Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-23 / 19. szám
Gyula vitéz télen-nyáron Magyar film Szokás azt mondani, hogy a film lassan kezd felnőtte válni, de még nem biztos, hogy már ismeri legjobb önmagát. Ezt mindig akkor emlegetjük, amikor valami szokatlan és meglepő újítás fogadja a nézőt a moziban. A televízió hatása miatt eszünkbe jut ez a mentege- tődzésféle: már megint egy újabb csábítás és a film már megint más akar lenni, mint amit eddig tőle nagyjából megszoktunk. Paródiát készítettek ez alkalommal úgy, hogy a kocsmai sörözés szintjén álló hazafias magrezdü- léseket vették célba. Hogy vannak ilyen ivás közti magyarkodások? A nagy átlag magyarságtudata alig több ennél, vagy e pont körül mozog? A sovinizmus még mindig nem merült el a múlt tengerében? Ki tagadja! Van célja és létjogosultsága ezt az álmagyarságot, a sok-sok hiedelemmel megtámasztott tudati torzulásokat, érzelmeket, szenvedélyeket nyesegetni vagy éppen kiegyenesíteni? Ki tagadja! Lehet egy sörgyári munkásból filmhőst szerkeszteni? Példa van rá, nem egy, hogy énekesekkel és laikusokkal filmet készítették és kibírtuk! (Az már más kérdés, hogy az ilyen félig sült próbálkozások helyett tartalmilag is jó filmeket gyártván hogyan használhattunk volna a közönségnek és a művészetnek is jobban). Azt is érdekes talán lemérni, hogy a közönség és környezet képzeletében hogyan értékelődik fel egy egyébként szürke veréb, akit a film, mint fórum érdekessé avat. De ez a film így — ennyi snitt és ennyi kömye- zetváltás — egyszerre nem megy. Legalábbis ez a néző érzése, amikor a moziból kimegy. Aprócska jelenetek esnek meg ezzel a Gyula vitézzel, hogy aztán a kocsma vendégeit felsorakoztassuk hozzá kommentálásul, majd hozzáadva egy házmesteri stílusban elképzelt szerél- nveskedést a főbérlő feleségével, hogy mindezek betetőzéséül jöjjenek a televíziói fórumának nagyágyúi, akik — ugyancsak parodizálva komolyabb önmagukat —az ország széles nyilvánossága előtt vívjanak meg egy abszolút egyenlőtlen csatát, valakik és valami ellen, akik és ami ma is és folyton jelen vannak a mindennapi életben: a futballszinten hazafiak, a sori vasiban megpárolt magyarkodás ez — nevén nevezve. Bácskai Laitró István rendező sok mindent kívánt egybefogni, legfőképp paródiát csinált a paródiából is. Csipkedett mindenfelé és úgy tett, mintha egy közepes riportra kapott volna megrendelést a tévétől. Azt megcsinálta, csak éppen nem jó film lett ez a Gyula vitéz. Nem vagyunk mi hadilábon a vígabb műfajjal, legyen szatíra a filmen, legalább okulóan nevetünk. De ez így, savatlan- ízetlen volt. Ez a Gyula nem eléggé a történelemből lépett ki és nem eléggé adott okot arra a nagy-nagy vitara, amit a rendező aztán komolyan vesz, egészen a tömegjelenetekig és a megszokott sablonokig. Mert bizony itt szépszerével akadnak a tévéből már jól ismert megoldások, amik igazán nem hatottak az újság ingerével. Ez a film csak egy novella erejéig volt jó ötlet, és abban a pillanatban, amikor filmre került, elvesztette azt az érdekességét, amit olvasva beleláthatta!: a fűm készítői. Kállai Ferenc és öze hajós sablonokat voltak kénytelenek játszani Koncz Gábor mellett, aki. vagányko- dott csak ebben a furcsa vi- tézkedésben. (farkas) Szakadék (Szerda, 20.00): A háromfelvonásos dráma közvetítése a békéscsabai Jókai Színházból, felvételről. Darvas József 1942-ben írta drámáját, s még ugyanaz év őszén mutatták be a Madách Színházban. Nem ért meg sok előadást, a szokatlan hangvétellel a kor közönsége —' miként az író visszaemlékezik — nem tudott mit kezdeni. Azóta sem került színpadra a Szakadék; 1956-ban viszont film készült a műbőL A felszabadulás 25. évfordulója alkalmából újította fel a békéscsabai társulat a darabot, amely alapélményében is a Viharsarokhoz kötődik. A cselekmény a magyar falu múltjáról ad áttekintést: a 30-as évek végén történik, amikor.új tanító érkezik a Szomjúság (Szombat, 16.50): Szovjet film. Több mint tíz éve mutattál: be a Grigo- rij Pozsenjan szovjet költő saját verséből írt forgató- könyve alapján készült filmet, ami a képi líra hangján elevenít fel egy háborús epizódot. A fasiszták körülzárják Ogyesszát, elfoglalják a vízmüvet — a város víz nélkül marad. A fekete-tengeri matrózok egy csoportja kilátástalan, eleve reménytelen vállalkozásba kezd: néhány órára elfoglalják a vízmű épületét, beindítják a, gépeket, és az utolsó töltényig és az utolsó emberig tartják azt a túlsor vendége a Mikroszkóp Színpad igazgatója, Komlós János, akivel a riporter interjút készít. Végezetül a Madách-blokkot említenénk meg: részletekkel illusztrálva elevenítik fel a szegedi Nemzeti Színházban játszott Mária királynőt, az Egyetemi Színpad előadásában színre került Endre, magyar királyfit és a Nemzeti Színház Mózes-előadását. A. G» Közérdekű témák a népfront programjában A Hazafias Népfront megyei és járási bizottságai — amelyek országszerte megerősödtek a nőmozgalom nagy tapasztalaid aktivistáival is — sokrétű programot dolgoztak ki az év első hónapjaira. A mozgalmi munka középpontjában időszerű társadalmi kérdések megvitatása szerepel. A mezőgazdasági *émák közül a termelőszövetkezeti demokrácia és kiszélesítésének megannyi lehetősége foglalkoztatja a miskolciakat és visszatérő téma itt a háztáji termelés fejlesztése is. Jó néhány népfrontbizottság a választási törvénnyel foglalkozik ezekben a hetekben. Nemzetiségi napok előkészítése, szervezése most a soros teendője a tatabányai népfrontbizottságnak. Tamásiban január végén közgazdasági fórumot hívnak ösz- sze, karöltve az OTP Tolna megyei igazgatóságával. Lengyel—magyar baráti találkozót szerveznek január 27-én Mezőkovácsházán. Békéscsabán a nőmozgalom megyei tennivalóit veszik számba. A parasztság körében végzett népfrontmunka kerül napirendre Veszprémben. Ugyancsak itt hangzik majd el a nemrégiben Csehszlovákiában járt népfront- küldöttség beszámolója. Zalaegerszegen a X. pártkongresszus határozatának megvitatása lesz a napirendje január 30-án a megye városi, járási népfronttitkárai értekezletének, amelytől különösen az államélettel, a szocialista demokráciával, a negyedik ötéves tervvel és a következő időszak életszin- vonalpolitikájával kapcsolatban várnak tájékozódást. (MTI) Levelek Jönnek, mennek a levelek tíz- és százezer számra. SoH közülük vonaton, autóbuszon utazik, de sok-sok levél a szelek szárnyán tesz meg ezer kilométereket és a repülőgép pilótája vállalja a postás szerepét. Ki tudja, mit rejtenek a borítékok? Mennyi öröm, meglepetés, szomorúság kel útra csupán egyetlen napon? A sok levél között rátaláltam egyre, amelyről — úgy vélem — érdemes mondani valamit. A boríték olyan, mint a többi tíz- és százezer társa. Romániában adták fel és itt, valahol Egerben kapta kézhez a címzett. Az aláírás: Ági néni. De ki is az az Ági néni, akinek leveleivel immár több mint fél évszázada úgyszólván két-három hetenként bekopogtat a postás. A levelek titka szent és sérthetetlen, így természetesen csak beszélgetni tudunk e levélről. Ági néninek hajdanán, még a polgári iskolában volt egy kedves osztálytársa, együtt ültek a padban, közösen izgulták végig az órákat és kéz a hé’ben futkároztak az udvaron, amikor végre megszólalt a csengő. Azután egyre mélyült, szélesedett á gyermekbarátság. Közös emlékkönyvük volt, együtt beszéltek meg mindent, ami kedves és szép volt életükben, egymásnak öntötték ki gyermekszívük szomorúságát. Az idő ötven évvel ezelőtt is éppen olyan gyorsan futott, mint napjainkban, nem ért rá várakozni akkor sem, ha 'az élet kellemes meglepetésekkel kedveskedett. Elröppent a négy év, a két csitri lány legszebb gyermekévei. Elváláskor egyetlen dolgot azonban egy életre megfogadtak egymásnak. Bármerre, bárhová is sodorja őket a sors, levélben mindig felkeresik egymást. így indult el fél évszázada a levelezés Ági néni és barátnője között. A barátnő ősz hajú, 70 körüli néni. aki gyermekei, unokái között tölti napjait. Ha két-három hétig nem kopogtat levéllel a postás, már aggódik: Vßyan mi történhetett Ágival? Néha-néha egy fénykép is kipottyan a borítékból és hozzá az eligazító sorok. — Nézd csak, ezek a kis unokáim. Igaz, még csak néhány szót tudnak magyarul, de ha később majd összeáll egy levélre való, akkor ők is írnak neked. Innen, Egerből is mennek a levelek, fényképek. Ági néni pontosan tud mindenről, ami itt, a családban történik, A nyaralásról, betegségekről, a gyermekekről, unokákról. Fél évszázada jönnek és mennek a levelek két barátnő, két copfos, matrózruhás kislány hajdani fogadalmához híven. Tudnak egymásról mindent, pedig a barátnők, mióta az iskola padjaiból kikerültek, egyszer sem látták egymást, nem találkoztak személyesen. A száguldó idő suhanását egymás életében lemérni csak levelekben, legfeljebb néhány fényképben tudják. Az összegyűjtött levelek mégis két ember életét kötik össze eltéphetetlen szálakkal. Életük története van leírva ezekben a levelekben, két emberi sors, melyet annyi esztendő óta sem tudott eltépni az idő... Es most, ugye e történet hallatán mindannyiunkból kikívánkozik a jókívánság: ne szakadjon életüknek vége addig, amíg több, mint ötven esztendő után nem láthatják és nem ölelhetik meg egymást... Szalay István Jelenet a Forsyte Saga című folytatásos film — 4. ,,Vacsora Swithinnél” epizódjából. (A tv január 28-i, csütörtöki műsorához!) faluba, Nagy István, aki valaha itt volt mezítlábas parasztgyerek. Az új tanító segítő szándékkal és szívében a hajdani nyomor emlékével kísérli meg, hogy hidat építsen a szakadék két partja — a falusi intelligencia és a parasztok, a nincstelenek — közé. A tanító drámáját és kudarcát a jó tanuló kisfiú, Bakos Jóska tragédiája indítja eL g| üfguSfflft ki (ML jwiiú 23., szombat erő ellen, miközben a csövekben árad a város felé az éltető víz. Minden perc, minden másodperc litereket, százlitereket és természetesen: életeket jelent... Színházi Album (Vasárnap,' 21.15): Az adás az Irodalmi Színpad „Hej, cigányok” című folklór-összeállításából sugároz részleteket, majd három színház próbáira kalauzolja el a nézőket: a Tháliába, ahol Weöres Sándor Holdbéli csónakosát, a Madáchba, ahol Németh László j»idnár- néját és a József Attilába, ahol Károlyi Mihály Ra- velskijét próbálják. A müKürti András: XII. Megkönnyebbülten dőlök hátra az abroncson, le is huppannék róla, ha Nagy Erik nem támaszt meg gyorsan. Visszanyerem egyensúlyomat, a lelki Mán a testit is. Ha csak ötlet kell nekik, az mindjárt más. — Szerény képességeimhez mérten boldogan állok rendelkezésükre. Minden tekintet most afelé az alacsony, vörös képű, pisze, jó negyvenes férfi felé fordul, aki az alváz-heve- rőn félig fekszik, félig ÜL A fülcimpáját húzigálja. A jelenlévők közül rajta látszik leginkább, hogy ivott, pillát- lan szemhéja le-lecsukódik. Bár lehet, hogy ez csak szokása. — 0 Hans Aakjaer — hajol a fülemhez bűbájos informátorom —, elméleti fizikus, akadémiai levelező tag. Abból, hogy mindnyájan tűié várják, hogy exponálja a kérdést, hogy Rena egyedül nála tartotta szükségesnek, hogy a keresztnév mellett a családnevét is közölje, és abból, hogy levelező tag, arra a következtetésre jutok, hogy ez a fickó alighanem a legjelentékenyebb személy ebben a körben. Számomra természetesen csak messze Renate után. — Van önnek valami műszaki képzettsége? — néz valahová a vállam fölé Hans Aakjaer. A busafejű, köpcös emberkéből olyan mély basszúsok jöttek ki, mintha operaénekes lenne. — Hogyne volna — nyugtatom meg. — Valahányszor elromlik a lakásban a vízcsap, én borozom. Villany biztosítékot is patkotok, rövidzárlat esetén. — Fenomenális! — brum- mogja az elméleti fizikus. — Nekem ilyen esetekben mindig szerelőt kell hívnom. Ennek ellenére az látszik célszerűbbnek, ha némiképp leegyszerűsítve és szemléltető példák segítségével ismertetem önnel a helyzetet. — Kérem, ahogyan jónál: látlja. Engem az sem zavar. — Ott kezdem, hogy városunk együtt született az Omnisap üzemmel, amelyet kibernetikus, elektronikus készülékek, különböző rendeltetésű automaták gyártására létesítettek. Ez az iparág hazánkban meglehetősen fejlett színvonalon állt és áll ma is. És nem túlzás, ha azt mondom, hogy az ország legjobb elméleti és gyakorlati szakembereit sikerült itt az induláskor ösz- szegyűjteni. Ez magyarázza, hogy a már bevezetett gyártmányok meliett állandóan új, fejlettebb készülékeket terveztünk a rajzasz- . talon és ezek prototípusait is ’ előállítottuk. Kézenfekvő volt, hogy ezeknek a prototípusoknak próbaüzemelését — jellegüktől függően —magában a gyárban, vagy a városunkban végezzük. Amelyik bevált, továbbra is ott működtettük, aztán összekapcsoltuk a még frissebbekkel. Nem úntatom a fejlődés részleteivel, a lényeg az, hogy az elmúlt két évtized során nemcsak a gyár, hanem városunk is a kiberno- automatizációnak meglehetősen magas fokára jutott. — Ezt magam is tanúsíthatom — mondom. — Nem sejtem, hogy magában az üzemben még milyen furfangos masinák teljesítenek szolgálatot, én csak a városi lila kört ismerem, mondhatom, zseniális találmány, el vagyok tőle ragadtatva. Olyan viccei vannak, hogy nevemen szólít egy vadidegen postahivatalban, és... — Igen, igen — szakít félbe a köpcös —, majd erre is sort kerítünk, de előbb néhány alapvető kérdést kell tisztáznunk. Nincs például külön városi lila kör. Legelőször azt kell megértenie, hogy nálunk nem egyes különálló készülékekről van szó, hanem a legkülönfélébb készülékek összefüggő, szövevényes, bonyolult rendszerérők Olyan rendszerről, amely egész Aarlest behálózza. Ez foglalkozik az ‘üzem. a város, minden egyes lakos ügyintézési feladataival, a termelés, a szállítás, az eladás, a közigazgatás legkülönfélébb teendőivel. Kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Olyan rendszer ez, amelyben különleges és összetett műveletek végzésére alkalmas elektromos agyaktól a szimpla egyfunkciós szerkezetig mindennek megvan a meghatározott feladatköre, beosztása, ha úgy tetszik, fölé- és alárendeltségi viszonyban állnak. Ebbe a rendszerbe beletartoznak azok az emoerek is, akik a gépeket irányítják és azok is, akiket a gepek irányítanak. Világos? — Nem. Azt még csak megértem, sőt természetesnek is találom, hogy az ember irányítja a gépet. Filmen is láttam programozást. Fehér köpenyes lány lyukakat üt'egy hosszú papírszalagra, azt egy készülék beszívja, nem tudom, mit csinál vele, de magától megindul egy eszterga és fogaskerekeket gyárt, esetleg pörögni kezd egy üvegfalú szekrényben millió kartonlap, aztán valamelyik kiesik, pont azon van rajta, hogy Budapesten hányán nem fizették ki a villanyszámlájukat. Ez rendben van. De hogy gépek irányítsanak embereket?! A fizikus elmosolyodik. — Lám, a gőg. A természet koronájának gőgje. Hogy jönnek ahhoz a gépek, hogy irányítsanak bennünket?! Pedig ez így van szerte a világon, bár nem mindenütt olyan szinten és olyan mértékben, mint a mi városunkban. Gondoljon a villany- rendőr jelzéseire az útkereszteződéseknél, a földalatti fémkarjára, amely csak akkor engedi át, ha pénzt dobott a nyílásba, vagy akár a kávéfőzőjére, amely sípolással utasítja önt, hogy zárja el alatta a gázt.. Elismerem, ezek nagyon primitív esetek... Taxival jött be a hajóállomásról a szállodájába, ugye? — Igen. — ön közölte az automatával, hogy be akar menni a városba, az pedig utasította a sofőrt, hogy hozza be önt. Egy ember parancsolt az automatának, az automata parancsolt egy embernek. És mind a két ember jól járt (FolytatjvJ$
