Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
3970. november 15., vasárnap A Nap kel: 6.48 órakor, nyugszik: 16.09 órakor A Hold kel: 17.15 órakor, nyugszik 9.34 órakor Szeretette] köszöntjük névnapjukon LíróT nevű kedves olvasóinkat! ZJpót eredeti ógermán alakja a „LiotpoUT’ vo amelyben a „Un” a mai német nyelv „Leute": „emberekszavának felel meg, a „paid" pedig „szilajság"-ot jelent. Ily módon a név olyan emberre utal, aki a nép között bátor. Háromszáz évvel ezelőtt halt meg Comenlus, eredeti nevén Jan Amos Komensky, a kiváló cseh pedagógus és író. Világnézetére kezdetben főként a vallásos népi mozgalmak demokratikus nézetei hatottak: ezekhez járult Bacon ismeretelméletének és a reneszánsz derűs életszemléletén k befolyása. A középkor vallásos eszméjétől eltávolodva, a humanizmus és a reformáció egyeztetésére törekedett. Az embert a legtökéletesebb teremtménynek és a természet urának tekintette. Hányatott élete során Rákóczi György fejedelem meghívására hazánkban is töltött négy évet. A tudományt mindenki számára hozzáférhetővé akarta könyvei másfél évszázadon át a legjobb maradtak. Comenius több müvét (Nagy Orbis pictus stb.) hazánkban is kiadták. tenni. Tantankönyvek Oktatástan, Időjárás: Várható Időjárás ma estig: nyugat felől fokozatosan tovább növekvő felhőzet, előbb a Dunántúlon, majd a keleti országrészben is többfelé esővel, egykét helyen esetleg zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénk'ilő, helyenként erős délkeleti, déli, majd délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai lehűlés a keleti országrészben is gyengül, a fagyok megszűnnek. Várha- ható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. VÁLASZOL AZ ILLETÉKES A gyöngyösi kenyérellátásról Ä műszaki hónap eseményei Szakmai ankét Egerben A Népújság Postánkból rovatában november 12-én bírálat érte vállalatunkat az ünnepi kenyérellátással kapcsolatban. Bírálata jogos, hiszen azt célozza — ami egyben törekvésünk is —, hogy az ellátás színvonala tovább emelkedjék. Mint leveléből is kiderül, a mennyiségi ellátással nem volt probléma, s ez már önmagában is komoly eredménynek számít, ha figyelembe vesszük, hogy november 6-án három napi szükségletnek megfelelő kenyérmennyiséget kellett biztosítanunk. Emiatt a friss sütésű kenyerek mellett előző délután és éjszaka sütött kenyerek is forgalomba kerültek, de ez legfeljebb az értékesített mennyiség egyhar- madát tette ki. A friss kenyér kiszállítása a sütési ütemnek megfelelően, folyamatos volt. Az ünnep második napján. a kereskedelem árusított kenyeret, vállalatunk azonüllatorvosi ügyelet Füzesabony: szombaton déli n órától hétfő reggel 7 óráig, Füzesabony, Zrínyi u. 11. Petőfi Tsz központi irodája. Telefon: Füzesabony 132. Gyöngyös: szombaton déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig, Al- latkórház, Gyöngyös, Deák F&- renc út 17. Telefon: 16-45, Hatvan: szombaton déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig, Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 12-10. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központjának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Étkezési burgonya 2,20—3,50 Ft, száraz bab 15—24 Ft, cékla 2,20 —2,60 Ft, gomba, sampinyon 34 —40 Ft, fokhagyma 14—26 Ft, vöröshagyma 3—4,40 Ft, vöröskáposzta 2,80—3,50 Ft, kelkáposzta 3,50 Ft, fejes káposzta 2,80 Ft, karalábé 3,50 Ft, petrezselyemgyökér 5,40 Ft, fekete retek 2,50 Ft, sárgarépa 2,80 Ft, sütőtök 2,20 Ft, zellergumó 5.80 Ft. karfiol 6 Ft, téli alma 2,40—5.60 Ft, birs 2,10—3,20 Ft, téli körte, nemes 6 —7,50 Ft, szőlő 11,50 Ft, mák 52 Ft. savanyított káposzta 5.60 Ft. Tető alatt a poroszlói árvízkárosultak lakásai A nyári tiszai áradás Poroszlón 22 család házát tette lakhatatlanná, életveszélyessé. Az állam és a társadalom segítsége itt sem váratott magára. A tanács műszaki emberei időben felmérték a károkat, társadalmi munkában készítették el az új lakóházak terveit térítésmentesen telket adtak az árvíz- károsultaknak. A káli és a füzesabonyi vegyes ktsz-ek építőbrigádjai önként jelentkeztek az építkezésekhez, és az OTP-köl- csön is időben megérkezett. Az építésben a családtagok, a szomszédok és rokonok is segítettek. Liankó István családi házának építését munkatársai, az olajbányász brigád tagjai segítették. Tiszler Józsefnek, a Füzesabonyi Állami Gazdaság vadászának lakásán a gazdaság pusztaszikszói üzemegységének kőművesbrigádja dolgozott. A segítség és összefogás eredményeként ma már a Földosztás utcában, a Haladás és az Ady Endire utcákban 12 új ház áll tető alatt, a többi tíz család pedig a község más utcáiban építi új otthonát. Az új lakások tulajdonosai még a tél beállta előtt beköltöznek otthonaikba. Néhány lakás építése a jövő évre is áthúzódik, de ezeknek a családoknak van hol lakniuk és biztonságosan áttélelniük. Az elkészült lakások minősége az építők jó munkáját dicséri. A községi tanács a továbbiakban is segít, az új lakások előtt folytatják a járda építését, s a villany- hálózat meghosszabbítását. ban a Köztársaság téri boltban megmaradt 90 darab kenyeret azért nem hozta forgalomba, mert az akorra már kétnapossá vált. A mennyiségi ellátás kielégítő voltát bizonyítja, hogy a boltokban és üzemeinkben eladatlan kenyérkészletek maradtak az ünnepeket megelőző napon. A jobb ellátás érdekében folyamatban van 3-as számú üzemünk rekonstrukciója és előreláthatólag ez év végéig befejeződik. Ezután nagyobb mennyiség termelésére lesz lehetőségünk. Addig kérjük a fogyasztók szíves türelmét. Mátravidéki Sütőipari Váll. Gyöngyös 1F November 16-án délelőtt Egerben, a Technika Házában szakmai ankétra kerül sor, amelyet a műszaki hónap keretében rendeznek. A vitaindító előadást „Korszerű otthon ma és holnap'’ címmel. Nádai György, a Lakás- kultúra című folyóirat felelős szerkesztője tartja. KIÁLLÍTÁS nyílt Parád- sasváron. Szombaton délután a parádsasvári művelődési házban megnyílt Lóránt János festőművész önálló kiállítása. amelyet november 22- ig tekinthetnek meg az érdeklődők. üzemi fiatalok szavalóversenye Egerben Az ÉMÁSZ KlSZ-szerveze- te elhatározta, hogy a párt- kongresszus tiszteletére elindít egy kulturális kezdeményezést ebben az évben: megszervezi a versmondó üzemi fiatalok találkozóját és szavalóversenyét minden évben, saját KISZ-klubjában. Az első rendezvényre pénteken este került sor: 14 egri üzem szavalod gyűltek össze az ÉMÁSZ Sas úti klubjában. Valamennyi versenyző előadta az általa választott költeményét, a háromtagú zsűri, s mintegy 60 fős közönség előtt. A verseny első helyezettje Nagy Mária, a Vörös Csillag Traktorgyár egri üzemegységének versmondója lett, akit — s a további legjobbakat — értékes jutalomban részesítettek. Nyugdíjasok találkozója Hajsza ftlrngele után A paraguayi kormány pénteken bejelentette, hogy rendőrsége nyomozást indított Josef Mongole náci orvos kézre kerítésére, akit a második világháború egyik legvérengzőbb fasiszta egyéniségeként tartanak számon. Mint ismeretes, Mengele Auschwitzban főorvosként tevékenykedett és élő személyeken végzett embertelen kísérleteket. A paraguayi kormány szerint a Mengele elleni letartóztatás! parancsot a Német Szövetségi Köztársaság kérésére adták ki. A külön *5- ző antináci szervezetek már korábban közölték. hogy Mengele 1939-ben elnyerte a paraguayi államaolgárságot, de a paraguayi kormány mind ez ideig tagadta, hogy Mengele az ors’zágban lenne. Gustav Heinemann, nyugatnémet elnök állítólag kijelentette: kormán va már többször sikertelenül kérte Mengele kiadatását. A hírek szerint a legutóbbi ilyen kiadatási ' kérelem szeptemberben érkezett a paraguayi kormányhoz. A volt náci orvos állítólag már 1945 óta Dél-Amerikában tartózkodik. LoMó tnercmény* tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 46. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találata 104 fogadónak volt, nyereményük egyenként 34 307 forint. 3 találatot 7348 fogadó ért el, nyereményük 243 forint. A kéttalálatos szelvények száma 170 870 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizettek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. MEZŐGAZDASÁGI szakemberek klubja Egerben. A Megyei Művelődési Központban a megye mezőgazdasági szakembereinek bevonásával szakmai klubot alakítottak. Az első alkalommal a klub későbbi programjáról beszélgettek a részvevők. A tervek szerint szakmai ankétokra, vitákra, kutatókkal és szakírókkal való találkozásokra, valamint tapasztalatcserékre kerül majd sor az elkövetkezendő foglalkozásokon. Stílszerű helyen, egy új cipöjavító-műhelyben Egerben, a Hadnagy úti lakótelepen találkoztak az elmúlt két évben nyugdíjba vonult cipészek, a Füzesabonyi Javító-Szolgáltató Ktsz volt dolgozói. Illetve nem is volt, hiszen dolgoznak rendszeresen a megengedett kereteken belül. Munkájukra szükség van, hiszen kevés az utánpótlás e szakmában. A találkozón, amelyen Dohai József, a szövetkezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, ajándékokat adtak át valamennyi nyugdíjasnak, s ezt követően elbeszélgettek a fiatal szakmunkásokkal, a leendő mesterekkel. Képünk Csató Kálmán nyugdíjasról készült a fiatal szakmunkások társaságában. (Foto: Kiss Béla) A tárgyalóteremből Aki ismét disszidálni akart... Súlyos ítélet fajtalankodásért KATONAI díszpompával, nagy részvét inellett temették el szombaton délután, az egri Hatvani-temetőben Fodor Pál rendőr alezredest, a Heves megyei Rendőr- főkapitány aág közrendvédelmi volt főelőadóját. Az 56 éves Kukucs Imre, hatvani lakos már tíz esetben volt elítélve különböző bűntettek miatt. Legutóbb 10 hónapot töltött börtönben, tiltott határátlépés miatt. Kiszabadulása után néhány hónappal ismét megkíséré'te útiokmányok nélkül a magyar—román határ átlépését, de rajtavesztett. A Hatvani Városi Bíróság tiltott, határátlépés kísérlete miatt egyévi és hathónapi szabadságvesztésre, mellék- * büntetésül a közügyek gyakorlásától kétévi időtartamra való eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős. ★ Jusztyán Mihály, 36 éves hatvani lakos abban az időben, amikor felesége kórházban tartózkodott, előbb 12 éves kislányát kényszerítette megfélemlítve arra, hogy vele fajtalankodjon. majd a hatvani Népkertben ismerkedett meg két általános iskolás kislánnyal, akikkel több alkalommal különféle . fajtalanságokat követett el. Egy harmadik kislánnyal is cmegkísérelt hasonló kapcsolatot létesíteni, de ez már nem sikerült. A Hatvani Városi Bíróság bűnösségét nevelése alatt álló személyen elkövetett szemérem elleni erőszakban, folytatólagosan elkövetett megrontásban és fajtalanságra való rábírásban állapította meg, s főbüntetésül ötévi szabadságvesztére ítélte. Mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától öt évre eltiltották Az ítélet nem jogerős. (T) A Magyar Szocialista Munkáspárt Paves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilania. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kladia a Heves megye! Lapkiadó Vaíiai*., Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: 12-68., 12-73., 20-29., 24-»t. Cyírgyif-: 16-97 Terjeszti a Magyar eosau BMUizetási díj egy bóra; Sá,— Vt. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézoesltónél. Index: 20 062. Hevea megyei Nyomda Vállalat, Eger, Brőár Sándor utca 6. szám. *------------ Marosán Já------