Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-25 / 147. szám
Kik az esélyesek? Vélemények a főiskolai felvételikről Kiemelt grafikák az egri Képcsarnokban Ilyenkor, a felvételik szezonjában slágertéma arról beszélni, hogy kik az esélyesek, azt vitatni — persze legtöbbször csak magánbeszélgetések formájában — objektív-e felvételi rendszerünk; azt firtatni — persze még intimebb társaságban —, hogy miként jutnak be egye- temeiníkre, főiskoláinkra a protekciósok. Az újságíró fordított módszert választott, mellőzve a magánbeszélgetést, a felesleges intimitást, ugyanezt kérdezte felvételre váró, most érettségizett fiataloktól, s ugyanezekről a kérdésekről informálódott az egri Ho Si Mdnh Tanárképző Főiskola tanulmányi osztályán: Kétszázzal kevesebb jelentkező Pál Juliannával, a Gárdonyi Géza Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola volt diákjával épen érettségi után beszélgettem. Orosz tagozatos osztályba járt, épp ezért nem véletlen, hogy orosz—történelem szakos tanár szeretne lenni. — Hatásos ajánlólevél lesz a kitűnő érettségi ? — Csak „fél” belépőt jelent, mert végső soron a felvételi eredménye dönt majd. A szántén most érettségizett Nyerges Éva kémia—biológia tagozatos osztályba járt. Ö biológia—földrajz szakra jelentkezett. Azon meditál hogy egypontos hátrányát — 4.5-es átlageredménnyel érettségizett — vajon be tudja-e hozni a felvételin : — Ügy hallom, hogy harmincszoros a túljelentkezés. Ilyen körülmények között nem lesz könnyű helytállni. Utólag érdeklődtem a főiskola tanulmányi osztályának vezetőjétől, Juhász Istvántól. Információja megle- ■pett: — A fiatalok nem jól tájékozódtak. Ez évben ugyanis közel kétszáz tanulóval kevesebb jelentkezett főiskolánkra, mint tavaly. — Mi magyarázza az érdeklődéscsökkenést ? — Budapest és Miskolc körzetileg már nem tartoznak hozzánk. A valódi ok azonban az, hogy évről évre érzékelhetően csökken a pedagóguspálya iránti érdeklődés. A visszahúzó erőt elsősorban a túl alacsony fizetés jelenti. Ostromlott szakok — Milyen szakokat rohamoznak meg leginkább? — Változatlanul élénk az érdeklődés a magyar—történelem szak iránt. Itt valóban közel harmincszoros a túljelentkezés. Ezt úgy sikerült húszszorosra csökkenteni, hogy javasoltuk a jelentkezőknek: próbálkozzanak meg más, kevéssé ostromlott szakon. — Évek óta sokan jelentkeznek a biológiai-földrajz és biológia-mezőgazdasági ismeretek szakra. Mit mutat az ez évi statisztika? — E két szak iránt is csökkent az érdeklődés. Biológia —földrajz szakon nyolcszoros a túljelentkezés, a biológia —mezőgazdaságinál viszont csak négyszeres. Fortuna segít? A lányok erősködnek, s bizonygatják: Fortuna nem segít, csak a felvételi produkciója számít. — Az írásbelin akarunk elsősorban helytállni. Egy jól kikerült dolgozat már fél siker. M?0. június 25, csütörtök — Én azt mondanám hogy teljes. A felvételi bizottságot szerintem eleve befolyásolja az írásbelin nyújtott tudás. Valamiféle ösztönös szimpátia formálódik bennük a sikeres bemutatkozás láttán. A tanulmányi osztály vezetője szerint Fortuna nemegyszer segít: — Vannak ugyanis mostohának minősített szakjaink. Matematika—rajz szakra még annyian sem pályáztak, amennyit felvehetnénk. Nyilvánvaló, hogy az erre jelentkezőknek helyzeti előnyük van. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a matematika—kémia és matematika—műszaki szakon sem. Ezekre épp any- nyian jelentkeztek, mint a megadott keretszám. Ha a honvédség behívja a fiúkat, akkor itt sem verbuválódik össze a gárda. A lányok erről mit sem tudnak. A korábbi tájékoztatás pedig érdemes lett volna, mert a kitűnő és jeles tanulók nemcsak kedvelt tárgyaikban tudnának helytállni. — A mi osztályunkból hatan jelentkeztek főiskolára, úgyszólván mind magyar—• történelem szakra. — A IV. b-ből hárman jelentkeztünk biológia—földrajz szakra, s úgy tudom, mindössze ennyit vesznek fel. — Minimális néhány szakra a keretszámunk, ez magyarázza mások helyzeti előnyét. Szeptembertől indul nálunk a magyar—ahgol szak. Jó, ha összejön a 24 fős csoport. Az a probléma'? hogy az iskolák nem kellőképpen propagálták ezt az új szakot, pedig ennek lesz jöfvője, mert évről évre több általános iskolában vezetik be az angol nyelv tanítását. s \ Van-e protekció? — kérdeztem a lányoktól: — Én objektívnek tartom a jelenlegi felvételi rendszert. Az írásbelit ugyanis mindenki névtelenül készíti. A dolgozatokat javító tanárok akkor sem tudnának segíteni, ha akarnának. Bár ezt sem feltételezem. A protekciós gyerek csak szóbelin kaphat segítséget. Ez azonban már nem elég ahhoz, hogy bejusson a főiskolára, mert a felvételre valóban érdemesek már lekörözték őket. — Nem tudok ennyire optimista lenni — mondja Pál Julianna. Van egy jó barátnőm. ö 3,9-cel érettségizett, mégis felvették az egyetemre. Nem tudom, hogy miként történt, ám az tény, hogy ő és szülei egyaránt bizonyították: a felvételt jó ismerősök intézték. Az ilyen segítséget én sosem tudnám elfogadni, mert állandóan kis- sebbségi érzésem lenne a legálisan bejutottakkal szemben. — Jelenlegi felvételi rendszerűnk biztosítja az objektív elbírálást. Ez bármikor utólag is ellenőrizhető. ★ A versengés néhány nap múlva megkezdődik, majd a gyakorlat igazolja azt, hogy kik az esélyesek. Egy azonban tény: az előzetes tájékoztatás mindkét fél számára hasznosabb lett volna. Pécsi István Juliette Greco június S2-én, hétfőn este hangversenyt adott az Erkel Színházban. (MTI foto — Szebellédy Géza felv.) A Képcsarnok Vállalat egri bemutatótermében — a megnyitóról már beszámoltunk olvasóinknak — élénk érdeklődést váltanak ki a kiemelt grafikák. Ez a meghatározás, a kiemelés lehet több szempontú. Mégis úgy érezzük, hogy ez a tárlat elsősorban hangulati elemeivel, technikai, formai megoldásaival, méreteivel és témáival a lakás meghittségét, a szoba lóelsők világát színező alkotásokat sorakoztatja a néző elé: a grafika is tud a lakás dísze lenni, sajátos formanyelvével néhány grafikai alkotás együttese pedig meghatározója lehet egy lakás hangulatának. Kezdjük talán a témákon. A legtöbb grafikus a tájat és a tájban az embert eleveníti meg. Még Gross Arnold itt kiállított játékos grafikái is elkerülik most az egyszer a zsúfolt várost és az idilli természetet terítik szemünk elé. A Napraforgók és a Domboldal című grafikáin ugyanaz a szemlélet érvényesül, mint szándékosan túlzsúfolt és játékosan, meseszerűen agyonrészletezett városképein. És ezzel a játékossággal ejt meg. Csohány Kálmán Kövek között és megnevezés nélküli grafikája a művész egyéniségére jellemző szemléletet tükröz. Művészeinknél egyre elevenebbé válik az elbeszélő kedv és az a nyugalom, ahogyan az embereket szemlélik. Stettner Béla, Boros Géza, Kondor Lajos és Kondor Béla igazolják legszembetűnőbben állításunkat. A kiállításon Varga Nándor, Rékassy Csaba és Gácsi Mihály jelentkeznek több alkotással és az ő munkájukba, világukba pillanthatunk be a legnagyobb nyereséggel. Varga Nándor a táj magányos szerelmeseként tűnik fel előttünk, akinek az őszi köd lassú gomolygása, az Erdélyi táj, vágy a Kútgém egyformán hálás téma, nem is beszélve arról az érdekes hatásról, amely a Kovásznál» már esik című grafikáján található. Rékassy Csaba munkáin a dolgozó ember a fontos. A Szőnyegszövőnő, a Kőfaragó, a Lakatosműhely, a Pálinkafőző, meg a Mese is — mind-mind pontos megfigyelések művészi megörökítése. Gácsi Mihály a mozgalmas élet, a szürke mindennapokon túli világ embereivel, hangulataival foglalatoskodik. A Vadászok, a Zsivá- nyok, a Három királyok, a Cigányok úgy jelennek meg előttünk, mintha egy érdekes versidézetet illusztrálnának. Lenkey Zoltán útiélménye, a Tengerpart, Józsa János Nyara, Horkay István A múltam álmán című műve névjegy ezen a tárlaton a művész' működéséről. Gyulay Liviusz Villon-il- lusztrációja és Sziklás tája — úgy érezzük — már túlfeszíti a hangulatában inti- mebbre hangolt kiállítási témakört, mint ahogy Kunt Ernő Tánca és Búcsúzó lovasa is már kilépőben van a grafikai formák méreteiből a maga hatásos megoldásával, színváltozataival. A kiállítás anyaga is, a kiállított grafikák száma is bizonyítja, hogy a Képcsarnoknak nem is állt szándékában felvonultatni a mai magyar grafika minden jeles művelőjét, minden változatát ennek a könyvbarátokhoz is közelálló műfajnak. Mégis szívesen nézegettük volna végig azokat a grafikai alkotásokat is, amelyekben drámai feszültség vibrál, amelyeken a modem élet nagy kérdéseit szólaltatják meg a mesterek és figyelmeztető víziókat vetítenek az emberi lelkiismeret élé a múlt apokaliptikus pusztításairól és arról,, ahogyan a jelen és a jövő emberét igyekszik a művész a helyes világszemléletre és emberszeretetre nevelni. Reméljük, ilyent is fogunk majd kapni ebben a hangulatos kiállítási teremben —■ más alkalommal. (farkas) A BOMBÁK n. Krjuk alhadnagy — minden lehetőségre felkészülve — a gödör szélére kirakta a rakétapisztolyt, s hozzá néhány jelzőrakétát, majd óvatosan tovább folytatta a bombatest kiszabadítását. Végre sikerült teljesen megtisztítani a bomba „hátát” a rárakódott földtől. Ezután valamivel arrébb kis csatornát kezdett ásni a majdan kiömlő robbanóanyag számára. Közben ötpercenként visszament a bombához, óvatosan odadugta a fülét a gyújtóhoz, s másodperceken át mozdulatlanná dermedve figyelmesen hallgatózott. S mivel egyetlen egyszer sem hallott semmi gyanús neszt, egyre inkább megnyugodott. Már-már szinte biztosra vette, hogy az óraszerkezet nem indul meg többé soha ... Derült volt az idő, az őszi nap jó melegen sütött. A keményen-dolgozó katonák engedélyt kértek, hogy levethessék a zubbonyukat. A nap melege a bomba oldalán is felszárította a nyirkos foltokat. S amikor az alhadnagy egy félóra múltán ismét odadugta a fülét a bomba gyújtójához, úgy érezte, hogy az óriási acéltest is egészen átmelégedett. Ügy számítottak, hogy körülbelül két óra múlva végeznek az előkészületekkel. Addigra megérkezik Golcov ezredes, s az ő személyes irányítása alatt hatástalanítják majd a gyújtóbombát. Erre nem került sor. Déli egy óra tájban Krjuk alhadnagy szabályos óraketyegést hallott a bomba belsejéből. Nem hitt a fülének. „Az ördög vigye el, — mérgelődött magában. — Már. képzelődöm is?!” Majd ismét rászorította a fülét a gyújtóra. Tik-tak, tik-tak ... — ketyegte odabent kérlelhetetlenül az óraszerkezet. Az alhadnagy megrémült: most mi lesz? Most, ebben a percben, ebben a másodpercben menthetetlenül elsöpör mindent a nagy erejű robbanás — a gyárat, a katonákat, a pacokon körülöttük üldögélő fáradt embereket, a házakat, az utcákat — mindent... Kiugrott a gödörből, s egymás után fellőtte az összes jelzőrakétát. A következő pillanatban felbőgtek a város szirénái. Az emberek rémülten futkárcztak fel, s alá. — Mi az? Mi történt? — rohant oda az alhadnagyhoz a városi tanács egyik idős vezetője. — Ketyeg az óra! — Az lehetetlen! — Győződjön meg róla! Az idős férfi merev léptekkel odament a gödörhöz, beleugrott, majd fülét a bombára szorította. így hallgatózott néhány másodpercig, majd nagyon gyorsan kie- vickélt a gödörből: — Igaz ... Egészen tisztán hallani. Mindenki az alhadnagyra nézett. Ügy néztek rá, ahogyan a súlyos betegek néznek a kiváló sebészre. Az előírások értelmében az alhadnagynak most embereivel együtt fedezékbe kellett volna vonulnia. Az ilyen súlyos, veszélyes hely.; zetben a legfontosabb az emberélet! Csakhogy a javítóüzem, a bútorgyár és a garázs hosszú időre használhatatlanná válik, a lakóházak és az iskola romba dőlnek, s a robbanás következtében menthetetlenül kigyullad az üzemanyagraktár. A népgazdaságot több milliós kár éri. No és az emberek!... Vajon lesz-e ideje mindenkinek arra, hogy elhagyja a veszélyeztetett körzetet?! Az alhadnagy ekkor elszánta magát: — Mindenki vonuljon fedezékbe. Azonnal! Megpróbálom hatástalanítani a bombát! Most, hogy a legrosszabbra is elkészült, mintha kissé megnyugodott volna. Beugrott a gödörbe. Még egyszer meghallgatta, valóban ketyeg-e az óraszerkezet. Azután megpróbálta kicsavarni a gyújtó szorítógyűrűjét, de az nem engedelmeskedett az akaratának. A sokéves rozsda szinte ráforrasztotta a gyűrűt a bomba acéltestére. Krjuk ekkor vésőt fogott, s apró kalapácsütéssel próbálta kimozdítani helyéből a szorítógyűrűt. Vastagon pergett lefelé a rozsda, s a kihalt gyárudvaron mennydörgésként visszhangzott minden egyes kalapácsütés. Krjuk már-már úgy érezte, hogy nem «tud megbirkózni ezzel az átkozott szorítógyűrűvel, amikor az végre mégis megmozdult. Először csak néhány millimétert, később már néhány centimétert engedett, aztán hátborzongató csikorgással egyre jobban csavarodott kifelé. Az alatta levő beállító gyűrűt az alhadnagy néhány másodperc alatt kiszerelte, s a gyűrű koppanva hullott a gödör mélyére. Végre megpillantotta magát a gyújtót. Most jó erősen megragadja és kirántja a bomba testétől. Igen ám, és a különleges robbanószerkezet? Az nyomban működésbe lép, mihelyt ő megpróbálja kiemelni a gyújtót, és a bomba robban. Ha viszont nem veszi ki a gyújtót, akkor minek kínlódott mostanáig a két gyűrűvel, miért nem vonult ő is biztos fedezékbe a többiekkel, s hagyja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell? Most már végigcsinálja, lesz, ami lesz! S óvatosan megpróbálta kifelé húzni a gyújtót. Az azonban meg sem moccant. Az alhadnagy testét elöntötte a veríték. Már ügyet sem vetett az óraszerkezet tik-takolására. Ismét vésőt és kalapácsot ragadott. Megkísérelte a tengely körül elfordítani a gyújtót. Sikerült. Ekkor a gyújtó hüvelyének a pereme alá feszítette a csavarhúzót meg a vésőt, és teljes testsúlyával ránehezedett a két szerszámra. Szinte biztosra vette, hogy a bomba robbanni fog, ezért a rozsdás fém csikorgását is fülsiketítő robbanásnak vélte. A gyújtót mintegy öt centiméternyire sikerült megemelnie. A bombának elméletben már rég robbannia kellett volna. „Ügy látszik, a különleges robbanószerkezet is berozsdásodott”, — gondolta Krjuk és folytatta a munká.t Két csípőfogóval megragadta a gyújtó hüvelyének peremét, és lassan forgatva, kifelé húzta. Még egy kicsit ... no még egy kicsit ... s a gyújtó máris a kezében volt. A füléhez emelte. „Tik-tak, tik-tak” — ketyegte a gyújtó, mintha csak egy közönséges ébresztő óra lenne. Az alhadnagy messzire elhajította a gödörtől a szerkezetet. A gyújtó még földet sem ért, amikor az alhadnagy máris ostorpattintáshoz hasonló csatta- nást hallott, és a szerkezet még a levegőben apró szilánkokra hullott. Az óraszerkezet tehát, szabályszerűen működésbe lépett... A szakértők véleménye szerint a bomba, amelyet Krjuk alhadnagy hatástalanított, majd egy negyedszázaddal ezelőtt hullott a városra. A hosszabb időtartamra beállított késleltető óraszerkezet jó ideig még járt, majd a rúgó megnyúlása következtében megállt. Amikor a bombát kiásták a földből, az mintegy fél napon át hevert a tűző napon. A gyújtószerkezet átmelegedett és az óra ismét megindult. Krjuk tűzszerész alhadnagy a robbanás előtt öt perccel szerelte ki a gyújtót a bomba testéből. A katasztrófa mindössze öt percen múlott.. S milyen kevés idő az az öt perc! ... —■ __ J. Plalonor J ULIETTE GRECO BUDAPESTEN
