Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-11 / 187. szám

■lóí mutatkozott be a Dózsa új csapatkapitánya, Bánkúti, »ki 90 percen át csillogtatta kivételes technikáját. Soroksár, 1000 néző. V.: Öz kokén. Egyetértés: Varga — Ga­lambos Komáromi. Józsa, Sóvári, Szántai, Karába, Ha­lapi. Straub (Kecskés az 57. percben), Weimper, Király­hegyi. (Varga a 83. percben.) Edző: Rákóczi László. Eger: Bulyovszky — Kár­páti. Mészáros, Czeczeli, .Szonda. Berán, Tóth M„ Bán­kúti, Ambrus (Vígh a 75. percben) Kovács F„ Szűcs (Tóth T. a 81. percben). Ed- .ó. Kovács Ferenc. Kora délután hatalmas vi­llái' vonult át Soroksárott, így a mérkőzésre csúszós, vizes talajon, gyér számú nézősereg előtt került sor. Az egri csapat kezdett job­ban, az 5. percben mégis a hazaiaknak akadt helyze­tük: a fedezetlenül hagyott Karába beadását Weimper futtából mellé lőtte. Rögtön utána megismétlődött a je­lenei: Karába ismét tisztán vehette át a labdát, kapura tört, a lövés pillanatában azonban Czeczeli beérte és szögletre szerelte. A 14. percben formás eg­ri akció bontakozott ki, láb­ról lábra szállt a labda, vé­gül Tóth M. pontatlanul adott, középre, s a védők fel­szabadítottak. Nem sokkal később Bánkúti remek cse­lekkel játszotta át magát a soroksáriak védelmét, Lövé­se azonban nem sikerült. Változatos, izgalmas taktikai harc folyt a pályán, amelyet jobbára a vendégek irányí- ióttak. A 34 percben Amb­rus 25 méterről leadott, nagy erejű lövése Józsa fe­jei súrolva, hajszállal suhant el a léc fölött. A félidő be­fejezése előtt Bánkúti szög­letét íveit a kapu elé, ka­varodás támadt, végül Amb­rus jobb sarokra helyezett, de nem eléggé erős lövését ■Varga vetődve elcsípte. Szünet után nagy erővel rohamozott az Egyetértés. A 46. percben jobb oldali szabadrúgás vé­gen Weimper labdája a fel­ső lécről pattant Bulyovszki ólébe. Nagy helyzet volt! Ezután Szántai csúnyán le- téjítetíe Kovács F-et, sze­rencsére a csatár rövid ápo­lás után folytatta a játékot. Az 50 percben ismét ve­szélybe került az egri kapu: az' előretörő Galambos ke­resztlabdáját Weimper a jobb sarok felé fejelte, Bu­lyovszki azonban bravúros vetődéssel hárított. A 63. •percben Szonda hibájából Királyhegyi egyedül tört a 'napú felé. de az egri kapus merész belavetődéssel tisz­tázott, Rögtön utána Weim­per százszázalékos helyzet­ben labda helyett a levegő* ‘ hálta el. Ezekben a per vekben a Dózsa fokozatosan 1970. augusztus 11., kedd Győzelemmel felérő döntetlen Soroksárott Egyetértés—Egri Dóxsu 0:0 beszorult, s játékán a fá­radtság jelei mutatkoztak. A Tó. percben ismét hibázott az egriek védelme, szeren­cséjükre azonban Halápi 6 méterről mellé lőtte a lab­dát. A hajrában változott a helyzet, újra kiegyensúlyo­zottá vált a küzdelem — a kettős csere szemmel látha­tóan hasznára volt a Dózsá­nak. A kitörő Vígh elől ne­hezen mentettek szögletre a védők, majd a 85. percben hajszál híján Eger javára dőlt el a két pont sorsa:, Bánkúti szögletét Kovács F. nagy erővel a kapufára fe­jelte. A csúszós, vizes talaj elle­nére érdekes, változatos mér­kőzést láthattak a nézők az NB I. B. soroksári nyitányán. A Dózsa a mezőnyben job­ban játszott ellenfelénél, a hazaiaknak viszont valami­vel több helyzetük akadt, így a döntetlen igazságos­nak mondható. Külön örven­detes, hogy a másik félidő 20 perces hazai fölénye után az egrieknek volt erejük újítani és a hajrában át­venni a kezdeményezést — ekkor csattant a kapufán Kovács F. bombafejese is. Egyénileg Bulyovszki biz­tos őre volt kapujának, nem egy bravúros védése akadt. Kárpáti megbízhatóan látta el feladatát Mészáros kitű­nően rombolt. Czeczeli az elején helyezkedés! hibákat vétett, utána azonban foko­zatosan belelendült és a tá­madások szervezéséből is ki­vette a részét, Berán a beál- lós szerepkörében jó teljesít­ményt /nyújtott, vele határo­zottan feljavult, biztonságo­sabbá vált a védelem. Szon­da az első félidőben a csapat egyik legjobbja volt, szünet után azonban egy kissé visz- szaesett. Tóth M. fáradhatat­lanul harcolt, nem ismert el­veszett labdát, Ambrus meg­állta a helyét. Bánkúti sze­mélyében találjuk a mezőny kiemelkedően legjobb játéko­sát. az ördöngősen cselező csatárt az Egyetértés védői egyszerűen nem tudták tar­tani. Kovács F. hasznos épí­tőmunkát végzett és időn­ként a kaput is veszélyez­tette. Szűcs jól kezdett, utá­na azonban megtört a len­dülete és passzívvá vált a játéka. A csereként beállt Vígh és Tóth T. új lendüle­tet adott az elfáradt csatár­sornak. Szkokán gyakran té­vedett — főleg az egrpek ter­hére. I : További eredmények: Zl’E—Pécsi Bányász .3:1 (1:0), Várpalota—BKV Előre 4:0 (2:0). Özd—Szolnoid MTE 2:0 (2:0). Győri MÁV DAC—Oroszlány 2:0 (1:0), Székesfehérvári Előre—Bé­késcsaba 2:1 (0:0). Kecske­mét— FÖSPED Szállítók 3:1 (1:1), Ganz MÁVAG—Bp. Spartacus 2:2 (0:0). A bajnokság állása: A csapatnevek, után zárójelben c jutalompontok, ezek az utolsó oszlopban a most szerzett pon­tokkal összesítve szerepelnek. 1. Kecsk. (7) 1 i — _ 3:1 9 2. Spárt. (o) 1 — i — 2:2 9 Egyel;. (8) 1 — i — 0:0 9 4. FÖSPED (9) 1 — — i 1:3 9 Pécsi B. (9) 1 — — í 1:3 9 fi. M. DAC (6) l í — — 2:2 8 7. ZTE (5) 1 í — — 3:1 7 8. Oroszl. (7) 1 — — i 0:2 7 9. Eger (5) 1 — i — 0:0 6 10. B.-csaba (6) 1 — — i 1:2 6 11. Özd (3) 1 t — — 2:0 5 12. Ganz. M. (4) 1 — i — 2:2 5 13. Szf. MÁV (2) 1 i — — 2:1 4 14. SZMTE (4) 1 — — i 0:2 4 15. Várpalota (F) 1 í — — 4:0 3 16. BVSC (1) a i — — 3:2 3 17. Előre (3) i — — i 0:4 3 18. DVSC (2) í — — i 2:3 . 2 Pontszá ni-egyehlöség esetén gólkülönbség dönt, pontot A Siroki Vasas vesztett Füzesabonyiján Vasárnap elkezdődtek a küz­delmek a labdarúgó megyei I. osztályban Is. Nyolc mérkőzésre került sói' az új rendszerű baj­nokság első fordulójában, s máris néhány meglepő eredmény születésének lehettek tanúi a szurkolók. Ezek közül is első­nek kell megemlíteni a Füzes­abony—Sirok találkozót, amely 1 :i arányban döntetlenre vég­ződött úgy, hogy a vendégek, akik tavasszal bajnokságot nyer­tek, az utolsó percekben tudtak egyenlíteni. Ezen a találkozón egyébként négy játékos került a kiállítás sorsára. A másik ilyen meglepő eredményt hozó találkozó a Karikás SE—Apc összecsapás volt (1:1), ahol a honvéd fiuk végig egyenrangú ellenfelei voltak a rutinos já­tékosokból álló apciaknak. A forduló legnagyobb gólarányu győzelmét a recskiek aratták, akik hatszor találtak a péter- vásáriak hálójába, s ezzel a bajnoki táblázat élére kerül­tek, hiszen az 1970—71-es évben a tabellát a gólkülönbség alap­ján számítják. Eredmények: Petőíibánya Lőrinci 4:1 (2:0), Recsk—Péter­vására 6:1 (4:1), Füzesabony— Sirok 1:1 (0:0). Bélapátfalva— Heves 2:1 (0:1). No vaj— Egri Spartacus 0:0. GYESE—Korvin SE 4:0 (0:0), Karikás SE—Apc 1:1 (i:0), Rózsaszentmárton— Selyp 0:0. Az ifjúsági csapatok eredmé­nyei: Pető fibánya—Lőrinci 11:0, Recsk—Pétervására 4:2. Füzes­abony—Sirok 1:1. Bélapátfalva— Heves 1:3 állásnál a vihar miatt felbeszakadt. Rózsaszentmárton— Selyp 4:0. Novaj—Egri Sparta­cus ■< elmaradt. Gedő, Orbán, Kajái és a többiek Egerben Lezárultak a nevezések a ha­gyományos egri, Dobó István ökölvívó emlékversenyre, amely, re augusztus 30—24-e között ke­rül majd sor a megyeszékhelyen. Végleges, hogy a teljes magyar élgárda mellett holland, NSZK- beli, osztrák, román és bolgár öklözök lépnek majd szorítóba, köztük az Európa-bajnok Gedó- val, Orbánnal és több olyan ki­tűnő versenyzővel, akik mél­tán tarthatnak számot az érdek­lődésre. Rögzítették a viadal menet­rendjét is. Eszerint augusztus 20- áii, 8 órakor a mérlegeléssel kezdődik a program, tíz óra­kor tartják a technikai megbe­szélést és a sorsolást, majd dél­után 16 órakor kerül sor a se­lejtezőkre, amelyek augusztus 21- én, 18 órakor folytatódnak. Augusztus 22-én, 18 órakor az elődöntő, 23-án pedig 10 órakor a döntő küzdelmeit láthatják a nézők. A versenyen jelen lesz a MüSZ vezérkara, s megtekin­ti a küzdelmeket Pap'." László háromszoros olimpiai bajnokunk és Adler Zsigmond, a neves szakember is. Nógrád-Heves megyei labdarúgó tartalék-bajnokság őszi sorsolása I. forduló, augusztus 1**: Zagy­vapálfalvi Építők—Hatvani Kini­zsi, SBTC—Bervai Vasas. Ba­lassagyarmati SE—Kisterenye. Salgótarjáni Üveggyár—Pásztó, Zalka SE—Egri Dózsa. Gyöngyö­si Spartacus—Gáspár SE, Mi­zserfa—SKSE, MÁV HAC—Nagy- bátony. II. forduló, augusztus 23: Hatvani Kinizsi—-MÁV HAC, Ber­vai V'.—Zp. Építők, Kisterenye —SBTC, P á sz t ó—B a l a ssag y a r ­mát. Egri Dózsa—St. Üveggyár. Gáspár SE—Zalka SE, SKSE— Gy. Spartacus, Nagybatony— Miz serfa. III. forduló, augusztus 30: Hat­vani Kinizsi—Bervai V., Zp. Épí­tők—Kisterenye, SBTC—Pásztó, Balassagyarmat—Egri Dózsa, St. Üveggyár—Gáspár SE, Zalka SE —SKSE, Gy. Spartacus—Nagyba­tony, Mizsevfa—MÁV HAC, IV. forduló, szeptember 6: Kis­terenye—Bervai V., Pásztó—Zp. Építők, Egri Dózsa—SBTC. Gás­pár SE—Balassagyarmat. SKSE —St. Üveggyár, Nagybátony— Zalka SE, MÁV HAC—Gy. Spar­tacus, Mi zs er fa—Hatvani K. V. forduló, szeptember 13: Hat­vani K.—Kisterenye, Bervai V.— Pásztó, fcp.‘ Építők—Egri Dózsa. SBTC—Gáspár SE, Balassagyar­mat—SK3E. St. Üveggyár—Nagy. bátony. Zalka SE—MÁV HAC, Gy. Spartacus—Mizserfa. VI. forduló, szeptember 20: Pásztó—Kisterenye, Egri Dózsa— Bervai V.. Gáspár SE—Zp. Épí­tők. SKSE—SBTC. Nagybátony— Balassagyarmat, MÁV HAC—St. Üveggyár, Mizserfa—Zalka SE, Labdarugo-/(ráifó Az NB I. eredményen Bp. Honvéd—Rába ETO 4:0 (3:0), Vasas—SZEOL 2:0 (0:0), Ferenc­város—Tatabánya 2:1 (1:1), Du­naújváros—VIDEOTON 1:0 (1:0), Pécsi Dózsa—Szombathely 4:1 (1:0), Komló—Diósgyőr 1:1 (1:1), U. Dózsa—SBTC 5:0 (2:0), Cse­pel—MTK 1:1 (1:0). A bajnok­ság állása: A csapatok neve után záró­jelben a tavasszal megszerzett 1:0, 4:3, jutalompontok. Ezek az utolsó oszlopban, az 1970­-71-ben elé irt pontokkal össí :esítve a ize repel­nek. 1. U. Dózsa (8) 1 I — — ,5:0 10 2. FTC (8) 1 1 — — 2:1 10 3. Honv. (7) l 1 — — 4:0 9 4. Vasas (6), 1 1 — — 2:0 8 5. MTK (7) • í — 1 — 1:1 8 6. Pécs (5) l 1 — — 4:1 7 7. Csepel (6) l — 1 — 1 :l 7 8. Dunaú. (4) l' 1 — — 1:0 6 9. DVTK (5) l — l — 1:1 6 10. Tatab. (4) 1 — — 1 1:2 4 11. Komló (2) l — 1 — 1:1 3 1----------1 0:1 3 1----------1 1:4 3 1----------1 0:5 2 1-----1 0:2 1 1----------1 0:4 l 1 2. Video. (3) 13. Halad. (3) 14. SBTC (2) 15. SZEOL (l) 16. ETO (1) Pontszám-egyenlöség esetén gólkülönbség dönt. Füzesabonyban továbbra nagy érdeklődés mellett folynak a kispályás üzemi labdarúgó- baj no-kság küzdelmei. Eredmé­nyek: Járási Tanács—Fémművek 5:1, Herbária—FC Kilián ÁFÉSZ—Állami Gazdaság Herbária—Vízügy 2:0, F. Veret— FC Kilián l N. Fémművek—Her­bária 4:2, ÁFÉSZ—F. Veret 1:0, Állami Gazdaság—FC Kilián 6:2. A bajnokságban az ÁFÉSZ ve­zet 10 ponttal, 2. az F. Veret 8, 3. Forgácsoló 6 ponttal. * Hatvan város válogatott—Ka­zincbarcika 2:2 (\>:2), barátságos mérkőzés. Halvan, 200 néző. V.: Gyarmati. A hatvaniak mindkét gólját Fedor szerezte. * Trencsényi SE—Egri Dózsa U. 6:2 (3:1), előkészületi mérkőzés, Eger, V.: Kovács. * Augusztus 16-án kezdődik a küzdelem a gyöngyösi járási labdarúgó-bajnokságban. Ezen a napon Gyöngyössolymos—Selyp. Hort—H. Spartacus. Márkáz— Nagy fügéd, Atkái'—Gyöngyöspa­ta, FMGT—Boldog, Nagyköké­nyes—Karácsond és Vécs—Vá- mosgyörk mérkőzésekre került sor. * Nyolc csapat részvételével bo­nyolították le Sírokban a Mát- ra vidéki Fémművek kispályás labdarúgó-bajnokságát. A baj­nokság végeredménye: 1. V-ös üzem 13, 2. Tubus 11. 3. HI­DESZ 8. 4. X-es üzem 8. 5. Célgép 5, 6. MERR 5. 7. iX-es üzem 8. ÜFO 2 ponttal. bajnokság állása: Recsk GYESE Petőíibánya Bélapátfalva Novaj E. Spart. Rózsasztm. Selyp Karikás SE Apc Füzesabony Sirok Heves Lőrinci Korvin SE Pétervására 1 i------6 1 1--------4 1 1--------4 1 1 — — 2 1—1 — 0 1—1 — 0 1 — 1 — 0 1 — 1—0 1 — 1—1 1—1—1 1—1 — 1 1—1 — 1 1-----11 1-----11 1-----10 1-------11 : 1 :0 :i :i :0 :0 :0 :0 :1 :l :1 :1 1 :2 — :4 — :4 — :6 — Labdarúgóbcrlet r Egri Dózsa elnöksége az —71. évi labdarúgó-bajnok­ra három címletben bérletet sátotí ki. Az ülő- és álló­ié jogosító. valamint a gdíjas bérletek a soron kö- iező 17 mérkőzés megtekin- re jogosítanak, s a lelátón itartott helyet biztosítanak, eklödni a Dózsa népkerti rtirodájaban és a jegypénzta- nál lehet. Harmath Kati ü aranyérmet szerzett az országos gyermek ászébafnokságon Boldogan mosolyognak az Egri Dózsa Sl országos csúcsot elért vegyes váltójának tagjai. Balról job bra: Pelle, katona, Harniaih, Lázár, (Molnár I. felvétele) Budapesten a Nemzeti -Sport­uszodában három napon át tar­tott az országos gyermek úszó- bajnokság, amelyen a legjobb fővárosi és vidéki klubok 11—12 éves reménységei mérték össze tudásukat. Termesztésen ott vol­tak a rajtnál az Egri Dózsa Sí fiatal versenyzői is. Hason­lóan a delfin-békakorosztály or­szágos bajnokságához, most is a KSI szerepelt a legjobban, de az egriek teljesítményével is elé­gedettek lehetünk, hiszen négy első, nyolc második és négy harmadik helyet szereztek. A dicséretet Harmath Kati érdemli, aki remek, 1 :09.fi-os idővel . nyerte a 100 m gyorsot, majd a 200 m vegyes úszásban 2:52.8-cal diadalmaskodott, és tagja volt az országos rekordot úszó 4x100 m. vegyes váltónak, valamint az ugyancsak első he­lyen végzett 4x100 m gyors vál­tónak is. Az egriek jobb eredményei és helyezések Lányok. 100 m gyors: t. Har­matit 1:09.6. 200 m gyors: 2. Harmath 2:34.4, 3. Lázár E. 2:47.6. 400 m gyors: 2. Lázár E. 5.33 4. 3. Katona Zs. 5:43.7. 800 m gyors: 2. Lázár E. 11:26.9. 100 m pillangó: 3. Nagy Andrea 1:25.6. 100 m hát: 2. Pelle 1:20.3. 200 m pillangó: 2. Nagy Andrea 3:08.7. 200 m hát: 2. Pelle 2:52.3. 200 m vegyes úszás: 1. Harmatit 2:52.8 400 m vegyes úszás: 3 Lázár 6:21.1. 4x100 m gyorsváltó: 1. Egri Dózsa Sí (Pelle, Lázár, Katona, Harmath) 4:59.9, 4x100 m vegyes váltó: 1. Egri Dózsa Sí (Pelle, Lázár, Harmatit, Katona Zs.) 5:40.3, (új országos csúcs). Fiúk: 4x100 m gyors-váltó: 2. Egri Dózsa Sí 1:50.6, 4x200 m gyorsváltó: 3. Egri Dózsa SJ 10:34.8. Gy. Spartacus—Hatvani K. VII. forduló, szeptember .2*7: Hatvani K.—Pásztó, Kisterenye— Egri Dózsa, Bervai V.—Gáspár SE, Zp. Építők—SKSE. SBTg- Nag> báiony, Balassagyarmat— MAY HAC. St. Üveggyár—Mi- zserla. Zalka SE—Gy. Spartacus. VIII. forduló, október 4: Egii Dózsa—Pásztó. Gáspár SE—Kis­terenye, SKSE—Bervai V.. Nagy bátony—Zp. Építők, MÁV HAC —SBTC, Mizserfa—Bal a ssagy a­mát, Gy. Spartacus—St. Üveg­gyár, Zalka SE—Hatvani K. IX. forduló, október 11: Hat­vani K.—Egri Dózsa, Pásztó— Gáspár SE. Kisterenye—SKSE. Bervai V.—Nagybátony, Zp. Épí­tők— MÁV HAC, SBTC—Mizserfa. Balassagyarmat—Gy. Spartacus, St. Üveggyár—Zalka SE. X. forduló, október 18: Gás­pár SE—Egri Dózsa. SKSE-- Pásztó. N agy bátony—Kistereny e. MÁV HAC—Bervai V.. Mizserfa —Zp. Építők, Gy. Spartacus— SBTC. Zalka SE—Balassagyar­mat, St. Üveggyár—Hatvani K. XI. forduló, október 25: Hat­vani K.—Gáspár SE, Egri Dózsa —SKSE, Pásztó—Nagybátony. Kisterenye—MÁV HAC. Bervai. V.—Mizserfa. Zp. Építők—Gy. Spartacus. SBTC—Zalka SE, Ba­lassagyarmat—St. Ü veggyár. XII. forduló, november 1: SKSE—Gáspár SE, Nagybátony —Egri Dózsa, MÁV HAC—Pász­tó, Mizserfa—Kisterenye. Gy. Spartacus—Bervai V., Zalka SE —Zp. Építők. St. Üveggyár— SBTC, Balassagyarmat—Hatvani K. XIII. forduló, november 8: Hatvani K.—SKSE. Gáspár SE— Nagybátony, Egri Dózsa—MÁV HAC, Pásztó—Mizserfa, Kistere­nye—Gy. Spartacus, Bervai V.— Zalka SE. Zp. Építők—St. Üveg­gyár. SBTC—Balassagyarmat. XIV. forduló, november 15: Nagybatony—SKSE. MÁV HAC —Gáspár SE, Mizserfa—Egri Dó­zsa, Gy. Spartacus—Pásztó, Zal­ka SE—Kisterenye. St. Üveg­gyár—Bervai V., Balassagyar­mat—Zp. Építők, SBTC—Hatvani K. XV. forduló, november 22: Hatvani K.—Nagybátony, SKSE —MÁV HAC. Gáspár SE—Mi­zserfa. Egri Dózsa—Gy. Sparta­cus, Pásztó—Zalka SE. Kistere­nye—St. Üveggyár. Bervai V.— Balassagyarmat, Zp. Építők— SBTC. CSAK RÖVIDEN Befejeződött az országos atléti­kai bajnokság, az utolsó napon Kelemen 214 cm-rel nyerte a férfi magasugrást, Csik 82,72 m-t hajított gerellyel, a sérült Né­meth M. távollétében. * Budaörsön rendezték meg az autós modellező EB-t. A magya­rok jól szerepeltek. Iharosi Im­re és Pető József Europa-baj- nokságot nyert. * Miskolcon nagy érdeklődés mellett zajlott le az ökölvívók hagyományos Avas Kupa ver­senye. Felnőtt kis váltósul' bán Juhász (Zalka SE) szerezte meg a győzelmet. * A japán Inoue 516 cm-re ja­vította rúdugrásban a japán, s egyben az ázsiai rekordot. * Vasárnap délután fejeződött be Halléban a nagyszabású nem­zetközi ökölvívóverseny. H;yr- matsúlyban a magyar Badari az eLsö helyen végzett, a légsúly­ban Orbán pedig~ a második lett. * A Sportuszodában lezajlód n em z e tk ü / i m ű ug r ó v ersen y m a - sodik napjan a kanadai Boys nyerte a női, a magyar Kon­koly pedig a férfi toronyugrast. 9. 1Ü. 11. 12. 13. Tatabánya—FTC Szeged—Vasas Honvéd—Győr Pécs—Szombatit. D luia li j v. — V i d eo tón DVTK—Komló MAVAG-ßp. Spart. ZTE—Pécsi Bányász Egyetértés—Eger Várpalota—Előre Budafok—Bakony Vecsés—KISTEXT KFSE—Esztergom +1 Kecskemét—FÖSPED Felves/.ük a Park Szálló konyhájára azonnal szakácsokai kézilányt és mosogatót Jelentkezés: a munkaüRjdn.

Next

/
Thumbnails
Contents