Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-23 / 300. szám
Mecénások és szűkmarkúak Evek óta téma, ma még inkább az, a jövőben külö- inösíkwpp az lesz, hogy az állam által nyújtott anyagi támogatás nem biztosítja, nem fedezi a városi és vidéki kulturális intézmények mindinkább növekvő forintigényeit. Egyre több közművelődési szakember ragaszkodik a kizárólag nívós, a vajéban tartalmas rendezvényekhez, programokhoz; a közönség, a látogatók igen sokszor érdektelenek a pénz- igényes, de úttörő kezdeményezések iránt. így aztán folyvást csökken a házi bevételek összege, mind égetőbbek az anyagi gondok, a fenntartás gyarapodó költségei. A megoldás egyik leghatásosabb módja a közös „teherviselés” lenne. Ezt senki sem vitatja, de mát mutat a gyakorlat, a megyei helyzetkép? Egy ajánlás sorsa A közös fenntartás ötletét a 4/1965. MM. számú rendelet rögzítette. Sajátos — és sikkor nagyon helyes módon — nem kötelező érvényű regulát szabott, hanem csak lehetőséget ajánlott a tanácsoknak, az üzemeknek és termelőszövetkezeteknek. Kerüljenek a kultúrára szánt, legtöbbször célszerűtlenül felhasznált, elaprózott forintok egy kalapba; az anyagi gondokkal küszködő művelődési házakat, otthonokat, klubkönyvtárakat közös erővel tartsák fenn. így mindenki jól járna, hiszen a mecénás szerepét vállaló intézmények dolgozóinak köz- művelődési ellátása javulna. Eddig az ésszerű ajánlás. S mi lett a sorsa megyénkben? A Megyei Népművelési Tanács koordinálási bizottságának egyik legfontosabb feladata lett ezt a sokat ígérő rendeletet, népszerűsíteni. A bizottság munkatársai fel is mérték — helyesen ragaszkodva a realitáshoz —, hogy melyik az a húsz termelőszövetkezet, amelyik anyagilag elég erős ahhoz, hogy bőkezű mecénás lehessen. Beszélteik a gazdaságok vezetőivel, közülük egy sem akadt, aki elvileg vitatta volna a rendelet ésszerűségét, ám gyakorlatilag nem vállalták a kötelezettséget, hogy hosszú távra szóló szerződésben rögzítsék mecénási kötelezettségeiket. Annyi haszna azért volt ennek a lelkes missziós tevékenységnek. hogy a meggyőzni kívánt termelőszövetkezetek vezetői feladtál? korábbi merevségüket: szívesebben nyújtottak esetenként pénzbeli vagy egyéb támogatást. Abasár volt a legbőkezűbb: éveken át 20—60 ezer forintig terjedő összeggel járult hozzá a községi kulturális élet költségedhez. 20—30 ezer forint körül áldozott- a gyön- gyöstarjáni és a jnogyrédei termelőszövetkezet is. Milliók pedig vannak Ezek kétségtelen eredményék, ennek ellenére a nemes misszió mégis eredményleien maradt: a húsz közül egy közös gazdaság vezetői sem vállalták a közős fenntartással járó fyosz- szü távú kötelezettségeket. Anyagi nehézségekre, változóan eredményes gazdasági évekre hivatkoztak, próbálva igazolni húzódozásulcat. Milliók pedig vaúnak, méghozzá könnyen költött milliók és nemegyszer gondatlanul szón tíz- és százezrek, azok a forintok, melyéket a vonakodó termelőszövetkezetek vezetői használták fel kulturális célokra. De hogyan? A megyed népi ellenőrzési bizottság néhány hónappal ezelőtt 19 termelő- szövetkezetben vizsgálta meg, hogy miként használják fel a kultúrára szánt forintokat. Érdemes a megállapításoknál időzni. 1968-től 1969-ig több mint 1 200 000 forinttal gyarapodott a kulturális alap összege. Elgondolkodtatok viszont á felhasználás mutatói: 104 ezer forinttal csökkent a kulturális beruházásokra szánt összeg;. egyéb -kulturális kiadásokra — tartalmatlan ivászatba torkolló kirándulások, legtöbbször céltalan, nagyon is átlátszóan álcázott külföldi utazások ' költségei is e kategóriába tartoznak — a korábbi 2179 000 foript helyett 3 240 000-ret költött a 19 termelőszövetkezet. Milliók tehát vannak, csak a felhasználás célszerűtlen, meggondolatlan... Az első fecskék A megyei népművelési tanács 1969. február 21-i ülésén ismét felvetődött a közös fenntartás kérdése’; a tanácsi és gazdasági vezetőkkel folytatott^ konzultációk után úgy határoztak, hogy Recsken, Rózsaszent- mártonban, Erdőtelken, Det- ben, Abkáron, Gy.-halászom és >az egri SZMT művelődési otthonban, kísérelik megvalósítaná a közös fenntartást. A reális helyzetfelmérés, a lényegre törő meggyőzés meg is hozta az eredményt; jelentkeztek az első fecskék, megszülettek az annyira várt első szerződések. A detíki termelőszövetkezet vállalt legtöbbet: nemcsak jelentős összeggel járult hozzá a művelődési otthon bővítéséhez, hanem — és ez, mint már meg is írtuk: országos kuriózum — bőkezűen vállalta a fenntartás költségeit, termelőszövetkezeti kezelés -. be került a kultúrház. Gyön- gyöstarjánban a termelőszövetkezet és a tanács osztozkodnak a fenntartás költségein. Biztató, hogy Csányban is a szerződés aláírására készülnek, s ezt szeretnék — valószínű az év végére meg is valósul — Boldogon, Heréden és Nagykökényesen is. Jelentkeztek az első fecskék, megindult egy egészséges fejlődési folyamat, s minden remény megvan arra, hogy ez folytatódik is. Sok még a szűkmarkú Erre égetően szükség van, mert sokáig még a szűkmarkú, s újabb meg újabb mecénásokra van szükség. Hol van a megye többi termelőszövetkezete? Hol vannak az üzemék, hol maradnak, miért nem jelentkeznek a nem kevés anyagi erőforrással rendelkező ÁFÉSZEK? A közös kalapból az 5 forintjaik is hiányoznak, a közös fenntartás nemcsak termelőszövetkezeti és tanácsi társulást jelent, ’ partnerek kerestetnek. Annál is inkább, mert a közelmúltban lezajlott X. pártkoníSreRSZnR által kijelölt közművelődési feladatokat, s a kulturális vonzókíirből kieső néprébe- gek — sajnos nem kevesen vonna*: *— szellemi felemelését, a nemart szellemi tőkéjének — anélkül nincs anyagi felemelkedés — gyarapítását csak összefogással, közös erővel lehet megvalósítani. Azt kell belátni, megérteni minden húzódozó gazdasági vezetőnek, hogy a pillanatnyi — nem is túl nagy, de célszerű és megfontolt — áldozatvállalás, évek, évtizedek múltán busásain kamatozik forintban, szakértelemben, általában kulturáltságban egyaránt. Ehhez azonban legalább annyi mecénás kerestetik, ahány szűkmarkú van. Pécsi István Az élet lent zajlik Elindultunk a toronyba. Szórakozottan számolom a lépcsőfokokat. Hét-tizenki- lenc, az ötödik — a hatodik forduló és a legutolsó fok — a hetvenhatodik. Már a felénél éreztem, szaporábban ver a szivem és most mégsem vagyok fáradt. Friss, tiszta levegő élénkíti a tüdőm. A jutalmam pedig: a gyönyörű panoráma. A fedetlen teraszon zúzmarával vastagon borított műszerek, de a négyszöget alkotó mellvéden túl kitárulkozik, szinte elérhető minden: hósapkát viselő, pipázó Házal:, a zúzmara súlyát méltósággal viselő sudár fenyők, emitt néhány vidám síelő és a horizontnál ünnepélyesen hallgató település körvonalai. Fenséges látvány. Az ország legmagasabb pontjáról szemlélődhetünk. Mindössze' egy tárgy van, ami miatt fel kell emelni a tekintetet: a televízió parabolaantennákkal teletűzdelt közvetítőerősítő tornya. De az élet, az lent zajlik. Kísérőm szól: „Tiszta időben látni lehet Budapestet.” Jegyzetfüzetébe számokat jegyez, azután siettet. „Nincs idő” Ismét a lépcsőkön haladunk. .. hetvenhat a legalsó fok. Nem tévedtem fölfelé.” o o o Szeretném megérdeklődni, hogy mit mért a teraszon az a különös műszer, aminek az egyik oldalán egy hatalmas üveggömb csillogott. Előttem halkulnak a sietős léptek. Magam is gyorsítok. A kertben lábnyomok maradtak a hóban. Madárkalitkákhoz hasonló fehér házikókban magam is nézem a műszereket. A mutató állása szerint a hőmérséklet mínusz öt fok. A szürke épülettömbén barátságos meleg van. A falakra erősítve itt is látok műszereket. Az egyik kábellel van összeköttetésben a toronnyal és a szél irányát, sebességét mutatja. — Még egy kis türelem — tárja szét karját a Meteorológiai Intézet kékestetői megfigyelő állomásának ügyeletese, Fejes Csaba. Rádiótelefonhoz ül egyetlen kapcsoló működtetésével összeköttetésbe lép az ország keleti zónájával. Hallom, amint sorban adják a számjelekbe sűrített jelentésüket Miskolcról, Szolnokról, Debrecenből. Nyíregyházáról, Szegedről, Békéscsabáról a kollégák. Azon időben Miskolcon plusz 3, Szolnokon és Szegeden csak plusz 1, a többi helyen plusz kettő, csak a Kékesen van mínusz öt Celsius. Telexgépen továbbítja az adatokat a központba, ahol szinoptikusuk elemzik azokat és elkészítik az időjárási térképeket. A Magyar Rádió háromórás híreiben halljuk vissza a számokat. „Kékestetőn a hőmérséklet mínusz öt fok, a hólepel vastagsága három centiméter ...” Mindössze néhány perc telt el a kettő között. o o o — Hogyan élnek a kékesi meteorológiai állomáson? — Magányosan, csendesen, nagyon nyugodt körülmények között. Az ügyeletes most már szabad. Tekintete nem kutatja a felhőzetet, nem keresi a műszerek mutatóinak jelzéseit. • Cigarettára gyújt. Pihen. — Kellemetlenségek? — Nyáron két alkalommal is eltalált bennünket a villám. Mindkét alkalommal megszakadt központunkkal minden összeköttetés. A rádióban felolvasott időjárásjelentésben több alkalommal megismételték: Kékes nem adott jelentést! Ez volt az egyetlen körülmény, ami miatt eltekintettek a jelentkezésünktől. Nagy szélben, hófúvásban felvesszük a viharkabátot, kucsmát, csizmát... és leolvassuk a mű« szereket... Mindig Gyöngyösről jön a váltótárs. Ha zord az idő, nem tud feljönni az autóbusz. Huszonnégy órás szolgálat után és 48 órás szabad idő előtt ez kicsit kellemetlen. — Élmény? — Barátunk, egyetlen társunk és szomszédunk a természet. Valamelyik este kimentem a műszerekhez és különös-árnyak vonultak a kerítés mentén. Emberek? Ellenőrzés...? Odavilágítok a lámpával, akkor látom, hogy szarvasok. Egy egész csorda. Szeretek fényképezni. Itt kiélhetem a hobby- mat. — Kollégák? — Bokros András, Torda Lajos, Mészáros István. Állomásunk munkáját Kurucz Gyula ellenőrzi, patronálja, aki Békéscsabán dolgozik. Átlagos életkorunk huszon- egynéhány esztendő. o o o — Milyen volt itt a tavalyi karácsony? — Én voltam szolgálatban. Allamásvezetőnk is itt volt. Fenyőfát díszítettünk. Jól emlékszem, gyönyörű, idő volt. A hó, a zúzmara, nagyobb volt mint most. A hőmérséklet ... — Idén kire jutott a sor? — Bokros Andrásra, aki mint máskor szoktunk, óránként leolvassa a műszereket, gyűjti és továbbítja a jelentéseket. Nem ünnepelhetünk valamenntyien. Az élet, ott lenn az országutakon, településeken sem áll meg. Jelentésünk nélkül nem repülhetnek a pilóták, akadozna a közlekedés, a hajózás... Az élet lent zajlik. Pilisy Elemér A Gestapo büntetőexpedíciójának kudarca S Andrej, a Gerttel való találkozásra készülődve, ezt nem tévesztette szem elől. Andrej csoportja nyolc emberből állt, azokból, akik nemzetközi osztagából életben maradtak. Andrej osztaga annak Idején a madridi fronton harcolt, majd a spanyol főváros utcáin, amikor az árulók zendülést szítottak a köztársaság ellen. Most itt, a megszállt Európa szivében négy spanyol volt mellette — Carlos, Juan, az öreg Ventimilla és Loa, a bátor katalán lány meg három francia — Michel, Gaston és Pierre — valamint a bolgár Taba. Mindenüvé esl- kísórték: az volt a feladatuk, hogy kiszabadítsák, ha az ellenség karmaiba kerül, vagy pedig, ha ezt nem tehetik meg, legalább megtudják, hová hurcolták el d Gestapo emberei. Ha nem volna ilyen kísérete, Andrejt az a veszély fenyegette volna, hogy nyomtalanul eltűnik, mint a vízbe dobott kő. A repülőgép elindul 1842. február 25-én a Luftwaffe Tanrogban székelő IV. légiflottájának vezérkarában Főbig vezérőrnagy, a VIII. légihadosztály parancsnoka magához hívatta Walter Bauer hadnagyot és utoljára ellenőrizte, hogy a hadnagy jól eszébe ’véste-é a tervezett hadművelet minden részletét. A hadnagy egyből válaszolt minden kérdésre' a terv legapróbb részleteit is ismerte, különösen pedig a menetirányt, valamint az ellenség hátországa mélyén azt a helyet is, ahova le kellett szállnia. («) A tábornok megadta az Utolsó utasításokat, aztán közölte a hadnaggyal, hogy két őrá múlva kell indulnia. Ez azt jelentette, hogy csoportA Foeke—Wolf—200 jelzésű repülőgép délután, pontosan négy órakor felemelkedett és megindult kelet felé. A fülkében és a bombatérben minden kihasználható hely zsúfolva volt benzineskannákkal. Ily módon biztosították az üzemanyagot egy olyan útra,\amely kétszerese volt annak, amit normális üzemanyag-mennyiséggel lehet csak megtenni. Bauer hadnagy a pilótafülke padlóján helyezkedett el. Űtitás- sai a következők voltak: Willy Rode és Helmuth Schull rádiószakértők. Ök a Balhas nevű szovjet tó felé. Gyilkosság jának azonnal a repülőtérre kell mennie, a repülőgépbe kell ülnie és a jelre várnia, hogy felemelkedjen a levegőbe és megkezdőrUön a szigorúan titkos hadművelet. ketten az alsó fülkében ültek, ahonnan kiszerelték a gépfegyvereket. Így kezdődött meg utuk a bizonytalanságba — vagyis Hajnali négy óra tájban a repülőgép a térképen fehér folttal jelzett és „Felderítetlen” felirattal ellátott körzet közelébe ért. A csoport ejtőernyővel a hátán kiugrott a gépből a Birkar nevű kis csúcs közelében. Megvárták a hajnalt, majd megkeresték a teherhordó ejtőernyőkkel kidobott tartályokat, kivették belőlük a felszerelést és jól megrakodva megindultak a Balhas partja felé. A parthoz közeledve szemükbe tűnt egy agyagkunyhó. A csoport vezetője csendre intette társait, mert már Németországban megmondták nekik, hogy még télen is nagyon könnyen találkozhatnak valakivel ezen az elhagyott helyea Arra az esetre pedig, ha találkoznak valakivel, a parancsnokság félreérthetetlen utasítást adott! Óvatosan megközelítették a kunyhót. A kutyák szagot fogtak és dühödt csaholásba kezdtek. A kunyhóból először egy ember lépett ki, aztán még három. Többen nem is lehettek Bauer felállt, majd Rode és Schull kíséretében megindult a halászok felé, akik meglepetten, de félelem nélkül nézték az ismereti«* jövevényeket. (Folytatjiiii i
