Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
Hogy az „uborkaszezon” nem uborkaszezon, pontosabban nem az uborka szezonja, azt minden- régebben is újságolvasó és újságot író, szerkesztő ember nagyon jól tudja. Az uborkaszezon az az Időszak, általában és leginkább nyári időszak volt az újságok életében, amikor annyira nem történt állítólag semmi, hogyha valami történt, azt szenzációsan tálalták, s ha valami nem történt meg, nos, azt lehetett a lehető legszenzóclcsabban tálalni. Utóvégre egy meg nem történt történet szereplői, élői és halottal aligha reklamálhattak a redakcióbán. Ilyenkor mászott a partra, vagy legalábbis jött a víz felszínére a lochnesst szörny, ilyenkor születtek nyolcfejű borjak oly számban, hogy minden spirituszosüve- get megtölthettek volna a világon, ilyenkor találták fel újból és újból a szenzációs perpetuum mobilét... és így tovább. Az uborkaszezonban ugyanis nem történt semmi! Igaz, voltak aratósztrájkok és csendőrsortüzek, munkáskizárások és gyarmati háborúk, igaz, haltak éhen nyáron is emberek, ebben az országban is és haltak ezren és tízezren golyó, gyilok. vagy álomkór miatt szerte a világon, — de amúgy mégis uborkaszezon volt itthon, nem lévén társadalmi élet, nem lévén színház, nem lévén sok minden, mert vakáció lévén. KOKTÉL Uborkaszezon Lapozgatom az újságokat: nem, uborkaszezonról aligha beszélhet sem a szerkesztő, sem az újságolvasó. Még azoknak a jó „nyári” anyagoknak sincs helyük a lapokban, amelyeket „oda kellene kenni”, hogy ne főjön a feje a nap tüze mellett a gondolkodástól is a strandon a pihenő embernek. Pezseg, forr a kül- és belpolitikai élet, kellemes és száj húzós hírek váltják egymást, mint ahogyan a napok Is váltják, tolják egymást: „truditur dies diae!” Valamelyik nap egyik kollégámmal, fővárosi lap neves szerkesztő munkatársával beszélgettünk, éppen az uborkaszezonról és emlékeiről, lévén kora alapján szinte indokolatlanul gazdag emléke a régi re- akciós-redakciós világból. Nem ifjúsága iránti- nosztalgiája irigyeltette vissza vele azokat „a régi szép időket”, amikor bármit írt, különö- , sen így, uborkaszezon táján, annak helye volt, sőt még többnek is helye lett volna az újságban. Oly kevés volt az anyag. Különösen így, nyáron. Most meg? Megnövekedett az oldal terjedelem az utóbbi években és torlódnak az anyagok, a fontos anyagok, mert hiába, „nem gumiból van az újság”. Igaz, s ez kétségtelen, any- nyiszor elmondva is igaz, hogy a kommunikációs forradalom és döm- plng korát éljük, de az is igaz, hogy belpolitikai élete eseményekben, kellemes eseményekben sohasem volt olyan gazdag ennek az országnak. mint napjainkban. Az árvíz ellenére is! Mert ott is ott a győzedelem édességes híre. Finn—magyar baráti hét — Közúti járműgyártás — Magyar bányászok Szlovákiában — Leningrádi diákok Magyarországon — Kezdődik a búza aratása — Győzött a házgyárprogram — A szakszervezetek a dolgozó nőkért és a fiatalok érdekeiért mrrsrs>vrr/rsssM'rsjml'rwsfss/-sss/>'/nrs*Si9mr: m — címek, cikkek, események. Lehet sztdm a magyar sajtót, rá is fér, lehet mondani, hogy nem találta meg a különböző rétegekhez a különböző „réteg-hangot” és a közös igényességet, ám egyet nem lehet mondani a magyar sajtóról: hogy ásít belőle az uborkaszezon. Egy-egy rossz, unalmas cikk persze kiásít a lapokból, de, mint partra írt nevet a tenger habja, úgy mossa el ezeket a cikkeket az élet dinamikus tempója. És ha még figyelembe vesszük, hogy a külpolitikai élet sok pozitív és eredményes napja mellett, sőt sajnos azzal párhuzamosan, szép számmal akadnak manapság is olyan nemzetközi körök, amelyek gondoskodnak vérről, tankokról, agresszióról, hogy ne legyen uborka- szezon a lapokban, — könnyen érthető említett kollégám fanyar pa- radoxona: — Ma olyan könnyű lapot csinálni, hogy majd beleszakad az ember... Különben, aki azzal vádol, hogy ez a cikk tipikus „uborkaszezon”- cikk, nos, azzal nem vitatkozom. Ha a jégbe hűtött „kovászos uborka”- igényt megszolgáltam legalább, már nem írtam hiába. Egy nem létező uborkaszezon idején. búk 00 £ « ------------'-----------— 1 *— iiwvvi M a XXCtVOXVAfi. CIUCATiert t jrsfssss/fssssssfssfssf/ssssssssssssssssfssssstssssrssssssssss^rsssssssssrsssssssssssssssftrssssssssssssssssrssssssssssssssssssssssssssssrssssssfsssss/;,,,*,,,,^,,. Válunk, vagy nem válunk? lei "**stM*r**m Nem akarom eldönteni, hogy nálunk sok-e a válás, vagy kevés. Az sem érdekel különösen, hogy a statisztikai adatok szerint hol tartunk ebben az ügyben a világszínvonalhoz képest. A válás megítélésében eléggé megoszlik a közvélemény. De most még elvi szempontok sem vezetnek. Néhány esetet szeretnék csupán elmondani, amikről azt gondolom, hogy önmagukért beszélnek. Miért ne lehetne az oka a válásnak egy kutya? Mi »em természetesebb, mint hogy húszévi házasság után a kutya „közbeszól”, és attól kezdve az a két ember, akik eddig nagyon jól megértették egymást, esküdt ellenségekké válnak. Nem tudják elviselni egymás jelenlétét tovább, és a bírósághoz fordulnak. Közös megegyezés alapján kérik a házasságuk felbontását. Nevetséges ügy? Halálosan komoly. A Gyöngyösi Járásbíróságon zajlott le a bontóper. Az ötven év körüli férj elmondotta, hogy hazavitt egy kiskutyát nem sokkal a válóperi tárgyalás előtt. Régóta szeretett volna már egy kiskutyát, de addig nem jutott rá ideje, hogy kutya után nézzen. A véletlen segítette a kutyához, mert munkatársa ajánlotta fel az üzemben a fajkutyakölyköt. Kapva kapott rajta. Örömmel vitte haza a kutyát. A mostohafiú viszont, aki már elmúlt húszéves, és a kutya megjelenéséig kifogástalanul viselkedett, most egyszerre megváltozott. Ki nem állhatta a kutyát. Zavarta, kergette, szidta, üldözte a szegény állatot. A mostohaapa hiába kérlelte, bánjon emberségesen a kutyával. Nem. Még az anyja is a fiú pártjára állt, mondván, ha egyszer nem bírja elviselni a kutyát, akkor nem bírja. Utóvégre inkább egy ember, mint a kutya. A válóperig jutott él a kutya-história. Nem jubileumi szám. de éppen harminchat évet éltek le együtt, amikor a bírósághoz fordultak, hogy válasszák el őket. A férj azzal indokolta elhatározását, hogy a felesége egyszerre és indokolatlanul féltékeny lett. Meg nem állhat előtte. Ha hazamegy este, arról faggatja, hol volt eddig. Minden percével el kell számolnia. Hány óra hány perckor mentek be a büfébe a barátjával egy pohár sört meginni? Mikor ürült ki az első pohár? Mennyi idővel később kérték ki a második grundot? Ez a pohár sör meddig tartott? És így tovább. ö ezt nem bírja, tisztelt elnök úr! Nincs más, el kell válniuk. A’ bíróság megpróbálta a békéltetést. Ekkor kiderült, hogy a férj már két és fél éve egy másik nővel tart viszonyt. Felesége veszekedései elől a barátnőjéhez menekült felüdülést keresni. Utóvégre valahol vigasztalódnia kellett. Az asszony kijelentette a bíróságon, hogy elfelejti a férje ballépését. Hajlandó meg nem történtnek tekinteni az ügyet. De a férj nem hatódott meg a nagylelkű ajánlaton. Ragaszkodott a barátnőjéhez. Rrre a féleség megmakacsolta magét'. Ha az embernek az a másik nő kell, akkor nem hajlandó beleegyezni a válásba. Ha per, akkor legyen per. Majd meglát Juki, mi derül ki a bírósági tárgyaláson! Végül a férj ékesszólása győzött. Az asszony mégiscsak beleegyezett a házasság felbontáséba, de egy feltétellel: a férfinak ünnepélyesen ki kellett nyilatkoztatnia a tárgyaláson, hogy a házasságuk nem a feleség magatartása miatt került válságba. tEz már a női hiúság? Dr. Nagy-Kálózi Béla, a Gyöngyösi Járásbíróság bírája tapasztalatai alapján úgy mondta, hogy a válóperek zöme, azokban az esetekben, amik hozzá kerül tek — közös megegyezésen alapszik. Ilyenkor már az asszony és a férfi megegyezik a névviselés és a gyermekelhelyezés kérdésében, de tisztázzák a lakás sorsát is. Ha a bíróságon ilyen ér telmű nyilatkozatot tesznek, akkor nincs értelme kutatni tovább, hogy az elhatározásuk csakugyan alaposan megfontolt-e. Ha csak a házastársak egyike kéri a bontást, akkor általában a nők a kezdeményezők. Ezekben az esetekben az ital és a részeges férj durvasága a legfőbb ok A szerencsétlen asszony nem bírja tovább elviselni a naponta előforduló randalí- rozást.. Nem akar rettegni tovább, kék foltokkal a testén szégyenkezni mások előtt és liasudor.nl, hogy a foltok mitől vannak. Amikor a férfi kéri a házasság felbontását, akkor az esetek majdnem száz százalékában már „van valakije” F.lhidegült a házasságuk nem tud tovább a feleségével élni, most tudta meg igazán, mi a szerelem és így tovább. Mert a szerelem — állítólag sötét verem. Aki idősebb korban beleesik ebbe a verembe, nemcsak megüti magát alaposan. hanem egy ideig nem is lát rendesen. A sötét verem . miatt. G. Molnár Ferenc JÓL MŰKÖDIK A BUDAPEST—LONDON közötti „légihíd". A MALÉV és a BEA Brit Légitársaság között történt megállapodás értelmében naponta közlekednek légijáratok a két főváros között. (MTI foto — Fényes Tamás felvétele) Bementem az egyszerű szerénységgel berendezett étterembe, helyet foglaltam egy fehér asztalnál, s amilyen szerényen volt berendezve az étterem, amilyen szerény léptekkel osontam én be eme szerény étterembe, éppen olyan szerényen kérdeztem meg a szomszéd asztalnál hangosan ásítozó pincért: — Kérném szépen, ha lehetne .., A pincér tovább ásított, mert vagy nem '.ehetett, mert vagy nagyot hallott, avagy egyszerűen az is lehet, hogy nem is tud magyarul. Már hallottam olyanról, hogy egy szuhahéli pincér nem tudott s zuhahé- liül. Miért kellene pont egy magyar pincérnek magyarul tudnia? Ámbátor, próba szerencse: — Kérném szépen, ha lehetne ... — kíséreltem meg újból asztalomhoz invitálni, és ásítozó révültségéből felébreszteni azt a pincért, aki... igen ... lehet, hogy nem is tud magyarul. Vagy az is lehet, hogy nagyon is tud magyarul, de idegenül jobban szeret érteni. Miért ne? Kis ország, nagy idegen- forgalom, nem árt, ha egy pincér idegen nyelven is Heves A hő, hé, hév alapszavak gyakran szerepelnek képzett formában is nyelvhasználatunkban. A meleg, forró, tüzes alapjelentésü heves szóalak gyakran vállal szerepet különböző jelzős szerkezetekben is: heves láz, heves vágy, heves támadás, heves ember stb. Mi most tulajdonnév! szerepéről szólunk. Szerepel személynévként és földrajzi névként is. Nevet ad megyénknek, s megyénk egyik helységének is. Földrajzi névként a helyhatározós alakját tekintve olyan rágós alakpárt kell számon tartanunk, amely önmagában véve utal arra, hogy a megyéről, vagy a megye egyik községéről vah-e szó. A Hevesben, Hevesbe rágós formák utalnak arra, hogy a megyéről van szó. A Hevesen, Hevesre rágós alakpárok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a községről szólunk vagy írunk. Megyénk nevének eredetét tekintve, sokféle megoldás lehetséges. Vannak, akik szembe állítják a Heves és a Békés tulajdonneveket, s ebben az összefüggésben keresik a név eredetét. Vannak, akik személy névi eredetűnek ítélik. Mi most elsősorban arról szólunk, hogy milyen múltja van megyénk elnevezésének. A legrégibb feljegyzések, körülbelül a XV. század közepéig Hevesújvár összetételben emlegetik megyénk mai nevét. A megye önállósulása óta a Heves hangsor szerepel megnevezésként. 1220 óta elszaporodnak okleveleinkben ezek a jelzős szerkezetek: hevest várnépek, hevesi várjobbágyok, hevesi várföldek stb. Még a név eredetét tekintve sem érdektelen annak megemlítése, hogy a Heves tulajdonnév népünk szóláskincsében is szerepet vállalt. A heves közszónak átvitt értelmű jelentése: tüzes, hirtelen indulatú ember, hirtelen természetű, indulatos stb. Régi szótárainkban olvasható szólások is Ilyen átvitt értelmű „szójátékok”. A he- veskedő, indulatos embert szólásképpen gyakran nevezték így meg: Hevesből való ember. Heves vármegyei ember, Heves a hazája. Heve» a szülőföldje stb., stb. Van arra is adatunk, hogy még újabban is szerepet vállal szólásképpen. Jegyzetíü- zetfüzetünkbe így került ez a mondás: Nem Hevesen vagyunk, s ezzel azt akarta mondani, az illető, hogy beszélőtársa nyugodjék meg, ne heveskedjék, győzze le indulatait. A heves közszó és a Heves helynév azonos hangzásán alapuló szólást úgy kell minősítenünk, mint amely elsősorban tréfás b«- szédhelyzetekben vállal nyelvi szerepet. Dr. Bakos József Ö tud idegenül, én nem. tud... Szavakat tud. Vagy hét nyelven is. Próbáljuk meg az oroszt. A hatás kedvéért csupán: — Hé, po reséniju ili po trebovaniju cuda — mondtam kissé kazáni dialektusban. s bár a pincér kétségkívül felkapta a fejét, s bár kétségkívül valamiféle olyat makogtam oroszul, hogy bírósági határozat alapján, — de ezt nem értette, oroszul nem ért tehát, nem jött hozzám, én maradtam továbbra is szemben az üres fehér asztallal. Üjabb próba.’ — Kellner! Schlürfen Sie ... Sie die Freuden des Lébens schlürfen... —- mondtam még neki, miután rémlett valami nekem a szürcsölésről, de nem egészen pontosan emlékezve mennyit és hol szürcsöl és vissza, hogy mi, mit és miből. A pincér felkapta a fejét a német szóra. Látszott rajta, hogy igenis németül hall, csak magyarul nem hall, meg esetleg oroszul nem hall, de németül hall, vagy legalábbis érzékeny a hangokra németül. S az is látszott rajta, hogy most azon tanakodik, hogy nyugatnémetül hall-e, vagy baráti németül, aztán vélni láttam legyintését: minek kockáztatni, hátha nem nyugatnémet a pali, jobb nem tudni németül. És arcizma sem rezdült tovább, németül sem hallott már... De ekkor én már elszántam magam és ilyenekkel dobálódtam. hogy: — Quatro cento ... Pronto! A pincér megrebbent, mint tavaszi szélben a madzagra terített fehérneműk, de nem voltam elég fekete és napbarnított ahhoz, hogy akár olasz, vagy brazil, vagy spanyol legyek. Egyszóval, olyan nyelvű ipse, akit már csak az egzotikumért is érdemes lenne kiszolgálni. Az egzotikus Uráért, pesóért például. Avagy ilyeneket mondtam: — Lés esprits mediocres condamnent ce qui passe leur portée! A pincér megindult. Ezt ismeri. Ez francia szó. Erre érdemes mozdulni. Emögött a szöveg mögött nyugati valuta van. Frank. A pincér jön, én még egy francia mondatot oda neki, hogy azt mondja: — ... ce n’ est riet» auprés de ce qui... És ezt nem kellett volna. Egy igazi francia, egy igazi pincérnek csak egy mondatot mond. Még ugyan lehetek igazi külföldi, de ezzel a másik mondattal legalábbis gyanús lettem, de sebaj ... Előre, harcra, tettre és most angol nyelvre fel! — It does hum good! — mondtam ekkor kissé a nyelvem bal oldalába harapva és félelmetesen unott arcot vágva. Es lám, a pincér, mint a számum, mint valami üstökös, mint maga a fény, oly sebesen száguldott oda hozzám és édesen rám mosolyogva megkérdezte, bízván, hogy úgysem értem, csak a mosolyát: — Falni akarsz, dollárpapa? — Dollár papa a nagy bátyja, nekem étlapot hozzon, mert enni akarok — vigyorogtam vissza győztesen. A pincér mélyen megsértődve emelkedett fel iménti mély meghajlásából: — Furcsa, sőt mondhatnám hülye viccei vannak a kedves vendégnek ... Nincs konyhánk mégl — mondta fensőbbségesen és faképnél hagyott. (egri) 1970. július 5., vasárnap
