Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-12 / 188. szám
Az egri orgona- és madrigálhangversenyről IÓZSEF ATTILA: Thomas Mastix üdvözlése Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig, még kérlel, hogy „Ne menj el. mesélj” — (így nem szökik rá hirtelen az éj) s míg kis szíve nagyot szorongva dobban, Ián ö se tudja, mit is kíván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: így kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költő sose lódít: tz igazat mondd, ne csak a valódit, , fényt, amelytől világlik agyunk, isz egymás nélkül sötétben vagyunk, hogy Hans Castorp madame Chauchat testén, idd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj — mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szívünk a gyásztól a vágyig. Most temettük el szegény Kosztolányi: s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még, honnan aszúinak ránk új ordas eszmék, fő-e új méreg, mely közénk hatol — meddig lesz hely, hol fölolvashútol? ... Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők — szabadok, kedvesek s mind ember, mert ez egyre kevesebb... Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait. Ma van Tlmmas Mann, a nagy német humanista és antifasiszta író halálának 15. évfordulója. Thomas Mann többször járt hazánkban; utoljára 1937. januárjában tartott felolvasást a Magyar Színházban, tíz alkalomra írta József Attila a fenti verset, amelynek élszavalását, mint ismeretes, megtiltotta számára a Horthy-fa- siszta rendőrség. r Az idei Egri Nyár meteo- pológiailag és zeneileg is más, mint az, eddigiek: ritkábban vannak hangversenyek. inkább a csendesebb kiállítások szaporodtak el. Ezért is nyilvánult meg ekkora érdeklődés a hétfő esti zenei esemény iránt, amely a házasságkötő teremben zajlott le. Lehotka Gábor két Bach- darabbal nyitotta meg műsorát. Bach Esz-dúr prelúdium és fúgája, valamint C- dúr toccata adagio és fúgája színesen és gazdagon szólalt meg a nem nagy méretű orgonán is. Lehotka Gábor érzelmi világa is szót kért ebben a játékban. Hangversenyének élményi meglepetése Károlyi Pál Triphtongus I. címmel jelölt műve volt. A modern életérzés szélsőségeket félő, a magányt ismerő és vállaló, az ijesztő és félelmetes lehetőségeket felmérő ember szólalt meg ebben a zenei alkotásban. Akaratiamul is Picasso két- és többfejű alakjai jutottak eszünkbe, amikor ezeket a furcsa és itt-ott elképesztő hanghatásokat hallottuk. Ügy tűnik, a művész — hangszerének és zenei kifejezőkészségének teljes birtokában — Olyan idegrendszeri és művészi élményeket örökíthet m:g, amilyeneket a ma átlagembere csak szorongásaiban sejt meg. Talán az augusztusi napoknak Hirosimára és Nagaszaikira emlékeztető híranyaga is megszólalt bennünk a zenemű hallgatása közben-. Bizonyára ezért. is volt ennek a nyara ezért is volt ennek a számnak olyan különös hatása ezen az estén. S hogy mégsem a lenyűgöző és félelmet ébresztő zenei víziókkal búcsúzzunk a hangversenytől, Lehotka Gábor zárószámaként Liszt Ferencnek ismert és igen hatásos művét játszotta, a B-A-C-H fantázia és fúgát. A hangverseny másik várt vendége a Budapesti Madrigál Kórus volt. Szekeres Ferenc karvezetői közreműködésével az együttes valóban elegáns csokrot kötött főként olasz és francia madrigálokból. Ez a pajkos hangulatú, játékos, évődéses zenei világ hangulatot teremtett a közönségben és arról győzte meg a hallgatóságot, hogyáz együttes éneklés, a kórus, mint pódiumműfaj nem lehet korszerű Her S hogy mégis vegyes érzelmekkel távozik a közönség a hangversenyteremből, az onnan ered, hogy az orgonahangverseny zenei anyaga, Bach érzelem- és gondolatvilága távol esik a madrigálokétól. Két ilyen különböző gyökerekből származó és különböző formákban élő zenét egy hangverseny keretén belül előadni nem lehet, hangulati törés nélkül. Erre a körülményre a rendezőknek fel kellett volna figyelniük. (farkas) A székesfehérvári romkertben található István király 1040 körül készített díszes kőkoporsója. (MTI foto — Járay Rudolf felv.) ^AAAAM/WVWWWWWWWVWWVWW/V\\\W'AW.'. wwws uöltó&Köy okmsi m Budapesten, az elhárítók parancsnokságán, négy tiszt ült a tanácskozóasztalnál. Kertész ezredesen és Bekén kívül a Násfáról érkezett Ebért százados, valamint a turistaházból visszatért bűnügyi technikus: Paál főhadnagy. Négyük közül egyedül ő látszott elégedettnek. Az ezredes röviden ismertette a tényállást: — Május 8-án reggel gyakorlat kezdődött a Bakonyban. A lövészezredet, a feltételezett ellenség leküzdésében, a násfai tüzérezred III. osztályának három ütege támogatta. A harmadik üteg fél kilenckor tüzet nyitott a 7-es számú szerpentin megadott pontjára. Itt ugyanis — a gyakorlat terve szerint — „ellenséges” harckocsik bukkantak fel. Ekkor. a kijelölt céltól ötszáz méterre, két éles lövedék csapódott be a Vadgalamb nevű turistaházba, melynek egy része megsemmisült. Beke őrnagy, aki ebben az időpontban a ház teraszán ült, sérülést szenvedett, emberéletben azonban nem esett kér. Feladatuk: megállapítani, hogy tragikus véletlenről, vagy ellenséges akcióról van szó. A felelősségre vonás, természetesen, az első esetben sem maradhat el. Én, anélkül, hogy elébe akarnék vágni az elvtársak beszámolójának, megmondhatom: a véletlennek nem adok túl nagy esélyt. A szó most Beke őrnagyé ... Beke ismertette a turistaházban és a Pápán beszerzett adatokat, majd leszögezte: — Valaki úgy intézte, hogy a diákok fél kilenckor a turistaházban legyenek. A véletlen nem az, hogy éppen ott lettek volna, ellenkezőleg, az, hogy nem voltak ott. Ez valóban véletlen. A többi szándékos, kitervelt provokáció. — Ezt, — mondta Paál főhadnagy — tökéletesen alá- tómasztja. hogy a két lövedék, amely a harmadik üteg első tovegenek csövéből repült ki, nemcsak éles-, hanem speciálisan preparált lövedék is volt! Egyiket, a helyszínen tatot t. repeszek aiapjan, torsáéi .. sikerült rekonstruálnunk. Formára, nagyjából talán súlyra 13 megegyezett a gyakorlatokon használt vaktöltetekkel, s miután sikerült közéjük csempészni, a löveg kezelőszemélyzete máresak a sietség, az izgalom miatt sem vehette észre a különbséget... Ébert százados közbeszólt: — Tegyük fel, hogy valaki még a laktanya lőszer- raktárában gondosan átvizsgálja a gyakorlatra szánt vaktölteteket. Minden ládát felnyit, és minden vaklövedéket külön kézbe vesz. Akkor sem veszi észre, hogy az egyikben ólom van? Ne egy sorkatonára gondolj, hanem egy tapasztalt tisztre! — De, feltétlenül! Súlykülönbség egészen biztosan volt. Ilyen vizsgálatot azonban nyilván nem tartottak. — Köszönöm — mondta Ébert százados. Paál főhadnagy folytatta: — A legfontosabb, hogy a két éleslövedék magjának ferde talpa volt. Az ilyen lövedék nem a műszerrel meghatározott célpontot találja el, hanem a talp hajlásszögéjiek megfelelően eltér tőle. A harmadik üteg első lövege tehát pontosan célzott, a eélzókészülék nem romlott el, az ágyúval a szerpentin megadott pontjára tüzeltek. A két lövedék mégis a turistaházba csapódott be. Azoknak, akik az ellenséges akciót megszervezték, ehhez ismerniük kellett a gyakorlat tervét, tudniuk, hogy az üteg hol áll majd, és hová tüzel. Mivel azt akarták, hogy a turistaházat érje találat, gondoskodtak róla, hogy a két lövedék, amit a vaktöltetek közé csempésztek, ötszáz méterrel a megadott cél mellé menjen. Az ilyen kisebb gyakorlatok tervét, úgy látszik, nem őrzik elég szigorúan. Egyáltalán nem képtelenség feltételezni, hogy illetéktelen személy hozzájutott. Az azonban, hogy a gyakorlat előtt átvizsgálnák a lőszeres ládákat, valószínűtlen ... — Nos, — mondta Ébert százados — ezúttal éppen ez történt! A dolog úgy áll, hogy a parancsnok, Zalay alezredes már megégette a körmét. Tavaly, előző állomáshelyén előfordult egy véletlen lőszercsere. Szerencsére, akkor csak kézi fegyverekbe való vaktöltények közé keveredett — máig se tudni, hogyan? — élestöltény. Zalay elvtárs most rendkívüli óvatosságot tanúsított. Személyesen vizsgálta át a gyakorlatra szánt lőszeres ládákat, külön- külön minden egyes darab vaktöltetet. Mindezt politikai helyettesének a jelenlétében! A lőszeres ládákat szemük láttára rakták föl a teherautókra, s a menetoszlop mór mozgott, amikor ők is kocsiba ültek. Ekkor a helyzet a következőképpen alakult: Zalay alezredes gépkocsija az oszlop élén haladt, a politikai helyettes, Tárnok őrnagy személygépkocsija pedig az oszlop legvégén. Miért fontos ezt leszögezni? Azért, mert az oszlop megállás nélkül haladt a gyakorlat színhelyéig. Egyenletes, állandó sebességgel. A ládát tehát, amelyben a két éles lövedék volt, útközben sem tehették fel a teherautóra. Hogy került akkor a gyakorlat színhelyére? Tény, hogy végül is ott volt a harmadik üteg 24 lőszeres ládája között, a nagy bükkfa alatt, ahová a gépkocsiról lerakták őket. Mivel több lőszeres kocsi is volt a minetben, szükséges megjegyezni, hogy a szóban forgó 24 ládát arról-a teherautóról rakták le, amely hátulról számítva a harmadik volt az oszlopban, tehát egy élelmiszeres kocsi és Tárnok őrnagy kocsija követte csupán. Mint mondottam, ő zárta az oszlopot. — Ez elég rejtélyes — mondta Kertész ezredes. — Azt mondja, hogy egyszer sem álltak meg ... — Gyakorlatilag ez valóban így volt. — Ugyan! És a gyakorlat talán nem felelt meg az elméletnek?,...^. „ ....................................................„........................ — Megértem a gúnyt, ezredes elvtárs, az oszlop egyszer, egy vasúti sorompónál valóban megállt útközben. Ennek azonban az ügy szempontjából tényleg nincs gyakorlati jelentősége. Az történt ugyanis, hogy Tárnok őrnagy szinte a megállás pillanatában kiszállt a GAZ-ból, s mivel a lőszeres kocsi vége csak méterekre volt tőle, másodperceken Délül ott volt. E néhány másodperc alatt pedig gyakorlatilag is, elméletileg is képtelenség egy ládát fölcsempészni, egy másikat pedig eltávolítani a kocsiról. Azt, aki ezt végrehajtja, az élelmiszeres kocsi reflektorának fényénél feltétlen észrevették volna. A várakozási idő alatt maga az alezredes is az oszlop végéig sétált, és a továbbiakban éppen a jelzett lőszeres kocsinál beszélgetett Tárnok őrnagy- gyal. Mindketten azt állítják, hogy így történt. Tárnok őrnagy csak akkor ült vissza a GAZ-ba, amikor az oszlop már újra mozgásban volt, kocsija csak azután indult el... A tanácskozóasztalnál kínos csend lett. A három tiszt tudta, hogy Ébert százados alaposan tájékozódott, adatai feltétlenül megfelelnek a valóságnak. Akkor pedig — az ügy aligha megoldható. Az esetre — gondolta Beke — hirtelenében csak Csalogány tanárnő tudna magyarázatot adni. Ez pedig úgy szólna, hogy a lőszerencse az ördög műve, s titkát, emberi ésszel, nem lehet megfejteni... Paál főhadnagy szólalt meg először: — Lehetséges, hogy a két éleslövedéket a gyakorlat színhelyén csempészték a vaktöltetek közé. Persze, ládás- tól. Ha Ébert százados most azt mondja nekünk, hogy erre sincs esély, mivel a parancsnok éppen a ládarakás tetején ült, és ott beszélgetett a politikai helyettessel, akkor nagy bajban vagyunk... A százados csüggedt mozdulatot tett: — Sajnos, ez mindeddig így is volt, amíg a tüzérbemérő fel nem állította a maga rajztábláját. Ekkor a két tiszt valóban otthagyta a lőszeresláda-halmot. Ettől kezdve csak a tiízérbemérő meg a társa tartózkodott a bükkfánál, de ők is háttal álltak. Az ellenségnek, gyakorlatilag csak ekkor volt módja cselekedni. Igen. ettől a perctől kezdve, az első lövésig. Az első lövedék ugyanis már éles volt. Nos, tegyük fel, hogy ezt az alkalmat ragadták meg. De ehhez az éleslövedékeket tartalmazó ládát már előzőleg el kellett rejteniük a fa közelében. Mondjuk, hogy sikerült is. Most elővették, egy vaktöltetes ládát viszont eltüntettek, s később el is szállították a helyszínről. Nem tudom, hogyan sikerülhetett volna mindez, hiszen a lőállások korántsem elhagyott bagolyvárak, ahol csak kísértetek tartózkodnak. A katonák jöttek-mentek, ki-ki végezte a maga feladatát, de közben, természetesen, nem voltak vakok... Mire Ébert százados idáig jutott a beszámolóban, az arcok végképp elkomorodtak. — Most pedig — folytatta Ébert — ahogy mondani szokták: be kell tennem a kaput. Tárnok őrnagy tudott a sonvári esetről, ahol az új konstrukciójú harckocsik első lőgyakorlata alkalmával, egy fatörzsben elrejtve filmfelvevőt találtak. Nyilván ti is emlékeztek erre az ügyre. Nos, Tárnok őrnagy, mielőtt osztálya kivonult volna a gyakorlatra, katonáival átfésülte a terepet. Igaz, hogy fel nem asatta, arra viszont ellenséges ügynököknek, a katonák köze beépült árulóknak sem lehetett módjuk, hogy a harcai! ás elfoglal ísa után, a helyszínen ki-be ássák a lőszeres ládákat. Ez feltevésnek is abszurdum. Bármilyen leverő is. tudomásul kell vennünk, hogy a kivételes óvintézkedések ezúttal — legalábbis látszatra — ellenünk fordultak, As eset ijesztően titokzatosnak latosat.«,.
