Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-09 / 107. szám
I Hivatásuk a halál (Gondolat kiadó) Molnár Károlv Hivatásuk a bálái című könyve műfaját illetően történelmi ismeretterjesztő mü, de mégis több annál: Izgalmas történetekkel fűszerezett, precíz adatokkal alátámasztott valóságos kis enciklopédia, az idegenlégió enciklopédiája. Végigkíséri a világ talán legkülönösebb hadseregét születésétől, bomlásáig, hogy ezzel bepillantást nyerjünk a légió kívülről misztikus-romantikussá stilizált valóságos életébe. Találkozunk itt hivatásos gyilkosokkal és életunt diákkal, szadista tömeg- gyilkossal és tönkrement kiskereskedővel, matrózzal és levi- tézíett tábornokkal, deklasszátt arisztokratákkal és egyszerű parasztokkal. Valamennyien a társadalom számkivetettjei, akiknek a légió bűnbocsánatot, feledést Ígér, sőt dicsőséget. De milyen áron? Kegyetlenebb, szigorúbb fegyelmet a világ egyetlen egy hadseregében sem találhatunk s ha nincs harc, helyette munka van, a légiós egy percig sem tétlenkedhet. Molnár Károly érdeme, hogy az operettek és a romantikus kalandregények gyakran hősiesre színezett ábrázolásai után, valós képet alkothatunk magunknak a légióról, amely a francia hódító gyarmati imperializmus jellemző terméke. *** Jöttem, láttam, lőttem Olasz - spanyol film As öreg A cézári mondás módosított változatával fémjelzett film egy jókedéllyel megírt, itt-ott már az artistaprodukciókat megszégyenítő valószínűtlenségeket halmozó paródiát takar. A vadnyugaton valóban jöhet a robbanásos ötlet, láthat a minden munkából kikopott színész nagy lehetőségeket, társa és ellenfele a pénz miatti hajszában lőhet rendkívül gyorsan és pontosan, azért ebben a vadnyugati filmeket visszájáról néző olasz—spanyol alkotásban mégis épp az az érdekes, ahogyan a játék végén a pénz elúszik a minden hájjal megkent gazemberek elől és az a pipogya papucsférj kaparintja meg, akit a filmben néhányszor megmosoly- gunk képtelen gyávasága miatt. Ne akarjon a néző erkölcsi okulást keresni ott, ahol nem adódik erre alkalom. Ebben a nevettetésd szándékkal szőtt históriában azonban akad néhány kitűnően megírt jelenet, ahol a lóláb nem azért lóg ki csupán, hogy nevessünk rajta, de el is gondolkoztat. A tollavesztett színész és főútonálló, Kean számit az emberek hiszékenységére, ismeri a kegyes jámborság olykor egészen rövidlátó formáit, félrevezeti a hatalom látszólag éber őreit. Kegyetlen is lenne, de ehhez nincs bátorsága, vagy elég aljassága. Legalábbis a filmírók így akarták. A zsiványbecsület a ravasz fordulatokban mündig megállítja ölni kész kezét, hogy aztán végül is jót nevetve önmagán és társain, a pénzből részesedve nők után vesse magát. Mégsem ő ennek a filmnek igazi és rokonszen,vünket elnyerő hőse, hanem Moses, ez a mindenütt és mindenkivel szemben „lovaglás” fiatalember, aki tele szájjal nevet akkor is, ha rablótársa a nyakába akasztja a kötelet. Valósággal leimádkozva rajta- kapottságában menyasszonya haragját és magától értetődően tüzet nyit Rosario rokonaira, ha a pénzről van szó. És ezt a valószínűtlen elemekből összerakott figurát mégis elhisszük, mert a színész egyénisége ellenállhatatlan, igazi derűt áraszt maga körül. A film rendezője Castella- ri, zenéjét Rustichelli szerezte. A szellemes forgatókönyv egyszerre vadnyugat és annak déli vérmérséklettel megfogalmazott paródiája, amelyben a színészek, Antonio Sabato, John Saxon, Frank Wolff, Agata Flori és Antonio Vico kitűnő teljesítményt nyújtanak. A filmet befejező hajsza a folyóban, a képeken túl, erkölcsieket is láttató, operatőri és rendezői telitalálat. (farkas) □V Mindenki közlekedik (KEDD, 18.25): Az összeállítást a televízió az Intervízdónak is ajánlja, mivel olyan közlekedési problémákról lesz szó a műsorban, amelyek a hazánkba látogató külföldi autós-turistákat is érintik. Németh László: Papucshős (KEDD, 20.20): ban ezt a mozaikfilmet, ami hat különálló, derűs csipkelődő történetből áll. Az időpont egy meleg nyári nap, reggeltől estéig, a helyszín pedig a mi Városligetünkre, vagy Margitszigetünkre hasonlító Villa Borhese. Az árnyas utak jelentik a színpadot a szerelmi évődés, a tanárukat megtréfálni és kínos helyzetbe hozni akaró kamaszok csínyjei, a gazdag nyárspolgár-szatír meglec- kéztetése, egy hervadó szépasszony keserves szakítása és két utcalány fordulatos kalandjai számára. A kétfelyonésos színmű közvetítése a Madách Színház Kamaraszínházából, felvételről. Németh László 1938- ban írta a Papucshőst, s egy évvel később került színre a darab a Nemzeti Színházban. A veszprémi 1966-os bemutatót nem számítva, 30 év telt el a felújításig: a Madách Kamara az elmúlt év őszén állította színpadra a művet. A darab témája a házasság, sőt, a rossz házasság, míg a dráma végén az is kiderül az egyetlen megfigyelt házas- ságüól, hogy polgári közegben maga az intézmény szükségképpen kudarcra ítéltetett. S mivel a házassággal kapcsolatos közfelfogás még ma is őrzi a konzervatív, vallásos béklyókat — a darab most is aktuális. A főszerepeket Pécsi Sándor. Psota Irén és Vass Éva alakítják. A szereplők közül a gazdag ügyvédet alakító Vittorio de Sicat és a fiatal szeretőt alakító Gerard Philip- pe-t emelnénk ki. <Május 13-, szerda, 21 óra): Jelenet a fülemüle villa című tévéjátékból. Az öregember a földbe szúrta az ásót. A fekete talaj kifordult a barázdára, aztán hant hantra következett, mint írott könyvben a sorok. A nyirkos talajban kövér giliszták húzódzkodtak és menekültek a napfény elől, mintha parancsra tennék. — Ne ásson, apám, majd hazajönnek holnap a fiúk. Ügy tett, mintha nem hallotta volna a szót, tenyerébe köpött, megszorította az ásónyelet, azán lassan, komótosan, vénemberek módjára forgatta ki a hantokat. Nem hagyta abba a munkát, de jólesett neki a vő szava. — Saját gyerekem sem lehetne jobb, tűnődött, miközben az öreg tüdő, mint rozzant kovácsfújtató fújta ki magából a levegőt. A fia jutott eszébe, a tulajdon fia, aki megtagadta őt és aki idehozta a lányához. — Itt van az öreg, csináljatok vele amit akartok. Három év telt el azóta. Az első hetekben azt hitté, soha sem szokik meg itt, a veje házában, és szinte el sem akarta hinni, hogy mindez igaz, ami vele történik. Megpihent, nyolc-tíz hantot kiforgatott, aztán mindig megállt. Ilyenkor szétnézett a kertben, nézte a rügyeket bontó fákat, a csalánt, amely már féllábszárig ért a kerítés között. Néha egy méhecske is rászállt a keze fejére. Nem kergette el, hagyta, hogy pihenjen. Alig ásott félórácskát, amikor odabeniröl megint hallotta a veje szavát. — Margit! Vigyél egy pohár bort apánknak. És ez a szó többet ért mindennél, egy hordó legzamatosabb bornál is. Most nem pihent meg, ásott tovább, erőltette is. — Igyék, édesapám! Aztán akár abba is hagyhatja már. Az öreg maga élé szúrta az ásót, félkönyékkel rátámaszkodott, majd reszkető ujjakkal a pohár után, nyúlt. — Jólesik, lányom, de még jobban az, hogy a vöm küldte. Margit elmosolyodott. Zsebkendőt vett elő és aztán szépen, óvatosan letörölte vele a verejtéket az öregember homlokáról. — Ügy szereti magát, mintha a tulajdon apja lenne. Ebédnél együtt ültek. Csendben, szótlanul kanalazták a levest, a nagyobbacska fiú is, aki nemrég jött haza az iskolából. A második fogás után keveset beszélgettek. — A lecke után az ásáshoz láss, fiam! Nagyapád segített, de délután nem dolgozhat. Pihennie kell. Délután ott ült a gesztenyafa alatt. Pipázgatott, leste a gyereket, hogyan dolgozik. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha most látná a fia, hogyan becsüli meg őt ez az idegen ember. Látná, hogy fényes délután itt hűsöl a gesztenyafa alatt és hogy délelőtt bort küldött neki. A füstkarikák messze szálltak a magasba, fecskék cikáztak el az eresz alatt. És most elhatározta, hogy mindennap. amig csak karját mozgatni bírja, tesz-vesz valamit a ház körül, dolgozik egy keveset. Nem azért, mintha sokra menne vele a család, de hogy lássa a veje benne1 az akaratot. Este, amikor lefeküdtek, nem jött álom a szemére. Hangokat hallott a szomszéd szobából. A veje beszélgetett a lányával. — Ne engedd dolgozni apánkat, öregember már, kímélje az erejét. Nagyon-nagyon jólestek a szavak és úgy ringatták álomba, olyan boldogan, mintha övé, a szegény, nincstelen öregemberé lenne az egész világ ... Szalay István Rendhagyó gyár (PÉNTEK, 18.05): A televízió kamerái a Csepeli Fémműbe látogatnak el, amelyen belül úgyszólván új üzem létesült a közelmúltban. Nemrég állították ugyanis üzembe a színesfém-öntödében és a csőhúzó- üzemtoen az Angliából vásá- rolt automata gépeket, amelyek segítségével jóval kevesebb munkaráfordítással, nagyobb termelési értéket hoz létre az üzem. A vásárlást megelőzően egy mérnök, egy technikus és egy szakmunkás néhány hónapot Londonban töltött és „megtanulta” a gépeket, a javításukat és működésüket egyaránt. Az adás során ők is elmondják az új berendezésekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Egy nap a parkban (VASÁRNAP, 20.20): Olasz—francia film. Közel 15 éve mutatták be hazánkQJßmsM XI. Kovács borotválatlanul rohant a kapitányságra. Farkas őrnagy hangjából érezte, hogy nem tréfából hívatja. — Egy-egy, Kovács! Szervusz! Én vagyok a legnagyobb marha! — mondta az őrnagy. — Nem értem, őrnagy elvtárs. .. Talán megmagyarázWmájus 0., szombat na... — Mondtam, hogy tegezz! Szervusz! — Szervusz! — Mondd, hogy marha... — De őrnagy elvtárs ... — Parancsolom. — Értettem. Marha! — lgazád van. De lennél szíves megkérdezni, hogy miért? — Éppen ezt akartam. — Tudod te, hogy kit fogtunk mi el tegnap? — A szatírt! — Egy frászt! Egy hülyét! Egy pitiánert... — Nem értem..: — Amikor te elmentél, én megkönnyebbülten leültem. Hozattam Sípossal néhány üveg sört. Aztán elkezdtük a beszélgetést. Kiadtam Síposnak, hogy reggel hozza be az eddigi sértetteket, főleg azt az Ildikót. Ügy képzeltem, hogy a szembesítésen a pofa egyből összeomlik. Amikor megszólalt ez a Sipos, azt mondta, hogy ez az alak neki gyanús. Ez nem lehet a szatír. Tudod, öregem, én mindig hallgatok ezekre az öreg rókákra. I-e- het, hogy ezek nem értenek tudományosan a nyomozáshoz, ha azt mondom nekik, hogy pszichológia. akkor keaves egészségemre kívánják, mert azt hiszik, tüsz- szen ettem. De a szimatuk, az ösztöneik kifejlődtek az évek alatt. Olyanok, mint az egyszeri pede'lus, aki negyven év után többet tud, mint a tanárok. Üjra felhozattam a pofát. Rámentem. Hát kérlek, hivatalos kórházi zárójelentéssel igazolta, hogy egy hete jött meg a kórházból, ahol súlyos epen.ú .étet hajtottak végre rajta. Sípos azonnal le is ellenőr z"?. Az alibi >e megdönthetetlen volt. — De miért nem mondta ezt este? — Mert én egy marha vagyok. Tutira mentem ... — És mivel magyarázza a történteket? — Hallgasd meg, itt tartottam neked. . . Bevezették Borzákot: — Mesélje el még egyszer a tegnap estét. — Az úgy volt... Szóval, egy hete hazajöttem. Otthon, a feleségem „mellett egy idegen férfit találtam. Nem nagyon bántott. Nem szerettem én azt az asszonyt. Már régen ezt az Icát szeretem. Mondtam neki. hogy nem szeretem a feleségem, de azt felelte, hogy minden nős ember ezzel a mesével jön. Elköltöztem otthonról. Tegnap este aztán megvártam a gyár előtt. Elmeséltem neki, hogy mi történt. Nem akarta elhinni. Aztán beértünk az erdő közepébe... Nem tudom mi történt... Lefogtam, és miután mindenütt a szatírról beszéltek, azt mondtam, hogy én vagyok a sza- tír. Előbb csak viccelni akartam, aztán, ahogy ellenkezett, beleharapott a kezembe, megvadultam. És ekkor, őrnagy úr kérem, valóban szatír lettem. Büntessenek meg. Megérdemlem —jnond- ta és sírt. Farkas újra begurult. — Mit bömböl? Tudja mi ma"? Egy olcsó, filléres szélhámos. Maga visszaél a szatír tekintélyével. Maga idegen toliakkal ékeskedik. Maga ócska plagizátor... — Kérem, én tudom, hogy az őrnagy úrnak is kellemetlenséget okoztam... De ha azzal jóvátehetem, én elvállalom a többit is ... — És most szépen tűnjön el... — Tessék mondani, mi lesz velem? — Sajnos, semmi. Az Icu- kája az éjjel visszavonta a feljelentést. Imponált neki, mert egyszer végre nem sírt, nem ígérgetett, nem könyör- gött, hanem, ha furcsa módon is. de férfiként viselkedett. Icuka szereti magács- kát, mert Icukinak nincs stilusérzéke és beéri egy olcsó épig ónnal... — Na, menjen szépen — tuszkolta ki Kovács Borzákot az ajtón. — Nyugodj, meg kérlek... Kovács kinézett az ablakon. Látta, hogy a tér sarkán ott vár Icuka, gyengéden belekarol a támolygó férfibe és mint egy gyereket, bátorítóan vezeti... — Hadnagy elvtárs, kérek engedélyt — lépett be Sipos. — Maga még itt van? — kérdezte Farkas. — Az őrnagy elvtárs is itt van — felelt Sipos. — Egyébként a hadnagy elvtársat keresik telefonon. — Itt Zakariás Ildikó... Ne haragudjon a hadnagy elvtárs, hogy zavarom ... — mondta a lány —, de ugye a történtek után már nem kell az egyetemre mennem? — Kérem, azonnal jöjjön be a kapitányságra ... — Jövök — felelt a lány és Kovács nagyon örült, hogy nem kérdezte, miért? — Maga pedig. Sipos elvtárs, ha nem nagyon fáradt, kerítse elő Zsoldost, az egyetem KISZ-titkárát. — Mit akarsz vele? — kérdezte Farkas. — Jelentkezett az a lány. Mégis kiküldjük az egyetemre. Nem szabad semmit sem abbahagyni. Talán még jó is, hogy a közvélemény megnyugodott ... — Nehogy azt hidd. Délre az egész város tudja, hogy Borzákot elengedtük. — Van egy ötletem. Tüntessük el őket... — Hogy érted ezt? — El kell őket vinni valahová. — De ez törvénytelen. — Nem úgy értettem. Mondjuk egy üdülőbe. Nászúira. .. — Ez jó- •. Sipos megállt az ajtóban. — Kérek... — Mondjg! — Őrnagy elvtárs, jelentem, a feleségem szülei most éppen nálunk vannak. Nekik van Rákoscsabán egy kis házuk. Nem úri lakosztály.. — Futás, Siposkám. Vigy a kocsit és beszélje rá őke hogy fogadják el a mag szíves meghívását. Borzáke előre ültesse és kocsikáztass meg a városban. Hadd lás sák, hogy elvisszük.., mondta Farkas. — És mos lefekszem ... Hátradőlt a fotelben é mire Kovács csendesen be húzta az ajtót, már aludt i! — Miért kellett bejönnöm — kérdezte Ildikó. — Hátha csak azért, mer látni akartam. Baj? — Nem baj... csak ..: — Nincs csak! Tehát ner baj! Ennek örülök. És mos idefigyeljen Ildikó. En na gyón bízom magában. H most tévedek, akkor ez les életem legnagyobb csalódé sa... — Nem csalódik bennem : hadnagy úr... — Ne hadnagy urazzo: engem __ — Hadnagy elvtárs.,. — Nehéz eset maga... Na ezt majd máskor... Kovács elmesélte a lány nak a történteket. Elmond ta, hogy az igazi szatír méi szabadlábon van, de mos nagyon jó, hogy a váró megnyugodott. Legalább ner kontárkodik bele mindenk — Csak maga és Zsoldo tudhat a küldetésről. Nehé dolog lesz, de meg kell ki sérelni. Az első napokbai úgyis minden diák a papír jait intézi, tehát nem les feltűnő, ha keves&t mutatko zik az órákon és ehőlyet inkább a folyosókat járja é figyel. Nemsokára Zsoldos is elő került. A fiatalok együtt in dúltak el az egyetem félé.. Kovács leült és szórako zottan nyitotta ki a megye újságot. Az utolsó oldaloi egy vastagbetűs címre lel figyelmes: „Lapzártakor, telefonó: jelenti N.-i tudósítónk: Bra vúros nyomozással elfogtál az N.-i szatírt.” (Folytatjuk)
