Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-24 / 224. szám
Továbbra is élvonalban az E. Dózsa vízilabdacsapata Túl vagyunk a vízilabdabajnokság izgalmakban bővelkedő küzdelemsorozatán, .j jónéhányaí: aludtunk a Barcelonában lezajlott Euróba-bajnokságra is — itt az alkalom tehát, hogy megvonjuk az Egri Dózsa idei teljesítményének mérlegét. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy a bajnokság ■színvonala elmaradt az 1969. évitől. Az OSC ugyan a mezőny fölé nőtt, de mögötte szinte egyforma képességű ■csapatok sorakoznak, amelyek alaposan keresztbe ' verték egymást. Az Egri Dózsa nem érte ugyan el a tavalyi 3. helyet, de továbbra is az élmezőnyben maradt s egy kicsit nagyobb szerencsével a 4. helyet is megszerezhette volna, annak ellenére. hogy az eltávozott Frank cs Régős, továbbá a még sajnos mindig betegeskedő S,zölgyémi pótlása nem sike- .■iíljt teljes mértékben. Pozitív és negatív vonások Mik voltak a pozitív vonások a csapat játékában? Elsőként említhetjük a kitűnő rajtot, az úszástudást, ami az utóbbi években ugyan kissé megkopott, de még mindig a legjobbak közé emeli Pócsikékat. Kezdetben határozottan és gyorsan sikerült az emberelőnyös, helyzetek kihasználása, s ha n játék nem úgy ment, ahogyan azt. tervezték, mindig ákadt egy-két kiváló egyéni teljesítmény, ami áthi- .dalta a nehézségeket. • A legfőbb erényként azonban a szemre is szép, stílusos csapatjátékot kell említenünk, s ami azzal függ össze, hogy az együttes gerincét hosszú ével; során összeszokott, rutinos játékosok alkotják. Es mik voltak azok a jelenségek, amelyekkel kevésbé voltunk elégedettek? A felkészülés munkája elmaradt az elmúlt évitől, betegségek <zs egyéb más okok miatt a csapat kevesebbet edzett. lsedig a tíz hónapon kérésziül napi két edzés ma már alapkövetelménynek számít! .13 eléggé gyér számú játé- icosállomány miatt az elképzelt-taktikai cseréket nem lehetett végrehajtani, a játékosok között nem alakulhatott ki egészséges versengés. A bajnokság rendkívüli ;zéttagoltsága sokat rontott u nívón, s ennek a széttagoltságnak a vidékiek „itták meg a levét”, akik csak jelentős anyagi áldozatok árán tudtak maguknak ed- lőpartnereket biztosítani. Pacsik középcsatár játéka kezdetben nagyszerűen bevált, később azonban a csapatok zónázással védekeztek ellene (hogy sikerrel, arra többek között a Bp. Spartacus egri döntetlenje a bizonyíték), s ennek sokáig nem találták meg az ellenszerét Jelentős hibának számít, hogy a bajnokság második 'elében az emberelőnyök kihasználása nem sikerült, a tániadósor sokszor gyengélkedett nem egyszer okozott bajt az a tény. hogy a csatárok nem tudnak kellőképpen védekezni. A csapat az idén kevesebb gólt dobott, mint tavaly, jóformán csak Pécsik volt a kenura veszélyes — ő változatlanul a legeredrrénn^sebb magyar vízilabdázók közé tartozik. A legjobb teljesítményt az C. Dózsa (6-1). az FTC (5:4), a, £jzolnr>t’ Dézsa (2:2) és az OSC (711) ellen mutatta a csapat. Ez utóbbi egyben az év mérkőzése volt a Margitszigeten, s ha az egri kapusok nem szednek be négy-öt potyagólt, talán meglepetés Is születik! Ami miatt viszont az a bizonyos 4. hely Pontot vesztett az éllovas Egri F.nommeciianika Dormándon szeptember 24., csütörtök elúszott: Eger—Bp. Spartacus 3:3, BVSC—Eger 7:5. Vasas Izzó—Eger 4:3.., Komlott az egyéni teljesítmények átlaga Az egyéni teljesítmények átlaga nem éri el a tavalyit. Rüll — aki az 1969-es bajnokságban sokszor válogatott formában védett — most a képességeihez mérten gyengébben szerepelt, bar ebben betegsége is közrejátszott. Egy kicsit nagyobb akarással, jobb összpontosítással lényegesen többet nyújthatna, hiszen tehetséges, kitűnő reflexekkel rendelkező kapus. Denk kevésszer szerepelt, akadtak nagyon jó teljesítményei, de voltak kihagyások is. A legszorgalmasabb játékosok egyike, akire mindig számíthat a csapat, s akire továbbra is nagy szükség van. A fiatal Soós nyílván olyan reményekkel szerelt le a katonai szolgálatából, hogy rögtön bekerül az OB I-es csapatba. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, egy kapusnak sokkal több „kifutási időre” van szüksége, mint egy mezőny- játékosnak. Nem került be az EB-n részt vett magyar ifjúsági válogatottba sem, s úgy hallottuk, hogy ezért is Pócsik edzőt okolta. Megsértődött! 19 éves fejjel egyszerűen leállt, felé sem néz az uszodának, pedig a jugoszláv portyán is részt vett volna. Sportszerűtlen gondolkodását semmi sem menti. Kár volt feladnia a harcot, hiszen tehetségét senki sem vitathatja. Ha mástól nem, társától, Gyárfástól tanulhatna, aki nálánál sokkal nehezebb helyzetben volt, mégis bevere- kedte májját a csapatba! Ringelhann dr.-nak nem egyszer problémát jelentett az edzéseken való megjelenés, de nagy rutinjával, kifogástalan védekeztsi techni kájával kulcsfeladatot töltött be a csapatban, nem sok csatár dicsekedhetett azzal, hogy gólt dobott róla. Reméljük, még sokáig erősíti az egri együttest! Katona J. a megerőltető TF- vizsgák és a válogatott edzések, táborozások miatt a tavaszi idényben halványabb volt a szokottnál, a második szakaszban azonban jelentősen feljavult, újra gólerőssé vált, s a védekezésben is kimagasló teljesítményt nyújtott. Semmiképpen sem volt indokolt a barcelonai csapatból való kihagyása, hiszen az átigazolás alatt álló Görgényivel nem biztos, hogy jobb játékos kerv.lt helyette a válogatottba... Pócsik nem egyszer olyan játékot mutatott be, amilyenre talán egyetlen magyar vízilabdázó sem képes — akadtak azonban gyengébb napja is, s ez az „edző-játékos” kettős helyzettel függött össze. Mátra- hegyi az idősebb játékosok közé tartozik. Fegyelmezett, kifogástalan szellemű sportoló, hasznos tagja volt az együttesnek. Hibája, hogy a kapura kevésbé veszélyes. Bolya mint irányító játékos megbízhatóan látta el feladatát, a bajnokság második részében jól vette ki részét az akciókból, de lövésre aránylag keveset vállalkozott. Kovács R. elmaradt tavalyi teljesítményétől, sokszor fáradtnak, idegesnek tűnt. Ebben bizonyára megoldatlan lakásproblémája játszott közre. Pedig a napi négyórai kemény edzésmunkát és a fárasztó mérkőzéseket valahogy csak ki kellene pihenni! Akik a iovo csapatának gerincét alkotják Lutter sokat fejlődött, kömény, jól lövő játékos. Hogy a jelenleg folyó Komjádi Kupában szerepelhessen — csak 9 esetben kapott helyet a csapatban, többnyire mint cserejátékos. Gyárfás példás szorgalmával, akaraterejével harcolta ki a csapatba való kerülést. Nem keltett csalódást, sőt az OSC elleni mérkőzésen kifejezetten jól játszott, gólt is dobott. Ha lövő és úszókészségét . fokozni tudja, még sok örömet okozhat az egri szurkolóknak. A tehetséges Puskás szeptembertől a szegedi egyetem hallgatója és a SZEOL játékosa. Visszavárjuk! Krajcsovics csak nemzetközi és barátságos találkozókon szerepelt, ezeken azonban bizonyította képességeit. Balkezes, jól lövő csatár, gyorsasága is megfelelő. Nagy esélye van a csapatba kerülésre, ő és a többi fiatal kell, hogy alkossák a jövő egri csapatának gerincét. A 16 éves Kelemen L. ugyancsak esélyes „trónkövetelő”. Kitűnően lövő, harcos szellemű játékos, úszástudását kell fejlesztenie. Mellettük Kovács T., Rick és a még ifjúsági Kelemen A. jöhet számításba az 1971. évi keretnél — mindhárman a jövő emberei. A csapat a sportkörtől és a megyei TS-től sok támogatást kapott, holland és jugoszláv portyán vett részt, s Zakopanéban alapozott. Az elnökség és a csapat közötti kapcsolatok azonban jobbak is lehetnének, s ez végső soron az edző munkáját segítené. Általános tapasztalat, hogy időnként helyes leülni a sportolókkal, kötetlen formában elbeszélgetni velük, megvitatni az apró napi problémákat. Meggyőződésünk, hogy így a Soós ügyet is el lehetett volna kerülni! Végül — de nem utolsó sorban — meg kell említenünk azt a rendkívül értékes segítséget, amit Pócsik Dénes Baranyai Györgytől, a jelenlegi ifjúsági edzőtől és Holló Tivadar intézőtől kapott. Elkezdődött a felkészülés munkása A csapat szeptember 15-en elkezdte felkészülését az új bajnoki évadra, Kácsor, Rick, Lutter, Kovács T., Krajcsovics, Kelemen L„ Gyárfás, Kelemen A., Alföldi és Erényi pedig a Komjádi Kupa 8-as döntőjébe jutásért küzdenek. Eddig három mérkőzést játszottak, a Bp. Spartacüst 9:4-re legyőzték, a KSI-től 3:2-re kikaptak, s az OSC-vel 2:2 arányú döntetlent értek el. Ha sikerül legyőzniük a Vasast — bent vannak a döntőben! Október végén indul az MNK sorozata is,, amely több fiatal szerepeltetésére ad újabb lehetőséget. Még annyit: a tervek szerint az 1971. évi bajnokság tavaszi idénye május 15-től július 11-ig, őszi idénye pedig október 23-tól december 29-ig tart. (Az őszi idényt fedett uszodákban játsszák.) A felkészülés munkáját ezekhez a dátumokhoz méretezte Pócsik Dénes edző, jelenleg napi egy kombinált edzés szerepel a programban. Vasárnap tovább folytatódtak a küzdelmek a kézilabda megyei I. osztályban. Nagy meglepetésre az éllovas Egri Finommechanika férfi csapata pontot vesztett Dormándon, de arra is kevesen számítottak, hogy a Gyöngyössolymos nagyarányú győzelmet arat a Hatvani FMGT ellen. A nőknél a Hevesi Spartacus most is biztosan győzött, nagy léptekkel halad a bajnoki cím felé. A fiúk csoportjában a Hevesi Gimnázium együttese kiemelkedik a mezőnyből, legutóbb is nagy gólarányú győzelmet aratott Horton. Eredmények, férfiak: Füzesabony—Gyöngyösi Építők A hosszú nyári szünet után az elmúlt hét végén az országos csapatbajnoki fordulóval rajtolt, csütörtöktől vasárnapig pedig a mesterfokú bajnoksággal folytatódik az őszi tornászidény. A legjobb férfi és nő versenyzők ez alkalommal nemcsak a mesterfokú bajnokság ösz- szetett és szerenkénti elsőségeiért mérik össze tudásukat, hanem az oktcöeri A világ sportja NEW’ YORK: Barátságos nemzetKözi labdá- rúgó-márhözészn a Santos 2:2 (2:2) aranyit döntetlenre :núrl;C>- Zött a West Ham United- del. Góllövök: Pelú (2), illetve Best (2). jjt MÖNCHEN GI.ADBACH: A BEK első fordulójának visszavágóján a nyugatnémet bajnokegyüttes Borussia Mönchengladbach 10:0 (5:U) arányban győzött a ciprusi Epa Larnax ellen. A nyugatnémet együttes 16:0-ás gólaránnyal került tovább. .......... * Z ÜRICH: A KEK első fordulójában a visszavágón az FC Zürich 7:1 (2:0)-ra verte az izlandi KA Akurey csapatát. A svájci kupagyőztes 14!l-es összgólaránnyal jutott a második fordulóba. ERFURT: Pénteken kezdődik a tliürtn- giai Frledrichrodában a harmadik tájékozódási futó-világbajnokság. Az érdekes viadalon 15 országból 180 sportoló vesz részt. (A VB-n magyar versenyzők is szerepelnek, a 9 tagú küldöttség a két legnagyobb esélyessel Horváth Attillával, illetve Muris part Saroltával az élén már elkerült az NDK-ba. • 15:12 (6:5), Hort—Egri Tanárképző 34:23 (18:8) Gyöngyössolymos—Hatvani FMGT 27:18 (9:7), Egerfarmos—Sírok 10:15 (5:8), Dormánd— Egri Finommechanika 9:9 (2:6), Gyöngyösi Előre— Egeresein 19:25 (7:13), Gáspár SE—Dobó SE 27:25. Nők: Egri Kinizsi II.—Füzesabony 5:14 (2:3). Petőfibánya —Gy. Vasas Izzó 5:10 (3:4), Hatvani Kinizsi—Sírok 9:11 (5:7), Hevesi Spartacus— Bélapátfalva 9:0 (4:0). Fiúk: Füzesabony—Gyöngyösi Kékes 10:11 (8:5), Gyöngyössolymos—Gy. Vasas Izzó 9:23 (4:13), Egerfarmos—Sírok 20:15 (7:9), Hort—Hevesi Gimnázium 13:32 (5:20). ljubljanai világbajnokságra utazó magyar válogatottakba kerülésért is vetélkednek. A felújított parkettájú játék- csarnokot csütörtöktől ötvenkét tornász veszi birtokába: 20 férfi- és 32 női versenyző nevezése futott be a szövetségbe. A mesterfokú bajnokság után a válogatottak Tatára utaznak, ahol együtt készülnek fel a ljubljanai tornász világbajnokságra. (MTI) — sorokíuui TUNISZ: A TÁP tuniszi hírügynökség •jelentése szerint a két hétig ■Tunéziában vendég szereplő FTC vízilabda csapata pénteken és szombaton játssza első két mérkőzését. O BRÜSSZEL: A brüsszeli gyeplabda Europa Kupában négy forduló után a D-esoport állása: 1. Belgium 8, 2. Finnország 5, ... 5. Magyar*- ország 0 ponttal. * Az Európai Gyeplabda Szövetség brüsszeli kongresszusán tagjai közé felvette Finnországot, Olaszországot, Máltát és a Szovjetuniót. A kongresszus határozata szerint a második gyeplabda Európa Kupát 1974 májusában Barcelónában rendezik. BRNO: A Csehszlovákiában vendégszereplő Bp. Vörös Meteor női kosárlabda csapata 79:54 (34:33) arányban győzött az Univer- sitate Brno együttese ellen. Huszonötezer kilométert tett meg eddig a Szovjetunió útjain Pannónia P—20 típusú motorkerékpáron Evald Jaanus, a leningrádi egyetem földrajzi fakultásának diákja. Jaanus a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet kérésére tesz pró- bautat a motorkerékpáron. 1969 júniusában indult Moszkvából, áthaladt az Ura- lon, az Altájon. a magas Északon és Szibérián. A motorsport történetében először télen tette meg a Kraszno- jarszk—Kever—Jakutszk— Ojmjakon utat, majd Magadan felé folytatta útját. Svaid Jaanus kedden. NaI INNENI ONNAN Szűcsi—Gyöngyöstarján 0:2, Megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés. o Szeptember 27-én Selyp— Vámosgyörk, Hort—Vécs, Márkáz—Nagykökényes, At- kár—FMGT, N agy fügéd— Boldog, H. Spartacus—Karc- csönd. Gyöngyössolymos— Gyöngyöspata mérkőzésekre kerül sor a gyöngyösi járás'- labdarúgó-bajnokságban. • Sarud—Poroszló 9:0 (5n*j. Járási labdarúgó bajnoki mérkőzés, Poroszló, 150 néző. V.: Csorna. • Megkezdték Egerben az ú. négyfolyosós tekepálya építését. Legutóbb a tuiajegyen- getési munkát végezték el a népkerti salakos labdarúgópálya és a kerítés közötti részen, ahol végül is sor kerül a négyfolyosós, automata bábuállitóval ellátott pálya építésére. o Szeptember 27-én az egri járási labdarúgó-bajnokság Északi csoportjában az Erdőkövesd—Hevesaranyos, M.- balla—Ivád, Bodony—Bükk- szenterzsébet, Szajla—Párád, Parádsasvár—Egerbocs, a Déli csoportban pedig Eger- bakta—Ver petét, Egcrszalók —Andornaktálya, Bekölce— Noszvaj, F elsőtárkány— Szarvaskő és Nagytálya— Balaton találkozókra kerül sor. • A labdarúgó megyei n. osztály keleti csoportjának eredményei: Stromfeld SE— Egercsehi II. 4:1, Kisköre— Dobó SE 2:3, Mátraderecs- ke—Szihálom 3:0. Istenmezeje—Mező Imre SE 4:3, Kápolna—Erdőtelek 0:4, Makiár—Egerszólát 4:0. Besenyőtelek—Tarnalclesz 2:4. A bajnokság állása: 1. Dobó SE 7 G 1 _ 25- 7 lö Erdőtelek 7 4 2 1 17:12 1U 3. Stromf. SE C 4 1 1 23- 7 9 4. Szihalom 7 4 1 2 lfr-10 U 5. Istenmezeje ß 3 1 2 14-1G 7 G. Egerszólát 7 y — 4 17-15 G 7. Makiár 6 2 2 2 15-14 G 8. Mező SE 7 3 — 4 14-15 6 9. Mátrád. G 2 1 3 12-14 2 lü. Kisköre G ‘j 1 3 9-21 D 11. Kápolna G í 1 ■4 6-H* 3 12. Besenyőt. Ö 1 1 d 8719 v2 13. Tarnuieiesz 7 1 — C 7-16 2 Egercsehi II. 7 4 1 2 21- 9 9 Az ifjúsági csapatok eredményei : Mátraderecske—Szi~ Italom 3:2, Kápolna—Erdőtelek 5:4, Makiár—Egerszólát 3:1, Besenyőtelek—Tar- nalelesz elmaradt. hodkából indult vissza Moszkvába. Ezen az úton is sok nehézséggel kell majd szembenéznie. Télen halad át a Kara-Kum sivatagon. Hivától Ashabadig. Átkel a Kaukázusban lévő Kereszthágón is. Jaarrusnak ez már nem az első ilyen hosszú útja. 1967-ben Pannónia T—-5 típusú motorkerékpáron végigjárta a Szovjetunió köztársaságainak fővárosait és tapasztalatairól írásos feljegyzéseket készített a magyar szakemberek részére. Mostani útján ’ negyvenezer kilométert szándékozik megtenni. (TASZSZ) Somnrív Trt/cef Az 5:5 ös Eger Szolnok mérkőzésen Pócsik 4 remekbe gzabott gélt dobott XVI. sz. Autójavító Vállalat modem, új üzemébe időszakos munkára, azonnali belépéssel felvételre keres: vizsgázott futókét A jelentkező fűtők lehetnek nyugdíja« dolgozók Is. Jelentkezés: 1 ezánni üzemegység üzemvezetőjénél, EGER, Lenin út 129—131. • •• •• • — .........................* M esterfokú bajnokság — a világbajnokság jegyében Pannónia motoron a Kara-Kumon keresztül 25 ezer kilométert „nyergeit" egy leningrádi diák