Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-03 / 283. szám

■ Pozitív és negatív vonások KB III •as lalMlárúgécsapataink játékában n A Zalka SE — középcsapat Tizenöt pont, 8. hely, 7 jyőzelem, 7 vereség, 1 dön­tetlen, 23—24-es gólkülönb­ség mutatja a Zalka SE ki­egyensúlyozottságát, közép- szerűségét. Katona csapat­ról lévén szó, ismeretesek azok az előnyök és hátrá­nyok, amelyek szinte tör­vényszerűen meghatározzák a teljesítményeket. Szeren­csés év esetén, ugyanis sok tehetséges játékos vonul be katonai szolgálatra az alaku­lathoz, az edző tehát kész labdarúgókat kap — hát­rány viszont, hogy mire iga­zán beleilleszkednének az együttesbe, leszerelnek és kezdődik minden elölről. Mindez persze alaposan megnehezíti az edző dolgát, aki sokszor joggal állíthatja: kárba vész a csapatépítésbe fektetett munka... Az elmúlt évhez viszonyít­va az idén is alaposan meg­változott a nsapat összetéte­le, sok új '’ú került Tóth Gábor edző keze alá. A rajt nekik is gyengén sikerült, 3:0-ra kikapták Somsályban, a • folytatás azonban jobb volt: az ötödik forduló utón nár a negyedik helyen ta­lálhattuk az együttest. Ez­után felváltva következtek sikerek és kudarcok, különö­sen a 13. fordulóra nem em- ékeznek szívesen vissza a átékosok, ekkor ugyanis sa- át otthonukban 3:l-es vere­nget szenvedlek a Mákvöl- yi Bányásztól. Az egyéni teljesítménye­ket vizsgálva élmondható, hogy a kapus Rozsnoki — ukit a Bervai Vasasból iga­zoltak át, — egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket,' tőle többet vár-' salr a vezetők. A védelemben főleg Dombóvári jeleskedett, de Acs is kielégített. A kö­zéppályás Barta és Laczkó kitűnő csapatrészt alkotott, mig elöl Molnár és a gólerős Havasi bizonyult a legjobb­nak. Visszaesett a Gáspár SE 1969-ben az előkelő 4. hely, az 1970. évi egyidényes bajnokságban az 5. hely, az idei bajnokság őszi idényé­nek befejezése után a 13. hely. Mindez hűen mutatja a csapat visszaesését! Amit fentebb a Zalka SE­ről elmondtunk, az áll a Gáspár SE-re is, amely szin­te teljesen új csapattal kezd­te el az idényt Bartha Ervin edző vezetésével. A 15 mér­kőzésből csak négyet sike­rült megnyernie, egyszer volt döntetlen az eredmény és tízszer érte vereség az együt­test! A gólkülönbség 25—30, csupán a Hatvani Kinizsi és a Trencsényi SE kapott több gólt, mint a gombosiak. Pe­dig a csapatban megvan­nak a képességek, erre bizo­nyítók, hogy idegenben a Bervai Vasas ellen 1:0, a Rudabánya ellen pedig 4:2 arányban maradtak csak alul. Mondják, hogy az ala­kulatnál megfogyatkozott a korábbi években tapasztalt aktív érdeklődés a csapat iránt, ami valószínűleg, köz­rejátszott a visszaesésben. A magunk résiéről biztosra vesszük, hogy tavasszal lé­nyegesen jobban szerepel majd az együttes — ha nem is éri el a tavalyi teljesít­ményt. Nem használt a gárdának az sem, hogy igen gyakran változott az\ összeállítás. A kapuban például felváltva védett Hajdú, Szarka, Tóth F. és Csesznák. A csapatban egyébként Gendur, Fedor, Pozsár és Ludvig nyújtott jó teljesítményt. IN cin talál magára a Hatvani Kinizsi Az 1969-es bajnokságban még jelentős szerepet ját­szott, 1970. tavaszán azonban megdöbbentette híveit: az egyidényes bajnokságban az utolsó helyen kötött ki! Mindenki úgy vélte, hogy a mélybezuhanás átmeneti ál­lapotot teremt csupán, s az idén újra híréhez és nevé­hez méltó módon szerepel a cukor- és konzervgyári együttes. A remélt változás azonban sajnos nem követ­kezett be, pedig javarészt a régi, kipróbált játékosok áll­tak Seres Gyula edző ren­delkezésére. Jelenleg 9 ponttal, 15— 41-es gólkülönbséggel az utolsó előtti helyen áll a Ki­nizsi, mindössze háromszor . sikerült győznie, s 9 vereség, 3 döntetlen a további mér­leg. Ezzel bizony nem lehet dicsekedni! Mostanában sok mindent suttognak az emberek Hat­vanban. Hogy mi a végső igazság a találgatásokkal kapcsolatban — majd csak kiderítik. Egy azonban bizo- nyos: valami nincs rendben Tóth J. mindkét mellúszószámot megnyerte Hazaérkeztek Drezdáiból az gri úszók, akik a hét végén hétnapos verseny keretében mérték össze tudásukat az Einheit Dresden sportolóival. Az •gri fiatalok mindkét nap kitü- lően helytálltak, a nagyszerű, 0 m-es fedett uszodában töb- >en életük legjobb eredményeit írték el — a? egyre jobban fel- 'övő Tóth János például mind­ét mellúszó számot megnyerte, Xovács B 100 m gyorson és 100 n- pillangón diadalmaskodott, a 'ányok közül pedig Prucz Éva /.érzett első helyet 200 m mell- iszásban. EREDMÉNYEK: Női számok. 100 m gyors: 4.-lapcsák M. 1:08,6, 5. Bodnár v. 1:10,8. 400 m gyors: 3. Bod- :ár 5:23,6, 4. Rapcsák 5:32,6. 100 m mellúszás: 2. Prucz E. 1:24,5, 200 m mellúszás: 1. Prucz E. 2:58,5. 100 m pillangó: 4, Bede 1:23, 5. Bodnár 1:24,5. 200 m pil­langó: 4. Prucz 3:02 5, 5. Bede 3:05,1. 100 m hát: 2. Kelemen G. 1:19,5. 200 m hát: 4. Kele­men 2:52,3. 200 m vegyesúszás: 5. Prucz 2:54,7, 7. Bede 3:15,2. Férfiszámok: 100 m gyors: 1. Kovács B. 57,1, 2. Sass 1:00.5. 5. Simkó 1:01,8. 400 m gyors: 3. Sass 4:44.6, 4. Kovács B. 4:50.1, 6. Simkó 4:55,2. 100 m mellúszás: I. Tóth J. 1:15,8, 2. Varga Z. 1:17,1. 200 m mellúszás: 1. lóth J. 2:44.4. 3. Varga Z. 2:47. 100 m hátúszás! 2. Veréb P. 1:08.5, 4. Lányi 1:11,8. 200 m hátúszás: 3. Veréb 2:30, 5. Lányi 2:32 9. 100 m pillangó: 1. Kovács B 1:08.3. 3. Simkó 1:10. 200 m ve­gyesúszás: 2. Sass 2:30.6, 3 lá­nyi 2:32,6. Hármas holtverseny Az első félidőben az egriek kezdeményeztek többet, szünet után azonban feljött a gyöngyö­si csapat, Kovács két ízben is bravúros védéssel mentette meg hálóját a góltól. Jók: Kovács, Szerbín, Hernádi, illetve Kovács (a mezőny legjobbja). Eged. Ha­lász. A döntő mindhárom mérkőzé­se döntetlen eredménnyel vég­ződött. tehát a csapatok között hármas holtverseny alakult kt. A kiírás értelmében 5—5 bün­tetőrúgás dönti majd el a végső sorrendet — erre pénteken 13.30 órakor kerül sor. ugyancsak Fü­zesabonyban, Amennyiben a büntetőrúgások sem hoznak döntést, újabb 5—5 büntető kö­vetkezik. tekintettel azonban ar­ra. hovy ezeket más játékosok­nak kell elvégezniük, az Ifjúsági bizottság kéri, mindhárom "isko­la teljes esa-atával Jelenjen meg a színhelye*. . , Füzesabonyban nagy érdeklő­dés mellett játszották le a me­lyei középfokú iskolai labda- ■•úgó-bajnokság döntőjének utolsó mérkőzését. Gyöngyösi Gimnázium— Egri ITSK 0:Ö Takács. Gyöngyös: Laczy — Kovács, Szalui, Németh. Szerbín. Molnár. 3engyel,' Hernádi, Matti«*. Sipos. Cdíő: Vályi Nagy Károly. Eger: Kovács — ,Táno«ú. F«ged. í^ászk, Csapó, Kmet.z. Szatló, >óta). Halá-z Győrfi. Zágonyi, V-gő. Edző: Balázs Mihály. AC a sportkör szénája körül, a bázisszervek és a szakosz­tályok között nincs meg a megfelelő kapcsolat. A ba­jok mélységére jellemző, hogy a múlt év végi vezető­ségválasztó közgyűlés óta a negyedik elnök áll a sport­egyesület élén! Seres Gyula edző is egyik napról a má- , síkra hátat fordított Hatvan­nak, mintha menekült volna valami elől... Pedig — és ezt nem győz­zük eléggé hangsúlyozni — a csapat megfelelő képessé­gekkel rendelkezik, s ha si­kerülne rendezni a sorokat. 1Takács László edző irányítá­sával sok meglepetést okoz­hatna tavasszal. Bízunk ab­ban, hogy így lesz! A csapat két legjobb játékosának a gólerős Tóth és Szabó bizo­nyult, mellettük még Bárá­nyt, Gubis és Kővágó nyúj­tott elfogadható teljesít­ményt. Ve.erélvbpn a JV1AV Hatvani Az utóbbi két esztendőben nem nagyon kényeztette el szurkolóit 'a nagy múltú vas­utascsapát. Tavaly és az idei tavaszi egyidényes baj­nokságban a táblázat alján végzett, s most 8 ponttal, 11—28-as gólkülönbséggel a sereghajtó szerepét tölti be. Előreveti árnyékát a kiesés réme — hacsak tavasszal va­lami döntő változás nem kö­vetkezik be! A rúgott 11 gól vészes gólképtelenségré mutat, hi­szen egy mérkőzésre mind­össze 0,7 gól esik. Ez nem vet jó fényt a csatárokra. Persze a védelem sem re­mekelt, bár akadtak az észa­ki csoportban rosszabb vé­delmek is (Gáspár SE, H. Kinizsi, Trencsényi SE, Ózd- vidéki Bányász). A szakemberek dolga an­nak megállapítása, hogy mik a hibák, mely okok miatt zuhant ilyen mélyre az együttes. Mi a látottak alapján csak annyit mond­hatunk: erőnléti hiányossá­gokat tapasztaltuk a csapat játékban! Nyilvánvaló te­hát, hogy a jövőben nagy súlyt kell helyezni az erő­gyűjtésre, a téli alapozásra, hogy tavasszal egy jó erő­ben lévő gárda folytathassa a nem egészen kilátástalan harcot. Mert a csapatban vannak pozitív vonások is. Molnár és Nagy személyé­ben két jó kapus védi a há­lót, s olyan jóképességű me­zőnyjátékosokat találhatunk, mint Terényi, Ádám dr, Sza­bó, vagy a fiatal, tehetséges Kulacsili. A legszebb fegyvertényt a Rudabánya elleni mérkőzé­sen hajtották végre a hatva­niak, amikor Hatvanban 3:0- ra legyőzték ba.inokjelölt el­lenfelüket, az éllovas Gyön­gyösi Spartacustól is csupán egygólos vereséget szenved­tek, s pontot vettek el a ki­tűnő képességű EdeJényi Bá­nyásztól. Somody József Uhimann az élenj Egyéni bajnokság alán ESS Palma de Mallorcában, a sakkvilágbajnolti zónaközi dön­tőben kedden a 16. forduló mérkőzéseit játszották le. Ezek során Portisch Lajos — ahgól nyitással kezdett — mérkőzése a jugoszláv Gligoriccsal szem­ben függőben maradt, így a magyar nemzetközi nagymester pontjai egyelőre nem növeked­tek. Az élen Ismét helycsere tör­tént: Uhimann, Tajmanov elleni döntetlenjével 10,5-re növelte pontjait, míg a Fischer—Ujtu- men mérkőzés függőben maradt — így az NDK kitűnősége és az amerikai versenyző helyet cse­réltek. ökölvívásban nincs megállás. Az országos egyéni bajnokság után, vasárnaptól december 23- ig bezárólag már a csapatbaj­noki címért lépnek szorítóba a legjobbak. A rajt mindjárt rangadót hoz: Gyöngyösön 11 órai kezdettel a Zalka SE a bajnoki címet védő és a tavaszi idény után biztosan vezető Bp. Honvédet fogadja. A Sportcsarnokban két mér­kőzést bonyolítanak le, vidéki vendégcsapatokkal: az U. Dó­zsa a ragyogóan szereplő újonc Pécsi VSK-t fogadja, míg a pont nélküli sereghajtó Vasas a Ta­tabányával méri össze erejét. . A CSB további fordulóit decem. bér 13-án. 16-6n és 20-án; és 23- án bonyolítják le. A CSB állása a tavaszi 5 for­duló alapján: 1. Bp. Honvéd 2. U. Dózsa 3. Zalka SE 4. PVSK 5. Tatab. 6. Vasas 5 5 ------ 80:28 10 5 3 — 2 56:54 6 5 3 — 2 53:57 6 5 3 — 2 53:57 6 3 1 — 4 41:64 '2 . 5 ------- 5 42:S3 — _ _*-------------­I T I<«7.ei ÍjBl«ver«eiiy líutvanSian A hatvani városi sportszövet­ség jubileumi mezei futóverseyt rendezett Hatvanban, amelyen a Seivpi Kinizsi, a S'elypi ITSK, a MÁV HAC, a B'jza Gimná­zium, a Szakközépiskola, a Hat­OLIMPIA Gyöngyösön megrendezték az úttörő-olimpia járási döntőjét asztalitenisz és sakk sportágak­ban. Az asztaliteniszezők az V. sz. általános iskolában, a sakko­zók pedig a sportszövetség iro­daházában ráérték össze tudá­sukat. Sportáganként az első három helyezett versenyző ok­levél díjazásb\n részesült, ugyanakkor jogot nyertek arra is, hogy részt vehessenek az út­törő-olimpia megyei döntőin. Eredmények, asztalitenisz, lá­nyok: 1. Tari M. (Galyatető). 2. Stork M. (Galyatető), 3. Ludányi 1. (Gyöngyöstarián). Fiúk: 1. Szedmák A. (Gyöngyöshalász), 2. Urbán J. (Csány). 3. Kádár G. (Győngyöshalász). Sakk, kisdo­bosok, fiúk: 1. Lakatos Cs. (At­kár), 2. Molnár I (Szűcsi), 3. Szabó J. (Gyöngyössolymos). Lányok: I. Molnár Gy. (Gyön- gyössolymos), 2. Köny§ E. (Gyöngyöshalász), 3. Dani Zs. (Csány). Üttörők, fiúk: 1. Szalóki Á. (Atkár), 2. Kiss I. (Gyöngyös­solymos), 3. Varga L. (Gyön­gyöstarján), 4. Ilegode J. (Gyön­gyöshalász), 5. Kiss T. (Gyön­gyöstarján). 6. Bánszki E. (Do- moszló). Lányok: 1. Smid A. (Gyöngyöshalász), 2. Haialyák M. (Márkáz). 3. Csúzdi E. (At­kár). 4. Trombitás R. (Rózsa- szentmárton), 5 Barna E. (Gyön­gyössolymos), 6. Balázs E. (Gyöngyöshalász). (Sakkban az úttörőknél az első hat verseny­ző vehet majd részt a megyei döntőn.) vani ITSK és a Hatvani 3-as sz- Aitalános Iskola 150 versenyzője indulta Jobb eredmények. Lányok. 1957-es születésűek: 1. Nagy Zsuzsa, 2* Buri in. 3. Kókai (mindhárom MÁV HAC), 195G-o:> születésűek: 1. Bartók, 2. Ba­biák, 3. Hartman (mind MÁV HAC). 1955-ös születésűek: 1. Baráth, 2. Kövér, 3. Szál (mind H. ITSK). 1954-es születésűek: I. Lukács, 2. Pálinkás. 3. Mol­nár M. (mind^H. Szakközépisk.). 1953-as születésűek: 1. LŐrincz, 2. Krajcsik 3. Csékl (mind Baj­za G.). Fiúk: 1957-es születésűek: 1. Szűcs Ferenc. 2. Gá). 3 Zsám- b.cki (mind -MÁV HACL 195-os születésűek: l. Kovács T. (MÁV HAC), 2. Veres (H. ITSK), 3. Medve (H. ITSK). 1955-ös szüle­tésűek: 1. Par^y (H ITSK), 2. Nagy M. (Selypi ITSK) 3. Tábi ' (H. ITSK). 195<l*es születésűek: 1. Hepo. 2. Kiss J.. 3. Kovács S. (mind H. ITSK 1953-as születésű­ek: 3. Pálinkás (Selypi ITSK), 2. Nagy I. (Bajza G.), 3. Bozó (Selypi ITSK). Pontversenyben: 1. Hatvani ITSK 18-5 2. MÁV HAC 174, 3. Bajza Gimn 50, *4. H. Szak- középiskola 35. 5 Selypi Kinizsi 32, 6. .Selypi ITSK 7. Felvételre keresünk ózdi és salgótarjáni munkahelyre KŐMŰVES, ÁCS SZAKMUNKASOKAT Jelentkezések: Kohászati Gyárépítő Vállalat ózdi főépítés­vezetőség. Sárli-telep, Salgótarjáni Acélöntődé, Kohászati Gyárépítő Vállalat salgótarjáni építésvezetőség. Változó munkahelyre LAKATOS, HEGESZTŐ, GÉPLAKATOS SZAK­MUNKÁSOKAT Budapesti munkahelyre VASSZERKEZETI LAKATOS, LEMEZ­LAKATOS, TMK-LAKATOS, VILLANY­SZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, ANYAG­MOZGATÓ ÉS RAKTÁRI SEGÉD­MUNKÁSOKAT Jelentkezés: Budapest, XIII., gazdálkodás. Révész u. 9. Munkaerő­VILLANYSZERELÉST, ÉRINTÉS- ÉS VILLÁMVÉDELEM, ELEKTROMOS VEZÉRLÉSŰ AUTOMATIKÄK, 1—20 kV A TELJESÍTMÉNYŰ TRANSZFORMÁ­TOROK kivitelezését, vagy felújítását rövid határidővel válla'om Levelezőlap-értesítésre helyszínre utazom. Cím: Borbély Lajos villanyszerelő mester, Eger, Szénáskert u. 2L szám. :S70. december 3., csütörtök Azonnali belépéssel felveszünk esztergályos, marós és lemezszabász szakmunkásokat, valamint szakképzettséggel nem rendelkező dolgozókat, betanítással, darabolóüzemünkbe lemezolló-, élhajlító és rezgőolló gépmunkásnak. A betanulási időszak alatt fizetést biztosítunk. MEZŐGAZDASÁGI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT EGER, LENIN ÜT 261. _____.... i__ A Heves megyei Gabona­felvásárló és Feldolgozó Vállalat karbantartó üzeme keres azonnali belépésre 4 fő lakatos, 3 fő villany­szerelő szakmunkás! Jelentkezni lehet: a Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat karbantartó üzeménél, Gyöngyös, Vöröshadsereg utca 57. szám. t i

Next

/
Thumbnails
Contents