Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-20 / 116. szám

Kispénzű emberek Vanyóék boldogsága Se kocsi, se villa, se több tízezres takarékbetétkönyv. Helyettük a mindennapok gondjai. Őket kérdeztem: a kispénzű embereket... Az egri Ceglédi út már igazi külváros. Egy Volga söpör el mellettem, alig győzök prüsz­kölni a portól. Az utcán ti­zenévesek tétlenkednek. Az egyik ház előtt idős ember sziesztáik, akárcsak falun szokás... A hatos számhoz egy vál­lalkozó szellemű gyerek ve- aet el. Karbantartott kis ház: zöld ajtó, két ablak. Vanyó Jánosné nyit ajtót. Azt hit­tem, meglepődik, arra gon­doltam, furcsállja majd az érdeklődést. Kellemesen csa­lódtam : — Nincs ebben semmi kü­lönös ... Nem a forint hatá­rozza meg az embert... A forintoknak mégis szto­rija, emberhez kötődő törté­nete van... A házasság se könnyen kez­dődött. Mielőtt megesküdtek, vőlegényét behívták katoná­nak. Nem vártak két évet, megesküdtek. A fiatalasszony megtanulta, hogy mit jelent két év „várakozás”, mit je­lent két év bizonytalansága. Valahogy csak eltelt az a huszonnégy hónap. 1950-ben civilként tért haza az ifjú férj. Dolgozni ment a felné­meti fűrészüzembe. Az asz- szony a hatszáz öl szőlőben szorgoskodott. Spóroltak. Ezért kellett munka után is dolgoznia a férjének, ezért kellett napszámba járnia a fiatalasszonynak. Nemhiába vontak meg maguktól min­dent: két év múlva megvet­ték a házat, a ceglédi útit. Aztán jöttek a gyerekek: egy lány és egy fiú. S jöttek a nem várt gondok. Először az asszony lett mozgásképte­len beteg. Nem egy-két hó­napra, hanem két évx-e. Ro­konai már lemondtak róla, ő azonban nem adta fel: — Erőt kellett vennem ma­gamon ... A gyerekekért... Fel kellett nevelnem őket. Azt hiszem, ezónt bírtam ki... Később a kis szőlő a tsz-be került. A férj dolgozott, de az asszony, mint lábadozó, nem tudta vállalni a tagság­gal járó kötelezettségeket. Lemondtak a földről, mint forint gyarapító lehetőségről. Vanyóné nem vágyott sok­ra. Megelégedett a férje ha­vi kétezer forintos fizetésé­vel. Beosztotta a forintokat, s nevelte a két gyereket. Azt hitte, végre révbe jutottak. Nem így lett. Űjabb „lecke” következett megpróbáltatás­ból. Három évvel ezelőtt a férj agy trombózist kapott. Leszázalékolták, majd nyug­díjazták. Az asszonynak kel­lett mennie dolgozni. Azóta takarítónő, havi 1150-ért. — 2600 forint jut négy sze­mélyre? Az asszony kiigazít: — Kissé megkésve, de jön majd a harmadik gyerek. Miatta vagyok már április eleje óta betegszabadságon ... A „nagylány” tizenhat éves, a „kisfiú” 10 elmúlt. Kell a forint ruhára, szóra­kozásra. Kell, hogy ne ma­radjanak le osztálytársaik mögött. S mindezt szemé­lyenként 600 forintos „jöve­delemből”! A lány korrigál: — Gyors- és gépírást tanu­lok. Ám közben napi négy órát dolgozom a kórházban. Három-négy százas onnan is összejön. Az is sokat jelent. — Azt a kerékpárt első keresetéből vette. Nyolcadik után mindjárt elment a pék­ségbe dolgozni. Mi nem tud­tuk volna megvenni... — Boldog? — Elégedett vagyok. Fel­nőnek lassan a gyerekek. Nem öröm ez? — Mikor volt utoljára mo­ziban? — Huszonkét év alatt két­szer ha voltunk, — Mi jelenti önnek a szó­rakozást? — Régebben volt egy tv-nk. Azt is a férjem nézte inkább. Mégis el kellett adni, mert túl sokba került a javítás. Itthon szeretek lenni, együtt a családdal, számomra ennél nem lehet nagyobb öröm. — Naleczow üdülőhely (lublini vajdaság) számos lát­ványosságának egyike az el­hunyt dr. Stanislaw Barto- siewicz gyűjteménye. Az 1410-ben lefolyt grunewaldi csatából származó kard, va­lamint egyéb harci eszközök mellett itt őriznek egy 2000 éves, ölajfalevelekre írt hin­— Eszembe se jutott ezen gondolkodni. Mindig valami­re kellett gyűjteni a pénzt. Hogy futotta volna másra De gyűjteni is öröm. Leg­utóbb a kislánynak vettem írógépet, hogy itthon is tud­jon gyakorolni. Most annak részleteit fizetem. Mindent meg kell kapniuk a gyere­keknek. — Mit kívánna legszíve­sebben ? — Nem kell nekem se ház, se kocsi, se különösebb szó­rakozás. Elégedetten akarok élni. Felnevelni a gyereke­ket, s emberré formálni majd a harmadikat. Tudom, hogy plusz gond lesz felnevelni, mégis ragaszkodom hozzá. Így kívánta a férjem is. Leg­feljebb jobban összehúzzuk magunkat, mert a három év szülési szabadságot csak ki­veszem. Legalább itthon töl­tök több időt. Még akkor is, ha kevesebből kell megél­nünk. — Kivél cserélne? — Senkivel, A mosoly sosem fagy le ar­cáról. Vitalitásának titkáról faggatom. Kertelés nélkül vá­laszol: — Tartás kell, néha erőt kell venni magunkon, s meg­őrizni az örömök emlékét. Lánya érkezik haza. Me­leg fények villannak az anya tekintetében... Messze a belváros a Ceglédi úttól. Az öregúrral újra találkoztam, elméláz­va sziesztázott. A tizenéve­sek sztoriszegényen unat­koztak a délutánban. Egy autócsoda söpört el mel­lettem, port sodorva szer­teszét. Elfeledtem dühön- geni... Vanyóék többszö­rösen megszenvedett bol­dogságára gondoltam, s nem irigyeltem az Hautóslova- got"... du kéziratot, valamint egy gombgyűjteményt, amelyben különböző korszakok gombjai láthatók. A ritkaságok közé tartozik egy nagyon régi por­celán éjjeliszekrény, amelyet hosszú istentisztelet esetén a szolgahad az előkelő hölgyek számára tartott készenlétben. — Járt külföldön? — Soha. — Nem hiányzik a szóra­kozás? Pécsi István Ritkaságok gyűjteménye Világirodalmi Magazin A Magyar Televízióban Várkonyi Zoltán rendező irányításával készül a köz­kedvelt sorozat legújabb száma. Többek között Szta- niszlaw Jerzi Lee „A pil­langó” c. írásának tv-vál- tozata is képernyőre kerül, amelyben a főszerepet a rendező Várkonyi Zoltán játssza. Vezető operatőr Mezei István. Képünkön: Várkonyi Zol­tán és Páger Antal az egyik jelenetben. (MTl-foto — Tormai Andor felvétele.) Szakszervezeti énekesek hangversenyéről A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának énekka­ra az egri zeneiskola Bartók- termében a felszabadulási évfordulóra, hétfőn este hangversenyt rendezett. Kitűnő rendezési elgondo­lás valósult meg ebben a vál­tozatos műsorban. A város énetólcultűrájának egyik rep­rezentánsaként számító szak- szervezeti énekkar meghívta erre az estre az egri X. sz. iskola gyermekkarát, a Szilá­gyi Gimnázium kamarakóru­sát és az Egri Vonósnégyest, hogy közös programmal, az együtténeklés és hatás ked­véért kiegészítsék egymást A karvezetők és a zeneisko­la művésztanárai ismét bebi­zonyították, hogy a tervsze­rű együttműködés minden együttesnek hasznára van és lehet. Az általános iskolások ka­ra Auer Gyulámé vezénylé­sével Tinódi Egri históriájá­nak summájából adott elő részletet fegyelmezetten, Lé­vai Zsolt gitártkíséretével, majd a 25 esztendő dalaiból egy csokorra valót, de jó ha­tást keltettek a tizenévesek Balázs Árpád számával is, amelyet Halmai Katalin kí­sért zongorán. A Szilágyi Erzsébet Gim­názium kamarakórusa a né­gersors melódiáit feldolgozó Farkas Ferenc dallamait, lí­rai panaszait énekelte. A szomorú líra, a néger spiri­tuálék világa nem tévesztette el hatását most sem. Dr. Va­lentin Kálmán, a kar ének­tanára zongorkísérettel fes­tette alá a három számot. Az Egri Vonósnégyes — Radnóti Tibor, Lévai Zsolt, Szabó József és Farkas Ist- ván — újabb szereplésükkel öregbítették hírüket a város közönsége előtt, Mozart D- dúr divertimentójával. A szakszervezeti énekkar részletet adott elő Bárdos Eger című kórusművéből. A sajátosan Bárdos-alkotást szívesen, végighallgattuk vol­na, hiszen ezt a szerző az egrieknek írta, mintegy házi­darabnak, amelynek , ünnepi megszólaltatása sosem lehet időszerűtlen, vagíy felesleges. Auer Gyula kórusa ko­moly hatást ért el a József Attila-versre írott kórusművel, Udvardy Tél című kompozíciójával. A zeneszerző nagy tisztelettel kezelte a klasszikusan szép szöveget és a kar a szeretet után vágyódásnak ezt a re­mek tizennégy sorát valóban teljes hangulatában »dta át a közönségnek. A műsort az egyesített ka rok Lenin-dala zárta. Az ünnepi estet Kristóf Lászlóné vezette be, kiemel­ve a művészetek jelentőségét abban a munkában, amelyet az évfordulón is ünnepelünk. (farkas) Amikor már a morfiuminjekció sem használ A modem orvostudomány­nak sikerült egy nagyon ve­szélyes műtéttel megszüntet­nie a krónikus fájdalmakat Az elv egyszerű, az operáció bonyolult. Pietro Bucalossi milánói orvosprofesszor így magyarázza; — Az ember fájdalomköz- pontja a középagy egy bizo­nyos pontján, a thalamusban van és kb. 2 négyzetcentimé­ter nagyságú. Ha műtéttel si­került ezt a központot ártal­matlanná tenni, a páciens nem érzi többé az addig ér­zett elviselhetetlen fájdalma­kat. KÜßT? ANDRÁS in. Két ilyen periódus kö­zött aztán kétségbeesve mesélte el, hogy nála ez áramütéstől eredő biológiai zavar, egy hires tudós pró­bálta meggyógyítani, de csak annyi eredménnyel, hogy a csaknem teljes Szellemi és fizikai tunyaság periódusait az esti, az éjszakai órákra sikerült korlátoznia. Ez őt Magyarországon különöseb­ben nem zavarta és nem is gondolt rá, hogy itt, a föld­teke másik oldalán jórészt akkor van nappal, amikor otthon, este, éjszaka, itt te­hát a bambulás munkaidő­ben jelentkezhet. Nem ötlött az eszébe a hatórás időelto­lódás. mert normális álla­potban nem valami fényes koponya. Csak ott, a bogotai szálloda halijában árulta el azt is, hogy bár undorodik a szesztől, de annak hatására megszűnik a révülete, apá­tiája, valósággal zsenivé vá­lik. És ott tanított meg erre az orrbefogásos itatási trükk­re is. Eleinte úgy gondol­tam, hogy a legközelebbi re­pülőjárattal hazaküldöm, de hát már annyi pénzbe került, annyi keserves hivatalos utánjárást igényelt, amíg ide 1*10. május 20., szerda ­eljutottunk, hogy mégiscsak magam mellett tartottam. Elhatározásomban az is sze­repet játszott, hogy bár ele­inte nem hittem el a mesé­jét, kiderült, hogy amit mondott — színigaz! Ott­hon például csak magyarul tudott. Itt viszont meggyő­ződhettem róla, ön is hall­hatta, hogy kitűnően beszél angolul. Sőt, ha betankolom, spanyolul, portugálul is tud. Ezek utón döntöttem úgy, hogy nem küldöm haza, mégiscsak hasznát vehetem az üzleti tárgyalásoknál. Emery Ewans elismerően bólintott. — Nagyon okosan tette. Ez a döntése most az életün­ket mentette meg. És a cso­portunk mostani helyzetében még sokszor segíthet raj­tunk. — Nem hiszen — sóhaj­tott nagyot a kátéesz elnök. — Az a három nagyüveg whisky, amit kifejezetten e célból hoztam magammal, most már a folyó mélyén pi­hen a bőröndömben, hacsak a robbanás szét nem vetet­te őket. És amikor leltárt csináltunk a parton, senki­nél sem láttam semmiféle töményebb italt. Reményte­len a helyzetünk. A követ­kező jaguárt már nem úsz- szuk meg. — Fel a fejjel — vereget­te meg vállát a professzor. r—. Remény; mindig yaní — Földre dobta az ernyőt, le­vetette a kabátját, feltörte az inge ujját. — Én most felmászom erre a carnauba- pálmára, körülnézek. Jó volna, ha valami, jó hírrel térhetnénk vissza a többi­ekhez. — Hát csak másszon —le­gyintett Krecsmár bánatosan. — Én nem vállalkozhatom rá, gyenge a szívem. És nem jós gondolatokba merült a korhadt fatörzsön üldögélve. Mit csinálhat most odahaza, Budapesten a család? Meg- érzik-e vajon, hogy milyen szörnyű kalandokon megy ő itt keresztül, milyen kilátás­talan a helyzeje. milyen gyászos vég vár rá? ... És a szövetkezet? Ott sem sejthe­tik, hogy az elnökük és a részlegvezetőjük, akik három nappal ezelőtt repülték át az óceánt, exportlekötési cé­lokkal, most az őserdóoen csücsülnek, tenyérnyi színes lepkék hancúrozn&k a fejük körül, és egy akkora csörű zömök madár tam lmányozza őket, vékony liánszáron hin­tázva, amekkora csőr nem is létezhet... Madár..; Tu­lajdonképpen ő is egy ma­is bízom benne, hogy szeren­csével járhat. Lakatlan vidék ez, ahol csak úgy csatangol­nak a fenevadak. Oda sem nézett, amikor Ewans korát meghazudtoló ügyességgel, nyakában egy kis színházi látcsővel, ka­paszkodni kezdett a fára, és szikár alakja hamarosan el­tűnt az ágak között. A „Pirkadat? elnöke bal­dár, egy pechfógel! Azzal akarta kihúzni a szövetkeze­tét a kátyúból, hogy külföl­di piacokat szerez, hát íme, itt a piac... Jaguárok, ta- pírok, anakondík, tessék, ol­csó, ízléses kivitelű, üzem­biztos villamos hűtőgépeket ajánl önöknek Krecsmár Je­nő... Ä prospektusok, a mű­szaki leírások, sajnos, el­pusztultak, de talán meg­elégszenek egy jó szándékú] szövetkezeti elnök becsület­szavával ... Vidám kurjantás rezzen- tette fel keserű töprengésé­ből. A hang a temérdek carnaubapálma tetejéről ér­kezett. Krecsmár Jenő arra for­dult, fejét hátraszegte, a szája elé tölcsért formált a kezéből. — Mi van, professzor úr? Lát valamit? Mintha az égből érkezett volna a válasz. — Igen. Kerékpárversenyt Iátok. — Micsodát? — Kerékpárversenyt. Női bicikliversenyt! Ehhez mit szól? Lent, a faóriás tövében a kövér, szőke férfi nem szólt ehhez semmit. Csak felsó­hajtott. Puff neki, még csak ez hiányzott Hogy ez a lan- galéta tudós is becsavarod­jék! Mert az történt, nem vitás. Hallucinál. Női bicik­liverseny az őserdőben!... Persze, nem is lehet csodál­kozni, amit ők ma néhány •röpke óra alatt átéltek... Alig pár órával a jaguár­kaland előtt kicsiny társaság intett búcsút a bogotai re­pülőtér erkélyéről a Carta­gena nevű gépnek, amint az felemelkedett a kifutóról. E csoporttól kissé távolabb szú­rós szemű, forradásos arcú, széles vállú mesztic fiatal­ember állott. Komor mosoly- lyal lengette meg zsebken­dőjét ő is. Megvárta, amíg a karcsú gépmadár eltűnik a felhők között, aztán sarkon- fordult. Üres sporttáskáját lóbálva, kényelmesen átsé­tált a fedett várócsarnokon, kilépett az utcára, a szikrá­zó napfénybe. (Folytatjuk) A műtét megkezdése előtt hajszálpontosan meg kell ál­lapítani a fájdalomközpont fekvését, mert pl. egy milli­méter eltolódásnál a műtő­orvos a szomszédos légzési központot lokalizálná, ami a beteg megfulladását idézheti elő. A beteg lumbálpurikciót kap és az agykamrákba le­vegőt szivattyúznak. Ezáltal röntgennel láthatók lesznek az egyes agyzónák, mire az orvosok pontosan megállapít­ják, hova irányítsák a szon­dát Ami most következik, olyan mint egy rémfilm. A páciens koponyájába lyukat fúrnák, aztán érzékeny mé- róeszközökkel ellátott „ro- hamsisakot” helyeznek) a fejére, mellyel pontosan megállapítható, hová vezessék! a szondát. Érzéstelenítésre nincs szükség, az agy maga nem érzékeny. Ha a szonda elért egy bizonyos pontig, megröntgenezik a tű irányát. Ha az irány nem helyes, megváltoztatják, ha helyes, a különleges tü végét villany­árammal 60—70 fokra heví- tki, s ez a hő megsemmisíti a maga körül lévő agysejte­ket. Ezt az újfajta metódust a freiburgi egyetem két ideg­sebésze. Mundinger és Rei­chert fejlesztették ki. Ma már elég pontosan megálla­pítható, hogy bizonyos test­részek nagy fájdalmai ese­tében az agyközpont melyik részét kell „kikapcsolni”. Az illető testrész normális funk­ciói nem károsodnak a bea­vatkozás következtében. Természetesen az ilyen műtéteket csakis elviselhe­tetlen krónikus fájdalmak esetében szabad végezni.

Next

/
Thumbnails
Contents