Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
Külpolitikai heti összefoglaló Jubiláns hét az ENSZ-ben így látja a hetet kommentátorunk, Pálfy József Az Egyesült Nemzetek Szervezetének napja zárta a hetet, az esztendőnek az a napja, amelyen a világszervezetről szokás megemlékezni, 1945. október 24-én lépett hatályba ugyanis az ENSZ- alapokmánya. a San Francisco-! egyezmény. Mivel ennek most huszonöt esztendeje, érthető, hogy hosszú és látványos jubileumi ülésszakot rendeztek. Volt olyan nap, amikor tucatnyi állam- és kormányfő váltotta fel egymást az ENSZ-közgyűlési termének szónoki emelvényén. Az újságírók, az ENSZ-ből tudósító kollégáim aligha örülhettek ennek a „nagy emberinváziónak”, hiszen nem volt könnyű az egymás után szónokló elnökök által mondottakat röviden összefoglalni. Sók szépet és jót is elmondtak az ünnepi üléssorozaton az ENSZ-ről, elhangzottak kifogások is. Észre lehet venni, hogy a nyugati nagyhatalmak szívesen hozzányúlnának az ENSZ-alap- okmányához, különösen a Biztonsági Tanács jogkörének módosítása végett. Volt vita a jubiláris üléssorozatról kiadandó, 12 pontot tartalmazó külön nyilatkozat megszövegezése körül is, főleg azért, mert. abban név szerint megbélyegezték a fajgyűlölet politikáját alkalmazó Dél-Afrikát és az utolsó gyarmatosító hatalmat, Portugáliát. Felmerült ez a fogalom: az ENSZ egyetemessége. Talán nem árt „lefordítani”: azt jelenti, hogy a világ minden országa képviseltesse magát az ENSZ-ben. Nem lehet „egyetemes”, „univerzális”, az egész emberiség nevében szólni jogosult vagy képéé szervezet az ENSZ, há nem tagja a két Németország, hiszen az NSZK és az NŐK a világ első tíz ipari hatalma között szerepéi, vagy ha nincs ott a Kínái Népköztársaság. A Szovjetunió és az Egyesült Államok lélekszámát is ideiktatóm: 24Ó millió a szovjet emberek száma, az USA területét 224 millióan lakják. Ezé a két hatalomé kétségtelenül a döntő felelősHeti világhíradó Az események krónikája: HÉTFŐ: Hírek Atasszl, Szíriái elnök lemondásán,. KEDD: 27 európai ország kommunista és munkáspártjainak képviselői összeültek Moszkvában — Megalakult az EAK új kormánya SZERDA: Gromlko beszéde az ENSZ-közgyüléeen — Külügyminiszteri szinten, zárt ajtók mögött ülésezett a Biztonsági Tanács CSÜTÖRTÖK: Nixon—Gromiko-taiálkozö — Merénylet Chilében, a hadsereg főparancsnoka ellen PÉNTEK: Állam- és kormányfők felszólalásai az ENSZ-ben — Brandt sajtóértekezlete egyéves kormányzásénak eredményéről. SZOMBAT: Nixon tárgyalása Szato, japán! miniszterelnökkel — Döntés Chilében ség a világ békéjének megmaradásáért, amint mondani szokás- e két ország „szu- pernagyhatalom”. Nos, az elmúlt hét több alkalmat teremtett a szovjet—amerikai viszony tisztázásához, a két fél álláspontjának kölcsönös megismertetéséhez. A múlt heti Gromiko—Rogers találkozót a hét elején követte az a vacsora, amelyet a New York-i Waldorf Astoria szállóban adott az amerikai külügyminiszter szovjet kollégája tiszteletére. Pusztán a jelenlevők névsorából már kö- vetkezetetni lehetett arra, hogy ezen a „munkavacsorán” milyen témák jöhettek szóba, hiszen ott volt egy- egy amerikai diplomata a közel-keleti, a nyugat-berlini, az indokínai, a leszerelési ügyek felelőséként... Aztán létrejött egy Nixon —Gromiko találkozó is. Az amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a szovjet külügyminisztert A két és fél órás megbeszélésen szóba került a két nagyhatalom viszonya, az európai kérdéscsoport, a fegyverzet korlátozása, a Közel-Kelet és Vietnam problémája. Érdekes volt megfigyelni, hogy Nixon oldalán Rogers mellett ott volt Henry Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Az amerikai— szovjet eszmecsere után washingtoni diplomáciai körökben azt mondták, hogy valamelyest javult a helyzet a két ország viszonyában. Az ENSZ-közgyűléssel párhuzamosan egész sor olyan két- és többoldalú megbeszélésre került sor, amelyeknek témája a közel-keleti válság, a fegyverszünet meghosszabbítása és a Jarring- féle tárgyalások esetleges megindítása volt. így például U Thant főtitkár vacsoráján tulajdonképpen szovjet— amerikai—angol—francia külügyminiszteri megbeszélést tartottak — Gunnar Jarring, a svéd diplomata, a közvetítő tárgyalások leendő lebonyolítója és természetesén maga a vendéglátó házigazda, az ENSZ-főtitkár jelenlétében... Az egyiptomi külügyimniszter, Riad, sorban tárgyalt a nagyhatalmak külügyminisztereivel, akik New Yorkban tartózkodnak. Abba Eban a hét végén indult el az ENSZ székhelyére, előreláthatólag négy hétig marad ott. Van tehát idő és alkalom a közel-keleti közvetett érintkezés felvételre. Áttérve a Közel-Keletre: két ország belső helyzetére irányul az érdeklődés reflektorfénye, az EAK-ra és Szíriára. Az Egyesült Arab Köztársaságban az új kormány megalakításával és az Arab Szocialista Unió főtitkárának megválasztásával befejeződött a Nasszer elnök halálával felvetődött utódlási kérdés megválaszolása. Az egyiptomi kormányetnök dr. Mahmud Favzi, az idős, tapasztalt diplomata és meggondolt államférfi lett. Az új kormányban egyébként csak az volt az egyetlen — bár kétségtelenül jelentős — változás, hogy Heikal, az A1 Ahram főszerkesztője átadta a tájékoztatásügyi tárcát Mohamed Fajeknak. Az Arab Szocialista Unió új főtitkára Abdel Mohszen Abul Nur. aki egy éve áz ASZÚ delegációja élén hazánkban is járt. Szíriában a hét elején olyan hírek terjedtek el, hogy Nureddin Atasszl államfő lemondott, s hogy a Buath-párt soraiban válságot okoztak a viták: Szíria csatlakozzék-e a közel-keleti fegyvemyugváshoz és részt vegyen-e a közvetett tárgyalásokon? A helyzet áttekintéséhez valószínűleg meg kell várni a jövő hétre heharangozott rendkívüli párt- kongresszust. képtdvfrönkön ér kozott Elfogták a Santa Cruz-i ötös gyilkossággal gyanúsított John Linley Fraziert. Képünkön a gyilkossággal gyanúsított Frazier, az őt elfogó shcriffhelyettesek között, a Santa Cruz-i megyei börtön épületében. (Telefoto — AP — MTI — KS> Razzia Montrealban A montreali rendőrség, amely 19 napja eredménytelenül nyomoz James Cross, angol kereskedelmi tanácsos és elrablói, valamint La porté québeci miniszter gyilkosai 5 P OR TJEIENTíi Fegyelmezetten, lelkesen játszott az egri csapat Egri Dózsa—Bp. Spartacus 2:0 (1:0) Budapest, Kőér utca. V.: Almási. Eper; Landí — Temesvári, Mészáros, Czeczeli, Rajna, Berán, Tóth M., Bánkúti, Tóth T., Kovács F., Szűcs. Edző: Kovács Ferenc. Spartacus: Takács — Idei, Mezei, Mihalecz, Nagy, Ká- csor, Gábor (Zsupos 64. perc), Strenitzer, Zöldi, Szűcs, Simon. Edző: Hidegkúti Nándor. Hideg, szeles időben, gyér érdeklődés mellett került sor a találkozóra. Széllel szemben, nagy erővel kezdett a Dózsa. A 12. percben Bánkúti szép cselekkel futott el a jobb szélen, beadása után Kovács F. fejéről ütötte le a labdát a kapus, majd Szűcs hajszál híján öngólt fejelt a Spartacus hálójába. Jó iramú, kemény küzdelem alakult ki. A 24. percben Ko1870. október 28» vasárnap vács F. jobblábas lövése kerülte el a sarkot, aztán Bánkúti szabadrúgása a sorfalon felpattant és Takács előre vetődve hárított. Még abban a percben a Spartacus szerezhetett volna gólt: a fedezetlenül hagyott Nagy közeli kapáslövése a bal sarok mellé szállt. A 37. percben sakik-matt volt a hazai védelem, Tóth T. azonban öt méterről a kapus kezébe gurított. A 43. percben góllá érett az egri fölény: Bánkúti bál oldalról szögletet csavart a kapu elé és a nagyszerűen kiemelkedő Tóth M. fejéről a hal sarokba vágódott a labda, 1:0. Közvetlenül a befejezés előtt Tóth T. hibázott nagy helyzetben. SZÜNET UTÁN a viharos erejű szél aSpar- tacust támogatta, Eger fokozatosan beszorult. Landi két ízben is nehéz helyzetben tisztázott a csatárok elől, Izgalmas pillanatok játszódtak le az egri kapu előtt, a hazai rohamokat csak időnként követte egy-egy formás egri ellenakció. A 74. percben egy üyén váratlan támadásból esett az egriék második gólja: A felfutó Rajna éles lövése a kapusról kipattant és a berohanó Tóth T. a hálóba továbbította a labdát, 2:0. Megszűnt a Spartacus nyomása, a Dózsa egyre többet birtokolta a labdát. A 83. percben Bánkúti jól ugratta ki Tóth M.-et, aki nagy erővel a bal sarok mellé lőtt. Az utolsó percben tovább növelhette volna előnyét a Dózsa: Szűcs a fél pályától tört előre, lerázta magáról őrzőjét, de aztán a kapussal szemben állva, 5 méterről mellé gurította a labdát. Az egri csanat. végig fegyelmezetten i4tszott. é« kitűnően b-'rta erővel is Minden csapat-és’ében felülmúlta ellenfelét és megérdemelten győzött. Valamennyi iá- tékos jó teliesítményt nyújtott. mégis külön ki kell emelnlinv Beránt a mezőny legjobbiát. továbbá Mészárost. Czeczelit, Tóth M.-et, Bánkútit és Kovács F.-et. Almási kitűnően bíráskodott. (somody) Után, cáfolta ázt a rréiki tulajdonított közleményt, mintha a kutatás zsákutcába jutott volna. A rendőrség szóvivője kijelentette, hogy „rengeteg a nyom” és a kutatás egyre nagyobb Iramban folytatódik. Mintha ezt akarták volna megerősíteni: a québeci rendőrség elfogató parancsot bocsátott ki három további gyanúsított ellen, akiket a Laporte-féle gyilkossággal hoznak összefüggésbe. A québeci rendőrség pénteken éjfélkor Montreal keleti kerületeiben végzett hatalmas razziát és sok hippit állított elő. Előzőleg Montreal másik forgalmas pontját zárták le a rendőrök és katonák. Egy csomagot kerestek. A csomag nem került elő. A bejelentés egyike, volt a rosszindulatú félrevezetéseknek. Péter János külügyminiszter szombaton délelőtt hivataliban fogadta a hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Xuan Thuy-t, a Vietnami Dolgozók Pártja KB titkárát, államminisztert, a VDK Párizsban tárgyaló küldöttségének vezetőjét. (Telefoto — MTI — KS) Mii 1 földi kuleidűszkóp WASHINGTON: A kaliforniai Santa Moni- cában évi egymillió hallucinogén tablettát, egyebek között LSD-tablettákat gyártó illegális kábítószer-laboratóriumot fedeztek fel. A laboratórium látta el kábítószerrel a környező amerikai államokat, de szállítmányai Londonba is, eljutottak. ANKARA: Süleyman Demirel török miniszterelnököt pénteken elsöprő többséggel újra megválasztották a hatalmon lévő igazság párt elnöki tisztébe. A párt kongresz- szusára érkezett 1505 delegátus közül több mint 1400- an szavaztak Demirelre. (UPI) Chilei akció Merínvlet a tábornok ellen A Schneider tábornok elleni támadást egy összefü?.' gő terv részének tekintjv amely tervet a chilei akció, az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal ügynökeinek részvételével készítette azzal a céllal, hogy megakadályozza Salvador Allende elnökké választását” — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában Luis Corvalan, a Chilei Kommunista Párt főtitkára. A chilei kommunista ve- ■ető ugyanakkor rámutatott hogy a reakciós elemek által "zervezett terrorcselekmény ■■em érte el célját. Ellenkezőleg, haragot és felháborodást keltett országszerte. A népi egységfronthoz tartozó politikai pártok ezekben a napokban táviratok és levelek ezreit kapják, amelyek írói támogató suliról biztosítják Salvador Allendét. LONDON: Kelet-London egyik szemét- és hulladéktelepére szombaton a brit hadsereg egységei vonultak ki bulldózerekkel és teherautókkal, hogy eltakarítsák a három és fél méter magasra nőtt rothadó szemétdombot, amely a köztisztasági dolgozók egy hónapja tartó bérsztrájkja miatt keletkezett. 1955 óta most fordult elő első ízben, hogy katonákat vettek igénybe hasonló célra. (UPI) SOUTHAMPTON: Southampton közelében az angol partoknál szombatra virradó éjszaka összeütközött két hatalmas olajtankhajó, a 42 000 tonnás Pacific Glory és a 46 000 tonnás Allegro. Mindkettő libériái társaságok tulajdona. A Pacific Gloryn a katasztrófa következtében tűz ütött ki, s a 42 főnyi legénységből szombat reggelig csak 29-et tudtak megmenteni. Tizenhárom matróz eltűnt. (REUTER) LA PAZ: Torrez tábornok bolíviai kormánya csütörtökön közleményben jelentette be, hogy biztosítja azoknak a Teoponte környéki gerilláknak az életét és sérthetetlenségét, akik hajlandók beszolgáltatni fegyvereiket. A közlemény Osvaldo „Sato” Peredonnak, a gerillaszervezet vezetőjének letartóztatását követte. (AFP)