Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

JL tagság elfogadta a* elnökség! beszámolóját Fejlődő sportkor* munka a Selypi Kiívtsínéi A múlt héten figuráztuk ki a Scientific American törté­nelmi magyarázatát a régi mértékegységekről. írásunk hu­morosabbra sikerült a kelleténél... Leszállítottuk az öl érté­két ötven százalékkal... Azt írtuk, hogy az öl a lábnak háromszorosa. Hogyan is szokták ilyenkor mondani? A mon­dat helyesen így hangzik: „Egyébként az öl (1,8288) ponto­san hatszorosa a láb (0,3048) hosszának”. A Ludas Matyi közkedvelt RÉBUSZ rovatában sok szel­lemes rejtvény jelent már meg. A fejtörés mindig tetszik az embereknek és az, ami az átlagosnál nehezebb, még jobban izgatja a fantáziánkat. így volt ez velem is. Alig vártam, hogy megtudjam a 149. rejtvény megfejtését. Vajon mit je­lenthet egy piros színű R, egy F és két Ö betű között? A megfejtés nagyon szellemes. Sose találtam volna ki, hogy csak sorban ki kell mondani: „F, egy veres R, ők”, aztán összeolvasni, hogy „Fegyveres erők”. Ezen felbuzdulva, azonnal megfejtettem a 151. sz. rejtvényt magam is. A ké­pen egy gyógyszertár rajzát láttam, ahol a pult mögött áll a gyógyszerész szakállasán, bajúszosan, a régi korok szerint tógába öltözve... mellette egy nagy K betű, kétszer áthúz­va. Azonnal készen voltam a megfejtéssel: Ez biztosan egy antik patika, amelyben a két K-t át kell húzni és a meg­fejtés ANTIPATIA lesz. Aztán lelohadt az örömem, nem mertem beküldeni a megfejtést, mert észrevettem. Hogy az antik patikában a falon lóg egy kerek, faragott szélű fali­óra ... Éppen délután 4 órát mutat... Akkor ez mégsem lehet egy antik patika, hiszen azokban a történelmi időkben még bizony fel sem találták az ilyen órákat... Akkor még csak a homokóra, meg a napóra járta.,. Kár, hogy nem küldtem be a megfejtést, mint utólag kiderült, tippem ugyanis jó volt. A rajz volt rossz... (DR. SZEMES) Aü MTS Országos Taná­csának határozata szerint a sportkörök elnökségei éven­ként kötelesek tájékoztatni tagságukat a végzett munká­ról. A Selypi Kinizsi SC a napokban tartotta meg köz­gyűléséi, pontosan egy évvel az-.1969. évi vezetőségválasz- tiisok után. A közgyűlésen mintegy ík-.uz sportoló és vezető je­lent meg, ott láttuk a cukor­gyár gazdasági vezetőit, va­lamint párt-, és tömegszer­vezeti vezetőit is. A megje­lenteket Nógrádi Béla üdvö­zölte, majd átadta a szót a sportkör elnökének, Fazakas /sígmondnak, aki részletesen elemezte a szakosztályok mupkáját, beszámolt a tag­ságiak a Selypi Kinizsi gaz­dasági helyzetéről, az elnök­ség, tevékenységéről, s kitért az üzemben folyó tömeg­sport munkára is. Többek között hangsúlyoz-, a, hogy az 1970. évi költség- vetés elkészítésénél messze- nénően figyelembe vették a akarékossági szempontokat, ennfek megfelelően az öt lakosztály működtetésére, ovábbá egyéb működéshez szükséges költségekre 208 ezer forintot irányozták elő. A szakosztályok — az atléti­kai' szakosztály kivételével — a költségvetési összeget annak rendje és módja sze­rint felhasználták, az atlé­táknál a 10 ezer forintra rú­gó megtakarítás azért követ­kezett be, mert bizonyos sportszerek beszerzésére csak 1971-ben nyílik alkalom. 250000 Ft iissta nyereség A fő bevételi forrást a sportkör kezelésében levő két vendéglátóipari egység képezte. A presszó és a ven­déglő immár egy éve üzemel u cukorgyár dolgozóinak leg­nagyobb megelégedésére,. a gazdálkodás előírásszerű, s várható, hogy 250 ezer forin­tos tiszta nyereséggel zárul az év! Az elnök a szakosztályok­ról szólva elmondotta, hogy az atléták nem várt sikeres évadot zártak. A kezdeti lé­péseket 20 serdülő és ifjúsá­gi korú atlétával tették meg Visnyei Ferenc edző irányí­tásával. Az alapok lerakása volt az elsődleges cél, a te­hetséges fiatalok azonban messze túlszárnyalták a ter­veket, a megyei rangsorban a GYESE és az Egri Dózsa mögött az előkelő harmadik helyet szerezték meg. A fel­készülés és a versenyzés — megfelelő létesítmény hiá­nyában — a vörösmajori szakmunkásképző intézet tornatermében, illetve sport­telepén folyt, nemsokára azonban saját otthonuk lesz az atlétáknak is: már épül a korszerű sok férőhelyes öl­töző és jövőre elkészülnek az atlétikai pályák is. Ez nyil­Visnyei edző 1971-re merész célokat tűzött fiai elé.., A térticsapat töretlenül haladt elére Ugyancsak az év elején kezdte meg működését a ké­zilabda-szakosztály, A férfi és a női csapat részt vett a hatvani városi bajnokságon, ahol tavasszal a férfiak a második, a nők pedig az ötödik helyen fordultak. A férficsapat töretlenül ha­ladt tovább, ősszel sorra nyerte mérkőzéseit, meg­nyerte a bajnokságot, s osz­tályozó nélkül a megyei I. osztályba jutott — a női együttes nem tudott erősíte­ni, s a bajnokság középme­zőnyében végzett. A feljutás természetesen újabb feladatokat ró a sport­körre, igen fontos az ifjúsági csapat megalakítása, hiszen megfelelő utánpótlás nélkül kézilabdában is csak itíeig- óráig tartó sikereket lehet elérni. A szakosztály már elkezdte a felkészülést a jö­vő évi bajnoki küzdelmekre, a csapatok a selypi általános iskola nagyméretű tornater­mében alapoznak. A férfiak­tól a megyei I. osztályban való bentmaradást várják a vezetők, a női csapattól pe­dig azt, hogy a hatvani baj­nokságban eléri majd a do­bogót. Lahdarű ó iskola saját erőből Selypen sokat vártak a megyei I. osztályban szerep­lő labdarúgóktól, annál is inkább, mivel a csapat az egyidényes bajnokságban ta­vasszal komoly szerepet ját­szott, s a harmadik helyet szerezte meg. Az őszi idény első felében jól is alakultak a dolgok, a hajrában azon­ban kisebb visszaesés követ­kezett, így az együttes a ne­gyedik helyről folytathatja a tavaszi hajrá küzdelmeit. Persze ez sem rossz ered­mény, de ennél feltétlenül többre képes Szalontai mes­ter gárdája, egy kicsit nagyobb odaadással, nagyobb ambícióval még' előbbre le­hetett volna jutni. A szurko­lók különösen a Lőrinciben elszenvedett 1:0-ás vereség miatt bosszankodtak sokat, de nem örültek annak sem, hogy a csapat saját otthoná­ban nem bírt riválisaival, Petőfibányától például kika­pott, Apc és Sírok ellen is csak döntetlent ért el. A szakvezetésnek le kell vonnia a tanulságokat, s oda hatnia, hogy tavasszal harcos szelle­mű, küzdöképes együttes lép­jen pályára. Ami az utánpót­lást illeti: csak helyeselni le­het, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb gondot fordí­tanak a fiatalok képzésére, s jó kezdeményezésnek tart­juk, hogy saját erőből 20—25 fős labdarúgó iskolát óhajta­nak létrehozni. Több időt a esa átszeltem nővetesere A teniszszakosztály műkö­déséről a közelmúltban szá­moltunk be olvasóinknak, azért röviden csali annyit: egy-két versenyző nem egé­szen sportszerű magatartásán múlott, hogy nem sikerült az NB II-be jutást kiharcolni! A feladatok adottak: a téli pihenőt a csapatszellem nö­velésére kell felhasználni a szakmai felkészítés mellett. És még egy dolog, ami fi- gyelmeztet: a megye többi szakosztályai előbbre tarta­nak az utánpótlás képzésé­ben. Selypen ugyan jóval sze­rényebbek a lehetőségek, nincs annyi iskolás, mint mondjuk Egerben vagy Gyön­gyösön, — de azért nem árt a szélesebb körű szervező- munka, hogy biztosítva le­gyenek a szilárd alapok, me­lyekre nyugodtan támaszkod­hat Gáspár Béla edző. A természetjáró szakosz­tály 20 éves múltra tekinthet vissza. 25 férfi és 20 női tag­ja van, s a szakosztályon be­lül 18 fős motoros csoport is működik. Ami negatívum: •a gvalogtúrák száma csök­kenő tendenciát mutat, a sportkör elnöksége ennek el­lenére is a sportág tömege­sítésére törekszik. A gyár tömegsportja szé­pen fejlődik. A selypi me­dence munkahelyi spartald- ádján 50 dolgozó versenyzett sikerrel, majd a megyei ÉDOSZ sportnapon a harma­dik helyen végeztek a sely- piek. A sportkör elnöksége a jövőben tovább fokozza a tömegsport tevékenységet, a ’dolgozók még szélesebb ré­tegeit akarja bevonni a rend­szeres sportolásba. Az elnökség beszámolója felett vita alakult ki, majd .a tagság fehér asztal mellett elevenítette fel az év jelen­tős eseményeit. A Gyöngyösön két hete folyó sakkmesterverseny elérkezett a hajrához. Minden jel arra mutat, hogy az első helyet a szovjet Makarov mester szerzi meg, aki mindvégig listavezető volt. Lo- beimayemek, a Miskolci Spar­tacus tehetséges mesterjelöltjé­nek komoly esélyei vannak a mesteri norma (8 pont) teljesí­tésére, a gyöngyösi Demeternek viszont mindhárom mérkőzését meg kellene nyernie ahhoz, hogy mester lehessen! A 10. forduló eredményei: dr. Sallay—Lobermayer 0,5—0,3, December 7-én jelent meg a Magyar Posta 1970. évi utolsó előtti bélyeg.?óra, ugyanis a hó­nap végére várható az utolsó bé­lyeg, amely Makrisz Agamemnon szobrának ábrájával állít em­léket a náci koncentrációs tábo­rok életben maradt lakói felsza­badulásának 25. évfordulója al­kalmából. A bélyeg 1 forint név­értékű. A most kibocsátott bélyegsoe a IX. Festmény sorozat és blokk., amely az esztergomi Keresztény Múzeum igen értékes képanya­gából lett kiválogatva. A sorozat egyes bélyegeinek leírása: 40 fil­léres Giampietrino, azaz Gio­vanni Pedrini, milánói festő Má­ria a kis Jézussal című alkotá­sa, eredeti mérete 64x50 cm. Temperával és olajjal, fára fest­ve. 60 filléres Gregorio Lazzarini, velencei festő A szeretet (Cari­tas) szimbóluma, vászonra festett ol/ijkép, 166x128 cm-es méretben, A l Ft-os ,.Báti I. mester”. Is­meretlen magyar festő műve, az alexandriai Szent Katalin legen­dája című festmény. Fára festett tempera, 88x66 cm méretű. Az 1,50 Ft-os Francesco Fontebasso, velencei festő alkotása: A pász­torok imadása. A lcén 57x73,5 cm nagyságú vászonra festett olaj­Staro-szta—Fábián 0:1, Káposztás —Puhl 1:0, Sebestyén—Faragó 0,5:0,5, Makarov—Rigó 0,5:0,5, Gáti—Demeter 0:1, dr. Bán— Schrammel 0.5:0,5. Az élcsoport állása: 1. Maka­rov 8, 2. dr. Bán 7, 3. Sallay 7, 4* Lobermayer 6,5, 5. Káposz­tás 6,5, 6. Rigó 5,5, 7. Demeter 5 ponttal. Ma 9 órakor az utolsó fordu­lóra kerül sor. majd 14 óra táj­ban ünnepélyesen hirdetik ki a végeredményt, s dr. Holló Béla» a gyöngyösi városi tanács elnöke kiosztja a díjakat. kép, A 2,50 Ft-os készítője ..Aranyosmaróti II. mester” is­meretien magyar íes-tő müve: A királyok imáuása. A XV. század­ban készülhetett, fára temperá­val, mérete 107x59 cm. Szárnyas oltár egy részlete. A 4 Ft-os al­kotója úan de Cock ismeretlen származású antwerpeni festő, va­lószínű azonos Lucos Comelisz de Cockkal, Szent Antal meg kí­sértését ábrázolja. Fára festett olajkép, 58x49 cm-es méretben. Az 5 Ft-oson Marco Palmezzano romagmai (olasz) festő Szent Se­bestyén című műve. Mérete 81x60 cm, temperával és olajjal ké- - szült az 1500-as évek elején. Ismeretlen lombardiai festő mü­ve a 10 Ft-os bélyegblokkon lát­ható Leány az egyszarvúval. A XV. század közepén készült a kép, fára, temperával festve. Mérete: 100x90 cm. A sorozat névértéke 15 Ft, míg a blokké U> Ft. * Újdonságok: — Albania a fel- szabadulás 25. évfordulójára a tiranai nemzeti galéria anyagá­ból hat festmény reprodukciója jelent meg bélyegen. — Ciprus: három, egyenként 25 mils név­értékű bélyeget tartalmazó kis- ívből és 75, mils névértékű bé­lyegből áll, a november végén megjelent idei karácsonyi soro- .zat, a bélyegeken XVI. századi templomai • fafestmény-részletek szerepelnek. — Chile: 2 bélyeget adott ki a chilei posta abból az alkalomból, hogy az új elnök .vezette kormány államosította a chilei rézipart. — Yemen:. 5—& bélyegből álló sorozat és egy-egy blokkból áll Napóleon császár születésének 200. évfordulójára és De Gaulle tábornok halála al­kalmából megjelent sorozat. — Svájc: négy feláras bélyeg sze­repel az idei „Pro Juventute” sorozatban. — Szovjetunió: a-je­reváni egyetem alapításának fél- százados évfordulójára 4 kopek 1, 2 és 4 kopek névértékű bé­lyegek jelentek meg a pionír­sorozatban. A második óssz- szövetségi filatelista kongresszus tiszteletére 4 kopek, a négyszáz éves vilnai egyetemi könyvtár emlékére 4 kopek, egy-egy bé­lyeggel köszöntötték az Udmurt és a Kalmük Autonóm Köztár­saságok fennállásának 50. évfor­dulóját. A Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetség megalakulásá­nak 25. évfordulójára 6 kopekes bélyeg jelent meg. Németi V, Somody József Ma az ati'sé feríné kivetkezik a gyinsyüsi sakkmesierversenyen Aprchirde’és is Életévet betöltött női dán még nagyobb lökést ad a, szakosztálynak. Erre mutat különben a ki­tűnő utánpótlás-gárda is: az Egerben lezajlott megyei serdülő bajnokságon 3 arany-, 7 ezüst- és 8 bronz­éremmel az összesített pont­versenyt is megnyerték. Kik voltak a legeredményesebb ’versenyzők? Pribula Béla, Szabados György, Pálinkás Pál, Nagy Sándor, Florváth Sándor, továbbá Kiss Anna, Törőcsik János és Paziczki János — róluk nyilván sokat fogunk még hallani. Hiszen Ä vasárnap sportr Isorábő Sakk: A rr üar " i me-ter- verser.; uí< ... ón­gyös. g-: ' 9 ó**a. KézilPbda.r Bori '-7a Ger­gely emlék versen*’, E^er, Szilá­gyi C'mn' irm. 8 óra. Üttövő olimpia: Birkózó terü­leti döntő. Borsod, Nógrád és Heves me^ye részvéteivel, Eger, Mdlom úti iskola* id óra» dolgozókat pamutfonodába, át­képzésnek vagy betanított mun­kára FELVESZÜNK 15—16 éves korig 1 és 2 műszakos munka rend Betanulási idő: 1 hónap. Megfelelő szakmai gyakorlat ás szaktanfolyam elvégzése után SZAKMUNKÁSVIZSGÁT lehet tenni. Bőveob felvilágosítást le­vélben is adunk. PAMUTTEX­TILMÜVEK FONÓGYÁRA, Bu­dapest, XL. Bocskai u. 90. Mun­kaügyi osztály. __________________ AZ ONNALI belépéssel felve­szünk: férfi- és női munkavál­lalókat betanított automata gép­kezelőnek, anyagmozgatókat. gépbeállító- és szerszámlnkato- sokat. henger- és furatköszörűst, sze’-számedzőt. asztalost, kőmű­vest. Jelentkezés személyesen vagy írásban. a vállalatunk munkaerő-^a^dálkoiísán. Cím: Csavaripari Vállfát, Budapest, XTTT. Váci út 168 _____________ SZ OT Társ'vi'úomb’ztO'űtási () mo Eget Gárdonyi tér 1. sz.. eev férfit hivata’segédi rnunkTkörbe azonnali belépéssel felvesz. ÖR-PORTA szolgálatra és gép­írói munkakörre (érettségise1 t^k edényben} «elvételt hirdet a He* vés megyei Patyolat Vállalat. Eger, Tinódi u. 28. sz. PORTAS-éjjeliőrt. egy fő ka­zánkezelőt felveszünk. KÖZGÉP Eger. Lenin út 263^______________ EG ERBEN, szoba-konyhás ház­rész, mellékhelyiséggel, azonnal beköltözhetően eladó. Ajánlato­kat „Sürgős 202559” jeligére, eg­ri Magyar Hirdetőbe._________ EG ERBEN, Széchenyi utcai kéthelyiségss, külön bejáratú házrész, üzlethelyiségnek is al­kalmas, beköltözhetően eladó. Ugyanott használt ajtók, tokkal eladók. Érdeklődni: Dobó Esz­presszó felett az emeleten, 17 órától. Fehér. EGER, Egészségház utca kör­nyékén. garázst keresek megvé­telre. E*er. 29-56. telefon. BEKÖLTÖZHETŐ sarokház! nagy telekkel, sürgőben eladó. E^er. Láier D^ő u. 6. (C^ákó). EGER. Attila u. 24'A «zámű kéts~'-'bás. k°rtes csaT"di el­adó. Érdeklődni: szombaton dél­után. vasárnap egész nap. M A o * NY OS személy eltart''’"''' lakásért, fiatal h^ra^ár vá110’ ná. ..Megbecsülés 202568** jelig* re eg^i Ma*var H,rd'-*ő’>e. EGER központjában, három Rzoba-összkomfortos öröklakás, igényesnek eladó. Érdeklődnie Ügyvédi MunkakÖTÖsség, Tisza­füred, dr. Doktor Zoltán ügyvéd­inél. ___________________________. EG Y vagy két személynek, bú­torozott. meleg kis szoba kiadó. Központhoz közel. „Jutányos” jeligére, az egri Magyar Hirde­tőbe. _________ _______________ GY AKORLATTAL rendelkező fűtőt és salakozót azonnal al­kalmazunk. Jelentkezés Eger, ^Gyermekváros. __________________ 0 KM-ES Zastawa eladó, Vagy nagyobb kocsira cserélném. Ár­ajánlatot kérek Hort, Bajcsy-Zs. 11. 26.______ ___________ A KÖZELJÖVŐBEN átadásra kerülő Wartburg L/mousin elő­jegyzést átadok. Eger, Városfal u. 5. Oláh. _______________________ OP EL Record, Cl rendszámú khűnó áUanotban sürgősen el­adó. Érdeklődni: 12-60 (164 mel­lék) és Szénasczonv-vö’ev. Köd rnőn r>r.roon du 14 órától. WARTBURG-312 es kUűnő~ál­lapotban eladó Eger, Szederké nyi u. 30. ___________ MO ^KVK’S 403 á* príma ál­lapotban eladó. Egerfarmos Tr''<-úí u. 15.__________________________ HT ZrOTT sert^?. Vb. 170 kg-cs -’-hó F,o©r. Úttörő u. 42. 2 hízó eladó, Eger Báiány utca Sfc Egerben, délután fél 4 órakor: CSÁRDASKIRÁLYNÖ (Bérletszünet) Este 7 órakor: CSÁRDASKIRÁLYNÖ (Bérletszünet) UGYE! BT Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 16 órától -7.30 óráig, va­sárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától. 17.30 óráig az Alkotmány utcai ren­delőben. (Te»efon: 17-74). Rendelési időn kívül az általá­nos orvosi ügyeletén (Bajcsy- Zsilins?ky utca). Hétfőn 19 órá­tól kedd reggel 7 óráig a Baj- csy-Zsilinszky utcában Gyöngyösön: szombaton 14 órától hátfő reggel 1 j>ráig Or­vosi ög/elct helye* Tókai utca 41 szám (Telefon: 17-27). Gyerm jkorvosi 'jgyeiét: va­sárnap délelőtt 10 órától 12 óráig, a Puskin Uciban, (Tele­fon: 16-36. 16-44). Hatvanban: szombaton 1* órá­tól hétfő reggel 7 óráig a Ren­delőintézetben. (Te1ofon: 10-01). gyermekek részére KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk; 8.15 Jó reggelt, vasúi nap! 10.03 Füiiiurmcniktisok klubja. 11.05 Hangverseny kftzv, a akadémiáról* 13.10 Egy korty tenger, 13.20 Operettrészletek, 13 43 Ránlólexikon. 14.13 Művészi emezek, 11.44 Versek. 15.08 Színházi Magazin, 16.08 Áriák. 10.40 Tíz nap Közép-Ázsiáb.m. 17.05 Nótakedvelőknek. 17.55 Költők albuma. 18.10 Herbert von Karajan vezényel. 19.10 Egy rádiós naplójából. 20.10 Benjámin László műveiből* 21.10 Szólistaparádé. 22.15 Üti jegyzet. 22.2» Esti hangverseny, 23.25 Spirituálék. 0,10 Operarészletek. PETŐFI 7.10 Református félóra. 7.30 Orgonamíwek. 8.00 Miska bácsi lemezes’aduja, 8.30 A jövő hét műsorából, 9.00 Jegyzet. 9.10 Zenei anyanyelvűnk. 9.20 Szívesen hallgattuk. 11.55 Népi* zene. 12.51 Mesejáték. 14.00 Táskarádió, 15.00 Előadás. 15.15 Brahms - zongoramüvek* 16.05 Tessék a mikrofon, 16.35 Táncdalok. 16.45 Operettrészletek, 17.07' A mikrofonnal az irodain** szerkesztő. 17.17 Előadás Georges Bizet-ről, 18.03 Albérlet és philodendron. Hangjáték, 19.13 Népi muzsika. 20.10 Nagy mesterek — világhírt! előadóművészek. 22.24 Sybill. Részletek 23.10 A dzsessz kedvelőinek. 23.25 Kórusok, hangszerszólók. MAGYAR D.üö Felsőfokú matematika, 9.45 Alapfokú angol nyelvtanfolyam. 10.00 Az Intervlziü gyermek* műsora Berlinből. 11.00 Közv. a Bp. Honvéd—Ú. Dé ­zsa ökölvívó csapatbajnoki mérkőzésről. 13.00 Pedagógusok fóruma. 14.33 Kockázat-... 11. tűst:: Anil ás. • .15.40 Francia nyelvtanfolyam, . 16.05 Nótaszó. • 16.40 Képes Kalendárium. 17.10 A nézők véleménye. 17.25 Nyomozók társasága . «l ü. A kleptomániás. 13.00 Töltsön egy fel őrnlr kedvenceivel. ‘ 18.35 Sporthírek, * 18 45 Esti mese. 19.00 A Hét... 11 • 20.00 Hírek. 20 05 Angyal kalandjai.,; 20.55 Gabos Gábor zongorázik*; 21.25 Kicsoda — micsoda? 22.05 Hírek, sporthírek. POZSONYI 10.20 Műkorcsolya űs jégtánc. 33.00 Nemzetközi úszóvei-semy. 15.30 Csehszlovákia—Finnország 3 égkorong-mérk, 17.10 Hangverseny. 10.00 és 22.03 Tv-híra«lő és sport-, eredmények. 22.30 Beethoven: Esz-dúr vonós­négyes. \Fíh*> I EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon; 22-33) Vasárnap az előadások kezdetei fél 4 és este 7 órakor, hétköznapi fél 6 órakor Szerelmi álmok (Liszt) Dupla hely árak Színes, kétrészes, magyar-' szovjet film. EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) Az előadás kezdete vasárnap: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor A. kardforgatónő Színes, japán film. EGRI BÉKE: Matrózszerelem. GYÖNGYÖSI PUSKIN: Kaleidoszkóp GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Dr. Syn kettős élete HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Halálos tévedés HATVANT KOSSUTH: Matrózszcrelem 14-én: Egy nő a diplomaták» asztalánál FÜZESABONY: Neretvai csata I—II, HEVES: Bye, byc Barbara 14-én: „Z'\ avagy egy politikai gyilkosság anatómiája. rfTERVASÁRAl ünibsim0

Next

/
Thumbnails
Contents