Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-19 / 297. szám

Menet közbeni „érvágások** miatt ismét a kiesés ellen küzdöttek ‘ Az Egri Tanárképző Főis­kola női kosárlabda-csapata két évvel ezelőtt harcolta ki a magasabb osztályba, az NB I-be való visszakerülés jogát Az egri lányok az első évben maradéktalanul vég­rehajtották a szakosztály célkitűzését, a bennmara­dást, hiszen újonc együttes létükre jó helyezést értek él a legjobbak között. Az idei küzdelmekre készülődve te­hát reálisnak tűnt a mérce emelése, a követelmények növelése, hogy a főiskola női csapata ebben az esztendő­ben váljon jó középcsapattá és többé ne legyenek kiesési gondjai. la os, ezt a tervet, célki­■* tűzést nem tudták teljesíteni a főiskolások. Nem azért, mintha hanyagabbul végezték volna - munkájukat, vagy pedig nem küzdöttek volna a pályán tudásukhoz, tehetségükhöz mérten, ha­nem mert menet közben vá­ratlan helyzetek, problémák adódtak, amelyre az év ele­jén még senki sem számított így aztán a csapat ebben az évben is a kiesés ellen volt kénytelen harcolni. Nagy küzdelem után az együttes bennmaradt a legfelsőbb osz­tályban. Az idei év gondjai­ról, az együttes, a játékosok teljesítményéről és a jövő évi célkitűzésről beszélget­tünk a minap Galambos Já­nos testnevelő tanárral, a csapat edzőjével. — Valóban az volt a cé­lunk az év elején, hogy jó középcsapattá váljon a gárda — mondotta az edző. — Saj­nos azonban váratlan helyzet elé kerültünk és így nem tudtuk eredeti célkitűzésün­ket valóra váltani. Arról van szó, hogy szinte a kezdő ötö­sünk eltávozott az együttes­től Az év folyamán férjhez- menés, továbbtanulás, elköl­tözés stb. okok miatt el­ment tőlünk Daróczi, Vágó, Élesné és még néhány főis­kolás, az ősszel pedig Szar­vas, Nyíri, Prokop és Czenthéné. Szarvas, Nyíri és Prokop személyében felnőtt, ületve ifjúsági válogatott játékosokat veszítettünk el Nagy érvágás volt ez, ilyen veszteséget egyetlen egy együttes sem tudott volna zökkenő nélkül menet köz­ben kiheverni Mi sem tud­tuk. — Hogyan tudták mégis kiharcolni a bennmaradást? A zzal, hogy a fiatalok nagyon lelkesen küzdöttek, tudásuk leg­javát nyújtva harcoltak és sikerült a bennmaradás­hoz szükséges pontokat, győ­zelmeket megszerezniük. A szakosztály az idén 89 mér­kőzésre küldte el csapatát. Ebből 26 NB I-es, 26 junior bajnokság volt. Ezen kívül szerepeltünk hatszor az egye­temi és főiskolai bajnokság­ban, a különböző tereinbaj- nokságokban, de ott voltunk a leninvárosi Alkotmány Kupán is, ahol másodszor nyertük el a bajnoki címet Ügy hiszem, ennyi mérkőzés elegendő volt a gárdának ar­ra, hogy fejlődjön, a csapat­játéka, rutinja pedig gyara­podjék. Az is igaz, hogy az idén a junior-bajnoksággal is volt némi problémánk. A főiskolások nem jártak rend­szeresen edzésre, így kényte­len voltam gimnazistákat játszatni. Mindezek ellenére az egyetemi és főiskolás baj­nokság országos döntőjében a negyedik helyen végzett a Tanárképző Főiskola. tű gyénileg milyen teI- ^ jesitményt nyújtot­tak a lányok? — A csapatkapitány tiszt­séget Majoros K. töltötte be. Ennek a feladatának elegett tett nemcsak a pályán, de azon kívül is. Irányító sze­repet töltött be, felnőtt a feladatokhoz. Mile E. hosszú kihagyás után, — mint az várható volt — az őszre len­dült igazán játékba. Ezt bi­zonyítja az is, hogy altkor szerepelt a hét válogatottjá­ba, amikor dupla fordulóra került sor, s mindkétszer nagyszerű dolgokat csinált a pályán. Különösen az őszi forduló közepétől volt hasz­nos és érett a játéka. Ez nemcsak ponterősségben mu­tatkozott meg nála, hanem a védekezésben is. Makra M- nek az őszi fordulóban sike­rült beépülnie a csapatba és ekkor vált mérkőzésről mér­kőzésre hasznos tagjává. Fő­leg a védekezésben jeleske­dett. Majoros M. évről évre nagyobb rutinra tesz szert. Dobásbiztonsága növekedett, csupán alacsonyabb termete gátolta a még eredménye­sebb szereplésben. Állandó­an jó, vagy közepes telje­sítményt nyújtó játékos volt. Bodnár M. fejlődése egyen­letesen, töretlenül haladt az idén előre. Jól kihasználta fizikai erejét. Főleg a gyors indításokban és a gyors tá­madás befejezésekben jeles­kedett. Begai B. változatla­nul rendkívül technikás já­tékos. Sok mérkőzésen hasz­nára volt a csapatnak. A többiek: Bodnár J., Lukács Á. és Trezsenyik M. az idén jöttek fel, fiatalok, lelkesek, Sportműsor SZOMBAT ökölvívás: Zalka SE—Pécsi VSK, NB x-es mérkőzés, Gyön­gyös. IS óra. V: Caell J., Gu­lyás Gy. Birkózást Vasas Kupa nemaefc- leöei kötöttfogású egyéni és csa­patverseny első napja. Eger, Malom úti iskola, 16 éra, vasárnap Birkózás -. Vasas Kupa nemzet ­Köszönetét mondunk mindazoknak, alak id. ŐSZI JANOS drága jó férjem és felejthe­tetlen édesapánk elhunyta alkalmából, temetésén fáj­dalmunkat részvétükkel enyhítették. A gyászoló család A mátraderecskei Rákóczi Mg Termelő­szövetkezet eladásra felkínál 1 db 4 tonnás Csepel t rhergépkocsit, 1 db 6 tonnás dömper járművet. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a termelő- szövetkezet irodáján. Telefon; 5. kosi kötöttfogású egyéni ás csa­patverseny második napja, Eger. Malom úti iskola, 9 óra. HÉTFŐ Vízilabda: De Walviecihaus Groningen—Egri Dózsa, nemzet­közi mérkőzés, Eger, fedett- uszoda, 18.30 óra. Előtte 16.30 órai kezdettel a városi iskolái bajnokság döntőjére kerül sor. Értekezlet: Az MTS Heves me­gyei Tanácsának ülése, Egor, Technika Háza, 10 óra. A természetes, vitanündús méhpempő virágpor ex méz fogyasztása külföldi klini­kák tapasztalatai szerint a szervezetre jótékony ha­tású: idegesség, fáradtság, soványság, vérnyomászava- rok, asztma, reuma, ízületi bántalmak, makacs álmat­lanság, kimerültség, trom­bózis megelőzés, klimax, lá­badozás stb. eseteiben. ; Beküldött bétyegboríték- ban Ingyenes, kimerítő Tájékoztatót küld: FARKASRÉTI MÉHÉSZET Budapest, XII., Német­völgyi út 83. szánk | Telefon: 363-640. Kérje M orvos» tanácsát! játékukra egyre jobban lehet számítani. Rajtuk kívül sze­repeltek még: Fodor E., Lu­kács Zs., Kecskés J„ Köve­cses J. és Goda G. főiskolai hallgatók. AA ilyen feladatok előtt áll a csapat 1971­ben? — Az elmondottakból kö­vetkezik, hogy jövőre újabb küzdelem kezdődik az I. osztályban való bennmara­dásért. Űj csapatot kell ki­alakítanunk, amely ütőképes lesz és amelyre hosszabb időn át lehet majd számíta­ni. Nagyobb összegű anyagi támogatásra is szükségünk lesz jövőre, mert jelenleg ott tartunk, hogy sok kívánni­valót hagy maga után még a felszerelésünk is. Az NB I-ben a mi gárdánk rendel­kezik ugyanis csak egy gar­nitúra felszereléssel. ___ f. n úgy érzem, hogy " " tehetséges, ifjú gár­dával rendelkezünk most, legutóbb is másodikok let­tünk az ÓIK területi döntő­ben, s ha megkapjuk a meg­felelő támogatást, reméljük célkitűzéseinket valóra tud­juk váltani — mondotta be­fejezésül Galambos János. (fazekas) Világbajnokok, világbajnoki helyezettek, országos bajnokok az egri nemzetközi Vasas Kupa birkózó viadalon Szombaton 14.45 órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg Egerben a Ma­lom utcai új iskola aulájá­ban a Vasas Kupa nemzet­köri kötöttfogású birkózó egyéni csapatverseny küzdel­meit. A kétnapos viadalon több mint 300 birkózó lép szőnyegre felnőtt, ifjúsági és serdülő korcsoportban. A versenyt a szovjet szakszer­vezeti válogatott részvétele fémjelzi: a szovjet együttes­ben négy világbajnokot, két világbajnoki második helye- ssettet és több szovjet bajno­kot találunk! Világbajnokok: Bakulin (57 kg), Smakov (100 kg), Razjancev (90 kg), Nazarenko (82 kg). Mellettük Olenik és Zupkov világbaj­noki ezüstérmes, Vnukov Merkulov, Olzojev, Ocsep- kov a Szovjetunió bajnoka. Kuzjakin pedig a Szovjet­unió ifjúsági bajnoka. A Budapesti Közlekedési Vállalat azonnali belépésre keres kőműves, tetőfedő, ács-állványozó, szobafestő­mázoló. épületasztalos, épületlakatos, épületbádo­gos. víz-gáz szerelő, központifűtés-szerelő, gép­szerelő, vasesztergályos, vasbetonszerelő SZAKMUNKÁSOKAT. valamint építőipari BETANÍTOTT és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Felveszünk továbbá: f Szakma nélkül! férfi munkaerőket: vasúti pálya javítási és építési munkára, női munkaerőket: pályatakantáéi munkára. j Felvétel: BUDAPEST. VH» KERTÉSZ U. 16. mm mat adjfl [wbtwia S3 ümydö i • */ Te. eb atmiqfjai NE VÁRJON AZ UTOLSÓ PILLANATIG Az Ipari Műszergyár ikladi gyártelepére felvesz — leniforgácsoló szakmunkásokat, lakatosokat villanyszerelőket. — öntő. forgácsoló, sajtoló munkára 18- élet­evüket betöltött női és férfi munkásokat, — férfi segédmunkásokat és — könnyű munkára 16. életévüket betöltött női dolgozókat. Jelentkezni lehet: személyesen, minden munka­napon. 8—14 óráig » felvételi irodán, levélben: Ipari Műszer gyár (felvételi iroda). Aszód, Pf. 2 Apróhirdetés PÉNZÜGYI előadói munkakör­ben azonnali belépéssel alkal­maznánk érettségivel, KALÁSZ képesítéssel, többéves gyakorlat­tal rendelkező női dolgozót „Al- Jandó” Jeligére egri hirdetőbe^ MÓDSZERTANI Kutató Inté­zet fejlődéslélektan iránt érdek­lődő fiatal, érettségizett lányo­kat vesz fel speciális csecsemő- gondozónői munkára. „Pontos, megbízható, Jó megfigyelő 3743" Jeligére, részletes önéletrajzzal a Felszabadulás téri hirdetőbe. SZŐVE 1K EZETÜNK füzesabo­nyi telepére raktáros! munka­kör betöltésére megbízható férfi munkaerőt keresünk. Füzesabo­nyi lakos előnyben. Jelentkezés: személyesen vagy Írásban a te­lephelyen. Konfekció Szöv. Fü­zesabony. Szihalmi u. 14. ______ 3 és 1/3 éves gyermekem mel­lé pótmamát keresek Hadnagy úti lakótelepen vagy környékén. Eger. Hadnagy u. A/2. m. lép- jcsőház, rn. em. 8. _ “ ÉRETTSÉGIZETT dolgozókat adminisztratív munkakörbe azon­nali belépéssel felvesz Felső- magyarországi Vendéglátó V., Eger. Lenin u. 55. SZÖVETKEZETÜNK íüzes- abonyi telepére ruhakonfekeiós áruk minősítésében gyakorlott, szakképzett minőségi bevizsgá- löt sürgősen felveszünk. Jelent­kezés személyesen vagy írásban a telepvezetőnél. Konfekció Szöv. Füzesabony, Szihalmi utca 14. szám. '__________ telkem és 300 négyszögöl as6» eladó.__________________ “ EGER belterületén épülő tár sasházhoz társat keresek. Eger, Lenin u. 58._________ 1 971-re 412-es Moszkvics-kiuta­lás eladó vagy cserélném kisebb kocsi kiutalásra. Érdeklődni: Hatvan, Kisfaludy u, 7. alatt hétköznapokon. 601-es Trabant Limousine titito km-rel eladó. Gyöngyös, Zalar _utoa 17, _______________ MEGKÍMÉLT Moszkvics 407-es ^iadó^ Hatvan. Rákóczi u. 13. JÖ állapotban levő Moszkviaa 407-es eladó. Érdeklődni: Eger. Rákóczi u. 1. CR-es 850-es Fiat eladó. Meg­tekinthető minden nap, Bogács, Bisztró.___ 4 1 ÉVES agronómus, saját összkomfortos, családi házzal há­zasság céljából megismerkedne hozzáillő komoly nővel. „Egye- _düh^ jeligére az egri_ hirdetőbe. VILLANY VASÜT sok tartozék­kal eladó. Eger, Hadnagy utca M'l. VÍZ._______________________ G YÖNGYÖSÖN idős házaspárt vagy egyedülálló személyt laká­sáért eltartanék. Szorződé.st kö­tünk. Megbecsülést, jó ellátást biztosítunk. „Szeretet" jeligére a gyöngyösi magyar hirdetőbe. MÉLY magas gyermekkocsi eladó. Eger, Lenin u, 186, 180 ks'os hizott sertés eladó. Eger, Menház utca 36. AZONNALI belépéssel felve­szünk: férfi és női munkaválla­lókat betanított automata gép­kezelőnek, anyagmozgatókat, gépbeállitó- és szerszámlakato­sokat, henger- és furatköszörüst, szerszámedzőt, asztalost, kőmű­vest. Jelentkezés személyesen vagy Írásban a vállalatunk mun­kaerőgazdálkodásán. Cím: Csa­varipari Vállalat, B-pest, Xin., Váci út 188. SZÖVETKEZETÜNK mezőke­resztes! telepére ruhakonfekeiós áruk minősítésében gyakorlott, szakképzett minőségi bevizsgáló- kat, továbbá szalagvezetői mun­kakörben gyakorlott munkaerő­ket sürgősen felveszünk. Je­lentkezés: személyesen vagy Írásban a telepvezetőnél. Kon­fekció Szöv. Mezőkeresztes, Má­Jius 1. tér 1. _____________________ B TZTONSÁGI megbízott mun­kakörbe férfit felveszünk azon­nali belépésre. Munkavédelmi és tűzrendvédelmi középfokú vizs­gával rendelkezők előnyben. Je­lentkezni lehet az Egri Bútor­gyár munkaügyi vezetőjénél Grónay u. 3. GÉPÉSZTECHNIKUS áUást líé- res 1971. január 1. belépéssel. „10 éves gépipari gyakorlat” je­ligére az egri hirdetőbe.__ S TATIKUS szerkesztőt, gép­írót, gépkocsivezetőt azonnal fel­veszünk. Jelentkezés: MEZŐ­BE':, Eger, Klapka u. !. IV. em. 165 négyszögölön szoba, kony- hás, borházas, kertes ház eladó. Eger. Üjsor u. 82/A._____________ N ÉOYtzORA összkomfortos családi ház eladó. Eger, pacsir­ta utca 19.____________________ K ERECSEND Fo Utca 390. zzá- nui családi ház, 490 négyszögöl ISO kg-os hízott sertés eladó. Zsiga Pál, Ostoros, Széchenyi utca 9. ELVESZETT december 15-én délután agy fekete aktatáska iratokkal és mérőeszközökkel. Megtalálója magas jutalom elle­nében adja le az Ingatlankezelő Vállalat házkezelőségén, Eger, Széchenyi u. 2. Székfyné. NAGYON szép feltér bundát és külföldi menyasszonyi ruhát kölcsönzők. Kovács Béláijé. Eger, Széchenyi u. 12. Hatul az udvarban. EGY tűágyas kötőgép eladó. Érdeklődni: Eger, Cifrakapu ut­ca 3. szám. UGJOBB. HIRVfRfJ mmiis I „Fémmunkás” Vállalat Angyalföldi Gyára. Budapest, XIII.. f -"('pán u. 7—11. lakatosukat (épület-, általa no»-, gép-), betanított nsunké- sokat. női- és férfuegídmunkátokat, darukötözőkei, (ütőket alacsony nyomású kazánokhog, portásokat, éjjeli- őröket, (»portást több éves gyakorlattal, asztalosokat. Az 52. és az 1971. évi l. játékhéten totószelvényén«! unélygépkocsit, lottószelvényével öröklakása, továbbá '"CS vásárlási utalványokat nyerhet. A rendkívüli ajándék-, illetve jutaiososanMvéewt,

Next

/
Thumbnails
Contents