Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

rí egportMRBBeBcttsgg: «tote» tételének teljesítésére, tz olaszoknak ígért szállítások­ra, a belföldi igények kielé­gítésére. Az éj répából ki­vont és finomított cukrot most a külföldieknek szánt dobozokba csomagolják, no­vember elseje után kezdik „kiszerelni” a hazai dobozos kockát. s'Aztán a zsákos kocka következik, s végül az egy- és kétkilogrammos zacskós kristály zárja a sort. Elégedettek hogy — ha a selvpí cukornak csökkent is a mennyisége — a minőség­gel változatlanul elégedettek a megrendelők, a fogyasz­tók: például tna is ebből a gyárból szállítanak a Coca Colához és a pezsgőkhöz... A mindennapi munkáiét végző öreg gyárban persze nem a Coca Cola és a pezs­gő az igazi érdekesség, ha­nem sok más mellett az egész iparág számára hasz­nos adatokat, tapasztalato­kat gyűjtő, szinte állandó kísérletezés. A Központi Élelmiszeripari Kutató In­tézet munkatársa — a haj­dani selypi dolgozó — dr. Tóth, Zsiga István mérnök most éppen a répa tárolási veszteségeinek csökkentésé­vel kapcsolatban végez ér­deklődéssel kísért feladatot. Ezek adnak most dolgot, gondot, tervet az ipartele­pen, így éli életét a Selypi Cukorgyár az új Kampány­ban... (gyónt) Szcpí'mber dereka óta érkezik szakadatlanul a répa s Selypi Cukorgyárba, ahol ezekben a napokban átlagosan 2i0—.415 vagonnyi termény feldolgozására vállalkoznak. A nagy munka elvégzéséhez a gyár szinte minden területén — mint képünk is mutatja — szükség van a nyugdíjasok segítségére is. nek csaknem az utoljához érteik, amikor végül is hoz­záláttak a termény feldol­gozásához. Átlagosén 13,5-es cukor- százalékú répa érkezik ma is az üzembe az országúti és vasúti kocsikban — ke- sergik az ipartelepen —, kö­zel sem olyan édes, mint amilyent az évek hosszú so­rán át megszoktak. Ráadásul a termőterületek Is tovább zsugorodtak, úgyhogy a gyá­riak most igazán csúfos helyzetbe kerültek! Szer öcsére azonban, alig jut idő a siránkozásra, hi­szen azért így is egymást váltják ű súlyosra rakott szállítóeszközök, a répával csak úgy él kell bánni, mint az^őtt! Szemmel láthatóan be en akad munka, kinn az 215 vagonnyi répa feldolgo­zását jegyzi a könyvbe Val- kovszki Elek termelési osz­tályvezető. Néha persze töb­bet is beír. „Az eddigi re­kordot a 17. üzemnap hoz­ta: 258 vagon került a gép­sorra .. Mert a gépeikkel nincs baj most sem! Talán csak ezek­ről mondható, hogy tavaly óta javultak, gyarapodtak, erősödtek. A mar régebben tartó nagy rekonstrukcióval egyidejűleg csupán a kar­bantartásra, a hagyományos felkészülésre 21 millió fo­rintot költöttek. Űjat jelent, hogy szánujttevően bővült a szűrőállomás, dolgozik két Zsigmond-féle bepárlóberen- dezés, amelyek egyébként itt Selypen és Hatvanban próbáztak, innen hódították Itt a „kiszerclűbcn” nyoma sincs már a szántóföldi ter­ménynek, cukor, sőt keményre préseli ockacukor leit a ré­pából az ügyes gépek, az emberi kezek munkája nyomán. A nők által dobozokba csomagolt cukor rövidesen Iránban öregbíti a magyar föld, a selypi gyár hírét... (Kiss Béla felvételei) C&srra „váltják” a répát 21 millió forint a felkészülésre □ Rekord a 17. munkanapon □ Selypiek édesítik a Coca Colát és a pezsgőt is meg az egész hazai cukor­ipart, jutottak az NSZK-ba, s keltettek érdeklődést az USA-ban és Chilében. So­kat segít a műszakokban a mészkőállomás korszerűsíté­se, s említésre méltó annak a szűrőberendezésnek, iiiepí- tőkészült-knék, tartálynak az üzsjnoe helyezése — amely­nek alkalmazásával regene­rálhatják az ipari vizet, is­mételten felhasználhatják azt a technológiai folyama­toknál és nem utolsósorban óvják a Zagyvát a szeny- nyeződéstői. Büszkén újságolta mind­ezt Balogh József műszaki osztályvezető, de legalább ennyire boldogan beszél ar­ról is, hogy a két szezon kö­zött például befejezték egy hatszáz személyes öltöző és fürdő építését, s ezzel me- gint sikerült eloszlatniuk egv régi gondot. Ilyen előzményék, ilyen körülmények mellett vállal­koztak a 16 helyiségből be­járó dolgozók a mostani kampányra ütemezett 2000 .—2100 vagon cukor előállí­tására: az Iránnal szembe­Az Idei szeszélyes időjá­rás kínos „tréfájával” kez­dődött az új szezon a Selypi Cukorgyár!»an: a szokásos­nál jóval tovább kellett vár­ni a répára a szeptember­udvaron, az úszta tők kör­nyékén, a már valósággal heggyé magasodó „prizmá­nál” vagy' éppenséggel benn az épületben. Naponta általában 210— „Huszonöt év” nemzetközi íotnkiáUiiós. Lotti Mihailova: Anya (Bulgária) Gazda» rádió- és ív-program a szovjet kultúra napjai alkalmából Gazdag, változatos programmal Jelentkezik a rádió és a televí­zió a szovjet kultúra napjain. Bemutatnak számos érdekes, a közelmúltban elkészült rádió- és tv-játékot, a Szovjetunió éle­téről, irodalmáról szóxó össze­ér íuást, s elhangzik' diajd több maradandó élményt nyújtó kon­cert is. Szovjet írók több Jelentős mű­vét dolgozták át erre az alka­lomra a rádió nyelvére. Egye­bek között sugározzák Gorkij „Az áruló” című elbeszéléséből készített rádióiátéket, Vera Pa­nova „Szállnak az évek” című színművének, Dosztojevszkij ,.A félkegyelmű ’ című regényének adaptációját. Ritka irodalmi cse­megének ígérkezik Bulgakov „Moliére” című szíművének rá­dióváltozata. Folytatásokban hallgatjuk Nyekraszov „Ki él boldogun Oroszországban?” című elbeszélő költeményét. A televízió érdekes összeállí­tással jelentkezik: „Film és va­lóság” címmel három új filmal­kotást ismertet meg a közönség­gel. ,Találkozások" címmel' Alexander Rőt, Suara Róbert professzorokai és Major Ta­mással készítettek riportműsort. Egy dokumentumfilmből Soloho- vot ismerhetik meg közelebbről a nézők. A magyar tévénézők kérdései alapján mutatják be a Szovjetunió különböző városait, üzemeit a „Mit akar megtudni a Szovjetunióról” című adásban. November 6-án lesz a premierje Tronyov „Gimnazisták” című művéből készült tv-játékr.ak. Végül november 3-án „Élmények és hangulatok” címmel fog’alia össze a televízió a szovjet kul­túra napjainak esemény-soro­zatát. (MTI) BaHtiűla cg 1/ házasságs*ó! Eszeny Imre földműves napszámos, refor­mátus, tartalékos honvéd (született: 1906. jún. 6. ßeregtö) és Tolvaj Mária, református, (szü- etett: 1913 febr. 26. Poroszló) 1942. december i-án kötöttek házasságot. Távházasságot. Ma- ;or László helyettes anyakönyvvezető előtt •sak a menyasszony mondott igent. Az es­etésnél a vőlegény nem volt jelen. A házas- >ágkötést Szabó Imre és Kovács István tanúk -úőtt Poroszló község házassági anyakönyvi­nek 1942. évi kötetébe a 33. sorszám alatt egyezték be: „...A házasságkötés a 2400/1942. ■VI. E. rendelet alapján az akadályozott vőle­gény távollétében történt. A vőlegény a há­zasságkötésre irányuló akarat kijelentését a 2400/1942. M. E. sz rend. 9. §-ában előírt mó­don 1942. évi okt. 12-én a m. kir. VII. hdt. mü. o. parancsnokságánál Magyar Bálint százados előtt a tábori posta 275/65-ön készült jegyzőkönyvbe foglalta". Az alkony kéken hamvazó ködében Most térnek nyugovóra a házak, A csöndbe bámulnak komoly fehéren, S tetőiket lehúzza az alázat. Pacntból fonott kétszárnyaS kapu. száraz vesszejű kerítés. Belül .evcleiket sárgító aká­cok. Lőcsós szekér, szénaboglya, szalmakazal a tisztára sepert udvaron. És az apró, pa- rány házacska... A csöndbe bámul komoly fehéren, s tetőjét lehúzza az alázat... Itt él Poroszló szélében Eszeny Imre feleségével, született Tolvaj Máriával, két kutyájával — a játékos, szürke bundás Csöpivel, r a vész?- jóslóan acsarkodó koromfekete Tigrissel, kit különben tojásrabló kedve és nem hamissá­ga miatt tartanak láncon — meg a Miska ne tű lovával. Egyszerű kis ház, nem hivalkodó porta. Puritán emberek lakják. — Nehéz, nehéz az életünk. Csak dolgo­zunk. Hiszen élni kell, ha az embert világra szülték... I A falak dísztelenek. Esküvői képet Is hia- V» keresek. _________________. — Az nem készülhetett... Sajdul a seb, nem heged, holtig vérzik. — Két éve Ismertük meg egymást. Nem voltam az a fiatal már, nem estem mindjárt a karja közé. Elébb se kapdostam én a nad­rág után, ugye, ármunka megfárasztott, örül­tem. ha lefekhetek, nem mutogattam maga­mat a bálokon, muzsikaszónál. Ez az ember is csak nézegetni mert jó darabig, aztán jött közelebb. Udvarolt egy esztendeig. Ügy volt, hogy összeházasodunk, na elmúlik az a három hónap, ami a katonáskodásából még hátra van. Azután meg .... Tolvaj Máriától elrabolták az emberét. Nem tudtak összeházasodni. A fiatal férfit elragadta a háború forgószele, egyenesen a frontra dobták. Műszaki akadályokat rombol­tak szét, újakat építettek, hadihidakat ver­tek — mindig az első vonalban, ahol a halál lesett rájuk. Nem láthatták egymást, csak levelekkel beszélgethettek. így beszélték meg az esküvőt is. Jó időbe telt, amíg a szükséges iratok megérkeztek a frontról. — Tizenheten voltak az esküvőmön. A lá­nyok fején koszorú is volt. Én csak úgy, ken­dőben álltam, öt és fél órán át tartott az egész. Sok árkust kellett aláírni. Aztán a jegyző mondott hosszú rigmust. Elémbe adta a jót, meg a rosszat. Hogy fogadom-e Eszeny Imrét majd kéz vagy láb nélkül is. Fcga- dom-e,' ha ember helyett csak egy roncsot kapok. Mindenre megválaszoltam, mert akar­tam öt, kéz meg láb nélkül is, akkor is, ha roncs lesz és én míg élek csak ápolhatom... Apró, madártestű az asszony. Hátát a tűz­helynek támasztja, s összefont karjaival el­takarja horpadt mellét. Arcán apró csator­nák, gyűrődések, ráncok, ereszek, utacskák, dővágta csapások. Szeme mély, barázdás par- tú. Fényében szétpattanó sápadt szirmokkal megül a szenvedés. — Az uftuuéknál is nagy mulatság volt. a front mögött. Rumot ittak meg pálinkát. Még a plafonba is belelőttek. Másnap a vo­nalba vetették őket, és mind ott maradtak a tűzben, négyük kivételével. Mindennap sír­tam és imádkoztam. És bizakodtam, hogy őt a golyók elkerülik. Micsoda én ek... Keserűség, gyötrődés, félelem. Mennyi várakozás. A tábori posta rózsaszínű levelezőlapjai mind ritkábban ér­kezteti, s azután egyszerre elmaradtak. 'Nein tudta, él-e vagy meghalt, akire vár. Hat év után érkezett üzenet :gy apró cédulán: „Élek ... Jel vagyok ... Csókollak ... Vá”j...” A cédulát idegen ember, hazatérő hadifogoly hozta. — Erre is elment a háború. Nehéz idők­kel, rossz emberekkel. Aludni se bírtam. Ha egy macska a kapun átugrott, hallottam. A baltát este becipeltük és az ajtó mögé ál­lítottuk ... A háború után a kerítésekre visz- szaszegeztük a lógó léceket. Akinek volt, le­függönyözött ablak mögött evett, s a mozsara száját is befogta, hogy. a szomszéd ne hallja, ha prézlit tör, fahajat vagy mákot. Akkor megélni, fennmaradni... Pedig volt akkor is olyan, aki disznózsírból szappant főzött, míg mások... Megigazítja kendője csücskét — Nyolc évig vártam az uramra... En akkor feketézm jártam, mert az öreg szülék­ről, gyerekekről, öt emberről kellett gondos­kodni. Gyalogosan jártuk Egert, így találkoz­tunk össze útközben. Jött az én emberem, katonaruhában, felöltözve oroszosán, a lábán pedig rongybakancs. Egy asszony feljajgatott, amikor meglátta. „Jaj, Mari, gyön az urad. . !” De én meg nem ismertem, csak mikor szólt. Szőrös volt, szakállas és büdös a nagy mocsoktól. Majd lerogytam, amikor a hangját hallottam. Szólni nem bírtam, csak ríttam. Örömömben. Hogy annyi idő után még életben láthatom. Mert ilyen az aszony. örül, könnyezik..« ___ E gy percnyi szünetet tern tart, úgy meséli élete történetét: — Árendás házba mentünk lakni... Rossz volt nagyon az én sorsom. De sokat ápoltam azt az embert. Kövérnek kövér volt, feszült rajta a ruha. Álmában kiabált, kiugrott az ágyból. És napközben .s rájött valami, akkor engem se ismert meg, nem lehetett szólam hozzá. Rohant és rohant, aztán körbe-körbe szaladgált. Egyszer eléje '.lltam, hogy csilla­pítsam, úgy eltaszított, majd beszakadt a há­tam. Jaj, mennyit marcangoltam magam, hogy megtérjen, hogy ne csak kívül mutassa az embert, de legyen belül is emberebb. Hagy­tam. pihenjen, gyógyuljon, én meg nem kí­méltem magamat, csakhogy neki jobb le­gyen . . Két álló évig kellett, hogy ápol­jam .... Nézem, és a kicsi, szikár asszony szemem láttára megnő. — Parasztgazdáknál cselédeskedett az uram Azután kukoricát, krumplit vállaltunk felében, narmadában. összeraktuk a pénzün­ket, úgy építettük magunknak ezt a kis kuny­hót. — Most miből élnek? — Dolgozunk, magunk vagyunk. Rőzsét szedünk. Kapálunk. Az uram rr.ost éppen ka­szálni van. Lovával, a Miskával fuvarozik, amiért megfizetjük az adót. Azután jószágo­kat nevelünk. Van most is 113 csirkém, 17 tyúkom, meg 17 libám. A nagy kert is meg­terem mindent. — És bírják a munkát? — Jaj, dehogy bírjuk. Összeszakadt embe­rek vagyunk mind a ketten. — Kaphatnának nyugdíjat, járadékot, or­vost ts ingyenesen ... — Tudja mit mond az uram? Neki már életében eleget parancsoltak és ne parancsol­jon senki ezután. Elnyom egy hosszú sóhajtást: — Élünk, amíg élünk. Egyedül... Egyedül?... Abba lassan belepusztul az ember... Állunk a széles udvaron. Szél fúj, hideg őszi szél. Letépi az akácok fürtös hüvelyeit, a lábunk alatt csörgeti, sodorja, míg a kö­vek ki nem morzsolják belőlük a pici mag­Pattig Pwfl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents