Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-11 / 135. szám

* IdÄcLtäiA'ümk, jefouiife Feiilifiánváról Két létesítménnyel gazda­godik Petőfibámya. Hat és fél millió forintos beruházás­sal mintegy ezer négyzetmé­ternyi területű, 14 méter ma­gas üvegfalas kotrószerelő- csamokot építettek közösen a petőfibányai gépüzem és a szállító-szolgáltató üzem dol­gozói. Az új üzemben dolgo­zók munkáját egy tíz- és egy öttonnás hídrendszerű daru könnyíti majd. Korszerű xnennyezetsugárzó központi fűtéssel ellátott csarnokok­ban a gépüzem rövidesen megkezdi a munkát. A mű­szaki átadás á napokban tör­ténik. A telep dolgozóinak gondjain segít a szállító-szol­gáltató üzem egy lakóházból átépített bölcsödével, mely­nek felújítását előrelátható­an június végére fejezik be. A központi fűtéssel hideg­meleg vízzel felszerelt böl­csödére körülbelül egymillió forintot fordítottak. Az át­épített bölcsőde mindenben megfelel az egészségügyi kö­vetelményeknek. A műszaki átadást július elejére terve­zik, s azután hamarosan birtokukba veszik a 40 fé­rőhelyes összkomfortos böl­csődét a gyerekek. Dobrocsi Pál Kálból kai. Nem feledkezett meg a szakszervezeti bizottság a nyugdíjasokról sem, számuk­ra is biztosítanak beutaló­kat. Jelenleg négy fiatal há­zaspár is az üdülőben tölti nászútját. Sajnos a vállalati üdülő berendezése során nem gon­doltak arra, hogy rendhagyó időjárás lesz és sokszor di­deregnek az üdülők. Szükség lenne két olajkályhára, hogy délutánonként hűvös, esős időben sakkozni, kártyázni, tv-zni lehessen a társalgó­ban. Kis anyagi befektetés­sel kellemessé lehetne tenni az üdülést még a szokatla­nul rossz időjárás mellett is. Tóth Lajos Ecsédrűl 25 pedagógust köszöntött Csuvóczki Lajos KISZ-titkár Ecséden a tsz helyiségében megrendezett pedagógusnapi ünnepélyen. Részt vettek a baráti hangulatú ünnepségen, a községi pártszervezet, a ta­nács és a termelőszövetkezet vezetői is. Az iskola igazga­tója 9 pedagógusnak adott át pénzjutalmat, kettő pedig jó munkájáért magasabb fizeté­sű osztályba lépett. Az úttö­rők virággal köszöntötték ta­nítójukat, a tömegszerveze­tek pedig vendégül látták a résztvevőket. Nagy Piroska Hevesről A két káli termelőszövet­kezet egyesülésével lehetőség nyílt arra, hogy az egyes ágazatokon belül jelentősen növekedjenek a beruházások. Egy igen korszerű szakosí­tott tehenészeti telep kiépí­tése lesz a termelőszövetke­zet egyik legnagyobb beru­házása az elkövetkezendő két esztendőben. Még ebben az évben átadásra kerül egy 120 férőhelyes borjúnevelő és egy 208 férőhelyes tehénis­tálló. Mindkét létesítmény korszerű felszereléssel ren­delkezik, mindenben kielégí­ti az állategészségügyi köve­telményeket. Ezen a telepen kap majd helyet egy ellető és egy elkülönítő istálló is. A takarmányozást köny- nyíti a megépítendő központi takarmánytároló és -előké­szítő. Ehhez elkészül egy he­lyi kis vízmű törpe hidro- glóbusszal és kiépítik a te­lep úthálózatát is. A telep felépítésével az állattenyész­tésben dolgozó tagok legna­gyobb problémája oldódik meg, ugyanis itt már gon­doskodnak az állattenyész­tőkről is, öltözőket, mosdó­kat létesítenek. 1971 végére a megye egyik legkorszerűbb telepe lesz a káli Egyetértés Termelőszövetkezeté. Szilvás István Gyiiiyisril Megkezdődött az üdülési szezon. A Mátraalji Szénbá­nyák dolgozói közül sokan pihenik ki az egyéves mun­ka fáradalmát a hajdúszo- boszlói Bányászüdülőben. A vállalat üdülője megtelt a visontai és ecsédi dolgozók­A kedvezőtlen, szeszélyes időjárás a hevesi járás ter­melőszövetkezeti vezetőinek is sok gondot okozott. Az aránytalanul sok téli csapa­dék, a belvíz hátráltatta az egyébként megfelelően átté­telt őszi kalászosok ápolását, fejtrágyázását. Lehetetlenné tette a nagyüzemi géppark használatát, egyes helyeken még kézi erővel sem tudták kiszórni a műtrágyát. A vi­zes talaj miatt mintegy négy­ezer holdon maradit él a vegyszeres gyomirtás. A mé­lyebben fekvő víznyomásos területen visszamaradt az őszi gabona fejlődése. A rossz időjárás a leg­több gondot a tavaszi vetés­nél okozta, a termelőszövet­kezetek nem tudták az opti­mális időben elvetni a tava­sziakat, s jelentős az a te­rület, melyen nem tudták el­vetni a tavaszi kalászost. A tavaszi árpánál ez körülbelül 600 hold kiesést jelent. Ked­vezőtlen a helyzet a kukori­ca és a silókukorica vetés­tervénél is. Gondot okoz a Tisza és a Tárná menü szövetkezetek­ben a takarmányhelyzet is, ha gyorsan nem történik in­tézkedés a kiesett vetésterü­let pótlására. A gazdaság vezetői próbál­nak megoldást keresni az el­maradt munkák okozta ki­esés pótlására. Feladatuk most a jó’ munkaszervezés­sel a gépi és kézi munkaerő gazdaságos kihasználásával elvégezni a növényápolási munkákat, különös gonddal megszervezni a betakarítást, s megtalálni a megoldást minden terület hasznosításá­ra. A tagsággal egyetértésben végzett munka remélhetően az idén is meghozza majd eredményét. Kiss József Díjnyertes pályamunkák Hatvanbál Az MHSZ rókavadászver- senyt rendezett Hatvanban. A versenyen részt vettek a hatvani, gyöngyösi és egri rá­diósklub ifi- és női verseny­zői. Az egyéni verseny győz­tese Dávid Zsuzsa, hatvani leány lett, 75 perc idővel. A versenyzőknek négy elrejtett készüléket kellett bemérni és megtalálni. A készülékeket két kilométeres körzetben ke­resték. A női csapatok között szin­tén a hatvaniak lettek az el­sők. Az ificsapat a második helyet szerezte meg. A hatvani rádiósklubban szép eredményeket értek el az utóbbi időben — ezt mu­tatják a jó helyezések is. A hatvani klub sikeresen sze­repelt az idén a lengyelek ál­tal rendezett nemzetközi rá­diósversenyen is. Kapcsola­tokat létesítettek lengyel, ju­goszláv, román és cseh ama­tőrökkel. A klubtagok 90 szá­zaléka KISZ-fiatal. Szűcs Ferenc A* Egri Dohánygyár gya­korlattal rendelkező műszaki rajzolót felvételre keres. Zl — forgácsolásban jártas dolgozót meós munkakörbe Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Eger, Lenin út 261. sz. bortermelés vertikális kap­csolatainak fejlesztése a mátralji borvidéken" című találmányát tíz, Kovács Jó­zsef gyöngyösi pályázónak az „Értekezések az egri és a mátraalji borvidék szőlő- és bortermelő szocialista üze­meinek a felvásárló kereske­delem és a feldolgozó ipar együttműködésének tovább­fejlesztése” című munkáját ötezer forinttal jutalmazta a zsűri. A díjazott pályaműveken kívül még 13 dolgozat része­sült dicséretben, elismerés­ben. ...... mátraházi Állami tüdőgyógyintézet felvételre keres: takarítónőt, konyhalányt és segédmunkást Érdeklődni a fenti címen, levélben vagy sze­mélyesen. 1970. ra. NEGYEDÉVÉRE épületüvegezést, valamint aszfaltozást vállalunk Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, termelési osztály, Eger, Klapka u. 11. A mátraaljai szénbányák THOREZ KÜLFEJTÉSES BÁNYAÜZEME. VISONTA azonnali belépésre keres telepkezelőket, villanyszerelőket, lakatosokat és szállítószalag gépkezelőket. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon. Apróhirdetés ALLAS FELVESZÜNK lánctalpas dózerke­zelőiket, autószerelő­ket, műhelyi segéd­munkásokat, Műsza­ki erdészet, Eger, Rákóczi 66. __________ A Z ORSZÁGOS Szakipari Vállalat 1970. június 22rén Budapesten átkép­zés tanfolyamot in­dít a hő- és hang- szigetelő szakmá­ban. A tanfolyam időtartama 2 hónap.. A tanfolyam ideje alatt 1800.— Et rög­zített bért fizetünk. Felvételre Jelent­kezhetnek 18—45 éves férfi dolgozók. Szállás van. Ezt követően 4 éves gyakorlat után mód van szakmunkás- vizsga letételére.' Felvétel: Budapest. V., Báthory u. 12.. n. 229.. munkae/ő- gazdálkodás. Qualität, Vállalat Apc FELVESZ női—férfi oetanitott prés- és kokilla- intöketv szerszám« és géplakatos, marós, esztergályos ?za km unká­tokat. Bérezés a Kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés a vállalat munka­erő-gazdálko­dásán. 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamut­textilművek Jac­quard Szövőgyára. A betanulási idő: 12 hét, ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fi­zetést és napi 1,— Ft-ért ebédet bizto­sítunk. Lakást mi­nimális térítés mel­lett leányotthon­szerű elhelyezésben adunk. J elentkezés: írásban a PTM Jac­quard Szövőgyár üzemgazdasági osz­tályán. Bp.. XIII., Szekszárdi u. 19— 25. ____________________ F ELVÉTELRE ke­resünk munka­könyvvel rendelke­ző női munkaerő­ket szövődéi betaní­tott és segédmunká­ra. A vállalati kol­lektív szerződésben biztosított kedvez­ményekről kívánság­ra részletes tájé­koztatást adunk le­vélben. Jelentkezés személyesen vagy levélben, Kőbányai Textilművek Szövő­telep, munkaerő-gaz­dálkodás, Budapest, X., Gyömről út 90. írmm 2 Fú részére szo­ba kiadó „Belváro­si külön bejárat” jeligére, az egri hir­detőbb^________________ BUDAPEST, XI., Árokpart sor 21. sz. alatti, 2 szoba, kony­ha +1 külön álló szoba, 165 n.-öl tel­ken, beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni Eger, Berzsenyi Dániel u. 11. sz. alatt__________________ DEBRECENI más­fél szobás lakásomat el csel érném egri ha­sonlóért, esetleg két. szobásért. „Áthelye­zés jeligére, az egri Magyar Hirdetőbe. HATVAN köz­pontjában, 2 szobás, verandás, összkom­fortos ház, 130 n.-öl kerttel eladó. Üres, azonnal beköltözhe­tő. Levélcím: dr. Krause Béla, Hat­van , Vprösh a dsereg u. 11., 1/7. GYÖNGYÖSI két­szobás, összkomfor­tos lakásom elcse­rélném egri hason­lóra. Leveleket „Gyöngyös” jeligé­re, az egri hirdető­be kérem. #rmm TRABANT 600 L. személykocsi, igen jó állapotban eladó. Adamik, Gyöngyös, zöldhíd u. 17. _______ 5 00-AS Trabant, ol­csón eladó. Szénási, Hatvan, Horváth Mihály út 100, SKODA MB 1000- es, 7 ezer km-rel el­adó. Eger, Liget u. 2._____________________ 250 köbcentis Já- wa motorkerékpár eladó. Eger, Kegle- vich u. 16. EZHOBi MÁRKÁS nyugati erősítők eladók. Eger, Folyás u. 10. ELVESZETT május 10-én délelőtt egy szemüveg, a Nép­kertben, a szobor körüli padok egyi­kén. Kérem a be­csületes megtalálót, szíveskedjen juta­lom ellenében le­adni az egri járási tanács n. em. 131. szobába (egészség­ügy! csoport), 8-tól fél 5-lg. ______________ 32 ÉVES, elvált szakmunkás férfi, házasság céljából megismerkedne kor­ban hozzá illő, el­vált- vagy özvegy asz- szoimyal. Lakás van. „Anyuka” jel­igére, a gyöngyösi hirdetőbe____________ V ESZEK használt bútort, mosógépet, centrifugát. porszí­vót, hűtőgépet, olaj­kályhát, kerékpárt. Eger, Knézich u. 28. VENNÉK jó álla­potban evő, márkás pánoéltőkés piani- nót Gyöngyös, Is­kola u. 8. Bognár Andrásné. Hirdessen a Öntödei Vállalat FORMAZÓANYAGOKAT GYÁRTÓ ÜZEMEGYSÉGE, Budapest, XI., (Albertfalva), Hunyadi J, u 18. felveszünk gépesített mozgatáshoz nagy teljesítmény, és kereseti lehetőséggel HOMOKMOZGATÓ MUNKASOKAT, BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT ÉS VILLANYSZERELŐT. Jelentkezés: fenti címen, munkaügyi osztályon. 1 forint és 15 fillért 1111111 Hijjji: takarít meg üvegenként, Ili 11 ha az új, töményebb 1 literes HYPO-val áztat, súrol, fertőtlenít! ::::::: :::::::: Kevesebb víz, több hatóanyag! :ii:| Ez az új HYP © amely 50 százalékkal erősebb jl a réginél. Ára 15 liter vízhez 2 dl elegendő. $1 5 Kapható minden háztartási Ft es vegyesboltban. Aktuális ajánlatunk A nyár beálltával a mo­dern háztartásban nélkülöz­hetetlen ma már egy jó hűtőszekrény. Mi nagy vá­lasztékkal várjuk kedves ve­vőinket. Több minőségben és méretben állunk rendelkezés­re, 200 literes lengyel Szi­lézia 5560 Ft, 40 literes len­gyel Igló 2870 Ft, 85 literes szovjet Saratov 3600 Ft, Le­hel 125 literes 5590 Ft, 150 literes 4810 Ft, 175 literes 5090 Ft, 200 literes 5370 Ft, 50 literes 2750 Ft. Közülete- ket is kiszolgálunk. Valamennyi hűtőgép rész­letfizetésre is megvásárol­ható a centrum Áruházban. 1970. június LL, csütörtök Az 1969. évi agrárgazdasá­gi konferencián az Agrártu­dományi Egyesület Agrárgaz­dasági Társasága, a Magyar Közgazdasági Társaság Me­zőgazdasági Szakosztálya, és a Mezőgazdasági Könyvkiadó jeligés pályázatot hirdetett az élelmiszergazdaság verti­kális kooperációjának üzemi, területi és országos ágazati feldolgozására. A pályázatra 28 pályamű érkezett be. A bíráló bizott­ság a közelmúltban hirde­tett eredményt. Kivés Já­nosnak, a nagyrédei terme- feíszövetkezet mezőgazdasági Mérnökének *A szőlő- ős

Next

/
Thumbnails
Contents