Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-05 / 208. szám

/ A művésznő és hódolói (Kedd, 20.20): Osztrovszkij kétrészes szín-, művének közvetítése a ka­posvári Csiky Gergely Szín­házból, felvételről, az író fél­száz darabja közül ez a mű született utoljára^ eredeti cí­me: A tehetségek és tiszte­lőik volt. Hazánkban 1962- ben játszották, Győrött. Az 1882-ben írt darabban Oszt­rovszkij a színházi világkép- viselőit mutatja be, velü-k mondat súlyos társadalombí­rálatot az akkori Oroszor­szágról. A kérdés az. mit te­gyen egy tehetséges, szép és szerelmes színésznő, ha ar­ra kényszerítik, hogy válasz- szón egyéni boldogsága és hivatása között, mivel az anyagi biztonság hiánya mel­lett csak érdekházassággal mentheti meg pályáját. A mű az alkotó egyéniség kiszol­gáltatott helyzetéről szól. GYILKOSOK (Csütörtök, 20.35) Magyarul beszélő, amerikai tv-film. Ernst Hemingway Bérgyilkosok című novellájá­ból. Az átütő erejű Haming- way-írás azt kutatja, hogy az áldozat, aki megadja magát gyilkosainak, miért viselke­dik így, miért nem kísérli meg legalább az ellenállást. A filmet Donald Siegel ren­dezte. Levelek Margitnak | (Péntek, 20.20) Tv-film Dallas Szilvia és Paizs Gábor forgatókönyvé­ből, a Péntek esti bemutató című tv-soroeat új darabja­ként. A lírai hangvételű tör­ténet 1945-ben játszódik egy kis falu mellett, ahol egy munkaszolgálatos század tá­borozik. A foglyok, a keret felügyeletével, a századpa­rancsnok hasznára dolgoznak, ő ugyanis felvállal minden munkát, amiből pénzhez jut­hat. s a foglyokkal végezteti el. A rabok, miután nem ír­hatnak levelet, egy képzelet­beli nőhöz írnak naplót, amelynek lapjait a templom- torony általuk kicserélt ke­resztjének egyik szárába rej­tik. A tv-film a rabok egy­máshoz, valamint a szaba­dokhoz és rabtartóikhoz való viszonyát mutatja be. Zenei Figyelő j (Pénthk, 21.30) A tv zenei újságja. Nyári összefoglalóval kezdődik az adás, amelyet az elmúlt idő­szak zenei eseményeiről ké­szült filmek egy-egy részle­tével illusztrálnak. A Filhar­mónia igazgatója, Lakatos Éva az őszi budapesti zenei hetek tervezett eseménysoro­zatáról számol be a nézők­nek, a Figyelő ebben a szá­mában indul egy új rovat: a zenei rovat, vezetője, Kere­kes János által szerkesztett szerkesztői üzenetek. A mű­sorban megemlékeznek a 10 éve elhunyt Weiner Leóról. A Bartók-mű televíziós válto­zatának elkészülte alkalmá­ból részleteket mutatnak be az új művekből. A Csodála­tos mandarint már látták a nézők, A fából faragott ki­rályfit és A kékszakállú her­ceg várát a közeljövőben mu­tatják be. Maigret felügyelői A nyerő tikett | (Vasárnap, 20.30) A sorozat most bemutatás­ra kerülő része szinte csö­pög a vértől, egy vérszomjas ■ gengszter-bandáról szól, s a film azzal indul, hogy egy ismeretlen telefonál — in­formációt ad telefonon a fel­ügyelőnek, de sokat nem tud mondani, pontosabban már nincs rá ideje — a szó kö­zepén gyilkolják meg... A cím arra utal, hogy egy em­bernek szokása a lóverseny­téren lesben állni: nem dob­nak-e el véletlenül a fogadók egy nyerőtikettet... Banditák háló jóban A film azt akarja elhitet­ni velünk, a mindenre kí­váncsi nézőkkel, hogy ez a rövid és nem is nagyon iz­galmas történet bepillantást enged az angol alvilágba és abba a titkosszolgálatba, amely hagyományosan híres. E célból olyan csoportok és ellencsoportok működését vá­zolja fél, ahol senki nem tudja, kik vannak kik ellen igazából? A csavaros logika utánaszámolhat talán annak, hogy végül is a legnagyobb rabló jut-e el a királyi ki­tüntetésig, a lovaggá ütésig, de alapjában véve nem ez az érdekes: a főhőst, ezt az esetlen, mindenre alkalmat­lan apró zsebest figyeljük, amint a nagyok fel- és ki­használják az ő balekságát. A film rendezője, Dick Cle­ment sokat bíz a néző kom­binációskészségére. A képek­ből nem mindig rakhatók össze a szálak, a szöveg nem elégszer fedi fel a megértés­hez szükséges indítékokat. Talán szándékos is ez. In­kább azt akarhatja ez a film, hogy a főhős mellett megje­lenő különböző típusú és arc­élű figurákra jusson időnk. Mert Proudfoot, ez a panto­mimmozgású mellékfőnök vagy fő-főnök, gumilépései - vei, választékosán előkelő hanglejtésével, cigarettázás közbeni kéztartásával komi­kusán, de hitelesen eljátssza nekünk azt a fezőrt. aki a társadalom felsőbb létrafo­kain meg tud kapaszkodni. Hendrickson, Johnston ugyancsak eredeti figura, de Lambert is. Mintha mind­nyájan mipden mozdulatuk­kal leplezni akarnák foglal­kozásukat, s azáltal leplezik le magukat, amilyen szorga­lommal és fogásokkal har­colnak felismerhetőségük el­len. Az egész jelenségsorban a rokonszenves detektívnő, Imogen viselkedik természe­tesen, közli érzéseit is a ma­ga módján és mer ember lenni ebben a kiagyalt törté­netben. A film legjobb képei a mindennapi londoni forgata­got mutatják be. Azok a pár­beszédek keltenek érdeklő­dést, amelyekben az esett kis futballista vallja meg önma­gát, kiszolgáltatottságát. Ér­dekes utánagondolni azoknak a vallomásoknak is, amelye­ket önmagukról és mások fé­ken tartására tesznek a hő­sök. Például az a rohamosz­tagos, aki a háborút e be­osztásban, tiszti minőségben verekedte végig, hogy aztán Csombénál munkát és zsol- dot kapva eljusson a londoni bérgyilkosságig. S mindezt a pénzért, vagy talán másért? A film utolsó kockái után fura gondolatokkal kel fel a néző. Nem érti, hogyan lehet ennyire hálátlanul kiejteni ezt az emberkét a kémkedés és ellenkémkedés kötelekéből és ismét iigy az utcára ten­ni, hogy ne ártson senkinek, hogy ne is árthasson megbí­zóinak? Vagy az ennyire ba­lekon rajta van a bélyeg, hogy bután jóságos, vagy naivan buta csak? S a buta embertől már nem is kell félni, még akikor sem, ha ennyi mindenbe belelátott? Tom Curtenay most nem ismételte azt a bravúrt, amiért A hosszútávfutó ma­gányosságában világhírű lett. Körüljátsszák őt, minit vala­mi bábut. Annál több alakí­tásra volt lehetősége Freddy Jonesnek, James Villiersnek, a riadt Edward Hardwichnek és James Bolamnek. (farkas) Jóérzés Véget ért a tanköiiyvvásái* Szombaton befejeződik az új tankönyvek árusítása az általános iskolákban. Vala­mennyi megtanulni való könyvet kézhez kapták a di­ákok; ha valakinek egyik, vagy másik kiadványt nem sikerült beszereznie, szep­tember 5-e után a könyves­boltokban még megvásárol­hatja. Év közben — a meg­rongálódott, vagy elveszett általános iskolás könyvek bármikor pótolhatók Buda­pesten, az ÁKV V. kér. Hon­véd utca 5 szám alatti Tan­könyvboltjából. Az új tankönyvek elosztá­sából az idén összesen 350 állami és szövetkezeti köny­vesbolt vette ki részét. Nagy tételek „terítéséről” volt szó: az idei tankönyveket összesen 16 000 tonna papír­ra nyomtatták. Mintegy hét­ezer — különböző szintű — oktatási intézménybe kellett kiszállítani a tanulni való írásos anyagot. Elegendő se­gédkönyv, szótár, atlasz ke­rült az üzletekbe, s nincs hiány kötelező, illetőleg ajánlott olvasmányokból sem. A szakközépiskolák és a technikumok tankönyveit — az iskolai árusítás befejezé­se után — csak a kijelölt kerületi könyvesboltokban lehet megvásárolni, ugyanis ezeket a speciális köteteket nem küldik az általános könyvesboltokba. Szombatonként együtt járnak horgászni. Gyerekkori barátok, közel laknak egymáshoz a magas házakban. Egymás mellett ülnek és nézik a vizet. Néha nagyot ficánkol egy-egy hal, testét megcsillantja az estébe hajló napsugár. Valahol motorcsónak hangja zúg, aztán ez a hang is elhalkul, mintha csak csendet parancsolt volna neki valaki. * « — Mondanék valamit. » János oda sem fordítja a, fejét, csak a dugót nézi a víz felszínén. — Hallod? Mondani akarok valamit. Félig fordítja a fejét, aztán mint aki semmi jelentő­séget nem tulajdonú a szónak, oldalt hunyorog. — Mi bajod? — Eljöhetnél hozzánk főmérnöknek. Nagyot csobban a víz, egy bíbic húz el csipogva a tó felett. — Bolondokat beszélsz. Jóska kitámasztja a botot és hanyatt dűl a zöld gye­pen. — Nem hülyéskedem. A főnök mondta, hogy egyszer, ha alkalmam lesz, beszéljek veled, ö is szívesen látna az irodájában. Talán tíz perc is eltelt szótlanul. Jánosnak kétszer is kapása volt, de mind a kétszer elügyetlenkedte a dol­got. — Nem megyek sehová. Nem hagyom ott a válla­latot. — Legalább hatszázzal több lenne a pénz... ■ János zsirórja újra megfeszült. Egy határozott moz­dulat, egy rántás és egy harminc de/cás már ott ver­gődik a parton. — Ügy lenyelte a horgot, hogy bicskával kell kiven­ni a szájából. Most már egymás mellett feküdtek a földön. A kitá­masztott botok mozdulatlanok voltak. — Kár lenne elszalasztani. Itt karriert csinálhatnál, fiám, és mondom, az q hatszáz forintocska sem kivetni való pénz. — Mondtam, hogy nem megyek. Tizenegy éve va­gyok a vállalatnál és jól érzem magam. Munkatársaim szeretnek, a főnök megbecsül. Olyan az egész galéria, mint egy nagy család. Tavaly Friciék házat építettek és csak látni kellett volna az összefogást. A főnök, igaz, morcos egy kicsit, de igazságos és nagy darab szíve van. Jánosnak ma szerencséje van. A második halat fog­ja ki addig, amíg barátja zsinórja meg sem rezdül. Ez az utóbbi még valamivel nagyobb is az elsőnél. — Ne lelkizz, édes fiam, nem érted, hogy az én fő­nököm 600 forinttal többet ígér? János barátja kezébe veszi a botot, visszacsavarja a zsinórt, aztán messze maga elé dobja a horgot. — Tényleg nem érted ezt te, Jóska? Képtelen vagy megemészteni, hogy azt a helyet, ahol jól érzi magát az ember, még 600 forint többletért sem szabad odaadni? Jó érzés itt lenni, ennyi az egész. Megszökött környezet, kellemes kollégák, tízéves barátok. Beesteledik. A nap elcsúszik a felhők mögött, hűvös szél támad a hegyek felől. Az előbbi motorcsónak messzi­ről újra erre kanyarodik, nyomában vizet fodrozó hul­lámok érkeznek. Beülnek a kocsiba és indulnak hazafelé. Jóska egész úton szótlan és azon töpreng, hogyan lehet ennyire bo­lond valaki, hogy a jó érzést nem adja oda havi 600 fo­rintért ... \ Szalay István w Ki wwtwwww i 'sssssssjwssssssjwssq&/ssrss*sssssssssssssss*sssssssssssss/ms>Mrssfsssssssssfsss/sssssssfffssAmwsjssssssssssssssssssAMrsssfssssA* VILLÁT akar építtetni a tengerparton szállásadónk, a valenciai Orinoko penzió tulajdonosa. Alig egy éve üzemel ez a kis szálló, mely­ben napi 115 forintnak meg­felelő pezetáért háromszori étkezést is biztosít a gazda, s máris terjeszkedni tud. Persze, nem csodálkozom raj­ta attól a pillanattól, hogy megismerem üzleti haszon­kulcsát. A főpályaudvar res­tijében 15 pezetáért vettük annak a vörösbornak liter­jét, amit ő 40 pezetáért adott előző este. bőséges vacso­ránkhoz. Állt pedig ez a va­lóban bő vacsora húsleves­ből, vegyes salátából, ecet­tel, olajjal, ami ezen a vi­déken előétel és egy darab sonkát is szelnek hozzá, to­vábbá sáfránnyal sárgára festett rizses húsból, csigá­ból, s banánból, sütemény­ből. Egyik este beszélgettem a penzióssal, s a villáját épí­tő mesterrel. A társalgás igen hasznosnak bizonyult. Megismerkedtem közelebb­ről a spanyol lakásviszo­nyokkal, építkezési program­mal. Van kő, fa elegendő, ért­hető, ha ott valamivel jobb a helyzet. mint idehaza! Mindig lehet bérlakást kap­ni. havi 1000—1500 pezetá­ért, ami majdnem egy mun­kás fele fizetése. — Az idén indult tízéves terv keretében például 1 millió 300 ezer lakás épül az országban, jelentős állami hozzájárulással — mondotta Juan Felix, az építész. Az igénylőknek 15 ezer pezetát kell fizetniük ^belépéskor, ami alig több, egy jó szak­ember kéthavi jövedelmé­nél, s a beköltözéstől számít­va 20 éven át, átlagosan ha­vi 500 pezetával törlesztheti államadósságát minden új lakástulajdonos... KEVÉSSÉ kedvező ugyan­akkor spanyol földön a "köz­oktatás helyzete. Csak nem­rég valósították meg az ál­talános tankötelezettséget, így igen sok az analfabéta náluk. Ám ettől az intézke­déstől sem várhatnak száz százalékot megközelítő ered­ményt az írás-olvasás elsajá­títása terén. Hogyan is lehetne betű­vetésre, olvasásra fogni azo­kat a gitanékat, andalúz pásztorokat, s fiaikat példá­ul, akiknek ezrei Baza, Gaudix környékén, s Sierra Nevada barlanglakásaiban élnek? Órákig csavarog, ka­nyarog vunatunk a kopár bércek között, kilométereken át elszórva, százával látjuk ablakából a- délre néző, fe­hérre meszelt szájú barlan­gokat. a kopasz földön téb- láboló sok tucatnyi apróság­gal. Odébb, ritkán remélt fűcsomó után bóklászva pe­dig a girhes kecskét, ami a népes családok eltartója. Itt, ezen a vidéken nem sok jóval kecsegtet az általános tankötelezettség! Nem be­szélve a most készülő köz­oktatási reformról, amelyet ott-tartózkodásunk idején vitt a Cortéz elé a kormány szakminisztere. Ez a reformtervezet ki­mondja, hogy minden spa­nyolnak azonos lehetősége­ket kel! nyújtani a tanulás terén. (Szépen hangzik!! Űj egyetemek kellenek. (Erre még visszatérünk!) S növél­MOLDVAY GYŐZŐ: A búsképű lovag földjén 2. Feria Valenciában ni kell a középiskolák, diák­otthonok számát, hogy foko­zatosan minden fiatal elvé­gezhesse négy elemi után a négyéves középiskolát! IGEN. Az elemi iskola Spanyolországban négyéves. Ezt négyéves középiskola kö­veti, mely után kisérettségit tesznek a gyerekek, majd újabb kétéves tanulás kö­vetkezik, nagyérettségivel. Aki felsőfokon kívánja ma­gát képezni, annak a nagy­érettségit követően el kell végznie az egyéves egyetemi előkészítőt, mégpedig' azon a szakegyetemen, ahová menni akar. — S korlátozott a felvé­tel? — kérdezem napozó tár­saimtól, egy fiatal mérnök­től, a valenciai tengerpar­ton. — Nem. Viszont annyi az állásnélküli, fizikai pályára kényszerült entellektuel ná­lunk, hogy külföldre kell be­lőlük exportálni. — Az előbb új egyetemek létesítéséről beszélt. Nincs itt ellentmondás? — Látszólag! Amikor új egyetemeket említettem , a közoktatási reform kapessn. azokra az intézményekre gondoltaim, melyeket a tu­dományágak bővülése kény* szerit ránk. A terv főleg mű­szaki főiskolákra gondol! Spanyolország elmaradott mezőgazdasagi nemzet volt a század első felében, s ma már olyan fejlett iparágak­kal rendelkezik, mint az Angliának, Iraknak, Ameri­kának szállító hajógyártás, a galíciai, andalúziai, kata- laniai konzervipar, s több milliós exportot lebonyolító konfekcióipar, s a Citroen, Fiat és Renault lioehcekkel operáló autógyártás. ALÁSZÁLL a nap, .öltöz­ködünk, elhagyjuk a stran­dot! Ez a délután még érdekes órákat ígér. Irány az Aréna! Mindjárt a főpályaudvar szomszédsá­gában, a Plaza de Toroson! Ezt a teret minden valami­revaló spanyol helységben megtalálod, hiszen a bika- viadal olyan több évszáza­dos múltú misztérium, mely egyébként bűvkörébe vonja a finnyás entellektuelt s a legutolsó gitanót. Mustrával kezdődik a szertartás, Itt, Valenciában Is! Az Aréna külső, emeleti folyosójáról yiemrevesazül' előbb a szomszéd aktokban topörgó hat sstép jószágét = ezek fflérklstúük ma m fim* — • utána vándoro­lunk csak a belső gyűrűbe, ülürnk le 75 pezetás székünk­re a nézőtér közepe táján. Alant: ötven méter átmé­rőjű, aranysárga homokkal felhintett porond. magas, 'kettős palánkkal. Sima. mint egy biliárdasztal. Jobbról, velünk egymagasságban: dí­szes páholy. A torna, a cor- rida vezetője, gazdája ül majd itt rövidesen. Búcsúzik a nap, fél 7 van. Majdnem teli az Aréna. Mintegy tízezer aficcionado övezi a pályát. Valamennyi­en éppen oly megszállott sze­relmesei, szenvedélyes rabjai, s persze szakértői corridá- nak, miként otthon, a Nép­stadion ötvenezer szurkolója közül minden második zseb­re tesz egy Albertet, Mazzo- lát, vagy Gerd Müllert. Már a kezdet kezdetén, mikor csak a banderillerék herge­lik kárminpiros köpenyük­kel a porondra eresztett bar­na jószágokat, már akkor be­kapcsolódnak a színjátékba. Füttyel, tapssal, kereplővel, petárdával sürgetik gyor­sabb mozgásra őket. s ez a biztató, máskor bíráló „tár­salgás” még izgatóbb, har­sányabb lesz, amikor három picador veszi kezelésbe a bi­kát, hogy színes szigonyait, bosszantásul, hátába szúrja. MAJD felharsan a torna- vezető éles sípja. Szavára az eddigi mellékszereplők eltűn­nek. s jön a doblando, á végküzdelem. A banderille- rók, picadorok helyébe, vö­rös mulétával, s szál tole- dói pengével kezében a ma­tador lép,,. Az Aréna le­csöndesül néhány pillanatra, Mindönki figyeli, felmér! magéban a bikával s»»mben- álló férfit, ski könnyed, tea- ktt-táneesheg illő mesduia- teMtal kőamUi a teúaémített bikához, vagy tér ki döfés«, vágtái elől. Taps, orkánszerű ünnep­lés a jutalom, egy-egy ke­cses, művészi mozdulatért. Ám fütyülik, gúnyolják, ha nem tud kitérni a szúrás elől, s szarvával feje fölé dobja, majd megtapossa az állat. Mint tette ezen az es­tébe nyúló viadalon is a műsor harmadik főszereplő­jével. A „feria”, a júliusi nagy bikaviadalsorozat első estje volt, melyet Valenciában lát­tunk. Mi az, ami feledhetetlen belőle ? . Talán ama pillanat, amikor Jiménez, a helybeliek kedvence, nagyszerű szerep­léséért megkapta a torna ve­zetőtől a legyőzött bika mindkét fülét. Elegáns moz­dulattal hajolt meg Jiménez a díszpáholy előtt, de levett kalapja ügyes fordulattal már a vesztesnek szólt. Azt búcsúztatta, amint tetemet otromba muraközi vonszolta kifelé az Arénából..! HAZAMENET Hemingvay járt az eszemben, s Picasso, kinek csupa áhitat, csupa misztikus corrida-sorozatet artisztikus metszeteit néhány napja láttuk a barcelonai múzeumban. Milyen szenve­déllyel merültek mindketten a tauromachiába! S mennyi szépséget emeltek ki belőle műveikben! Látnunk kellett ezt a viadalt, hogy teljes ér­vénnyel odaadhassuk ma­gunkat e műremekeknek. S persze, hogy egyeztethessük a két dolgot, A eorrida áb­ráson és valóságos világát, Ügy ériem, fedi a kettő egymást! Kevetkesik; tiraniMU vérei füWLj*»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents