Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-17 / 140. szám

„Árván" maradi fiatalok Valójában nem árvák, mert jól kereső szüleik van­nak, akik ruházzák, iskoláz­tatják őket, finanszírozzák szórakozásukat. És mégis ár­vák, mert magukra hagyot- tan csellengnek, bizonytalan- kodnak az életben, tanácsok­ra lesve, sokszor tévútra ve­tődve. Sokan vannak, s számuk egyre gyarapszik. Érdekük­ben, értük kell szót emelni, mert a felnövekvő nemzedék nem kis hányadát alkotják, s a társadalom számára sem közömbös, hogy milyen em­berré formálódnak. Felszínesség — késő bánat Nemrég keresett fel egy szülő. Elkeseredetten pana­szolta: értesítést kapott az iskolától, közölték vele: fia három tárgyból bukásra áll, rendszeresen hiányzik, emiatt valószínűleg ismételnie kell a tanévet. Faggattam az ag­godalomterhes apát, s kide­rült, hogy az év folyamán csak néhányszor kérdezte fiától: tanul-e. milyen je­gyeket szerzett. Az eszébe sem jutott, hogy felkeresse az osztályfőnököt, aki idejé­ben tájékoztatta volna. Ké­sőn hazajáró fiától eseten­ként ugyan megkérdezte: hol töltötte idejét. Az azon­ban eszébe sem jutott, hogy utánajárjon, igazat mond-e a fia. Megelégedett a látszat­igazsággal, nem firtatta — kényelmességből — a valódi okokat. Bármennyire akar­tam udvarias lenni, még lát­szatra sem tudtam együttér­zést mutatni kései kétségbe­esésével. Hasonló történetek sorát idézték pedagógusok is. Azok, akik rendszeresen ér­tesítették a szülőket: gyere­keikkel problémák adódtak, többet kellene foglalkozni nevelésükkel. Sajnos, az ese­tek jó részében a szülők fel­színesen reagáltak. Amikor aztán a felszínes törődés konfliktust szült, siettek a pedagógusokhoz. És jött a panaszáradat: „Mindent meg­adok a gyereknek, mindig figyelmeztetem, mndig kor­holom. Hiába makacs, nem enged, nem bírok vele, cél­talan beszélek. Nem számít a fenyítés sem.” Deformált jellem, elkallódó képességek Sajnos, ez az őszinte ön­kritika még ilyenkor sem át­gondolt, még ilyenkor sem átérzett. A legtöbb szülő még ilyenkor sem gondol arra, hogy könnyelműségből fa­kadt felszínes törődése idéz­te elő a konfliktust. A szülők jó része konfliktus esetén is az iskolától, a pedagógustól vár segítséget, s arra nem gondol, hogy korábban kel­lett volna jönni, korábban észrevenni a kórtiimteket. A gyökerek ugyanis mesz- szebbre nyúlnak. A legtöbb családban mindkét szülő dol­gozik, nemegyszer váltott műszakban, így általában ke­vés idő jut a gyereknevelés­re. Ez a jelenség különösen akkor káros, amikor a gye­rek kamasszá érik, amikor rácsodálkozik a világra, ami­kor segítséget várna titkai­nak megértéséhez. Ilyenkor a szülők lehetnének a legjobb tanácsadók: érzelmi hangolt- sággal ők formálhatnák a szilárduló jellemvonásokat, ők szoktathatnák a fiatalt rendszeres tanulásra. így a szüleit majd minden esetben példaképnek tekintő fiatal erős szálakkal kötődne a csa­ládhoz, az otthonhoz, s védő­szemüvegen nézné a világot. Ilyen esetben eredménye­sebb lenne az iskolai neve­lés, s képességei maximumát nyújtaná a fiatal. Csakhogy az esetek jó részében nem ez történik. A szülők mindent az iskolától várnak, a peda­gógusoktól remélik, hogy jól képzett, korrekt jellemű em­bert formáljanak gyerekeik­ből. Ez persze irreális igény: az Iskola a jelenlegi körül­mények között képtelen meg­oldani ezt a feladatot. A ma­gára hagyott fiatal észreveszi a szülők sietségből fakadt könnyelműségét, más, erre legtöbbször alkalmatlan „ka­lauzok” után néz vagy ép­pen maga indul el feltérké­pezni a világot. Pénzt kap, lehetősége adódik szórakozó­helyekre járni, nem megfe­lelő társaságba keveredik, minden az újdonság erejé­vel hat rá. Hanyagolja a ta­nulást, céltalan cselleng sza­bad idejében. Mivel lehető­sége adódik, rászokik a ha- zudozásra, jelleme deformá­lódik, képességei elkallódnak. Már keveset jelent számára az otthon varázsa, hiszen ösz­tönösen érzi a törődés hiá­nyát. Az esetenkénti felszí­nes korholásra nyeglén rea­gál, a szülői tanácsot kény­szernek érzi. Innen már csak egy lépés a konfliktusig. Mindennapi aggódást A jelenség azért elkeserí­tő, mert a deformált jellemű fiatal már passzívan fogadja az iskolai nevelés jobbító tö­rekvését is, megtanul alalcos- kodni, nemegyszer mesteri színvonalon, s felnőtté válva „leértékelt árut” jelent a tár­sadalomnak, mert képességei nem bontakozhattak ki, mert deformált jelleme túlontúl messzi korunk erkölcsi nor­májától. Mindez elkerülhető lenne, ha a szülői törődés nem ese­tenkénti felbuzdulás, hanem mindennapi aggódás lenne. Az otthon nevelését' — bár­mennyire közhely ez. nem lehet elégszer ismételni — nem pótolhatja semmilyen jó szándékú társadalmi, is­kolai ráhatás. Ezek haté­konyságát kétségtelen lehet fokozni, ám az elérhető leg­több kis hányada az otthoni, a családi nevelés erejének. Igaz, minden szülő foglalt, mégis jut idő arra, hogy a rendszeres törődést, a rend­szeres ellenőrzést meg lehes­sen valósítani. Ha a fiatal érzi a mindennapi őszinte aggódást, ha tudja, hogy szü­lei számára mindennapi gon­got jelent sorsa, ha nem sablonmondatokat. elsietett biztatást és számonkérést hall a szüleitől, akkor fele­lősségérzet alakul ki benne, olyan érzemi töltés, amely taszítja a kóros hatásokat; akkor egészségesen formáló­dik jelleme, képességei ki­bontakoznak. Akkor nem lennének „ár­ván” maradt fiatalok... Pécsi István Vizsgáznak az Artistaképző Iskola tanulói Nyilvános óra keretében a szülők és a szakmai kö­zönség előtt az ÉVIG mű­velődési házában mutatták be tudásukat az iskola ta­nulói. Képünkön: a golyó­szakcsoport bemutatója. Friedmann Endre felv.) (MTI foto — Wmm Gigant ontania ? Magyarázható többféle­képpen az a jelenség, ami most már tendenciájában is tapasztalható Gyöngyösön: a nagy méretek varázsa. Ennek legújabb formája az a kétszintes útkeresztező­dés, ami a 3-as és a 24-es út találkozásánál épülne meg. Vagyis: a Mátrába ve­zető utat a Mérges utcánál egy olyan, külsőre is nagyon hasonlatos felüljáró-rend­szerrel akarják hozzákötni a Miskolc felé vezető úthoz, ami az Erzsébet-híd budai lábánál nagyon figyelemre méltó, érdekes és szükséges is, de nem feltétlenül kell ugyanez Gyöngyösre. Ha a költségeket nézzük, kiderül, ennek a megoldás­nak az igénye majdnem hu­szonötmillió forint. Lehet, hogy nem illik, de hadd ha­sonlítsam össze ezt a pénzt a lakásépítkezés költségeivel. Száz kétszobás lakás árát kapom meg akkor. Áldozatot hozni kell a szükség esetén, ha másként a feladatot nem tudom meg­ry-/'",/yy'/,yyyyyyyyyyyyy-'yyyyyy-/yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy.'Yyyyyy.'/yyyyyyyyyyyyysyyyyyysyyyyyyyyysyysysssssys. KÜßT?ANDRÁS ? XXVI. — Semmi sem marad a régiben! — hangzott ekkor valahonnan a magasból. Az encarregador especial kiál­tott. Alig lehetett észreven­ni, a karzat sarkában, a pad­lón ült törökülésben, csak a fejét dugta ki a könyöklő rá­csai között. Furcsa módon teljesen józannak látszott. Olyan csend támadt a kü­lönleges megbízott kijelenté­se nyomán, hogy tisztán hal­lani lehetett, amint odakint a nehéz esőcseppek végig­gurultak a terasz pálmale- vél-tetőzetén. Senhor Carbo felállt, leporolta a nadrágját, nekitámaszkodott a könyök­lőnek. — Ide húzódtam — mond­ta kissé zavartan —, mert nem szeretem a verekedést. Gyűlölöm gyerekkorom óta, de ez nem tartozik a tárgy­hoz. Illetve mégiscsak a tárgyhoz tartozik. Mert ha revolverhős lennék, már he­tekkel ezelőtt egymagám le­tartóztattam volna senhor Mullerót és cimboráit. De nem vagyok az. Ráadásul is­mét elromlott a ráidóadóm. így Manausba csak írásos jelentést küldhettem. Ha minden jól megy, az Ilhával egy szakasz rendőr érkezik a jövő héten. Majd ők kezelés­be veszik a szóban forgó ura­kat — Ember! Megőrült ma­ga? — ordított fel a karzat­ra Eberhardt. — Milyen vád, miféle bizonyítékok alapján akarna letartóztatni bennün­ket? Odafent *a kövérkés, pan- tallós fiatalember udvaria­san bólintott. — Máris felelek a kérdé­seire. Kezdjük a kishalakon. Gonzales és Camancho kö­zönséges bűnözők, fél éve szöktek meg a mexikói Ma­felhívja a figyelmünket. Mi jóhiszeműen felvettük őket, mert munkára Jelentkeztek. Mi semmit sem tudtunk az előéletükről! — Félek — jegyezte meg tartózkodóan az encarrega­dor especial —, hogy ez a figyelmeztetés itteni hivata­los tevékenységem utolsó ak­tusa lett volna. De tartsunk %70. június 17., szerda tamoros fegyházából, egy si­keres börtönlázadás után. Lo­pás, rablás, emberölés miatt ültek ott. A fényképes kö- rözvény az irodámban van, a vasszekrényben. Az érdek­lődőknek holnap délután négy és hat között szívesen bemutatom. Nem díjnyertes sztárfotók, de a két urat azért kitűnően fel lehet is­merni. — Ez a legnagyobb disz­nóság! — kelt ki magából Müller. — Kötelessége lett volna, hogy erre azonnal rendet. Ernest úr követke­zik. öt azzal vádolom, hogy meggyilkolt két cidurói la­kost, Vicente de Quental és Samuel Michaelis aranyásó­kat. Jó, ne szóljanak közbe, én állapítottam meg mind­kettőnél, hogy önkezükkel vetettek véget életüknek. Játszanom kellett a deliriu- mos köztisztviselőt. Mert a két halotti szemlén ott állt mögöttem Ernest is és én nagyon kényelmetlenül érez­tem magam. — Én is ott voltam — szólt yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyj közbe senhor Plombái. —És ott volt Dias úr, a kereske­dő is. — Igen. És nagyon jó, hogy ott voltak. Quental esetében például éppen Dias úr egy megjegyzése vezetett nyomra. Az, hogy ők bizo­nyos szempontból hasonlí­tottak egymásra, mindketten balkezesek. Utánaérdéklőd- tem, és kiderült, hogy a sze­gény Vicente valóban min­dent a bal kezével csinált. Akkor miért lőtte magát fő­be jobb kezével, az ügyetlen jobbjával? Mert a pisztoly a jobb kezében volt Ezért másnap végeztem még egy vizsgálatot az elárvult bá­nyatelken, de most már egyedül. Fél napig kutatgat- tam ott És az egyik bokor mögött találtam egy bozót­vágó kést Annak a lapjával ütötte le áldozatát Ernest, aztán a pisztolyt az eszmé­letlen ember jobb kezébe tette, halántékához illesztet­te, mutatóujjával megnyom­ta a ravaszt. A machetét közben elvesztette valahogy. Miért éppen Ernest? Dias úr üzleti könyveléséből bárki meggyőződhet arról, hogy — a repülőszerencsétlenség nyo­mán sokkal később hozzánk érkezett Ewans professzor úr kivételével — azóta senki sem vásárolt bozótvágó kést a Nagyáruházban. Minthogy azonban ez nem döntő bizo­nyíték, gondos csomagolás­ban a bokor mögött talált machetét is elküldtem Ma­nausba és egy poharat, ame­lyet innen, hm . .. szereztem, a Madame készletéből, s amelyen raita vannak Ernest ujjlenyomatai. Gondolom, hallottak már a daktiloszkó- piáról. Örömest fogadok bár­kivel. hogy az ujilenvomat- vizsgálat az ő bűnösségét fogja iga7.olni. Mondiuk. egy üveg oálinkába. Mert nekem az. ital meg sem knttvnn csak tettettem magam részeg­nek. Ami nedig a két felbuj­tót, a banda vezéreit illeti... (Folytatjuk) oldani. Ez Alaptétel. De — kell-e most ilyen áron út- csatlakoztatást építeni Gyön­gyösön ? A határozott válasz előtt még említsünk meg néhány „apróságot”. Például azt, hogy a 3-as út mostani vo­nala csak ideiglenes, mert a nem is olyan messzi távol­ban az országnak ezt az egyik legforgalmasabb útját „kiviszik” Gyöngyösről. Hogy miért, ezt magyarázni sem kell. Már tavaly foglalkoz­tak azzal a gondolattal, hogy az új 3-ast, amit M—3-asnak és Ill-asnak is szoktak ne­vezni, még az idén elkezdik építeni Gyöngyös és Kápol­na között, az ismert megol­dással: kikerülve a lakott te­lepüléseket. Ennyire közeli az a bizonyos „távlati” terv. És mégis, a mostani sza­kaszon meg akarnak építeni egy elágazást, huszonötmil­lióért. Egy olyan elágazást, ami csak ideiglenes jellegű, hi­szen a majdani M—3-ast nem kapcsolja a Mátra irá­nyába. Mert az új 3-as másutt lesz. Külön pikantériája a do­lognak, hogy a nagyon szép útkereszteződést két lépcső­ben akarják megoldani. Az első lépcsőben a 24-es utat egy szintben csatlakoztatnák a 3-as úthoz a Mérges ut­cában. Erre majdnem hat­milliót kell szánni. Körülbe­lül tíz év múlva készülne el a második lépcső, ami most már felüljáróban való­sulna meg, további tizen­nyolcmillióért. Mire elkészül­ne, a 3-as út már lefokozot- tan, „mellékúttá” alacsonyít- va működne, szerényen meg­húzódva friss, izmos, osz­tott pályás testvére mellett. Az útkereszteződés érde­kessége még. hogy a két­szintes formájában egy ha- tamas feltöltést is igényel. Ez a töltés olyan magas len­ne, hogy a környező kis csa­ládi házak tetejét túlhalad­ná. Folytatásában pedig ha­talmas betonlábak terpesz­kednének a szintén kisvárosi környezetben, bár ennek egyik oldala már az új vá­rosrész több szintes házait is érintené. Esztétikailag na­gyon vágná a környezetét ez a behemót építmény. Az útkereszteződés elven­ne egy olyan területet is, aminek hasznosítására már készülnek a beépítési tervek: mozi, klubkönyvtár, más kulturális intézmények, de még egy szép lakóépület is elférne ezen a helyen. líogy a déli városrészben csupán csak egyetlen étterem és egy falatozónak nevezett, külső- jébén ugyan modernebb korcsma van, ennek a na­gyon szomorú körülménynek a taglalását nemigen kell el­végeznünk. Egyelőre közel tízezer, néhány év múlva még újabb ötezer ember nem tud mit kezdeni az ide­jével, ha a .munka végezté­vel hazamegy. Mintha csak szálláshelynek építették vol­na' meg a 8-as és a 8/A la­kótömböt, most pedig a Mér­ges utcai lakótelepet kezd­ték volna el ugyanilyen cél­lal építeni Nem lehet elke­rülni a nyilvánvaló össze­függést az ilyen építkezés és a mostanában annyit emle­getett elidegenedés között. Végre a városi tanács csi­náltatna valamit a volt AKÖV-garázs, az úgyneve­zett Pacsirta-telep helyén, és akkor az UVATERV azt mondja, itt pedig egy mu­tatós útkereszteződés lesz. Semmi más. Mert ez kell Gyöngyösnek. Mi az, hogy mozi, klub, mi az, hogy könyvtár? Mindez nem ér­dekli azokat, akik a Mátrá­ba akarnak eljutni. Nem állítom, hogy ez az érvelés elhangzott volna az UVATERV tanulmányi munkája során. De ezt a fel­fogást sugallják a tervek. Nem tagadom, ha tervező lennék, én is szeretnék olyan dolgokat csinálni, amik na­gyon mutatósak, rangosak, feltűnőek, tehát kifejezik, mit tudok én. El is várjuk ezeket a kitűnő ötleteket a tervezőinktől. Ne ragadjanak meg a kisszerűségnél, ha a holnapot is számításba vehe­tik. De ennél az útkeresztező­désnél a holnap éppen a mostani tervek alaptalansá­gát bizonyítja. A tervnek a valóságtól való elrugaszko­dását, öncélúságát. Még az sem közömbös, hogy mennyi pénzt kell fel­áldozni egy ilyen kis, budai Erzsébet-hídfői útelágazás megépítésére. Ez az én pén­zem is. Elvárom, hogy tő­lem is kérdezzék meg, mit szólok hozzá. ’ Amikor demokratizmusról beszélünk — méghozzá megalapozottan és okkal —, akkor a közvéleményt is be­leértjük. Amikor patriotiz­musra nevelünk, akkor a város dolgaiba való konzul­tálás lehetőségét is hozzá­gondoljuk. Ne csak akkor le­gyen köze a városhoz a la­kónak, Kovács Péternek és Kiss Józsefnénak, amikor az adót, vagy a városfejlesztést kell befizetnie, amikor társa­dalmi munkára várják, ha­nem akkor is, amikor az 6 jövőjét is meghatározó ügyekben döntenek az illeté­kesek. Építettünk már monumen­tális szabadtéri színpadot Gyöngyösön, amivel nem tu­dunk' mit kezdeni. Most dol­gozgatnak a tizenkilenc eme­letes toronyházon, aminek létét semmi nem indokolja, mert hely is van bőven, a környezet épületmagassága is kisszerű, de hát volt rá pénz. Legyen valami érde­kessége Gyöngyösnek. Le­gyen egy meszire látható to­ronyháza is. Nem akarok én bántani senkit, magam is gyöngyösi­nek vallom magam, mert ehhez a városhoz köt min­den lényeges szál, de az in­dokolatlan „nagyvonalúsá­got” sem anyagi, sem eszté­tikai, sem várospolitikai ok­ból nem tartom helyesnek. G. Molnár Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents