Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-05 / 260. szám

A tanulás — életiorma JOB» MINT kétesztendőr előkészítő murfka titán zaj­lott le a közelmúltban a ma­gyar nevelésügy egvetemes tanácskozása, az V. nevelés ügyi kongresszus. A mintegy li üt száz küldött háromnapos eszmecseréiét országos érdek­lődés kísérte, örvendetes jele ez annak, hogy mind többen átérzik nálunk: a felnövekvő nemzedék nevelése nem csu­pán a tanitók és tanárok dolga, hanem fontos közügy, nagyszabású pemzeti feladat, a szocializmus építésének egyik alapkérdése, A tanácskozás mindenek­előtt arra a kérdésre igyeke­zett választ adni. amelyet a rohamosan kibontakozó tu­dományos-technikai forrada­lom, a ..gyorsuló idő” tesz fel világszerte az iskolák­nak: hogyan birkózzon meg a pedagógus a szédületes tempóban növekvő tudás­anyaggal, mit tanítson a napról napra keletkező új ismeretekből? Ügy tetszik, immár vég­érvényesen vereséget szenve­dett az a régimódi felfogás, mely szerint minden új is­meretet válogatás nélkül, le­xikális teljességgel bele kell építeni az iskolai oktatásba. Ez a gyakorlat a tankönyvek és tantervek túlzsúfoltságát még tovább fokozná, s a ta­nulókat minden eddiginél na­gyobb túlterhelésnek tenné ki. Nagyon igaz Igor Tamm Nobel-díjas szovjet fizikus híres aforizmája: „A tanít­vány nem bögre, amelyet meg kell tölteni, hanem fák­lya, amelyet fel kell lobban­tam.” A fő cél tehát nem az adatszerű ismeretek besujko- lása a tanulókba, hanem az, hogy korszerű általános mű­veltséggel vértezzék fel őket, amelynek segítségével meg­tanulnak gondolkodni, ítélni, következtetni, kombinálni, is­mereteiket alkalmazni. És nem utolsó sorban: megta­nulnak tanulni. Ez azért főné fos, tftert a tanulás a jövő^ ben egyre inkább életforma lesz. s nem egyszerűen isko­lai kötelesség. A TANÜLÖK képességért kell fejlesztenünk. Németh X.ászló írja valahol: a tan­tárgyak nem arra valók, hogy ne hagyjanak időt a tanítás­ra, hanem „képességtomák, s mint a jó tornászban, itt se csak a korlátra vagy a nyúj­tóra kell a képességeket ed­zeni, hanem mindenre, ami­hez váll kell és szív.” Fel kell készítenünk a tanulókat az iskolán túli önművelésre, hogy felnőtt korukban képe­sek legyenek általános és szakmai műveltségük állandó és folyamatos pótlására, eset­leg korrekciójára. Azok a gyerekek, akik napjainkban első osztályosok, az ezredfor­dulón még életük delén lesz­nek. Olyan útravalóval kell tehát ellátni őket, hogy a XXt. században is megáll­ják majd a helyüket. Mindehhez az iskolai okta­tás módszereinek a megúju­lására is szükség van. Jobban fel kell használnunk a jövőben mindazt a segít­séget, amit a tudomány és technika ötletekben és eszkö­zökben kínál, az oktatógép­től a programozáson át az iskol szervezeti módosításokig. Ez azt jelenti, hogy az isko­lának, a- pelagógusnak, a ne­velésügynek folyamatosan igazodnia kell a változó vi­lág követelményeihez, vagy­is, állhatatosan keresnie kell az újat, a jobbat, a jövőbe­mutatót, oktatásban és neve­lésben egyaránt. A pedagógia száknyel vén fogalmazva per­manens iskolareformra van szükség. Ugyanakkor óvakodni kell a megalapozatlan, elhamar­kodott, pusztán az újítási di­vat kedvéért végzett kísérle­tektől. A pedagógiai kísérle­tek mögött mindig élő embe­rek állnak, sőt, mi több: minden hatásra érzékeny gyermekembereik, akiknek nyugalmát, harmonikus fej­lődését senkinek, semmiféle kísérlet jegyében nem sza­bad kockára tennie. A KONGRESSZUSI tanács­kozás másik nagy alapgon­dolata az volt, hogy iskolá­inkban a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapnia a ne­velésnek. Ma ugyanis az is­kolák nagy részében a közös­séget és az egyéniséget for­máló nevelőimunka messze elmarad az oktatómunka színvonalától. A jó iskola gyakorlóterepe a közösségi életnek, a társadalmi demok­ratizmusnak, az alkotó önte­vékenységnek; olyan hely, ahol a gyerek és ifjú — a majdani felnőtt — nemcsak az integrálszámítást tanulja meg, hanem hozzáedződhet a későbbi társadalmi gyakor­lathoz, a közéleti felelősség­hez, az önkormányzathoz, a mások gondjában-bajábam való osztozáshoz is. Csak az ilyen szellemű, az életre minden irányban felkészítő intézmény lehet a jövő isko­lája. A legeszményibb iskola sem vállalhatja azonban ma­gára az ifjúság nevelésének teljes felelősségét. Sürgető szükség van arra, hogy ösz- szehangoljuk a társadalom különböző nevelési tényező­inek a munkáját. Jelenleg ugyanis az iskola, a család, a gyermek- és ifjúsági szerve­zetek, a tömegtájékoztatási eszközök, a könyvtár, a kü­lönféle társadalmi szervek, munkahelyek stb. egymástól csaknem teljesen függetlenül dolgoznak a közös célért, pe­dig az együttes erőfeszítések sokkal több sikert hoznának. ' Az idevágó vitákban sok szó esik a családról. Némely újkeletű tévhitekkel ellen­tétben, semmivel sem csök­kent a családi nevelés jelen­tősége a múlthoz képest. A társadalmunkban az elmúlt negyedszazadban végbement forradalmi változások ugyan nem hagyták érintetlenül a családot sem, szerepét'bizo­nyos mértékig módosították is, de — mint azt számos szociológiai vizsgálat és ezernyi tény bizonyítja, — a társadalommal harmóniában élő embereket felnevelni tö­megméretekben, család nél­kül lehetetlen. AZ OKTATÁS és nevelés számos problémáját felvető nevelésügyi kongresszus egész közgondolkodásunkra kiható hasznos eszmecsere volt, öt­letekben. felismerésekben, ja­vaslatokban nagyon gazdag. Igazi haszna azonban azon múlik, hogy ma, holnap és holnapután mit tudunk átül­tetni belőle a gyakorlatba. Vati Papp Ferenc Gárdonyi ház — Gárdonyi könyvek nélkül... ? A napokban külföldi — nyu­gati vendégekkel jártam a Gár­donyi Emlékmúzeumban. Is­merőseimnek — mint a Gárdo­nyi-ház valamennyi látogató­jának igen megnyerte tetszését „az egri remete” egykori la­kóháza. illetve írói műhelye. Szívesen írták nevüket a ven­dégkönyvbe, s legalább ilyen szívesen vásároltak volna a helyszínen néhány Gárdonyi­könyvet is. Csakhogy — nem tudni miért — a Gárdonyi Em­lékmúzeumban nem árusítanak egyetlen Gárdonyi-könyvet sem . . . Külföldi ismerőseimnek első­sorban az tűnt fel, hogy ná­lunk ilyen rossz üzleti érzék­kel árusítják a könyveket, ne­kem viszont az jutott eszembe, hogy mennyi formális akciót, könyvnapot, könyvhetet és könyvhónapot, házról házra árusítást szerveznek rendszere­sen könyvterjesztő szerveink, s egy ilyen kínálkozó lehetősé­get hosszú évek óta kihagy­nak ... Évenként sok százan, sőt, sok ezren látogatják meg a Gár­dony? Emlékmúzeumot, akik közül bizonyára szintén sokan vásárolnának Gárdonyi-könyve-, két, s mindezt nem is lenne olyan nehéz lehetővé tenni. (f. s.) Amikor még boldog voltam — Díszszemle 70 — Én, az egér — Nyitott könyv Rövidfilmek a mozik novemberi műsorán Az egri Vörös Csillag Filmszínház három új kis- filmet tűz műsorára. No­vember 5—11. között vetítik A barátság útján című rö- vidfilmst. Ezt az alkotást az MSZBT megalakulásának 25. évfordulójára készítette Kis Megjelent a Kincses Kalendárium Negyedszázados múlt még egy kalendárium életében is jelentős idő. Az 1971. évi Kincses Kalendarium pedig 1945 óta már a huszonhato­dik. A Kincses e negyedszá­zad alatt azonban cseppet sem öregedett, ellenkezőleg: tartalmában is, külsejében is egyre fiatalabb! Se szeri, se száma a sok érdekes írásnak, amit az ol­vasó az 1971. évi Kincses Ka­lendáriumban talál, csak a példa kedvéért: színes fény­képekkel illusztrált írást a szeszélyes időjárás okairól, aztán a tudós, a színésznő, a politikus, az Európa-bajnok úszónő és a szövetkezeti el­nök válaszát arra a kérdés­re, hogy mi lesz 2000-ben, a hírnév felé elindult, harminc éven. aluli költők és írók al­kotásait, színes írást az ejtő­ernyőzés történetéről — és még sok-sok érdekes, lebilin­cselő olvasnivalót. A Kincses képanyaga való­ságos meglepetés lesz az ol­vasónak. A mélynyomású fényképek hosszú ‘sora a múlt esztendő krónikáját idézi fel, az árvíztől a kül­földi csodabogarakig. A Kin­cses színes offszetnyomással készült részében pedig a Sza­bad Föld 1970. évi gyermek- • rajz-pályázatára beküldött legszebb munkákban gyö­nyörködhet az olvasó. Divat és kézimunka, a gye­rekeknek sok-sok játékos öt­let és olvasmány, sport és sok humor gazdagítja az 1971-es Kincses Kalendáriu­mot. Jó szívvel ajánljuk az ol­vasók figyelmébe! József rendező. A felvevő­gép a legjobb aktivistákat kíséri el egy felejthetetlen hajóúton, amely Budapesttől egészen Odesszáig tart. Szí­nes magyar filmet mutatnak be a nézőknek 12-től 18-ig. A Díszszemle ’70 című ösz- szeállítás néphadseregünk április 4-i, káprázatos, ün­nepi díszelgéséről számol be. A harmadik új kisfilm Schiffer Pál alkotása, a Stá­ciók, amely a pomázi Doli­na-telepre kalauzol. Elvonó- kúrások vallanak életükről, s az ő élményanyaguk nyo­mán kutatják a filmesek az alkoholizmus stációit. Ezt az'érdekes témát feldolgozó filmet 19. és 25. között ve­títik az egri közönségnek. A Bródy mozi műsorán szintén három új rövidfilm szerepel. November 12—18. között kerül bemutatásra az Amikor még boldog voltam című alkotás. Koltai János, mint rendező mutatkozik be. Filmjében érdekes és ironi­kus képet fest egy meghatá­rozott társadalmi közegről, amely ma is elsősorban a magyar nóta hívének tartja magát. Ezt követően 19-től 25-ig egy színes, magyar kis- filmet tűznek műsorra, amely báb- és élő szereplők kombinációjával készült. A film címe: Én, az egér. Kol- lányi Ágoston alkotása, a Nyitott könyv 26—29. köz'tt kerül bemutatásra. A film a 40 évvel ezelőtti könyvtári állapotokat állítja ellentétbe a mai helyzettel. Azt vizs­gálja, hogy a vidéki könyv­tárak nyújtanak-e megfelelő irodalmat. A kisfilmek kedvelői a Bródy mozi . szombat délu­táni műsorán három érdekes összeállítást láthatnak. így egy Gusztáv-sorozatot, az ifjú nézőknek Mesemozit, a természetbarátoknak pedig Magyar tájakon címmel mu­tatnak be kisfilmeket a no­vemberi műsor keretében. IV. Tgy hát Argentína volt az első ország, amely hivatalo­san elfogadta a daktlloszkó- piát, mint a gonosztevők azo­nosítási rendszerét. Példáját 1903-ban követte Chile és Brazília, 1906-ban Bolívia. 1908-ban pedig Peru, Pa­raguay és Uruguay. Minden hiába Az ujjlenyomatok világá­ban az első riadót 1934. ja­guárjában fújták, amikor is -Jack Kiutast, egv bandafő­nököt — vagy ahogyan ne­vezték: a „Csinos Kiutast” — kelepcébe csalták és lelőtték. Az ujjlenyomat-felvétellel megbízott rendőr csodálkoz­va állapította meg. hogy Kiu­tas ujjain nincsenek bőrfo- dorszálak! Létezhetnek hát olyan emberek, akiknek ujj­hegyéről hiányoznak a bőr- fodorra jzolatok? Vagy pedig ezek megváltoztathatók, eltö- rö1h''tők? A kírrk’st a szag­éi''-' r ■' ?v. Igen gvorsan: Kiutas ujjúiról «gy ismeretien orvos lefejtet­te a bőrt, ámde a bőrfodor- szálák máris újra kialakuló­ban voltait. 1934. májusában két más, gyászos hírű gonosztevő — Carpis és Baker — határoz­ta el, hogy műtétnek veti alá magát. Dr. Joseph P. Moran, a sebész, altit az alvilágban jól ismertek, lenyúzta a bőrt ujjhegyükről; ez az operáció egyébként olyan szörnyen fájdalmas, hogy még a mor­fium sem képes teljesen el­űzni a kínokat. Teljes négy hónapig tartó szenvedés után a gengszterek rádöbbentek, hogy bőrfodorszAlaik újra­képződtek. A kísérlet tehát nem járt sikerrel, Moran pe­dig a Michigan-tóban vé­gezte pályafutását... Ugyancsak 1934. májusában John Dilinger, ..Amerika el­ső számú közellensége” kí­sérelt meg hasonló műtétet. Két sebész, akik közül az egyik kábítószer-csempészé- sérrt, a másik pedig ember­ölésért került börtönbe, rög- tc \ szabadulása után egv tit­kos lakásban különféle plasz­tikai műtétekkel, igyekezett megváltoztatni Dilinger ábrá­zatát, majd savakkal kezelte ujjhegyeit a bőrfodorra jzola­tok teljes eltűnéséig. Alig két hónap múltán, 1934. június 22-én Dilingert lelőtték az egyik chicagói mozi előtt. A holttest személyazonosságá­nak megállapításakor az ujj- lenyomatszakértök azt konsta­tálták, hogy a második ujj ízü­letein levő bőrvonalak rész­ben megmaradtak, s ezeknek lenyomata rajta volt Dilin- ger ujjnyomatlapjám. Hiá­ba volt minden, a gengszter ujjlenyomata halála után is árulója maradt. 1941. október 31-én harsant fel utoljára riadó az ujjle- nvomatok világában. Ezen a napon került hurokra a texa­si Austinban bizonyos Ro­bert Pitts. Az ujjlenyomat- nyilvántartó iroda tisztvise­lője Pitts ujjait sorban rá­helyezte a bélyegzőpárnára, majd a daktiloszkópiai lapra. Lehetetlenség — mormogta aztán, s hitetlenkedve hor­dozta végig tekintetét a pa­pírlapon, aztán meg az előtte álló gonosztevő gúnyon gae torba torzult arcán. Ennek a Pittsnek az ujján még nyo­mók sem volt bőrfodorszá- lakmak! A „meglepetés” azonban nem érte felkészületlenül a szakértőket. Pitts mellén tíz hosszú forradást fedeztek fel: ötöt jobb, és ötöt bal felől. Az onnan lefejtett bőrrel he­lyettesítették az ujjhegy bőr­felületét. Felvetődött tehát a kérdés: kicsoda valójában, ez a Pitts? És hogyan lehet vá­laszra találni, ha nincsenek ujjlenyomatai? Minden bi­zonnyal ismert és körözött bűnöző, hiszen másként alig­ha vetette volna alá magát ilyen operációnak. És ki volt a műtétet elvégző sebész? Pitts azonban hallgatott. Az ügy az FBI-hez került, ahol aztán felforgatták a szökés­ben levő gonosztevők karto­tékjait, íratcsomóit. így ke­rült elő egy törzslap, bizo­nyos Robert J. Philippsé, akit kilenc esztendővel előbb gépkocsitolvajlásért ítéltek el. Ismertető jelei, fényképe, életkora — mind-mind Pitt- séi... Utoljára 1941. március 28-án volt letartóztatásban, Miamiban. És akkor még „voltak” ujjlenyomatai. Kö­vetkezésképpen. az operációt 1941. március 28. és október 3. között végezték el rajta. Végül aztán rábukkantak a sebészre is: a New Jersey­ben Union City-ben lakó Leopold Wiliam August Brandenburg doktorra, vagy ahogyan az alvilág „becézte” — Brandenburg „dokira”. Brandenburg beismerte, hogy Robert J. Philippset ő ope­rálta meg, 1941. májusában. A Philipps-eset volt az uii- Ifiziyomatók történetében az utolsó kísérlet a természet és a daktiloszkópia kijátszására. 4. Adolphe Beck drámája ötvenöt év körüli férfi volt deresedő szálakkal dús baju­szában, halántékán. Elgon­dolkozva állt íróasztala- mel­lett, majd hirtelen mozdulat­tal leszakította a naptárról az 1896. december 16-át mu­tató lapot, kezébe vette ci­linderét és kilépett otthoná­ból a londoni Victoria Street- re. A ház előtt megállt, fel­húzta kesztyűjét, s már in­dult volna útjára, amikor egy nő megszólította: „Uram, én ismerem önt!” Emberünk meglepődve tekintett rá: Bo­csánat, • asszonyom, mit óhajt? A nő erre emelt han­gon, követelőzőén kiáltotta: „Adja vissza a két órámát, a gyűrűimet...” A jelenet botránnyá fajult, szereplői végül a Rochester Bow-i rendőrszobán kötöttek ki.. A férfi bemutatkozott: Adolphe Beck vagyok. A nő szintén: Ottilie Meissonier. Azután elmondotta a követ­kezőket: néhány héttel előbb, az utcán egy férfi összeté­vesztette lády Evertonnal... Amikor a tévedés kiderült, a férfi bocsánatot kért és be­mutatkozott: Lord Salisbury. (Folytatjuk) ENSZ demográfiai évkönyv A világ lakosságának 13 százaléka Európában él Az ENSZ napokban meg­jelent Demográfiai év­könyve szerint a világ lakos­sága a következő harminc­hat évben várhatóan meg­kétszereződik, és száma több mint hétmilliárd fő lesz. 1969. közepén a világ 3552 millió lakosának 56 százalé­ka Ázsiában élt: 740 millió fő Kínában, 537 millió Indi­ában, 116 millió Indonéziá­ban, 112 millió Pakisztánban és 102 millió Japánban. Európa lakossága a Szov­jetunió európai részét le­számítva 460 millió (a világ összlakosságának 13 százalé­ka), Afrikáé 345 millió (9,7 százalék), Latin-Amerikáé 276 millió (7,8 százalék). A Szovjetuniónak 240 millió (6,7 százalék), Észak-Ameri- kának 224 millió (6,3 száza­lék) és Óceániának 18,9 mil­lió (0,5 százalék) lakosa van. A születési arányszám csökkenésével egyidejűleg az elhalálozási arány szintén csökkent, ily módon a világ lakosságának 1,9 százalékos évi növekedési aránya 1969- ben sem változott. Az ENSZ évkönyve hírül adja, hogy Tokio a világ leg­nagyobb városa, 9 millió la­kossal. Utána következik New York, London, Moszkva és Sanghaj. A legfejlettebb országok­ban szívbajban és rákban halnak meg a legtöbben, míg a fejlődő országokban a halál okaként az aggkori végelgyengülést jelölik meg, vagy azt jegyzik fel, hogy a halál oka ismeretlen. ___________ (REUTER),

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents