Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
# AZ ÉJSZAKA CSENDJÉBEN NEM HALLATSZIK M/ÍS,CSAK A JÓ CSENDŐRLOMK IDEGES BÚJTATÁSA. m/kor a járóra mR MONOK! ÚTELÁGAZÁSHOZ £R.~ IDE HALOGASS, SARCS A NOM AM. Benézem Szabóér portájára. Félóra alatt m vAGyoR. * Miró Őrmester már jóldeje ELTŰNT A TANYA /KÁNYÁBAN. VAN /TT VALAKI Barcsa törzsőrmester közelében EGYSZERESÉN GALLY RECCSEN. r M EOlvrAKZU/í ÁJ NA © $979. norember L, vMána* A Nap kél: 6.27, nyugszik: 16.27 órakor A Hold kél: 9.12, nyugszik: 17.08 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARIANNA nevű kedves olvasóinkat! Marianna a Marianus latin férfinév női megfelelőié. Más magyarázat szerint a Mária és az Anna összevonásából származik, így eredetét a keleties Mirjam névre vezethetjük vissza, amely az óhéber mhanna”, azaz „kegyelem” szóból származik. * 225 évvel ezelőtt született Teleki Sámuel, a híres Afrika-utazó, felfedező, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A grófi családból származó Teleki a göt- tíngeni és a berlini egyetemen folytatott természettudományi Tanulmányokat, majd katonai szolgálatba lépett. Höhnel Lajos tengerésztiszt kíséretében 1886. őszén Afrikába utazott. Afrikai epediciója rendkívül nagy jelentőségű volt, hiszen a jórészt telejsen ismeretlen területen megtett mintegy háromezer kilométeres út hatalmas fehér foltot tüntetett el a kontinens térképéről. A2 expedíció részletes és hiteles történetét egyébként Höhnel irta meg, könyve 1892-ben jelent meg. Időjárás: Várható Időjárás ma estig: kisebb fethflátvomilások. Az ország északt felében szórványosan futó esők. Mérsékelt, napközben megélénkülő nyugati szél. Enyhe Idő. Hajnalban és reggel többfelé köd. Várható legmagasabb hőmérséklet: a tartósan ködös helyeken 10 tok körül, máshol 11—18 fok között. (MTI) Közös összefogással Korszerű óvoda Mátraderecskén A közel 2500 lakosú Mátraderecskén évek óta gondot Jelentett az óvodás korú gyerekek nevelése. A községi tanács forintjaiból óvoda építésére évekig nem futotta pénz. A régi gondot a közelmúltban közös összefogással oldották meg. A Mátrade- recskei Téglagyár 400 ezer forinttal járult hozzá az óvoda építéséhez. A gyár vezetősége cserébe csak azt kérte, hogy igényjogosult dolgozóinak gyermekeit majd felvegyék az új intézménybe. A községi tanács — fejlesztési alapjából 700 ezer forinttal járult hozzá a költségekhez. Az ötven férőhelyes intézmény az egri járás legkorszerűbb óvodája lesz; rendeltetésének november 2-án, hétfőn adják át A fókuszban: a lakás Korábbi tapasztalatainkból ismeretes, hogy Heves megyében is hagyományszerűep megrendezik évről évre a műszaki hónapot, t gazdag programjában mindig aktuális témák kapják a legfontosabb helyet. Jól emlékszünk még a régi Szakszervezeti Székházban sorra került kiállításra, amelyen a termelőt, a forgalmazót és a felhasználót igyekeztek egymáshoz közelebb vinni, s bizonyára eszükben van a legeredményesebb 10 évünket reprezentáló tavalyi gyártmánybemutató, exportseregszemle is. A nemes tradíciókat az idén hasonlóan érdeklődésre számot tartó téma „feldolgozásával” folytatják; ezúttal ugyanis az egyikünk számára sem közömbös lakás ke0!áh Ed'na a vi’ágla'farékossági nap úiszö!5tt!e Kedves hagyomány, hogy az Országos Takarékpénztár minden évben, megyénkben is, megajándékozza a világtakarékossági nap első újszó-. Állatorvosi figyelőt Füzesabony: szombaton déli H érától hétfő reggel 7 óráig, Füzesabony, Zrínyi a. U. Petőfi Tsz központi irodája. Telefoni Füzesabony 132. Gyöngyös: szombaton déO M érától hétfő reggel 7 óráig. At- latkórház. Gyöngyös, Deák Ferenc út 18. Telefon: 16-45. Hatvan: szombaton déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig. Hatvan, vágóhíd. Telefon: 12-U. PIACI Burgonya 2,20—2,58 Ft, gomba, sampinyon 34—4* Ft, kelkáposzta 2,80—3.30 Ft, karfiol 4,30—5 Ft, zöldpaprika 5,50—10 Ft, paradicsompaprika 5,50—9 Ft, karalábé 2.30—2,80 Ft, petrezselyemgyökér 4,40—5,50 Ft, zellergumó 4,50—5,50 Ft, vörös káposzta 2,80—3,50 Ft, sütőtők 1,90—2,20 Ft, cékla 2,20— 2,60 Ft, fejes káposzta 2—2,60 Ft, vöröshagyma 3—4,40 Ft, fokhagyma 14—24 Ft, száraz bab 15 —24 Ft, tojás, darabja 1,30—1,70 T savanyú káposzta 5,60 Ft, sárgarépa 2—2,40 Ft, szőlő, Afuz- Ali 8,50—10 Ft, szőlő, csemege 7,50—9,50 Ft, étkezési borszőlő 6—7 Ft, otellószőlő 6—7 Ft, dióbél, csemege 55—65 Ft, dió, héjas 13—21 Ft, mandula, héjas 18 —22 Ft, téli alma 2,80—7 Ft birs 2,80 Ft. mák 52 Ft. téli körte, nemes fajta 3,90—4,50 Ft. A szovjet kultúra napjai Ú.ság- fis Hönyk állitás nyílt a főiskola könyvtárában Az egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola könyvtárában a szovjet kultúra napjai alkalmából kiállítást rendezték az intézet orosz szakos hallgatói. A kiállítás tárlóiban a magyar irodalom orosz nyelven kiadott alkotásait mutatják be a látogatóiknak. Láthatók többek között Ady, Gárdonyi, Jókai, Madách, Mikszáth, Móricz, Petőfi és Radnóti orosz nyelvű művei. Külön tárlókban kaptak helyet azok a szovjet irodalmi alkotások, amelyek Bakos Gabriella, ív ács Katalin, Kolonie* Agnes, László Gabriella, Róna Judit, Várkonyi Katalin, Z. Hering Margit, Z. Vádor Anna és Zahemsz- ky László egri fordítók tolmácsolásában jelentek meg lőttjét. A petőfibányai Oláh Lászlóné október 31-én 0 óra 10 perckor hozta világra a hatvani szülőotthonban kislányát, aki az Edina nevet kapta s aki ezen a napon elsőnek látta meg a napvilágot Az OTP képviselői szombaton adták át ajándékukat az ezer forintos takarékbetétkönyvet, az ‘ édesanyának pedig virágcsokorral kedveskedtek. a Népújság és más lapok hasábjain. ★ November 3-án as egri Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában a szovjet könyvkiadás termékeiből rendeznek kiállítást Mat Szovjet film uűfészeli Egerben Ma délután Egerbe látogat a Magyarországon tartózkodó szovjet filmművész-delegáció. A vendégek — akiket magyar kollegáik kísérnek — a délután folyamán ismerkednek a történelmi város nevezetességeivel. ..............................................- 2 4 r ült a novemberi műszaki hónap fókuszába. Szombaton délelőtt a megyeházán Berecz István, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese sajtótájékoztatón engedett bepillantást az eseménysorozatba. Mint — egyebek mellett elmondotta — nemcsak egyik legnagyobb igényünk, hanem talán legfontosabb feladatunk is lakáskultúránk általános fejlesztése, a lakásépítés, A IV. ötéves tervidőszak előirányzata többi között 400 ezer új, korszerű otthon megteremtése, s ezen belül megyénkben 10,5 ezer különböző lakás létesítése. Nem kicsi ez a vállalkozás, s meglehetősen nagy gond az általános programmal összefüggő egyéb feladat sikeres elvégzése is. Éppen ezért a műszaki hónap rendezői a következő hetekben sorra kerülő eseményeket igyekeztek a megoldás szolgálatába állítani, módot teremtenek arra, hogy az érintettek, az érdeklődők széles rétegeit bevonhassák a közös munkába. A megyeszékhelyen és „vidéken” — mint a kibocsátott plakátokról. röplapokról, prospektusokból kiderül — számos érdekes, hasznos „találkozóra” nyitnak lehetőséget, remélhetően további hasznos eredményekkel. IRTA . CS. HORVÁTH TIBOR RAJZOLTA SEBŐK IMRE KUWtN KIUj/I mntLEGSZEL SZABÓNÉ DUNYHÁJA ALATT,M/f NEM BÁNOM, CSAK AZ URA NEHOGY VILLÁRA KAPJON! , Krizantémok... m Duwpl traOadUM notw tok Ró/saszenim&rtonban, amelyen részt vett Bors) László, • Gyöngyösi Járási Tanács vfc- titkára, valamint megjelentek a helyi párt-, társadalmi és tömet; szervezetek, vállalatok képviselői is. Az ünnepi beszámoló után díszoklevelet kapott Bo- dó Antal vb-elnök, Gömörl István, Szabó Bálintné, Végh Ferenc és Körösi Ferenc tanácstagok, akik 30 éve tagjai a tanácsnak. Az ünnepi ülés ntán az úttörök köszöntötték a 20 éves tanácstagokat. Tűzoltásért Jutalmazlak Korábbi lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy szeptember 26-án Aldebrőn, az Oj Élet Termelőszövetkezet területén öngyulladás folytán egy lucernakazal lángra lobbant. Az önkéntes tűzoltók és a polgári lakosság derekasan helytállt a tűzoltásban. A megyei parancsnokság megbízásából Marczis János tűzoltó őrnagy, a fÜ2iesabonyi járás tűzrendészet] parancsnoka, pénzjutalmat adott át Heisz- man Imre, Lengyel Attila és Singlár József tsz-tagoknak és Petrák Pál besenyótelki lakosnak. (szigetvárt) Nővédelmi tanácsadás Egerben Nővédelmi tanácsadó kezdi meg működését Egerben november l-ével a2 egri egészségházban. Minden héten kedden és csütörtökön 14—17 óráig fogadják az érdeklődőket, a válaszolnak családtervezési problémáikra, valamint a , nővédelemmel kapcsolatos egyéb kérdésekre. Országos Ifjúsági Kupa Tegnap délelőtt Egerben; a Nagy János utcai pályán elkezdődtek a kézilabda Országos Ifjúsági Kupa elődöntő küzdelmei. Négy megye négy-négy fiú- és leánycsapata harcol az országos döntőbe való jutásért. A szombaton délelőtt lejátszott mérkőzések eredményei. Fiúcsapatok: Salgótarján — Tö- , rökszentmiklós 17:16, Egri Finommechanika — Váci Fonó 11:10. Leánycsapatok: Egri Kinizsi — Nagybátonyi ITSK 18:6, Törökszentmik- lós — Cegléd 8:17. A viadal ma délelőtt tovább folytatódik. A traktorosok, gépkezelők további helytállására van szükség: Továbbra is szántanak, vetnek Befeiezéshez közeledik az őszi érésű növények betakarítása megyénk mezőgazdas gi üzeme ben Orsságszerte teljes erővel végzik a szántóföldeken az időszerű tennivalókat. Most különösen nagy jelentősége van annak, hogy minden alkalmas napot és órát jól hasznosítsanak a mezőgazdasági nagyüzemek a szántáshoz, vezetéshez és a betakarításhoz. Az elmúlt hetekben meggyorsult a munka megyénk valamennyi közös gazdaságában, de az időszerű tennivalókkal ennek ellenére sem haladnak kielégítően. Heves megyében összesen 107 ezer holdon kell előkészíteni a talajt az őszi vetések alá. Eddig mintegy 90 ezer holdon végeztek ezzel a munkával. Az őszi árpa és a rozs vetését befejezték. A nyolcvanezer holdat kitevő őszibúza vetésből 60 ezer holdat teljesítettek. A vetőmagellátással nem volt probléma, viszont több üzemben hátráltatja a munkát a gépalkatrészek hiánya. Enyhíti a gondokat, hogy a kapásnövények betakarítása jó ütemben halad. Befejezték a betakarítást a négyezer holdas burgonyaterületen. A cukorrépa-táblák nyolcvan százalékán végeztek az ásással. A csaknem ötvenezer hold kukoricaterületből eddig 35 ezer holdon törték le a csöveket. Az őszi érésű gyümölcsök szedése is befejeződött. Megyénk két történelmi borvidékén mintegy 18 ezer holdon szüretelnek Eddig a szőlőterület hatvan százalékáról szedték le a csak közepesnek mondható, nem kielégítő minőségű termést. Az őszi mélyszántással mintegy 25 százalékban végeztek a szövetkezetek. Erre a feladatra csak a vetés, illetve betakarítás befejezését követően tudnak nagyobb erőt fordítani. Valamennyi munka elvégzésében kiemelkedő szerepük van a gépekkel dolgozó embereknek. Szükséges, hogy ebben az időszakban a traktorosok, a munkagépkezelők derekasan helytálljanak. Nélkülözhetetlen az is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek vezetői megkülönböztetett módon gondoskodjanak a legnehezebb munkát végző emberekről, s megfelelő anyagi ösztönzést alkalmazzanak. k Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága es a megyei tanács napilapja - * neszto: kAHF jiancjs - cvtaaja « cuave* «aegye» upsisao vntnssal / Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Szerkesztősép és kiadóhivatal Eger Beloiannisz u 3 (Pf 23.) Telefon 12-68.. 12-73.. 20-20.. 24-44 Gyöngy»«- 10-07 Teriesztl • Magyar Poéta. UöíUettal élj ess/ bóra: 20,- Ft Előfizethet» bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Index V 062 Heve* megyei Nyomda Vállalat, Kam, Knácr ntca 4, agám. . Igazgatő; Marosán József.