célja: feszült helyzetet te­remteni, kormányellenes megmozdulásokat provokál­ni A lap szerint az összees­küvők rendszeresen össze­gyűlnek az egy volt minisz­ternek a lakásán és megvi­tatják terveiket Egyes jobb­oldali sajtóorgánumok anya­giakkal a provokátorok és üsszesküvők ügyét szolgál­ják. . fBBL Jsooá? 1L, Ina: K. $zm>niov, az asszuáni gát szovjet ioépítésvezeiője A NÍLUSI ÓRIÁS A Nílus-parti erőmű, az asszuáni nag'jgát építkezési munkálatai befejeződtek és 15-én, pénteken kerül sor az egész komplexum ünnepélyes felavatására. Az ünnepségre Egyiptomba érkezett a Nyikolaj Podgorni) vezette szovjet párt­ós állami küldöttség. A munkálatok során 57 millió köbmé­ter földet mozgattak meg és 1,3 millió köbméter vasbetont építettek be a gátba és tartozékaiba. A vízgyűjtő, a Győzelem nevet viselő hatalmas mes­terséges tó befogadóképessé­ge 164 köbkilométer. Ez a hatalmas létesítmény szabá­lyozza a Nílust és 74 köb­kilométer víz hasznosítását teszi lehetővé, (ebből 18 köb­kilométer Szudánnak jut), A gátépítés eredményeként az Egyesült Arab Köztársaság­ban már 1964 óta ismeretlen fogalom az árvíz és aszály. Sok millió feddan földet tettek azóta öntözhetővé és körülbelül egymillió feddan földet az év minden szaká­ban öntöznek. Ez azt jelenti, hogy ezekről a földekről évente több termést takaríta­nak be. A több mint kétmillió ki­lowatt os asszuáni erőmű, be­kapcsolódva az egységes energetikai rendszerbe, jelen­tősen emelte az ország ener­giaellátását. Nagyon érdekes a gátépí­tés története, 1898—1962-ben Asszuán környékén egy ki­sebb gát épült, amelyet a ké­sőbbiekben kétszer is bőví­tettek. Ezt követően megszü­letett Egyiptom és Szudán vízellátásának brit terve. Eszerint a Níluson és mel­lékfolyóin több vízgyűjtőt lé­tesítettek volna az áradás szabályozására, a költséges tefx. ŐSÉ; részben, került ki­vitelezésre, mégpedig úgy, hogy négy kisebb víztárolót létesítettek Szudánban, és egy tartalék tárolót a Viktória tavon. A teljes vízellátás problémáját azonban csak az 1952-es forradalom után ol­dották meg: október 8-án dekrétum jelent meg az asz- szuáni gát és egy 150 köbki­lométeres víztároló építéséről. Befutottak a nyugatnémet, francia és (másodszor) az angol tervpályázatait. A nem­zetközi fejlesztési és újjáépí­tési bank 418 millió egyipto­mi fontban állapította meg az összköltséget. Az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Britannia kez­detben 200 millió dolláros hi­telt szavazott meg, természe­tesen számtalan kikötés mel­lett. 1955 szeptemberében megtörtént az első kapavágás. Ezután, előbb az amerikai, majd az angol kormány állt el a segélynyújtástól. Ezzel akartak nyomást gyakorolni az egyiptomi népre, hogy le- térítsék a kiválasztott útról, ezzel akarták megakadályoz­ni az ország gazdasági fejlő­dését. Egyiptom kormánya ekkor a Szovjetunióhoz fordult se­gítségért. 1958 októberében megállapodás született arról, hogy a Szovjetunió részt vesz az asszuáni gát építésében, műszaki segítséget nyújt zá. 1960 augusztusában alá íriáik a második megállapo­dásit a második rósztog építé­séről. A kivitelezéssel a GIDROPROJEKT szovjet vál­lalatot bízták meg, amely 1959-ben elkezdte a nagysza­bású terv kidolgozását. A szovjet kivitelező — a költ­ségek csökkentésére —• az erőmű és a gát szerkezetei tervezetében bizonyos módo­sításokat javasolt Az épít­tető fél és egy nemzetközi szakértő bizottság helyben hagyta a módosításokat, és a GIDROPROJEKT meg­kezdhette a munkát. A reakciós körök kételked­tek abban, hogy az EAK a Szovjetunió segítségével megbirkózik e nehéz fel­adattal, Az amerikai Times például azt bizonygatta, hogy az arabok és az oroszok le­hetetlen dologra vállalkoz­tak. 1964 május 15-én elkészült a Nílus zarógátja. 1968 de­cemberében a gát elérte a tervezett magasságot. 1966 október 27-én indult az első turbina. Az utolsót, a 12. agg- regátot 1970 júliusában he­lyezték üzembe. Minden be­rendezést és minden anyagot a szovjet ipar szállított. Szov­jet mérnökök, technikusok és szakmunkások dolgoztak az építkezésen. Ugyanakkor az egykori fellahok is kitanul­ták az építői és szerelői szak­mát, 18 000 egyiptomi mun­kás tanult meg 75 féle szak­mát. 160 arab szakember ta­nult a Szovjetunióban. Ezek közül 50-et a villanytelepek üzemeltetésére képeztek «L rások egyébként közöltek, hogy a király valószínűleg még egy-két napig a klinikán marad és csak a jövő hét elején utazik vissza Amman- ba. BUKAREST: Ion Gheorghe Maurer, ro­mán miniszterelnök szerdán délben Bukarestben, a mi­nisztertanács épületében fo­gadta Aldo Moro olasz kül­ügyminisztert, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Bu­karestben. Maurer és Moro szívélyes beszélgetést folytatott és mindketten elégedetten nyug­tázták a román—olasz kap­csolatok kedvező fejlődését. BONN: A borrni külügyminiszté­rium szerdán közölte, hogy az NSZK kormánya megad­ta az agrémentet Valentin Falinnak, mint a Szovjetunió új bonni nagykövetének. Fa­lin Carapkin nagykövet utódja lesz. Az új nagykövet valószínűleg kora tavasszal foglalja el állomáshelyét. PHNOM PENH: Thomas Moorer tenger­nagy. az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsá­gának elnöke kedden villám- látogatást tett Phnom Penh- ben, majd visszatért Saigon­ba. A kambodzsai főváros­ban len Nol miniszterelnök­kel, Emory Swank amerikai nagykövettel, valamint a Khmer főhadiszállás vezetői­vel tanácskozott a Phnom Penh-i rendszer katonai hely­zetéről és az amerikai se­gélyről, végül pedig megte­kintett egy kiképzőtó bort. VARSÓ: Rudolf Kirchschlag«? osztrák külügyminiszter szerdán délelőtt hivatalos lengyelországi látogatásra Varsóba érkezett. Stefan Jedrychowski meghívására megbeszéléseket folytat majd lengyel kollégájával és a. lengyel politikai élet más vezető személyiségeivel a kétoldalú együttműködés fej­lesztéséről és a nemzetközi helyzet, különösen az euró­pai biztonság, valamint az összeurópai értekezlet prob­lémáiról. SANTIAGO: Szerdán a chilei főváros­ba érkezett a hat brazíliai politikai fogoly, akik két hó­nap óta a Rio de Janeiro-i chilei nagykövetségen éltek. A jelentés hozzáteszi, hogy a hat menekültnek semmi köze a Bucher svájci nagy­követ kiszabadításáért cseré­be követeit 70 politikai fo­golyhoz. GUATEMALA: A guatemalai hadsereg szerdai közleménye szerint január 7-én fegyveres tűz­harcban elesett Marco An­tonio Leoni, a guatemalai gerillamozgalom egyik ve­zéralakja. A részletekről nem adtak felvilágosítást Brandt nehéz éve Minden jel arra mutat, hogy Brandt kancellárnak és kormányának nehéz éve lesz. A kormány célkitűzései változatlanok. Wehner, a parlamenti csoport vezetője, a párt második embere de­rűlátóan nyilatkozott: azt mondotta, hogy „már az új­év első három hónapjában” jelentős haladást lehet elér­ni a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződések ratifikálásában. Wehner el­ismerte, hogy a kormány „nem kanyarodhat vissza az egyezmények aláírását meg­előző időkhöz, mert ez ka­tasztrofális lenne a nyugat­német politika szempontjá­ból”. Hogy Brandt környeze­tében valóban megvan a szándék az eddigi pozitívabb és egyben reálisabb külpoli­tikai irányvonal folytatására, jelzi az a döntés is, amely­nek értelmében rövidesen megkezdik a Csehszlovákiá­val folytatandó tárgyaláso­kat. Ezeknek középpontjában a szégyenletes müncheni egyezmény „eleve érvényte­len voltának” elismerése áll. A Brandt-kormány — a je­lek szerint — hajlandónak mutatkozik ennek elismeré­sére és így Prágában általá­ban viszonylag könnyű tár­gyalásokat várnak. A Brandt-kormány keleti politikájának fő problémája és egyben az ellenzék táma­dásának fő célpontja; Nyu- gat-Berlin kérdése. A ke­reszténydemokraták állás­pontja ebben a kérdésben az, hogy mindenáron meg kell akadályozni a két né­met állam képviselőinek tár­gyalását Nyugat-Berlin kér­désében, ebben az ügyben a négy nagyhatalomnak kell megegyeznie! A szovjet— NSZK és a lengyel—NSZK egyezmények ratifikálása csak a Nyugat-Berlin ügyé­ben létrejött négyhatalmi megegyezés után következhet be. A kereszténydemokraták az enyhülés elleni hadjára­tuk során még egy, önmagá­ban is ellentmondásos kö­vetelést vetettek fel. Miköz­ben hevesen harcolnak a két német állam képviselőinek közvetlen és alkotójéllegű ta­nácskozásai ellen — Barzel. az ellenzék parlamenti frakciójának vezetője kije­lentette: a ratifikálás „csak a két német állam közti kapcsolatok terén elért ha­ladás” után következhet be. Ez más szóval azt jelenti hogy az ellenzék véleménye szerint zsaroló kampányt kellene indítani az NDK el­len izgyoiésáé politika.i a*> gedmények kierőszakolására és Nyugat-Berlin ügyével párhuzamosan ezt is a rati­fikálás feltételéül kellene szabni! A Brandt-kormányt meg­lehetősen sebezhetővé teszi e támadásokkal szemben, hogy a belpolitikai nyomás alatt Scheel nyugatnémet külügy­miniszter is arra az állás­pontra helyezkedett: a szer­ződések ratifikálását a Nyu- gat-Berlin-i helyzet „kielé­gítő rendezésétől” kell füg­gővé tenni. Azt mondotta: meg kell várni, míg a nagy­hatalmak tárgyalásain kiraj­zolódik Nyugat-Berlin ügyé­ben a megegyezés és ettől a ponttól kezdve „párhuza­mosan megkezdődhetne” a tanácskozás az NDK és az NSZK között a Nyugat-Ber- linbe vezető utak ellenőrzé­sének kérdéséről. Az ellenzék támadásaiból és a vezető kormánypoliti­kusok reagálásából azt a kö­vetkeztetést lehet levonni, hogy a kereszténydemokraták nyomása eredményesen las­sítja a ratifikálás előrehala­dását. Abban, hogy ez így történik, nyilvánvalóan sze­repe van a CDU/CSU és az amerikai politika közötti együttműködésnek. Brandt hatalomra jutása után politikája fő vonalait nyilván magas szinten egyez­tette Washingtonnal, hogy „hátát lefedezze”. Hivatalo­san az Egyesült Államok mindmáig egyetértését is hangoztatta a szociáldemok­rata kormány vonalával és nem támadta Brandt lépé­seit. Ugyanakkor kerülő ' úton —- olyan régi diploma­ták, mint Ball volt külügyi államtitkár, vagy Acheson ex-külügyminiszter felhasz­nálásával — már intéztek meglehetősen durva hangú rohamokat Brandt keleti po­litikája ellen. Egyre világo­sabb a szándék, hogy leg­alább is lassítsák, fékezzék ennek a politikának a kibon­takozását. Ez messzemenően megfelel a kereszténydemokrata el­lenzék céljainak. Ezzel ma­gyarázható, hogy Barzel oly hevesen sürgette Brandt és Scheel amerikai utazását. Nyilvánvalóan arra számít, hogy a közvetlen személyes nyomás politikai visszavonu­lásra vagy legalább is féke­zésre kényszeríti a kormányt — amit azután az ellenzék a maga céljaira kihasznál­hat A követelés eredménye­ként februárban Scheel, az év első felében pedig Brandt is Washingtonban készül.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents