Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

Szobrot állítanak az „elfeledett” szigeti várkapitánynak Szigetvár nevének halla­tán mindenkinek Zrínyi Miklós, az 1566-os várvéde­lem és „kirohanás" hőse jut eszébe. Pedig volt Sziget vá­rának egy nem kevésbé hős, ám méltatlanul elfeledett védője is: Horváth Márk. Nagy történetírónk, Istvánffy Miklós szerint horvát szár­mazású volt — eredetileg Stancsicsnak hívták — mint katona azonban állandóan magyarok között forgolódott és hibátlanul megtanulta nyelvünket. Szépen fogal­mazott magyar nyelvű leve­leit Marcus Horváth néven írta alá. A vitéz katona pá­ratlan karriert futott be; előbb a Batthyányiak köte­les szolgája volt, majd ne­mességet kapott és hamaro­san győri huszárkapitány lett, 1555-ben pedig Sziget­vár kapitányává nevezte ki a király. Horváth Márk leg­nagyobb fegyverténye Sziget várának 1556-ban történt si­keres védelme volt. Ali bu­dai pasa 25 ezer emberrel vette ostrom alá a várat amelynek mindössze három­száz katonája volt. Horváth Márk ötven napon át mes­terien védelmezte az erőssé­get és visszaverte a török támadásait. Később ő építet­Meg jegyezzük: A dicséretes javaslat meg­valósítását annak idején szé­les körű társadalmi össze­fogással, jelentős anyagi ál­dozatvállalásokkal segítették. S ha a munka olykor — a hideg, fagyos, havas téli hó­napokban — valósággal emberfeletti erőfeszítéseket Is kívánt, az elképzelés vé­gül sikerrel testet öltött: az ország legmagasabb pont­ján, Kékestetőn a felszaba­dulás negyedszázados ünne­pére felépítették a hála em­lékoszlopát. Vólt ötlet, szív, akarat a fiatalokban egy olyan vál­lalkozáshoz, amelyre úgy­szólván az egész ország fi­gyelt! Hová lett azonban ez a lelkesedés — az avatóünnep­ség után, hol szunnyadhat azóta az a hajdani, fiatalos tettvágy... ?! Mert a hálaoszlop — szám­talan arra járó turista, ven- dós a megmondhatója — szemmel láthatóan elárvult. Tövében gidres-gödrös a töl­tés, mintha csak egyszerűen odaöntögették volna a né­hány láda vörös salakot, s a közvetlen környezete is ren­dezetlen, összetúrt, építkezési hulladékkal, helyenként buk­tató, veszélyes akadályokkal „tarkított”. Tcdlg az emlék­mű elkészülhetett volna már teljesen, s tiszta, rendes — méltó — szomszédságában virágok Is pompázhatnának — kegyeletőrzőn, hálakép­pen. Valahogy önkéntelenül Is az az érzése az embernek, hogy az egykori vállalkozók, a gyöngyösi, kékcstetői, He­ves megyei fiatalok megfe­ledkeztek erről az emlék­oszlopról, keveset járhatnak erre vagy talán nem is vol­tak itt a tavaszi ünnepség óta. Szomorú lenne, ha e felismerés igaznak bizo­nyulna! Reméljük azonban, hogy — ha a látszat sajnos egyelőre mást is mutat — a fiatalok törleszteni akarják „adóssá­gukat”, s a jövőben ország­világ előtt az emlékmű mos­taninál gondosabb gazdái lesznek. (—ni) A FORINT-CSALÁD ŐSEI Az országszerte közszere­tetnek örvendő forintcsalád ősei olasz eredetűek és Fi­renze városából indultak vi­lághódító útjukra: ám egy idő után nemcsak a firenzei pénzt nevezték forintnak, ha­nem az annak mintájára vert külföldi érméket is. Olasz származását bizonyítja csa­ládi neve is. Firenzéről, más néven Florenzről nevezték florenusnak, florinusnak, de mint a „virágok városa” Fi- renze-Fiorenza kialakulásá­nál, itt is közrejátszott a régi firenzei érméken látható vi­rág, a liliom is. A forint századrésze, a fil­lér viszont német eredetű, a „vierer”, azaz négyes elne­vezésű aprópénz magyarosab­ban hangzó változata, de nyilván kihatott hangalakjá­nak formálására a heller ne­vű váltópénz ismerete is. (Ez utóbbi a németországi Hali­ból származik, ahol a XIIL században készültek az első hällerek). A forint elődje, a pengő régen nem pénznév, hanem a pénz jelzője volt. Pengő pénz­nek nevezték azt a fémérmét, amely asztalra, földre ejtve pengő hangot adott. A pen­gő ősét, a koronát meg vere­téről szólították; monarchi­kus idők pénze lévén, a kirá­lyi korona volt látható az agyi-k felén. & korona idején divatos krajcár, vagyis kreutzer a rajta látható keresztről kap­ta nevét. A garas nevű régi váltópénz pedig a groschen, valamint a lengyel groszyhoz hasonlóim a „grossus”, tehát „vastag” elnevezésű érmecsa­lád tagja, s eredetileg úgy ér­telmezték ezt a vastagságot, hogy a grossusokat nem érin­tette a fémpénzek öntésénél szokásos kincstári súlycson­kítás ... S végül a tallér. Ez a ku­ruc nótákban is megénekelt pénznem eredetére nézve Joachimsthalból ered. Itt verték a XVI. század elején a Thalert, ami egyszerűen völgyből, azaz Joachimvölgy- ből származót jelent. S ha a tallér ma már nem is járja nálunk, de azért más formá­ban, mint a Thaler újvilági névrokona, a dollár, ma is megfordul Nyugatra utazó turistáink tárcájában. S visszatérve kiindulópon­tunkra. emlékezzünk meg egy történelmileg nevezetes forintféléről, amelyet Kos- suth-bankó névvel illet a köznyelv. 1848 viharos nya­rán bocsátotta ki a Batthyá- ny-kormány 1, 2, 5, 10, 100 és 1000 forintos címletekben, ezeket a bank-, illetve állam­jegyeket. Kossuth-bankónak pedig azért nevezték el, mert Kossuth Lajos pénzügymi­niszter aláírása volt olvas­ható rajta. ABOQy * Rz a könyv elme. Megjelent magyarul. Hallófekete kötés, nemes betűk. Így méltó hozzánk! — meditálok a kirakat előtt, hosz- szasan és izgatottan, a sokévi átlagot meg sem közelítő hőmérséklet és bokros közéleti teendőim ellenére. — Szép könyv, tiszteletet parancsoló. Rangja van. Mintegy hatóságilag támogatott nyilatkozat, állásfoglalás egy fontos kérdésben. S a cím! Csak így, egyszerűen: Monte Carlo-módszerek. Ez is tetszett. Nem az, hogy mit tudom én, mondjuk „Csalhatat­lan rulettszisztémák”, vagy „Akar ön gaz­dag és boldog lenni?” netán ,Milliókat ru­letten!”. Felnőttünk már; . ez a kiadvány egy érett közösség ízlését fémjelzi. A dolog időszerűsége, erkölcsi és gyakor­lati haszna is vitathatatlan. Hiányzott eddig a rulettmódszerek kérdésében a jó szó, igaz szó, állami szinten és állami szubvencióval. Így azután világjáró hazánkfiait —, akik megszokták, hogy idehaza egységes és vé­dett, szakadatlanul épülésükön munkálkodó pedagógiai rezervátum részei — külföldön nemegyszer kellemetlen meglepetések érik. Egyik kortársam példának okáért zsebé­ben egy szórakozottságból benne/elejtett húszforintossal, négy Schilling hatvan garas­sal s egy édesanyjától szerencsepénzként kapott angol bunpennyvel futott be római odúmba, még boldogult úrfi koromban. Mintha lett volna egy cseh koronája is, az igaz, viszont, foggyökérgytdladás következ­tében amúgy normális alakzatú feje — szá­mos értékes, progresszív, sőt költői gondo­lat lakhelye — kétszeresére duzzadt, öt Baden (östereichische Casino Gesellschaft) tette tönkre, első nap elmarván hetven dol­lárját a fent említett címletek kivételével, és valami marhavagonon érkezett, amely olcsó volt, de huzatos. Hiába, nem rendel­kezett tudományos vezérfonallal. Vakon bí­zott ihletében, az ösztönösség mocsarába süppedt. Felöltőjét a szépséges bécsi Doro- theumban (lásd: Zálogház és Árverési Csar­nok) hagyta. Találkozásunk izgalmában ér­kezésétől számított tíz percen belül pozdor- jává törte szállodám vécécsészéjét, amelyet kénytelenek voltunk nagyobb feltűnés el­kerülése végett éjnek évadján újságpapírba csomagolva kicsempészni a Logo dell’-Ar- gentinára, az örök Város egyik szemetes­kosarába. Nem felejthetem másik tanul­mányutazó barátom sorsát *em, aki a nizzai Palace de la Méditerraine-ben vérzett el. ö ugyan szisztémát játszott, de hamisat; önmagában zárt. hibátlan, de téves premisz- szára épített módszert. De mindenkit megadóztat Stockholm is, ahol a jámbor magyarhoni kutató hiába nyer, ha mer: zsetonját nem válthatja visz- sza, csak elköltheti a Vidám Parkszerű Ti­voliban. Csak azt nem értettem egészen, miért ré­szesül előnyben éppen Monte Carlo? Ebben valamelyes elfogultságot éreztem. Blanc apó, a direktor. a hajdani kantinos —, aki egy­szer játszott saját kaszinójában, hogy fele­ségér\$k kalapot nyerjen, és negyvenezer frank vesztésnél hagyta abba — kétségtele­nül maradandót alkotott. Intézménye egy államot tart fenn, számos hajdani nagyvesz- tő rendes évi nyugdíjat élvez itt. De ez túl­ságosan nagyüzemi jellegű, automatizált szenvedélykombinát, gépi gyötrelem és üdv. A meghitt Baden talán kismiska? Vagy a pazar salzburgi Mirabel Casino? S hozzá ezek a hírneves fürdők; gyógyvizük utolér­hetetlen! Hát Nizza, két vetélkedő, egymást rágalmakkal illető rulettintézményével? Hol marad a velencei Casino Municipale, ahol a jeggyel együtt mindjárt zsetont is adnak? Ezt a bank sajnos nem váltja be, de játsza­ni aztán igazán lehet vele! S a mű pontosan úgy kezdődik, ahogyan egy rulettszakkönynek kezdődnie kell mi­felénk. „A Monte Carlo-módszerek fogal­mának és alkalmazásának legegyszerűbb példái” — ígéri az első fejezet. így van ez rendjén: nem kezdődhet mindjárt az en plain-fogás rejtelmeivel, amelyről az élő magyar irodalom jámbor krónikása csak két kollégájával kapcsolatban tudna beszá­molni. (Az egyikből sikere után kitört a nép­nevelő: magyarországi lottószisztémáját is el­magyarázta a főkrupiénak. Mindezt oly hosszasan és szemléletesen, hogy közben állt a játék; hüledező nyugatnémet milliomosok és idegbajos nyugalmazott francia katona­tisztek bámulták hazánk sikeres képviselő­jét, alig titkolható türelmetlenséggel, arcu­kon aprócska rángásokkal, jószabású proté­zisüket morzsolgatva). Szóval: ne siessük el a felsőfokú tudnivalókat. SZOT-díjas próza­író, zsenge kritikus érje be a fekete-vörös, a páros-páratlan problémáival. A számok­hoz egyelőre ne nyúljon. A folytatás azonban meglepő volt. A Monte Carlo-módszerek, mint kiderült, a sztochasztikus szimuláció módszerével azo­nosak. Kibernetikus körökben közszájon forgó elnevezése, kissé humorosan hétköz­napi terminus technicusa ez egy számomra tökéletesen érthetetlen tudományos jelen­ségnek. Jurij Svejgyer vezetésével öttagú tudományos kollektíva dolgozta ki e metó­dusok összefüggő rendszerét, amelynek a ru­letthez körülbelül annyi köze van, mint Makónak — Monte Carlóhoz. Amúgy; bizo­nyára elsőrendű szakmunka. Csak, sajna, érthetetlen. Mint a szentháromságtan. Vagy: mint a rulettszerencse forgandósága. Mint az élet. Viszont a könyv kitűnőségére perdöntő bizonyítékom van. Vásárolják, mint a cuk­rot. Több üzletben már kifogyott. Talányos, hogy egy ilyen komplikált f.iatematikai szakkönyvet, hogy kapkodnak — morfon­díroz az eladó. Igaz, jórészt művészfélék vásárolják, re­gényekkel, díszes versantológiákkal egye­temben. Csomagolják csak be a többivel együtt! — rendelkeznek. — Majd odahaza! Kitanuljuk a módszereket; ebben is elérjük a világszínvonalat! Lovasnemzet voltunk, rulettnemzet leszünk! (A szerző Mindent bele! rimű könyvéből}. te ki olyanná a várat, lyen az 1566-ban volt Zrínyi várkapitánysága idején. Tör­ténelmünkben tehát egy sor­ban foglal helyet Dobó Ist­vánnal, Jurisics Miklóssal vagy Zrínyi Miklóssal. A szi­getvári várbaráti kör elha­tározta, hogy méltó emléket állít Horváth Márknak. Jö­vőre ugyanis halálának 410. évfordulója és ebből az al­kalomból szobrot avatnak a győztes várkapitány tisztele­tére. Elkészítésére Nagy Gé­za budapesti szobrászművész kapott megbízást. A magyar és a horváth nép közös nagy hősének emlékművét a jövő évi várünnepség keretében leplezik majd le. <tee4ú»k Coca-Cola A kánikulai napokban gyakran emlegetjük ezt a megnevezést, Egy olvasónk arra is kíváncsi, hogy en­nek az igen keresett és ked­velt italnak honnan ered a neve. Az elnevezés összeté­tel, s a magyar ejtésben fco- kakola, illetőleg kokakóla formában hangoztatjuk. Az összetétel előtagja, a coca hangsor Indián erede­tű szó és a dél-amerikai coca cserjének, az Erythro- xylonnak a megnevezése. A cola nevet a nyugat-afrikai néger nyelvből származtat­hatjuk, s a kóladió kivona­tait is tartalmazó üdítő ital megnevezésére használták A spanyol nyelvben ismere­tes a cola de mono nyelvi képlet is, amely a pálinka, a kávé és a tej keverékéből készített üdítő ital neve. Különben ezeket a neve­ket hazánkban a múltban is ismerték és használták Újságjainkban, folyóirataink­ban hosszú cikkek ismertet­ték, propagálták a coca-ita-. lókat, a coca-preparátumo­kat. A Magyarország és a Nagyvilág hasábjain megje­lent tudósításokból azt is megtudhatjuk, hogy a coca­italok a „coca-növény leg­hatásosabb alkatrészeiből, a különféle betegségi csopor- tozatok számára készített különféle kombinációk, amelyeknek biztos és gyors ereje csakhamar tapasztal­ható". Különösen ajánlják ezt az italt a régi magyar folyóiratok és újságok hirde­téseiben az idegrendszeri megbetegedésben szenvedő „embertársaknak”, különö­sen azoknak, akik elmélyült szellemi munkát végeznek, mert ennek az italnak „áz élvezése az alvást és táp­szert naphosszant nélkülöző testet a legnagyobb erőfeszí­tés mellett is teljes erőben tartja". 1875-től kezdve már rész­letesebb, még szakszerűbb tájékoztatást kapunk erről az italról. S azt emelik ki az ital propagálói, hogy „a perui coca-növénynek bá­mulatos a tápláló- és gyógy- ereje, s azok, akik kemény testi és szellemi munkát vé­geznek, éljenek vele, mert testük és értelmük a kemény munka dacára naookig is teljes erőben marad”. Hazánkban kedveltek vol­tak a coca-preparátumok is, amelyeket a különféle „mell- és tüdőbajoknál kitűnő ha­tással, labdacsokban adagol­tak". Megírják áz- egykorú lapok azt is, hogy egy bizo­nyos dr. Sampson úr a co- ca-növényt „saját talaján gondosan tanulmányozta”, s olyan italt, illetőleg labda­csokat állított elő, amelyek pótolhatat'anok azok számá­ra is, akik „emésztési ba­jokban leledzenek”. Azt is tudjuk, hogy ezek­kel a készítményekkel nem annyira az orvosok, mint in­kább az úgynevezett allopa- ták (a betegség természeté­vel ellen+étes hatású p”' szerek alkalmazásán a" lő pvőpvmódot has- -' s a homörmaták fa h-*- - szenvi pvópvmédot alkal­mazók) kezelték betegeiket, pácienseiket. Dr. Bakos' JózsM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents