Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

SZÜTS LÁSZLÓ:

S

éka lába fehéren villant ki a tűzpiros virágokkal díszített köpenyből. A férfi ritmikus lélegzéssel aludt, arcán kisimultak az állig lefutó barázdák. Réka finoman végigsimította hosszú ujjaival a darócingből kinyúló hatalmas karokat, a férfi arca összerándult és felnyitotta a szemét.

— Hány óra?

— Hajnalodik — mondta a lány — aludj nyugodtan. Hunor felkelt, kioldotta övéből a könnyű fémcsatot. A mosdóhoz sétált, a székre tette a darócinget. Réka a félhomályban látta az ingen a foszforeszkáló emblémát!

U. N. A. O. Egyesült Nemzetek Astronautikai Szövetsége. — Kérsz valamit enni?

— Igen.

A lány vakító fehér abroszt terített az asztalra. Falkupában mézet és fehér kalácsot hozott. Tejet tett mellé.

A férfi leült, összekapcsolta a fémcsatot. Nem szóltak. Réka le nem vette a szemét róla. Csillogó tekintete végigkísérte Hunor minden mozdulatát.

— Mikor indulsz?

— Holnap,

— És mrtkor jössz meg?

— Hét hónap múlva.

— Várni foglak, tudod.

— Köszönöm neked, Réka.

— Nincs mit megköszönnöd, nekem így a jó. örülök, hogy jól érzed magad a házamban.

A hajnal bekandikált a nyitott ablakon, a tárgyak vonala megerősödött.

— Mondd, milyen érzés?

— Elmenni?

— Nem. Amikor indulsz és egyedül vagy abban az egész hatalmas szerkezetben.

— Furcsa.

— Mindig megnézlek a szakmai adásban. Minden űrhajó indítását közvetítik. A tiedet már messziről megismerem.

A férfi elmosolyodott:

— Minden űrhajó egyforma.

— Tudom. Én mégis megismerem, hogy melyikben ülsz. Ne, ne nevess ki, még soha nem tévesztettem el.

— Szeretlek. Réka. Nagyon.

— Ezt is tudom. Boldog vagyok. — Hallgatott egy picit, aztán azt mondta: — Szeretnék tőled kérdezni valamit.

— Kérdezz.

— Soha nem félsz bent egyedül?

A férfi előrehajolt vállain megreccsent az ing.

— De igen. Mindig. Mindegyikünk fél. Van, aki jobban, van, aki nem annyira, de azért félünk. Persze, ezt egymásnak soha nem mondja el senki. Nem szabad. Nem, nem tiltják. Csak tudjuk, hogy ezt nem szabad egymásnak elmondani.

— Szóval, ti sem vagytok szuperemberek?

— De igen, azok vagyunk, Réka.

— De hiszen azt mondtad, hogy ti is féltek, ti is.

— Igen, ez így van.

H á t íilikor • •

A szoba falán kivilágosodott a képernyő. Réka lenyomta az asztali gombot. Fekete szakállas férfi arca jelent meg a képen.

— Elnézést, kisasszony, Glenn vagyok, az UNAO tisztje. Detre Hunor önnél van?

I — Igen, miért?

A képernyőn felvillant a jel: titkosszolgálat.

Réka lenyomta a házi kamera gombját.

— Itt Detre őrnagy — állt fel Hunor.

— Glenn vagyok. Jó reggelt, öt perc múlva álljon készen. Magáért megyünk.

— Értem. Rendben.

Még alig húzta magára a könnyű sugárvédőt, amikor az ajtó képtelefonján megjelent Glenn.

— Hivatalosan közlöm, hogy előbbre hoztuk az indulást. Részletes tájékoztatót útközben kap.

— Értem. Rendben. Megkérem, hogy ugyanezt közölhessem a társammal is.

— Kérem, semmi akadálya.

A koleopter suhogva száguldott az űrközpont felé. Glenn beleszólt a vezérlőbe.

— Egyenesen a starthelyre.

— Miért? — kérdezte Hunor.

— Katasztrófa történt a Jupiter holdjainál. A legkiválóbb légimentőknek azonnal indulniuk kell. Az űrhajó adatközlője tájékoztatja mindenről.

__ Igen, értem — mondta csendesen.

— Várjon. Még valamit meg 'kell mondanom. A mentés sürgős. Ezért a szokásos nyolc g. terhelés helyett a nagyobb sebesség miatt 12 g-vel indítunk. Készüljön fel rá. — Jól van — mondta röviden Detre. ............

F

ehér angolnák

japán versek

1.

Utcaszám: hétszázhetvenöt — az egysínű vasút alatt.

Fehér angolnák siklanak óránként a fejem fölött.

2.

Jól utaztál? Utazom én is. Elmegyünk és maradunk mégis. Maradunk és mégis elmegyünk. Ki játszik velünk?

3. v ?

A FudZöijáma jó magas, de csúcsa havas, kedvesem.

Mert mindig jég alá kerül az égbenyúló szerelem.

4.

Mondd el, merre jártál, mondd él csicseregve.

Ereszalja vagyok ott, ahol te fecske.

Főtt rákot ettem, úszott a pácban,

Tükörbe néztem s magamat láttam.

6.

Végigmentünk a szigeten.

Itt sétáltattam lányomat.

Ide jövök majd öregen, s ki lesz velem? — Az alkonyat.

7.

Ne állíts engem nagyon fénybe — árnyékommal se bántsalak. Magamban vágyom emészeteni, mint az iszapba bújt halak.

8.

Mélyvízben élek, Nyüzsög, lármás a világváros, Tokió. Neon-reklámok, próba-bábuk közt fütyül a nádirigó.

ANTALFY ISTVÁN:

Sajnálj is egy kicsit.

Igaz, hosszú volt utazásom, s közben nem tudtam enni sem, a kocsiban nagyon meleg volt, s ráadásul fájt a fejem.

Olyan jő volt ismét belépni a kedves ajtón, küszöbön, alvók fejét megsimogatni (a képeslapot köszönöm!)

Olyan jó volt melléd leülni, s utáninak fáradalmait elmondani, szavad hallgatni, s hagytam; sajnálj is egy kiesit...

CSUKÁS ISTVÁN:

Könnyet áhító...

Könnyet áhító boldogság hull rám, fekszem a parton; mint köszörükövön a kés: szúnyog sír kitartón.

Csónakot cipelnek olajbőrű fiúk, s a lányok billegő csípőjén s a mell között hó-villanások.

Hát fuss már, fuss már, teljesebb öröm ver itt ma sátrat!

A kötélen tenyérnyi zöld nadrág, melltartó szárad.

Átszállt a liftbe. A két szerelő lázas sietséggel dolgozott rajta. A lift halkan suhant a torony csövében. Feladták a skafändert, ráerösítették a dupla biztosítást, ellenőrizték a csapokat. Gyorsan '.elértek a torony tetejére. A szikrázó reggeli napban a fény peregve dobolt az űrhajó acél- falán. Az ajtó nyitva állt.

Detre áthaladt a torony szűk függőhídján és belépett a kabinba. A szerelő segíted elhelyezkedni a siartszékben,

' bekapcsolta az ,-nergiaeUá- -Oetre lehúzta a sisak \ilur arrédőjét, A szerelő itkmajátokban mo>g0tt előtte tovább, renyomta \ mikro-, fon gombját.

— Itt' asN UNAO 3-es indítója, hallasZL?

— Igen, Aquíé-^Vágyoik.

— Hét perc az indulásig.

A szerelő még bent van?

— Igen. A „B” elosztót nézi. Milyen a vérnyomásom?

— Rendbén.

A szerelő búcsút intett Detrének és kilépett a szűk nyíláson.

— A szerelő kiment, zárhatsz?

— Rendben. Hat perc van.

Nyomás megy; kamerákat bekapcsoltam.

— Igen. Rendben.

— Feltöltést befejezték, öt perced van.

— Rendben. B elosztó lámpája ég.

— Látjuk. Rendben. Négy perced van.

— Rendben. Oxigénellátás rendben. Minden műszer nullán.

— Űrhajó saját energián. Három perced van.

— Köszönöm. A giroszkóp Jupiteren áll.

— Rendben. Két perced van.

— Köszönöm. Ellenőriztétek a szívverésem!

— Normális. Te vasból vagy. Egy perced van. Rakéták begyújtva!

nincs rendben .': 1 egy .. az oxigénkamra átlátszó xilúr fa Ián belül valami vörös fénnyel izzik.

• STOP! Gyulladt ki a riasztócsengő lámpája ujjána mozdulatára.

Hadaró hang a fejhallgatóban:

— Mi történt?

— Égek!

— Maradj! Mentőrakéták be! Maradj nyugodtan!

— Értem, rendben.

— B elosztó kikap!

— Rendben.

— A CD-elosztót egyszerre nyomd!

— Megvan!

Iszonyatos dörrenést hallott. Közvetlenül utána a mii rofon hangja:

— Az égő részt lerobbantottuk. A levegőben vagy kabinnal. Koordinátáid húszas a száztízen. Térj vissza tó vezérléssel, a robot megsemmisült.

— Értem. Vezérlést átvettem. Koordináta tizenkile

a száztízen.

— Rendben. Látunk. Te látsz valamit?

— Semmit. A radar tönkrement. Leszállóadatokat i

rek.

— Adjuk. Tizennyolc, tizennyolc, tizenhét, tizenhat, leszállópálya fölött vagy, remek, tisztán látunk, nyílegj nesen jössz, csodálatos vagy, ötös, négyes. Motorokat ki

— Értem. Látom a pályát, motorok állnak.

A kabin függőlegesen ereszkedett a pálya középé hintázott egy kicsit, aztán stabilan megállt.

— Aqua 4 vagyok — hallatszott Detre kemény hai ja. — A kényszerleszállást végrehajtottam, a második mentő hajóval, középidő hét óra tizenkét perc. Vége.

— Itt Pane, az irányítóktól. Gratulálunk, őrnagy. ( hoz fogható bátor és nyugodt űrpilótánk, azt hiszem, vés van.

Detre feltolta a sisak álaraát és a tenyerébe term tüzes fejét. A szerelők úgy szedték ki a startszékből. I alig volt benne élet. Negyven év alatt 86, felszállást haj végre az űrmentő szolgálatban Azt beszélték, hogy 1 nyoznak az idegei.

Szigelhy André

BÁTORSÁG

Az űrhajó testét dörömbölve rázta az ütemes remegés. A lángnyelvek bömbölve süvítettek a fúvókákon. Az indítótorony őrjítő lassúsággal távolodott a gigantikus rakétatesttől. Réka a képernyőn csak egy ezüstösen csillogó parányi acélszivart látott. Detre arcáról gyöngyözve futott a verejték és összegyűlt az arc mély barázdáiban.

— Tizenkét g-val indítunk. Fél perced van.

— Minden a legnagyobb rendben.

— Húsz másodperc. Átkapcsolok a robotindítóra, viszlát.

Minden megszűnt. Csak a robot könyörtelen géphangja kongott a fejhallgatókban ... hat... keze gépies precíz- séggel irányította a rekompénzáló gombját... öt... még jobban hátrahajtotta a fejét, hogy biztosan támaszkodjon... négy... a szíve körül apró tűszúrásokat érzett; tudta, hogy fél, nem lehetett megszokni ezeket a pillanatokat ... három . .. valami nincs rendben, valami nem úgy történik, ahogy máskor szokott, mi az a valami, gyorsan, gyorsan, vagy csak rémképek... kettő ... főelosztó rendben, műszerek nullán, mi az, ami nincs rendben, a riasztócsengő gombja ott piroslik előtte, meg kellene nyomni, valami

CSANÁDY JÁNOS:

In aeternum József nulla

Akinek a munka fölette

idegeit — s mégis feledte

rossz emlékeit —míg fényes évek úsztak el fölötte;

kiáll a partra, mint a kő,

kristályaiban őrzi ő hevét. m.

Rászállhatnak a madarak,

fényes kvarcába kamaszok

rúghatnak, s botló öregek,

kik játszva rombolnak, építenek:

napsugarak,

záporszemek. •—>

Mert kő az már, s még: nem homok!

SOMOSKÖI LAJOS:

Oda, csitri lányokhoz

Jönnek a tavasznál szebben, kendőket virágzó menetben.

Körbe állnak, hajladoznak, színes karikákkal forognak.

Virágzó ág; karjuk, lábuk, játékos szél kap utánuk.

S míg nézem őket elmerülten:* árnyuk virágzik a fűben...

Ú, csitri lányok, bimbók, virágok!

Telt illatosán, virághabosan, ti adjatok majd helyettem is dalt: két kamasz ■fiamnak!