Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-07 / 105. szám
L A NAP 101». uutjus 7,, csütörtök t Nap kél: 4.18, nyugszik: 19.03 érakor A Hold kél: 4.48, nyugszik: 21.50 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GIZELLA nevű kedves olvasóinkat! A Gizella név eredete a római birodalom helyen berendezkedő germánok világába nyúlik. ■vissza. \ régi germán „gisl”, az angol eredetű „gisel”, vagy a mai német „Geisel” ugyanis „túszt” jelent és eredetileg a hadifogoly megjelölésére szolgált. 130 évvel ezelőtt, 1840. május 7-én született Pjotr Ujics Csajkovszkij, kiváló orosz zeneszerző. 26 évesen a moszkvai konzervatórimban a zeneelmélet professzora. Első jelentős zeneszerzői sikerét Moszkvában aratja, Rómeó és Júlia c. szimfonikus költeményével. 1887. után karmesterként szerepel Moszkván kívül Európa több más nagyvárosában, sőt New Yorkban is. Szinte minden műfajban maradandót teremt. Alkotó munkásságának legfontosabb vonása a demokratizmus. Zenéjével a tömegekhez szól, anélkül, hogy engedményeket tenne a. művészi igényesség rovására. T 1 ff» t r Időjárás: Várható időjárás hia estig: íelhős idő. szórványosai! esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—1A fok között. (MTI) JngoNzIái építők delegációi« megyénkbe** Heves megyei Állami Építőipari Vállalat munkáit tekintette még az a 15 tagú jugoszláv küldöttség, amely Ahmed Hantosnak, a Horvát Gazdasági Kamara építőipari tanácsa titkárának vezetésével Simor János építési és városrendezési miniszterhelyettesnek kíséretében szerdán délelőtt érkezett Gyöngyösre. Réz János, az Állami Épí tőipari Vállalat igazgatója tájékoztatta a vendégeket azokról a feladatokról, amelyeket a megye fejlődéséért kell az építőiparnak végrehajtania. A jugoszláv építészek főként a csúszózsalu zásos építkezési módra voltak kiváncsiak, ezért a 19 emeletes toronyházat is felkerestek. Gyöngyösről a Gagarin Ho- erőműhöz mentek, majd onnan Egerbe, ahol az új városnegyed építkezéseit tekintették meg. A kongresszusi munkaversenyről jelentjük A Hatvani Cipész Ktsz követőket vár — ipari szövetkezeteinkből A Hatvani ' Cipész Ktsz dolgozói sem hagyták abba lelkes igyekezetüket felszabadulásunk negyedszázados jubileuma, illetve Lenin születésének 100. évfordulója után: munkaversenyüket tovább folytatják, s újabb eredményeikkel a közelgő X. pártkongresszust köszöntik. Versenyültben 12 „vidéki” es három központi részleg vesz részt. Valamennyien feladatúknak tekintik idei programjuk határidőre történő minőségi teljesítését. Törekszenek a nagykereskedelmi vállalatok igényeinek kielégítésére, növelik a helyi árualapot, hogy a megyei üzleteket is jól elláthassák keresett termékeikkel. Fokozzák a termelékenységet, a gazdaságosságot, törekszenek a balesetmentes munkára, megpróbálják a korábbinál tökéletesebben kihasználni a műszakokat. Javítják szolgáltatásaik színvonalát, új, divatos modellek készítésével túllépte a jogos vedelem szükséges mértékéi Egy évi és négy hónapi szabadságvesztés Bereczki János, a Fővárosi Kertészeti Vállalat 42 éves dolgozója több nőmunkatársával a budapesti X. kerület egyik parkjában dolgozott. .Vlunka közben felfigyeltek arra, hogy egy ittas tiatal- •rober — Makai Gyula, 28 éves fűtésszerelő — belekötött egy idős virágárus asz- szonyba. Megpróbáltak közbelépni, de Makai ekkor rájuk támadt, durván szidalmazta, s megfenyegetve őket Amikor Bereczki is íigyel- neztette a magúról megfeledkezett garázdálkodót, az ellene fordult: ököllel támadt rá. Bereczki azonban kike- -iilte az ütéseket, hátralépett, s a. támadó, egyensúlyát vesztve, elesett. Eközben Be- ■eezM a munkához használt ásóval fejbeütötte Makait, ■vki súlyosan megsérült. A Fővárosi Bíróság Bereczki János jogos védelemijén elkövetett emberölés kísérletéért — mert túllépte az elhárításhoz szükséges mértéket —- egy évi és négy hónapi szabadságvesztésre, Makai Gyulát pedig garázdaságért öt hónapi szabadság4 tárgyalóteremből ítélet a hevesi családi tragédia ügyében ■vesztésre ítélte. (MTI) PIACI áSzrxA? t, Szövetkezetek Heves mellei Értékesítést Központjának ajékoztat.isa szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Saláta íej 0,30—1,30 Ft, zöldpaprika darabja 1,40—2 Ft, zöldhagyma csomója 1,40—1,70 Ft, iiönapos retek 1,40—2,20 Ft, új- kuraláb 2—2,60 Ft, tojás darabja tv 00—1.10 Ft. sóska kerti kilója 7 Ft, paraj 4—6 Ft, spárga 9— it> Ft. savanyított káposzta 5 Ft petrezselyemgyökér 4,50 Ft, zellergumó 7,20 Ft. sárgarépa 3 Ft, fokhagyma 20 Ft, vöröshagyma 6 Ft, dughagyma 5,60—15 Ft, cékla 3,40 Ft, torma nemes 20 Ft, étkezési burgonya 2,20—3,50 Ft, száraz bab 13—24 Ft, lencse 20 Ft, árpa 3,40 Ft, morzsolt kukorica 3.40 Ft. téli alma piros rajta 4—7,60 Ft, téli alma fehér rajta 3,40—5,60 Ft, szárított vöröshagyma 58 Ft, szárított zellergumó 80 Ft, szárított sárgarépa 50 Ft, szárított petrezselyemgyökér 70 Ft. Tragikus esemény színhelye volt 19(39. december 16- án Hevesen a Háger csalad otthona. A 20 éves Háger János megölte az apját Ügyét az Egri Megyei Bíróság dr. Kamrás István büntetőtanácsa tárgyalta, s szerdán délután hozott ítéletet. A széles körű és alapos bizonyítási eljárás során derült fény a hosszú évek tragédiába torkolló eseményláncolatára. Az apa, HágeP László verekedő, izgága, ré- szegeskedő ember volt. akit több' ízben büntettek már különböző erőszakos cselekményekért. Családját üldözte, feleségét és hét gyermekét ütötte-verte. Nem hasznait a sok feljelentés, a számtalan büntetés — melyek összegét ugyancsak a család tagjai fizették ki az apa helyett... December 15- én legkisebb, testi hibás gyermekét nagyon megverte. Felesége másnap ezt szóvá tette, s erre nekiesett az asszonynak, majd az anyja segítségére siető idősebbik lányának. A délben hazatérő Háger János, amikor nieghallotta az esetet, nem ment vissza dolgozni, hogyha visszajön az apja, meg- védhesse a családot. Este bezárkózott a család az apró gyerekekkel az egyik szobába, és rettegve várták az ittasan, fenyegető szavakat kiáltozva hazatérő Háger Lászlót. A 48 éves férfi az előszobából bútorokat dobált ki az udvarra. Ekkor Ugrott ki az ajtón Háger János, es lelökte az apját a bejárati lépcsőkön az udvarra. Amikor fel akart tápászkodni, fia egy konyhaszékkel, majd egy csákánnyal ütötte. Húgéi- László a helyszínen meghalt. A bíróság a nyomozati adatok, az orvosszakérto véleménye és a fiú beismerő vallomása alapján — az • ügyészi váddal megegyezően — Háger Jánost erős í elindulásban elkövetett emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek, s ezért 3 év és négyhánapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként pedig két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A megyei bíróság enyhítő körülményként mérlegelve Háger János büntetlen előéletét, azt az áldatlan helyzetet, amelyet az apa visel- Itedése teremtett a családban, s azt a tényt, hogy tettét erős felindulásban követte el. Súlyosbító körülményként értékelték viszont, hogy a fiú az apjára támadt ra, az apja életét oltotta ki. Az ítélet nem jogerős. k. g. Előadások, kiállítások, vetélkedők Tiszai napok Poroszlón Immár ötödik alkalommal rendezik meg Poroszlón a ha gyományos tiszai napokat. Az idei program is sokrétűnek, érdekesnek ígérkezik. Előadásokat, kiállításokat és vetélkedőket rendeznek a Ti- sza-parti községben. A tiszai napok ünnepélyes megnyitójára május 9-én kerül sor. A megnyitóval egy időben megemlékeznek a fasizmus felett aratott győzelem 25. évfordulójáról is. Május 14-én vezetéselméleti kérdésekről tart előadást Bemáth Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank Heves megyei igazgatója. A művelődési ház ifjúsági klubjában pedig Győrvári János, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze mutatja be „Hazám” címmel önálló irodalmi műsorát. A termelőszövetkezeti gépszerelők és traktorosok részvételével agrotechnikai vetélkedőt rendeznek. A vadász- fegyverekről és azok kezeléséről tart érdekesnek ígérkező előadást Hardy József, a Fegyvergyür műszaki igazgatója. Értékelik á „Szép falu — tszép lakóház” országos pályázat díjnyertes műveit is. Érdekes színfoltja lesz a programnak — május 24-én vasárnap —, a mezőkeresz- iesi lovasiskola felvonulása. Ugyancsak aznap este rendezik meg a „Röpülj páva” népdalesetet, melyet a poroszlói származású zeneszerző és karnagy Vas Lajos vezet. A különböző műsorok, rendezvények mellett több kiállítást is rendeznek a községi művelődési házban. Többek között tablókon mutatják be Lenin éleiét és munkásságát, valamint hazánk 25 éves fejlődését. Bemutatásra kerülnek Poroszló régiséggyűjtőinek anyagai is. .4 tiszai napok programsorozata május 31-én. vasárnap zárul, amikor nagyszabású horgász- és halfőző versenyre kerül sor. Ismét mopresszó Vasárnap délelőtt Fetőíibá- nyán, a művelődési ház zenetermében vetélkedőkkel és játékokkal egybekötött mesedél- előttöt rendeznek. Este kilenc órai kezdettel a Rózsa eszpresz- szó kerthelyiségében — rossz idő esetén a művelődési ház zenetermében — ismét jelentkezik érdekes, szórakaztató, zenés kisfilmjeivél a népszerű Mozieszpresszó. A Magyar Gastroenterelógiai Társaság szervexéséban Tudományos tanácskozás Parádfürdőn A Magyar Gastroenterológiai Társaság május 13-tól 16-ig nagygyűlést tart Parádfürdőn. A négynapos rendezvénysorozaton a tudományág német és fráncia szakértői is részt vesznek. Május 15-én osztják ki a Magyar Gastroen- terológiai Társaság 1969. évi tudományos díjait. Érdekessége lesz a rendezvény-sorozatnak az a kerekaszial-konferen- cia, amelyen a gastroenterológia részkérdéséit vitatják meg u részt vevő szakemberek. A rendező szerv — a hallgatóság számára — biztosítja a német nyelven folyó konferencia szimultán magyarra fordítását. A nagygyűlés utolsó napján ..Kutatói fórum” címen ötperces időtartamú előadások Hangzanak el. (i) növelik a választékot, megrendelőik kedvét. Mindezek mellett társadalmi munkával is gyarapítják a közös vagyont, éberen őrködnek a szövetkezeti tulajdonra. A hatvani cipészek egyidejűleg versenyre szólítják Heves megye többi ipari szövetkezetét is, hogy a közös eredmények még nagyobbak legyeinek. Rövid tavasz — nagyobb érdeklődés a rövid tenyészidejű növények iránt A késő kitavaszodás a vetőmagforgalomban is érezteti hatását; a Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat jelzése szerint megnőtt az érdeklődés a rövid tenyészidejű növények iránt. A nagyüzemek ugyanis a belvizek és az esőzések miatti időveszteséget úgy próbálják behozni, hogy gyorsabban érő növényeket. termesztenek. A vállalat a vetőmagigények többségét kielégíti. Kukoricából — a teljes értékű termés elérésének reményében — május második felében azok a fajták vethetők, amelyek a FAO hivatalos listáján számot kaptak. Az ilyen hibridekből 270 ezer holdra elegendő vetőmag áll az üzemek rendelkezésére. Az ország déli részén az MV—5-ös, illetve az MV —59-es hibrid még május utolsó, illetve június első hetében is nagyobb kockázat nélkül vethető. Ebben az időszakban a kukoricahibridek silókukorica-termesztésre az ország más vidékein sántán felhasználhatók. Miután a vetőmagkészlet lényegében elegendő — több mint 440 ezer holdra jut belőle — az üzemeknek megvan a lehetőségük, hogy „összébb húzzák” az érési időt. Ülésezett a. gyöngyösi városi párt" vb Az ÖIÁSZ gyöngyösi üzeme pártszervezetének politikai és gazdaságirány i- tó munkáját elemezte az a jelentés, amelyet a tegnapi ülésén vitatott meg a gyöngyösi városi párt-vb. Ezt követően szemé) yí ügyekben hozott döntési 3 végrehajtó bizottság. Elismerő oklevéllel tüntették ki az Egri Gépjavító Állomást Szerdán délután kedves ünnepség színhelye volt az Egri Gépjavító Állomás irodaházának tanácsterme. A gépjavító állomás dolgozóinak múlt évi eredményes munkája elismeréseként dr. Uely István, a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei titkára átadta a MEDOSZ elnökségi és a Mezőgazdasági és Élei mezésügyi Minisztérium elismerő oklevelét. Általános gépipari technikum utolso tagozata Egerben Az egri 35. számú Általános Gépipari Technikum esti tagozata az 1970—71. tanévben indítja utolsó osztályát, Félvételre jelentkezhetnek azok a VIII. általános iskolai bizonyítvánnyal rendelkező szakmunkások, akik 18, életévüket betöltötték. Az érettségivel rendelkező szakmunkások pedig különbözeti vizsgával II. osztályba kérhetik felvételüket. Csatlakozások a versenyfelhíváshoz A közelmúltban a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet pártunk X. kongresszusának tiszteletére versenyre hívta ki a megye közös gazdaságait. A kompolti Üj Barázda es a sarudi Tiszamente termelőszövetkezetek párt- és gazdaságvezetése, valamint tagsága megtárgyalta a versenyfelhívást és bejelentette, hogy csatlakoznak a munkaversenyhez. Fináncláb" néllcü! cigaretta-előkészítési „rinanCIQÖ ne KUI gépsor kezdte meg próbaüzemét az Egri Dohánygyárban. A VT—1200-as típusú kocsányozóberendezés feladata, hogy a nagylevelű dohányból teljesen eltávolítsa a kocsányi. Ezáltal az Egerben gyártott valamennyi cigarettafajtának javul a minősége, égő- képessége és egyenletesebben kitöltött lesz. Képünkön az új berendezés egyik része. (Foto: Kiss Béla.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei LaDKiuao vállai»' Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pí.t 23.) Telefon: 12-68., 12-73., 20-29., 24-44. Gyöng — lAorizetéal -<Uy egy hamu- 2#y—4a. I- , , , „ . . - - -----------------------Gyöngyös: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta » ItáMMly postahivatalnal és kézbesítőnél. Index: 20 062. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Brcdy Sándor utca é. szán *£r~' - Maorim