Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-13 / 137. szám

ßye, bi/c, ßarbara! Francia film Zenei Figyelő | (KEDD, 19.15) Az 1966. februárjában in­dult Zenei Újság jubileumi, 50. számára kerül sor. Ennek során rövid visszatekintést láthatunk az eltelt négy év anyagaiból. Az adás során interjút készítenek Keleti Mártonnal, aki a Liszt Fe­rencről készülő játékfilmet rendezi. A készülő film né­hány részletét is levetítik. Ri­porttal számol be az adás a nemrégiben Budapesten járt Doráti Antal hangversenyé­ről; Beethoven harmadik szimfóniáját dirigálta. Ugyan­csak részletek felelevenítésé­vel hívja fel a figyelmet a műsor az Erikéi Színházi Lammermoori Lucia felújí­kerülő magyar kiállítás most zsűrizett képzőművészeti anyagából vett válogatást emelnénk ki a műsorból. DELTA ________ ( VASÁRNAP, 17.10) A közkedvelt adás fő részét a bioszféráról gyűjtött anya­gok teszik ki; az UNESCO kezdeményezésére nemzetkö­zi akció indult a bioszféra megóvására. A civilizáció és kísérőjelenségei ugyanis igen nagy károkat tesznek Föl­dünk növény- és állatvilá­gában, a vizekben, s a szá­razföldön is. A gépkocsik a levegőt szennyezik nagymér­tékben, az ipar úgyszólván mindent, beleértve a hazánk­ban is már többször gondot okozó vízszennyeződéseket is, Ez a film nem azért vonz telt házakat, mert jól sike­rült krimi. Nem is azért, mert a tizenhat éven felüli­ek rovatába tartozik, a len­ge ruhában vagy éppen ru­hátlanul bemutatott szerelmi jelenetek miatt. Még csak nem is azért, mert az ele­gáns Párizst kapjuk benne, azt a forgatagot, amit egy újság szerkesztősége, az éj­szakai nagyvilági város tüzi- játékszerű és „mindig-ün- nep” élete mutat. Szépszeré­vel ezt észre sem vesszük, mert a rendezőnek Michel Deville-nek egészen más a mondanivalója. Ez a francia rendező — azt akartam írni, hogy mű­vész — sajátos filmdrama­turgiával rendelkezik, s ah­hoz is sajátos látással. Nála a líra és a bűnügy nem el­lentétesek, kiegészítik egy­mást. Furcsán hangzik; de így van, erkölcsi meggyőző­dése a legpozitívabb érte­lemben és .finom eszközökkel ítéli el a társadalom nagy ragadozóit. Azt is mondhat­nánk, hogy ez a rendező ki­tűnően ismeri a párizsi nagy­világ életét és most megren­dezett egy alig hihető mesét, amelyben a társadalmilag oly kicsiny Dávid — egy fia­tal és nyíltszívű sportújság- író — legyőzi a társadalmi Góliátot, a nagymenő, a va­gyonban és asszonyokban gazdag, hódító párizsi arany­ifjút. A filmben mégis legin­kább az emberábrázolás tet­szik, ahogyan a rendező a jellemeket, a hősöket a he­lyükre rakja. Jerome, a pá­rizsi lap sporttudósítója a maga kis körében él, alkal­mi hódításai, apró pénz, kicsi kocsi és albérlet szürke, de rendes légkörében. Körülöt­te minden tiszta, korpoly és becsületes és ezért minde­nütt és mindenki barátja. Csak a véletlen sodorja elé Paulát, ezt a nyilván nem neki szentelt áldozati bá­rányt, ezt a nagyon csinos, felékszerezett és boldogtalan táncosnőt, aki a ragadozó nagyvad, Hugo Michelli kö­vetkező felesége lesz talán. Addig azonban még el kell tenni az előzőt láb alól. És innen kezdve tanulságos az egész mese, a dávidi győze­lemről Góliát felett. És a rendező nem lenne sajátmaga, ha nem azt a be­fejezést hozná, amit a kö­zönség már nem vár. Paula megszabadul zsarnokától, s mert életét köszönheti Jero- me-nek, ennek a kedves, szürke, de őszinte párizsi fiúnak, meg is hálálja neki ezt a sorsdöntő jótéteményt. De a mese mégis igazzá és fanyarrá lesz a végétől, ami­kor a munkájába temetkező újságírót a csillogáshoz szo­kott táncosnő otthagyja, mert a valahol rokon foglalkozás ellenére ők mégis idegenek egymásnak. A testi kívánás és a szerelem harmóniája, két ember bensőséges egymásra- találása mégis más és sokkal több, mint amire ennél a két embernél lehetőség látszik. Michel Deville nem új hul­lám és nem régi, nem képeszt el, de kitűnő művésze a film­nek, egyéniség és jó mozit csi­nál. Minden filmjének — gon­doljunk a Hazug lányra, vagy a Mona Lisa tolvajára — sajátos bája van és mű­vészi eszközökkel olyan va­rázslatot ígér, amit be is tart, meg is valósít. A néző él­ményt kap, lírait, elgondol- koztatót, amitől gazdagabb­nak érzi magát. Philippe Avron új típusú hős a francia filmeken, szür­kébb változatban Gérard Philippe tisztaságát kapjuk benne. Ewa Swann remek színésznő, zöld szemeivel va­lóban varázsosan tekint a férfiakra. Nem tudni, milyen, amikor szöveget is mond. A film címét adó dalon túl Jean Jacques Debout zené­jét kell dicsérnünk, mert ki­fejezi azt a rafináltan felfo­kozott szerelmi extázist, ami­ben a film emberei élnek. (farkas) fásra. Végül nemrégiben vi­lág kÖQili útról hazatért Bar- s a rablógazdálkodás az élő­ctoßcjo-%.. „s4 ^ököm/velö" j Nagyokat bólogatnak a fák a délutáni szélben. A > kert pázsitján, bokrokon még érintetlenül csillognak az > iménti eső emlékei: a vízcseppek. A nap előbújik a fel- > hők mögül és sugarai megsimogatják a kert rózsáit, i mintha biztatni akarnák őket, nyíljatok csak, rátok kő- > szönt a jó idő. í A sétányon lócák, rajtuk öreg emberek. Most me- s részkedtek csak ki, hogy elállt az eső. Nagyokat hall- > gatnak, szívják az ózondús friss levegőt. s Az orvos betessékel. A hajdani kórház, most szociá- > lis otthon. Százhatvan öreg talált itt békés, nyugodt éle- I tét. A teraszon rongydarabokból vágnak csíkokat az asz- | szonyok, hogy a háziiparnál szőnyeg készüljön belőlük, 2 A férfiak is tesznek-vesznek, néha leülnek egy-egy üveg ? sörre az otthon büféje előtt. < A súlyos eseteket az emeleten helyezték el. Egyikük < a szemevilágát veszítette el, másikukat amputáltan ápol- s ják. > Es mégis mennyi derű, kedvesség, figyelmesség ta- ? lálható ezekben a szobákban. Az ágyakon színes, tarka > térítők, az ablakokon függöny, az asztalokon virág. Egyik < sem szabvány a sokszínű ágyterítőket is úgy keresték, 2 válogatták össze gondos, hálára méltó kezek. 2 Az igazgató főorvos az egyik földszinti szobába ve- s zet, a nem beteg öregek közé. Az ágy szélén idős, de kel- s .lemes arcú nénike üldögél. > — A mi főkönyvelőnk... ? Nagyot nézek a furcsa bemutatás hallatán, aztán nem s sokára jön a magyarázat: s — Hosszú ideig a hatvani gyár könyvelője volt. 2 Ügyszólván egy életet töltött kartonok és számok között, 2 Azután ö is magára maradt. Bizony nehezen teltek az 2 első hetek, nem volt könnyű otthagyni a több évtizede 2 megszokott munkát. < — Eleinte sok gondot okozott nekünk ez a néni. Na- ? pokig üldögélt magába roskadtan, a múltban keresgélve. 2 Szótlanul órákig tűnődött. Nem érdekelte semmi, szó alig < hagyta el ajkát és társaival is csak keveset beszélgetett. < Ekkor egy ötletünk támadt; biztosan a munka hiányzik 2 neki. Tegyük hát hasznossá őt. Másnap aztán dolgot ka- < pott az idős néni. Kartonokat, számokat, régi ismerősei- 2 vei találkozott... < — Ettől a perctől mintha kicserélték volna. Szinte 2 csodát tettek az agyonfogdosott, sárga kartonok, a holtnak t és élettelennek hitt számok. Az öreg nénibe visszatért < az életkedv, a derű. Esténként boldogan mutatta, hogy < befejezte, készen van a rábízott munka. Számadásai í pontosak, a lapokról semmi sem hiányzik. < Most ül az ágyon és néz felém. < — Tetszik tudni egy főkönyvelő nem lehet meg < munka nélkül. A számok, a kartonok hitet és erőt ad- | nak. Nagyon szerette, őket. < A nap már sziporkázva ragyog, a hatalmas kertben < feketerigók kapargálnak a fák, bokrok alatt, frissen < sarjad a fű a sétányok mentén. Olyan itt minden mint- j ha az örök ifjúság hirdetője lenne... s Szalay István $ Jelenet Suppé; ^Pajkos diákok” című operett tv-változatából. (Június 18, csütörtök, 20.20-kor.) tők Vonósnégyes Játszik és számol be élményeiről. Kompozíció I (PÉNTEK, 18.05) Nemrégiben ültek össze Varsóban a szocialista orszá­gok művelődésügyi minisz­tériumainak képzőművészeti osztályvezetői, ahonnét ha­zatérve Gábor Endre osztály- veztő számol be az értekez­let munkájáról, az informá­ciócseréről, a minisztéri­umok közötti együttműködés terveiről, 'és a képzőművé­szeti programok összehango­lásáról. Egy filmriporttal tu­dósít a műsor az ugyancsak Varsóban megnyílt Képző­művészek a háború és a fa­sizmus ellen című kiállítás megnyitására hívja fel a fi­gyelmet képsoraiban a kom­pozíció : Vilt Tibor műcsar­noki tárlatáról, Kovács Mar­git keramikus Kiállításáról, s Szabó Zoltán festő Ernst mú­zeumi kiállításáról. Maguk a művészek is szót kapnak a műsorban. Ízelítőt kínál az adás az 1956-ban elhunyt fo­tóművész, Pécsi József mű­csarnoki kiállításának anya­gából. Végül a júliusban Moszkvában megrendezésre világ sok állatfajának teljes kipusztításával járt. A vegyi anyagok alkalma­zása pedig azzal a veszély- lyel fenyeget, hogy felborít­ja az élővilág biológiai egyen­súlyát. A fő részhez kapcso­lódóan olyan tudománykísér- letekről esik szó, mint pél­dául a kártékony rovarok el­leni küzdelem merőben új formája: idegközpontuk vil- iamosjeleit és ennek befolyá­solhatóságát vizsgálják, s ilyen módon tesznek kísérle­tet elpusztításukra. Egy ér­dekes filmrészlet a vulkán- kutatásról számol be. Töltsön egy órát I Hitchock-al | (VASÁRNAP, 21.30) Gyilkossági ügy. A világ­hírű amerikai filmrendező bűnügyének is nevezhető filmjeiből összesen hetet lát­hatunk majd a következő időszakokban, de nem soro­zatról van szó, az egyes da­rabokban csak a rendező sze­mélye azonos. Hitchock maga vezeti be filmjeit, amelyek hitchocki-módon krimik, lé­lektani alapvetésűek, s néha humorosabbak is a szokvá­nyos bűnügyi történeteknél. xxm. Minthogy felelet nem ér­kezett, Camacho rákönyö­költ az asztalra, busa fejét a Borellik közé tolta. — Miau? — fordult az egyikhez. — Miau? — for­dult a másikhoz. És elcsat­tant az első pofon. A következő pillanatban már egymás hegyén-hátán volt az öt férfi. A három provokátor és két provokált. Amikor Bobo, Jucare és Pincho a terembe lépett, lát­ták, amint a megvadult Er­nest a már félig eszméletlen Alberto Borelli fejét ütögeti oda a tetőtartó gerendához, Camacho a másik olasz ha­sán térdel, a karjait fogja le, kicsi, menyétképű cimborája meg üti, veri a védekezni nem tudót. Bobo Ernesthez ugrott, Ju­care és Pincho a mexikóiak­hoz. A laikus úgy véli, hogy a képzett ökölvívó mindig, minden körülmények között előnyös helyzetben van egy kocsmai verekedésnél. Gyors, erős, jobbak a reflexei, pon­tosabban érzékeli az ütőtá­volságot, jobban tudja, hogy hová kell ütni és mekkorát, mint egy civil fenegyerek. Tehát többször talál és ha­tásosabban. ' Ugyanakkor az energiáját is gazdaságosab­ban osztja be, ügyesebben védekezik és így tovább. Ez mind igaz. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek az ökölvívó számára hátrányt jelentenek. Elsősorban nem is arról van szó, hogy a kocs­mai verekedés előtt nem tar­tanak mérlegelést, itt a leg­különbözőbb súlycsoportok tagjai kerülhetnek szembe egymással, a bajt inkább a beidegzettség jelenti. A sport-' szerű magatartás, ami a sző­ri tóban érdem, de az ivóban sgnxni- esetrejaeitt^lőny, Aa ökölvívó nem üti meg azt, aki már a földre került, nem fojtogat, nem rúg, fel sem merül benne, hogy öklein kí­vül olyan segédeszközöket is igénybe vegyen, mint szék­láb, pálinkás vagy szódás­üveg. Emellett annak az ökölvívónak, aki rendszeres edzésben áll, versenyszerűen bokszol, vérévé válik, hogy figyelmét csak egy ellenfélre' összpontosítsa. Így aztán tu­lajdonképp védtelen a más­honnan jövő támadásokkal, a hátulról, oldalról rároha- nókkal szemben. Miért lehet-/ séges mégis, hogy öklözők- ből gyakran félelmetes kocs­mai verekedők válnak, akik egymaguk rámolnak ki egy- egy hatalmas termet? A vá­lasz egyszerű. „Megszabadul­tak” a sportszerű ökölvívás beídegzettségeitől, a szorító­beli szabályok gátló határá­tól, de a tudásuk, erejük még részben megmaradt. A három mulatt bajnok klasszisát dicséri, hogy a fenti kis eszmefuttatásban említett hátrányok ellenére az első menet az ő teljes fö­lényük jegyében zárult. A leggyorsabban Bobo végzett legalább harminc kilóval ne­hezebb ellenfelével. Ballal megsorozta, majd villanás­szerű, pontos jobbhoroggal leterítette Errtestet. Pinchó- nak már nehezebb dolga volt a veszedelmesen csapkodó Camachóval, kapott is néhá­nyat a vállára, mellére, de aztán egy alkalmas pillana't- ' ban beugrott a hosszú karok közé és Camachónak befel­legzett. A kis mexikói vi­szont nem is vette fel a har­cot Jucaréval, ügyesen hát­rált, aztán ti grisugrással át­vetette magát a söntéspul- ton. Eltűnt. Bobo, Jucare és Pincho most azonban egész sor sú­lyos hibát követett el. Ahe­lyett. hogy, legalább hátukat egymásnak vetve várták vol­na, hogy lesz-e folytatás, azt hitték, hogy már meg is ol­dották a feladatukat, most már kedvesnővérek lehetnek. Bobo például Alberto Borel­li fölé hajolt, a vért töröl- gette az arcáról, igyekezett megtámasztani az olasz fia­talember fejét. Ilyen hely­zetben érte a halántékán Hans Müller vasalt bakan­csa. Jucare a másik olaszt emelte volna fel a földről, neki hátulról, a söntéspultot négykézláb megkerülve ug­rott a nyakába Gonzales. A földre rántotta és gonosz ka­rate ütéssel tette harckép­telenné. Pinchót Eberhardt egy pálinkásüveggel terítette le, amikór társai segítségére sietett volna. Így hát a második menet­ben megfordult a kocka. Az előbbi győztesek már 'nem vehettek részt az esemé­nyek alakításában. — Van még valakinek va­lami óhaja? — érdeklődött megnyerő mosolyával Mül­ler, és könnyedén a pultnak támaszkodott. ' — Hogyne! — hangzott fel ekkor váratlanul egy ke­mény, a sok szivartól kissé rekedtes, de azért kellemes alt a bejárat melletti kisasz­tal felől. — A harmadik mene' még hátra van! Mindenki arrafelé for­dult. A Mama felállt, lassú, lomha léptekkel közeledett a söntésputhoz. Megállt Müller előtt, óvatosan a pult rézlapjára helyezte fé­lig szívott szivarját. — Még ér. is itt vagyok! — mondta aztán. — Látom — vigyorgott a német-mexikói különít­mény vezére. — Kegyedet nem lehet nem látni. Nyil-' ván elsősegélyben óhajtja részesíteni ezeket a nyomo­rult kis fekete fic. .4 A diadalittas mondatot nem tudta befejezni. Anna asszony jobb ökle olyan erő­vel csapódott a gyomrának* mintegy mozdony tollantyú- ja. A szőke óriás felkiáltott, összegörnyedt, de a rettene­tes jobb ököl ekkor már az állcsúcsán csattant, kiegye­nesítette, hogy a következő pillanatban egy precíz, me­netrendszerű pontossággal érkező, szűk balhorog fe­jezze be a mesterművet. Mert mestermű volt ez a maga nemében! A gyomor­ütés és az állcsúcsütés szin­te egyetlen lendülettel tör­tént, és ez utóbbi éppen olyan magasra emelte fel senhor Müller fejét, hogy a balhorog telibe találjon. Ügy is nyaklott össze, olyan meg- adóan, mint aki maga is el­ismeri a teljesítmény érté­két. De a Mama vele most már nem törődött, hanem azon­nal Eberhardt felé indult, aki távolabb állt és még szorongatta kezében a pálin­kás üveget — Vigyázzon! Hátul! — sikoltott fel ekkor rémülten Madame Duval a lengőajtó mögül. A Mama nem vesztegette a drága időt arra, hogy megforduljon, csak hátraxú- gott. És Gonzales megtanul­hatta, hogy nem célravezető, ha valaki egy trükkel rövid időn belül kétszer kísérle­tezik. Méghozzá másodszor olyan ellenfélnél, aki a leg- veszettebb hírű santosi csap­székben nevelkedet fel, lé­vén a papája a tulajdonos. A menyétképű repült vagy három métert, aztán kinyúl­va, szelíden és tartósan meg­pihent az egyik asztal alatt. A főfronton viszont újabb fordulat következett. Müller példájából, Gonzales repülé­séből, Eberhardt megértette, hogy a Mamával szemben a pálinkásüveg annyit ér, mint egy bánatos sóhaj. El­dobta hát ezt a primitív fegyvert és apró Frommer revolvert rántott elő a zse­béből. A Mama megtorpant, talán életében először ijedt meg. Az 0EÄ Mátrai Müvei Gyöngyösoroszi Üzeme felvételre keres L esztergályost, fűtőt (alacsony nyomású kazánhoz), mozdonyvezetőt, csillést, ' segédmunkást. Jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben a munkaügyi csoportnál (Gyöngyös, pf.: 95.) (Folyt, kjfojj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents