Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 2. szám

A tanácsi tervezés és gazdálkodás

lehetőségeiről

Irta: Dr. Pápay Gyula, a Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára

i.

Hogy milyen mértékben tudjuk a lakosság egyre növekvő igényeit kielégíteni, hogy a szocialista állam megszilárdításának, ereje növelésének kivételesen fontos feltételében, az áilamélet és a szocialista demokrácia fejlesztésében milyen ütemben tudunk előrehaladni — közismerten nem lebecsülhető szerepe van annak, hogy a lakosság és az államszervezet közvetlen találkozásának fórumát jelentő tanácsok milyen község-, várospolitikai tevékenységet fejtenek ki, A község- és várospolitikai munkának pedig igen jelentős tényezője a helyi és területi tanácsok tervezési és gazdálkodási lehetősége és a lehetőségek kellő felhasználása.

Annak a politikai célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a kormányzati szervek munkája hatékonyságának erősödése mellett növelni kell a helyi szervek önállóságát, a városi és községi tanácsok önkormányzati tevékenységét, — csak akkor lehetséges, ha a tanácsok a népgazdaság anyagi erejével és irá- nyitási rendszerével összehangolt lehetőséget kapnak.

A gazdaságirányítás új rendje, amely elsődlegesen a termelés területén létrejövő gazdasági viszonyokat szabályozta új módon, már kezdeti szakaszában több változást, kötöttségfeloldást hozott a tanácsi tervezésben és gazdálkodásban is, azonban e fontos kérdést az állami élet korszerűsítésének kérdéskomplexumába kellett állítani és lényegében most értek meg a feltételek ahhoz, hogy e területen is új szabályozást lehessen bevezetni.

Miben jelentenek változást a tanácsi tervezés új módszerei, lehetőségei?

Minden tanács saját gazdasági programjaként tervet készít, melyben- egyesíti az állam gazdaságpolitikai céljainak helyi megvalósítását,

és a helyi gazdasági feladatokat. Meghatározza e körben a célkitűzéseket és megvalósításukat ütemezi a rendelkezésre álló anyagi-pénzügyi eszközökhöz mérten.

A népgazdasági terv a megyei tanács számára, a megyei tanács a helyi tanácsok részére csak általános eligazítást ad, a terület egészét érintő fontosabb gazdaságpolitikai és területfejlesztési koncepciót határoz meg, továbbá a költségvetési törvény alapján bevételi szabályozókat állapít meg és néhány célkitűzésre kötelező előírásokat közöl a korábbi részletes bevételi és kiadási normák helyett. Változást jelent a tervezésben az is, hogy a tanácsok a jövőben középtávú és éves terveket i dolgoznak ki. Ez azért jelentős, mert a középtávú tervben feloldódik az eddigi, évekre való tagoltság, a középtávú tervben a gazdálkodás előrelátóbbá, megalapozottabbá válhat, a gazdálkodási eszközök és lehetőségek jobb kihasználását biztosítja és a területi kapcsolatokat is jobban ki lehet használni és eredményesebben lehet ösz- szehangolni a tanácsi elképzelésekkel és eszközökkel.

Nagy jelentőségű, hogy a jövőben a megyei tanácsoka saját és a területükön működő nem tanácsi szervek célkitűzéseinek összehangolása, valamint a népgazdasági célkitűzések hatékony területi szervezése és koordinálása érdekeben területi fejlesztési tervet készítenek.

A területi fejlesztési tevékenység alapul szolgál a tanácsi irányítású gazdaság és a tanács alá nem rendelt egyéb szervezetek fejlesztésének meghatározott célú és szükséges mértékű összehangolásához.

Ebből adódóan és e célból

a tanácsoknak sokirányú, hatékony együttműködést kell kialakítani és fenntartani a vállalatokkal, intézményekkel, figyelemmel kell

lenniük arra, hogy a lakossági ellátásban milyen kommunális, vagy egyéb igény várható és azok kielégítése hogyan történik meg.

E sokrétű feladat elősegítésére. a megyei tanács területi tervező munkájának továbbfejlesztése, valamint az ágazati irányítással ösz- szehangolt területi elv fokozottabb érvényesülésének ki- szélesítése, a komplex áttekintés, a gazdálkodási tevékenység koordinálása érdekében a megyei tanács végrehajtó bizottságának közvetlen irányítása alatt működőén, a végrehajtó bizottság javaslattevő, véleményező testületként tervgazdasági bizottság kerül megszervezésre, tagjait a megyei tanács fogja megválasztani.

(Folytatjuk)

Mérleghiány

Négymillió forint Körülbelül ennyi terheli az átá- nyi Búzakalász Termelőszövetkezetet ez az összeg, amely a közös gazdaságra nehezedik, egy szóban össze- sűrösödve: mérleghiány.

Sramkó László, a járási pártbizottság első titkára:

— Ebben az évben háromszor tűzte napirendre a végrehajtó bizottság az átányi termelőszövetkezet helyzetét, mert információink alapján feltételeztük, hogy súlyos gondokkal kell szembenézni a gazdaságnak. A termelőszövetkezet vezetői azonban képtelenek voltak felmérni a reális helyzetet mert még aratáskor is úgy tájékoztattak bennünket, hogy nagyobb aggodalomra nincs ok: a kedvezőtlen időjárás ellenére nem lesz nagy kiesés a termelésben.

— Ez a jóslat sajnos nem vált be. A búza termésátlaga 8.9, az őszi árpáé 9.7, a rozsé 5.5 mázsa volt.

— Novemberben a járási pártbizottság állami gazdaÉpül:

a negyedik ötéves tervben

Miskolcon, az "Észak-magyarországi Tervező Vállalatnál a negyedik ötéves terv sok fontos létesítményének dokumentációján dolgoznak. Miskolc a többi között új szállodával gyarapodik. A makett a negyedik ötéves tervbert felépülő Hotel Olimpiát ábrázolja, amely várhatóan enyhít majd a gyorsan növekedő- vendégsereg elhelyezési gondjain.

(MTI foto — Sarkady János felvétele)

sági szakemberek bevonásával kéthetes vizsgálatot folytatott az átányi termelő- szövetkezetben. Amikor a vizsgálat folyt, még nem fejezték be a vetést, a termelőszövetkezetben 1800 ka- tasztrális hold állt szántat- lanul. A novemberi közgyűlésen leváltották az elnököt és a főagronómust. A tagság nem akart helybeliek közül új vezetőket választani.

— Itt mindenki csak a maga dolgával törődött. A főagronómus elvtárs beült a kocsijába, aztán napokig nem láttuk. Aratáskor kint volt külföldön, Dániában, tanulmányúton. Volt úgy, hogy a traktorosok nyolc, kilenc óra felé mentek ki a legnagyobb dologidőben. Nem szóltak érte. Hát akkor miért ne csinálták volna. Sokszor csak kimentünk, nem igen csináltunk semmit, de a munkaegységet azt elszámolták. Hát nemigen dolgoztunk. Inkább a háztájiban. Igaz is, hogy három négy portán több takarmány van, mint a közösben. Parancsolt itt mindenki, hogy megmutassa ő az igazi vezető, meg se hallgatták, hogy mit akar a másik. Hát ez lett belőle.

— Mit tett a pártvezetés

a termelőszövetkezetben, hogy meggátolja a személyi ellentétek elmélyülését, hogy klikkek alakuljanak ki, s hogy ez a hatalomért vívott harc ne nyomja rá bélyegét a közösség munkájára?

— Nem sokat — mondja Baráth György, a termelő- szövetkezet párttitkára. Sajnos a párttagok ugyanazt csinálták, mint a többiek. Látták, hogy a vezetés teljesen széttöredezett, felelős- ségrevonás semmiért nem volt, még munkamegtagadás is előfordult.

— Mint párttitkár miért nem avatkozott erélyesebben az ügyekbe, mikor a helyzet úgy kívánta?

— Engem jóformán alig tájékoztattak valamiről. Mindent utólag tudtam meg, amit a vezetőség csinált. Az az igazság, hogy az emberek tudták, hogy baj van, beszéltek is róla, de senki nem

Szűcs László:

Vietnamban jártunk

VI.

Szabad időnkben módunkban állt megtekinteni a Vietnami Forradalmi Múzeumot. A volt indokínai vámhivatal impozáns épületében egy nép szenvedéseinek, nyomorának és lassú kibontakozásának ezernyi emlékét, dokumentumait és ereklyéit láthattuk. Megcsodáltuk az 1285-ben lezajlott mongol tengeri támadás hajóhadai ellen készített kihegyezett gerendák, egyikét, amelyre az apály idején fel- nyársalódtak a mongol bárkák. Az ópiumbarlangok eredeti felvételeit. Olvashattuk Lenin és Marx Károly nevét 50 éves nyomtatványokon szótagolt (Le-Ninh) vietnami írásmóddal kinyomtatva. Az 1932-es francia vérfürdő és az 1945-ös 2 milliós éhhalál szörnyű fotóit. Üvegbura alatt azt a mikrofont, melyen keresztül Ko Si Minh elnök 1915-ben kihirdette a vietnami nép első alkotmányát. Élmény volt látni azt a' már sárguló eredeti vietnami zászlót, melyet 1954. május 7-én délután 5 órakor tűztek, ki a 'győzelem jeléül Dien- Bien-Phu erődjére...

S végezetül egy nagyon is újkori dokumentum. A múzeumi séta közben hatalmas robbanásra rezzentünk fel. Később közölték velünk, hogy akkor a vietnami rakétaegységek újból lelőttek egy pilóta nélküli amerikai felderítőgépet, mejyek ott- tr.rt'zkodásun!; idején is igen sok berepülést hajtottak végre. Elgondolkozva reméltük, hogy hasonló szörnyek roncsai már egy boldog vietnami jövő megdöbbentő muzeális tárgyai lesznek majd

egyszer, talán nem is olyan sokára...

S sok száz apró emléket

és epizódot mellőzve lassan 17 napos felejthetetlen vietnami tartózkodásunk végére értünk. Csomagoltunk, készülődtünk és október 25-én vasárnap este már a miniszterhelyettesi búcsúvacsora vendégei voltunk. E kellemes, vidám hangulatú háromórás vacsora szomorú és nehezen felejthető látványainkat és friss emlékeinket rövid időre feledtette velünk. Sohasem fogom elfelejteni a delegáció tagjainak rémült pillantásait, amikor előételként két tál főtt csigát helyeztek asztalunkra. A csigák nyakában egy-egy fűszálhurokkal, amellyel kihúzhatok voltaic kecses házaikból. Hogy ezt enni kell, erre néhány percig nem is gondoltunk. Csak akkor ocsúdtunk fel, amikor kedves vendéglátóink már rakták is tányérjainkra, megmutatva a lenyelés csodás technikáját. A barátság kedvéért enni kellett. Negyed és fél csigákat, leharapdálva lassan elmammogtuk. Nem volt különösebb, nem haltunk meg tőle, de elég volt egy fél csiga is ízelítőnek. S a vaderös rizspálinka után már lement az erjesztett halié is. Csak a két pálcika állt szörnyű ügyetlenül ujja- ink között. Volt, aki két kézbe fogta a két pálcikát, én meg annyira szorítottam a vele felcsíoett saigoni-pala- csintát, hogy az „gellert” kapva, rakétaként vágódott a miniszterhelyettes hamutartójába. Szerencsére, már éjfél felé annyira barátok voltunk, hogy egy-egy ilyen attrakció senkit sem zavart.

Nemsokára megszokott

mozdulattal moszkítóh álóink alá bújtunk és utolsó álmunk következett a vietnami földön.

Másnap reggel a hazautazás és a titokzatos Kína meglátásának, lázában égve, természetesen a kitűzött időpont előtt sokkal hamarabb becsomagoltunk. Annak ellenére, hogy gépünk csak a késő délutáni órákban indult, csomagjaink már reggel 9 órára üUaicesz állapotban voltak. Utolsó fénykép- felvételek, az időtöltő kártyapartik és a felesleges jár- kálások alig kitöltő tevékenységével végre elérkezett a reptér felé indulás időpontja; A frissen szerzett, de annál ragaszkodóbb sok kedves barát kíséretében hajtattunk ki a hanoi repülőtérre. Az elmaradhatatlan, szertartásos virágtea-ivás az utolsó mozzanatok közé tartozott. S éppen e megkedvelt keserű ital szürcsölgetése közepette szállt le a kicsiny hanoi repülőtér betonjára egy IL—14-es kétmotoros kis utasszállító gép, melyre ha ránéztünk, utunk következő állomása vitathatatlan volt. A hatalmas1 piros hieroglifákkal telefestett repülőgép csakis a kínai légitársaság gépe lehetett. A felnőtt ember számára is igen megható és feledhetetlen rövid búcsúzkodás perceinek leírására és elmesélésére nem tudok vállalkozni. Idős és fiatal vietnami barátaink szinte elfeledkezve nagy önfegyelmükről, percekig ölelgettek, simogattak bennünket. Mindnyájunk kezében hatalmas virágcsokrokkal és őszintén bevallva könnyes szemmel, integetve szálltunk be a visszatérés hosszú útjának első kis gépébe. Mindnyájunknak az járt az eszében, hogy ez nagyon sikeres út volt, de valószínű, hegy életünkben ez már nem ismétlődik meg.

A gyógyszertár-tisztaságú személyszállító gép kellemes ülésein elhelyezkedve, hibátlan angol nyelven megszólaló kínai stewardess szigorú becsatolásra figyelmeztetett bennünket. Szokatlan volt a kislány öltözete, hisz idáig már nagyon megszoktuk, hogy mértéktartó, de annál elegánsabb öltözetű stewar- desselc szaladgáltak körülöttünk. Itt pedig egy kék ove- rállba és zöld zubbonyba öltözött, nagyon szolidan mosolygó lány kimért udvariassággal, de szinte percenként kínálta a rágógumit, a még finomabb teát, az almát, a banánt, a narancsot és a kis emléktárgyakat.

Teljesen elmaradt alattunk a méregzöld, gátrendszerrel tarkított vietnami föld. Nagyokat húzva, nem kevésbé libegve, elértük az 5000 méteres magasságot. Pillanatok alatt besötétedett és alig egy • óra múlva egy hatalmas, katonai és polgári kombinált repülőtér több száz fényére figyelhettünk fel. Dél-Kína légi határállomására, Nam- ning repülőterének betonjára ereszkedtünk le. Kínai földön voltunk. A gépből 12 hanoi utas lépett ki, s amikor kézi csomagjainkkal az impozáns repülőtéri épület felé lépkedtünk, csodálatos hangszerelésben játszották tiszteletünkre az Intemacio- nálé mindhárom versszakát. Megmagyarázhatatlan érzések kavarogtak bennünk.

A tranzitváróterom hatalmas homlokzatát legalább 5x4 méteres Mao Ce-tung- kép díszítette és a csodálatos tisztaságú előcsarnok márvány várótermében 8—10 méter magas, hófehér Mao-szo- bor nézett a belépőre. Egy teljesen külön világba érkeztünk. A hibátlan tisztaság, a vendéglátók C'endes. de semmit él nem mulasztó figyelmessége, a hatalmas asztalokra a világ minden nyelvére lefordított „Mao-, idézeteik” több száz darabja, a kellemes ízű kínai teával elénk jövő alkalmazottak teljesen uniformizált öltözete és fegyelme, pillanatok alatt nagyon érdeklődővé tette a különben fáradtan érkező utasakat. Amikor a kényelmes bőrfotelokban elhelyezkedtünk, nyomtatott kártyákat osztottak ki, melyen be kellett jelölnünk, hogy európai, kínai, francia vagy vegetáriánus vacsorát kérünk. A tisztelet, de még inkább a kíváncsiság miatt a kínainál kötöttünk ki. S amíg a vacsora előkészületei folytak, a váróterem ízléses magazinjaiban kígyópálinkát, állítólag fiatalító zsem-zsem gyökeret, reuma elleni tigriskenőcsöt és egyéb, nagyon ajánlott apróságot vásároltunk.

A gép utasait nemzetiségük szerint külön asztalokhoz ültették. A rántottéból, sült kacsából, ízletes halból, teából és sörből álló vacsorát, hamar elfogyasztottuk, hiszen gyakorlatunk volt már a pálcikával történő étkezésben. A repülőtér tranzitszállodájában aludtunk, ami egy kényelmes, jól tisztán tartott kaszárnyához hasonlított. A kényelmes és széles ágyon az alvás mindannyiunknak jólesett, de az az érzésünk, hogy a delegáció két tagja itt szerezte a nehezen elmúló nátháját, ugyanis az egyórai utazás már hatalmas hőmérsékleti Különbségeket hozott. Amíg Hanoiban a szokott 30 fokos klíma búcsúztatott, addig ez a dél-kínai kisváros Hanoitól mindössze 500 kilométerre, legalább 15 fokkal hűvösebb légkörrel és szitáló esővel fogadott.

(FolytatjukJ

csinált semmit,’

— A termelőszövéfeae« elnökével nem tárgyalták: meg a közös gazdaság problémáit?

— Nem. Az elnök elvtársnak az volt a nagy baja, hogy túlságos jó ember volt. Amit a szakemberek mondtak neki, azt mind elhitte, meg aztán mindenkiben megbízott, hogy amit csinál az biztos hogy jó. Így aztán mindenki azt csinált, amit akart.

Részletek a termelőszövetkezetben folytatott vizsgálat feljegyzéséből:

... 30 darab bélyegző van forgalomban, vezetőknek és tagoknak kiadva, kik esetenként nemcsak közös, hanem saját részükre is vásároltak ...

... nem a szükségleteknek megfelelően, a pénzügyi lehetőségek keretein belül gazdálkodtak...

...a kedvező taikarmány- kilátások ellenére az állattenyésztési ágazat mintegy 30 vagon 1500 mázsa silótakar- mány-hiánnyal küzd...

... a termelőszövetkezet elnöke elismerte vezetésbeli hiányosságait és őszintén nyilatkozott arra vonatkozóan, hogy feladatát nem tudja ellátni, ezért kérte felmentését.

— Az elődöm nem tudott nemet mondani. Aki pedig ezt néni tudja megtenni, az semmilyen vezetésre ne vállalkozzon — mondja Kiss István az új elnök.

— Miben látja a kialakult helyzet fő okát?

— Hogy a tagok nossztű dolgoztak, ez igaz. ök is elismerik. Ahhoz azonban, hogy ez bekövetkezzen, a gazdasági vezetés hibája kellett. Nagy hibának tartom, hogy kettészakították a növénytermesztést és az állattenyésztést A két ágazat terveit még össze sem egyeztették. Az elnök nem fogta össze a két ágazat vezetőit. Nem irányított Hetek múltak el — és, ezt sző szerint kell érteni, — hogy a közös gazdaság gondjait megbeszéljék. ötletszerűen gazdálkodni még egy háztartásban sem lehet nem még egy termelőszövetkezetben. Egymást érték a személyeskedések, amelyek halmozódtak és teljesen ferde vágányra vitték a vezetőket. A tsz- tagság ezt kihasználta. Ami igaz, igaz, keveset és rósz- szül dolgoztaik.

— Mióta van itt a termelőszövetkezetben?

— Két hete.

— Az eddigi tapasztalat?

— Az emberek dolgoznak és bizakodnak. A traktorosok kint vannak a földeken, és szántanak. Ez mázsákat jelent a jövő évi termésnél.

— Tervek a jövőre?

— A legfontosabb most az, hogy amit tudunk, végezzünk el. Aztán megvizsgáljuk a kialakult termelési módszereket és ahol kell változtatunk. Az emberek dolgosak itt Átányban, ez a legfontosabb. Optimista vagyok. Tizenkét éve dolgozom a mezőgazdaságban. Voltam rosszabb helyzet tanúja is. Tudom, hogy mit akarok csinálni, magamban már rég megvontam a mérleget, a tagok segítségét és bizalmát kérem hozzá. Nem mára és nem holnapra. Hosszabb időre.

A mérleghiány az egész termelőszövetkezetet érinti. Minden vezetőjét és minden tagját.

Év vége van. A legalkalmasabb időpont arra, hogy minden termelőszövetkezeti vezető és tag megvonja magában az év végi mérleget és ahol hiányt talál, ne intézze el egy kézlegyintéssel. Ne próbálja magától mesz- sze tartani az üres serpenyőt, hogy nem az én mérlegem.

Ilyenkor látszik csak, hogy az a közös mérleg mennyire mindannyiuké.

Szigethy András