Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-24 / 172. szám
Így készül a jilm..: A képzőművészetről röviden: A GICCS Eves számvetés. Faluról falura Ä múltkoriban anyagsze- rüségről és anyagszerűtlen- ségről beszélve, a terített asztaltól kölcsönöztünk példát. Folytassuk hát ezt a gyakorlatot: ha az ételt elsózzák, a tésztát túlcukrozzák, a pörköltet nyelvógetőre paprikázzák, mindig felmerül bennünk az a gyanú, hogy a túl sok cukor, túlzott paprikaadag, marékkai szórt só, valami más ízt akar „elhallgattatni”. Nos, a giccs agyoncukrozott tészta és túlsózott leves. De vajon milyen ízt akar eltüntetni a giccs szakácsa? A giccsőr (nevezzük végre nevén a gyereket) szemlélete alacsony szintjét, tudásának, művészi-emberi értékeinek hiányosságát leplezi. A giccsör voltaképpen maid olyan káros, mint a kuruzsló orvos. JDlállja, vagy inkább eltorlaszolja az utat azok között, akik egymásnak rendeltettek. A giccsőr távol tartja közönségét az igazi művészettől, mint ahogy a sarlatán eltanácsolja betegét az igazi, jól felkészült, gyógyító orvostól. Mik az eszközei a giccsőrnek ? Minden ekelőtt a téma: cica gombolyaggal. Két cica, két gombolyaggal. Ez a kép ára szerint növelhető, vagy redukálható. Ci- gánylány. Cigánylány és cigányfiú. Oigánylány, cigányfiú és egy közéjük odahajló cigányprímás. Árpolitika, mint fentebb. Holdvilágos éj. Havas, holdvilágos éj, egy-két-három szarvassal — ár és méret megállapodás szerint. Vajon mire • alapítja számadását a giccsőr? Arra, hogy az emberek java része nagyon szereti az állatokat. Hogy az ember bezárva négy fal közé, áhítozik a természet után. Hogy az embereknek — éppen elzártságuk miatt — csak nagyon halvány benyomásemlékeik vannak az erdőről, a naplementéről vagy a teliholdas éjszakáról. Elegendő hát, ha e hiányos emlékek közül a legkézenfekvőbbet idézik fel számára. E rövid elmefuttatás eredményéként kimondhatjuk, hogy a giccsőr a témával hat, ahelyett, hogy az ábrázolással hatna. Mert óriás tévedés az, hogy a szép, vonzó modell (lett légyen az kismacska, cigánylány, hóbori- totta fenyő, vagy hűvös patakhoz siető szarvas), már a mű szépségét is biztosítja. Leonardo torz vénembereket rajzolt, a mi Mednyánszkynk elesett csavargókat, Remb- rand a gettó 'száműzött jeit. A legnagyobb németalföldi mesterek egyenes keresték és meg is ríüálták a groteszket (mondjuk így: a mulatságosan rútat). Művük remeklés lett mégis. A túlcukrozott, mézédes modell nem helyettesítheti az igazi művész látását, ábrázoláismódját. emberismeretét és mély, humánus életfilozófiáját. De hát a giccsőr nemcsak a témával büszkélkedik, hanefti bízóa M70. július 24., péntek 8. nyos hatóeszközökkel is. Helyesebben a hatások és eszközök túlfokozásával. Nála a vöi-ös égalj lángnál is lángolóbb. A hó a meszelt falnál is fehérebb. Rikít a zöld, a sárga, a rózsaszín, minden felfokozva, mint valamely rossj cigányzenekar . hangszerei, melyek egymást kiáltják túl. Mindez a jó ízlésű műértő számára veszélytelen. De veszélyes az olyan giccs, amely a nagy művészet talárjába öltözik, a bölcselkedés álorcáját rakja maga elé, a hipermodern, az európainál európaibb élművészet álruhájában lép elénk. A durva giccs 100 méterről megmutatkozik. Ez nem. Ez azt szen- velgi, hogy ő valami magasztos művészeti elv heroldja. De valahogy mégis védekeznünk kell ellene! — mondja az olvasó. Mi sem mondhatunk mást: bizony, védekezni kell! De hogyan? Aki Arany Jánoson, Vörösmar- tyn, Ady Endrén, József Attilán nevelkedik, azt nehezen csapják be álköltők, hamis próféták. Akinek füle Bachhoz. Mozarthoz, Liszthez, Bartókhoz szokott, nemigen megy lépre. ha álmuzsikusok álmuzsikája csalogatja. A giccs és igaz művészet örök vitájában egyetlenegy segítő társunk lehet: a gya13. De későn... A repülőgépen észrevették őket. Linder leállíttatta a motorokat, s Da- schék most tisztán hallhatták az amerikai repülőgépek óriás motorjainak egyre közeledő zúgását. Néhány másodperc múlva fülsiketítő robbanás hallatszott. A búvárnaszád megremegett, mint egy folyóvízbe dobott gyufaszál. Minden fény kialudt. De ez még csak a kezdet volt. Mert a két bombázógép szakadatlanul a merülés helye fölött keringve, könyörtelenül bombázta a vizet. Egy jó órán át szórták — kisebb-nagyobb időközökben — bombáikat, nyilván abból a meggondolásból, hogy a tengeralattjáró valahol alattuk, a , közelben rejtőzködik. S valóban, egy bomba olyan közel robbant fel, hogy a náci búvárnaszád utasai úgy érezték: menten összeroppan a vas- kalitka. Néhány pillanat múlva fel is hangzott a vészkiáltás : — Vízszivárgás a hajó orrában! korlat. Látásunkat erősítsük meg a nagymesterek szemével. Tanuljuk meg úgy szemlélni a világot, ahogy Dürer és Rembrandt, Rubens és Ve- laquez, Goya és Munkácsy, Renoir és Színyei, Daumier és Derkovits látta... Ez a gyakorlat biztosan azt eredményezi majd, hogy lassan- lassam megsejtjük a jegyeket, amelyek az igazi művészt és az igazi művészetet teszik. Könyv? Olvasmány? Hogyne! Kitűnő segítség az is, hiszen Rippl Rónai nemcsak festett, de írt is, Munkácsy nemcsak festményein, emlékirataiban is megörökítette gondolatait. Delacroix nemcsak képzőművésznek óriás, de prózaírónak is. Es pompás tanulságokat méríthetünk Baudelaire, Zola. Rusikin írásaiból. De az igazi iskola mégiscsak a természet és remekművű alkotás szemlélete. Miért tartjuk mindezt olyan fontosnak? Mert a giccs ellen való védekezés több, mint műértői, műveltkedő sznobizmus: létfontosságú védekezés az ízléstelenséggel szemben, mely egykönnyen átcsaphat az igaztalanba, amitől meg kell védeni nemcsak szemünket, de szellemünket is; végső fokon; emberségünket. Gál György Sándor Linder kapitány, felhagyva a korábban magára erőltetett nyugalommal, rémült arccal rohant a csapóajtókon át a naszád orrához. Csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor tapasztalhatta, hogy a repedés nem nagy, gyorsan be lehet szegecselni. S valószínűleg a náci búvárnaszádot végül is ez a kis repedés mentette meg, mert olaj került a vízbe. Az olaj felfutott a felszínre s a bombázók, abban a hiszemben, hogy végeztek a naszáddal, abbahagyták a támadást. Motorjaik zúgása egyre inkább elhalkult, majd teljesen elhalt a távolban. Az acéltestben síri csend uralkodott. Az ügynökök — ezek a mindenre elszánt és látszat szerint mindenre vállalkozó, megrögzött nácik — szentül meg voltak arról győződve, hogy életük utolsó óráit élik. Linder ismét faarcot öltött, s mint, aki mindvégig hidegvérrel viselte el a támadást, fensőbbséges mozdulattal nyugtatta meg alkalmi vendégeit, hogy az ilyen csaták elkerülhetetlenek, veleA tanítónő meglepődött, amikor . felkerestem. Érvelt: eav éve oktat-nevel képessegei, amibciói szabta tempo ban. Oklevelet — jeles eredménnyel — Jászberény er\ szerzett. Kiskörére került. Marad is ott. Kérdezte: mi ebben az apropó? Faluról Tiszaburáról — jött; falun marad. Mindjárt sommazott is: ő nem csalódott... Engem az éves számvetés titkai érdekeltek: a csalódások és örömök labirintusában kértem kalauznak ... Az álom mégis megvalósul Nagybátyja az egyik kunmadaras! tanyai iskolában tanított. Az ő példája hatott a fiatal lány lelkivilágara. A gyerekeket — erre egy kissé születni is kell - egyébként is szerette. így hát könnyen döntött: tanítónő lesz. Szülei kérték: előbb végezze el a közgazdasági technikumot, aztán próbálja meg, ha meg kedve lesz hozzá, a tanítóképzőt. Ha nem, akkor mint könyvelő is jól fizető állást szerezhet. Erről érettségi után a fiatal lány is meggyőződött. Egy-két ev után 2000 forinton felül kereshetett volna. Mégsem lett hűtlen korábbi álmaihoz: jelentkezett, fel is vették a tanítóképzőbe. , . __ Nem zavart az óriási f izetéskülönbség. Viszolyog- tam a rideg számoktól. Engem az emberformálás szépségé vonzott. Találkozás a valósággal Falusi volt, nem viszoly- gott » falusi élettől. Annak ellenére sem, hogy hét evet töltött városon. A kiskoiei pálya egyéni szempontból kellemesen kezdődött. A fiatal lányból már tanévkezdés előtt asszony lett. Aztán jött szeptember elseje: találkozás a valósággal. S Seres Lajosné várta is ezt a napot, ám izgult is miatta. Izgatta, hogy sikerűl-e a bemutatkozása. Nem volt kony- nyű dolga. Első osztályt kapott: 42 tanulóval. A padsorokban 16 cigánygyerek. Ez az első nap sokáig emlékezetes marad számára. __ Úgy éreztem magam, m int az úszni nem tudó emjárói az Atlanti-óceáni háborúnak. Másnap újabb riadót jeleztek. A ködből felbukkant egy nagy angol hajókaraván — a búvámaszád sietve merült a víz alá. Szerencséjére a konvojt kísérő hadihajók nem vették észre a naszádot, s így nem is támadták meg ... Tizenhat napi • hajózás után Linder kapitány Dasch elé állt, s így szólt: — Még néhány óra, s partra szállhatnak. bér, akit bedobnak a mély vízbe. Más volt ez, mint a gyakorló tanítás. Itt mindent magamnak kellett csinálnom. Ezért volt izgalmas, szép és nehéz is egyszerre a munka. Ám a gyerekek segítettek, ösztönösen, csak a jelenlétükkel. Óravázlat, felkészülés, dolgozatok Munkában nem volt hiány. Egy év alatt kevés szabad délután adódott Órákat rabolt el a felkészülés, az óravázlatkészítés, az önképzés. A fiatalasszonynak nemigen maradt ideje a háztartásra. Szerencsére férjének nagynéniénél laktak ö segített. — Fárasztó volt naponta 42 füzetet átnézni, javítani. Ez ugyan nem volt kötelességem, órán is láttamozhattam volna ezeket. Mégsem tudtam megtenni, mert éreztem: csak elmélyült és állandó ellenőrzéssel mérhetem fel gyerekeim tudását, saját munkám eredményességét. A fáradságért busásan kárpótolt az az érzés, hogy nem dolgoztam hiába ... Ezt igazolja a 3,5-es év vé- ■ gi osztályátlag is. „Segítséget kérek” A tizenhat cigánygyerek osztálynyi gondnál is többet okozott. Nem a gyerekekkel, a szülőkkel adódott sok probléma. Délután otthon dolgoztatták az apróságokat, tanulni nem engedték őket, sőt nemegyszer az iskolától is tiltották gyerekeiket. A tanítónő hiába küldte a figyelmeztetéseket. — Nem tudtam elfogadni ezt a helyzetet. Én a gyerekeket láttam, akik sirva panaszolták: jönnénk iskolába, de nem engednek. Mit tehettem? Elindultam a szülőkhöz. őszintén megmondom: nem kis bizonytalansággal. Végül Is jólesett, hogy a legtöbb helyen szívesen fogadtak, s eredményesen jártam. Néhány héttel év vége előtt egy cigánygyerek.kereste fel lakásán: — Bukásra állok. Kérem a tanító nénit, segítsen nekem..'. — öt-hat alkalommal korrepetáltam, mart jólesett ez a ragaszkodás. Két hét alatt bepótolta a hiányt: átengedhettem. Az öt németnek már jár- tányi ereje is alig volt. Azóta, hogy útra keltek, idegeiket egyfolytában igénybe vette a tengeri utazás, s most csupán egyetlen kívánságuk volU mielőbb szilárd talajt érezni a lábuk alatt. A fregattkapitány pontos utasításokat kapott, mielőtt elindult, hol tegye {jártra az ügynököket. A parancs úgy hangzott, hogy annak a falunak a közelében kell megállnia, ahol annak idején Dasch több ízben is nyaralt, így azután az U 202-es az utolsó nap délutánján ismét a víz alá merült, s csökkentett sebességgel úszott a partra szállás helyéül kijelölt pont felé. Ezalatt az ügynökök néhány sort írtak a hajó emlékkönyvébe, sőt az egyikük még illusztrálta is a szöveget: Uncle Sam jellegzetes figuráját rajzolta a lapra, hátában egy tőrrel, alatta a következő szöveggel: „Pontosan a szivébe!” Linder kapitány mosolyogva vette vissza az atalékkönyAztán jött a szülő. Fizetni akart. A tanítónő köszönte a figyelmességet, ám a pénzt nem fogadta el. Nem első eset volt ez, hiszen a cigánygyerekek részére év közben — délutánonként — is tartott korrepetálásokat Természetesen ingyen. Fiatalos hivatásszere- tetböl. Csak a forint számít? Az első év gondokban is bővelkedett. A fiatalasszony havi 1200, a férje 1800 forintot keresett. Nem nagy osz- szeg. ám ők még ebből is spóroltak. Minden hónapban 1800 forintról mondtak le a holnapok gondtalanságáért. A tanév végére már megve- hették a telket, s kérhették a pedagóguskölcsönt: — Mi ugyan még sokáig kibírtuk volna férjem nagynéniénél, ám gyarapodásra az itteni közfelfogás sürgetett. Bármennyire furán hangzik is. nálunk így van: megbecsülést elsősorban az életnívó vált ki. A diploma, a képzettség az csak másodlagos. Ez olyan falusi közni- edelem. Kár lenne viaskodni ellene, hiszen a megspórolt gyarapodás a mi érdekünket is szolgálja. A tekintélyért meg kell küzdeni. Seres Lajosné szerény, csendes fiatalasszony, akinek természete ellenzi a hangos önpropagandát. A tantestületben helyét találta: tanácsot, segítséget bőven kapott, annak ellenére is, hogy ritkán kért. Olyan természetű ember, aki inkább kétszer utánanéz egy problémás kérdésnek, minthogy segítséget kérjen. Azt vallja: igy jobban rögződik az új ismeret. Bizonygatja: elégedett, nem csalódott, marad. Vágya csak egy: — Elsősorban képzettség, szaktudás alapján méltassák a szülők a pedagógust... Igazgatója elismerő szavak, kai méltatja egész évi munkáját, szorgalmát, rátermettségét, gyermekszeretetét. Én újra meg újra a könyvelői állás plusz forintjait emlegetem Seres Lajosnénak. Hatástalanul, mert ö az ember- formálás semmivel sem pótolható örömét idézi.., A hivatásszeretet, megnyerő szenvedélyességével __ P écsi István vet, s elégedetten bólintott: Igen, ezek megadják majd a jenkiknek... — Most pedig aludni! — szólt hozzájuk a hajóparancsnok, mert tudta, hogy az ügynököknek ébren kell tölteniük az egész éjszakát. S miközben ők lepih ntek, a búvárnaszád periszkóp-mélységben, óvatosan suhant a part felé. Egy ellenséges ország felségvizein jártak, ahol különösen sok volt a part mentén cirkáló hajó. Halkan zümmögtek a motorok. Besötétedett. Linder számításai szerint mindössze 800 méternyire lehettek a kijelölt partrésztől. Éjjel 11 óra volt, amikor felkeltették az öt ügynököt, s közölték velük, hogy két óra múlva partra szállnak. Valamennyien felöltöztek, megvacsoráztak, majd koccintottak a kapitánnyal, aztán éjfél után készülődni kezdtek. Előhozták a tengeralattjáró raktárából a robbanóanyagokkal teli bőröndöket, a matrózzsakokat, bennük a civil ruhákkal, és egy nagy gumicsónakot készítettek elő. Néhány perccel hajnali egy óra előtt a tengeralattjáró óvatosan kidugta periszkópját a viz fölé. De akkora volt a köd, hogy jóformán semmit sem lehetett látni. — Ez csak jó — nyugtatta meg Linder az egyre iz- gatottabb németeket. — Vízre bocsátani a gumicsónakot! Egy percet sem szabad most már veszíteni — hangzott a parancs. S amíg a matrózok vízre tették a csónakot, s berakták a holmikat, az ügynökök gyorsan elbúcsúztak Linder- tőL (Folytatjuk) Szabó László — Sólyom József: