Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-13 / 137. szám

Túra motorosok talchxozója Egerben A Magyar Természetbarát Szövetség és a Heves megyei Természetbarát Szövetsé; motoros bizottsága június 13—14-én nagyszabású nem zetközi túramotoros találko zót rendez az egri kemping­ben. A találkozó résztvevői — csehszlovákok, lengyelek, és az ország minden részé­ből érkező magyar motoro­sok — Eger város nevezetes­ségeinek megtekintésén kí­vül romantikus bükki túrán is részt vesznek, sőt a prog­ramban motoros ügyességi versenyt és KKESZ-vetélke- dőt is találunk! Ez utóbbira szombaton es­te 20 órakor kerül sor, tá­bortűzzel egybekötve, majd másnap, vasárnap reggel 8 órakor a Vöröskeresztnél rendezik meg a motoros ügyességi versenyt, amelyen bármely géptípussal, minden egri és környékbeli motoros részt vehet. Az egri túramo­toros klub ezúttal is kéri az egri lakosokat: a találkozóra érkező motorosokat szíves­kedjenek a kempingbe irá­nyítani. A klub vezetősége arra is felhívja a figyelmet, hogy bővíteni szándékozik a taglétszámot, ezért várja tújabb egri motorosok jelent­kezését! (Heves megyei Ter­mészetbarát Szövetség túra­motoros bizottsága, Eger, me­gyei sportszövetség. (Jelent­kezni a szerdán délután 17 órakor kezdődő klubdélutá- nokon lehet.) A GYESE sakk-sikereinek titka Apróhirdetés Evek óta a GYESE szakosztá­lya jelenti a megye minőségi sakksportját. A szakosztály 1965- ben, a gyöngyösi xn-es akna sportkörének keretében alakult meg, s a sakkozók már abban az évben meghálálták a bizal­mat: megnyerték a megyei baj­nokságot, sikerrel vették a te­rületi -osztályozót, és az NB II- be kerültek! A kellő tapasztalattal nem renlelkező együttes egy évi sze­replés után ugyan kiesett az NB n. osztályból, de gazdag tapasz­talatokat szerzett, s miután si­került megerősíteni a szakosz­tály vezetőségét — ismét, elin­dult a fejlődés útján. Ennek volt köszönhető, hogy a csapat 1968- ban visszaverekedte magát az NB II-be. A sportkör ekkor vet­te fel a Mátraalji Bányász ne­vét s az új elnök nagy gondot fordított a sakkszakosztály meg. erősítésére. Amire eddig nem volt példa: jól képzett oktató irányította az edzéseket, fokozatosan kiegé­szült a létszám, s az újonnan jött sakkozók kitűnően illesz­kedtek be a gyöngyösi egység­be. örvendetes minőségi válto­zás is következett A GYESE jó középcsapattá vált az NB II- ben, s közben újabb fúzió tör­tént: a sportkör Gyöngyösi Energia SC néven működött to­vább. 1963-ben az NB n-ben való bentmarad ás volt a cél — 1970- ben viszont már többet vártak a GYESE sakkozóitól. Mint is­meretes: az NB Il-ben 14 fős csapatok vesznek részt, s a 13— 14. táblákon ifjúsági játékosok szerepeltetése kötelező. És a gyöngyösi fiatalok nagyszerűen megállták a helyüket! Ok is nem kis mértékben járultak hozzá, hogy az együttes idegenben egyetlen mérkőzést sem veszí­tett el, s az év folyamán ßikert sikerre halmozva tevékenyke­dett. Demeter István mesterjelölt 39 induló közül holtversenyben első lett az országos vidéki baj­nokságon. míg Gáti Károly mesterjelölt a 4. Fábián Béla mesterjelölt pelig a 6. helyen végzett. A csapat jelenleg az NB n. 5. helyén áll, 60.5 pont­tal rendelkezik, s remény van arra, hogy még jobban felzár­kózik a vezetőkhöz. (Az első NYÍREGYHÁZI, egyszobás, összkom­fortos, gázfűtéses la­kásomat elcserélném egri hasonlóért. Le­veleket „Nyíregyhá­za” jeligére, Eger, Pf.: 23. KERTES ház eladó. Makiári u. családi Eger, 132/a. A színész-újságíró rangadó szervező bizottsága a Budapes­ten lezajlott SZÚR, valamint a viléken sorra kerülő rendezvé­nyek bevételéből 250 ezer fo­rintot ajánlott fel a Szaiboles- Szatmár megyei árvízkárosultak megsegítésére. • Vasárnap a H. Spartacus—Vá­mosgyörk, Visonta—Selyp, Bol­dog—Hort, Nagykökényes—Már­káz, FMGT—Gyöngyössolymos, Atkár—Gyöngyöspata és Csány Detk mérkőzésekre kerül sor a gyöngyösi járási labdarúgó-baj­nokságban. * Június 18-án, csütörtökön dél­előtt » órai kezdettel Egerben ülést tart az MTS Egri Járási Tanácsa elnöksége. Az ülésen tájékoztató hangzik el a járási A röplabda MNK megyei győztese a Bajza Gimnázium női és a Dobó SE férficsapata Lezajlott a röplabda MNK He­ves megyei döntője. A nőknél a Hatvani Bajza Gimnázium, a férfiaknál pedig a Dobó SE sze­repelt a legjobban. Tekintettel azonban arra, hogy a Bajza Gimnázium együttese visszalé­pett a további küzdelmektől, a megyei • szövetség a Dobó SE férfi *9 az Erki Tsz SK női csa­patát nevezte az országos se­lejtezőbe. EREDMÉNYEK: Női csapatok: Bajza Gimná- *ium—Atkári Tsz SK 4:0, Erki Tsz SK—Atkári Tsz SK 3:1, Er­ki Tsz SK—Bajza Gimn. 2:2 Végeredmény: 1. Bajza Gimn. 3 pont (6:2), 2. Erk 3 (5:3), 3 At­kár pont nélkül.* Férfiak: Hatvani Kinizsi—Sí­rok 4:0, Dobó SE—Mező Imre SE 3:1, Hatvani Kinizsi—Mező Imre SE 2:2, Dobó SE—Sirok 4:0 Mező Imre SE—Sirok 2:2, Dobó SE—Hatvani Kinizsi 3:1. Vég eredmény: 1. Dobó SE 6, 2. Hat­vani Kinizsi 3, 3. Mező SE 2, 4. Sir oki Vasas egy ponttal. Hét végi spoi*tmíí$o;r szombat: Vízilabda; Egri Dózsa—Szentes, országos ifjúsági bajnoki mér­kőzés, Eger, 11 óra, Dombay. Sakk: Országos mátrai vil­lámbajnokság, Parádfürdő, Tu­rista Éttereim, 8.30 óra. Tömegsport: Túramotorosok országos találkozója, Eger, kem­ping, 20 óra. (KRESZ-vetélkedő.) Kézilabda: Ózdi Kohász—Kom­lói Bányász, NB I B-s férfi mérkőzés. Eger, Nagy János ut­cai pálya, 16 .30 óra. Labdarúgás: NB m-as mér­kőzések. MÁV HAC—Papp J. SE, Hatvan, 17 óra. Braun. Gáspár •SE—Hatvani Kinizsi, Hatvan (?), örsi. Tenisz: E. Dózsa—Pamutipar. NB 111-as férfi CSB-mérkőzés. Eger, 14 óra. VASÁRNAP: Tömegsport: Túramotorosok or­szágos találkozójának második napja, (motoros ügyességi ver­seny), Eger. Vöröskereszt, 8 óra. Vasutas sportnap, Bükk-hegység. A kisipari szövetkezetek hor- gászversenye, Verpelét. Sakk: Országos mátrai villám­bajnokság, Parádfürlő, Turista Étterem, 8.30 óra. Sp*artakiád: A füzesabonyi já­rás falusi spartakiádjának atlé­tikai döntői, Füzesabony. A he­vesi járás falusi spartakiádjának kézilabda és röplabda döntője, Heves. Hatvan város munkahe­lyi spartakiádja, Hatvan, Kini­zsi-pálya, 9 óra. Röplabda: Megyei férfi baj­nokság. Dobó SE—Erk, 10.30. Korvin SE—Hatvani Kinizsi 11.30, Siro-k—Párád 10.30, Balaton— Mező Imre SE, 12 óra. Asztalitenisz: Megyei női csa­patbajnoki mérkőzés, Lőrinci, 9 óra. Kézilabda: Gy. Vasas Izzó— MVSC NB n-es férfi mérkőzés. GyöngyÖ6, 11 óra. Egri Lendü­let MVSC NB n-es női mérkő­zés, Eger, Egészségház utcai pá­lya, 11 óra. Megyei I. osztály Férfiak: Egri Finommechanika— Egerfarmos (Nagy János utcai pálya, 10 óra). Hatvani FMGT- Egercsehi, Egri Tanárképző—Si­rok, Dobó SE—Gyöngyösi Előre, Gyöngyösi Építők—Dormánd, Füzesabony-r-Gyöngyössolymos, Gáspár SE—Hort. Nők: Gy. Va­sas Izzó—Bélapátfalva, Egri Ki­nizsi II.—Heves, Hatvani Kinizsi —Egri Finommechanika, Sirok— Petőfibánya. Labdarúgás: NB Hl-as mér­kőzések: Gyöngyösi Spartacus— Alberttelep 17.30, Szabó J. Eger­csehi—Zalka SE 17, Sufránszky. Megyei I. osztály: Novaj—Fü­zesabony 16, Földi. Recsk—Pé- tervására 16.30, Abrahám. Apc— Lőrinci 10.30, Joó Selyp—Pető­fibánya 16, Füredi. GYESE— Rózsaszentmárton, 10.30, Koncz II. Megyei II. osztály. Keleti csoport: Szihalom—Mátraderecs­ke 15.30. Vass. Makiár—Tamale - lesz 16.30. Vinczepap. Egerszólát —Erdőtelek 16.30. Szepesi. Isten­mezeje—Besenyőtelek 16.30. Sza­bó B Kisköre—Stromfeld SE 16. Paksi. Nyugati csoport: Szűcsi— Gyöngyöstarján, Atány—Abasár, Heréd—Visznek. Ecséd—Gyön­gvöshalász, Adács—Hatvani Tsz SK. Tárnáméra—Nagyréde, Do- moszló—Gagarin SE. Tenisz: Kinizsi Húsos—E. Dó. zsa, NB III-as férfi CSB-mér­kőzés. Eger. 8.30 óra. E. Dózsa —Szombathelyi SE NB IH-as női CSB-mérkőzés. Eger, 12 óra. A Sirok—Egri Snartacus, Bél- aoátfalva—Korvin .SE. a Karikás SE—Heves és a Karcolna—Dobó SE mérkőzés elmarad. 16 ÉVEN FELÜLI DIÁKOT hivatalsegédi munkakörbe körülbelül egyhónapi időtartamra felveszünk. Jelentkezés azonnal a Heves megyei Lapkiadó Vállalatnál, Eger, Beloiannisz utca 3. szám. INNEN­ONNAN szakszövetségekben folyó szer­vező és irányító munkáról, majd sor kerül a járási tanács elnök­ségének 1970. n. félévi üléster­vének megvitatására. • A járási labdarúgó-siövetség a. május 31-én elmaradt Parád- sasvár—Egerszalók, valamint a Párád—Hevesaranyos labdarúgó- mérkőzések lejátszását június 14-ére tűzte ki. Itt említjük meg, mivel az Egri Járási TS elnök­sége a mikófalvi sportkör lab­darúgócsapatának szereplését felfüggesztette, ezért elmarad a június 14-ére kiirt Mátraballa— Mikófalva mérkőzés. rendelkező, megbíz­ható dolgozókat (nyugdíjasokat is) alkalmazunk könyv- A labdarúgó megyei H. ősz- terjesztésben Érdek­tály nyugati csoportjának ered- ^ xöi^vt’^je^ő ményel: Gyöngyöstarján—Do- vállalat” Eger, Szé­moszló 6:2, Nagyréde—Szűcsi 8:2, chenyi u. 12., az Hatvani Tsz SK—Tamaméra 3:4, udvarban. Gyöngyöshalász—Adács 6:0, Visz- az EVIZIG egri nck—Ecséd 2:5, Abasár—Heréd Műszaki 3:«, Gagarin SE—Atány 8:0. Kirendeltsége, azon­A bajnokság állása: ™li felvéte^e kcres képzett geodétákat, 1. Gagarin SE 12 10 1 1 47:14 21 külső terep és belső 12 10 — 2 39: 8 20 irodai munkára, va- 12 8 — 4 24:17 16 lám int szakfigurán- 12 6 3 3 23:15 15 sokat. Jelentkezés: 4 27:15 13 Eger, Szövetkezet út 5 25:22 13 3, sz> alatt. 4 io-20 11 FELVESZÜNK" 5 11:19 10 lánctalpasdózer-ke­GYÖNGYOSI két­szobás, összkomfor­tos lakásom elcse­rélném egri hason­lóra. Leveleket „Gyöngyös” jeligé­re, az egri hirdető­be kérem. ______ M ATRASZEIS(T_ IMRÉN, Zrínyi u. 20. alatt, 35 öles te­lek, hétvégi, pihenő­házzal, berendezés­sel, húszezerért el­adó. Érdeklődni: Dr. Lakatos Imre, Buda­pest, XIX., Szabó Ervin 11. Telefon: 472-270. KÉTSZOBA-össz- komfortos öröklakás eladó. Hatvan, Ifjú­ság u. 5 Radnóti. 2. Gy.-halász 3. Tamaméra 4. Gy.-tarján 5. Nagyréde 6. Ecséd 7. visznek 8. Adács 9. Heréd 10. Hatvani Tsz SK 11. Szűcsi 12. Domoszló 13. Abasár 12 5 3 12 6 1 IS 6- 12 3 5 12 3 4 ..................... z előket, autószerelő- 12 3 3 6 20:29 9 két. műhelyi segéd­12 3 2 7 18:26 8 munkásokat, Műsza­12 3 2 7 17:29 8 ki erdészet, Eger, 12 3 — 9 16:37 6 Rákóczi 66. 12 1 4 7 12:35 6 • 14. Atány _.............................» • AZ ORSZÁGOS Szakipari Vállalat 1970. június 22rén Budapesten átkép­zés tanfolyamot in­dít a hő- és hang- szigetelő szakmá­ban. A tanfolyam időtartama 2 hónap. A tanfolyam ideje A közelmúltban Ózd on lezajlott bajnoki kézilabla-mérközésen, ®J*Jt 180®.— Ft r°S- illetve azt követően bortány történt. A Magyar Kézilabda Szövet- .,55* ség fegyelmi bizottsága ezért az ózdiaktól megvonta a pályaválasz- 1 is __« t ói jogot, így az Ózdi Kohász NB 1-es női csapata és NB I. B-s fér- do,Bozók fiegyüttese Egerben játssza mérkőzéseit. Szállás van Ezt Ma, 16-30 érái kezdettel a Kinizsi-pályán (Nagy János utca) ke- b-nvofá. rül sor az Ózdi Kohász—Komlói Bányász NB I. B-s férfi mér kózésre. Egerben játszanak az ózdi kézilabdázók AZ ÉRCKUTATÓ KERES EGRI központjába: ipari-számviteli gyakorlattal rendelkező férfi dolgozót csoportvezetői beosztásba valamint gépírni is tudó ADMINISZTRÁTORT és GÉPÍRÓT. Ugyancsak keres felnémet! üzeméhez általános férfi és női ADMINISZTRÁTORT: A csoportvezetői és adminisztrátori beosztásnál követelmény közgazdasági technikum. Jelentkezés: személyzeti osztályon, Eger, Kertész u. 128. követően ♦ éves gyakorlat után mód van szakmunkás- vizsga letételére. Felvétel: Budapest. V.. Báthory u. 12.. n. 229.. münkae/ő­gazdálkodás__________ F ELVÉTELRE ke­resünk munka­könyvvel rendelke­ző női munkaerő­ket szövődéi betaní­tott és segédmunká­ra. A vállalati kol­lektív szerződésben biztosított kedvez­ményekről kívánság­ra részletes tájé­koztatást adunk le­vélben, Jelentkezés személyesen vagy levélben. Kőbányai Textllművek Szövö- telep, munkaerő-gaz­dálkodás, Budapest, X., Gyömrői út 90. KERTES, pinoés családi ház, beköl­tözhetően eladó. Eger, Verőszala 196. SKODA Combit vennék, kevés kilo­méterrel Czibula Bé- láné, Eger, Alma- jj»yar u. ri 70-RE visszaigazolt Trabant Limousine kiutalás átadó. Mező-J ^úricán^i__Kossuth 39.] 500-As""^^Sa^an^* szinkronos, eladó. Eger, Szovjethadse­reg 59., délután 5 ój^ 0 km-rel vennék] Zaporozeec, Rena ült | 4., Fiat 850-es sze mélygépkocsit. „Készpénz 68744 jeligére, az egri Ma-| jgyar Hirdetőbe. 6?5IPa2 Trabant el adó. Eger, Ady End­re u 17. ___________' F ORD Cortina Con­sul 1200-as eladó, vagy kisebbre cseré­lendő, megegyezés­sel. Megtekinthető hétköznap 3—5-ig, Eger, Maki ári u. 4. 403-AS Moszkvics, jutányosán, olcsón, sürgősen eladó, özd, Béketelep, Lehel u. 1. sz. __ C U rendszámú 408- as Moszkvics eladó. Füzesabony, Madácíi u. 8. Megteikintheiő ombat és vasár- nap.__________________ 6 00-AS Trabant, jó állapotban, kedvező áron eladó. Eger, íalnagy u. A/4, I. '»m. 3. 350-ES Izs motor- kerékpár eladó. Eger, Makiári u. 89. MOSZKVICS 407-es jó állapotban, olcsón eladó. Eger, Szé­chenyi u. 38. Sóly­mos!. Traban­tom eladnám kis la­kásért, megegyezés­sel. Eger. Vörös­marty u. 0._______ . M oszkvics eladó. Eger, Szov- jethadsereg u. 9. 8?0-es FIAT eladó. Eger, Széchenyi u. 33. ____________________ 9 00-AS Wartburg, üzemképes, sürgősen eladó. Megtekinthe­tő: Eger, Rákóczi u. 3. Kardoss.__________ 4 08-AS, piros Moszkvics, jó álla­potban, műszakilag vizsgázott, eladó. At- kár, Fő út 57. FIAT Zastawa sze­mélygépkocsi eladó. Eger, Újsor 86. szám. WELOREX rok­kantkocsit keresek megvételre. Biísák Imre műszerész, Eger, Bizományi Aruház mellett. CSÁKÁNY—Egész­ségház utca között elvesztettem csau- színü bőrtokban, összecsukható er­nyőmet. Jutalom el­lenében, kérem Csá­kány u. M/10., Hl. em, 3. alá leadni VILÁGOS, beépít­hető cserétpkályha, olcsón eladó. Eger, Móricz Zsigmond u. 8. GYÖNGYÖSÖN, komfortos, kertes családi ház, beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni : Virág u. 1. 3 SZOBÁS, kertes családi ház, beköl­tözhetően éladó. Eger, Baboosay u. 6. MOSZKVICS 4ű.2-es’ Í :özeli kiutasál. 9 807-es sorszámmal ladó. Abasár, Dó- . Gy. u. 20. TRABANT 601-es, kitűnő állapotban el­adó. Gyöngyös, Ko­vács u. 20. HOREX-Regina motorkerékpár, kifo­gástalan állapotban eladó, áron alul. Apc, Szent László u, 16. ____________________ J ó állapotban levő Pannónia motorke­rékpár eladó. Eger, Maklári u. 114. ELADÓ 13 nb. két- anyás rendszerű méhállonriny. 6 ke­retes pergető, kan­nák, egyéb felsze­relések, méhészbódé­val együtt. Kalócz- kay László, Erdőte- lék, Tenki u. 8. MAGÁNYOS, Idős nő eltartását vállal­ná fiatal, egyedül álló iíő. „Sürgős 68739” jeligére. az egri hirdetőbe. 2 hónapos erdélyi kopó eladó. Kovács. Aldebrő, Rózsa Fe- renc u, 11. ___________ K ETTŐ törzsköny­vezett tacskószuka közeli kiutalás Pelyhe, Tenk, Lenin 44._____________________ MARKAS nyugati erősítők eladók. Eger, Folyás u 10. Afp-mísnjj — forgácsolásban jártas dolgozót meós munkakörbe Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Eger. Lenin út 261. sz. A PETÖFIBÄNYA környéki lignit- VASARLÓKAT — a nyár végi szállítási torló­dások kiküszöbölése érdekében — felkérjük, hogy lehetőség szerint minél többen június hóban vásárolják meg lignitszükségletüket EGER— SALGÖTARJANI TÜZÉP VÄLLALAT Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa SZEMEREY LÁSZLÓ f. hó 10-én, 65 éves korá­ban elhunyt. Temetése f. hó 13-án, du. fél 4 órakor lesz az egri Hatvani-teme­tőben. Gyászoló család. Mély gyászunkban tanúsí­tott jóleső, igaz együtt­érzésüket hálásan köszön­jük. Eger, 1970. június hó. özv. dr. Kovách Györgyné. 1970. június 13., szombat helyezettnek 67,5 pontja van! Fábián mesterjelölt és az ifjú sági Balogh még veretlen a baj nokságban! Felvetőlik a kérdés: vajon m a sikerek titka? A kérdésre könnyű a válasz A sportkör elnöksége mindéi anyagi és erkölcsi támogatás megad a szakosztálynak, amelye a bázisüzem vezetői és dolgozó is támogatnak. Kitűnő a szak osztály utánpótlása, a vezető ség fokozott gondot fordít a fia talok nevelésére, fejlődésére. A szakosztály kitűnő oktatóval rendelkezik. Végezetül egy kis statisztika a GYESE életéből. Taglétszám: 84 fő. Minősítéseik: egy női mester, egy férfi mester három mesterjelölt, három. csillagos I. osztályú, 9 I. osztályú, 24 TI. osztályú, 19 m. osztály, 18 IV. osztályú, és 6 rajtengedélyes versenyző. A tervek szerint a közeljövő­ben három jó képességű mes­terjelölttel erősödik az együttes, ami a jövő évi, még nagyobb ütemű fejlődés egyik biztosítéka lehet! 16 EVET betöltő lányokat szövőne ’elvesz a Pamut lextllművek Jac luard Szövőgyára. . >etanulási Idő: 1 lét, ezen idő ala! tavi 1050 Ft bruttó fi ;etést és napi 1,- r’t-ért ebédet bizto itunk. Lakást ml ilmálls térítés mel ett leányotthon zerfl elhelyezésbe! dunk. Jelentkezés rásban a PTM Jac uard Szövőgyá zemgazdasági ősz Slyán. Bp„ Xiri. zekszárdi u. 19— 5. MEGBÍZHATÓ nö! Tl'.éktargyak árusl- isához, azonnal ‘lveszek. Eger, Má- ís 1, u. 24. _________ t lZT-ítTT . . . —. A7 .'. 1

Next

/
Thumbnails
Contents