Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-19 / 142. szám

Lakáshelyzet közelről és távolról í. Mennyivel zöldebb a rét*.* V A 'iakáskérdés egyidős az osztálytársadalmakkal. A lát­szatdemokrácia adta látszat­jogokat érzékeltető mondás, miszerint bankárnak, koldus­nak egyaránt joga a híd alatt lakni, a maga egyszerűségé-, ben villantja fel a píobléma bonyolultságát. Azt, hogy nem jogokról, hanem a tár­sadalomban elfoglalt helyzet­ből következő lehetőségeikről van szó. S arról, hogy élv­ben minden társadalom min­den tagjának joga van a megfelelő lakáshoz. Kérdés: a különböző gazdasági-tár­sadalmi rendszerek miként elégí tik ki e természetes em­beri igényt? A szomszéd rét­je mindig zöldebbnek tűnik. Most, amikor az ismert ha­tározatok alapján a lakás­kérdés hazánkban is napi­rendre került, vegyük szem­ügyre, közelebbi és távolab­bi szomszédaink rétjeit. A lakáshelyzet megítélésé­nek nemzetközileg elfogadott szempontjai a következők: a különböző jövedelmű réte­gek lakásellátottsága; a csa- ládok-háztartások átlagos nagysága; a lakások nagysá­ga és felszereltsége; a lakás- állomány kora és állapota. Számszerűen: rossznak minő­sítik a szakemberek a lakás- helyzetet, ha kétszáz lakás­nál kevesebb jut ezer lakos­ra. Közepesnek, ha az ezer lakosra jutó lakások száma kétszáz-háromszáz között van, s jónak, ha háromszáz fölött. A lakásépítés erőtel­jes ott, ahol évente nyolcnál több új lakás jut ezer lakos­ra. Közepes, ha ez a szám öt-nyolc. Gyenge, ha öt alatt van. Az európai tőkés országok s hazánk adatait összevetve — a szocialista országok la­káshelyzetével a következő cikkben foglalkozunk — megállapíthatjuk: a közép­mezőnyben helyezkedünk el, az általános lakáshelyzetet tekintve, néhány esetben azonban már a jók között sorakozunk. Magyarországon — itt és a továbbiakban minden esetben 1968-as ada­tokról van szó — ezer lakos­ra 309 lakás jut. Ugyanez az adat Ausztriában 354, Nagy- Britanniában 337, Dániában 356, Hollandiában 280, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban 348, Olaszországban 314, Spanyolországban 284, Svájc­ban 32G. A legjobb a helyzet Svédországban. Itt az ezer lakosra jutó lakások száma 371. Az adatok tények — s bár­mennyire is nehéz a hazai lakáshelyzet, szégyenkezésre nem adnak okot —, de né­hány „finomságot” már nem fejeznek ki. Azt például, hogy emberek tízezrei csak statisztikai értelemben la­kástulajdonosok — pl. Spa­nyolországban, Nagy-Britan- niában —, mert a részükre jutó lakások üresen állnak, míg ők nyomortanyákon, hulladékból tákolt kalyibák­ban élnek... Vagy azt — ami viszont számunkra kedvezőt­len —, hogy mekkorák ezek a lakások? A kép megalkotása tehát nem olyan egyszerű, mint el­ső látásra tűnhet. Tagadha­tatlan: a fejlett tőkés or­szágok lakáshelyzete kedve­zőbb a mienknél. Ám, ha azt kezdenénk vizsgáim, hogy honnét indultak ezek az or­szágok 1945 után, s honnét hazánk, illetve azt, milyen károkat szenvedett a lakás- állomány a háborúban ide­haza, s milyet másutt, már jóval reálisabb képet alkot­hatnánk. Hagyjuk azonban a visszatekintést azzal, hogy köztudott dolgokról senkinek sem szabad elfeledkeznie...! A legtöbb lakást nemcsak Európában, hanem a vilá­gon — számszerűen — a Szovjetunióban építik. Az európai tőkés országok szám­Kinek az asztala? Eladó — egy ügy... szerű lakásépítési adatai erős — de érthető — eltéré­seket mutatnak. Dániábah 45 ezer, Ausztriában 51 ezer (hazánkban 67 ezer) lakás épült fel egy esztendő alatt, de Nagy-Britanniában már 431 ezer, a Német Szövetségi Köztársaságban 542 ezer. Éppen ezért jobb mércét vá­lasztunk. Ilyen az ezer la­kosra jutó lakásépítések szá­ma. (Magyarországon 6,5.) Ezt tekintve Svédország is­mét a listavezető, ahol az ezer lakosra jutó újonnan épített lakások száma 13,4. Ausztriában 6,9, Dániában 9,2, Nagy-Britanniában 7,7, Franciaországban 8,2, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban 9,0, Olaszországban 5,3. A kérdés folytatása tör­vényszerű. Most már tud­juk, mennyi lakás épül, ám ki és kiknek, s milyen laká­sokat épít? (Spanyolország­ban például 7,7 az ezer la­kosra jutó lakásépítés muta­tója, s az épített lakások nagyobb része négy vagy több szobás. Az épített laká­sok egyharmada azonban üresen áll, míg a hivatalos jelentések hajléktalanok százezres seregéről számol­nak be...) Tény: Angliát kivéve, az európai tőkés or­szágokban a lakások túlnyo­mó többségét magánszemé­lyek, illetve magánvállalatok építik, s az állami lakás- építkezés nem tölt be jelen­tősebb szerepet. Ausztriában például 9,9 százalék, Dániá­ban 1,8, Hollandiában 0,5, a Német Szövetségi Köztár­saságban 3,0 százalék mind­össze az állam finanszírozta lakásépítések aránya a teljes mennyiségből. (Görögország­ban nulla, s az építési köl­csön is teljesen ismeretlen.) A magánvállalatok termé­szetesen áruként értékesítik a lakást: aki megfizeti, azé. S a legtöbb országban alak­bérek megállapítását sem korlátozza semmiféle állami rendelkezés. Mészáros Ottó (Következik: Csizmák és leptek) T '- — L Megérkezett a Füzesabonyi Állami Gazdaságba a szovjet I iuKTviQiImSOK gyártmányú K—700-as típusú gumikerekes óriástraktor. A 220 lóerős gépóriás különösan nagy segítséget nyújt majd az állami gazdaságnak. A 8 ezer holdas szántóterületet, a két gép ..kisebb társai” segítsége nélkül képes felszántani. Egyszerre nyolcvasú ekét húz, de rövidesen megérkeznek hozzá csatlakozó munka­gépek is. (Foto: Kiss Béla) Eger rendszeresen is helyei adna Nemzetközi filmszemle — nemzetközi szinten Az elmúlt hét folyamán, lapunkban többször is beszá­moltunk az Egerben rende­zett nemzetközi mezőgazda­sági és élelmiszeripari film­szemle eseményeiről. Most, hogy a szemle véget ért, a díjak gazdára találtak és el­csitult az ünnepi hangulat, talán nem haszontalan, ha még egyszer visszatérünk a hét szocialista ország szak­filmjeinek, filmeseinek, szak­embereinek találkozójára. Az egy hét folyamán a Vörös Csillag Filmszínházban 75 alkotás került vetítésre. Ha a filmek tiszta vetítési idejét és összhosszúságát te­kintjük, akkor könnyen meg­állapítható, hogy a bemuta­tott szakfilmek mintegy 18 játékfilmet tennének ki. Ilyen szempontból tehát a szemle mindenképpen megfe­lelt a mennyiségi követelmé­nyeknek, széles körű bete­kintésre adott lehetőséget a részt vevő szocialista or­szágok és a hazai szakfilm­gyártásba, a legfrissebb ter­mésbe. A bemutatott alkotások négy csoportban versenyez­tek, nagyobb részük az okta­tó és tájékoztató kategóriá­ba tartozott, kisebb részük pedig dokumentum- és nép­szerű-tudományos film volt. Ez az arány is mutatja, hogy a figyelem egyre inkább a szakmai kérdésekre, megol­dásokra irányul, s a filmek nem szakadnak el a mező- gazdaságban, élelmiszeripar­ban érvényesülő fő tendenci­áidéi. Nem véletlen, hogy sok alkotás- foglalkozott a nagyüzemi gazdálkodás szer­vezési, technikai kérdéseivel, hiszen napjainkban egyik legfontosabb kérdések ezek. Érdemes megemlíteni, hogy a filmek jelentős része szí­nes volt, s ez sem véletlen, mert a korszerű tartalom mellett egyre nagyobb köve­telmény a vonzó forma, a té­ma filmszerű feldolgozása. A szovjet, a román s a hazai szakfilmek jelentős része azért is aratott sikert — mint ezt a díjak is bizonyít­ják —, mert sikerült ezeket a célkitűzéseket összhangba hozni. A szemle természetesen nemcsak az ■ alkotások, ha­nem az alkotók, szakemberek találkozója is volt. Behető- seg adódott így a vitákra: véleménycserékre is. Nagyon sok kérdésről szó esett a be­szélgetéseit, viták kapcsán, de az egyik legfontosabb probléma a szakfilmek cse­réje — nemzetközi cseréje is —, valamint a forgalma­zás volt. Hiszen korántsem elegendő, ha az alkotások javát csupán a szemlén lehet megtekinteni, fontos, hogy a filmek a szélesebb szakmai közöséghez is eljussanak, in­formációkat közvetítsenek, mozgósítsanak. Ez a kérdés ma még nem megoldott és szükséges, hogy az országok tájékoztassák egymást: terve­ikről, a meglevő alkotások­ról, s alkalom nyíljon a cse­rére is. A szellemi tőke csali akkor hasznosul, ha eljut a termelő üzemek szakembe­reihez. Szó esett arról is, s erről dr. Lénárt Lajos miniszter­A mese már elég régi: vannak ügyek és dolgok, amelyek — néha-néha ki­deríthetetlen okok miatt — valahogy egyetlen hi­vatal egyetlen ügyintézőjé­nek sem tartoznak az asz­talához. Értem ezalatt a bürokráciának ama „klasz- szikus” ismérvét, amikor itt is, ott is kijelentik: „Nem az én asztalom!” Itt van például a mész- sze híres egri Szépasszony- völgy, ahol szinte majd­nem minden Egerben járt turista megfordul, hogy hitelesítse melengetett il­lúzióját, amely a jónevű egri nedűkről benne él. Igen, az az igazság, hogy még ma is túláradóan él a legtöbb borisszában a paraszti pince mítosza, ami nem más, mint az a vakhiedelem: valódi egri bort csakis az őstermelő paraszti pincékben lehet inni. Persze minden bi­zonnyal lehet olyat is inni ezekben a pincékben, de — nem mind bikavér az, amelyik piros... A lényeg: az említett vakhiedelmet — mint min­den ilyesmit — nem is ke­vesen és nem is rövid idő óta „lovagolják” Egerben, különösen a Szépasszony- völgyben. Tudniillik se szeri, se száma az olyan — minden higiéniai és eszté­tikai adottságot nélkülöző — pincének, amelyben gát­lástalanul folyik az enge­délynélküli, poharazó ki­mérés. Az még csak hagy­jál!, hogy c jelentéktelen­nek távolról sem nevezhe­tő jövedelem után nem fi­zetnek adót, de ennél sok- Jial elgondolkndtatóbb sző­kébb hazánk egyik legje­lentősebb idegenforgalmi vonzástényezőjének, az egri bor jó hírnevének, hitelé­nek fokozatos és kitartó lejáratása. Nos. ez az ügy (meg­magyarázhatatlan okok miatt...!?) valahogy- szin­tén, már-már évtizedek óta „nem fér bele” egyetlen hivatal, hatóság,, szerv és intézmény egyetlen ügyin­tézőjének ügykörjegyzékébe sem. Ugyanis nemrégiben, amikor a megyei tanács idegenforgalmi állandó bi­zottsága szervezésében a vendégfogadásban, az ellá­tásban érdekelt szervek, vállalatok hatóságok ék in­tézmények vezetői a fő­szezon küszöbén a gondok­ról és sürgős tennivalók­ról tanácskoztak, újra szó­ba került ez a gazdátlan ügy. Ami meglepő és teljes­séggel érthetetlen: az egyik felszólaló nem kis felhá­borodással arról számolt be, hogy — bár nem az ő asztala, de — egy tucat zúgkimérőt jelentett fel egyszerre több, általa ille­tékesnek vélt szervhez, ha­tósághoz. de rendre azt a választ kapta: „Nem a mi asztalunkra tartozik az ügy kivizsgálása, megnyugtató rendezése.” Tehát: eladó egy ügy. egy megoldásra váró prob­léma. „Megvétele” esetén — megmarad az egri bor jó hírneve, jól jár az ide­érkező sok tízezer turista — s • még mindig tisztes jövedelemhez jutnak a működési engedéllyel kimé­rő, valódi őstermelők is... (falud!) Jó piac — drága piac Dicsőnk a gyöngyösi piacot mindazok, akik máshonnan érkeznek a városba. Az itte­ni háziasszonyok azonban neru mindig elégedettek. A legfőbb érv: sok minden drágább Gyöngyösön, mint a fővárosban, és nem is lehet mindig kapni mindent. Amikor ezt említem Kiss Zsinmondnak, a városi ta­nács kereskedelmi felügyelő­jének, kimutatást vesz elő. A hivatalos kiadványból az derül ki, hogy a burgonya, a sárgarépa, a karalábé, a pet­rezselyem, a zöldhagyma és a baromfi is olcsóbban ke­rült a bevásárló kosarába Gyöngyösön, mint a főváros­ban, és Egerben. Egyedül a retek nem tudta kiállni ezt az összehasonlítást. A primőrök mindig drá­gák Gyöngyösön, ezt is meg­állapítottuk a kereskedelmi felügyelővel. Amikor már tömegméretben hozzák a ter­mést a piacra, akkor Gyön­gyösön nincs baj az árak­kal. De itt is el kell válasz­tani az állami és a szövet­kezeti ágazatot a magánke­reskedelemtől. Amíg a MÉK olcsóbban kínál valamit itt, mint amennyiért megkapha­tó ugyanaz a pesti nagy vá­sárcsarnokban, ugyanez nem mondható el a kofáról. D% az is igaz. hogy a kofánál kapható áru általában fris­sebb, mutatósabb, gusztuso­sabb. A magyarázat Kiss Zsig- mond szerint: három olyan kofa van Gyöngyösön, akik rendszeresen feljárnak az autójukkal Pestre, ott meg-( veszik a vásárcsarnokban az árut, vagy elmennek a ter­melőhöz az ország különbö­ző részébe, és a kertből sze­dik a legfrissebb zöldségét, gyümölcsöt. Ugyanezt nem tudja ilyen módon megtenni a MÉK, az ÁFÉSZ. Más a feladatuk, más a szervezé­sük. más a nézőpontjuk. A MÉK milliós tételekben gon­dolkozik. Összforgalmához viszonyítva nem számottevő az a forgalom, amit a stand­jain bonyolít le. Más a kap­csolata a termelővel. Azt azonban sokan kifogá­solják, hogy nagy a különb­ség a felvásárlási ár és az eladási ár között. Most ült össze a városi pártbizottság szervezésében működő gaz­dasági és szövetkezetpoliti­kai bizottság, amely megvi­tatta a népi ellenőrzési bi­zottság tájékoztatóját a vá­ros áruellátásáról és az árak alakulásáról. Itt tették szó­vá, hogy az epret 6,30-ért veszik meg a termelőtől és ugyanazt tizennyolc forin­tért értékesítik a piacon és az üzletekben. Száz- és kéj^ száz százalékos haszonnal ad­ják tovább a zöldborsót, a paprikát és a burgonyát is. Hol van itt a tisztességes haszon? Azonnal reagált erre az élelmiszer kisker igazgató­ja. aki kijelentette, hogy ezentúl a fűszerüzletekben a zöldségeket és gyümölcsöt csak tízszázalékos haszonnal árusítják. Ez szép, de mi az a meny- nylség, arai? s kisker érte­MÉK ugyan indo­kolta a nagyobb hasznot a kockázat kényszerével, a szállítási költségekkel és más módon is, de ezt nem tudta elfogadni a bizottság. Mert az is igaz, hogy a ke­lendő áruból a szövetkezeti üzletek, a MÉK boltjai nem tudnak annyit juttatni a piacra, mint amennyi u ke­reslet. Amikor elfogy az árujuk néhány óra alatt, ak­kor a kofák rögtön feleme­lik az árakat, hiszen ettől kezdve már csak náluk le­het megvásárolni a keresett termésfélét. A helypénz ügyében is le­hetne tenni valamit. Ha a kereskedő kénytelen magas helypénzt fizetni, akkor azt rácsapja az eladási árra. Nem a termelővel, a keres­kedővel fizetteti meg a váro­si tanács szakigazgatási szer­ve a hejypénzt, hanem a ve­vővel. Mi a jobb: ha több áru van a piacon olcsóbban, vagy ha nő a bevétele a ta­nácsnak a helypénzből? Mi­ért tud néhány ipari nagy város kedvezményt adni az elárusítónak, illetve: bizo­nyos zöldségfélék árusításá­nál a helypénzt is elenged­ni? A piacon a kereslet és a kínálat törvényei érvénye­sülnek: Az árakat csak úgy lehet csökkenteni, ha kiváló árut tud az állami és szö­vetkezeti kereskedelem nagy mennyiségben kínálni. Ezzel a kiváló minőséggel és ele­gendő mennyiséggel nincs még minden a renden olv- Kór-oiyKor. (Gmí) ■ késit? A helyettes is beszélt a díjki­osztás alkalmával hogy cél­szerű lenne a szemléket két­évenként rendszeresen meg­tartani, valamint néhány tő­kés országot is meghívni. A filmek, az alkotók így még nagyobb megbecsüléshez jut­nának, másrészt pedig meg több lehetőség leime a sze­mélyes találkozásokra, viták­ra, szakmai kérdések megbe­szélésére. A részvevők egyöntetű vé­leménye volt, hogy az idei szemle nemcsak nemzetközi volt, de nemzetközi szinten is került megrendezésre. Külsőségeiben, de tartalmi­lag is. Mindez újabb bizo­nyíték arra, hogy megyénk és a megyeszékhely alkalmas ilyen jellegű és szintű ese­mények megtartására. Felvetődik a gondolat, hogy érdemes lenne elgon­dolkozni azon: nem lenne-e célszerű, ha a város, a me­gye adna színhelyet a ké­sőbbiekben is a szemle meg­rendezésére. Hiszen ahogy Pécs, Miskolc, Debrecen évek óta méltó környezetet bizto­sít a hazai játékfilmszem- léknék, úgy Eger is — mint az idei példa is bizonyítja — képes otthont adni a szak­filmek vetélkedőjének. Nemcsak a lokálpatriotiz­musból fakad ez a gondolat, hanem abból is. hogy a ha­gyományos környezet, az egy helyen való rendszeres találkozások bizonyára újabb vonzerőt jelentenének s gaz­dagíthatnák a filmszemlét. Kaposi Levente 19*0. június 19., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents