Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-26 / 199. szám

Könyvszemle Az Európa újdonságai Jubiláló mesélő glóbus — A halhatatlan naplója Titokzatos ősök üzenete I Emlékezés egy elfelejtett egri festőre A BETŰ, S ANNAK ŐSE. a betükép, varázsos fonál­ként köt össze múltat és je­lent, ősöket és utódokat, rég­volt s ma élő népeket. A je­lek üzenetté válnak, s év­ezredek távolából is közve­títik porrá vált, de gondola­taikban élő elődeink hangját. Ahogy az a könyy is ezt te­szi, melyet a sumer irodalom kistükreként állított össze Komoróczy Géza. s oocsátott ki Fénylő ölednek édes örö­mében címmel az Európa Könyvkiadó. A sumerok, Me­zopotámia őslakói nemcsak a laikus, hanem a szakem­ber előtt is titokzatos népnek számítanak. Nem ismerjük elődeiket, származásukat, nyelvük, kultúrájuk erede­tét. Föltűntek fényes csil­lagként az emberiség törté­nelmének egén. s merész ív befutása után lehulltak on­nan. Örökségük azonban ki­meríthetetlen. A fényképek­kel illusztrált kötet is ezt igazolja. Lírai szépségű köl­temények, királyokhoz esdek­lő sorok, bírósági tárgyalá­sok drámai pillanatait föl­idéző dokumentumok, adó­szedők jelentései egyaránt helyet kaptak a könyvben, s ez formálja ki végül is az egységes képet egy nagy kul­túrájú. mélyen érző, valót és elvontat egyaránt kifejezni tudó népről. A VARAZSOS FONAL lé­tezéséről tanúskodik a kiadó másik újdonsága is, mely egyben csendes jubileum megtestesítője. A kárpát-uk­rajnai népmesékből A vas­orrú indzsibaba címmel köz­readott válogatás a kiadó ne­mes vállalkozásának, a Né­pek meséi sorozatnak ötve­nedik kötete. A sorozat a mesélő glóbuszt tárta az ol­vasó elé. Vogulok. németek, vietnamiak, portugálok, tö­rökök, önmenyek, eszkimók, finnek, s más nációk legter­mészetesebb kincse, a nép­mese vált így számunkra hoz­záférhetővé. Felfedezőét ez. Mert meghökkentően sok a közös vonás a legkülönfélébb népek meséiben, s ugyanak­kor megkapóan gazdag a kü­lönbözőségek tárháza is. A jubileumi kötet Fincicky Mi­hály fordításában és váloga­tásában nyújt át egy cso­korra valót, a már megszo­kott szép köntösben a kár­pát-ukrajnaiak mesevilágá­ból. Királyok és királykisasz- szonyok, talpraesett vándo­rok, ravasz tolvajok, urakon kifogó szegények lépnek elénk a kötet lapjairól, hogy egyéni sorsukon, kalandjai­kon túl valami mással, álta­lánosabbal is megismertesse­nek bennünket. A népmesék örök, s megunhatatlanul va­riálódó igazságtévésével: a jó győzelmével a rossz felett. Ahogy a népmesékben, úgy Tammisaare észt író Sötét sziklák címmel közreadott kötetében is sok rokon vonást fedezhetünk fel a magunk múltjával. Az észt irodalom klasszikusa Móricz Zsig- mond-i témát dolgozott fel az 1933-ban már megjelent, s most Bereczki Gábor fordí­tásában új hazai kiadást meg­érő regényben: a földéhsé­get. Katku Villu, a paraszt­legény nemcsak a gazdag meg a szegény lány közötti vá­lasztás miatt válik tragikus sorsú, bukott hőssé, hanem azért is, mert becsület és becstelenség között kell dön­tenie. S olyan világban, ahol a becsületnek velejárója a nehéz sors, a becstelenségnek meg a bőség. A lírai és drá­mai részleteket egyaránt ma­gába foglaló kötet tovább öregbíti a szerzőnek Orcád verítékével című könyvével kiérdemelt itthoni sikerét. „AMIKOR EGY EMBEREN rendkívüli szenvedély ural­kodik el, mindaz, amit kü­lönleges körülmények között mond vagv tesz, mit sem bi­zonyít vele kapcsolatosan; életének egésze tanúskodik róla” — írja Stendhal egyik levelében. A vaskos kötetet, mely a Stendhal művei so­rozatban jelent meg. Bizal­mas írások címmel. Réz Pál válogatásában és fordításá­ban. e gondolatnak engedve forgathatjuk. Mert valóban bizalmas írások ezek, a hal­hatatlan művész naplójegy- zetei és levelei. Vallanak sze­szélyről. hiúságról, kicsinyes­ségről éppúgy, mint tiszta és nemes érzelmekről, hideg tárgyilagosságról, s bántó el­fogultságról. Ám a részletek végül is egésszé kerekednek, bizalmas közelségből mutat­va őt. Az újdonságok közül ki­emelt ötödik mű a Modern könyvtár új kötete, Vaszilisz Vaszilikosz — ma emigráns — görög író Angyalképző cí­mű regénye. A Szabó Kál­mán fordította munka való­jában három, egymáshoz lo- giakailgg kapcsolódó kisre­gény. Nehéz lenne a három közül bármelyik tartalmi is­mertetése, mert a szerző mo­dern szerkesztésű és hangvé­telű művet tett az olvasó elé. Valóság és irrealitás ke­veredik, a napi élet tényei váltakoznak látomásokkal, ám végül is félreérthetetlen az eredmény: éles társada­lomkritika. Fokozatokból fel­épülő kritika, amely elkalau­zol a csúcsig. A növény, A kút című kisregények után az Angyalképzőíg. S ha erről a csúcsról tekintünk vissza, akkor értjük meg igazán az alkotói szándékot, az embert nyomorító valóság nyers, sok­oldalú bemutatását. M. O. Z iffer (Cziffer) Sándor nevét csak a beava­tott öreg piktorok és mű­vészettörténészek ismerik már, s a Művészeti Lexikon Z-betűs oldalai őrzik. Meg bizonyára sok régi kép — Romániában. Mert a Román Népköztársaság érdemes mű­vésze volt. Az a tény szinte el is tűnik szűkszavú élet­rajzi adatai között, hogy Ziffer Sándor Egerben szü­letett 1880-ban. Ha élne, most volna kilencven éves. Családjáról. társadalmi helyzetéről, tehát indulásá­nak lendítő, vagy visszahúzó erőiről semmit sem árulnak el az elmúlt évtizedek. Va­lószínűleg azoknak a német kereskedő, vagy iparos nem­zedékeknek sarja volt, ame­lyek a tizennyolcadik szá­zadban még fenn virultak, s aztán kétszáz év alatt még nevük is elenyészett. Iskolá­it itt végezte, s aztán elin­dult. Hogyan? Vándorló sze­génylegények útján, vagy hazulról küldött pénzekből élve? Először a budapesti Iparművészeti Iskolában ta­nult, de a századforduló már Münchenben találja, ahol Hollósv Simon tanítványa lesz. Hollósynak akkor fes­tőiskolája volt Münchenben, de növendékeit átvitte nyári tanulmányútra Nagybányára (Ma Baia Maré), s ott meg­alakult 1886-ban a magyar művészeti életnek hosszú ideig forrása, iránymutatója és ébresztője, a nagybányai művésztelep. ’ Ziffer 1906-tól már Nagy­bányán dolgozott. Ez a te­lep volt a magyar impresz- szionizmus fészke. Ferenczy. Réti, Iványi Grünwald és Thorma (az utóbbi legke­vésbé) dajkálták itt azt az irányt, amely a piain airnek, a szabad levegőnek a felfe­dezésével közvetlenül szer­zett benyomásokat igyeke­zett minél gyorsabban visz- szaadni. M ilyen volt a környe­zet, amelyben Ziffer került? Életrajzírója, a ma­ga is festő Vásárhelyi Z. Emil így ír róla: ,.A piacról, a Rizsályhegy jellegzetes púpjára nyílik kilátás. Iz­mos hátaikkal sorakoznak egymás mögé az aranyat termő hegyek. (Itt ne az aszuszőlök aranyio borára gondoljunk képletesen, ha­nem valódi aranybányákra.) Szelíd gesztenyék lombjai meleg, bársonyzöld szőnyeg­gel borítják váltóikat. A leköszönő nap fényében aranyporszemecskék táncol­ják körül a leveleket, fel- melegednek a színek, s a völgyek aljára húzódott pá­ra csak arra jó, hogy ra­gyogásukat sejtelmesen fá­tyolossá tegye”. Ilyen táj érzelmileg fo­kozza fel a festőt. De Zif­fer — német. Hideg és ren­dező elméje inkább a né­met expresszionizmushoz húz. azt. teljesíti ki, nem szolgálja, hanem szolgálatá­ba állítja, „rendezi” a ter­mészetet, mondanivalójának megfelelően. A telep, s az impresszio­nizmus túléli magát. Fe­renczy, Réti, Iványi-Grün- wald elköltöznek, egyedül Thorma marad. Ziffer csak egy évig tanít a Szabadisko­lán, 1926-ban, eddig kívül­ről állt harcban vele, mert sohasem fogadták be, mint forradalmárt. 1927-ben a Szabadiskola megszűnt. Ziffer kiállít Münchenben, Berlinben, az 1915-ös San Francisco-i világkiállítás magyar csoportjában, 1927- ben Budapesten, alapító tag­ja a Képzőművészek Üj Tár­saságának, a Budapesti Kép­zőművészek Egyesületének később a bukaresti Société de Belle-Arte-nak. ötvenhárom éves, amikor életrajzírója meglátogatja: „A hatalmas műtermektől elhúzódottan, sötét polgári ház két szobája a műterme”! Fiatalokat tanít. érdemes művészi címet kap, mert szerepe jelentékeny a mo­dern román képzőművészeti törekvésekben. 1962-ben hal meg, ott nyugszik a Baia Mare-i temetőben. Talán az benne számunk­ra a legkülönösebb. hogy soha semmi kapcsolatot nem tartott szülővárosával. Nem tért vissza, látogatóba sem. Gyermek- és ifjúkorának, úgy látszik. nem voltak szívben maradó élményei. S most, mégis tegyük e pár sort születésének 90. évfordulója alkalmából messzi sírjára, jeléül, hogy ez a város még hűtlen fiait sem felejti el, ha tettek va­lamit az emberi haladásért. Dr. Kapor Elemér Új tv-játék késsül Nagy Ignác „Tiszlűjitds" c. művéből Benedek András írt televíziós játékot. Rendezők: He­rényi Imre és Málnay Levente. Képünkön: Zenthe Ferenc és Juhász Jácint az egyik jelenetben. " "• * i (MTI foto — Tormai Andor felv. — KS) kVAA/VV A^AfSAA/V^A^AA/VVVAAAA/SAA^AAA/NAAA(VVV\AA/VSA/VV\AAAAAiVVVVVVvV^VvVvVA\AAAAAVVWSAA''VWVW‘/AAAAA^/v\A/WvWVWWWW'/sA/V«" lisj A szöveg, amit az elhárítok a budapesti központtól kaptak, befejeződött, de a kérdésekre, amiket nyitva ha­gyott, a „revizoroknak” kellett felelniük. A három tiszt­nek, akik az új adatokat beírhatták a nyomozás üres koc­káiba. Elsőnek a főhadnagy szólalt meg: — Mi keresnivalója lehetett Medgyesnek az útmenti tanyán? Milyen segítséget kaphatott volna egy idegen parasztcsaládtól? A legtöbb, hogy ágyat vetnek a kis­lánynak. De fekhely a kocsin is volt. Nyilvánvaló, hogy rosszullét esetén orvos és gyógyszer kell, s ezzel a ta­nyaiak nem szolgálhattak volna. M ed gyes. úgy látszik, nem is tartott rá igényt. Sem ott, sem az útjukba eső községekben. Ha a lány valóban rosszul van, apja a leg­közelebbi faluba viheti, ahol orvost talál. A tanyára te­hát más okból akart betérni. Olyan okból, amit a veze­tő előtt eltitkolt. A kocsi megállt, de Medgyes hirtelen mást gondolt. Vajon miért? Tény, hogy végül csak dolgát végezni ugrott le... Ébert tagadóan rázta a fejét. — Ez sem egészen stimmel. Ha lánya a kocsin tar­tózkodott, úgy illett volna, hogy Medgyes legalább pár lépéssel távolabb menjen. Arra. hogy a nyomorék kis­lány is lekászálódjon a teherautóról, ő is dolgát végezze, es apja segítségével visszatornázza magát, két perc kevés volt. Mindez, az útközben feltűnően súlyossá vált szek­rénnyel együtt, legalábbis gyanússá teszi az éjszakai fu­vart. Feltehető, hogy a nedvesség, amit a gépkocsivezető a teherautó végénél észlelt a földön ... — Mondd ki — bólintott Beke. — Esetleg vér volt... Sötét és borús este lett, mire Beke Zalay alezredes násfai irodájába lépett. Meggyújtotta a villanyt és abla­kot nyitott. A friss levegő üde orgonaszagot hozott a Kölcsey utca kertjei felől. Pár perc múlva megjelent Király. Merev és elszánt arca kevés optimizmusról vallott, de láthatólag felvérez­te magát a kihallgatásra. Az őrnagy leültette, és cigarettával kínálta, majd bi­zalmas hangon megkérdezte: — Remélem, tud hallgatni? — Jelentem, igen. — Helyes. Szeretném, ha segítségemre lenne. — Értettem. — Maga a gyakorlat éjszakáján a lőszerszállítmányt követő kocsiban ült. Ha nem aludt, látnia kellett ennek a teherautónak a farát. Végig szemmel tarthatta. — így volt. — Megtörténhetett-e, hogy arra a kocsira felcsem­pészhettek yatóhut? — Jelentem, ezen magam Is sokat töprengtem már. Azt hiszem, igen. — Hallatlan! — csattant fel Beke. — És miért nem jelentette? — Vártam, hogy hívatni fog. — Ez igaz. — Beke úgy tett, mintha elszégvellné ma­gát az igazságtalan heveskedésért. — Ne vegye zokon ... — Éjjel, amikor az oszlop megállt a sorompónál, szinte abban a pillanatban, Gruber tizedes kinyitotta a kocsiajtót. Mondom, a megállás pillanatában, amikor mi még csak fékeztünk. Az ajtó ekkor eltakarta az útmenti árkot, ahonnan feldobhattak valamit Gruberéknak. Király, miközben elképzelését közölte, magabiztos és határozott volt. De hangja az utolsó szavaknál hirtelen színtelenné vált. A nyitott ablakon egy fekete cica ugrott a szobába. — Kidobom — mondta az őrmester szolgálatkészem — Hagyja — legyintett Beke, s szórakozottan meg­simogatta a cica fejét. A macska az asztalra telepedett és dorombolni kezdett. — Tehát Gruber tizedes... — Társa, Boda, a gépkocsivezető afféle burzsoá elem. Dzsesszgitáros, vagy mi. Bekalandozta a fél világot... — Király sokatmondóan nézte BekéJ, majd lopva a-macskára pillantotta A -cica éppen szemközt ült vele. “■ -t '■.* ~ *v “ ........ ‘....... ­— Igen, ezt figyelembe vesszük. Tudjuk, hogy Münchenben is járt. .. Beke felállt, sétálni kezdett a szobában, majd az asz­tal túloldalához lépett, háttal Királynak. Alakja most el­takarta a macskát. A lámpa ekkor hirtelen kihunyt, a szoba sötétbe bo­rult. — Áramszünet — mondta rekedten Király őrmester. Az őrnagy az ajtóhoz lépett, kinyitotta. A folyosón is vaksötétség volt. — Ügy tudom, kettős áramellátásuk van-... Király nem felelt azonnal. A kis, izzó parazsat nézte, a fekete macska szemét, amelynek nem volt párja, s amely fenyegetően ragyogott felé a sötétben. Homlokán folyt a verejték. Keze lassan a revolvere után nyúlt, az­tán erőt vett magán és elengedte. „Nem vagyok észnél!” — gondolta. — Igen — nyögte ki, s közben az asztalhoz hajolt, hogy megriassza, és kizavarja a macskát. — Ejnye — mondta az őrnagy —, mi baja azzal a cicával? Beke az asztalhoz lépett, és háttal Királynak, a cica fölé hajolt. Az állat nyivákolt. „Most, most fog rájönni!” Az őrmester úgy érezte, hogy ütnie kell, ütni és menekülni. De reszketve és ha- lálsápadtan a helyén maradt. Zsebkendőért nyúlt és le­törölte arcáról a verejtéket. A villany kigyulladt, Beke visszasétált az asztal túl­oldalára és gyanútlan arccal leült. — Rágyújtunk? Az őrnagy, miközben tüzet adott, látta, hogy Király őrmester krétafehér. — Na, maga nem jól bírja a sötétséget! Mielőtt az őrmester felelt volna, az ajtón belépett Ébert. — Jelentem... — kezdte. — Várj! — Beke királyhoz fordult: — Köszönöm, hogy elmondta, amit tudott. Hasznát veszem. Most távoz­hat. Király inogva vigyázzba vágta magát, majd sarkon fordult és kábultan kiment. A százados elmosolyodott. — Ezt úgy látom, kikészítettük. Beke a zsebébe nyúlt, és egy darabka ragtapaszt hú­zott elő. — A cica tisztességesen viselkedett, kellőképp bírta a íélvakságot. Jókor is dobtad be. Persze, amikor a sö­tétben letéptem róla a tapaszt, azért nyivákolt egyet. Ha szemöldöke van, alighanem áz is vele jött volna... Mindegy, az a fontos, hogy hasznos dublőz volt! Király mindenesetre nem tudta megkülönböztetni a valóditól. . . Az, ha nem mérgezték meg, most nyilván a bakojyíum állomásöa sétálgat... . _ A^ ii* " Q-frowiaiíuii).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents