Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-06 / 209. szám

VfM,, E. Fehér Pál: Hogyan ismerjük a szovjet irodalmat? LELKES MIKLÓS ÜVEGABLAK H OGYAN ismerjük a szovjet iroda]inat? Vannak-e njegbízható ismereteink múlt­járól és jelenéről? Hozzáfér­hetőek-e magyar fordításban — mégpedig jó, az eredeti­vel egyenrangú tolmácsolá­sokban — ennek az irodaiamnak a legjel­lemzőbb alkotásai? Ezek a kérdések nem ok nélkül nyugtalanítják szellemi éle­tünket, hiszen részei egy na­gyobb problémakörnek, amelynek vizsgálata már a magyar szellemi élet általá­nos állapotára is következ­tetni enged: szinkronban va­gyunk-e a világirodalommal? Ismeretes, hogy a magyar kulturális élet a felszabadu­lás előtt jelentősen elmaradt a világszínvonaltól. Késésben voltunk, s ennek objektív történelmi okai voltak. Pél­dául a német—osztrák hatás kizárólagossága, mintha el­fedte volna előlünk a fran­cia, a szláv világ számunkra közelebb eső eredményeit. Igaz, Arany János csaknem egyidejűleg mutatja be a ho­ni közönségnek Gogolt, s ép­pen a legjelentősebb novel­lájával, A köpönyeggel; igaz, Bérczy Károly — bár har­mincesztendős késéssel — megtanul oroszul is, hogy méltóképpen szólaltassa meg az Anyegint. De gondoljunk csak arra: a század első év­tizedeinek magyar szellemi élete, Ady és a Nyugat moz­galma a. francia ' szimboliz­mus, Baudelaire és társai fe­lé tájékozódik, amikor már javában zajlik Apollinaire, vagy a futuristák költői for­radalma ... Félreértés ne es­sék: mit sem vonhat le ez az ütemeltolódás Ady nagy­ságából, a Nyugat jelentősé­géből, a tény azonban tény marad: az első világháború, a Tanácsköztársaság utáni magyar költői forradalom­nak kell majd megfutnia ezt az ötven esztendős lemara­dást. Kassák szorgalmas infor­máló tevékenysége és művé­szi nyugtalansága, József At­tila párizsi évei, Illyés Gyu­la otthonossága a francia szürrealisták között, Barta Sándor, Komját Aladár vi­lágnézeti korszerűsége — ez hozza az első eredményt. És törvényszerű volt, hogy a húszas évek magyar irodal­mi földrengése az akkor fia­tal szovjet irodalom felé is megfelelően betájolja magát. A húszas évek legelején, a magyar kommunisták egyik legnagyobb orgánumában, a Kassai Munkásban Mácza János (ma, hetvenvalahány esztendősen a moszkvai egyetem művészettörténész professzora) bemutatja Ma­jakovszkijt. Majakovszkij népszerűsége gyorsan nő — a Horthy-rendszer fasisztoid gátjai miatt: illegális csator­nákon. Egy szélsőséges pél­dát idézünk. „Majakovszkij­nak — írja a húszas évek legelejére visszaemlékezve Illyés Gyula — akkor már megvolt a hírneve, meg a kereslet versei után, de az egy Balra marson kívül egy sem jutott el hozzánk, fordí­tásban persze. Amíglen egy­szerre terjedni kezdett nem is egy remeknek bizonyult s munkásünnepi szavalásra már csak azért is kiválóan alkalmas költeménye, mert azok mind a magyar forra­dalmat dicsőítették...” Is­meretes, hogy az időben szeptember 6., vasárnap Illyés „Majakovszkij-verse- ket” írt — a kor avantgarde esztétikájának megfelelő iro­dalmi normák szerint, ami jól mutatja, hogy Maja­kovszkij mekkora belső igényt elégített ki az akkori fiatal magyar irodalom, köl­tészet számára. T ÉRJÜNK vissza a mához... Ami a két ország szellemi életének kapcsolatait illeti, egyre több példát ismerünk a termé­keny kölcsönhatásra. Tudjuk, hogy például, Illyés tavaly oroszul kiadott kötete a szovjet költők középgenerá­ciójában milyen szenzációt jelentett, s erről David Sza- moljov, e generáció egyik ki­emelkedő képviselője (ma­gyarul A fekete nyírfa cím­mel adták ki válogatott ver­seit) vallott egy megragadó esszében. Tudjuk, hogy a szovjet „új hullám” költé­szete, Jevtusenko, Voznye- szenszkij, Jevgenyij Vinoku- rov, Robert Rozsgyesztvensz- kij poézisa nem csupán az olvasók széles táborára ha­tott a szenzáció erejével, ha­nem ott találhatjuk költésze­tük eszmei ihletésének nyo­mát Váci Mihály, vagy Ga- rai Gábor nem egy költe­ményén. Az sem kétséges számunkra, hogy a szovjet próza új eredményei, az Em­beri sors, az Iván Gyenyi- szovics egy napjától egészen a fiatalok alkotásaiig Aksz- jonov, (Kollégák, Csillagos jegy), Baklanov (1941 júliu­sa), Jurij Kazakov (Égszín­kék történet), Viktor Nyek- raszov (Kira Georgijevna) művéig — hiteles, jó irodal­mi művek erejével ábrázol­ták a szovjet élet fordulatait További kérdés azonban, hogy megtettünk-e mindent ezen a téren? Valóban a; legjobb alkotások szólaltak; meg magyarul? S ha nem így; állna a helyzet, mit kellene; tennünk a továbbiakban?; És nem utolsósorban:; rendelkezik-e a magyar ol-; vasó megfelelő áttekintéssel; a szovjet irodalom folyama-; tárói, eszmecseréiről? 1956 után a magyar könyv-1 kiadásnak óriási bepótolni-1 valója volt: szinte a szovjet! irodalom teljes történetiségét! újra kellett reprezentálnia a; magyar olvasó előtt. Az el-; múlt 12—13 évben kaptuk; kézhez jó fordításban Maja-; kovszkij, Pasztemak, Szer-; gej Jeszenyin, Anna Ahirva- tova, Marina Cvetajeva, Alekszandr Tvardovszkij: verseit. Megjelentek a szov-i jet próza olyan kiemelkedő! — immár klasszikusként gzá-' mon tartott — remekművei, mint Ilja Ehrenburg Julio; Jurenitója, Xszaak Babel; összes művei, Andrej Plato-; nov elbeszélései és kisregé-; nyei, Jurij Tinyanov törté-; neti regényei, például A; nagykövet halála, s felfedez-: tűk magunknak Konsztan-; tyin Pausztovszkij munkás-1 ságát. És mindez párhuzamo­san zajlott a szovjet iroda­lom kurrens alkotásainak! bemutatásával. (A szovjet! klasszikusok kiadásában: még mára is maradt szenzá­ció: ezt bizonyítja Mihail; Bulgakovnak, az utóbbi idő­ben aratott nagy sikere: re-; gényei, A színházi regény, A; fehér gárda és mindenek-! előtt a Mester és Marga­rita, valamint a Katona Jó­zsef Színházban bemutatott! drámája, az Iván Vaszilje-j vics.) A MAGYAR olvasó tá-! jékozódásét szolgálta két ki-‘ tűnő tanulmánykötet. a Szovjet- irodalom és Az új szovjet irodalom (mindkét kötetet Kardos László aka­démikus szerkesztette és ő írta a bevezető tanulmányo­kat), amelyekben régi és új szovjet íróikról rajzolt port­rék egész sora nyújt megbíz­ható tájékoztatást. (Hadd te­gyük hozzá, ez a két kötet — minden erénye ellenére sem pótolhatja azt a kirívó hiányosságot, hogy Tyimofe- jevnek az ötvenes évek ele­jén kiadott — oroszul a negyvenes éveikben íródott, tehát ma már korszerűtlen szovjet irodalomtörténetet leszámítva: — magyar nyel­ven nincsen megbízható szovjet irodalomtörténeti ka­lauz. Holott az olvasok megbízhatóbb tájékoztatása érdekében, valamint az is­kolai oktatás miatt is, de nem utolsósorban saját isme- reteink rendszerezése érde­kében múlhatatlanul szük­ség lenne erre is!) 1*EHÁT nincsen tenni­valónk? Nem a hely­zet korántsem ilyen megnyugtató. Lassan kezd feltűnő jelenséggé lenni, hogy a szovjet irodalom újabb alkotásainak hazai propagandájában mintha lanyhulás jelentkezne. Volta­képpen alig akad jelentősebb szovjet irodalmi alkotás, ami — a fordításra és a nyomdai átfutásra számítandó idő közbeiktatásával — ne je­lenne meg magyarul. Am ezeknek a műveknek a nép­szerűsítése több kívánniva­lót hagy maga után. Két példát említenénk. Csingiz Ajtmanov, a szovjet-kirgi.z irodalom e kitűnő képviselő­je, világszerte roppant sike­reket arat. Egyik legutóbbi; kötete, A versenyló halála, hazájában és Nyugaton egy-! aránt a felelős szocialista < realista művészet egyik ki-í emelkedő példájává lett. A ! magyar kritika azonban egy Űj írásban közölt tanul-? «lányt leszámítva — alig; vette észre ezt az alkotást,; s ha igen, akkor csupán $ semmitmondó recenziók je­lentek meg róla. A másik ! példa: Szer gej Zaligin ma­gyarországi útja. Zaligint ma $ már hazájában, kivált utób- < ki három kötete (Az Irtis! partján, Sósvölgy és Az énj költőm) nyomán — a szov­jet próza élvonalában tart- ? ják számon, nem egy kriti-s kusa Solohovhoz méri tehet-; ségét. Nálunk e három mű < közül csupán Az írtig part-; ján jelent meg. Kirívóan ‘ gyenge fordításban, s tálán! ez is lehetett az oka, hogy! sem a kritika, sem az olva- < sók nem figyeltek fel újsze­rű tematikájára, látásmódját ra. Többi könyveinek ma­gyar kiadásáról pedig egye-^ lőre nem tudunk... A többi között ez a két 3 példa bizonyítja, hogy van-5 nak tennivalóink a szovjet; irodalom mélyebb megisme-; rése dolgában. Nem a szol-; gai utánzást sürgetjük, ha­nem az alkotó találkozást: írók, olvasóik termékeny gór.-! dolatoseréjét. Az aktívabb! propagandát, hogy az igarí! értékek valóban el is jussa-! nak az érdeklődő közönségt hez. M 1 ÉRT a szovjet iroda-! lomnak van közönsége ná-! lünk, illő tehát gondoskod­nunk róla. Lajta Kálmán: A halra vigyázni kell Kezdett már sötétedni az emberek indulták haza, egymás után köszöntek el az öreg Szabó Jánostól, a ha­lászmestertől. János bácsi — mindenki így szólította — a szerszá­mokat rakta be a kamrába; számolnia se kellett, szemre látta, megvan minden. Nagy- és dobóhálók, szák, kosarak, mérleg, kötelek ... Egyedül maradt a tanyán; az éjjeliőr később jön, nyolc felé. Néhány szót vált csak vele is. Melyik tóba mennyi hal maradt, hányas telelőnél kell jobban vigyázni — ilyesmit. Elhúzódott a halászat, akadozik a szállítás, az agronómus szinte állandóan az értékesítés miatt szaladgál. János bácsi elmúlt már hetven, öt évet nyugdíjban is töltött, utána kezdett újra dolgozni. Hívták ide, az Al­földre, az agronómussal szolgált együtt valamikor. Nehéz volt a nap, elfáradt egy kicsit. A küszöbre ült le, szokása szerint, akárcsak nyáron. Mások ezek a tavak, mint a dunántúliak. Szikesek. Bár ez önmagában nem számítana, de víz sincs állan­dóan: szivattyúval kell átemelmi egyik tóból a másikba. Halágy sincs, nem gyűlik egy helyre a hal, nagyhálóval lehet csak összehúzni. A Vizet se ereszthetik nagyon ala­csonyra, nem bírják a halak. Az egész tava»- ha­lászatkor. Ez fárasztó. János bácsinak persze nem kellene vizet járnia — ő a halászmester —, de nem tudja megállni. Lehetetlen a partról dirigálni; ha nem mutatja, mit hogyan, kétszer- annyi időbe kerül. És éjjel se alszik nyugodtan, a tele­lőket meg muszáj nézni. Volt rá eset, igaz. nem itt, sza­ladt hozzá az őr, jöjjön feltétlenül, pipálnak a halak, az­tán semmi; amikor viszont kellett volna, nem szólt... Kétszer is fölkel éjjelente; sok a hal egy-egy telelőben. Az agronómus meg csak mászkál, hetekig egyedül van munka után. Ez is növeli a fáradtságot. Nagyon üres ilyenkor ez a tanya. Rádió van ugyan, telepes, de azt is meg lehet únni. ha nincsenek hozzá társak. A feleségét nem hozhatja ide az isten háta mö­gé, mi lenne itt vele? Hely sincs akkora, lehetőség se a (Tihany) üvegablak rózsa lebeg a kősárkány a kőtojáson fagylaltból csíp egy hószínü sirály öt ujj öt fecske mini-fürdőruhában rágyújt a nyár ha jönne a szél fújná fújná a rózsát s a tükör-kardokat a sárkány ellenében vitorla szállna el rokonságban a nyárral felhőkkel és sirállyal a hószínű sirállyal gyöngyszínű ablakokkal csak szállna szállna már! rágyújt a nyár a visszhang úgysem érdekel én visszhangtalan élek szavamat megcsúfolja a fizikai lét szólnom kell mégis-mégis a táncotokról rózsák sárkányok kőtojások tükör kard-messzeség! a nagy tánckör bezárul a szemünk láthatatlan testünk felosztják lassan a rózsák madarak öt ujj öt szó vágy fámjelzett szabadság a visszhangos szó mindig igazabb? a kősárkány kis fehér felhőt horkol és jól tudjuk amíg legyint a kéz: ha bronztömbjével mellünkön az alkony nem az alkony, a lélek a nehéz CSANÄDY JÄNOS: A GÉNIUSZ Valami csendesen feloldott. Víz-sík, szigetek, karszt: alant. S benned egy súlytalan madár suhan. Hal voltál langyos tengerekben. Szárnyaidat próbára tették a vad szelek. ízeidet: a végtelent fonó spirálisok. És most a földtömeg gömbje fölött ragyog szemed. gazdálkodásra. A kutya elejére feküdt. Néz­te egy ideig. Akkoriban került ide, amikor ő is jött, három éve. Együtt kezdtük a szolgá­latot — mondotta magában. Játékos kölyökkutya volt, az unokája kedvence: három nap után a kutya éjszakánkirrt a gyerek ablaka alá feküdt. Az unokája se jöhet mostanában. — Na gyere, nézzünk körül még egyszer! A kutya rögtön fölállt, indult a telelők felé. Megírta haza. hogy szombaton várják, a déli sze­méllyel érkezik. Hétfőn maradhat, igy beszélte meg az agronómussal. Régóta készült hazamenni. Amikor utoljára otthon járt, összeveszett az asszonnyal; levélben ezt képtelenség kimagyarázni. Bolond vagyok azért — dörmögte magában, — ő bán­tott meg, mégis engem furdal a lelkiismeret. Csak írom a leveleket, írom, erről meg hallgatok. Persze, hogy hall­gatok, hogyan magyarázzam meg neki... Meg aztán nem is magyarázkodni alkarok, hanem látni, hogy... hogy az asszony nem fúj már, megértette, hogy neki nem volt igaza. Nagyon megkönnyebbül az ilyesmitől az ember... Kiemelt egy deszkát a zsilipből, másikat tett be he­lyette. rátaposott, szoruljon össze rendesen. Aztán drót­tal a befolyó palacsövére deszkát kötött, terüljön szét a viz, csobogva hulljon lefelé, minél több oxigént vegyen föl közben. Erősödött a sötét, érezte csak, amit csinálj De hát nem kényes munka ez: fontos, de nem kényes.----Mert ha egy asszony negyvenöt évi házasság után ilyesmit vagdos az ura fejéhez, nemigen érdemli meg, hogy az emésztődjék miatta. Napközben — igaz — el is felejtődik, ilyenkor, este, muszáj rágondolni. Hogy én azért adtam halat az őr feleségének még Szentkirá­lyon, mert azt szerettem volna, ha... Mennyi esze vJn egy asszonynak. Azért adtam! Ha nem fogná el az ero­bert a düh. nevetni tudna rajta.. Azért adtam, mert vet­te. Bement az irodára, kifizette az utolsó dekáig. Bn meg kimértem. Annyi igaz az egészből, hogy ponty he­lyett néha süllőt adtam neki. De hát megtettem én azt mák­nak is. Persze ritkán, kevés volt a süllő, fontosabb he­lyekre tartogatta az igazgató. Vakkantott egyet a kutya. A Kántor-tanyából szaba­dult ki egy malac, az öregasszony szaladt utána, hívb- gatta vissza. Az öregasszonyról jutott eszébe, át kell mennie a tejért. A többi tanya — itt a közelben — már üres. gazdáik beköltöztek a faluba. Űj település; szépek a házak, bolt, iskola, orvos is van, csak a homok sok Ha nekiindul a szél... Itt a tó körül szikes, legelő, jtt sem hordja annyisa.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents