Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-07 / 132. szám
Pedagógushűség Harmincnyolc év — falun Akit nem lehet elítélni Szovjet film Az iskolaudvaron üdezöld fenyőrengeteg. A folyosón önfeledt gyermek- zsivajgás. Az irodában hatvan körüli, hófehér hajú férfi — Rudda Mihály igazgató — fogad. Múltat idézünk, harmincnyolc falun töltött év emlékei közt tallózunk. Az értelem napszámosának közel négy évtizede pereg vissza... Nyugdíj előtti meditá- cvokent... ijjúságsugattó tavaszban... Pályakezdésem ka lapemeléssel: Póztalan ember. Ha azt mondaná: „Hivatásérzetből iettem pedagógus”, elhinném. Mégsem teszi. Helyette ifjúkori emléket idéz. Édesanyja mondta az egykori fiatalembernek: — Fiam, ne legyél te erdész, mint apád. Inkább menj tanítónak. Nem ázol, nem fázol, könnyebb életed lesz. A fiatalember hallgatott az anyai tanácsra. 1932-ben szerzett tanítói képesítést. Ekkor jött a legnagyobb gond: állást szerezni. Mező- szemerén próbálkozott. 47 riválisa volt. A jelöltek három napig énekeltek. Egy kivételével — hiába. Újra próbálkozott. Ezúttal Sírokban. Felkereste a papot. A parókia parkjában beszélgettek. Rudda Mihály levetett kalappal. Háromszor hallotta a próbatételt: „Tegye fel a kalapot”. Nem engedett a „csábításnak”. Tudta keserűséggel telten: a megjátszott túlzott tisztelet is előnyt jelent. A dipAz évek sok mindent feledtetnek. Rudda Mihály számára is csak emlék lett a front, a hadifogság, az újrakezdés minden nehézsége. A munka adott erőt, a gyerekek tekintete sugallt optimizmust: — A mosolyért csak mosollyal lehet fizetni. Az ember életének értelme az alkotás öröme. — Vallotta, s vallja ma is hitvallásként. Mindjárt magyarázza is, hogy nem valami nagy dolgokra gondol, hogy nehogy azt higgyem, hogy frázisokkal traktál. — Tanítani a gyerekeket. Délutánonként kertészkedni, elültetni egy fát, gondozni a gyümölcsöst. Apró dolgok ezek, de megőrzik az ember emlékét. Mennyi ilyen „apróságot” tud idézni! Kiskörén sportpályát csináltatott,., egy kis szertárból mini-irodát és tanári szobát Tófalun. Közben nemzedékeket nevelt fel. S ehhez mennyi társadalmi elfoglaltság! A Hazafias Népfront községi elnöke, társadalmi elnökhelyettes falujában. Egy gyors számvetést készítünk. Évente 26 vb-ülés, 6 tanácsülés, g ehhez még az igazgatói értekezletek. Időben bizony nemegyszer maratoni távú elfoglaltság. Értelme van, bizonygatja, s mindjárt a megbecsülésről beszél. Tizenkét soron kívüli előlé- pés, a nyugdíj előtt 300 forint fizetésemelés. — Ez csak az anyagig ám ennél is többet jelent az erkölcsi. Jó érzés, hogy volt tanítványaim felkeresnek problémáikkal, beszámolnak sorsuk alakulásáról, tanácsot kémek hajdani tanítójuktól. Nincs jobb, mint viszonozva érezni azt a sze- retetet, amit valamikor önzetlenül adott az ember. Ez varázsolja az ember hétköznapjait ünnepnapokká... Számvetés — ,/ilkony- időn”. Nem panaszkodik, pedig harmincnyolc év alatt adódott néhány keserű emlék is. 1956 után apját gyászolta, fekete nyakkendőt hordott. Durván megszólták, felelősségre vonták miatta: „Az ellenforradalmat gyászolja?” Nem szólt semmit, pedig mondhatta volna, hogy a korlátoltság néha nem Ismer határokat, hogy tett és tesz még eleget ezért a rendért Nem szólt, kihúzta a fullánkot, s beheg- gedt a csípés. A kellemetlen emlékekről nem szeret beszélni, ezt a történetet is csak unszolásra mondta el. A közelgő nyugdíj kapcsán készítünk anyagi számvetést. Ö mondja, én vitatom, hogy alkonyidőn. 2940 forint havi fizetés az igazgatói pótdíjjal együtt. Alig több mint egy jól megfizetett szakmunkás bére. Egykét volt fiatal tanítványa keres ennyit harminc évesen. Se kocsi, se ház. Harmincnyolc év alatt egyetlen egyszer sem volt üdülni. Kellett a pénz, a két gyereket felnevelni, pedagógussá taníttatni nem volt könnyű dolog. Rudda Mihály mégsem elégedetlen: — Nem bűvölt engem soha a sok pénz, a túlzott jólét Örömet szerzett a munka, a gyerekek szerete- te. Ezt nem lehet forintokkal pótolni soha. Dolgozhatnék tovább, kérték is. mégsem vállalom, mert azt vallom: időben kell „lelépni”, addig, amig az ember képességei maximumát tudja nyújtani. Az iskolától úgysem szakadok el. Segítek majd az új épület parkírozásában, s a volt tanítványok mindig megtalálják, a kertészkedő pedagógust, aki beléjük is plántált valamit önmagából. Rudda Mihály a pedagógusnap alkalmából emlékplakettet és pénzjutalmat kap. Az elismerés, a méltatás mindig jólesik. Ám úgy érzem, ennél is többet jelent a közel négy évtizednyi tartalmas, eredményes munka tudata: annak az embernek az elégedettsége, aki a rábízott talentumokkal lelki- ismeretesen sáfárkodott... Pécsi István Ritkán lehet látni szovjet filmeken ennyire tisztán lélektani drámát. A lírai alaphang onnan származik, hogy egy sikerült novellát dolgoztak át filmforgatókönyvvé, amely fiatal rendezők, első- filmesek kezébe került. Krasznopolszkij és Usza- kov — ők a film rendezői — tudatosan vállalták egy emberi sors áldozatát bemutatni, azt hogy az összj áfákban, amit az emberek egymásért és egymás ellen küzdenek végig és amit jobb híján nevezünk egy elkoptatott szóval életnek, nos, ez az élet hosszú távon azért mégiscsak igazságot szolgáltat. A dráma ott indul el, hogy valaki hazudik és ezt nem lehet bebizonyítani. Azt sem, ki és miért lehet felelős, amikor egy ember meghal. Vannak ilyen ritka helyzetek, amikor időben és térben megközelíthetetlen az igazság. Egy időre. Mert hosszú távon minden hazugság megkeresi a gazdáját. A két fiatal rendező friss szemmel és egy új nemzedék éhségével keresi azt, amit az emberekben, a sorsokban ki akar fejezni. Az eddigi hősi alkat helyébe, vagy amellé azt az emberi nagyságot kutatja az emberekben, amely nem látványos, nem tündöklik vagy bukik el harsogó jelenetekben, azt az erkölcsi szilárdságot és tartó- erőt akarja felszínre hozni, amely naggyá és erőssé tud tenni egy embert és rajta keresztül egy egész társadalmat. Feltűnő, ahogyan a két rendező kerüli a pózokat még ott is, ahol ezt a körülmények, a dráma felforrósodott pillanatai indokolnák. Nyilván azért, mert szándékuk messzebbre mutat, a rokonszenves parancsnok sorsában aizt a tartást vétetik észre minduntalan, amely a lelki és emberi fegyelem, összetartozás mélységére, hitére és értékére utal. Érdekes az is, ahogyan a főhős körül elhelyezkedő ki- sebb-nagyobb emberek — mármint társadalmi súlyban — hogyan állnak akaratlanul is az igazság oldalára. A szolgálati megszokások és a jogi merevségek mögül elő- búvik az ember, aki ösztöneiben és tapasztalataiban bízva tud dönteni arról, kinek és miben van igaza, de nem tehet és szólhat, mert a társadalmilag kitermelt és kötelező játékszabályok útját állják ai rokonszenves a meggyőződés azonnali érvényesülésének. Jegorov kényszerül elhagyni mindent, megbűnhődik a mások hazugságáért, mert egy adott pillanatban ő volt formailag a felelős olyasvalakiért, aki kötelességet szegett és ezt „a hibát” hazugsággal takarhatta le. De Jegorov nem lázad, csak az évek múlva beköszöntő lehetőségben remél, amikor az árulást a helyére teheti. A nőalakok megformálásában már nem ilyen határozottak a film rendezői. Az elrontott életek felmutatása, az okok és a cselekvések rugóinak pontos összeillesztése bonyolultabb feladat, mint amit ez a két fiatal rendező színesen és gazdagon illusztrálhatott volna, vagy még inkább hiteles drámává sűríthette volna. A film így is rokonszenves hatást kelt friss levegőjével, azzal az atmoszférával, amit a főhős teremt maga Körül, azzal, hogy a mindennapi szürke környezetben, csaknem a dokumentumfilm ,zür- keségével láttatott világban ünnepi érzéseket keltő jellemmel, erkölcsi tisztasággá: közeledik az emberekhez. Oleg : Sztrizsenov, annyi hatásos szovjet film főhőse alakítja Jegorovot, a parancsnokot, aki fegyelemmel és egy maradéktalanul tiszta szerelem emlékével cipeli az életet. Mellette a Vikii szerepét játszó Szvetlanu Szvetlicsnaja nyújt kitűnő teljesítményt. Jemeljanov képeit a hiteles ábrázolásra törekvés miatt dicsérjük, Afanaszjev zenéje pedig a drámai pillanatok kifejező eszköze. A nem látványos, nem fc>., tetikus film utat talál a nézőhöz. (farkas: Ennifire ráérünk. ? Apróságok. Akkor mondják el, amikor vége a „hivatalos” riportnak. Ilyenkor megváltozik a hangnem, az addig idegesen egymásba kapaszkodó újjak meglazulnak, az óvatos, kimért, ezerszer megrágott mondatok helyett természetes szavakkal mondja el a riportalany, hogy valóban mi a:, ami a legjobban érdekli, a legjobban foglalkoztatja. És ilyenkor kezdődik el az igazi riport. Fizikai munkás. A környezetéről faggatom, milyenek a munkakörülményei, szereti-e a munkatársait,, elégedett-e a vezetőivel? Igen, minden rendben van, jól érzi magát. Megköszönöm a beszélgetést, indulok hazafelé. Mondja, hogy várjak, itt a kocsija, elvisz. Az autóban beszélgetünk. Panaszkodik. A múlt héten lemosta a kocsiját az üzem udvarán lévő slaggal. Valamelyik munkatársa írásbeli feljelentést tett ellene, hogy a vállalat vizét használta, jogtalanul, és feláztatta az udvart. Régi ismerős a vonaton. Panaszkodik. Temetésen volt. A vállalat idős, köztiszteletben álló alkalmazottja nincs többé közöttük. A kollégák elkísérték utolsó útjára, s ott, ebben a lehangoló pillanatban, ő állítólag rosszmájú megjegyzést tett az elhunytra. Azóta jegyzőkönyv készült, elbeszélgettek vele, az ismeretlen feljelentő, — természetesen írásban —, ugyanis felvetette a nagy kérdést; vajon megbízható-e az olyan kolléga, aki így és így nyilatkozott korábbi munkatársukról? Hiába kérte régi ismerősöm, hogy szembesítsék a feljelentővel, áll bárkinek elébe, nem tették meg. Azt mondja, nincs kedve tovább a gyárban maradni, ha ennyit ér sok éves munkája, hogy hitelt adjanak egy teljesen alaptalan hírnek, inkább elmegy. Adminisztrátor, örül, mert új lakást kapott. Csak egy parányi bosszúság is vegyül az örömébe. A házban' lakók közül valaki annak a gondolatnak adott hangot, hogy ő nem érdemelte meg a lakást, hiszen arra is telik, hogy minden délután presszóban üljön. Való igaz, ott issza meg a napi feketét hazafelé menet, de kinek, fáj ez. Panaszkodik. Vajon melyik szomszédja volt? És miért? Miért? Ennyire nincs más dolgunk? Ennyire ráérünk, hogy ki, mikor, kinek a vizével mossa a kocsiját, mennyit költ presszóra, mit mondott a temetésen? Rossz közérzet, csökkenő munkakedv, fásultság követ egy-egy ilyen összekoccanást. Aki pedig oktalanul, meggondolatlanul, alattomosan piszkálódott embertársa ellen, nyugodtan, zavartalanul dolgozik tovább, őt senki nem veszi elő a munkahelyén, senki meg nem kérdezi tőle, hogy mi volt az alapja tettének. A rossz, helytelen túlbuzgóságot válasszuk el az olyan cselekedettől, amely valóban a köz érdekében történik, a fusizókat, vagy a lógósokat leplezi le, de ne engedjünk teret a személyes bosszúállásból fakodó oktalan pisz- kálódásnak, amely teljesen idegen közéleti demokratizmusunk mindennapi gyakorlatától. Szigethy András lomáciai iiték nem volt hiába, a pályázatot ő nyerte meg... Kilincselés — hiába: Kilenc és fél évet töltött a faluban. A megjátszott póz hamar eltűnt. A fiatal tanító tanítani akart, csakhogy a gyerekek immel-ámmal jártak iskolába, kellett a munkáskéz otthon. Ebbe nem tudott belenyugodni. A pap figyelmeztette: „Nincs szükség itt világmegváltásra, apostolkodásra. A parasztsuttyóknak elég, ha írni-olvasni megtanulnak, meg tudják számolni a pénzt.” Csakhogy a fiatalság tervekkel teli, akkor mindenki ideáktól telítődött. Rudda Mihály is kardoskodott. A reakció nem is késett. Nem egy esetben csak a királyi tanfelügyelő véleménye segített: „Munkáját lelkesen, eredményesen végzi.: Es Rudda Mihály maradt. Kilenc év után megüresedett egv állás, a tanító szerette volna feleségének megszerezni, aki tanyán tanított, Sorra járták — az aklcor állapotos asszonnyal — a hamunkét egyházközségi tagot, támogatást, megértést kérve. Csakhogy a kilincselés hiába volt. A .renitenseknek” ritkán bocsátanak meg... Ruddáék Kiskörén jutottak álláshoz... Fénylő mindennapok. XIX. Kevésbé határozott a válaszom az első kérdésre. Az a benyomásom, hogy sok van belőle, alighanem ez a világ legjelentősebb pirkolit-lelő- helye. Biztosat természetesen nem állíthatok, amig az egész terepet át nem vizsgáltam. — Hálás lennék — szólt Krecsmár ingerülten —, ha végre lennének szívesek és elárulnák nekem is, hogy mi a fene az a pirkolit? Mert én _ férfiasán bevallom — m ég sohasem hallottam róla. Hiába, nem' vagyok sem geológus. sem professzor, sem olyan csodalény, mint Honda kartárs, akiből egy kis szesz hatására mindjárt kikunkorodik a mindent tudó lángész. Értékes dolog egyáltalán ez a vörös színű micsoda? Ewans összenézett az alacsonyabbik vendégével, elmosolyodott. — Hogy értéices-e? Az aranynál minden esetre már ma is értékesebb és az ára állandóan nő. Ahogyan fejlődik az űrhajózás, a mesterséges holdak a rakéták gyártása, az elektronika. A pirkolit ugyanis nemcsak rendkívül kemény és rugalmas, hanem a korróziónak is ellenáll és alakváltoztatás nélkül viseli el a legnagyobb hőingadozásokat. A szuperprecíz műszerek készítésénél alkalmazzák. A magreakciós berendezésekben is nélkülözhetetlen, mert a lassú neutronokat alig fékezi. A vákuum-technikában gáznyomok elnyelésére használják, és még sok más területen sem lehetnek meg s nélküle. Ráadásul pirkolitot meglehetősen kevés helyen találtak eddig és általában kis mennyiségben. Itt viszont a jeleg szerint sok van belő le. Valóságos kincsesbánya ez, kérem, az Aranypatakkal még egy napon sem említhető. Az elnök óvatosain újra kézbe vette az imént földre ejtett kődarabot, tisztelettel bámulta a szétfutó rajzú erezetet. — Közölné velünk, professzor úr — kérdezte ekkor Honda —, hogy miért bennünket hívott ide, miért éppen velünk közölte elsőnek, hogy ezek a sziklák körös körül pirkolitot rejtenek? — Egyszerű. Már egy válságos időpontban meggyőződhettem arról, hogy önnek aztán igazán helyén van az esze és a szíve, egyedülálló módon találja meg a legjobb kivezető utat a bajokból, a nehéz helyzetekből. A tanácsát akarom kérni. — Bocsánat, ezt nem egészen értem. Nehéz helyzetről, bajról beszél egy ilyen pompás felfedezés után? — Igen —, bólintott a professzor. Látszott rajta, hogy várta a kérdést, fel is készült rá. — Nehéz a helyzetem, tényleg bajban vagyok, A további teendőket illetően. De hogy ezt megértsék, bármennyire útálom az ilyesmit, magamról kell elmondanom néhány dolgot. Jómódú ember vagyok, e-gyedül élő agglegény. És munkám is van, amelyet szeretek. E lelőhely jutalmaként nem szándékozom szerény személyemmel gyarapítani az unatkozó milliomosok számát. Még kevésbé óhajtom azonban, hogy a vagyon illetéktelenek kezébe kerüljön. Tudják, uraim. a geológusok — az igaziakról beszélek, nem a laboratóriumi tisztviselőkről, szalon-geológusokról _ sos em tartoztak a tudomány arisztokratái közé. Csavarognak a világban, főképp annak elhagyottabb, zordabb vidékein. iFoij/tatjukJf
