Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-25 / 173. szám

A NA 1970. július 25., szombat A Nap kel: 4.12, nyugszik: 19.28 órakor A Hold kél: 22.23, nyugszik: 12.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JAKAB nevű kedves olvasóinkat! Jakab őst héber név, amely a keleti népek ősi, jelképes ábrázolásmódjával, a „Jaakob,r-ból ered, ímelynek ,,saroktartó, pillér” a jelentése. Harmincöt evvel ezelőtt kezdődött meg Budapesten és környékén az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék vezetésével tízezer építőmunkás csaknem egy hónapig iarló, nagy sztrájkja béremelésért és a szakszerveze­tek megvédéséért. Az 1935-ös nagy épitömunkássztrájk megmutatta a szervezett munkásság erejét, s azt, hogy a munkások a. kommunisták vezetésével ered­ményesen tudnak küzdeni jogaikért. Szolgáltatásfejlesztési alap létesül Központi mosoda épül Egerben a ti? m Időjárás: Várható időjárás ma estig: főként nappali felhő­képződés. legfeljebb néhány helyen futó záporfai, zi­vatarral. Napközben mérsékeli, időnként élénk, a Du­nántúlon helyenként, erős déli. délnyugati szél. Fül­ledt, meleg marad a/ idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 29—34 fok között. (MTI) , Somogyi Lajos, az MTI fö­munkatársa jelenti: Hazánkban közismerten nagymértékben megnőtt a szolgáltatások iránti igény, ezt azonban az ipar egye­lőre nem tudja teljesen ki­elégíteni. Az elmúlt tíz év­ben 5—20-szorosára nőtt .a különböző háztartási • gépek száma, de ezzel nem tartott lépést a javítóhálózat fej­lesztése. A különböző vállalatok, szövetkezetek az idén előre­láthatólag 6,2—6,4 milliárd forint értékű . szolgáltatást nyújtanak a lakosságnak, majdnem másfél milliárd fo­rinttal többet, mint 1965-ben —, de ez is kevés. Az Orszá­gos Tervhivatal irányelvei alapján a minisztériumok és a megyei tanácsok — a vál­lalatok tervezeteire alapozva — elkészítették a szolgáltatá­sok fejlesztésének tervkon­cepcióit, s ezeknek egyezte­tése megkezdődött a Tervhi­vatalban. A részletek kidol­gozása, végrehajtása a vál­lalatok feladata. A lakosság részére nyújtott szolgáltatásokat a következő öt évben 55—60 százalékkal kívánják növelni, így a szol­Helyesbítés A nyomda hibájából teg­napi számunkban sajnála­tos képcsere történt. A 3. oldalon levő. a balatoni autóút építéséről szoló lénykép az 5. oldalon levő Civilizált ládák című cik­künk illusztrációjaként je­leit meg, míg az odavaló kép került a 3. oldalra. Olvasóink szíves elnézé­sét kérjük. Elővájási rakodógép Egercsehiben Az Egeresei)! Bányaüzemben tNAA^A^vzvvvvN/vvvNAAAA/vvN^/s^vNA/vvvvvvvvvsA/vvNAzvvvvvvvNA/vA/vvvvwvv nagy szelvényű vágatot hajtot­tak, ahol üzembe helyeztek egy kanalas elővájási rakodógépet, melynek segítségével megköny- nyítik a bányászok munkáját. A gép beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ugyanis működése révén az elővájási teljesítmény 20 százalékkal növekedett. (—cs) \ lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint, a Hajdú­szoboszlón megtartott 30. heti lottósorsoláson a következei szá­mokat húzták lü: :i, to, 2.**, 81, 87 Piac, víz nélkül ? (MTI) Állatorvosi ügyelet Szombaton deli 12 órától hét­fő reggel 7 óráig. A füzesabonyi járás területén: Füzesabony-telep, Honvéd út 2. Telefon: Füzesabony 44. A gyöngyösi járás és varos területén: Gyöngyös. Allatkór­ház, Deák Ferenc út 17. Tele­fon : 1.6-45. Hatvan város és környéke te­rületén: Hatvan, vágóhíd. Te­lefon: 12-lü. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központjának tájé­koztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következő­képpen alakulnak: Zöldpaprika 7—16 Ft. uborka 1 .60—3.80 Ft. petrezselyemgyökér 2.20 Ft, répa 1,90 Ft. paradicsom 2.80 Ft, zöldborsó 4,50—5,50 Ft. káposzta 3.50—4 Ft. zöldbab 5.50* —4 Ft, káposzta 4.30—5 Ft. kara- láb 2,10—2,60 Ft, főzőhagyma o.iü—3.80 Ft, burgonya 3.60—4 Ft, karfiol 4,30—7 Ft, főzötök 1—1,20 Ft. sárgadinnye 12,— Ft. nyári alma 3,70—4.50 Ft, körte 3,50— 5 Ft, maina 22—16 Ft, meggy 17 —6,50 Ft- ribizli 12—6,50 Ft. őszi­barack 17—18 Ft, kajszibarack 6.50—4 Ft, rózsabarack 5,81)—3,50 ' Ft. Sok minden van. az egri pi­acon —. de a jókora térről hiányzik például egy közcsap. Ennélfogva meglehetősen kö­rülményes vízhez jutni. Igaz viszont, hogy ihatnak helyette mást, hiszen a kör­nyékén jócskán akad ilalmé- rés, bőven van a borból, sör­ből és egyéb szeszfélékből. A vizet azonban nem csupa n ivás végett keresik, igénylik a. nagy forgalmú téren. Jó lenne az a falatozás előtti kézmosás­hoz, a vásárolt gyümölcsök fogyasztás előtti tisztításához, vagy éppenséggel egy-egy hirtelen rosszuliét eloszlatásá­hoz is. Víz azonban jelenleg csak az italmérések pulijai mögött, vagy — uram bocsa' — az illemhelyek mosdókagylói fe­letti csapokból nyerhető. Hangsúlyozni sem kell külö­nösebben. hogy ennek a víz­nek mérőben más a rendelte­tése, mint a piaci nép általá­ban kívánná: az előbbi helye­ken legfeljebb ihat, az utó'vr- oiakon viszont nem hogy ilyesmihez, hanem gyümölcs- mosáshoz sincs kedve. Furcsa, hogy erre még a vásárcsar­nok építésénél sein gondoltak, s a mai napig megfeledkeznek arról, ami talán a. legkisebb faluban is természetes! A nyilvános vízcsap már régóta kellene. S bizonyára könnyűszerrel megkaphatja végre az egri piactér is ... (-ni) Megyei VASAS s|»oi*tmi|> (iryöiigyösöu A Vas- Fém- és Villamos- energiaipari Dolgozik Szak- szervezete megbízásából az Egyesült Izzó. az SZMT illet­ve a szakma megyei sportbi­zottságával közösen Gyön­gyösön rendezi meg ma a te­rületi vasas sportnap idei versenyeit. Szombaton délelőtt fél ki­lenckor a benevezett nyolc megyei vállalat, gyáregység több mint félezer sportolójá­nak felvonulásával kezdőd­nek az események a városi sporttelepen. A seregszemle részvevőit Megyes Isti'árt. a gyöngyösi Izzó szb-titkára köszönti, majd Rózsavölgyi Géza, a vasas szakszervezet területi szervezője megnyit­ja a küzdelmeket. A versenyzők a továbbiak­ban asztaliteniszben, atléti­kában, kézilabdában, röplab­dában, kispályás labdarúgás­ban, sakkban, tekében mérik össze tudásukat, úgyességú­gáltatások értéke 1975-ben el­eid vágj’ legalábbis erősen megközelíti a 10 milliárd fo­rintot. Különösen nagy erő­feszítésekre van szükség a lakáskurbantartas javításá­hoz. A személygepkocsi-szer- \ izek hálózata is lényegesen bővül. A textiltisztító hálózat tel­jesítőképességét 76 százalék­kal szándékoznak fokozni. A negyedik ötéves terv sorun nyolc új, nagyteljesítményű központi mosoda épül, ebből kettő a fővárosban, a to­vábbiak valószínűleg Győ­rött, Egerben, Komáromban. Nyíregyházán, Veszprémben és Miskolcon. Ezenkívül ti­zenhárom kisebb textiltisztító üzemet is létrehoznak és hetven tisztitószalon nyílik. Huszonöt mosoda rekonst­rukciójára is sor kerül. 73 százalékkal nő az elektromos es elektroakusztikai berende­zések szervizeinek teljesítő­képessége. A légiónlosabb szolgáltatá­sok fejlesztését az állam je­lentős összegekkel támogatja. Szolgáltatásfejlesztési alapot létesítenek, amelyekből öt év alatt másfél milliárd fo­rintot folyósítanak a kapa­citások bővítésére, korszerű­sítésére. Szeptember végére elkészül a szolgáltatásfejlesz­tési alap felhasználásának módszeréről intézkedő sza­bályzat, azzal a céllal, hogy az állami támogatást a lehe­tő leghatékonyabban hasz­nálják fel. (MTI) A tavalyinál 24 százalékkal több vas-műszaki cikk Van már elegendő hűtőszekrény, olaj kályha és fürdőkád két. s eredményeiket héttagú zsűri —- élén Ugocsai Géza, a szakszervezet országos sportbizottságának vezetője — értékeli. A versenyek befejeztével a versenyzők és meghívottak közös ebéden vesznek részt, majd ezután sor kerül a tel­jesítmények értékelésére, a dijak ünnepélyes kiosztására. A gyöngyösi megyei vasas sportnapot délután táncos összejövetellel zárják. A KGM összesítése szerint a tárca vállalatai az első félévben 4.34 milliárd forint értékű vas-műszaki cikket adtak át a belkereskedelem­nek, . 24,3 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben. Forgalmuk minden eddiginél nagyobb volt, az igényeket az evekig hiányzó cikkelvből is jobban, sőt a legjelentőseb­bekből teljes egészében ki tudták elégíteni. A minisztérium a 42 leg­fontosabb közszükségleti cikk gyártását külön is figyelem­mel kíséri, s megállapította, hogy az első félévben szinte valamennyiből lényegesen több készült, mint a múlt év első felében. A KGM-vaj La­látok iél év alatt 98 000 hűtő­szekrényt, 141 000 televíziót, 120 000 olaj'kályhát, 15 000 magnót, 70 millió forint ér­tékű lakatot, zárat és bútor- vasalást, valamint nagyobb mennyiségű alumínium- edényt adtak át a kereske­delemnek. (Hűtőszekrényből 9000-rel, televízióból 28 000- rel, fürdőkádból. 13 000-rel. olajkályhából 47 (Í00-rel. zár­ból. lakatból es vasalásból majdnem 20 millió forint ér­tékkel többet, mint tavaly). A belkereskedelem és a Látogatás az egerfarmosi építőtáborban Pénteken délelőtt Brein- rich Miklós, az Országos Víz­ügyi Hivatal elnökhelyettese es dr. Tamás László, a me­gyei pártbizottság titkára — IMémeth Lászlónak, a megyei KlSZ-bizottság titkárának, valamint Vezse Sándornak, az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság vezetőjének társaságában — meglátogatta megyénk nemrégen megnyílt ifjúsági építőtáborát Egér- farmoson. Száraz Gyula, az építőtábor parancsnoka tá­jékoztatta a vendégeket a tá­bor mintegy 250 fiataljának munka- és életkörülményei­ről. A vendégek ezután mun­kahelyükön keresték fel az önkéntes ifjú építőket, s nagy megelégedéssel nyilat­koztak munkájukról. kohó- és gépipar már egész évre egyeztette az igényeket, illetve a gyártási lehetősége­ket, s az év folyamán össze­sen 8,7 milliárd forint ér­tékű vas-műszaki cikket ad át a hazai kereskedelemnek a kohó- és gépipar. Ennek ,a mennyiségnek éppen a fele készült el az első félévben. Részleteiben azonban -még most sem tudják teljes egé­szében kielégíteni a szükség­leteket. Az első félév folya­mán például a kelleténél kevesebb vízcsövet tudott csalc .szállítani a csepeli cső­gyár. Száraz elemből — bár 30 százalékkal többet adtak át a kereskedelemnek, mint tavaly — ugyancsak hiányzik még. Ennek egyik oka, hogy az Angliából vásárolt elem­gyártó gépsor késve érkezik. Meg ma sem teljes a válasz­ték kerékpárból, motorke­rékpárból, magnetofonból, s több más cikkből. (MTI) Megegyezés született a 4. eu­rópai űrkutatási értekezleten zx- ról, hogy a részvevők sürgősen tárgyalásokat, kezdenek az Egye­sült Államokkal, mind :-i :• Apoi- lo-program utáni tervekkel, mind pedig azt illetően. készV.- a> Egyesült Államok minden poli­tikai teltétel' nélkül, kereskedő l- mi használatra távközlési curőt ai műhold fellövésére. A Tolna megye) Gyű* 1 * * * 5 kim avar temető feltárásán dolgoz­nak a szekszárdi Balogh Adum Muzeum régészei. Eddig k :u ni avar kon. sín túrtak fel, un igékből .értékes leletek, edények, bronzfegyverek, ezüst-csatok es gyöngysorok kerültek elő. Tartalék távközlési holdat bo­csátanak fel a Florida állambe­li Cape Kennedy-telepiöl. V/. u.i műhold az Intelsat sorozat utolsó tagja, amelyet akkor he­lyeznek üzembe, ha a .'jelén lég Föld körüli pályán üzemeld hal távközlési műhold egyike fel­mondja a szolgálatot. ❖ Újra kigyúItalt az őrtüzek . a Bakony és a Bala ton-1’el vidék erdőmenti községeinek határá­ban. Ezen a vidéken májdném minden nyáron szervezetten dekeznek az érésben 'evő gc.ou- nát dézsmáló erdei vadak eheti. t’.c Kis méretű, kerek, üveggya­pothoz hasonló tárgyát találtak csütörtökön a 'Fehér Ház kert­iében. A biztonsági szolgain! emberei bombára gyanakodunk es kihívták a tűzoltókat, vala­mint a tűzszerészekéi. ■ A ■Fehi,r Ház környékén leállították c forgalmat. A kis csomagban, mint később a szóvivő közöné., egy teljesen ártalmatlan folya­dékkal telt üveg volt. A Dél-Vietnamban szolgáló amerikai katonák körében olyan méreteket öltött a kábító­szer fogyasztása, hogy a Pont a gon kénytelen volt paräncsol ad­ni a nagyszámú kábítószert fo­gyasztó katona kényszergyóg^í- tására. A „Washington Post” cí­mű amerikai napilap adatai sze­rint, Dél-Vietnamban a katonák 30 százaléka fogyaszt valami­lyen kábítószert és a harci cse­lekmények idején kábítószer ha­tása alatt állnak. * As észak-indiai Uttar Pradesh államban több mint háromszáz falut öntött el a környék hót megáradt folyója. A jelentések­ből arra lehet következtetni, hogy az árvízkatasztrófának több száz halálos áldozata van és ezrek maradtak fedél nélkül. A hivatalos források megerősí­tették, hogy az áradás eddig 138 ember életéi követelte. Elkészült a tejipar fejlesztési terve a negyedik ötéves terv időszakára. A fejlesztési terv­ben szerepel az egri tejüzem bő­vítése is. A falusi ellátás kor­szerűsítésében lényeges szereidet szánnak a mezőgazdasági nagy­üzemeknek, amelyek önállóan, vagy a tejiparral együttműködve értékesíthetik terményeiket. 200 ezer ember a balatoni strandokon A napok óta tartó hőségben Közép-Europa egyik legforgalma­sabb idegenforgalmi központja a Balaton. A szomszédos országok turistái a nagy melegben nem várnak a víkendnapokra, hanem hét közben is tömegesen látogatnak el a magyar tengerhez. Csütörtökön és pénteken az északi és a nyugati határ felöl karavánokban érkeztek az osztrák. ' a keletnémet, a csehszlovák és a lengyel rendszámú személygépkocsik. Tovább fokozódott a nyugat-európai országokból beáramló idegenforgalom is. Pénteken a Balaton 70 strandján becslés szerint mintegy 200 ezer ember tartózkodott. (MTI) A tsz kovácsa Holló István bácsi, a hatvani Lenin Termelőszövetkezet ko­vácsa. már 70 éves, és negyven éve dolgozik e nehéz szak­mában. Különösen nyáron nehéz a munka, hiszen kint is 30 fokos a hőség, és az üllő mellett is izzó parázsban tüzesíci a vasat. A termelőszövetkezet 80. lovát ő patkolja. ezek között is a versenylovakat. A szövetkezetben Ml éve dolgo­zik, s ha ereje engedi, bár a nyugdíjkorhatárt már átlépte, szívesen dolgozna még 10 évig. (Foto: Kiss Béla) tUkuitfitó: Marosán ádzseí. vállalat.- . ------------ _ Magyar Posta. m egyei l,yoiuda Vállalat, Eger, Brody Sándor utca 4. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents