Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-15 / 268. szám
vwwv^yww'/'vvwvv t AAAAAAAAAAAXAAAAAAA*AAAAA***»AAA.ft A *1/% -y,. ^jAlA/WWV £ < FORGÁCS KAROLV. Ószí dal KOVÁCS SÁNDOR: Elhagyták a iákat ... \ Elhagyták a fákat a madarak, azért oly magányosak a szélben. | Szárnyuk alá rejtették a nyarat < és keresik, merre van az éden. ill. Sz. Turovszkij: A jövő magva!. Leszakad az ágról a lévél, nincs mentség immár az ég alatt, egy évszak megint csak benned él, megint csak emléke maradt, a mait árit tak sorsod keresztezik, piros bokor sir az erdőszélen, lassan a tél szakálla pelyhezik a vénségtől máris hófehéren. SASS ERVIN: Három szívem három szívem hogyha volna sezrelmedért mind dobogna fekete éj hogyha lennék hideg arcom melengetnéd fényes hajnal hogyha leszek elfutok a felhők felett ellopom a piros Napot s kitűzök egy új csillagot HÜSZ ÉVE rendezték meg Budapesten az első szovjet képzőművészeti kiállítást, amely megismertette. közönségünket és alkotóinkat a szocialista realizmus akkori törekvéseivel. Ennek a bemutatkozásnak jelentős hatása volt a magyar szocialista realista festészet, grafika és szobrászat fejlődésére. Azóta alig műit el év, hogy ne találkoztunk volna lciá.1- lítóhelyiségeinikben szovjet- művészek egyéni és csoportos bemutatkozásával. Ezek a sokmépű ország képi kultúrájának hasonló fejlődéséről adtak számot, mint ami nálunk végbement: a korszerű képi beszéd kialakításának egy- egy stációja volt mindahány. E periódus éveinek ígéretes jelenségeit főként az esztétabuzgalom tarthatta számon, amely fölismerte a folyóiratok írásaiban, és reprodukcióiban a szovjet művészet A szovjet képzőművészeti kiállításról születőben levő új reneszánszát. EBBŐL AZ ÉJ reneszánszból adott ízelítőt a szovjet kultúra napjai keretében" rpegrendezett műcsarnoki tarlat, amelynek százegyné- hány festményét, grafikáját és szobrát, valamint közel fél ezer érmét a Lenin-cente- nárium nagyszabású moszkvai kiállításának anyagából válogatták. Mi volt az új és örvendetesen izgalmas ezen a seregszemlén? A fejlődés dinamizmusát reprezentáló változatosság: a stílustörekvések, egyéni formánvelv és az azonos eszmei hevület kifejezésének sokrétűsége.. A művek témája: Lenin' és a forradaNapszúrás Szemben ültek egymással, kétoldalt a földbe vágva égnek meredt a két kapanyél. — Meleged van? — kérdezte a férfi. — Ég rajtam a ruha — mondta az asszony. — Vesd le! A haragoszöld, éles kukoricalevelek összefenödtek a forró szélben. A szél alulról fújt, egyenlőtlenül, forró porszaga volt. Az asszony szeme alja besüppedt, megfeketedett és kigyöngyözött. — Értetted? — kérdezte a férfi. — Mit? — Amit mondtam. — Mit mondtál? — Hogy vesd le a ruhád. És fürödj meg! — Jó volna megüürödni. A tengerben — mondta az asszony csüggedten. A fejét még.mindig lógatta, agyonnyomta' a hőség és ez a számára szokatlan, nehéz munka. — Hol? — A tengerben. v — Ez is tenger. Emeld fel a fejed, és nézz körül. A zöld hullámok tele vannak ezüsthátú halakkal. Az asszony a férfi szemébe nézett, megremegett az ajka. — Ne haragudj, — mondta engesztelőn. — Miért haragudnék? — Hqgy én már megint csak a'szavaidat hallom. — Most csak azokat halld meg. — Néha nagyon bántóak. — A szavak ? — kérdezte a férfi. — A puszta szavak. — Kívánlak — mondta a férfi alig hallhatóan. Az asszony ftézett a férfi. arcába, aztán' lassan behunyta a szemét. Ajka körül eltűnt a remegés, nyugodt volt, mintha játék közben döbbent volna rá sorsára. — Biztos vagy benne? — kérdezte az asszony, és a nap felé fordította lehuhyt szemét. % — Ilyet nem szoktak kérdezni. — Most mégis megkérdezem. Válaszolj. — Biztos vagyok benne — mondta a férfi, de maga is érezte, hogy megtorpan a hangja. Lehunyó szemét iaz asszony a nap felé tartotta: — Mert én is érzem a föld forró szagát, 'a napot, és fcígllom a fűszálak nedvkeringését, a párzó bogarak neszei. És itt ülnek körülöttem az arcuk»* eitakaré, és Hí SSkfct. feltáró p axasztmettj'ecskék, át ntad lálewt Sett, lom, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború véres-tragikus valósága, valamint a szocialista építés és a szovjet emberek hétköznapi életének ábrázolása. Az ecsetnek, vésőnek új nemzedéke nőtt fel az elmúlt egykét évtized alatt, amelynek tagjai nem elégszenek meg már a XIX. századi realizmus kifejező eszközeivel, új módon, mási példaképeken okulva öntik formába a látványt, látomásaikat a törté-, nelem nagy eseményeiről és alakjairól. A szovjet mesterek közül szembetűnő az immár klasz- szikus Dejneka mester'széles körű hatása. De távolabbi példák is ösztönzik az újat keresőket. Esetenként még bizánci ikonok, keleti miniatúrák, sőt a középkori dómok faragásai is, a modernek közül pedig elsősorban, a mexikói újrealizmus alkotásai. A FORMAI sokrétűség nem utolsósorban annak a jele, hogy helyi, nemzeti iskolák vannak felnövőben —■, főként a Kaukázuson túli, belső-ázsiai és a balti köztársaságok városaiban. Ezeknek alkotói — akár a burját mongolok és jakutok határán felhasználják a népi művészet sok helyütt még érintetlen formakincsét. Megújul óban van a szovjet képzőművészet, de nemcsak formai értelemben. A stiláris újszerűség csupán köntöse, vetülete a tartalminak. Annak például, hogy a forradalmi harcok drámai valóságát árnyaltabban ábrázolják a művészek, a kommunizmus építésének motívumait pedig valóban reálisan, valósághűen jelenítik meg, mindenféle „optimista” idealizálás nélkül, nem rejtve el a munka izzasztó fáradtságának nyílt kimutatását. így lesz valóban heroikus, élményt nyújtó, sőt, sajátos módon .-romantikus” a jövő, építésének ábrázolása. NEM VÁLTOZOTT a szovjet képzőművészet abban, hogy homocentrikus — emberközpontú — maradt, s hogy alkotóit átfűti a szocialista eszmeiség szenvedélye. Főként e réven — és nemcsak esetenként hasznosítható formai megoldásaival, — ma is tanulságul szolgálhat a mi képzőművészeti gyakorlatunk számára. Artner Tivadar MOJZER FERENC: Csillagok ősszel.í. . csillagok ősszel összehúzódnak fáznak a dombok , ájul a táj csak a lágy csípőjű lányok kerekednek jobban csak a présházak ablakain szökik a fény csak a férfiak szemei ragyognak jobban BOÖR ANDRÁS: Tavas% Város ölén ébredő ezüst-falak. / Futok feléd, Lombrügyek fakadozuak. Nyár Falu-harangszó fürdik a tóban. Puszta-magányban géni kuporog. Szélmalom olvad nap-suhatagban. Csonakom alatt nád mocorog. Oss Bénult levél a meztelen faágon, Humusz-dunnákon alvó harmatok. Bokrok között kopott ruhában. Didergő szellő andalog. Tél Süvöltő hó a néma tájban, Kuppogó fákon jég-szemek. Hullám-virágok tarka láza Vttnagic fagyban szénáéi eg. Harapós kutya már az éj, á hajnalt megveri a dér• a reggelt elrejti a köd, de nap süt ki a dél fölött. Az erdő fáit szél veri, a völgy avarral van teli: rőt vér folyik a fák alatt. De a virágillat megmaradt. Egy asszonycsók elhozza, mit az élet belőlem kivitt, s bár nem forrón, de melegen dobol a nyár a szívemen: derűs sátort állít fölém, megmelegszem a dél ölén, a viharokat feledem, míg kéz simogat kezemen, míg feje pihen vállamon: a tegnapot is vállalom, s a holnap sem riaszt nagyoy, ha csók tüzel az ajkamon. meztelen barna karjukat, vágyakozó szemüket, ugyanúgy, ahogy te meséltél róluk. De én most nem lennék neked földszagú, fűszajjú, napszagú királynő. Tálán sose voltam az. Nem tudom: Az asszony lehunyt szeme megduzzadt, szeme gödréből eltűntek a tűhegynyi vere.jtékgjwngyök, a homlokán, a haja tövében ütköztek ki. — Erre én igazán nem gondoltam — mondta a férfi száraz torokkal. — Honnan jutott most eszedbe? — Amióta itt ülünk, másra se gondolok. Nem is bírtam másra gondolni. Sose hittem, amit mondogatni szoktál. Hogy a föld és a nap ilyen erős lehet. A férfi megérintette az asszony karját: — Az csak. hülye, ostoba mese volt — mondta. — Nem volt mese — mondta az asszony, és ahogy a férfira nyitotta szemét, kibuggyant belőle a könny. Karját «arca elé, a nap elé tartotta. — Én akarok lenrfi az erősebb. A férfi fölegyenesedett, a durva lópokróc alól előhúzta a vizeskorsót, s szétvetett lábakkal addig ivott, míg egy csöpp maradt a korsóban. — Nem való. neked ez a munka — mondta, s keze fejével megtörölte a száját. — Kösd be a fejed, mielőtt napszúrást kapnál.
