Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
A Gyöngyösi Spartacus az őszi első Ez történt a labdarúgó NB lll-ban Az ész aid osoport őszi utolsó fordulójában tovább folytatta ki. tűnő szereplését a Gyöngyösi Spartacus: a szövetkezeti gárda ezúttal Hatvanban harcolta ki a győzelmet, s ezzel megtartotta vezető helyét. A feljavult Gáspár SE szép győzelemmel örvendeztette meg híveit, s elkerült az utolsó helyről, helyet cserélt a Zalka SE- től 2:0-ás vereséget szenvedett MÄV HAC-cal. A Berval Vasas biztosan szerezte meg a két pontot a Mákvölgyi Bányásztól, míg az Egeresem Bányász nagy küzdelem után nyert Edelény ellen. GYÖNGYÖSI SPARTACUS—* HATVANI KINIZSI 4:1 (1:0) Hatvan, 500 néző. V.; Kon ez. Gyöngyös: Kovács — Nagy 1., Tóth Gy., Nagy T., Adonyi, Fethes, Forgáos, Gáspár, Bágyl, Szatmári (Puriczki), Tóth M. (Nagy I») Edző: Treiber Rudolf. Hatvan: Smotzer — Mészáros, Bárdos, Gubis, Szekeres, Bárány!, Eábrák, Urbán, Szabó, Tóth, Kővágó. Edző: Takács László. Heves iramban indult a játék, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Az első gólra azonban a 29. percig kellett várni: ekkor egy szabadrúgás után Pethes talált a hálóba. 1:0. A gól után a Kinizsi lendült előre, a 38. peroben Szabó nagy erejű lövése a hálóban kötött ki — a játékvezető azonban előzőleg szabálytalanságot látott, e nem Ítélt gólt. A félidő hátralevő részében kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Szünet után már a 46. percben eldőlt a két pont sorsa: Bágyl egyéni Játék után, a kapust is kicselezve lőtt a hálóba. 2:0. Fokozatosan nagy gyöngyösi fölény alakult ki, s a 70. percben Pethes lövése vágódott a léc alá. 3.0. A hatvaniak a 80. percben szépítettek: Szabó—Baranyl —Tóth volt a labda útja, s az utóbbi nem hibázott. 3:1- Az utolsó gól a 85. peroben született meg: Nagy L. 16 méterről erős lövést küldött a kapu jobb felső sarkába. 4:1. A minden csapatrészében jobb gyöngyösi együttes ilyen arányban Is megérdemelte a győzelmet! Jók: Baranyl, Zábrák, Szabó, Illetve Kovács, Tóth Gy., Bágyl, Forgács. (kroffinger) ZALKA SB—MÁV HAC 2:0 (1:0) Gyöngyös, 200 néző, V.; Med- Veezki. Zalka SE: Rozsnodd — Acs, Dombóvári, Kovács, Laczkó, Barta, Molnár, Boros, (Zsolya n.), Havasi, Zsolya I. (Varga), Beraxa. Edző: Tóth Gábor. MÁV HAC: Nagy — Kókai, Terén yi, Urbán, Tóth, György, Konkoly, Kulacsik, Szabó, Kőműves, Csányi. Edző: Nagy Antal. A hazaiak kezdtek Jobban, a vendégek csak szórványos előretörésekkel kísérleteztek. Az első nagy helyzet a 25. percben adódott, amikor Havasi lefutotta a védőket, de lövése a kapusról * mezőnybe vágódott vissza. A 30. percben Ismét Nagy kitűnő védése kapott tapsot, a 44. percben azonban már 0 is tehetetlen volt: Molnár pattogós lövése jutott a hálóba. 1:0. Szünet után gyöngyösi góllal folytatódott a küzdelem: Havasi* faképnél hagyta a védőket és a kimozduló kapus fölött* a háló közepébe «melt. 2:0. A másik oldalon Kulacsik hajszállal lőtt mellé — a 60. percben Havasi a kapufát találta el. A 75. percben Vargát megjegyzésért s játékvezető kiállította. A 89. pere eseménye: büntetőhöz jutott a vendégcsapat, Terényi azonban a 'kapufát találta el! A Zalka SÉ első félidőben nyújtott játékával rászolgált a győzelemre. (bálint) B ÉRV AI VASAS—MAKVÖLGYI BÁNYÁSZ 2:0 (1:0) Berval pálya. 100 néző. V.: Szederkényi. Berva: Bráz — Szűcs, Sípos, Várkonyi, Papp II., Pázmándi, Miskolczi (Jakab), Prommer, Princzes, Zajácz, Hevér. Edző: Gere Tihamér. Mély talajú pályán, Bráz bravúros védésével Indult a játék. Mindkét csapat teljes erővel támadott, sok helyzet adódott a kapuk előtt. A 36. percben Hevér a Vasasnak szerzett vezetést, majd szünet után ismét Hevér lövése jutott a hálóba, a játékvezető azonban’ visszavonta a gólt. A végig Jól küzdő vendégek a 65. percben óriási helyzetet hagytak kihasználatlanul., majd lassan fölénybe került "a Vasas és Zajácz révén bebiztosította a győzelmét. A gólt követően Dózsa (Mákvölgyi Bányász) reklamáció miatt a kiállítás sorsára jutott. A kedvezőtlen Idő ellenére Is nagyiramú, helyenként jó színvonalú küzdelmet .láthattak a nézők. A Vasas megérdemelten győzött. Jók: Papp n., Pázmándi, Prin- ézes, Hevér. (fesztbaum) GÁSPÁR se—trencsenyi se 4:1 (3:0) Hatvan, 300 néző. V.: Vágó. Gáspár SE: Csesznék — Szabó, Domonkos. Ludvlg, Eipcl, Balogh, Gendur, Fedor, Pozsár, Lovai, Lőrincz. Edző: Barta Er-\ vin. A sereghajtók találkozója húsz percen át kiegyensúlyozott játékot hozott, majd a hazai csapat lendült támadásba, s a 22. percben gólt ért el: Lovai szabadrúgását a kapufa mentette, de másodszorra Pozsár a hálóba talált. 1:0. A vendégek nem adták fel, egy ízben Ludvlg az utolsó pillanatban mentett szögletre, majd Csesznék bravúros védése kapott tapsot. A második gól a 39. percben esett: Gendur átadását Lőrincz 10 méterről lőtte a bal sarokba. 2:0. Nem sokat váratott magára a harmadik hazái gól sem, a 43. percben Ismét Gendur adott Jó labdát Lőrincnek, s a szélső kapásból, 16 méterről a bal felső sarokba lőtt. 3:0. Szünet után a hazaiak fölénye jellemezte a játékot, mégis csak egy gól esett, amikor a 61. percben Lovat 20 méterről kapásból a jobb felső sarokba vágta a labdát, 4:0. A vendégek a 68. percben Csató góljával szépítettek. 4:1. A Gáspár SE ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. Jók: Csesznék (a mezőny legjobbja), Eipel, Pozsár, Lovai. (maros vári) EGERCSEHI—EDELfiNY 1:0 (1:0) Egercsehl, 150 néző. V.: Gere. Egercsehl: Molnár — Kovács L, Dor(fó n., Halász I„ Dorkó L, Kozma, Halász n., Erdei, Szabó, Sulyok, Petényi. Edző: Juhász Attila, Az edelényiek kezdtek Jobban, Molnárnak két Ízben is bravúrral kellett hárítania. A hazaiak a sáros, mély talajon nehezen melegedtek a játékba, a 17. percben azonban sikerült bevenniük a vendégek kapuját: Sulyok' elcsípett egy rossz átadást, s nagy erővel, laposan a hálóba vágta a labdát. 1:0. Változatos, kemény küzdelem alakult ki. A 27. Reflektorfényben a magyar asztaliteniszezők Hosszú éveik eredménytelensége után a magyar asztaliteniszezők őszi nemzetközi sikerei máris nagy visszhangot váltottak ki a külföldi szakemberek és a sajtó körében. ,,A magyar asztaliteniszezők egyre jobbak!” — írta az angolok elleni 6:l-es győzelem után a Síd nyugatnémet hírügynökség. „Káprázatos az a javulás, amelyet a magyarok egy év alatt elértek” — jegyezték meg az angol lapok. Jugoszláviában a merészebbek már példaként állítják játékosaik elé Bérezik tanítványait. A szovjet válogatott elleni 7:0-ás, az angolok elleni Sites győzelem, valamint a rotterdami és bécsi nemzetközi bajnoki sikerek után a sportág ^sok híve már az Európa Liga megnyerését is emlegeti,.. Persze ez nem megy ilyen könnyen — mondta Üjlaki Jenő, a sportág szakfelügyelője. Nem mehetünk „biztosra” a nyugatnémetek ellen, s a döntőnek ígérkező CPéd —magyar találkozón — Svédországban — Alserrel és Johansonnal az északiak nagyobb eséllyel indulnak. De ha játékosainknak sikerül formájukat tovább fokozni, akkor szorossá tehetik a mérkőzést. Az Európa Ligában eddig hat mérkőzést játszottak a következő eredményekkel: Mgyarország—Szovjetunió 7:0, Anglia—Ausztria. 7:0, NSZK—Svédország 1:6, Ausztria—Szovjetunió 0:7, Csehszlovákia—Anglia 5:2, Magyarország—Anglia 6:1. •A táblázat: 1. Magyaro. 2 2 0 0 13: 1 4 2. Svédország 1 1 0 0 6: 1 2 3. Csehszlovákia l 1 0 0 5: 2 2 4. Anglia 3 10 2 10:11 2 5. Szovjetunió 2 1 0 1 7:7 2 6. NSZK 10 0 11:60 7,.Ausztria 1 2 0 0 2 0:14 0 " A magyar válogatott további programja: December 15, Bécs: Ausztria. Január 6, Karlsruhe: NSZK. Január 11, Stockholm: Svédország. Április 21, Budapest: Csehszlovákia. percben Halász I. hazaadása nyomán a vendégek Jobbszélsője került jó helyzetbej de* hibázott. A 40. percben Szabó- Erdei volt a labda útja, az utóbbi egy csellel többet csinált, és oda lett a kínálkozó alkalom. Szünet után Edelény lokozta az Iramot, de a hazaiak védelme állta a sarat. A 70. percben Sulyok szabadrúgása a sorfalban akadt el, majd Kristóf lefutotta Dorkó I-et, Halász I. azonban beérte a szélsőt, és az oldalvonalon túlra tisztázott. Jő Iramú, küzdelmes mérkőzés, helyzetei alapján megérdemelten ’ nyert a hazai együttes. Jók: Molnár, Dorkó n., Halász I., Kozma. (bóta) További eredmények: Ruciabánya—Miskolci Bányász 1:1, MEAFC—Ozdvldék 4:1, Papp J. SE—Ormoebánya 6:1. A bajnokság őszi végeredménye: Gépcsoport vezetői beosztásba keresünk mezőgazdasági gépésztechnikust, vagy szak- technikusi végzettségű szakembereket. Jelentkezés írásban vagy személyesen a tsz elnökénél, Bátorban. 1. Gy. Spart. 2. Rudab. 3. Berval V. 4. Misié. B. 5. E.-csehl 6. Papp J. SE 7. Edelény 8. Zalka SE 9. Mákv. B. 10. Ozdvldék 11. MEAFC 12. Ormosb. 12. Gát*). SE 14. Tranes SE 15. H. Kinizsi 1«. MÁV HAC 15 U 15 10 15 9 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 15 3 15 3 1 31-11 25 2 24-12 23 á 30-23 21 2 32-16 20 3 21-11 15 5 32-19 17 5 29-17 17 7 23-24 15 7 21-23 15 7 22-25 13 8 26-27 11 8 14-2« 10 t 10 21-*30 9 3 9 17-33 9 3 9 15-41 9 4 9 11-28 8 November 28-án, szombaton 19 órai kezdettel ŐSSZEL ERIK BAB AM! címmel a Park Szálló vezetősége nótaég f népdalcstet rendez a szálló éttermében fővárosi művészek közreműködésével. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél, vagy telefonon: 22-23. Apróhirdetés Megjegyzés. Hét közben döntött az NE m-as bizottság: az Edelény—Zalka SE elmaradt mérkőzés két pontját 0:0 gól- j aránnyal, az Edelény! Bányász • kapta. I Megvételre keresünk D—4K „A” típusú traktorunkra új vagy jó állapotban levő használt vezetőfülkét. Ajánlatokat kérjük levélben közölni Hegyicsillag Mg. Tsz, Bátor címünkre. Megéri a fáradságot, mert olcsó belföldi bútorok vásárolhatók Verpeléten „Hajdúság”, „Csillag**, „Rába”, szovjet, német, román, jugoszláv LAKÓSZOBÁK 16 000 Ft-ig, konyhagarnitúrák 2600—4500 Ft-lg, rekamiék, heverők garnitúrák, fotelok, székek széles választékából vásárolhat. Az AMFÓRA-ŰVÉRT egri lerakat» raktári munkára férfi és női munkaerőket keres. A BÁBOLNAI Állami Gazdaság felvesz villanyszerelő szakmunkásokat, valamint erősáramú karbantartásban jártas technikusokat művezetői munkakörbe. Jelentkezés: rövid önéletrajzzal, november 30-ig. Cím: »Személyzeti osztály, Bábolna, Állairü Gazdaság. ___________ G YÖNGYÖSI Ingatlankezelő Vállalat gyöngyösi munkahelyre felvesz víz- é* központifűtés- szerelő szakmunkást. Jelentkezni le- hét Gyöngyös, Jókai u. 23 sz. alatt, a munkaügyi csoportnál________________ A ZONNALI belépésre keresünk képesített belső ellenőrt Eger Város Ta- .nácsa V. B. Mélyépítő Üzeme, Eger, Homok u. 26._______ A EGRI Ho Si Minh Tanárképző Főiskola pályázatot hirdet gyakorló általános iskolájába, orosz nyelv- és irodalom szakos gyakorlóiskolai tanári állásra. A -kinevezendő gyakorlóiskolai tanár feladata: az orosz nyelv- és irodalom óráinak tartása, főiskolai hallgatók gyakorlati tanításának irányítása és vezetése, be-, mutató tanítások tartása. A pályázatokat . a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatóságához (Eger, Szabadság tér 2.) kell beküldeni. HEVES megyei Vegyesipari Vállalat felvesz két fő anyagbeszerzőt és 1 fő belső ellenőrt. J eien tkezni 1 ehet: Eger. Makiári u. 7., személyzeti vezetőnél. A HEVES megyei Finommechanikai Vállalat kerecsendi üzeme autószerelő szakmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés a vállalat kerecsenül üzemegységénél. zcs a hatvani, »Iler** a káh telepünk, ve- zctöinél.** Központi kötődőnkbe hatvani jelentkezőket felveszi! 4s kötni Konfekciós részlegünkbe varrni tudó hatvani női dolgozókat felveszünk. Jelentkezni lehet: Házi és Kézműipari Szöv. irodájában, Hatvan, Kossuth tér 19. VALLALAT löszére 2 helyiség kiadó. Érdeklődni: Eger, Lenin U Ili. ______ 3 szoba-összkomfortos családi ház eladó. Eger, XIII. kér. Józsel Attila u. 93/a, ~ SZILVÁSVÁRAD! Szalajka-vólgy bejáratánál, délnyugati fekvésű almas területen, megfelelő számú igénybejelentés esetén 100—15C n.-öles hétvégi üdülőtelkek kialakítását tervezzük . Irányár: 60—30 rt/n.-öl. Jelentkezés : OTP Heves megyei Igazga- tóságánál. Eger.__ € 03230». NYEREMÉNY vagy garanciális Wartburgot megegyezéssel veszek. Levelet „1970. Készpénz’« jeligére, a gyöngyöl-í lf j T*l ( Q), iitőhü i 1971-RE visszaigazolt 2279-es sorszámú Zaporozsec-ki- utalás eladó. Eger, Kolozsvári 32. KARBANTARTÓ munkást (nyugdíjast) azonnali belépéssel alkalmazunk. Megyei Művelődési Ház, Eger, Knézich u. 8. FELVESZÜNK azonnali belépésre, betanított és segédmunkára férfi és nődolgozókat, továbbá fiatalkorú fiúkat, napi 6 órai könnyű munkára. Egri Bútorgyár, Grónay u. 3. sz., munkaügy. , .VÁLLALATUNK 315. sz. káli, valamim a 322. sz. hatvani TÜZÉP-telepére sürgős belépéssel fel veszünk ÉJJELI. ŐRT. (Lehet nyugdíjas is, egész műszakra.) A 313. sz. káli telepünkre raktári segédmunkásként férfim unka erőt azonnali belépéssel alkalmazunk. JelentkeVENNÉK nyere, mény Trabantot vagy kiutalást. Ajánlatot: ,,Azonnal fizetek” jeligére, a gyöngyösi hirdetőbe. tea 120 BASSZUSOS tangóharmonika, príma állapotban, olcsón eladó. Gyöngyöspata, postahiva- tál. __________ R EINHOLD, kitűnő hangú, rövid, pán- eéltőkés zongora, kifogástalan állapotban eladó. Cím: G. S„ Gyöngyös, Deák Ferenc u. 29._______ E GY fejőstehén 5 hónapos vemhes és egy héthónapos borjú eladó. Eger, Verőszala 138. Kiváló minőségű Import üvegcserép beszerezhető az állami TŰZÉP-telcpeken. VILLANYSZERELÉST, ÉRINTÉS- ÉS VILLÁMVÉDELEM, ELEKTROMOS VEZÉRLÉSŰ AŰTOMATIKAK, 1—20 kV A TELJESÍTMÉNYŰ TRANSZFORMÁTOROK kivitelezését, vagy felújítását rövid határidővel vállalom Levelezőlap-értesítésre helyszínre utazom. Cím: Borbély Lajos villanyszerelő mester, Eger, Szénásáért u, 21, szám. Kéziszerszámgyár t . ’ OMEGA Gyáregysége Budapest, IV., Labdarúgó u. 2—4. Telefon: 293-235 és 292-495 Vállalatok figyelem! Még 1971. évre vállaljgk: FAIPARI — MEZŐGAZDASÁGI — ÉLELMISZERIPARI — PAPÍRIPARI VASIPARI GÉPEKNEK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ GYÄRTÄSÄT Egyedi, speciális rendeléseknek is készeéfv»pi teszünk eleget. i I