Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-03 / 206. szám

Megállt+***ri Lenin autóját Csillag kapitány MINDJÁRT AZ ELEJÉN megvallom: a kapitányi ki­nevezés tőlem való. Azokban a polgárháborús években nem voltak rangok. Rangjel­zés nélkül szolgálta a szocia­lista forradalmat a 3. Októ­beri Internacionalista Ezred rendfenntartó alakulatának századparancsnoka — Csillag Ferenc, egri papucsos és ci­pészmester. — Régen volt, nagyon ré­gen — mondja Balassa Bá­lint utcai lakásán, ahol 50 esztendős Házasságában él feleségével és Gyuri macská­jával, könyvtárának ezernél több kötete, szentek képei és mesterségének szerszámai közt. Ötödiknek érkezett a hét­gyermekes csatádba, testvé­rei közül ma már csak egy él, a többiek kibailagtak az időből. Alig múlt 11 éves, inasnak állt, s éppen betöl­tötte a tizennyolcat, vitték a tarnopoli frontra, együtt a miskolc' 10-es honvédekkel. — Alig voltam katona és máris hadifogoly lettem. Ez 1915, október 11 délutánján történt. Egységünktől elsza­kadva, hárman loholtunk előre a lövészárokban. Az oroszok, lehettek ötvenen, körülvettek bennünket. „Pus- ku dole, ruku gore!” Nem dobtuk le a fegyvert és nem meltük fel a kezünket. S akkor megindult felénk a sorból egy irdatlan nagy alak* előreszegezett szúrony- nyal. Már csak pár lépésre volt, mikor valaki a hátam mögül rákiáltott: „Nye tró- baj, nyekazsivjot, jiscsó ma­iad oj!” Ne bántsd, hadd él­jen, még fiatal! A szurony­döfés helyett ütést kaptam, puskatussal, a vállamon ... SZAZÄNKA, pokrovszk — itt voltak hadifogolymun­kán. Míg a többiek a vasúti pályákat gondozták, Csillag Ferenc civil mesterségét foly­tatta: cipészkedett. S a kap­tafánál maradt a forradalom kitöréséig. — A lágerból sokan haza­indultak. Magam is foglal­koztam a hazatérés gondola­tával, de egy Máté nevezetű barátom erről lebeszélt. El­mondta, hogy ő is megpró­bált menni, de a határtól visszafordult, le ne lőjék. A csoportot, amelyikkel tartott, az orosz határőrök átenged­ték, de a magyarok erre nem voltak hajlandók. Egyik ka­tona azt mondta: „Én már harmadik éve vagyok fog­ságban, otthon feleségem, gyermekeim vannak ...” És megindult a határőrök felé. Mikor lábát a magyar földre tette, lövés csattant, s ott halt meg az az ember, ahová lezuhant... A lágerban akkoriban egy­mást érték az agitátorok. Éjjel-nappal gyűléseztek, szüntelenül. Minden szónok arra akarta megnyerni a ha­difoglyokat, hogy álljanak a forradalom, a szovjet hata­lom mellé. „Kaptok ruhát és jó élelmet is!” A Szaratov- ban megalakuló 3. Októberi Internacionalista Ezrednek Csillag Ferenc is tagja lett. — Kaptunk két öltözet ru­hát, kistafirungoztak, mint a menyasszonyokat. Aztán meg a kosztra se panaszkodhat­tunk, többé nem kellett éheznünk... Az ezred rendfenntartó alakulata Pokrovszkban tel­jesített szolgálatot. Aztán át­tették állomáshelyüket Der- gacséba. Itt találkozott Csil­lag Ferenc — Leninnel. — Jött egy autó az ország­úton. Megállíttattam. A so­főr mellől kiugrott egy férfi, rettentő dühös volt és kia­bált: „Hogy mertél megállí­tani bennünket?! A kocsiban Lenin elvtárs ül, sürgős az utunk!!” Egészen elhűltem. De akkor már Lenin is ki­szállt a gépkocsiból. Pártom­ra állt, megdicsért. Azt mondta: így kell eljárni mindenkivel szemben, aho­gyan én tettem. Meg kell ál­lítani minden autót, igazol­tatni mindenkit, mert lehet, hogy fehérek is jöhetnek er­re... Az eset után kommu­nista kitüntetést kaptam, és előléptettek rajparancsnok­ká ... egy Ízben a fehérek 500 marhát hajtottak el az egyik faluból, s ők kapták a parancsot: induljanak a fe­hérek után, szerezzék vissza az ellopott jószágokat! Az akciót sikerrel végrehajtot­ták és még két pupostevét is zsákmányoltak. Harcolt Csillag Ferenc az Ural körül, s a Don mentén is. — A kozákokkal sokszor összetalálkoztunk, de minden esetben ők szaladtak el... A doni harcoknál már századparanesnok-helyet- tesi beosztásig küzdötte fel magát az egri papucsos. Az­tán mikor egyik összecsapás­nál, a legnagyobb összevisz- szaságban, a parancsnok „le­lépett”, őt állították a helyé­re. — Hogy készleteink meg­fogytak, Moszkvába kellett mennünk municióért. Min­den időnket a sok járkálás, mászkálás kötötte le. Akkor történt, hogy egy nagygyűlé­sen merényletet követtek el Lenin ellen. Egy ellenforra­dalmár nő rálőtt. A merény­lők autón menekültek. Utá­nuk a bolsevikok. Hangszó­rón kiabálták: tartóztassák fel a merénylőket! Egyik ci­gánykatonánké lett az ér­dem: kardjával az autó gu­mijába vágott, s a merény­lők kocsija a falnak szaladt. Tőle tudtuk meg a történte­ket, mikor napok múlva hoz­zánk visszatért. Mert azt akarták, maradjon Moszkvá­ban. A kardját büszkén mu­togatta. úgy vigyázott rá, mintha aranyból lett volna. Nem dicsekvésként mondom, de azt a kardot én adtam a fiúnak... Mikor híre jött, hogy Ma gyarországon kikiáltották a Tanácsköztársaságot — Csil­lag Ferenc hazaindult. 1919. áprilisában ért Egerbe. Mind­járt jelentkezett a munkás­századba, amelyet az ismert kommunista, Ankli József parancsnokolt. A fehérterror éveiben mó­dos és befolyásos rokonai ré­vén elkerülte az üldöztetést. Csendesen, észrevétlen meg­húzódva dolgozott: készítette mutatós, díszes papucsait, lábbeliket javított. És járta barátaival az erdőt, mint lel­kes természetbarát. Gyűlése­ket tartottak a szabadban — a Tibatetőn, a Hegedűs-for­rás mellett. Gyakran .szét­zavarták őket a nyilasok. JÓLLEHET AZ ÖTVENE­DIK esztendejét taposta már, mint „gyanús elem"-et, ka­tonai szolgálatra parancsol­ták. S nem úszta meg a II. világháborút sem. fogság nélkül. Hat hónap után tér­hetett újra haza. — Hívtak maguk közé a szocdemek, de én a kommu­nista pártba léptem inkább. 1947-ben kizártak a pártból. Mert templomjáró, vallásos ember vagyok ... Balassa Bálint utcai kis házában éldegél. Egy kicsit még dolgozik. Babrálgat — ahogyan mondja. Nagyobb­részt felesége nyugdíjából él­degélnek. Asszonya 23 évig volt munkásnő a dohány­gyárban. Pataky Dezső A párizsi lakásán 85 éves korában elhunyt Francois Mauriae Nobel-díjas francia író. (Telefoto — AP—MTI—KS) A tető nélkül maradt épületben: Eláztak az értékes freskók Döbbenetes mulasztások a legnagyobb Petőfi-emlékház Rapi Miklós, az MTI tudó­sítója jelenti: Hovatovább egy éve lesz, hogy Szalkszentmártonban megkezdték a legnagyobb — 13 szobás — Petőfi-emlék­ház helyreállítását. Köztu­dott, hogy a költő 112 verset írt apjának ebben a házá­ban. A VÁTI műemléki osz­tályának tervei alapján el­végzendő mintegy másfél millió forint értékű munká­ra a Szabadszállási Vegyes- és Építőipari Ktsz vállalko­zott. A Ikiivitelező azonban, mint a községi tanács végre­helyreállításánál hajtó bizottsága, az e problé­ma megvitatására összehívott ülésén megállapította, több vonatkozásban megsértette a szerződésben vállalt köte­lezettségeit. Bejelentés nél­kül és indokolatlanul abba­hagyták a munkát. A tető nélkül maradt épület falai és rajtuk az értékes freskók át­áztak. Az egyik fali fest­ményt pedig szándékosan megrongálta valamelyik munkás. A község vezetői in­tézkedtek az újabb hasonló esetek elkerülése, valamint annak érdekében, hogy mi­előbb befejeződjék a fontos munka. A rekonstrukciót egyébként nagyszabású, alapos falkuta­tás előzte meg: feltárultak az eredeti ajtók, ablakok, az épülettel egyidős, XIX. szá­zad eleji freskók, valamint az 1846—1856 közötti időből származó feljegyzések az al­sóbb vakolatrétegeken. Ke­resték a költő saját kezű írá­sát is a falakon, de nem ta­lálták. Ilyen eredeti miliő­ben kap helyet a szalkszent- mártoni Petőfi-emlékmúzeum gazdag anyaga. / AAA/WW 25. — A kis kitérő- végül nvaktöréshez vezetett 1 — Begyulladt. Pedig ő talán megúszta volna az ügyet. v* — Folytassa! — Hátra volt a két tanárnő cseréje, és az útiterv meg­hamisítása. Itt is percre kiszámítottam mindent. Sárkány tanárnő nagyon kedvelt, szívesen megengedte, hogy a korai indulás miatt nála töltsem az utolsó éjjelt. Délután kön­nyűszerrel kicseréltem a gyógyszert, amitől aztán rosszul lett. Később, mialatt Csalogány tanárnővel beszélt, mankói­mon vécére indultam. Odakint kerékpárra szálltam, s vil­lámgyorsan bekarikáztam az iskolába. A tanári szoba egyik ablakán előzőleg elrontottam a zárat, a fiókhoz pedig be­szereztem a kulcsot. Rövidesen kezemben volt az útiterv, s csak egyetlen számot kellett kijavítanom: érkezés tíz óra helyett nyolc harminckor. — Hová lett ez a papír? — Még a defekt helyén kiemeltem a tanárnő táskájá­ból. Tudtam: így ő keveredik gyanúba. Hiszen nem igazol­hatta, hogy az írás szerint valóban fél kilenckor kellett volna a menedékházhoz érkeznünk. — A lőszercsere? — „Apám” hajtotta végre az országúton. Miután le­adta a jelzést a sorompóőmek, a ládát motorjával a szántó- földön átvágó dűlőn az úthoz vitte és elrejtőzött az árok­ban. Megérkezett az oszlop, végén — az őrmester jóvoltából — a lőszeres kocsi. „Apa” pillanatok alatt kicserélt egy ládát. Látta, amint a két lemaradt kocsi is megérkezik, majd az oszlop tovább indul. Nyugodtan visszatérhetett az állo­másra. — Egyelőre ennyi is elég — jelentette ki Kertész ez­redes. — írja alá a jegyzőkönyvet! A nő — kezében tartva a tollat — elnevette magát: — Medgyes Katalin, I. b oszt. tan.? — Nem! Az igazi nevét írja! — Kérem! Lendületesen siklott a toll a papíron. — Távozhatok? — Nem. Egy „találkája” még hátra van. Kertész ezredes a házi távbeszélő-készülékhez lépett, és utasítást adott ki. öten ültek az asztal körül. Három tiszt, a kémnő és Király őrmester. Az asztalon két jegyzőkönyv hevert. Ker­tész ezredes megkérdezte: — Ismerik egymást? A nő mosolygott, az őrmester izgatottan fészkelődött. Béke a segítségére sietett. — Mondja csak nyugodtan, ő már mindent beismert. Itt az aláírt vallomása. — Hát .. ő volt a ... Medgyes Kati? ... — Figyeljen ide, felolvasok néhány sort a jegyző­könyvéből. „Jobb szerettem volna, ha egy csinosabb fiúval akadok össze, de hát nem válogathattam. Be kellett érnem vele.. Az őrmester elsápadt. Gyűlölködő pillantást vetett a nőre, azután rá se nézett többé az egész szembesítés során. Beke ismertette a macskaügyet, a kirándulást és az éjsza­kai kitérő hiteles történetét. — Mit szól mindezekhez? — Ocsmányság. Alias gaztett. Amikor meghallottam, hogy a két éles lövedék egy menedékházba csapódott be, teindjárt gondoltam, hogy itt valami bűntett készült Seb­VöRÖ&Köy JÄWOS: AFIKETf macska Visszatér *-KÉMREOEMV­be valahogy én is belekeveredtem. Csak azt nem tudtam pontosan, mi volt az én szerepem. S miért kellett meghal­nia Czukor Pálnak. Most már mindent értek. — Érti az ablak mögötti vetkőzést, a hazug csókokat, a hitegetést? — Igen. — Elismeri tehát a bűnösségét? — Igen. Kertész ezredes kiszólt az előszobájába: — Kísérjék el őket! Amíg a kémnőt és az őrmestert elvezették, Beke oda­súgta barátjának: — Irány a „tapéta”! Kertész ezredes hangját hallották. — Jöjjetek ide, tekintsük át a helyzetet. Meghúzott egy zsinórt, s a hosszú brokátfüggöny szét­nyílt a térkép előtt. — Nézzük, mi volt a sorrend. Budapest, Szolnok, Ba- konyíürt, a gimnázium, Násfa, a gyakorlat színhelyére ve­zető országút, Vadgalamb menedékház. Jól kitervelt akció. Tömeggyilkosság, amelyben a hadsereg a tettes, és egy ti­zenöt éves fiatalokból álló lányosztály az áldozat. A várható hatás kétségtelenül a nép és a fegyveres erők kapcsolatá­nak rombolása. Hangulatkeltés. Nem utolsósorban jó sztori a nyugati lapok számára, amelyek nyilván szívhez szóló képes riportokban számoltak volna be a gyászoló családok végtelen fájdalmáról. Kertész ezredes a beosztottjaira nézett. — Persze, azért ne feledjük, hogy két-három ember ilyen széles körű akciót nem képes lebonyolítani... Beke őrnagy és Ébert százados figyelmesen hallgatott. — A nő elfogását tekintsük csupán első lépésnek. Ta­valy júniusban ő itt Budapesten felkeresett valakit. Egy férfi Szolnokra utazott Medgyesékhez. Az odakint beszer­vezett disszidált vasutast és a nőt Herend mellé szállítot­ták. Később ellátták őket a szükséges felszereléssel. Meg­csináltatták a két különleges éleslövedéket és elszállítot­ták Bakonyfürtre. Beke közbeszólt: — Ez még homályos pont. Csalogány tanárnő beszélt arról, hogy amikor az osztályt szállító MÁVAUT-busz de- fektet kapott, éppen arra jött egy nyugatnémet turistacso­port. ök tovább is akarták vinni a gyerekeket, sőt, egyi­kük ugyancsak erőszakoskodott, mintha tudta volna, hogy azoknak fél kilencre meg „kell” érkezniük a Vadgalamib menedékházba. Feltehető, hogy ez a férfi hozta magával a lőszert és adta át valahol a vasutasnak. Másrészt miért tartózkodtak éppen az esemény időpontjában a színhelyen? Mint a turisták általában, ők is hoztak magukkal egy csomó fényképezőgépet meg filmfelvevőt. Talán a becsapódás kö­vetkezményeit akarták nyomban megörökíteni? Kertész ezredes egyetértőén bólogatott. — Azt hiszem, igazad van. De a turistáknak már bot­tal ütheti ük a nyomát. A vasutastól sem kérdezhetjük meg, hol és kitől vette át a lőszereket. A megrendelők azonban még itt tartózkodnak valahol. Talán tudják is már, hogy ügynökeik lebuktak. A térkép zászlócskáira mutatott. — A nyomozás végeztével a fekete zászlók majd le­kerülnek innen, de azért egyéb színűek maradnak még jócskán. Mályvák, sárgák, hupikékek. Meg azok, amelyeket talán több színnel kellene jelölni. A központok. A több cso­portot irányító főnökségek. Mit gondoltok, közelebb jutot­tunk most valamelyikhez? — Nagyon bízom benne — jelentette ki haitaroaottan Beke őrnagy. — A bakonyfürti állomáson sok értékes hol­mit találtunk. Embereink a rádió adó-vevőt már tegnap munkába állították. Talán sikerült néhány üzenetet válta­niuk. A rejtjdző osztály megkapta a vasutas eldugott fel­jegyzéseit. A laboratóriumban folynak a vegy elemzések, A negatív filmtekercsekből is kiderülhet valami. Ébert megtoldotta a felsorolást. — No és itt a macska. Mármint a kék szemű. Ö ayil4 ván többet tud majd mondani, mint az a félszemű fékeié cica. Az ezredes megdörzsölte a homlokát. — No, ebből ennyi elég. A feladatunk léhát vftágosS A birtokunkba jutott anyagok és a további vallomások alapján igyekszünk a központot felderíteni. Nem szabad időt vesztegetnünk. Azt hiszem — fordult Bekéhez — né­hány napig még vámod kell a szabadságod folytatásá­val ... — Értettem, ezredes elvtársi A hivatalos hangot mosoly kísérte. Keményen kezet ráztak. — Itt ebédeltek? — Előbb a kocsimat szeretném rendbehozatni. Kicsit megviselte a gyorshajtás ... Beke késő délután állt meg a, tükörfényes Wartburg­gal a lakása előtt. Mielőtt kiszállt belőle, a visszapillantó tükörbe nézett. A meredek budai utca egyik villájából csi­nos diáklány lépett ki. — Vajon mikor jutok el Körmendre? Végtére Is nem lehet hónapokig halogatni a látogatást! — gondolta magá­ban. Még egy pár másodpercig kényelmesen üldögélt, aztán kiszállt, óvatosan becsapva maga mögött az ajtót. (Véps)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents