Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-26 / 226. szám
L A NAP JMmimUík 1910« szeptember 26., szombat A Nap kél: 5.35, nyugszik: 17.35 ora-kor A Hold kél: 1.00, nyugszik: 16.08 órakor Szeretettel kbszontjűk névnapjukon JUSZTIN nevű kedves olvasóinkat!-«i latin „justus’* szó igazságot jelent. A Jusztina névvel a szülők, újszülöttüknél az igazság érvény- rejutásút kívánták. . * Tíz évvel ezelőtt halt meg Bán Aladár író, ismert finnugor nyelvész. Várpalotán született 1871. novemberében. Mar fiatal korában rendkívül sok irányú kulturális érdeklődést tanúsít. 1997—1900 között Temesvár ott,, 1901-től 193é-ig pedig — nyugdíjazásáig — Budapesten gimnáziumi tanár. Mint költő, műfordító, irodalomtörténész és folklóristc egyaránt megbecsülést szerez. Széles korú tevékenységet fejt ki a finnugor népek kulturális, valamint tudományos kapcsolatainak kiszélesítése érdekében. Sokat fordít majorra finn és eszi írók, költők müveiből, számos finnugor vonatkozású ciícfce, tanulmánya, fordításé jelenik meg. Időjárás: Várható időjárás ma tatig: altaiabar. kevés felhó, valószínűleg eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15 íok körül. (MTI) Tervez a falu Úthálózatfejlesztés, új iskola« orvosi rendelő Abasáron Az Abasári Községi Tanács mindig megfontoltan gazdálkodott a rendelkezésre álló milliókkal. Az elmúlt évek során korszerű, városi igényeket is kielégítő szolgáltató kombinát épült. Két kilométer hosszú utat építettek, bővítették a járdahálózatot, korszerűsítették a közvilágítást. A község lakóinak régi vágya is teljesült: megoldották a vízellátást. Bővítették a napközi otthont, új tantermeket létesítettek. Iskolafelújításra 300 ezer forintot költötték. A pálosvö- • rösmarti községrészen — a korábbi ellátási gondok enyhítésére — élelmiszer- és italbolt épült. Ugyanitt — 700 ezer forintos beruházásból —, korszerű klubhelyiség létesült. Gyógyszertárat is sürgetett a falu. Ez az óhaj is teljesült. A korszerű fogorvosi rendelő & felesleges Asa AMERIKAI Legiscállítáfii Szövetség (ATA) íelszólította e, közvéleményt, hogy ne vicceljen legalább repülőgéprablási té- jnában ne. A légitársaságok —• mint a közlemény mondja — egyre Idegesebben fogadnak -lyan tréfákat, mint amellyel egulóbb egy utas szórakozott üokezer méteres magasságban: Ha nem kapok még egy italt, _elrobbantom ezt a gépet”, A •iccembargó, amelyre az ATA reri a nagyközönséget, a repülőterekre is vonatkozik, c* AMIN ABEL HA SB UNT, a Dominikai Népi Mozgalom Párt föld alá kény szeri tett vezérét-, csütörtökön egy rendörkülönít- mény megtámadta rejtekhelyén ►s felesége, vaiamint kétéves fiúgyermeke szeme láttára agyonlőtte, • NTVUG AT-NÉMETORSZÁGBAN csütörtökön ötvenezer fémmunkás tartott néhány órás figyelmeztető sztrájkot- Az Opel- műveknél csaknem egy égése, munkanap esett lei, a kölni Mordnál több munkaóra ment •eszendőbe, a CSÜTÖRTÖKÖN DÖNTIK EK, hogy folytassák-e a ..szabad életnek” elkeresztelt léggömb kutatását az új-íouiidlandi vizelten, miután a keresés eddig nem hozott eredményt. Tizenkét repülő, három amerikai parti őrhajó tart szolgálatot, hogy az amerikai Anderson-há- aspár és az angol M&lcora Brighton nyomára bukkanjon. V hajba jutottak meg akarták dönteni a léggömbtávrepülés világrekordját, amikor a vihar vallonjukat a tízre kényszeré- tette. I({alorvost ügyelet Füzesabony: szombaton dőli tz órától héttő reggel 7 óráig. Füzesabony, Znnyi u. li., Petőfi T?z központi irodája. Telefon: Füzesabony: IS2. Gyöngy 3s: szombaton déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig. Állatkórház, Gyöngyös, Deák Fe- renc út 17. Telefon: 16-43. Hatvan: «zombaton déli 12 óráiéi hétfő reggel 7 óráig. Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 12-10. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei értékesítő Központjának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Sárgarépa kilója 2,60—3,20 ío- ibtt, petrezselyemgyökér 4,60— 5,60 forint, zellergumó 4,90—5,90 .'árint, cékla 2,20—2,60 forint, vö- üskáposzta 2,30—3,50 forint, fe- és káposzta 1,70—2,20 forint, kel- .áposzta 2,40—2,90 forint, karjai, 5—6 forint, főzőtök 1—1,20 érint, uborka 2,90—9,50 forint, jröshagyma 3,50—4 forint, íok- •i:;yma 14—24 forint, paradi- ••ín 2,50—4,60 forint, zöldpap- l:a 3,20—6,80 forint, paradicsom- . prika 3,50—6 forint, burgonya —3,50 forint, besztercei szil2,30 forint, szőlő csemege . —6,8u forint, téli alma fehér a 2.10—4,50 forint, dió héjas -21 forint, mandula 18—22 ío- ,út. dszikörte 3,90—4,50 forint, . ■k kilója .52 forint, tojás da- •ibja 1,50—1,90 forint, savanyított káposzta kilója 5 forint, szárazbab kilója 15—24 forint. Negyedik éve, hogy először megszervezte a TIT megyei szervezete — az országos mozgalom keretében — a Kis matematikusok baráti körét, melynek munkájában azóta, több mint 900 általános iskolai tanuló vett részt A kis baráti körök eddigi tevékenysége nyomán egy sor olyan kérdés merült fel, amelyek megbeszélésre, megvitatásra várnak. Ezért a TIT országos matematikai választmányának fizikai— kémiai—matematikai szakosztálya és a TIT megyei szervezete szeptember 27-én és 28-án területi konferenciát rendez Egerben, amelyen öt megye — Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár — matematikai baráti köreinek vezetői' vesznek részt. A konferencia célja, hogy a résztvevők kicseréljék munkájuk tapasztalatait, majd pedig közösen megbeszélve kialakítsák az azonos vezetési módszereket, elkép- . zeléseket ég kidolgozzák a matematikai körök íoglal- ■ kozási anyagait. Ennek elősegítése érdekében neves matematikai szakemberek tartanak előadásokat a részt vevőknek. Néhány cím az elhangzó előadások közül: Transzformációk a fogldlko- zásokon; Kombinatorikai utazgatásoktól mentesíti a község lakóit. Az eredmények mellett akadnak még megoldatlan gondok is. Szűk az iskola: kilenc tanteremben — dél- előtt-délutános váltással tizenhárom tanulócsoport tanul. Tanterembővítéssel nem lehet segítem. Megoldást csak új iskola építése jelenthet. Ez a gond is megoldódik a negyedik ötéves terv folyamán. Négytantermes iskola épül négymillió forintos beruházásból. Szükség van újabb orvosi rendelőre és lakásra is. Ennek építésére közel ötszázezer forintot költ a községi tanács. A község útjai túlzottan használtak. Rendbehozatalra és építésre az elkövetkező öt év folyamán tízmillió forintot fordítanak. Radioaktív hal... Pisarro chilei lakos felesége halételt akart készíteni vacsorára es ezért a piacon megvásárolt halat eltette a hűtőszekrénybe. Amikor munkához akart látni, kinyitotta a jégszekrényt és a legnagyobb meglepetésére kékeszöld fény sugárzott a halból. A megdöbbent asz- szony kiáltására odafutott férje és villával ki akarta venni a halat a jégszekrényből. Alighogy beleszúrta a villát a halba, a fénysugárzás mégjobban fokozódott. Az esetről tudomást szereztek a helyi lapok riporter«, sőt az egyik felvételt is akart készíteni a halról. Kiderült, hogy a halból sugárzó fény elegendő volt az egyébként homályos konyhában a felvétel elkészítéséhez villanófény nélkül is. A kép kitűnően sikerült és megjelent a riporter lapjában is. Vegyésztudósok megállapították. hogy a különös jelenség minden valószínűség szerint összefüggésben van a Csendes-óceán térségében nemrég végrehajtott francia atomfegyver-kísérletekkel. Minden jel arra vall, hogy a szóban forgó hal a kísérlet idején radioaktívvá vált. Tsz-közgyűlés Ecséden Jó eredményeket várnak a tsz-ben BÚCSÚZTATÁS < (A Stem karikatúrája) VWv'wVwv'v v v V VvVW wV\*AVWI)W>^VN<W^V'/vV^/VAAA<W\AiMAA/Vrf,v‘ Az ifjú matematikusokért feladatok felhasználásának, lehetőségei; Halmaz, reláció, függvény fogalom kialakulásának lehetőségei a Kis matematikusok baráti körének fogalkozásain. A területi konferencia második napján egy bemutató foglalkozást látnak a baráti körök vezetői, majd pedig az utolsó közös program keretében megtekintik a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Csillagászat: Múzeumát. Ny ugdí jasbnesúziató Hevesen (Tudósítónktól): Hosszú, dolgos esztendők után v búcsúztatták el á hevesi Háziipari Szövetkezet dolgozói Tóth K. Istvánná szövőnőt. A vezetőség nevében Tompa Béláné a szövetkezet elnöke köszöntötte meleg szavakkal a nyugdíjba vonuló „Gizi nénit”. A dolgozók nevében Balázs Sán- domé, a szövetkezeti bizottság titkára adott át ajándékot és kérte az idős szövőnőt, keresse fel az üzemet továbbra is, szívesen fogadják tanácsait és el is várják, hiszen csaknem alapító tagként kezdte munkáját a népművészeti es háziipari szövetkezetnél. A köszöntő szavak bensőséges kis ünnepségen hangzottak el. (TvdósitónktóDt Az Egyetértés Termelőszövetkezetben megtartottak az évközi közgyűlést. A szövetkezet életében ez volt az első ilyen tanácskozás. Több mint 800 t.szóig előtt számolt be Tóth Péter tíz-elnök, a szövetkezet gazdasági helyzetéről és a soron következő feladatokról. Ismertette, hogy a tsz-tagok szorgalmas munkája az idén Is meghozza az eredményt, a rendkívüli időjárás ellenére Is. Vannak termés- kiesések, aggodalomra azonban nincsen ok, mert kellő intézke- . déseket foganatosítottak a hiányok pótlására. Természetesen a zárszámadásig meg sok a tennivaló. Beszámolt az elnök arról is, hogy az intézkedési tervnek megfelelően végzik az ősz! betakarítást és a vetést. A vetés gyorsítása érdekében áttérnek a két műszakra. A tájékoztató jelentés után 566, 10 éve dolgozó tsz-tagnak adták a törzsgárda jelvényt és a 200 forint pénzjutalmat. 32 dolgozó kapott kiválódolgozójelvényt és 400—400 forint pénzjutalmat. A kitüntetett dolgozók között a legidősebb a 74 éves Ludányl Mátyásit*. a legfiatalabb a 21 éves Szeremi Áron volt. A lőtté nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Zalaegerszegen megtartott lottósorsoláson a 39. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 26, 32, 56, 61. 86 A szeptember 28-án megtartandó tárgynyereménysorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) — KÁLBAN pénteken délután ülést tartott a községi tanács, ahol Galambos Lásxló igazgató beszámolt az általános iskola oktató-nevelő munkájáról és az 1969—70-éS tanév eredményeiről. ★ — EGERBEN szeptember 30-ig lehet jelentkezni- a TIT földrajzi szabadegyetemére, ahol nyolc vetítéssé, egybekötött előadás keretében neves előadók mutatják be földünk legszebb tájait, országait. ár — A FŐVÁROSI Műanyag- ipari Vállalat hatvani telepének dolgozói legutóbb szabac szombatjukon különműszakoí tartottak az árvízkárosultak javára. Mintegy hétezer forint értékű munkát végeztek, amely egyben elősegítette a harmadik negyedévi tervük határidő előtt történő teljesítését is. ★ — A TISZA NÁNAI Petőfi Tsz-ben jó ütemben haladnak az őszi munkálatok. A közös gazdaság dolgozói eddig 60 katasztrális hold cukorrépát takarítottak be, valamint elvetették több mint 500 katasztrális holdon az őszi árpát, s 100 katasztrális holdon a káposztarepcét.-Folyamatban van a vöroshere- mag betakarítása is, amelyben a várható termést 4—4,5 vagonra becsülik az idén. ár — PÉNTEKEN SELYPEK is megkezdődött az új cukor- szezon. A feldolgozásra érkezett első répaszállítmá nyok azt mutatják, hogy a szeptemberi napfény alig pótolt valamit a nyár mulasztásából, bár a tavalyihoz képest sokkal később indult az idei kampány, a termény cukorszázaléka lényegesen alacsonyabb a múlt évinél, «■ vártnál. ár — AZ ÉPÍTŐ-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozok Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága pénteken testülezi ülést tartott Egerben. Hat szakmai vállalat idei kollektív szerződésének időarányos teljesítését ismertették a résztvevőkkel, s jelentést adtak a dolgozók lakásépítésé hez nyújtott vállalati segítség eddigi tapasztalatairól. ár — KÉTÉVES korszerűsítési, felújítási munkával, bejé jezték a 24. számú mátrai út 18 kilométeres szakaszának átépítését, A Gyöngyösről kiinduló útszakasz műszaki átadás-atvétele pénteken megkezdődött. tgy tartálykocsi keres, «azdíiát &£ lett árván, elhagyottan. — egyik kereke kiszerelve — az XF 28—50 l'oigftlnii reinis.á- mu cementszállító tartálykocsi. Naponta több személygépkocsi, teherautó, autóbusz és cementszállitó kocsi húz el mellette, búcsút intve az elhagyd' árvának, amely a széllel, esővel dacolva várja a szerelőket, hogy újból „nyargalhasson’’ a Tisza M. \ifelopeső építkezése felé. Vagy talán ennek a kocsinak nincs is gazdája?? (Foto: Szabó .Uájos)