Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 21. szám
Nem nevelni — nem lehet Gyanús nekem az olyan ember, aki — ha különben egészséges —, nem szeret nevetni. Alú összevont szemöldökkel les körbe, ha körülötte nevetésre nyílnak a' szájak. Nem emberi dolog nem nevetni. Mert a nevetés mélységesen emberi dolog. És, aki nevettet, az minden hálát és köszönetét érdemel, mert akár önmagunkon, akár másokon, akár kicsit marosan is, vagy akár könnyfakasztó fuldoklással, de ha nevetünk: megtisztulunk. Emberibb emberek leszünk. Ebből is kiviláglik, hogy nevettetni felelősségteljes és komoly dolog. Aki nem képes komolyan venni a nevetést és a neveltetést az méltatlan arra, hogy művésznek tekintsük. Még arra is, hogy becsületes embernek tartsuk. Hofi Géza becsületes ember és művész! Ezt elöljáróban le kell szögezni. Tudatos művész, aki egy sajátos intellektuális „mímust” valósít meg, valami olyat, ami előtte nem volt még magyar színpadon, s ha volt, az mindenképpen más volt. Maróan gúnyol, ha kell és gyermekdedien naív, ha úgy kívánja művészi célja. A clown fintora mögül bölcs humánum és a bölcs humánum mögül egy pimasz- kodó, de jópofa kamasz arca kandikál elő. Hofi műsorain nem lehet nem nevetni. Hofi: Hofi! Mintahogy például Alfonzó: Alfonzó. Kis rést nyitott a szatirizáló humor ■művészetén, s ott, ahol azt hittük, hogy még az ösvény is felesleges már, annyira nem vezet sehova, — hatalmas és gazdag tér nyílt meg egy ember művészi alkotó készsége és svádája előtt Hofi Géza fogalommá vált s aligha hinném, hogy lett volna szombat este olyan tévé-tulajdonos, akit ha nem akadályozott komolyabb ügye, ne derült volna a Hofi műsoron. És nem Hofi Géza hibája, vagy legalábbis nem egyedül az övé, hanem a szerkesztőé is, — hogy brilKürti András: liáns humorának jó része a „beavatottak”-nak szólt. Művésztársainak, pályatársainak! Mintha a Fészek klub farsangi estjére leselkedtünk volna be egy ablakon, ahol egyik művész anekdótázva szórakoztatja a társait, akik néha fél szóból, gesztusokból is értenek és ráértenek. Mi is nevetünk. Hogyne nevetnénk, amikor olyan jól csinálja. Amikor azért sokat megértünk ám belőle mi, a lesel- kedők is. De miért vagyok én és most és itt „leselkedő”? Utó- végre Hofi Géza műsorát nem művészbarátainak, inti- mebb ismerőseinek, hanem nekem, a televízió nézőjének készítette. Jó, rendben van, hogy eljöttek a barátai. Örülök is és örültem is neki. De még jobban örültem volna, ha nekem játszik Hofi Géza, nekem, aki a képernyő másik oldalán ültem milliomod magammal. Hogy ennek ellenére me- vettem-e? Rengeteget! Nem nevetni — ahol Hofi Géza van — nem lehet! [ Gyurkó Géza A robotcsalád Fiatalok mintem nyolcezer munkája szerepeit a Moszkvában rendezett ifjúsági kiállításon. A kalinyingrádi ifjú kibernetikusok és rádiókonstruktőrök köre robotcsaládot küldött be. ANDRIS még gyermek, mögötte van a robotkalauz, ezt követi a beszélő JUPITER, RER pedig színes filmeket mutat be. Uj művészeti csoportok - BSvül a könyvtár Szorosabb kapcsolat a községekkel Hatvani művelődés Hatvan város kulturális életében nagy fellendülést ígérnek az idei tervek. A gazdagabb programokról tanúskodó elképzelések azt mutatják, hogy egyre fokozódik az üzemek és vállalatok aktivitása, több lehetőség nyílik a szorosabb együttműködésre. Ugyanakkor a közigazgatásban a Hatvanhoz tartozó községeknek is több lehetőségük lesz az idén érdekesebb, változatosabb műsorok rendezésére művelődési házaikban, klubjaikban. Néhány jelentősebb az idei művelődési tervekből: Az üzemek, iskolák támogatásával új művészeti csoportok szervezését kezdték meg. Jelenleg az üzemekben, intézményekben folyik az igények felmérése: újjászervezik a Liszt Ferenc kórust és városi fúvószenekart alapítanak az érdeklődőkből, a művelődési házban pedig népitánc-együttes kezdi meg munkáját. Ezeket az ötleteket a zeneiskola támogatásával, a tanárok bevonásával igyekeznek megvalósítani. Műsoraikra igény van nemcsak a város területén, de a környező falvakban is. Eddig rendszertelenül működött az amtőr képzőművészek köre. Az elmúlt év végén rendezett nagysikerű kiállítás azonban nagy lendületet adott a szervezettebb munkához: összejöveteleiken vitákat rendeznek, elemzik, egymás munkáit, képzőművészeti irányzatokról hallgatnak előadásokat. Nagyobb szabású kiállítást terveznek, ahová más megyékből is várnak vendégelvet. Az ifjúsági' klubok eddig is bázisai voltak a fiatalok szórakozásának, művelődésének. Érdekesnek ígérkezik a választással kapcsolatos vetélkedő-sorozatuk, a „Választás az irodalomban”. Ezt ■— ha a mintavetélkedő sikeres lesz — valamennyi ifjúsági klubban és a községekben is megrendezik. Az idei év legjelentősebb kulturális eseménysorozata a városi kórház fennálllásának 10. évfordulója alkalmából rendezett tudományos orvosnapok programja lesz. A •tudományos ülések mellett kiállítások nyílnak ebben az időszakban és fellépnek műsoraikkal az új művészeti csoportok is. Bővül a városi könyvtár. Jelentős fejlesztési beruházással új olvasótermet nyitnak és ezután több szakkönyvet kaphatnak az olvasók. A könyvtár szervezésével egyébként a februárban kezdődő mezőgazdasági könyvhónapon szakkönyv- író—olvasó találkozókat rendeznek a Hatvan környéki községekben. A tervek között szerepel egy bolgár—magyar baráti est szervezése is, amely népművészeti kiállítással egybekötve lehetőséget ad bolgár népművészeti tárgyak megvásárlására is. Ez a széles körű munka nagyobb szervezettséget kíván. A városi művelődés- ügyi osztály az üzemekkel összefogva januártól havonta értékeli és rendszeresen ellenőrzi majd a művelődési intézmények munkáját. (h) Könyvhónap előtt - kritikusan Néhány nap múlva kezdetét veszi a mezőgazdasági szák-konyvek, szaklapok évi hagyományos seregszemléje, a februári mezőgazdasági könyvhcnap. A földdel foglalkozók számára mindig örömürmep ez, hiszen a könyvhánapd események, ankétok, nem utolsósorban pedig a megjelenő műveli ráirányítják a figyelmet a mezőgazdaság, a tudományok fejlődésére, a megtett útra és egyben jelzik a jövő perspektíváit is. Az örömünnep azonban nem egyértelmű, hiszen sok olyan gond akad még napjainkban is, amely csökkenti, rontja az ünnep hatását, a fejlődés felett érzett büszkeséget . XIV. Renate kopog a támaszkodó kezemen, szemmel kérdi, mi történik? — Két bábatáskás férfi hurcolja a szeplőst — súgom. — Erik vitézül küzd, amint csalt 'teheti, úgy rugdossa őket, mint a hivatása magaslatán álló hátvéd az előretörő középcsatárt. Kiáltani azért nem tud a fiú, mert az egyik mókus a száján tartja a tenyerét. Egyébként nem bánnak vele durván, nem torolják meg még a rúgásokat sem ... Most értek a garázsajtóhoz, elengedik Eriket, rendbehozzák a ruházatukat, bemennek... — Akkor mi iszkolunk innen, de gyorsan! — adja ki Renate a hadparancsot, felugrik a gyepről és fürgén szalad a kert túlsó vége felé. Olyan kétharmados, testhez simuló halásznadrágot visel, szűzanyám, micsoda bokák és egyebek... Csöpp lelkifurdalást sem érzek, amint futok V V 1071. január 36., kedd utána. Ott lenne a helyem e nehéz percekben a garázsbárban maradottak oldalán? Ugyan miért?! Három férfi áll ott szemben a jövevény kettővel, ez még akkor is túlerő, ha a nőket nem számítom. Abban az esetben pedig, ha a látogatók fegyvert rántanának, nem mindegy, hogy hány pár kéz emelkedik a magasba? Aztán meg a kis szeplős amúgyis biztosan felveri a környéket segédcsapatokért. Nem, nem lesz ott semmiféle vérengzés. És ha lesz, legfeljebb kimaradok belőle. A legfontosabb, hogy végre egyedül lehetek Renával, mégha ilyen futólagosán is. Rohanunk, kúszunk-má- szunk, ugrálunk. Nem tudom, hány ingatlan lehet Aarlesnek ebben a negyedében, de mi valamennyit útba ejtjük. Csak elvétve közlekedünk járdán, úttesten. Főleg ágyúsokat, bokrokat, gyümölcsfákat kerülgetünk, kerítések felett repülünk. Érdekes, viszonylag egészen jól megy ez nekem, úgy látszik, mégsem az ultizás, hanem az akadályverseny az én igazi számom. Különösen, ha az iramot egy írnád ni való dán újságírónő diktálja, mögöttem pedig különféle négylábú sporttársak lihegnek, csaholnak. Mert itt mindenki tart kutyát Kicsiket is, nagyokat is. Behatóan nem tanulmányozhatom, hogy milyen fajtájúaik, mert minden érzékszervemet éppen az köti le, minden erőmet, ügyességemet éppen az veszi igénybe, hogy elkerüljem a velük való közelebbi kapcsolatot. Korán dicsekedtem! Baj van! Szúrni kezd az oldalam.— És mintha görcs készülődne a bal vádlimiban is Ez az oka, hogy önkéntelenül is rövidíteni akarom a távot, -és amikor Renate pompás kanyartechnikával megkerül egy nyírott sövényt, én átvágok rajta. Páccs! Nyakig vagyok a hideg vízben! Szerencsére nem ütöttem meg magam, pár tempóval az apró úszómedence túloldalára érek. K'mászom, emelkednék fel, de látom, nem érdemes .. Két borjú nagyságú szelindek bámul rám tűnődve, hogy hol is kezdjenek enni? Méltatlan vég! Ebek martaléka leszek én, aki imádom az állatokat, a kutyákat különösen, a Magyar Országos Állatvédő Egyesületnek jóformán az alapítói közé tartozom, 175-ös a tagsági igazolványom száma, egyszer már közgyűlési küldött is voltam, barátom a „Kutya” című lap főszerkesztője, de hát hogyan magyarázzam meg mindezt ennek a két hatalmas dán dognak, hiszen ők joggal vélhetnek rablónak, betörőnek. — Ne ijedj meg tőlök, Tibi —- hallom most a fejem felett Renate pihegését. — Nem bántanak. Ez Gorm és Helga. A mi kutyáink. Ez már a mi kertünk. Megérkeztünk. Rengetegszer érkeztem már meg életemben, de ekkora megkönnyebbüléssel még soha. Kockás plédbe burkolózva, törökülésben kuporgok egy tündéri kis tisztáson, a gyepen, ruhadarabjaim egy japán barackfa ágain száradnak, Renate valami fészerszerű faházikóban matat a hátam mögött, ennivalót készít. Lassacskán beletörődöm, hogy dán lakást nem fogok látni belülről, Renate sem hívott be a házukba, ő maga sem ment be, ezt a takarót is a fészerből hozta ki nekem. A gyepre terít. Sonkás omlettet eszünk, Coca Colát iszunk. Istenien érzem magam. — Mi történhetett a barátaiddal a garázsban? — kérdem csak úgy mellékesen. — Mit akarhatott tőlük „ a két bábatáskás? Talán letartóztatta őket? — Letartóztatni?! — nevet fel a házikisasszony. — Miért? Nem követtek el semmit. Egyébként nálunk nincs is börtön. Amióta az eszem tudom, Aarlesbennem tartóztattak le senki. A műszerészeknek arrúgysem lenne jogunk hozzá, hogy bárkit letartóztassanak. — Hát mihez van joguk? {Folytatjuk) Az adatok pedig imponálóak. Az elmúlt húsz év alatt országunkban közel hatezer mezőgazdasági mű jelent meg, s példányszámuk elérte a 24 milliót. Csak az idei könyvhónap alkalmából újabb 29 alkotás lát napvilágot, több mint 120 ezer példányiban. A számok tehát kedvező képet mutatnak. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ezek a művek mennyire olvasottak, mennyire találták' meg az utat az olvasó szívéig, értelméig, akkor a kép már korántsem ilyen biztató. A közelmúltban egy országos vizsgálat során kiderült — majdnem kétszáz termelőszövetkezetet néztek meg —. hogy a felső vezetők hatvan százaléka, a középvezetőknek csupán a negyven százaléka rendszeres szakkönyv- és folyóiratolvasó, a szakmunkások pedig csak elvétve veszik kezükbe a megjelent műveket. Alig akad termelőszövetkezet, ahol könyvtár-' szoba lenne, a könyvek nagy része el van zárva az érdeklődők előtt. Sajnos, megyénkre is ez a kép jellemző. Az itteni közös gazdaságokban is mos-. toha gyerek a szakkönyv — holott néhány évvel ezelőtt elhangzott már a felhívás:’ legyen. a szakkönyv munka-* eszköz. Megyénkben is alig akadt olyan kezdeményezés, hogy a gazdaiságok szak- könyvtárat létesítsenek, olyan szakkönyvtárat, amely rendszerezett, minden,ki számára hozzáférhető. A helyzet sajnos évek óta ugyanaz: valamelyik szekrényben hevernek a könyvek, minden rendszerezés nélkül. Az olvasottság helyzete is hasonló az országoshoz, inkább a vezetők, különös en a felsőbb vezetők olvasnak, képzik magukat. Ez ráirányítja a figyelmet arra is, hogy szakkönyv-propagan- dánk — különösen az üzemek propagandamunkája —, ha fejlődött is, még korántsem kielégítő. Különösen kedvezőtlen az, hogy a szakmunkások ritkán, vagy egyáltalán nem veszik kezükbe a könyvet. Nem új a megállapítás: a mezőgazdaság műszaki-technikai forradalma aligha képzelhető el olyan szakembereik, szakmunkások nélkül, akik nem tartanak lépést a tudomány fejlődésével, nem képzik nap mint nap magukat. Ezek a gondok húzódnak meg a statisztika mögött —* csupán néhányat említve — s felszámolásuk sürgető feladat. Már csak azért is, hogy ünnepeink, mint a könyvek ünnepe is, szebben, tisztábban ragyogjanak. (k. I.) Ismét bizalmait kapott Csányi Ferenc füzesabonyi vasutas annak idején egyszerű munkásként került a sínek világába. Akaratával, ügyességével, szorgalmával, kitartásával aztán nemcsak nekivágott az előbbre vezető útnak, hanem az erejéből telhetőén úgyszólván végig is járta a „lépcsősort”. Ügy addig, hogy most már többszörösen kitüntetett tiszt, főintéző, s mellette a MÁV helyi forgalmi és kereskedelmi szolgálatának szb-titkára. Forgalmi szolgálattevőként fontos, felelősségteljes beosztásban dolgozik. Különösen nehéz a dolga télen, amikor hófúvások. jegesedések akadályozzák a váltórend-szer működését, vagy olykor egy-egy hevesebb szél- roham, nagyobb vihar letépi a póznákról a zúzmarával terhelt légvezetékeket, s szinte teljesen megszakad így a közvetlen ösz- szeiköttetés például a debreceni szárnyvonalon. Télen is, máskor is, férfias helyátliást, határozottságot, sürgős cselekvést követel tőle egy-egy menetrenden kívül érkezett " szerelvény fogadása. „rendezése”, irányítása. Külön megpróbáltatást jelentenek az ünnepi, kiváltképpen pedig az éjszakai ügy eletek, amikor első számú parancsnokká lép elő és szinte minden az ő vállát nyomja. Eddig még mindig a helyén volt az esze. a szive, téliesítetté a megbízását. Valószínű, hogy ezért is tartják szimpatikusnak a füzesabonyi vasutasok, ezért emelték már régebben KTSZ-titkari. s >A~őbb szakszervezeti tisztségre is. Előbb csak az szb munkavédelmi felügyelője volt, aztán megbízott titkár lett, végül pedig hivatalosan is rászavaztak. Amikor a fiatal titkár nemrég — a legutóbbi választáson — beszámolt testületé, s ezen belül a saját munkájáról, egyebek mellett százszázalékos szervezettségről szólhatott, beszélhetett a dolgozók rendszeres szociális támogatásáról, hét szocialista brigádjuk — közöttük saját csapata — igyekezetéről. Elmondhatta, hogy a Miskolcon rendezett területi szakmai vetélkedőn az előkelő harmadik helyen végeztek a füzesabonyiak, javulóban van a tömegsport, sikerült érdeklődést kelteni a múzeum-, színház- és mozilátogatások iránt. Bevált a Miskolc után másodikként Füzesabonyban módosított, 240-ről 210 órára csökkentett szolgálat, emelkedtek az átlagkeresetek, jobb helyzetbe kerültek a nők. Megfelelőbb néldául a kocsi takarítók védőruhával való ellátása, a vasutasnők nagyobb megbecsülését jelenti, hogy már utánu^ is jár kedvezményes jegy a házastár- sakrtak. Persze, ez még korántsem elégi Sok mindent kértek tőle a tíszt- úiításon. Amire erejéből, lehetőségeiből futja, természetesen ezután is teljesíti. Legfeljebb arra nem vállalkozhat, hogy megszerzi a régóta nélkülözött szakszervezeti irodát és a vasutasklubot is — mivel ehhe* még mások segítségére is sziiS* eég van c-oK
