Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-21 / 144. szám
A harag rossz tanácsadó Nagyúton is — Hétfőn délután 2 érakor még fő mezőgazdász, három órakor már csak gyalogmunkás volt Pa- Iásthy Szilveszter, az Űj Elet Tsz vezetőségének döntése alapján. Könnyű mostanában a bolttal szembeni járdán közlekedni, ahol Palásthy Szilveszter, a nagyúti Üj Élet Termelőszövetkezet volt fő- agronómusa lakik. Ott kapál kis kertjében és amikor észreveszik a falubeliek, leütött fejjel átmennek a másik oldalra. Árgus szemek figyelik ugyanis, hogy ki köszön neki, ki áll szóba vele, miután kimondatott rá az ítélet: pusztulnia kell a faluból. Ennek az ítélkezésnek előzményeit, okait kutattam. A módszer indítékait, amely alapján egyik óráról a másikra gyalogmunkássá degradáltak egy hét éve szolgáló főmezőgazdászt. Hét év után ... egy fegyelmi — Tulajdonképpen nem is hét, hanem tizenhét évi szolgálat van a hátam mögött a mezőgazdaságban. Ezért különösen bánt az, ami történt velem — ezzel kezdi meglehetősen furcsa ügyének ismertetését Palásthy Szilveszter, akit gyalog- munkási mivoltából erre a beszélgetésre „felfüggesztettünk”. Megmossa földes kezét és történeteiből, papírjaiból kezd kikerekedni az a megdöbbentő, gyorsan pergő eseménysorozat, amely munkájától, megélhetésétől, a legelemibb humánum mellőzésével fosztotta meg őt és a családját — Talán öt évvel ezelőtt kezdődött az egész, árkikor az elnök ötszáz forintot fizetett be a tsz pénztárába „miattam”. Azzal a megjegyzéssel tette le a százasokat, hogy nagyon kemény pénz lesz ez nekem. Az lett... — húzza keserű mosolyra a száját a volt főmezőgazdász. — Aztán az elnök sógorának szóltam a fusizás miatt és nemsokára kenyértörésre került a dolog. Hét év után májusban, megkaptam az első és egyben az utolsó fegyelmit. A fegyelmi tárgya, ahogy a jegyzőkönyvből ki lehet venni az, hogy a főagronó- mus nem küldte ki a trá- gyalészippantót egy esős napon. Az elnök szerint 5.7 milliméter csapadék mellett dolgozhatott volna a szippantó, a főmezőgazdász szerint nem. Azonkívül késlekedett a tejporszállítással... de ez az ügy sem tisztázódott még egészen. Az mindenesetre furcsa, hogy sem ez előtt, sem azóta — ez ügyön kívül — nem volt fegyelmi a szövetkezetnél. A főmezőgazdász fellebbezett, a járási tanács elutasította... Az elnök, mint győzelmi lobogót vitte körbe az erről szóló iratot; íme, neki van igaza, a főmezőgazdász a „bűnös”. Persze, felmerülhet az emberben a kérdés: egyedül csak a hét éve szolgáló főmezőgazdász tévedhetett, mulaszthatott ebben a közös gazdaságban? És éppen abban a hetedik évben — amikor szóvá tett néhány szabálytalanságot? 4z a bizonyos anyakoca, kilenc malacával — A fegyelmi után éreztem, hogy nincs maradásom, bár a békejobbot felkínáltam az elnöknek. Nem sokkal ezután az • állattenyésztők elmondották, hogy Sza- lóki István párttitkár és dr. Szalmás Lajos állatorvos a szövetkezetben ellették le anyakocájukat, és kilenc szép malaccal vitték azt el. A többi tsz-tag „hasban” vitte el saját rizikójukra, 107Oo június 21, vasárnap otthon ellették le. Akadt, akinél csak két malac volt a szaporulat, vagy annyi se. Ez a két koca pedig a tsz takarmányán élt másfél hónapig és a malacokért semmit se fizettek. Ezt tette szóvá a főmezőgazdász állam- polgári, szövetkezeti tagsági jogával, kötelességével élve. A párttitkár és az’ állatorvos ezután befizette a 42 napi tartási költséget, de ez a bejelentés végleg megpecsételte Palásthy Szilveszter sorsát. Történtek-e „iszonyatos dolgok” a tsz-ben ? Június első hétfője úgy kezdődött a számára is, mint minden hét eleje. Részt vett a vezetőségi ülésen, ahol az állattenyésztés helyzetét tárgyalták. Aztán a napirend végén az elnök felszólította, hogy menjen ki. Kiment... Megtartotta a szokásos napi eligazítást, mit sem sejtve arról, hogy közben az ő sorsáról döntenek. Félóra múlva Csomós Dezső elnök beszólította az irodájába és közölte vele, hogy a vezetőség úgy határozott, hogy főmezőgazdász munkaköréből felmenti, de egyben lehetőséget ad számára, hogy a továbbiakban mint gyalogmunkás (?.'?) dolgozhasson a termelőszövetkezetben. Elképzelhető volt a főmezőgazdász elképedése, amikor az elnök azt is közölte, hogy már aznap délután sem tartanak igényt a munkájára, és, hogy rövid időn belül a szolgálati lakását is el kell hagynia. Palásthy Szilveszter is, de később mi is azt kérdeztük: milyen komoly ok indokolta, hogy minden meghallgatás nélkül, egyik percről a másikra megfosszanak egy szakembert állásától, lakásától? Ö is, mi is azt a választ kaptuk, hogy a termelőszövetkezet egyetemi végzettségű főmezőgazdászt akar és a volt főagronómusnak csak középfokú képzettsége van. Meghökkentő ez az indok ... és több okból is elfogadhatatlan. Egyrészt, mert Palásthy Szilveszter megkezdte felsőfokú tanulmányait, másrészt az elnök éppen abban tűnt ki eddig, hogy egyetlen tollvonással megakadályozta a tanulni vágyók szándékait és saját maga képzésére sem fordított valami nagy gondot. Ugyanígy vannak vezetőtársai is a tanulással, akik egyetértettek abban, hogy ezzel az indokkal kell azonnal mennie a főagronómusnak. Illetve: mert középfokú végzettsége van, csak gyalogmunkásnak felel meg Nagyúton. De miként szentesítette ezt az embertelen döntést a szövetkezet vezetősége? Ügy, hogy az elnök — a vezetőségi ülés jegyzőkönyve szerint — azzal terjesztette be javaslatát, hogy tudomása van róla, miszerint a főmezőgazdász feljelentette őket, mert „iszonyatosan piszkos dolgok történnek a téeszben”. A vezetőség Palásthy leváltása mellett szavazott, mert az „aljas feljelentő” és az elnök megtartása között kellett választania. Csomós Dezső elnök ugyanis kijelentette már korábban: vagy ő megy, vagy a főmezőgazdászt menesztik. Szavaztak tehát anélkül, hogy meggyőződtek volna róla, hogy a főmezőgazdász valóban „iszonyatosan piszkos dolgokról” írt-e bejelentésében. Az elnök is csak másnap tudta meg, hogy mindössze a kocaakció szabálytalanságait tette szóvá Palásthy Szilveszter, amelyben igazat adtak neki az ügyet vizsgáló szakemberek is. Mégis ez a rejtélyes vád elég volt ahhoz, hogy azonnal, még aznapi hatállyal leváltsák a hét éve dolgozó szakembert, sőt a falu más vezetőit is ellene uszítsák: mondván, őellenük is feljelentést tett, Ebből persze egy sző sem volt igaz. méregkeveréshez mindenesetre elegendő volt... Ezért fogadott azzal Sas vári Alajos vb-titkár, hogy nekünk sincs jobb dolgunk mint ilyen „humbukért” ki jönni és — tette hozzá nem szereti, ha a „községet mozgassák” ilyen ember miatt. A párttitkár véleménye szerint „az ilyen ember, ilyen bánásmódot érdemel Egyetlen helytelenítő szava sem volt az embertelen módszer és a vezetőség megalapozatlan döntésével kapcsolatban, sőt figyelmembe ajánlotta, hogy nekik az elnök megtartása a céljuk, és aki ebben az ügyben meg hurcolja a falut... az... Az ilyen ember... Ezzel kezdte és végezte mondóká- ját a szövetkezet elnöke is, aki úgy vélte, hogy vesznie kell annak, aki ellene „szervezkedik”, vizsgálódik, aki szóvá teszi valamely tévedését, hibáját. Most is csak azt sajnálja, hogy nem elég alaposan vágta ki a fát, a hét éve jóban-rosszban kitartó munkatárs alatt, mert most az talán megkapaszkodhat az elbocsátást indokló „érv” tarthatatlanságában, öt éve várt erre a pillanatra, amikor végre „törvénye sen” kitörhette legközelebbi munkatársa, vezetőtársa nyakát és bosszantotta, hogy íme most előhozakodunk a kommunista erkölccsel, az egymás iránti bizalommal, a humánummal. Neki.... aki már „futamított meg volgás embereket is” mert bíráló szót merészeltek ellene leírni. Nem lesz könnyű meggyőzni a nagyúti vezetőket e módszer tarthatatlanságáról, s rajtuk keresztül talán a tsz-vezetőség és tagság egy részét sem. Ök nem tudják ugyanis, hogy elnökük nem mindig ilyen kényes a szövetkezeti törvény betartásában. mint a , főmezőgazdász gyalogmunkássá való visszaminősítésében. Máskor százezer forintok ügyében is a közösség hozzájárulása nélkül döntött; úgy vélve, hogy ő megengedheti ezt is magának. Remélhetőleg ez ügy kapcsán sikerül rádöbbenteni őt is, meg a hasonló módszerekkel élő vezetőket is arra, hogy nem engedhetik ezt meg maguknak, sem Nagyúton, sem máshol. Sehol... Kovács Endre Élmények, kilométerkövek A Thrák tengertől — a Boszporuszig I. Kék és fehér ** 't : Ülök az íróasztalnál, előttem legalább kéf kilónyi prospektus. Előveszem a térképet is, hátha így könnyebben megy az emlékezés. Nézem a négyezer kilométeres út kisebb-nagyobb állomásait. tájakat, arcokat idézek fel s úgy érzem, szinte semmit sem láttam. Az ember, amikor külföldre utazik, előre megfogadja, hogy ő egészen másképpen viselkedik, mint az átlagturista, mindent alaposan megnéz, hogy bőségesen be tudjon majd számolni élményeiről. S mindenekelőtt — kerüli a közhelyeket. Aztán amikor hazaérkezik s megkérdezik tőle, hogy mi- f .............. l yen volt a Márvány-tenger, akkor dadog, hümmög s nagy nehezen kinyögi, hogy olyan* mint a márvány. Görögországról azért, valamivel pontosabb fogalmaim vannak. Korán reggel indultunk Skopjéból, utolsó pillantást vetettünk a nagy földrengés idején kettétört minaretre s Macedónia félelmetes, kopár sziklái között haladtunk a hellének földje felé. Déltájban érkeztünk a határra, gyors, előzékeny útlevél- és vámvizsgálat, kedves epizóddal. Amikor a görög határőrök meglátták, hogy magyarok vagyunk, egyből röpködtek a nevek: Berte, Gö- röcs, Puskás — úgy látszik, a labdarúgás nemzetközi nyelv. S amikor apám nevét írták az egyik űrlapra, még inkább felderültek, azt hitték, hogy a neves játékvezető, Kaposi Sándor fia vagyok. Még egyszer megcsodáltuk a macedón viseletbe öltözött határőrt — az átkelőhelyek őrbódéinál ilyen viseletben teljesítenek szolgálatot" — s ez nem csupán hagyomány- tisztelet, hanem idegenforgalmi propaganda is — és elindultunk Thesszaloniké felé. Utunkat azonban mégis megszakítottuk az első faluban, jólesett egy kis frissítő a fárasztó kilométerek után. S valahogy már itt felmerült bennem az a gondolat, ami később egyre jobban megérlelődött, hogy a görögök rendkívüli módon igazodnak nemzeti színükhöz. A lapos tetős, tiszta kis házak zöme vagy fehér vagy világoskék volt, később a tengerparton hófehér mászkősziklák övezték a kék tengert, a nők zöme is fehér, kék ruhában jár — s mindez vakítóan kék ég alatt, melynek egyhangúságát időnként fehér felhők törik meg. Ez a megállapítás bennük fehérmárvány-oszlo pok, korinthoszi, ión, vagy dór oszlopfőkkel. A látvány nem érdekli túlságosan a járókelőket, hozzá vannak szokva, inkább csak a turisták bámészkodnak, s idézik megilletődve Zeuszt, Her- mészt. Hephaisztoszt. Szaloniki nagyon szép, könnyed, hangulatos város. A modern, sokemeletes házakon hatalmas erkélyek, rengeteg virággal, örökzöld növényekkel. A görögök, ha idejük engedi, szeretnek üldögélni. Este az erkélyen, napközben a vendéglők, kávéházak teraszain. Az utcai teraszok sohasem nélkülözik Thesanl oniké egyik főterén folyik az ókori emlékek feltárása. persze nem világrengető, de a világos pasztellszínek harmóniában állnak a görög emberek szívélyességével, nyíltságával, közvetlenségével. Enrjyi lírai kitérő után talán illő valamit szólni utunk első, nagy állomásáról, Thesszalorrikéről is. Thesszaloniké vagy Szaloniki Görögország második legnagyobb városa, de a legnagyobb kikötővárosa, lakosainak száma lassan megközelíti a félmilliót. A kikötő alaposan rányomja a bélyegét mindenre, hatalmas a forgalom az utcákon, az üzletekben a világ minden tájáról érkező áru kapható, az egész város eleven lüktetés. S mindez a történelem árnyékában. Sok helyen lehet látni drótkerítéssel övezett hatalmas árkokat, gödröket, Ha az embernek szabad ideje van, valahogy agyonüti. Három szihalmi fiatalember a múltkoriban úgy gondolta, hogy az időt békén hagyják, s inkább leütnek valakit... S ha mór itt tartanak, megnézik az áldozat zsebeit is... ★ K. R. boltvezető — nagy termetű, széles beszédű ember — május 30-án tért haza Szihalomra a munkából, zsebében 4500 forinttal. Előbb az egyik rokonát kereste fel, majd útban hazafelé, betért az eszpresszóba. Zárórakor távozott, zsebében egy üveg borral. A pártház előtt összetalálkozott a helyi tsz egyik vezetőjével. Elbeszélgettek, s közben megemelték a borosüveget is. Sötét este volt már ekkor. Néhány fiatalember haladt el mellettük. Egyikük, Simon Antal visszafordult, s hozzájuk lépett. Megkínálták őt is, majd nemsokára a három ember hazafelé indult. Simon visszatért barátaihoz, Zelei Lászlóhoz és a fiatalkorú F. S. ipari tanulóhoz. — Nekem már volt bajom ezzel a K. R.-rel — mondta. — Nekem is — kontrázott Zelei. — Egyszer megverte az egyik barátom apját. Mindezekből egy szó sem volt igaz, de az elhatározás már megszületett... És a sötét utcán hazafelé tartó K. R. után eredtek. Simon azért, mert már elhatározta, Zelei azért, hogy lássák, mi történik (ő ugyanis csak ötleteket adott, a megvalósítást másra bízta, aztán félnivalója is volt, mivel fenyegette a korábban kiszabott négyhónapi felfüggesztett börtönbüntetés árnyéka ...), a fiatalkorú F. S. pedig azért követte őket, nehogy azt mondják, hogy ő nem mer... K. R. meghallotta maga mögött a lépteket, megfordult, de ekkor már Simon Antal ütött. Dulakodás kezdődött, közbevetette magát F. S. is, és a megtámadott ember elveszítette az eszméletét. A két támadó visszatért Zeleihez, akinek eszébe jutott valami... — Meg kellene nézni, mi van nála... A másik kettő gondolkodás nélkül végigkutatta a földön fekvő férfi zsebeit, s a megtalált 4500 forinttal, meg egy kulcscsomóval — az üzlet kulcsa is rajta volt —odébb- álltak. Most már volt „pénzük” — testvériesen szétosztották — így elindultak a mezőszemerei bálba, de meghallották, hogy szemben többen közelednek... Most már arra gondoltak — hamar le lohadt a kedvük —, hogy vissza kellene vinni a pénzt, mert baj lehet. A leütött ember azonban már nem volt ott. Zelei bölcs előrelátással F. S.-nek adta át a reá eső részt megőrzésre — a kulcsokat pedig egy kútba dobták. Másnap este Simon a presszóban felháborodot tan reklamálj; az érte jött rendőrnél, hogy miért zavarja a szórakozásban... A pénzt megtalálták a zoknijában. A többi F. S.-ék VV. C.-jéből került elő a házkutatás során. íme, három fiatalember szórakozásának még rövi- debb története, várhatóan hosszabb ideig tartó, példás következményekkel. Nem lenne azonban teljes ez a beszámoló, ha nem említenénk meg egy furcsa momentumot. Amikor ugyanis a vizsgálatot vezető rendőrtiszt megkérdezte Simont, meg Zeleit, hogy miért haragudtak K. R.-re, sokáig nem érkezett válasz. Aztán Simon Antalnak eszébe jutott: — Egyszer mentem a presszóba és K. R. jött éppen kifelé. Megharagudtam rá, mert olyan büszkén jött ki az ajtón... fkétai) a vendégeket, akik —• magyar mértékkel — szinte semmit sem fogyasztanak, de sokat „tartózkodnak”. Egy tea, ritkábban kávé s órák hosszat tartó beszélgetés, nézelődés, vagy dominózás. A pincérek türelmesek, megszokták, hogy felesleges kérdésekkel ne zaklassák a vendégeket. Hogy nekem mi tetszett a legjobban a városból? Nem az ultramodern üzletek, nem is a tengerparti sétány, hanem a főút mellett meghúzódó kis utcák, a piac, amely roskadozik a narancstól, citromtól, a banántól, a különböző tengeri halaktól — inkább szörnyeknek hatnak — s ki tudná még elmondani mitől. Az utcák egy része szakosított, ez a mészárosok, az a halárusok, emez a zöldségesek, amaz a bazárosok székhelye. S nem is a piac árubősége a legmegragadóbb, hanem az, ahogy a vevő árura talál. Negyven mészáros egymást túlharsogva invitál, kínálja cikkeit, magyarázza előnyét, olcsóságát s bizony a vevőnek nincs könnyű dolga. Hadd meséljek él egy piaci jelenetet. Középkorú férfi lép egy fiatal zöldségárushoz. Paradicsomot vásárol. Az eladó is, ő is rakja a kosárba a szemeket. A vevő néhány paradicsommal nincs megelégedve, szedi ki a kosárból, rakja vissza a helyére. Az eladó egyre türelmetlenebb, heves vita bontakozik ki, innen is, onnan is közbeszólnak, legalább tízen állják már körül őket. Az eladó, nem lehet több húszévesnél, már nem bírja tovább, előbb a fejéhez, aztán a szívéhez kap, majd karjait magasba lendíti. De csak ezért, hogy még nagyobb hévvel kaphassa ki a vásárló kezéből a kis kosarat s vágja úgy a földhöz, hogy a paradicsomokból csak a héj és egy kis lé maradjon meg. A vásárló azonban nyugodt. Nem tesz mást, csak kettőt arrébb lép s már egy másik árustól kéri a kosarat, s higgadtan rakja bele a paradicsomokat. Kaposi Levente „Mert olyan. büszkén jött ki az ajtón..." Tízperces történet egy szihalmi utcából