Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-22 / 196. szám

T ^ taggyűlésekről jelentjük : Demokratikus légkörben — Csányban Cj SZAKKÖZÉPISKOLÁK — TANTEREMBŐVÍTÉS — INDUL AZ ANGOL TAGOZ.’ — NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODAI CSOPORTOK — ÖNÁLLÓ ZENEISKOLA HE>, SEN — ÜJ SZAKKÖRÖK A FIZIKAI DOLGOZÓK TEHETSÉGES GYERMEKEIM — MUNKÁBAN A PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ. Hit ígér az új tanév? Megyei helyzetkép Alig másfél hét és meg­szólal az iskolákban az első, a szeptemberi csengetés. Kezdődik az új tanév. Me­gyénk általános iskoláiban. 37 ezer fiatal kezdi, illetve folytatja tanulmányait. Kö­zépiskoláinkban 1740 fiú és leány birkózik majd a ma­gasabb iskolatípus nehézsé­geivel. Mit ígér számukra az új tanév? Megnyugtató, hogy az el­múlt évinél kedvezőbb kö­rülmények között kezdhetik munkájukat. Üj szakközép- iskolák létesültek. Gyöngyö­sön — ha az építők is szív­ügyüknek tekintik — szep­tember elsejétől nyitja ka­puit a 18 milliós beruházás­sal létesített ipari'szakközép­iskola. Egerben elkészült a Malom utcai szakközépiskola építkezésének második lép­csője, elsejétől már a kor­szerű követelményeknek megfelelően folyik a gya­korlati képzés. Füzesabony­ban két általános iskola négy-négy tanteremmel bő­vül. Sajnos, csak december végétől, mert az építők nem végeztek határidőre a mun­kákkal. Hasonló ökok miatt Egerben, a Hadnagy úti ál­talános iskolában sem feje­ződött be a tanterembővítés, örvendetes, hogy gyarap­Nénany évvel ezelőtt nem volt minden rendben a esá- uyi Búzakalász Termelőszö­vetkezet háza táján, gyenge voit a vezetés színvonala, a gazdálkodás szintje sem ütötte meg a kellő mértéket es ba.j volt a szövetkezeti de­mokráciával is. Ezért volt érdekes és ta­nulságos a szövetkezet párt- alapszer vezetőnek a közel­múltban megtartott taggyűlé­se, amelyen a pártvezetőség beszámolt az elmúlt két év m unkájáról, eredményeiről és természetesen a fennálló gon­dokról, problémákról is. Serényi István párttitkár kifejtette, hogy a terníelőszö- ■wclkezet az új gazdasági re- <T>r ■m teremtette kedvező lég­körben igyekezett kihasznál­ni a lehetőségeket, a veze­tőség és a tagság egyaránt arra törekedett, hogy ered­ményesebben gazdálkodja­nak. Az igyekezet nem is volt hiábavaló, a szövetkezet és a gazdák jövedelme emelke­dett. az egy tízórás munka­napra eső részesedés például megközelíti a száz forintot. Biztató a gazdaság perspek­tívája is. új szakosított szarvasmarhatélepet. sertés­telepet. gépműhelyt, péküze­met építenek — mindez nem kevesebbe, mint 25 millió fo­rintba kerül. A jo gazdasági eredmé­nyek pozitívan hatottak a vezetők és a tagság kapcso­latára is, erősödött a szö­vetkezeti demokrácia s min­denki igyekszik alkotó mó­don elősegíteni a további fej­lődést. A beszámoló azonban őszintén feltárta, hogy az JÓ HÍRÜK VAN a Vison­tai- Thorez Külíejteses Bá­nyaüzem víztelenítő üzemé­nél dolgozo szocialista brigá­doknak. ■ A jók között is legjobb­ként emlegetik a Bánki Do- náth szocialista brigádot. Brigádvezető Kecskés Sán­dor, míg a patronáló Unger Péter. És ahogy a brigádnap­ló lapjai között tallózgatunk, egyre inkább megerősödik e kis ikollektiva iránti tiszte­let. Az 1970. januári gyűlé­sen hat brigádlag jelentke­zett önkéntes véradásra. Feb­ruárban pedig mar arról be­széltek. hogy a lajoshazj tu­ristaház építkezésén már megkezdték a tagonkénti 1(> társadalmi munkaóra ledol­gozását. De azt is elhatároz­ták, hogy a betegállomány­ban levő Hever Lajos bri­gádtagot is felkeresik. A márciusi bejegyzés is fontos hírről tudósít. Az említett hónap folyamán összesen 18» óra társadalmi munkát vég­zett a brigád Lajosházán. Persze, a szórakozásról sem feledkeztek el, mert a Lajos­házán végzett jó munka után finom gulyás és bor mellett szórakoztak. Néha fegyelmezni is kény­telen a brigád kollektívája, mint például Horváth József esetében. Problémák merül­tek fal az említett brigádtag­gal kapcsolatban. Egyhavi tü­relmi időt szabtak ki számá­ra. És ahogy azóta hírlik, Horváth József megszívlelte a brigád baráti figyelmezte­tését. Április 19-én, a Len in- centenárium tiszteletére ün­nepi brigádgyűlést tartottak. Ezen az összejövetelen nem beszéltek másról, csak az em­beriség nagy gondolkodójá­ról. MÁJUS HÓNAP IS bővel­kedett eseményekben. Szécsi Bélát felvették a brigádba, míg László Lajost magatar­tása miatt kizárták a tagok sorából. Arról is tudomást szerezhet a szemlélődő, hogy ebben a hónapban ismét 224 társadalmi munkaórát telje­sítettek. Május 27-én pedig hét fő adott vért a brigád tagjai közül. Ahogy javul az idő. úgy válik egyre mozgalmasabbá a brigád élete. Nézzük a júniu­si programot! Labdarúgó­»íérközés a/- Edison-brigád­öaj és 7:3-as győzelem U.tá­eredmények ellenére, nagyon sok javítanivaló akad a párt- alapszervezet munkájában. A taggyűléseken való részvétel gyenge, a tagság jelentős ré­sze nem készül fel megfele­lően a gyűlésekre s ami kü­lönösen negatívan befolyá­solja a munkát: nincs meg­felelő kritikai szellem. Ez abból is adódik, hogy a ve­zetőség és a tagság között nincs kellő kapcsolat, az alapszervezet munkája elég széteső. A vezetőségnek a kü­lönböző szervekkel való kap­csolata sem üti meg a kívánt mércét. Ezek 'az okok nagy­mértékben hozzájárulnak, hogy a vezetőség és az alap- szervezet nem mindig tudta kellő mértékben érvényesíte­ni határozatait, kifejteni vé­leményét. A beszámoló és a hozzá­Arnikor két évvel ezelőtt a Budapesti Műanyagipari Ktsz lőrinci telepén négy kommu­nista elhatározta, hogy meg­alakítják a pártafapszerve- zctet, igencsak nagyot néz­tek a központ és a telep gaz­daságvezetői. Csodálkozásuk­nak később hangot'is adtak: minek a telepen pártalap- szervezet?' Véleményüket pe­dig úgy bizonygatták a gya­korlatban, hogy .jó egy évig észre sem vették a kommu­nistákat. Osztottak jutalmat, nyereséget, dicsértek, elma­rasztaltak embereket, de egyetlen egyszer sem szóltak na közös összejöbetel főtt kolbásszal, borral és sörrel, így próbáltak pótolni a mér­kőzés folyamán leadott de­kákat. A június 25-i összejö­vetelen arról beszéltek, hogy sok a munka és ebből néha kapkodás adódik. Több eset­ben abba kell hagyni a meg­kezdett munkát, és újat kez­deni. Az ilyesmi rontja egy tevékenység hatásfokát. Ugyanezen az összejövetelen elutasították Varga József felvételi kérelmét. Nem a személy ellen esett kifogás, mert uz illető becsületes, jó munkás. 1 IGAZSÁGTALANSÁG len­ne elhallgatni, hogy Feke Sándor üzemvezető, Kiss András alapszervi titkár, Va­dász Zoltán M. B. titcmfwy dász Zoltán mb-titkár és Madat László versenyíelelős mindent megtesznek a bri­gádmozgalom sikereiért. Nem véletlen tehát, hogy ennél az üzemnél bontakozott ki ilyen erővel a szocialista brigád­mozgalom. Laczik János szólók őszintén és demokra­tikusan tárták fel a hibákat, elemezték .azok okait és tet­tek javaslatot a hiányosságok kijavítására. Nem volt hiány az önkritikái észrevételekben sem. S éppen ez az, ami min­denképpen pozitívan értékel­hető. Hiszen gondok, prob­lémák minden alapszervezet­ben adódnak, néha több, né­ha kevesebb. A hiányosságok feltárásához, elemzéséhez azonban feltétlenül szükséges a demokratikus légkör, az őszinte szándék és a bátor­ság, hiszen enélkül a gondok elsikkadnának. Csányban néhány évvel ez­előtt nem volt minden rend­ben a demokratikus légkör­rel. Éppen ezért jelentett újabb határkövet a pártalap- szervezet taggyűlése. (ka pasi) a kommunistáknak, egyetlen egyszer sem voltak kíván­csiak a párttitkár vélemé­nyére. Jó hat hónapja azonban már merőben .inás a helyzet. Ahogyan a vezetőség beszá­molójában Papp Károlyné párttitkár elmondotta: most már a gazdasági vezetők is számolnak a kommunisták­kal. És ez nemcsak az MSZMP Gyöngyösi Járási Bizottságának többszöri se­gítségének köszönhető. Az időközben hétre — hat nő és egy férfi — szaporodott alap­szervezet a munkájával is bi­zonyítót!. Mindenekelőtt helytálltak a kommunisták a mindennapos munkában. Je­lentős részük volt, hogy az elmúlt évben maximális ré­szesedést fizetett a ktsz. Vé­geztek társadalmi munkát, vért adtak, segítettek az ár­vízkárosultakon. ha a ter­melés úgy kívánta, a szabad napokon is dolgoztak. Van már szocialista brigád a te­lepen. s megalakult a K.1SZ- szérvezet is. Mint a beszámolóból is ki­derült: mindez az elkövet­kezendő években már kevés. Nagyobb lelkesedésre van szükség, tartalmasabbá kell tenni a. szervezeti életet. Több kommunistának még nincs meg a nyolc osztálya sem. Az egyik követelmény tehát a tanulás. Keveset tud­nak az országban, a világban történő eseményekről is. Ősszel azonban már megkez­dődik a politikai oktatás is a telepen. Viszonylag sok fia­tal dolgozik az üzemben. A KISZ-szervezet azonban na­gyon keveset hallat magáról. Gyakran akadozik a terme­lés is. Lesz tehát bőven alkalom a tettekre, a felelősségválla­lásra. a segítségadásra. Mert ami a telepen történik, azért a kommunisták is felelősek. (K. J.) A SZOT legutóbbi határo­zata megszüntette a nyugdí­jas orvosok magángyakorla­tára vonatkozó korábbi ren­delkezéseket, s július 1 -tői nyugdíjukat teljes egészében megkapják, tekintet nélkül a magángyakorlatból eredő jö­vedelem és a nyugdíj nagy­ságára. Ha a nyugdíjas or­vos nem folytat magángya­korlatot, nyugdíjának érin­tetlenül hagyá'sa , mellett to­vábbra is vállalhat havi 800, illetőleg évi 9600 forintos ke­retben munkát. Ha azonban munkaviszonyban álló nyug­díjas kezd magángyakorlatot, vagy magángyakorlatot, már folytató nyugdíjas munkavi­szonyba lép, akkor a nyugdí­jat szüneteltetni kell, még ha munkabére nem is haladja meg a havi 800, illetőleg évi 9600 forintot, a nyugdíjas­nak tehát legfeljebb két jö­vedelemforrása lehet egy­szerre: a nyugdíj és a ma­gángyakorlat, vagy a nyug­díj és munkavállalás. Ha az eddig . magángyakorlatot nem folytató nyugdíjas prak­tizálni kíván, a lakóhelye szerint illetékes egészségügyi osztálytól, vagy csoporttól kell erre engedélyt kérnie. Az évi 9600 forintos keretet szik a napközi otthonos cso­portok száma. Egerben, az egri és a hevesi járásban in­dul egy-egy új napközi ott­honos óvodai csoport. Álta­lános iskoláinkból - kettő az egri, egy a füzesabonyi, há­rom a gyöngyösi és egy a hevesi járásban kezdi meg működését. Sokak számára jó hír, hogy 100 fővel bő­vül. s önálló intézménnyé válik a hevesi zeneiskola. Két életképtelen vidéki középiskola szűnt meg- a pétervásári és a káii gim­názium. A káli negyedikesek szeptembertől már a füzes­abonyi gimnáziumban foly­tatóik tanulmányaikat. Üj tagozatos osztályok in­dulnak. Egerben a 10-es .szá­mú iskolában az első osztá­lyosok számára — ez még országosan is újdonság — sporttagozat létesül. Régi kí­vánság teljesül szeptember elsejétől: az egri Dobó Gim­náziumban angol tagozat in­tgUl. Gondol jelent még a peda­gógushiány, különösen álta­lános iskoláinkban. Ötvenhat állás betöltetlen, s ha nem sikerül szeptember elsejéig tanárokat ..toborozni ’, akkor sajnos, újabb képesítés nél­küliekkel gyarapszik a pe­dagógusgárda. Középiskolá­inkból a közgazdászok és az meghaladó munkaviszony esetén a nyugdíjat minden­képpen szüneteltetik, akár folytat az orvos magángya­korlatot, akár nem. Az ilyen munkaviszony megszűnését mindenkeppen be kell jelen­teni, ha az orvos a további­akban csak nyugdíjára tá­maszkodik, vagy pedig csak magángyakorlatot kíván foly­tatni, illetőleg évi 9600 fo­rintos keretben vállal mun­kaviszonyt. Ez az orvos, sa­ját érdeke, mprt ezekben az esetekben ismét megkapja nyugdíját. Tavaly augusztusban a hevesi ÁFÉSZ szövetkezeti hetet rendezett, amelynek keretében nagy érdeklődést kiváltó magyarnóta-énekes versenyre került sor. A fel­lépők közölt volt Varga ■János tanító is, aki fellel­kesült, amikor a szervezők­től megtudta, hogy a győz­tes énekes nagydíja a me­gyén belüli szereplésekre feljogosító működési enge­dély les%. A tiszanánai fiatalember megnyerte a versenyt. Si­keres produkcióját bizo­nyító oklevelét még a helyszínen megkapta. Örö­mébe azonban nemsokára üröm vegyült, ugyanis hó­napolt múltán sem érke­zett meg a várva várt mű­ködési engedély. Levelet írt a hevesi ÁFÉSZ-hes, a MÉSZÖV-hoz, az OSZK megyei kirendeltségéhez — eredménytelenül. Varga Já­nos a napokban szerkesztő­ségünk segítségét kérte, a több mint egy éve vajúdó ügyének megoldásához. A panasz kapcsán elő­ször a MÉSZÖV-tői kértünk felvilágosítást. Varga László, a kulturális té­rné Utal foglalkozó munka- íárs elmondotta, hogy saj­nos nem egyedi esetről vau szó: több ÁFÉSZ tánc- és népi zenekara várja egy. másfél éve a működési en­gedélyt. (E zeneitarok ha­sonló versenyen értek *2 első helyezést.) Valóban, mi az oka, hogy az Országos Szórakoztató- zenei Központ Heves me­gyei kirendeltsége soroza­tosan nem teljesíti a ka., rabban tett ígéreteket* Kérdésünkre Parias JstuÓM­angol szakosok hiányoznak. Évek óta állandó probléma kollégiumainkban a , férő­helyhiány. Nem ígér w. ■ lást az áj tanév sem: a fé­rőhelyek száma változatlan. Könnyíti a .szülők és tani’ lók helyzetét az, hogy ko­rái az externatushálózat. ük ­nek keretébei: a tanulón akárcsak a kollégiumba né­vették — kedvezményesen kapnak reggelit, ebédet, és vacsorát, tanulószobában ta­nulhatnak. csak albérletet kell szerezniük. Ebbe.-; az •iskolák mindenütt készsége­sen segítenek. A fizikai dolgozók tehetsé­ges gyermekeinek segítésére eddig is működtek a megye középiskoláiban szakkörük oroszból, mátemátikából, és fizikából. Az új tanév azon­ban a korábbinál többet ígér. Az eddigi 42 szakkor helyett 56 kezdődik majd szeptembertől. A fiatalok most már kémiából is gya­rapíthatják tudásukat. Szülök és tanulók szánni ra egyaránt gond a pályaválasztás Különö­sen nehéz dönteni kri­tikus esetekben. Ezért jelent nagy segítséget a pályavá­lasztási tanácsadó tevékeny­sége: év elejétől várja a bi­zonytalankodó szülőket és tanulókat. Az egyéves műkö­dés tapasztalatai igazolták: érdemes felkeresi az Egri Gyermekvárosban működő intézményt. A pályaválasztá­si gondok enyhítése érdeké­ben. a megyei művelődésügyi osztály a tél folyamán to­vábbképzést szervez az isko­lákban „praktizáló” pálya- választási felelősök vészévé, hogy valóban hathatós segít­séget nyújtsanak a tanácsta­lan szülőknek és tanulók­nak. A pedagógusok szakmai <.-s módszertani önképzését könnyíti a megyei könyvtár­ban létesült pedagógus- könyvtár, ahol az érdeklő­dőket kutatószoba, szakfolyó­iratok Várják. (pécsi) né, a kirendeltség vezető­jének helyettese válaszolt. Elmondotta, hogy as OSZK sohasem tett olyan kijelentést, hogy a zenekari, vagy énekesi versenyek legjobbjait működési enge déllyel látja el. Annál: megszerzése ugyanis nagyon alapos elméleti és gyakor­lati vizsgához van kötve. Varga Jánosnak és az érin­tett zenekarok tagjainak neve viszont szerepel az úgynevezett regisztert nyil­vántartóban, vagyis bár­mely szerv műsorában fel­lephetnek a megye terüle­tén — természetesen elő­zetes kiközvetítés alapján. A verseny győztesének lenni lényegében azt je­lenti. hogy az illető éne­kest, vagy zenekart a szak­emberekből álló zsűri meg­hallgatta, s a tömegek szó­rakoztatására — C 3-as kategóriái színvonalon — alkalmassá nyilvánította. így már világos a 'dolog. Valamit azonban mégsem értünk. A. versenyek lebo­nyolításában, s a bírEló bizottságban a MÉSZÖV és az OSZK képviselői körö­sen vettek részt. Miért történhetett tehát meg. hogy az egyik szerv azt ígérte a győzteseknek — állítása mellett ma is ki­tart —, amit a másik — a vonatkozó rendelkezések értelmében — nem teljesít­het? — telkei — Épül Kecskemét új városközpontja ben fejezik be az épít­kezést Kecskemét ú) városközpontjában. Jelenleg a megyei tanázs, a: MSZMI' megyei pártbizottsága, a KISZ megyei bizottsága és az Alföldi Aruház épületéi, építik. Képün­kön: madártávlatból az építkezés. A halterben a kész tízemeletes lakóház, az új házsor ép illet a. aea. fm Amiről a brigádnaplóban olvashatunk Számolhatnak a ktsz kommunistáival SZOT-határozat az orvosi magángyakorlatról r ígéret — és ami mögötte van...

Next

/
Thumbnails
Contents